HWSW Informatikai Kerekasztal: Ma született - HWSW Informatikai Kerekasztal

Ugrás a tartalomhoz

Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs

  • (25 Oldal)
  • +
  • « Első
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Utolsó »
  • Nem indíthatsz témát.
  • Nem szólhatsz hozzá ehhez a témához.

Ma született Értékeld a témát: -----

#331 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 08. 23:03

Április 9.

Idézet

Victor Vasarely (1908 Pécs - 1997 Paris)

Kép

Vásárhelyi Győző 1908-ban született Pécsett. Budapesten orvostudományi egyetemre járt, majd 1928-29-ben a "budapesti Bauhaus"-ban, az úgynevezett Atelierben festészetet tanult. 1930-ban Párizsba költözött. 1947-től alakította ki újszerű, absztrakt-geometrikus stílusát, és Victor Vasarely néven az op-art megteremtőjeként vált világhírűvé.

Kép

A Káptalan utcában található a Vasarely Múzeum is. A múzeum különlegessége, hogy ebben az épületben született Vásárhelyi Győző, azaz Victor Vasarely, az op-art, vagyis az absztrakt geometria világhírű atyja. A művész több elismert alkotását tekinthetik meg eredetiben a nézők.

Kép

Kétség kívül a XX. századi képzőművészet egyik legnagyobb, legjelentősebb hatású művészegyénisége. Az Op Art mint művészeti és modern filozófiai rendszerből kiindulva, építkezve számos követője és rajongója volt Vasarelynek. Művészetében a szín és a forma azonos minőség, e kettő együtt az a plasztikai egység, amelyből Vasarely művészete felépült.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#332 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 10. 07:20

Április 10.

Idézet

Joseph Pulitzer  (1847-1911)

Kép

The first syllable of the family name is pronounced "pull," not "pewl." Weaver, Paul H. News and the Culture of Lying. New York: The Free Press, 1994. 34.

Joseph Pulitzer, the son of a grain dealer, was born in Makó, in the Austro-Hungarian Empire in April, 1847. He emigrated to the United States in 1864 and settled in St. Louis. He worked as a mule tender, waiter and hack driver before studying English at the Mercantile Library. In 1868 Pulitzer was recruited by Carl Schurz for his German-language daily, the Westliche Post.

Pulitzer joined the Republican Party and was elected to the Missouri State Assembly. In 1872 he, like many Radical Republicans, supported Horace Greeley against Ulysses S. Grant, the official Republican candidate. Despite the efforts of Pulitzer and Carl Schurz in Missouri, Grant won the presidential election by 286 electoral votes to 66.

In 1872 Pulitzer was able to purchase the St. Louis Post for $3,000. This venture was a success and six years later was able to buy the St. Louis Dispatch for $2,700. He combined the two newspapers and launched crusades against government corruption, lotteries, gambling, and tax fraud.

By 1883 Pulitzer was a wealthy man and was able to purchase the New York World for $346,000. The newspaper, which had been losing $40,000 a year, was turned into a journal that concentrated on human-interest stories, scandal and sensational material. Pulitzer also promised to use the paper to "expose all fraud and sham, fight all public evils and abuses, and to battle for the people with earnest sincerity".

Kép

The Pulitzer Prizes, originally endowed with a gift of $500,000 from Joseph Pulitzer, are highly esteemed and have been awarded since 1917. However, it took years before they made a significant impact on the public. In the journalism the Prizes were awarded in the 1920s for exposing the practices of the Ku Klux Klan, revealing the dehumanizing prison conditions and exploring the problems of labor during a national coal strike. The novel prize was to be given only to a work 'which shall best present the whole atmosphere of American life, and the highest standard of American manners and manhood'. The wording has been since changed from 'whole atmosphere' to 'wholesome atmosphere'. In 1921 the advisory board unanimously turned down Sinclair Lewis' Main Street, recommended by the jury, and chose instead Edith Wharton's The Age of Innocence. - The awards in letters are for fiction, drama, U.S. history, biography or autobiography, verse and nonfiction not covered by another category. The prizes are awarded annually by Columbia University, New York City. The novel award, which was changed to an award in fiction in 1948, has proved to be the most controversial.

Kép

Joseph Pulitzer (1847-1911), akit a modern amerikai sajtó atyjaként tartanak számon, végrendeletében kétmillió dollárt hagyományozott a híres New-York-i Columbia Egyetemre, azzal a kikötéssel, hogy az összegből létrehozzák az egyetem újságíró fakultását. A pénz egy részét – félmillió dollárt – pedig a róla elnevezett díj alaptőkéjébe kell fektetniük. Az alapítványtevőnek az volt a kívánsága, hogy először nyíljon meg és működjön eredményesen az újságírás tanszék, s csak azután kezdjék kiosztani a díjakat.

Így is történt. A Columbia University Graduate School of Journalism 1912-ben nyitotta meg kapuit, a díjat pedig először 1917-ben ítélték oda. A díjkiosztó minden májusban az amerikai szellemi élet egyik legfontosabb eseménye, pedig sosem jár nagy ceremóniával. Évekig csak odatelefonáltak a Columbiáról egy-egy szerkesztőségbe és közölték az újsággal, hogy ez és ez a munkatársa Pulitzer-díjat kapott ezért és ezért az anyagáért. A díjat pedig utólag postázták. De még ma sem tartanak ünnepi szónoklatokat: az illető csupán kezet szorít az egyetem rektorával.

A Pulitzer-díj kezelője maga az újságíróiskola. A díj odaítéléséről az egyetem kuratóriuma dönt. A zsűriben részt venni nagy megtiszteltetés, nem díjazzák semmivel. Az alapító végakaratát egyvalamiben nem hajtotta végre aggályosan az amerikai újságíró-társadalom: a zsűriben csak újságírók szavazhatnak.. S hiába alapkövetelmény a szakmai tekintély és a feddhetetlenség: a krónikások följegyezték, hogy 25 évig, amíg Kent Cooper az Associated Press hírügynökségtől ott ült a zsűriben, addig a rivális United Press egyetlen Pulitzert sem nyert. Az AP viszont tizennégyet.

Kezdetben nem volt túl nagy az érdeklődés: 1917-ben mindössze 19 pályázatot kellett elbírálniuk. Mostanában sok százat néz át az előzsűri, és több tucatból választ maga a díjkiosztó testület.

Nehezen hihető, de a Pulitzer-díj presztízsdíj, az erkölcsi és szakmai elismerésen kívül pénz nem sok jut a nyerteseknek. Csak a nyolcvanas évek második felében emelték föl a díjjal járó összeget ezer dollárról háromezer dollárra. A kitüntettek ezen kívül legfeljebb fizetésemelést vagy óraszámcsökkentést kapnak a munkahelyükön.

A díjat 14 kategóriában osztják ki: nyolcat a sajtó, ötöt a szépirodalom és egyet a zene területén. Az újságírók közül nemcsak riporter és vezércikkíró, hanem fotóriporter és karikaturista is lehet díjazott. Külön kategóriája van az országos és a helyi ügyek – szakmailag kiváló és a közérdeket szolgáló – tárgyalásának: a The Washington Post a Watergate-botrány leleplezéséért éppúgy Pulitzer-díjat kapott, mint a Lexington Herald-Lader a helybéli kosárlabdacsapat bundaügyeinek felderítéséért. Az irodalmi díjak amerikai szerzők amerikai tárgyú műveit jutalmazzák, a zeneművészeti Pulitzer is csak amerikai komponisták eredeti alkotásaiért adható. A díjazottak között a szakma olyan kiválóságai szerepelnek, mint Walter Lippman, Harrison Salisbury, James Reston (a sajtóban), illetve Hemingway, Steinbeck, Tennessee Williams és William Faulkner (a szépirodalomban). Az amerikai irodalom olyan nagyságai, mint Dreiser, Scott Fitgerald, Dos Passos vagy Saul Bellow azonban lemaradtak a listáról. Sinclair Lewis pedig nem volt hajlandó átvenni a díjat.

Visszaadni is csak egyvalaki kényszerült: 1981-ben a The Washington Post újságírónője Janet Cooke, mert bebizonyosodott, hogy hatásos riportsorozatának főszereplőjét, egy kábítószerfüggő kisfiút ő találta ki.

Ez azonban a kivétel, amely erősíti a szabályt. A Pulitzer-díj máig őrzi nemcsak szakmai, de erkölcsi presztízsét is, hűen alapítója szelleméhez. Pulitzer József egyik sokat hangoztatott jelmondata szerint ugyanis „a világon a legnagyobb morális hajtóerő a nyilvánosság”.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#333 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 11. 06:36

Április 11.

Idézet

József Attila  (1905-1937)

1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám - néhai József Áron - három esztendos koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédo Liga Öcsödre adott neveloszülokhöz. Itt éltem hét éves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek - disznópásztorkodtam. Hét esztendos koromban anyám - néhai Pocze Borbála - visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el bennünket, engem és két novéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltol estig s én szüloi felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem. A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön neveloszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntoen hatott ettol kezdve minden törekvésemre, végso soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit o maga gondol, hogy Attilának hívják.

      Kilenc éves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a sorunk. Kivettem a részemet az üzletek elott való álldogálásokból, - volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem elott várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorrakerültem volna, jelentették ki az orrom elott, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen futenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élo gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban stb. 1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából. Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt s ekkor én magam jelentkeztem a Gyermekvédo Ligánál - így rövid idore Monorra kerültem. Visszatérvén Budapestre újságot árultam, bélyegekkel, majd kék, fehér és postapénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt kenyeresfiú voltam az Emke kávéházban. Közben - öt elemi elvégzése után - polgári iskolába jártam.

      1919 karácsonyán meghalt anyám. Gyámommá az árvaszék sógoromat, a most elhunyt Makai Ödön doktort nevezte ki. Egy tavaszon és nyáron át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevu vontatógozösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári negyedik osztályából. Ezután gyámom és Giesswein Sándor dr. Nyergesújfalura küldtek kispapnak a szaléziánusokhoz. Itt csak két hetet töltöttem, hiszen görög keleti vagyok és nem katolikus.

      Innen Makóra kerültem, a Demke internátusba, ahol rövidesen ingyenes helyet kaptam. Nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Mezohegyesen. A gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem elozoleg nem állott fölvilágosító barátként mellettem senkisem. Már megjelentek elso verseim is, 17 éves koromban írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.

      A VI. osztály elvégzése után ott hagytam a gimnáziumot meg az internátust, mert elhagyatottságomban nagyon tétlennek éreztem magamat: nem tanultam, mert a tanárok magyarázata után is tudtam a leckét, hiszen errol jeles bizonyítványom is tanúskodott. Kukoricacsosznek, mezei napszámosnak mentem Kiszomborra és házitanítónak szegodtem el. Két kedves tanárom kérésére mégis elhatároztam, hogy érettségizem. A VII. és a VIII. osztályból összevont vizsgát tettem s így egy évvel elobb végeztem, mint volt osztálytársaim. Tanulásra azonban mindössze három hónap állt rendelkezésemre s így történt, hogy a hetedikbol tiszta jó, a nyolcadikból pedig tiszta elégséges osztályzatot kaptam. Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelembol kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért Istenkáromlás miatt pörbefogtak. A Kúria fölmentett.

      Ezután egy ideig könyvügynök voltam itt Budapesten, majd az infláció idején hivatalnokoskodtam a Mauthner féle magánbankházban. A Hintz-rendszer bevezetése után itt a könyveloségbe osztottak be s nem sokkal utóbb idosebb kollégáim bosszúságára engem bíztak meg annak ellenorzésével, hogy kasszanapkor milyen értékek adhatók ki. Iparkodásomat itt egy kissé kikezdte az, hogy saját munkámon kivül önnön dolgaik egy részét is nyakamba varrták idosebb kollégáim, kik nem mulasztották el különben sem, hogy bosszúságot okozzanak nekem a lapokban megjeleno verseim miatt. "Ilyen idos koromban én is írtam verseket" - mondogatta mindegyikük. A bankház késobb megbukott.

      Elhatároztam, hogy végképpen író leszek és szert teszek olyan polgári foglalkozásra is, amely szoros kapcsolatban áll az irodalommal. Magyar-francia-filozófiai szakra iratkoztam a szegedi egyetem bölcsészeti karán. Fölvettem heti 52 órát és 20 órából kollokváltam kitunoen. Napokat nem ettem, verseim honoráriumából fizettem lakásomat. Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetbol kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú elott - ma is tudom a nevüket, ok már tanárok - kijelentette, hogy belolem, míg o megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert "olyan emberre - úgymond - ki ilyen verseket ír" s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, "nem bízhatjuk a jövo generáció nevelését". Sokszor emlegetik a sors iróniáját s itt valóban arról van szó: ez a versem, Tiszta szívvel a címe, igen nevezetessé vált, hét cikket írtak róla, Hatvany Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben "a kései korok számára", Ignotus pedig "lelkében dédelgette, simogatta, dünnyögte és mormolgatta" ezt a "gyönyöruszép" verset, ahogy a Nyugatba írta róla és ezt a verset tette Ars poeticájában az új költészet mintadarabjává.

      A következo évben - húsz éves voltam ekkor - Bécsbe mentem, beiratkoztam az egyetemre s abból éltem, hogy a Rathaus Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam. Lábán Antal igazgató, mikor tudomást szerzett rólam, ezt megszüntette, ebédet adott a Collegium Hungaricumban s tanítványokhoz juttatott: Hajdu Zoltánnak, az Angol-Osztrák Bank vezérigazgatójának két fiát tanítottam. Bécsbol - egy szörnyu nyomortanyáról, ahol négy hónapig lepedom sem volt - egyenesen a Hatvany Kastélyba kerültem vendégnek, Hatvanba, majd a ház asszonya, Hirsch Albertné ellátott útiköltséggel és a nyár végeztével Párizsba utaztam. Itt beiratkoztam a Sorbonnera. A nyarat a délfranciaországi tengerparton töltöttem egy halászfaluban.

      Ezután Pestre jöttem. Két szemesztert hallgattam a pesti egyetemen. Tanári vizsgát mégsem tettem, mert - Horger Antal fenyegetésére gondolva - azt hittem, úgysem kapnék állást. Majd a Külkereskedelmi Intézet magyar-francia levelezonek alkalmazott, megalakulásakor, - referenciával azt hiszem szívesen szolgál Kóródi Sándor úr, volt vezérigazgatóm. Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki - az OTI elobb szanatóriumba, majd táppénzállományba utalt neuraszténia gravisszal. Hivatalomtól megváltam, beláttam, hogy nem lehetek tehertétel egy fiatal intézmény nyakán. Ezóta írásaimból élek. Szerkesztoje vagyok a SZÉP SZÓ c. irodalmi és kritikai lapnak. Magyar anyanyelvemen kívül írok és olvasok franciául és németül, levelezek magyarul és franciául, perfekt gépíró vagyok. Tudtam gyorsírni is, - egy havi gyakorlattal ezt a tudásomat fölfrissíthetem. Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok.


Kép

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#334 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 11. 22:58

Április 12.

Idézet

Rómer Flóris (1815, Pozsony - 1889, Nagyvárad)

Kép

Régész, művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (I. 1860, r. 1871). 1830-ban a Benedek-rendbe lépett, bölcsészeti doktor lett. 1839-től a győri gimnáziumban a magyar és latin nyelv, utóbb a természetrajz tanára. 1842-től a győri bölcsészeti tanfolyamon a bencés növendékek természettudományos képzését vezette. 1845-től Pozsonyban a felső iskola természetrajztanára. A szabadságharc alatt kapitányi rangot szerzett. A Bach-korszakban 8 évi börtönre ítélték.

1854-ben kiszabadult, majd több helyen tanított és volt nevelő. 1861-ben Pestre költözött, kivált a bencések kötelékéből, előbb a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárnoka, 1862-től gimnázium igazgató, 1868-ban az egyetemen az archaeologia tanára lett. 1869-től a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre. 1877-ben nagyváradi kanonokká nevezték ki. 1861-68 között Ráth Károllyal együtt szerkeszti a Győri Történeti és Régészeti Füzeteket. 1868-72 között az Archaeológiai Értesítőt, 1864-73 között az Archaeológiai Közleményeket szerkeszti. Rómer érdeme, hogy az ősrégészek és antropológusok VIII. nemzetközi kongresszusát 1876-ban Budapesten tartották meg.

Kép
[ Kattints ide a teljes méretű képhez ]

Kiadatlan, saját rajzaival ellátott több kötetes naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem igen értékes forrása. A magyar régiségtudomány egyik alapítója és kiváló művelője volt. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#335 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 13. 08:16

Április 13.

Idézet

Bornai Tibor 1955

Kép

"Gyerekkoromban, Szegeden, az Aidában néger rabszolgát alakítottam. Fekete parókát adtak rám, mert vörös hajú etiópok nincsenek. És annakidején nem vörös hajam volt, hanem "jaj piros" színű."

Bornai Tibor zeneszerző, szövegíró, billentyűs 25 éve zenél. Az idők kezdetén (ahogyan minden rendes tizenéves) helyes félamatőr együttesekben - Bogyó, Küllőrojt -tette, mígnem az 1981-ben megalakult KFT zenekar a Táncdalfesztiválon viharos gyorsaságú és igen látványos sikert aratott (Bábu vagy). Az országos hírnév az illegalitásból s így az arcfestés kényszeréből is kiszabadította őket (Bornai mindig is utált sminkelni). Izgalmas, eseményszámba menő zenekar voltak, zenéjük is, szövegeik is a mai napig messziről felismerhetők. Még tehetségesebb epigonjaiknak is hamar be kellett látniuk, a KFT olyan műfajt teremtett, amely egyedül az övé, utánozhatatlan. Működésük tíz éve alatt hét nagylemezük jelent meg. 1990-ben, amikor a világzene épp csak sejtetni kezdte, hogy a világon van, Bornai már a Baba Yagával nyomul - 1992-ben lemez Münchenben, európai turné Norvégiától Olaszországig, közös tévéshow Párizsban Paul McCartneyval, a prágai kereskedelmi rádiók slágerlistáját heteken át vezetik. Ehhez képest első lemezük évek óta porosodik egy nagy német lemezcég pincéjében (túlélő-felszereléssel és egy kevés orosztudással a kalózkiadás persze megszerezhető a moszkvai újságoskioszkokban). Bornai a várakozás éveit sem töltötte tétlenül: október elején megjelenik harmadik önálló lemeze, a Balatoni tél.
Magyar Narancs: Első lemezed, az Átvitt étterem még eléggé káeftés volt. A Mágus már egy új figura körvonalait kezdte sejtetni, egy szociálisan érzékeny, de erősen rejtőzködő alakét. A Balatoni tél tűnik az első igazán személyes lemezednek. Nevezhető-e a hármójukat összekötő út fejlődésnek?

Bornai Tibor: Megdöbbent, hogy van, aki ismeri mind a három lemezt, és ilyen finomságokra figyel ahelyett, hogy mentené a bőrét, nehogy lelőjék az utcán, és közben befogná a fülét, hogy ne hallja a mindenhonnan előkalapáló egyenzenét. De ha mondjuk rajtad kívül még van néhány ember, aki ezeket a lemezeket ismeri és számon tartja, azoknak azt mondom, hogy a lemezek természetesen változnak. Persze nem olyan egészségtelen módon, hogy ne lehessen mögöttük ugyanazt az embert érezni - éppen csak meglátszik rajtuk, hogy élek. A változás talán csak azt jelzi, hogy vágyaim vannak, amiket igyekszem megvalósítani. Többnyire 60-70 százalékosan sikerülnek is. Ez olyan, mint amikor valaki nagyon szeretne magának egy nadrágot, s ha már van egy kék, akkor legközelebb szeretne egy sárgát, s aztán egy pirosat. Az én nadrágjaim türkizre, okkerre meg téglavörösre sikerülnek, de ezt csak én tudom, meg most már te. Azért így is hordhatók.

MN: A KFT hőskorában nem tüntettétek föl a lemezeken a szerzőséget. Ha az ember véletlenül tudta is, melyik dalt írta a Laár, s melyiket te, az se nagyon jelentett támpontot, valahogy nagyon egy húron pendültetek. Aztán, ahogy szétszéledt a társaság, ez a nagyon jellegzetes "káeftésség" mindenkiből eltűnt.

BT: Én a KFT-dalok összességét nem nagyon látom, én minden egyes dalra külön emlékszem, mindegyiket külön, önálló élőlénynek tartom. Ha mégis muszáj valami elemző általánosságot mondanom, akkor nagyon halkan, hogy még te se halld, talán azt kockáztatnám meg, hogy azokban a dalokban én voltam a zene és a Laár a jellegzetesség. A KFT szétválása után a saját súlypontja mindenkit oda rántott, ahová igazán való, és ahol jól érzi magát. Ha az én dalaimat bele lehetne önteni egy pohárba, a L´art pour l´art Társulatot bele lehetne csöpögtetni, beleszórni egy nagy adagot a Márton meghökkentő gondolataiból és a Lengyelffy precizitásából, s jól fel lehetne keverni, akkor a pohárban KFT keletkezne.

MN: Ha valaki zenét is, szöveget is ír, együtt öregszik benne ez a két dolog, vagy következnek egymásból?

BT: Erre a pontos válaszom az, hogy mit tudom én. Sokáig hablatyolhatnék mindenféle lilát, de egyszerűbb, ha bevallom, nem szoktam ilyesmiken gondolkodni. Azért nehéz válaszolni, mert én mindig azt írom, amit a legjobb képességeim engednek. Ezért a mostani lemezemről nehezen tudok beszélni. Azt, hogy régebben milyenek voltak a legjobb képességeim, azt valahogy jobban látom a távolság miatt, és ha valami fejlődés mutatkozik, akkor azok a legjobb képességeim fejlődései.

MN: Az Aki csak pisilni ment a cukrászdába is szellemi termék, de egészen más, mint mondjuk a Somlónak írt India.

BT: Azt hiszem, van egy olyan erényem, ami manapság inkább hátrány vagy egyenesen hiba, ez pedig a sokoldalúság. Többféle labdába is képes vagyok belerúgni. Ettől van az, hogy nem tartozom sehová, egyik irányzat sem mondhat a magáénak, és ez baj. Viszont irigylésre méltó függetlenséggel jár együtt, ugyanis nekem semmi más dolgom nincs, mint hogy én legyek a legjobb Bornai Tibor. Mellesleg ez sikerül is. Aki nálam jobb Bornai Tibor, az hívjon fel telefonon.

MN: Mennyire adod ki magad a dalaidban?

BT: Nagyon szemérmes vagyok. Annyira, hogy legszívesebben teljesen elbújnék, de mivel ez szöges ellentétben áll azzal a foglalkozással, amit választottam, mindig attól félek, túlságosan is kiadom magam. Gondolkoztam már rajta, hogy minden rendben van-e velem, ugyanis nekem hangerő-, szereplési és tömegiszonyom van. Ez olyan, mint amikor a halnak víziszonya van, de hát mindannyian neki vagyunk nyomva valamilyen köszörűkőnek, és ezáltal leszünk egyre jópofábbak.

MN: Nem oldja a feszültséget, ha mondjuk a Somló áll ki a dalaiddal, és nem te? A közönség a gondolatokat többnyire nem a szerzővel, hanem az előadóval azonosítja.

BT: Nem oldja, mert amikor Somlónak írok dalt, vagy Koncz Zsuzsának, akkor igyekszem átváltozni Somlóvá vagy Koncz Zsuzsává, és olyankor egy szemérmes Somló és Koncz Zsuzsa születik. Ők nem az én gondolataimat éneklik el, hanem olyan dalokat, amilyeneket ők írnának maguknak, csak én kapom érte a jogdíjat.

MN: Bárkivel képes volnál azonosulni?

BT: Nem.

MN: Milyen szempontok szerint választasz?

BT: Általában engem választanak, akikkel dolgozom, és nem én őket, de akik engem választanak, azok között én válogatok. Többnyire azért persze olyanok keresnek meg, akik valahonnan ismernek, és tudják, mire számíthatnak. Olyan is ritkán van, hogy valaki téved, és azt hiszi, én majd szívesen dolgozom vele, holott én utálom. Soroljam azokat, akikkel semmi szín alatt nem dolgoznék? Nem sorolom, de ők nagyon pontosan tudják, kik ők, és nem is jönnek. Olyanokkal nem dolgoznék, akikkel szemben súlyos szakmai kifogásom van, és sajnos újabban van még egy szempont: akiknek a politikai megnyilvánulásai szélsőségesek.

MN: Az új lemez címe Balatoni tél. Csak nem a Balatoni nyárról jutott eszedbe?

BT: De igen. A Balaton szerelmese vagyok. Ma már sajnos az egész tó körbe van kerítve, és megközelíthetetlenné vált, de az idősebbek még mesélik, hogy a kempingek, strandok és magánbirtokok kerítései mögött állítólag víz van. Amióta pedig egyszer eltöltöttem egy hetet a téli Balaton partján, rájöttem, hogy ez a hely német turisták nélkül is gyönyörű. Egyébként az a tervem, hogy a lakcímemet budapestiről végleg balatonira változtatom. Ez nem jelenti azt, hogy lesz Balatoni ősz és Balatoni tavasz című dalom is, bár ki tudja. De a Balatoni nyár és a Balatoni tél című dalok a szerzeményeimmel zsúfolt kirakatban valahol az első sorban foglalnak helyet.

MN: A dalok mögött rejlő történetek valóságosak?

BT: Mivel tényleg rejtőzködő ember vagyok, legtöbbször azt válaszolom erre a kérdésre, hogy nem mondom meg. De most mégis bevallom, hogy például a Zsó című dal valóságos személyről szól. Osztálytársak, sőt padtársak voltunk Zsuzsával, akit mindenki Zsónak hívott. Nem jártunk, hanem barátok voltunk. Svédországban él, és az ő története ez a dal. Egyébként még a gimnáziumban elhatároztuk, hogy mind a ketten disszidálni fogunk, s mivel nem tudtuk, hogy melyik lágerből hová sodor majd minket az élet, kitűztünk egy helyet és egy időpontot, ahol és amikor találkozni fogunk. Ez 1980. május 20. Róma, Trevi-kút, délután három volt. Ahonnan ezt mi néztük, még hét év volt hátra.

MN: És találkoztatok?

BT: Én a mondott időpontban egy mikrobuszban ültem Koncz Zsuzsával és a zenekarral, Jászberény felé közeledtem, és pocsékul éreztem magam. Évekkel később kiderült, hogy ő sem volt ott, ami egyáltalán nem volt szép tőle.

MN: Ez egy veszélytelen történet.

BT: Bevallom, ez a történet volt a legkisebb kockázattal elmondható az összes közül. Természetesen vannak kitalált történetek is.

MN: Követsz-e valamilyen vallást vagy pártot?

BT: Pártsemleges vagyok. Ifjú korom tapasztalatai már a szocializmusban elvették a kedvem attól, hogy párttag legyek, és ez azóta is így van. Nagyon furcsának találom, hogy egy asztalnál ül három ember, és a kopasz mindenről ugyanazt gondolja, mint a kövér meg a bajuszos. Hát még ha nem is hárman vannak, hanem háromezren! Egyetlen magyarázatát találom ennek, hogy az ember a saját gondolatai helyett a pártja által meghatározott sémákat használja - és ez a pénz. Én is szeretnék sok pénzt, de annyit még senki sem ajánlott, amennyiért a saját világlátásomról lemondanék.

MN: Az milyen?

BT: Misztikus idealista vagyok. Nagyon közel állnak hozzám a hinduizmus és a buddhizmus magyarázatai a világról, sőt egynémely keresztény hittételt is csak ezek segítségével tudok megmagyarázni. Hamvas Bélának legszívesebben minden sorát megtanulnám kívülről. Kialakulóban van egy szervezet, hatalom és pénz nélküli vallás, amelyik a világvallások közös vonásait keresi, és egyre többen érzik úgy, hogy ezen az alapon tartoznak össze. Az embereknek abba az egyre növekvő csoportjába tartozom, akik keresgélnek. Az ember egyszer csak rájön, hogy keresni nem bűn, sőt. A manapság tapasztalható zűrzavarban szinte az egyetlen normális állapot. Akik azzal jönnek, hogy megtalálták, és nem nyitottak többé más gondolatokra, akikkel már beszélgetni sem lehet, azoktól félek. Fékeveszett szeretetrohamuk alig különböztethető meg a gyűlölettől, nézzünk csak szét a világban. Aki megtalálta a maga hitét, boldog, mint egy alma a fán, de nem igyekszik kötelezővé tenni mások számára a saját boldogságát, azzal nincs semmi baj. Szinte minden komoly bajt a fanatizmus okoz. Úgy látszik, a legnagyobb bölcsesség a mértéktartás, és még a hitben is mértéket kell tartanunk, ha nem akarunk ördögökké válni.

MN: Mennyire jellemzi ez a zavarodottság a szakmádat?

BT: Látszólag nincsen zavarodottság, teljesen egyértelmű az egész, sőt teljesen egyszínű, kapcsold be akármelyik rádiót, éjjel-nappal ugyanaz hallatszik, mintha bizony az emberiség végre rátalált volna arra az egyetlen dalra, amit mostantól hallani akar az idők végeztéig. A valóság azonban más. Mint ahogyan még soha semmi nem maradt változatlanul, ez is eltűnik majd, sőt azok számára is nevetségessé válik, akik ma még ott rázzák a fejüket a büdösben és a sötétben. Jelenleg ez a legolcsóbban beszerezhető kábítószer, ráadásul legálisan fogyasztható, de hát tudjuk, a kábítószer menekülés éppen az elől a dolog elől, amiről beszélünk.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#336 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 13. 23:06

Április 14.

Idézet

Tóth Árpád  (1886-1928)

Kép

Tóth Árpád a legfiatalabb nyugatos költő. 1886-ban született Aradon. A gyerekkorát Debrecenben töltötte. A szülei diplomás embert akartak belőle faragni.

Lelke mélyén ő rajztanár akart lenni. Írni kezdett. Eldöntötte végül, hogy író lesz. Fontos háborúellenes versek születtek. Pl. Az új Isten. Ebben egy világforradalmat éltetett. Emiatt egy jó darabig nem közöltek tőle verseket.

Visszament Debrecenbe. Műfordító lett. Francia szimbolistákat fordított. Anyagi gondokkal küszködött. Az Est című lap bocsátott meg neki először. Munkatársként felvették. Baumgarten-díjak is segítették a megélhetésben.
1928-ban halt meg.

Tóth Árpád költészetének alaphangja a bágyadt tehetetlen lemondás, az állandó és testetlen szomorúság, az emberi árvaságba való elmerülés fájdalma. A betegsége, az egyetemi álmokkal való leszámolás, az elszigeteltség és a szegénység váltotta ki lírájából a csüggedt szemlélődést. Művészetére az impresszionizmus nyomta rá bélyegét. Versei gazdagok képekben, hasonlatokban, és különösen jelzőkben.

A MŰBABA

Van már műláb, van már műfog,
És vannak már műszerek,
Van műfül, műorr, műgége,
Mindmegannyi műremek!...

Van vízmű, és van mű víz is,
Példa rá a köntösgát,
Ott a vízmű úgy szuperál,
Hogy direkt művizet ád!...

Van azután egy színmű is,
Gyan Thuláé e remek,
Ezt a színműt egy szép műszín:
A frész fene ette meg!...

Van aztán még egyéb mű is,
Például egy elmemű:
Szávi tata távirata:
Talpnyaláshoz elve hű!...

Mind e műveket azonban
Lefőzi egy műremek.
Dőderlein professzor műve,
Amely mű egy műgyerek!

Műbabát hoz a műgólya,
Így lesz eztán a divat,
S ez, úgy mondják, a jövőben
Szerelmünkre is kihat.

Műszerelem, műölelés,
Műcsókokból műnemű,
S régimódra születendő
Gyermekünk lesz -- parvenű!

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#337 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 15. 05:46

Április 15.

Idézet

Gyarmati Andrea 1954

Sport:
swimming

Kép

Country Represented:
Hungary

Years Competed:
1968, 1972

Medals Received:
silver, bronze

Olympic Info:
The daughter of Olympic legends Eva Szekely, and Dezso Gyarmati, Andrea competed for Hungary in two Olympiads. At the 1968 Mexico City Games, when she was only 14 years old, Andrea swam in three events. In the the 100-meter backstroke, she finished third in her preliminary heat (1:11.3), and then finished fifth in the final with a time of 1:09.1 (missing a medal by 1.0 seconds). Gyarmati then competed in the 100-meter butterfly and advanced to the finals after finishing second in her preliminary heat (1:07.4). In the final, she again finished in fifth place with a time of 1:06.8. Her final competition at the 1968 Games was as a member of Hungary's 4x100-meter freestyle relay. The Hungarians made the final after finishing second in thir preliminary heat (4:13.6); in the final, Andrea and her teammates finished fifth in 4:11.0 (she swam the third leg).

Egyszerűen iszonyú jól éreztem magam. Bár rettenetesen elfáradtam, tökéletes kiszolgálásban volt részem a színpadon és a színfalak mögött egyaránt. Úgy éreztem, itt van végre egy este, amikor minden miattam van és minden kívánságom teljesül. Rendkívül összetartó, jó osztály voltunk, ma is van egy öt-hat fős mag, akiket nagyon szeretek. Tőlük tudom, hogy ők is kifogástalanul jól érezték magukat. Osztályfőnökünk, Podi mama megjelenése nagyon meghatott mindnyájunkat. A gimnázium az utolsó lehetőség az ember életében, hogy egyfajta horizontális, általánosan átfogó alapműveltséghez jussunk. Gondolok például az irodalomra, és arra, hogy nem fogom tudni soha eléggé meghálálni azt, amit az osztályfőnökömtől kaptam. Amíg könyv lesz a kezemben, nem felejtem el soha, hogy ő nyitotta rá a szememet az olvasás örömére.

Rendesen szorongtam a felvétel előtt, ilyen fellépésben még nem volt részem. Drukkoltam, hogy minden jól sikerüljön, ne égjek le, lelkileg nagyon rá kellett készülnöm. De Friderikusz Sándor mellett abszolút biztonságban éreztem magam, amikor már kint álltam a színpadon, tudtam, nem sülhet el semmi balul. Sándor az életben is nagyszerű ember, hihetetlenül szuggesztív egyéniség. Most is olyan hatással volt rám, amivel átsegített minden korábbi félelmemen. Kiderült, hogy ez az egész játék. Nem tudom megítélni, hogy mennyi ment át a képernyőn, mi volt érezhető, mert a stúdióban teljesen más volt átélni minden egyes pillanatát.

Egy sportoló mindig önmagát adja; a versenyeken is ebből él, a hétköznapok is erről szólnak. A verseny nagyon belső ügye az embernek. Bár jórészt az alkati adottságok azok, amelyek alapján kiválasztódnak a sportolók, bizonyos szintig nyitottság is kell hozzá, és így exhibicionizmus kérdése is ez. Intenzívebben éljük meg az élet sok dolgát. Ráadásul nálunk a népszerűség, az emberek figyelme családilag belénk nevelődött.

Szerencsémre osztálytársaim annak idején magától értetődőnek vették, hogy olimpikon voltam, és emiatt viszonylag kevés időt tölthettem a gimnáziumi évek alatt velük. Sosem éreztették velem azt, hogy más lennék, mint ők. Ugyanúgy lehülyéztek, ha kellett, ugyanúgy sutyorogtak velem órák alatt, sosem irigyeltek, és mindig segítettek, amikor látták, hogy szükségem van rá.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#338 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 16. 06:00

Április 16.

Idézet

Weiner Leó (1885-1960) Zeneszerző

Kép

1901-1906. Koesslernél tanult a Zeneakadémián
1907. A Vígopera korrepetítora
1908. óta a Zeneakadémia tanára (zeneelmélet, kamarazene)
1922-tól csak kamarazenetanítással foglalkozott
1928. Szervezett egy karmester nélküli zenekart
Tanulmányúton járt Bécsben, Berlinben, Lipcsében és Párizsban
1958-ig tanított a Zeneművészeti Főiskolán

Az új zene konzervatív ágának egyik legjelentősebb képviselője volt. Kétszeres Kossuth-díjas (1950, 1960), 'Kiváló művész' (1953) és egyéb díjak nyertese (Ferenc József jubileumi pályadíj, Coolidge-díj stb.). Zenepedagógiai munkássága is nagyfontosságú: számos zeneelméleti cikke és könyve jelent meg.

Kép

"Kodály Zoltán tanított meg reá, hogy mi is a zene művészete, és Weiner Leó mutatta meg nekünk, hogy hogyan kell vele bánni." A Weiner születésének századik évfordulójára, 1985-ben megjelent kötetben a többi között ezzel a találó mondattal jellemezte mesterét a világhírű dirigens, Doráti Antal. A Weiner Leó előtt tisztelgő, hosszú ideje csak könyvtárak mélyén megtalálható könyvnek most, tizennyolc év múltán megjelent a második, jelentősen bővített kiadása, amelybe a szerkesztő, Berlász Melinda zenetörténész ötven visszaemlékezést és gazdag képanyagot válogatott. Nemcsak hivatásos muzsikusok, hanem zenekedvelő, hangversenyre járó "civilek” számára is tanulságos és élvezetes olvasmány ez a gyűjtemény. Kirajzolódik belőle a Bartók és Kodály árnyékában is maradandó életművet létrehozó zeneszerző, a Zeneakadémia életét, szakmai munkáját évtizedeken át meghatározó, muzsikusok generációit felnevelő zenepedagógus és – nem utolsósorban – a naiv, szorongó pesti kispolgár portréja.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#339 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 17. 06:45

Április 17.

Idézet

Hincz Gyula (Budapest, 17 de mayo de 1904- Budapest, 26 de enero de 1986)
pintor y artista gráfico

Kép

1922-29: Escuela Superior Húngara de Bellas Artes, sus maestros: Gyula Rudnay y János Vaszary. Durante su viaje de estudios de 1928 conoció en Berlín, por mediación de Hugó Scheiber, a H. Walden y con la ayuda de Moholy-Nagy expuso en la Galería Sturm en 1929. Fue miembro de la Unión de Nuevos Artistas en 1928 y de la Nueva Companía de Artistas Plásticos en 1929. Entre 1930-31 fue becado en Roma. En 1943 pintó en Transilvania. Entre 1947-48 realizó un viaje de estudios por Corea, China y Vietnam. 1946-49: profesor de la Escuela Superior Húngara de Artes Aplicadas. 1949-63: profesor de la Escuela Superior Húngara de Bellas Artes. 1952 y 1957: Premio Munkácsy; 1958: Premio Kossuth. Entre 1958-63 fue director de la Escuela Superior Húngara de Bellas Artes. 1964: nombrado “artista emérito”, 1968: nombrado “artista excelso”.

Kép
[ Kattints ide a teljes méretű képhez ]

1922-1929 között a Képzőműv. Főisk.-n Rudnay Gyula és Vaszary János növendéke volt. 1926-ban Párizsban, 1929-ben Berlinben járt tanulmányúton. Az avantgárd vonzása mellett művészi érlelődésében fontos szerepet játszott Gauguin, Kernstok Károly, Galimberti Sándor és Kmetty János festészete. 1928-ban az ÚME (Új Művészek Egyesülete) tagja lett, 1929-től rendszeresen részt vett a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításain, majd hozzájuk tartozott. Első gyűjteményes kiállítását 1928-ban Berlinben rendezték meg. 1930-31-ben kilenc hónapos római ösztöndíjat kapott. Újabb műveit 1934-ben a Tamás Galériában, majd 1938- ban az Ernst Múz.-ban gyűjteményes kiállítás keretében mutatta be. 1947-48-ban rövid tanulmányúton járt Koreában, Kínában és Vietnamban. Az Iparműv. Főisk. tanáraként (1946-49), majd ig.-jaként (1958-63) a Képzőműv. Főisk.-n is tanított. Erőteljes hatású grafikákat, nagyvonalú könyvillusztrációkat, murális alkotásokat, köztük üvegmozaikot, kerámiát, gobelint is készített. Művészete állandó kísérletező kedvről, analitikus útkeresésről ad képet. A 20. századi sokféle művészeti irányzat, s olykor más kultúrák, pl. az indián művészet jellegzetes jegyeinek felhasználásával sajátosan eklektikus stílust alakított ki. A bravúros szerkesztés, a harsogó színek, a szimbólumok stilizált jelrendszere, a határozott grafikai vonalvezetés monumentális hatást, dinamikusan dekoratív képfelületet teremtenek.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#340 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 18. 03:52

Április 18.


Idézet

Fazola Henrik (1730-1779) vasműves, a kohászat úttörője

A würzburgi születésű, vagyonos és vállalkozó szellemű lakatosmester készítette többek között az egri vármegyeháza kovácsoltvas kapuját, és a ma már műemléki védettséget élvező épület többi, művészi igényű vasmunkáját. Egri műhelyében több segédet is foglalkoztatott. Innen származó vagyonát a tapolcsányi, upponyi, nekézsenyi vasércbányák kiaknázására fordította. Az 1770-es években felépítette az ómassai nagyolvasztót és a hámori vasverő üzemeket. Ettől kezdve tartják számon a diósgyőri kohászat történetét.

Kép

A jelenlegi diósgyőri vas- és aczélgyár eredete azon kisebb vasgyárakra vezethető vissza, melyeket Fazola Henrik würzburgi születésű, vagyonos és vállalkozó szellemű egri lakatosmester az 1765. évben a közel fekvő tapolcsányi, upponyi és nekézsenyi vasérczek értékesítése czéljából a Garadna- és Szinvavölgyben létesített.

Ezen vasgyárak egy, Felső-Hámorban a garadnai völgy Szent-Lélekre vezető elágazási bejáratának baloldalán lévő nagyolvasztóból, azonkívül a Szinvavölgyben több kisebb kohóból állottak, mely utóbbiak a következők:

1. Egy nyújtómű a jelenlegi tógát alatt lévő hegyszorosban, a gáttól körülbelül 100 méter távolságban.

2. Két készelő tűzhely a régebbi Zartl-féle székgyár fölött, az ottani cseppkőbarlang bejárata melletti fensíkon.

3. Egy a Zartl-féle székgyár ezelőtti helyén lévő készelő tűzhely- és nyújtómű.

4. Egy készelő tűzhely, mely a mostani Zartl-féle székgyár fölötti völgyszorosban állott, szemben az ottani barlangokkal.

5. Egy készelő tűzhely- és nyújtómű azon helyen, hol a Zartl-féle székgyár jelenleg áll és

6. Két készelő tűzhely és egy nyújtómű Alsó-Hámor alsó részén, Miskolczról jövet a 4-ik háznál.

A nagy olvasztó és az 1., 2. és 3. alatt említett kohóművek üzemben tartásához szükséges hajtóerőt a Garadna szolgáltatta, a többi kisebb kohó részére pedig a Garadna és Szinva egyesített vize lett felhasználva; a vízierők használata volt mérvadó ezen összes kohók elhelyezésénél, melyek annak idején az általuk gyártott vas kiváló minősége folytán Magyarországon jó hírnévnek örvendtek.

Miután ezen kisebb vaskohók felépítései alapítójuk vagyonát felemésztették, egy haszonrészesedési társulat tulajdonába mentek át, mely azonban szintén nem prosperált, úgy, hogy ezen vasgyárak vezetését már 1770. évben - a Bükk-hegység nagy kiterjedésű erdeinek értékesítése érdekében - a m. kir. kincstár, mint főrészvényes, vette át s berendezéseit egy a jelenlegi tógáttól balra telepített és az e czélra ide átvezetett Szinva által üzemben tartott, kereskedelmi vasak (balta, patkó, szeg, csavar stb.) gyártására szolgáló kovácsműhelylyel, a 3. szám alatt említett nyújtóművet pedig egy eszterga- és lakatosműhelylyel egészítette ki.

Egy századon keresztül kezeltettek ily módon a hámori vasgyárak, hol kedvező, hol kedvezőtlen pénzügyi eredménynyel s csak annyiban történtek azoknál változások, hogy a Felső-Hámorban (Ó-Massán) lévő nagy olvasztóüzem a múlt század húszas éveiben felhagyatott, illetve a Garadna vizierejének jobb kihasználása czéljából lejebb (Új-Massára) helyeztetett s egyidejűleg a hámori völgygát építtetett, hogy ez által a kis vasművek üzeme a Garadna és Szinva esetleges vízállásától függetleníttessék.

A feldolgozott vasérczek csekély vastartalma, a faszénnel való tüzelés, az üzemi berendezések hátramaradottsága, valamint a gyártási mód avultsága lettek okozói annak, hogy a hámori vasgyárak - melyeknek évi termelése körülbelül 9-10,000 bécsi mázsát tehetett ki - nem jövedelmeztek s ennélfogva mindinkább hanyatlottak.

Amint aztán a múlt század 60-as éveiben foganatba vett nagymérvű magyar vasútépítkezések sínszükségletét a hazai gyárak fedezni nem tudták s a kormány szerfölött drága és többször igen rossz minőségű síneket külföldről volt kénytelen hozatni, 1867. év végével a pénzügyminisztériumban azon terv érlelődött meg, miszerint egy kizárólag vassínek és hozzá való kapcsolószerek gyártására berendezett vasgyár létesíttessék.

Kép

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#341 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 19. 05:58

Április 19.


Idézet

Gózon Gyula  (Érsekújvár, 1885. ápr.19. - Bp. 1972. okt.8.): színész

Kép

Rákosi Szidi magán-színiisk.-ját végezte. Pályafutását 1902-ben kezdte el vidéken, Polgár Károly színtársulatánál. 1906-tól 1910-ig Nagyváradon játszott, s mind játékával, mind kitűnő énekhangjával az élvonalbeli színészek közé került. Nagy Endre szerződtette pesti kabaréjához, ahol egy évadot töltött, majd az újonnan megnyílt Népoperához szerződött. Egy év múlva visszatért a kabaréhoz, majd a Király Színház tagja lett (1919). Ugyanakkor megindította saját vállalkozásában a Muskátli Kabarét. Itt Berky Lili volt a primadonna, akivel 1917-ben házasságot kötött. Ettől kezdve többnyire együtt szerződtek kabarékhoz vagy színházakhoz. 1927-től a Belvárosi Színház, 1929-től az Új Színház tagja volt. Igazi feladatát a drámában találta meg, bár sohasem lett hűtlen az operetthez. 1935-ben a Nemzeti Színház szerződtette. A negyvenes évek elejétől a zsidótörvények miatt nem játszhatott. 1945-től élete végéig a színház tagja volt. Itt a tragikus és komikus alakok hosszú sorát alakította, mindig emlékezetes sikerrel. Már a némafilm korában, 1914-ben kezdett filmezni, de rendszeresen csak a hangosfilm bevezetése után vállalt filmszerepeket, amelyek fokozták népszerűségét. 90 filmben játszott főszerepet.

Kép

Gózon Gyula

Kiskoromban a színész minden volt számomra. E ténynek bizonyára mélyen fekvő és szerteágazó okai vannak (az egyes számú ezek közül az, hogy édesanyám eredeti foglalkozása szerint színésznő volt), ám mindegy is, hogy mik voltak ezek az okok, egyelőre. Most csupán azt kívánom leszögezni, hogy ez így volt. Különben is, már a legkorábbi időkben annyira megdöbbentett, hogy van valóság, amely nem valóság, mégis az; annyira foglalkoztatott, mitől színész a színész, hogy csak jóval később, felnőtt fejjel döbbentem rá, hogy óvodáskorom tájt én a szüleim és a nagyszüleim imágóit, különböző aspektusait láttam bele egyik-másik színészbe. És bonyolult belső viszonyom fűzött hozzájuk. Vagy azok az aspektusok ott voltak bennük? Csak megláttam? Mert még annyira kicsi voltam, hogy képes voltam rá?

Nem valószínűbb, hogy minden egészen korán színházba, moziba járó gyermek ilyesfajta bonyolult viszonyba keveredik a rendszeresen látott színészekkel és a szerepeikkel?

Amikor az Én és a nagyapám volt az új magyar filmsiker, és én vagy ötször megnéztem - ami röhej máskülönben, mert minden idők egyik legrosszabb magyar filmje volt, ha nem a legroszszabb, és már akkor is az volt, még a korabeli nézők számára is az volt, emlékszem például apám legyintésére, de a számomra (aki akkor, 1955-ben kezdtem az iskolát, épp azon az őszön, amikor a filmet bemutatták, és már túl voltam minden csalódáson, vagyis jól meg voltam alázva, biztos voltam benne, hogy alkalmatlan vagyok az életre) nagyapám és Gózon Gyula között csak annyi volt a különbség, hogy az ő filmbeli története végén happy end van, a miénkén meg nincsen. Nem is lesz.

Nekünk végünk van: nincs végünk.

Hiányzik a VÉGE felirat: iskolába kell járni. A Nagypapát el fogják szállítani a hülyék intézetébe. Gózon Gyulának (akit ködösen azonosítottam a szereppel) a filmen megbocsát az unokája (és a proletariátus), ámbár a filmbeli nagypapa cserbenhagyta mind a kettőt, én viszont, a jövő, aggkori szenilitását nem bocsátottam meg a nagyapámnak. Az apám mégúgy se. (Aki a vérrel-verejtékkel dolgozó nép volt a mi családunkban.)

Hogy Gózon a filmben munkakerülő, alkoholista segédmunkás, munkásszálláson élő nincstelen, aki az ital miatt hagyja cserben a kisunokáját (meg a proletariátust), az én nagyapám pedig egy megcsúfolt életű kiskereskedő, akit Hitler és Sztálin közös erővel tiport a flamóba, holott soha életében nem ivott egy kortyot sem, és nem hagyott cserben engem, ellenben úton-útfélen, mindmáig én hagyom cserben őt (mikor megszököm tőle, mikor csak tudok, holott vigyáznia kell rám), illetve az apám hagyja cserben őt, a fia, aki szociális otthonba viteti, ha csak egyszer is felgyújtja a pehelypaplant - mindez nekem mit sem számított.

Az első pillanatban.

Minderről lassan már egy életművet írtam. Mégis, Gózon Gyulára emlékeznem olyan, mintha hosszú idő után belém villanna a nagyapám. Vele együtt az első vétkeim. Újra kell gondolnom az életemet, ha rá gondolok. Latabárral is így vagyok. Salamon Béláról már említést tettem. Bennem az ő alakjuk összeforrt a nagyapáméval. És az én saját kiskori arculatommal. Latabár Kálmáné az apáméval is. Még sokaké összeforrt mivelünk - a képzeletemben.

Vagy hol?

Mi a különbség?

Anyám Sennyei Vera. Anyám Sulyok Mária. Anyám, bizonyos tekintetben, Olthy Magda. Ferrari Violetta. Ruttkai Éva. Berek Kati.
És még sokan mások.

Apám Bilicsi Tivadar. Később Kabos Gyula. Apám Mányai Lajos. Apám végül Páger Antal, a Villa Negrából.

Az első időkben, mondjuk '56-ig, én a két Lotti vagyok. Meg a kis Muk. És a bagdadi tolvaj.

Gózon Gyula alsó ajka lefittyed, mikor már nagyon öreg. Vastag, lila száj. Vérlila. Aláfutásos-lila. Véraláfutásos. Egyébként csodálatosan fütyült vele. Tanúja vagyok a fütyülésének, nemcsak filmvásznon figyelhettem meg, de közelről, személyesen láttam és hallottam. Mint kis versmondó, együtt léphettem fel vele egy ünnepi műsorban, a Goldmark-teremben, 1958-59 tájt. Vagy az anyám lépett fel vele, és én csak elkísértem őt?

Így is, úgy is történhetett. Külön história. Ám e fellépésekről maradt emlékképeim legfényesebbje G. Gy. fütyülése. Hogy ő, a reszketeg öregember, az utolsó szám, a tekintélyes izrealita főattrakció - némi magyar nótázás után? - fütyürészik. Mintha valami édes, lágy hangú síp szólalt volna meg, varázssíp, bűvöletre képes. Orpheusz sem muzsikálhatott elragadóbban.

Még most is hallom.

A férfiszínészek egy része jól fütyül, ez képességük része. De őnála többről volt szó. A Monarchia békessége áradt a füttyéből. Boldogság áradt belőle, az első idők idillje. Az, amit Hamvas Béla a legritkább művészetnek nevez. Gózon Gyula idill teremtésére volt képes, szimpla fütyülés által. Nagyon meglepő és vigaszteli volt ugyanakkor. Ajkai alig moccantak. A hangokat főként a nyelvével képezte... Ó, de hát még mindig, ötven év elteltével is azt szeretném kitalálni, hogyan csinálta! A nézőtér megemelkedett tőle, összehangolta a szíveket, a lélegzeteket. Ha így lehet fütyülni, gondoltam, akkor talán még sincs semmi baj! Az életet valahogy túl lehet élni. Gózon Gyulára kéne bízni a dolgokat... Őt mindenki a nagyapjának érezte, valószínuleg még a felnőttek is.

Birkaarca volt.

Dülledt szemei. Ráncai, táskái, húsos álla, petyhüdt nyaka.

Mintha azt mondta volna a képe: "Ilyen a jóság, tanuld meg, fiam. Kicsit idomtalan, tudod. A maga ártatlanságában csúnyácska, mivel igaz. Azért is olyan nyugodt. Birkavédtelen az igazság. Jóság és igazság nem két dolog. Egy."

Ő volt a magyar filmeken a vidéki ember, a kisvárosi tisztesség.

Nem tudom, vannak-e még ilyen magyarok. Ez a karakter nem siet, szívesen beszélget. Nem tételez fel roszszat senkiről. Nem gyanakszik. Ráér. Ha egy tárgyat kézbe vesz, de ha csak megemlíti, az a tárgy megnyugszik, egzisztenciális értelemben megtisztul a kezében, megjuhászodik: megvalósul.

A bögre kávé, amit ő tart a kezében, vagy a kalap, vagy a levél, annyi, azonossá válik önmagával. Magatartása azt sugallja, hogy a világ és a dolgok pillanatnyilag nem a legjobb arcukat mutatják felénk, de türelmesnek kell lenni, édes fiam. Aki goromba, ahhoz kedvesnek kell lenni. Olyan a partnereihez, ha szerepük szerint ellenségei is, mintha együtt katonáskodtak volna. A nőkhöz meg olyan, mintha mind a távoli rokona vagy legjobb barátjának a húga lenne, akikre vigyáznia kell. A másik ember személye iránti tisztelet valamenynyi szerepe attitudjének magától értetődő része. Más világból való volt. De az a világ teljesen elpusztult, mire én születtem. Már csak ő maradt belőle hírmondónak. Meg a nagyapám. Tapintatosan szomorú ember. Minden szerepében az.

De legyőzi.

Úgy beszélek róla, mintha ismerném. Azt képzelem, tudok róla mindent. Vagy mégsem őt ismerem, csupán a szerepkört, amit "Gózon Gyulának" hittem?

Netán az a valaki, akit vele összetévesztek, ha nem is teljesen én vagyok, és a nagyapám, de fantomkép, akit az Én és a nagyapám-ban és a Hippolyt, a lakájban nyújtott alakításai alapján a kisfiúi tudatomban tákoltam össze róla?

Amit görcsösen őrizgetek mindmáig?

És az ő személyiségéhez semmi köze nincsen?

Kamaszodva a beavatottak ostoba gőgjével pillantottam a naiv nézőre, aki azt hiszi, hogy Szakács Miklós az rossz ember, a Gobbi Hilda művésznő viszont mint a csepegtetett méz, született szívjóság, maga a Szabó néni a Szabó családból. Még nem hallottam a szakmában róla kerengő történeteket, de azt már tudtam, belülről tudtam, hogy nem ártatlan lélek. Persze anyám is mesélt róla egy s mást. De hát már eleve boszorkánynak ismertem meg (a János vitézben). Miért, talán nem volt az?

Hogy is van ez?

Az öregség bölcsessége volt ő az én számomra.

Mint a nagyapám. Ahogy zsebre vágott kézzel, rosszkedvuen álldogál, mindegy is, hogy melyik szerepében és hány éves korában, hiszen ő mindig öreg volt, öregnek született, látom őt, kifejezéstelen arcot ölt, hogy ne keltsen szánalmat abban, aki ránéz, ez az alakítás egyik trükkje, de nem trükk, nincsenek erre szavak, a nagy színészek a testiség verbalizálhatatlan metaforáit használják, nem eszközöket.

Lefittyed az alsó ajka.

Kamaszosan fisztulál a hangja, ha akarja, az a ritkaszép, meleg bariton.

Nincs remény, ezt mondja minden szerepében, nem azért kell végigcsinálni a dolgokat, méghozzá nyugodtan, emberhez illőn, mert van remény. Hanem éppen azért, mert nincs. De erről - pontosan ezért - nem is kell beszélni: ezt nem kell eljátszani, édes fiam. Színészkedni nem kell, elég nagy a baj már anélkül is. Természetesen kell viselkedni. Az öregség nem jelent erőtlenséget. Az öregség csupa elfojtott hisztéria. Azért csuklik meg a hangom, mikor pillanatig a határán vagyok annak, hogy kiengedjem a kezemből a gyeplőt, mert az nem igaz, édes fiam, hogy nem kell megmutatni, hogy minden férfi szamár. De bizony hogy meg kell. Van bennünk egy szamár, aki időnként fölnyihog. Van bennünk egy buta indulat. Erős, de sötét. Azt nem engedjük ki.

És nem sírunk. Összevonjuk a szánk.

Beszél hozzám. Most is. Annyira bennem van, hogy akár igaz, akár nem, amit a kapcsán leírok, diktálja egy hang, a Gózon Gyula hangján.

Lassan ötven éve hallom.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#342 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 20. 06:08

Április 20.

Idézet

Jelky András  (Baja, 1730. júl. 30. - Buda, 1783. dec. 6.): világjáró utazó.

Kép
[ Kattints ide a teljes méretű képhez ]

1754-ben mint szabó-mesterlegény indult vándorútra. Hanauban katonának fogták, de megszökött; Hollandiában újra fogságba került, s egy K-Indiába induló hajóra toloncolták. Számtalan kaland (hajótörést szenvedett, kalózok rabságába esett, rabszolgának adták el stb.) után 1758-ban Batáviában telepedett le. 1760-ban Ceylonba került s egy évig élt a vadonban. Batáviába (a mai Djakarta) való visszatérése után vagyonra tett szert, a holland kormányzóság titkos tanácsosává nevezték ki. Hivatalos megbízásból követségben járt Japánban. 1770-ben Japánban holland követ. Felesége halála után 1777-ben visszatért Európába, 1778-ban hazajött Mo.-ra és Budán élt haláláig.

Hevesi Lajos: JELKY ANDRÁS KALANDJAI

Élő, valóságos személy volt Jelky András. Kalandos életét ő maga le is írta, Hevesi ezt az életrajzot dolgozta fel regénye alapjául. Tanulni vágyó szabólegény, aki azért indul a nagyvilágba, hogy mesterségbeli tudását gyarapítsa. Útja előbb Bécsbe vezet, de rövidesen onnan is tovább, Párizsba készül. S bár ettől kezdve hosszú évekig vándorol, kalandozik, épp Párizsba nem jut el soha. Porosz katonák erőszakos toborzása elől menekülve Hollandiába kerül, ahol egy lelketlen kereskedő foglyul ejti és sok szerencsétlen társával együtt Kelet-Ázsia felé viszi hajóján, hogy eladja őket az ottani emberpiacon. Sűrű egymásutánban peregnek az események. Jókor jött hajótörés szabadítja meg Andrást a gaz kereskedőtől. Megmenekül a hullámokból, s egy másik hajón eljut Dél-Amerikába. Amikor sok bolyongás után reméli, végre hazatérhet, kalózok kezébe kerül és onnan, egy afrikai kikötő rabszolgapiacára. Innen is megszökik és most a szeszélyes sors Kínába sodorja, kuktának egy előkelő mandarin házába. Hogy mentse az életét, a holland gyarmati hadsereghez szerződik. Jáva szigetére kerül, ahol a kormányzó segítségével a város legmegbecsültebb szabója lesz, meg is nősül, amikor újabb fordulat szétzúzza megtaláltnak vélt boldogságát. Ismét katonai szolgálatra szólítják, különleges megbízatással. Itt is derekasan helytáll. Csellel megtöri a ceyloni bennszülöttek lázadását, híressé válik, de röviddel ezután már emberevők foglya és kis híja, hogy nem a pápuák gyomrában fejeződik be kalandos pályafutása. Különös szerencsével menekül innen is, és amikor visszatér alakulatához, hősként ünneplik, magasrangú állással jutalmazzák, sőt egy szép napon azt is megéri, hogy őt küldi a holland kormány követnek a japán császár udvarába.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#343 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 21. 06:06

Április 21.


Idézet

Táncsics Mihály (1799-1884)

Kép

XIX. század egyik legjelentősebb magyar demokrata gondolkodója 1799. április 21-én született az akkor még Veszprém vármegyéhez tartozó településen. Édesapja telkes jobbágy volt, s ő maga is életének első két évtizedét jobbágyként élte le a bakonyalji kisközségben. A személyesen is megtapasztalt jogtalanság késztette arra, hogy minden tehetségével és erejével a jogegyenlőségért és társadalmi igazságosságért harcoljon.

Pályája a jobbágysorból a takácsmesterségen és a tanítóskodáson át ívelt a radikális elveket valló publicista politikusi munkásságig. Már felnőtt fejjel végezte tanulmányait. Politikai nézeteit könyvekben népszerűsítette, mely munkák forradalmi szelleme miatt 1847-ben bebörtönözték, s csak 1848. március 15-én nyerte vissza szabadságát. A szabadságharc ideje alatt is a demokrácia következetes megvalósításáért küzdött: "Minden erőmet, tehetségemet arra fordítom, hogy magyar hazánk, az európai nevezetes országok sorában méltó helyet foglaljon el" - írta 1848 nyarán lapjában, a Munkások Újságában. A nemzet fejlődése és a társadalmi haladás Táncsicsnak egyaránt fontos volt. A bukás után hosszú évekig bujkált, majd újabb hosszú börtönbüntetést szenvedett. A kiegyezés után ismét aktívan politizált, rövid ideig működő lapja, az Aranytrombita a kapitalizálódó Magyarország jogfosztottjainak a szegényparasztoknak, és munkásoknak az érdekében tevékenykedett.

Az életútját bemutató kiállítás egykori szülőházában 1971-ben nyílt. Az épület a falu régi utcavonalas házsorának jellegzetes nyugat-magyar típusú oldaltornácos háza. Jelenlegi külsejét az 1910-es években történt átépítés során nyerte el. Az épületbe belépő látogató a szabadkéményes, középen kenyérsütő-kemencével ellátott konyhába jut. A két szoba közül a konyhától balra eső helyiség a XIX. század közepének paraszti lakáskultúráját mutatja be. A jobboldali szobában elhelyezett kiállítás Táncsics Mihály mozgalmas, harcban, szenvedésben bővelkedő életpályáját követi nyomon. Korabeli újságokból származó metszetek, fotók, s Táncsics munkáiról készült fotómásolatok segítségével tárul föl a látogató előtt a jobbágysorból indult író küzdelme s élete.


Budavári utca, ahol a börtöne volt:
Kép

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#344 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 22. 06:00

Április 22.

Idézet

Falusi Mariann 1959

Kép

1980-ban végezte el a Konzervatóriumot, majd 1983-ban diplomázott a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán.
1983-ban a Ki Mit Tud győztese volt a jazzénekes kategóriában. Szintén ettől az évtől 1988-ig a Stúdium Dixieland szólóénekese volt.
1985-ben Kubában,
1986-ban Mongóliában fesztiválgyőztes.
1985-88: a Pesti Színház társulatának volt tagja
1988 óta a Pa-Dö-Dő vezetője

Színházi szerepei:
-Ronette (Menken: Rémségek kicsiny boltja)
-Foster-Braqden: Színezüst csehó
-Lehár: A mosoly országa
-Ezüst prosti (Szakcsi Lakatos-Csemer: Cigánykerék)
-Sebastian (Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok)
-Burgess-Márton-Pierrot: Mechanikus narancs
-Violet (Dunn: Gőzben-—> Lang Györgyi rendezte)
-Nancy (Bart: Oliver)

Filmszerepei:
-Eldorádó (1988)
-Laura
-Ámbár tanár úr (1998)

Kép

Necc: Mire emlékszel vissza a kamaszkorodból?

Falusi Mariann: Hogy roppant rossz voltam, de valami rettenetes módon. Állandóan tele volt az ellenőrzőm osztályfőnöki és igazgatói rovókkal. Rendkívül aktív voltam, folyamatosan nagy volt a szám. Akkor még volt úttörő mozgalom, KISZ, és én mindenütt mindig nyüzsögtem: teljesen mindegy volt, hogy mit, csak csinálhassak valamit.

Állandóan fiúkkal barátkoztam, ki nem állhattam a lányok tutyi-mutyi, "milyen ruhát veszünk föl" attitűdjét, imádtam a srácokkal jönni-menni, kirándulni, velük lehetett azokat a dolgokat csinálni, amelyek a tinédzserkor legszebb részei. A mostani fiatalokat sajnálom, mert ők leginkább a plázákban szoktak "kirándulni" - lehet, hogy nem mindenki, de ez nem igazán tetszik nekem.

N: Mi mindent jelentett az, hogy "aktívkodtál"?

FM: Rettenetesen sokat sportoltam, kosárlabdáztam, folyamatosan edzésekre jártam, ugyan 156 cm magas vagyok, de irányító és ifjúsági válogatott voltam. Első gimnáziumban kezdtem különórán is énekelni tanulni, és attól kezdve már csak ezzel voltam elfoglalva: zongora, szolfézs és minden hozzá tartozó óra. Előtte elég rendesen cigerettáztunk, minden szünetben rohantunk le a hátsó kapu mögé. Két hónapig dohányoztam, puha dobozos, füstszűrő nélküli cigerettát, szóval nagyon erőset szívtam. Aztán amikor egyszer énekórán voltam, azt mondta a tanárnő, hogy döntsem el: énekelni akarok vagy dohányozni... Azonnal abba is hagytam, nem jelentett gondot, mert a célom volt a fontosabb.

Faliújságot is szoktam készíteni - és az egyikért ki akartak rúgni politikai fegyelmivel. Egy La Fontaine mese volt rajta, és azt mondták rá, hogy az Szovjetunió és Románia ellenes politikai uszítás.

Necc: Melyik mese volt az?

FM: A róka és a holló. Elég komoly volt a helyzet, mert másnap mire mentem az iskolába, az igazgatónő (aki valaha Rákosi Mátyás titkárnője volt, tehát eléggé ki volt hegyezve ezekre a dolgokra) a plakátot már a széfjébe zárta. Először, mit sem sejtve, még én szitkozódtam, hogy miért teszik tönkre a munkámat, mert ez egy elég hosszú, négy vagy öt méteres, komoly faliújság volt.

A szünetben behivattak és kérdezgetni kezdtek, hogy hogyan találtam ki és miért pont ezt választottam. Erre mondtam, hogy mert ez volt a legrövidebb, de őket nem győztem meg, bár tényleg semmi szándékosság nem volt bennem.

N: Mennyi idős voltál akkor?

FM: Akkor voltam másodikos gimnazista (1975. - a szerk.) Fegyelmi eljárást végeztek és végül politikai fegyelmivel akartak kirúgni, ami akkor azt jelentette, hogy akkor örökre nyolc általános iskolás végzettségem marad, mert azzal sehova nem vettek volna át abban a rendszerben. Azután apukám bejött és beszélt velük, megmondta a magáét és végül elmentem egy másik iskolába - önszántamból... Így oldódott meg ez a dolog.

N: Ha most visszagondolsz, volt a dolognak bármi valós alapja?

FM: Az ég adta egy földön semmi, tényleg, Ilosvai Krisztiánnal csináltuk ketten, ő gyönyörűen rajzolt (ma festőművész), és tényleg azért választottuk, mert egyrészt én imádom La Fontaine-t, de másrészt, mert ez volt a legrövidebb és közismert is volt. Ez amúgy tipikusan a rossz az, aki rosszra gondol esete volt, még abba is belekötöttek, hogy zöld volt az alapszín, ami reakciós szín...

N: Milyen érzés volt ezt gyerekként átélni?

FM: Nagyon érdekes, mert tulajdonképpen akkor találkoztam először magával a politikával. Egészen furcsa volt, mert a felnőttek játékának tartottam, addig nem találkoztam olyannal például, hogy zsidózás, ez volt az első alkalom, egészen addig én egy nagyon komoly burokban éltem. Egészen döbbenetes volt számomra, hogy valaki így belém kötött - mert én ezt annak éltem meg - hiszen, hogy a plakát alja kék vagy zöld, az számomra teljesen mindegy volt, és aki ebbe belemagyaráz bármit, az egy ***. Valójában azért volt ez nagyon rossz érzés, mert ettől kezdve megrendült a bizalmam egy csomó mindenben és abba is hagytam az aktívkodást.

N: Volt valaki, akivel ezt komolyan meg tudtad beszélni, aki elmagyarázta ezt az egészet?

FM: Apukám magyarázta el, hogy ez az egész miért történt. Arculcsapás volt, amikor megértettem, hogy mialatt egy gimnazista valamit a közösségért tesz, közben a felnőttek vélt vagy valós múltbéli sérelmeiket vetítik rá, és egy igazságtalan helyzetet teremtenek. Egyszer egy showműsorba szerettem volna az igazgatónőt behívatni, szembesülni akartam ezzel -felnőttként, hogy ezt hogyan merte, képzelte, hogyan volt bátorsága egy gyerek sorsát ilyen dologgal így befolyásolni. Nem találták meg, sajnos meghalt.

N: Akkor sikerült végül átkerülnöd egy másik iskolába?

FM: Igen, de a tehetetlen dühük abból is kitűnt, hogy azt az osztályt, amibe jártam és ami egy nagyon összetartó és nagyon jó osztály volt, szétrobbantották, elosztották a többi osztály között, hogy ne legyen úgy együtt a társaság, még az osztályfőnökünket is eltanácsolták az iskolából.

N: Mi lett a barátokkal?

FM: Érdekes dolog, mert majd az összes fiúval tartom a kapcsolatot azóta is. Vagyis azokkal, akikkel annak idején a "másszuk meg a visegrádi hegyet, de nem onnan, ahonnan szabad" című kalandjaink voltak, a mai napig tartom a kapcsolatot, még ha csak úgy is, hogy egy évben egyszer telefonálunk, de tudom, hogy mi van velük.

Barátnőm egy maradt meg, ő már a másik iskolából. Egy padban ültünk, de ővele olyan szinten megtaláltuk egymást, hogy a mai napig - bár ő már külföldön él - minden évben elutazunk valahova együtt úgy három hétre, és olyankor átbeszélünk mindent, ami történt velünk.

N: Mit látsz a legnagyobb különbségnek a ma és a "tegnap" között, ha a fiatalokról van szó?

FM: Úgy gondolom, hogy ma a fiatalok sokszor nem akarják azt a szabadságot, hogy ők maguk határozzák meg a saját maguk számára a dolgokat, hanem inkább elfogadnak egy felső irányítást. Annak idején az iskolában, meg az egész fiatalságom alatt, én arra törekedtem, hogy megtaláljam a saját utamat, azokat a dolgokat, amiket én szeretnék csinálni, ahogyan csak én tudom, és ahogyan én akarom. Soha nem próbáltam meg, a közösségi élet ellenére sem, beállni bármi mögé. Ha valamit akartam, akkor inkább én voltam a vezető, és azt mondtam, hogy aki akar, az jöjjön velem. Szerintem az a legfontosabb, hogy a gondolkodás, a szabad gondolkodás, lehetőségét az emberek, és főleg a fiatalok, tartsák meg maguknak.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#345 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 23. 05:58

Április 23.

Idézet

Törzs Jenő  (Bp., 1887. ápr. 23. - Bp., 1946. febr. 1.): színész.

Kép

1906-ban végzett a Színművészeti Ak.-n. Egy évig a Thália Társ. színpadán szerepelt. Innen szerződtette 1907-ben a Magyar Színházhoz Beöthy László. 1923-ban a Rcnaissance Színházhoz szerződött, 1924-ben a Belvárosi Színház ig.-ja lett. 1925-től a Vígszínház tagja. Egy év múlva visszaszerződött a Magyar Színházhoz. 1928-tól ismét a Vígszínház, 1932-től 1941-ig újra a Magyar Színház tagja. 1945-ben a Nemzeti Színház szerződtette, de Bp. ostroma alatt megrendült egészségi állapota miatt már csak egyetlen szerepben tudott fellépni. Felesége Forrni Rózsi színésznő volt. Néhány nagyszabású, a realista színjátszás legnemesebb eszközeivel érzékeltetett szerep között játszott társasági vígjátékokban és színművekben, bohózatokban, zenés vígjátékokban, operettekben.

Kép

Egy imaginarius arckép.
Törzs Jenő.


1.
Négy éve már, de emléke frissen él bennem ma is. A Thália Társaságban láttam először Törzs Jenőt. Ez a lelkes, csupa fiatalemberekből alakult szintársaság a modern irók szinpadi reprezentálására vállalkozott modern, nyugati szintechnikával. Ez akkor volt még, mikor a "Nyugat" is csak "Szerda" volt, sőt még az se. Egynéhány ember akart valamit csinálni, valami mást, mint amit akkor dolgoztak ... valami ujat ... De mit ? ... És akkor Magyarország legérdekesebb szinháza a Thália volt és akkor Magyarország legnagyobb drámai szinésze Törzs Jenő volt ... Pedig de kevesen ismerték akkor !

2.
Mint Rank doktort láttam először Ibsen "Nórá"-jában. Azóta már láttam Zacconi Rank-ját is. De milyen szűrkén, mennyire tulságos értelmességgel és naturalizmussal hatott rám Törzs alakítása után a Zacconi-Rank. Zacconi nagy realisztikus művészete csak megmarad, bámulatba ejt és gyors asszociációkra ösztönzi az intellektualitást. Ellenben Törzs az ő elegáns, a ki nem mondott vívódásokat és magába rogyanó letöréseket virtuózosan sejtető boszorkányos játéka megbabonázott. Valami metafizikai uton megkerűlve az értelmet, sejteti meg az író sorközötti vallomásait. Az ő játékában nincsenek aláhuzások, hangsulyozások. Ő még a sorközöket sem emeli ki, csak sejteti, csak illúziókat ad, mint az író. - "Toute la nuance, pas la couleur" ! A parnasszusi iskola jelszavát láttam megvalósítva a szinpadon az ő technikájában. Nem naturálista vagy realista művész, mint Zacconi, hanem szeretném azt mondani, hogy - nem a Nemzeti Színház retorikusaival, hanem a realistákkal s kűlönösen Zacconival szemben - romantikus szinész volt. A szinjáték pernassienje.
Csak köszönt, csak azt mondta: "Eljöttem" s én már tudtam, hogy ez a Rank doktor, jaj, nagyon sokat csókolt, sokszor szeretett és bűnösen ölelt. Vétkesen sokat adott és a szemeiből látom - a reminiscenciák árján megpihent, okosan, nyugodt csillanású szemeiből látom - hogy ugyanannyit kapott. A hangjának a titkos vibrálásából, a mozdulatainak kiszámított szögletességéből, a hangsulyozásának monotonságából eredő nyugtalanságból ismerem meg Rank doktort. Szinte mindegy, hogy mit mond.
Milyen egészen más ez, mint a Zacconi pathologikus megjátszása. Nála ennek nyoma sincs. Nem tolakszik elő a betegségével. Csak a hangjában, csak a szemében, a mozdulataiban van valami kűlönös, sejtelmes, talán abnormis ... talán beteg ... Nem vonszolja magát naturálista görbedséggel. És mégis már az első felvonásban ott látom Rank doktor fején a Baudelaire Ámorját. Szépen rátelepszik az orvos koponyájára, egy szalmaszáron keresztűl szivja belőle a velőt s mint a szappanbuborékot, a levegőbe fujja tréfás, felfúvott arccal. S míg Rank Nórával semmi dolgokról beszél, a doktor vállán ide-oda billeg a csontváz koponya s panaszosan suttog a játékos Ámorhoz:

"Ce jeu féroce et ridicule
Quand doit-il finir ?
Car ce que ta bouche cruelle
Éparpille en l'air
Monstre assasin, c'est ma cervelle
Mon sang, et ma chair !"
(Baudelaire : "Amor et le craue").

S én semmit se hallok az egész játékból, csak ezt a suttogást. Mintha meglennék babonázva. A szinpadon valami csoda történt. Rank doktor beszél Nórához semmi dolgokról s én fátyolos szemmel, de élesen látok egy csontvázkoponyát, melyen Ámor trónol, fújva a levegőbe az életet, a Rank doktor életét, aki épp most búcsúzik. Meggyújtja a szivarját, körűlnéz még egyszer - és mindenki tudja, hogy most látja utóljára. Csak annyit mond, hogy : "Jó éjszakát" - és mindenki tudja, hogy most Rank doktor elmegy meghalni.
Istenem ! Soh'sem fogom elfelejteni ! Tudok-e majd én így búcsúzni, ha egyszer majd nekem is el kell mennem meghalni ?! Ilyennek, ilyen nagynak láttam Törzsöt a D'Annunzio ;,Cittá morte" jében is.
A modern, nagy színésznek nem a szavakban, hanem a szavak közé kell játszani az író sorközötti vallomásait.

3.
1-2 év után újra láttam Törzsöt a Magyar Szinházban. A "Sas fiók"-ot adták.
Ha az embert a kedvese faképnél hagyja, csinál valami bolondot, de ha egy rajongott színészben csalódik, rendszerint okosat csinál : kiábrándul.
A színpadról pokoli kiabálások csattogtak le. Mondjuk, hogy nagyszerű kiabálások. "Megrendítő naturalizmus." A Sasfiók sír és kiabál és dűhöng, mert letörtek a szárnyai. Búcsúzik. Elmegy meghalni. Ezért volt a kiabálás. A közönség nagyszerűen meg volt hatva. De nekem fájdalmasan húzódott mosolyra az ajkam, mert a Rank doktor búcsúzására gondoltam.
Azután megnéztem újra, meg újra, más és más szerepekben. Most utóljára a "Sárga liliom"-ban láttam. Nem az, aki volt. Jó színész, kitűnő színész. De hol van a nagysága !
Szeretném látni megint a "Nórá"-ban.
Hátha ... ki tudja ?... hátha ...

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#346 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 24. 06:13

Április 24.

Idézet

Boráros János  (1775-1834)

Kép

Kevesen vannak manapság, akik tudják, hogy az 1875-ben Boráros térre átkeresztelt egykori Fa tér kinek a nevét is viseli valójában. Sőt gyaníthatóan a legtöbben azzal sincsenek tisztában egyértelműen, hogy a Boráros név mögött személynév rejlik, hiszen a terület közkeletű elnevezése még csak nem is Boráros János tér, hanem csupán Boráros tér. Pedig Boráros János, akit a főváros akkori vezetése 125 évvel ezelőtt méltónak talált arra, hogy Budapesten közterület örökítse meg emlékét, jeles és - sajnos - méltatlanul elfeledett alakja a “régi századforduló” körüli pesti várospolitikának. Hosszú és eredményekben bővelkedő városi közéleti pályája során volt tanácsnok, bíró, polgármester, sőt országgyűlési követ is. Ami mindig minden tevékenységében azonos volt, az Pest városához való szoros kötődése. Manapság, amikor a rendszerváltást követően eltelt tíz év múltán egyértelműen leszögezhetjük, hogy már nem csupán feléledőben van, de lábra is kapott és megszilárdult a jó értelemben vett, egészséges lokálpatriotizmus, amely tudatosan vallja, hogy a szülő- és lakóhely ismerete és fejlesztése az ország kulturális kincsének egészét is gyarapítja, semmiképp sem érdektelen felidézni Boráros János emlékét. Annál is inkább, mivel a XVIII. század utolsó negyedében, amikor Boráros megkezdte később magasba ívelő közéleti pályáját, korunkhoz hasonlóan erős fluktuáció, valamint számos nemzetiség jelenléte jellemezte a gyorsan fejlődő Pestet. Boráros ebben a közegben tudta bizonyítani azt, amit manapság számosan kérdőjeleznek meg, hogy a nagyvárossá váló, heterogén összetételű Pestet is lehet szeretni.
Pest városának XVIII. század végi állapotát jórészt még mindig a Buda felszabadítása utáni időszakban megindult fejlődés irányvonala szabta meg. Amikor 1686-ban a Lotharingiai Károly vezette csapatok véget vetettek a törökök budai uralmának s ezzel gyakorlatilag mind Buda, mind pedig Pest felszabadult a félhold befolyása alól, a két városba nagyméretű bevándorlás indult meg a kedvezően megváltozott helyzet következtében. A Pesten szerencséjüket keresők többsége, az akkori kormányzati politikának megfelelően jórészt Ausztriából, Bajorországból, Morvaországból stb. érkezők római katolikusok és német anyanyelvűek voltak, ezek a jellemzők azonban korántsem voltak kizárólagosak. Pest, kedvező fekvéséből adódóan - víz partján és kereskedelmi útvonalak mentén feküdt, hegyvidék és síkság találkozásánál - kezdettől kereskedelmi csomópont volt, így aztán a Pesten letelepedők tekintélyes része kereskedelmet űzött, e réteget pedig soha nem jellemezte vallási és nemzetiségi homogenitás. Különösen nagy számú volt a kereskedők között a zsidóság és a görögség aránya. Ezek közül előbbi nem szorul bővebb magyarázatra, ám a görögség fogalma a XVIII. században korántsem azt takarta, amit manapság. A görög, gyakorlatilag gyűjtőneve volt az egykori török alattvaló, balkáni eredetű kereskedőknek, függetlenül attól, hogy szülőhelyük vagy anyanyelvük szerint valójában törökök, örmények, délszlávok, albánok, netán eredendően görögök voltak. A XVIII. századi magyar várostörténetből ismert, hogy a két kereskedőcsoport gyakorta egymás rovására igyekezett nagyobb teret nyerni, eleinte váltakozó sikerrel. Így volt ez Pesten is, s így került a városba Boráros János családja is, amely szintén egy görög eredetű kereskedőcsalád amely itt vélte megtalálni szerencséjét. Ez az elképzelés korántsem nélkülözte a logikát, mert kevéssel az 1686-os felszabadítás után az uralkodó, Lipót császár és király az úgynevezett Diploma Leopoldinummal 1703-ban visszaadta mind Pestnek, mind pedig Budának a szabad királyi városi rangot az azzal járó jogokkal s az azokból fakadó előnyökkel együtt. Amikor Pest ennek szellemében tanácsot választott, a város tehetősalakjai kedvező anyagi helyzetük mellett természetesen igyekeztek a különféle tisztségek révén várospolitikai befolyásra is szert tenni. Ebből a folyamatból természetesen igyekeztek kivenni részüket a görög kereskedők is, ami azonban a német többségű Pesten korántsem volt egyszerű feladat. 1705-ben egy bizonyos Manoli nevű görögnek mégis sikerült a választások során bekerülnie a tanács testületébe, azonban még maga a tanács sem volt tisztában azzal, hogy - görögök - akik vallásuk szerint ortodoxok voltak - bekerülhetnek-e egyáltalán ebbe a jeles grémiumba. Így aztán Manolit mint szavazati jog nélküli tagot, törvényszéki esküdtként iktatták be. Ez az eset jelzi, hogy dacára a vagyoni gyarapodásnak, a döntően német anyanyelvű Pesten a várospolitikában korántsem volt könnyű érvényesülni egy görög származású családnak. A Boráros-család azonban a XVIII. század derekára már bizonyosan leküzdötte ezt az akadályt, amiben nyilván szerepet játszott az 1703 óta eltelt majd fél évszázad során létrejött számos változás, egyebek mellett a németség abszolút fölényének visszaesése éppúgy, mint a család asszimilációja, amit jól jellemez az immár vezetéknévként viselt, egyértelműen magyar hangzású Boráros név. A család első tagja, aki helyet kapott Pest város külső tanácsában és így elsőként viselt magasabb városi köztisztséget a Borárosok közül, bizonyos Boráros Ferenc sebész volt, aki 1769. április 24-én választatottak be a külső tanácsba. Napra pontosan hat esztendővel később, 1775. április 24-én egy fényes karrier vette kezdetét: ezen a napon lett ugyancsak a külső tanács tagja Boráros János százados, királyi táblai ügyész. (A két dátum egybeesése nem véletlen: a választásokra két évente került sor, mindig Szent György napján, azaz április 24-én.) ..........

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#347 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 24. 23:34

Április 25.

Idézet

Szabó Sándor (1915-1997)

Kép

Sir Alfred Hitchcock Topaze című spionázs-filmjében nézhettük az elmúlt héten Szabó Sándort, Michel Picolli és Philipe Noiret között vezérkari kémelhárítóként játszott a történet végkifejletében. Nem nagy szerepet, de előkelő pályatársak közt, előkelő rendező világgá hordozott mozimunkájában. A tegnap elhunyt Szabó Sándor – a magyar színháztörténetben szinte egyedülállóan – megélt céhe idegen nyelven művelt tevékenységéből. Nem lett világhíressé. Haza is jött, odahagyva alkalmi hollywoodi nyúlfarknyijait és Broadway-foglalkoztatásait (utóbbiakat a Bécsből amerikanizálódott Kurt Kasznarnak köszönhette, aki elunta nemzeti turnén játszani a Mezítláb a parkban deres halántékú amorózóját és átadta a magyar menekültnek).
Színészi sikertörténet a Szabó Sándoré. El sem végezte még a Színiakadémiát, máris a Nemzeti szerelmesszínésze. A háború után bontakozik ki angolosan laza eleganciájú szerepköre: tweedzakóban, gyökérpipával kezében főmérnök, szalonszerelmes, föltaláló. Államosítás után büntetőszerződést kap feleségestül Miskolcon. (Hírlik: 1956 őszén angoltolmácsként az ausztriai menekülttáborban miskolci igazgatójáról lesújtó információkkal szolgál. A volt direktor megy Brüsszelbe világosítónak. Szabó a Broadwayra tart.)

Legendája ott lebegett a hátrahagyott hazai színházak fölött. A nézők éltették, akik csudájára jártak a Magyar Néphadsereg Színházában elszerepelt Cyranójának. Talán nem volt olyan egyszeri Rostand szavalósa, csak üdítően következett a Foster ezredes bűnösnek vallja magát című antiimperialista háromfelvonásos után. Nem szívesen tévednék, úgy emlékszem, Péter apostol verseivel a szegedi Dóm előtt fogadta vissza az anyanyelvi színészt. Fölzengett baritonja az asztmatikusok kórusában. Kimagaslott szálfatermetével és a klasszikus színpadi viselkedést megmodernítő hagyományőrzésével. Leszolgált egy büntetőévadot a pécsi Nemzetinél. A Táncpestis tanácskozási jelenetében kiemelkedett, és máris visszaszerződött a Víghez. A Királyi vadászatban magától értetődő eleganciával viselte a gamásnit, beretvaéles nadrágbúggal feszesen, mégis hajlékonyan ült, járt. Molnár Ferenc-i volt, elmés, hódító, színpadot betöltő, emlékezetbe belekapaszkodó. A malíciájával takarékos Sulyok Mária sziszegte: Nem figyelte meg? Kihúzta a haját. Amikor elment: még göndör volt. Mire visszajött: kiegyenesedett minden hajaszála. Ez volt minden változás. Csaknem húszéves hiányzás után ott folytatta, ahol államosították. Tiszta dikcióját a régi Nemzeti csiszolta, nyalkaságát a szerelmes szerepkör, választékosságát a Vígszínház. Klasszikus hősnek indult. Társalgási szépember lett belőle. Súlya érződött a színpadon Harold Pinternek a Pestiben adott Gondnokában is. 1915-ben született. Elhunyt modern színészi pátriárkánk.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#348 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 26. 06:10

Április 26.

Idézet

Keleti Márton Bp., 1905. ápr. 26. - Bp., 1973. jún. 20.): filmrendező

Kép

KépKépKépKépKépKépKép

A sorozat kiválasztott 12 filmje közül a filmvígjáték egyedüli képviselője Keleti Márton A tizedes meg a többiek című filmje. A forgatókönyvet Dobozi Imre írta és Szász Péter volt a konzultánsa. Az 1945-ös filmnek két és negyed millió nézője volt. Ez a jelentős közönségsiker önmagában véve nem magyarázza meg azt a rangot, amelyet ez a filmvígjáték megérdemelten vívott ki a szakmai közvélemény előtt is. A FIPRESCI már említett konferenciáján a magyar film külföldi barátainak szemszögéből nézhettük végig és fedezhettük fel filmművészetünk egyik jellegzetes specifikumát, a történetiséget. Olyan filmeknek a példáján elemezték ezt elsősorban, mint a Szegénylegények, Hideg napok, Tízezer nap, Apa, amelyek szintén szerepelnek ebben a sorozatban. Meglepődve fedezték fel azt a könyörtelen szenvedélyt, amellyel az új magyar filmművészet "mélyreható és fájdalmas vitába kezd a maga nemzeti legendáival". Teszi pedig mindezt a jelen érdekében, mert a mai problémák megoldására csak az illúzióktól mentes, önismerettel rendelkező nép lehet képes. Így válik a történelmi önvizsgálat a jelen társadalmi tudat fejlődésének eszközévé. Ahhoz azonban, hogy valóban ezzé váljon, az önszembesítésnek tömegesnek kell lennie. A közönségfilm problémáiról pár évvel ezelőtt a Filmkultúra szerkesztőségben ún. kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt. Éppen A tizedes meg a többiek című Keleti-filmre utalva jutottunk arra a megállapításra, miszerint kétféleképpen lehet jó filmet csinálni. Az egyik mód: valami újat felfedezni, ahogyan a tudományban a tudós kísérletezik. A másik: valamit népszerűsíteni. Az első módszerrel dolgozónak szükségképpen vállalnia kell a szűkebb érthetőségi kört, a másik viszont arra törekszik, hogy minél szélesebb körben terjessze az igazságot. Valóban így van. Mind a két funkció egyformán jogosult és szükséges. A döntő csak az, hogy a felfedező tevékenység és a népszerűsítés is igaz ügyre irányuljon. Keleti filmje éppen azzal kapcsolódik be a magyar filmművészet fő sodrába, mert ilyen dologra vállalkozott, amikor a humor eszközeivel népszerűsítette mindazt a törekvést, amely filmművészetünk legigényesebb alkotásait jellemzi. Igaza van Hegedűs Zoltánnak, amikor a Népszabadságban azt írja a filmmel kapcsolatban: "Biztos keze és még biztosabb szeme legyen annak, aki át akar vezetni bennünket az érzékenység, a nemzeti önérzet, az igazán tiszteletre méltó és tiszteletre aligha méltó dolgok Scyllái és Charybdisei között." Keleti Márton bravúros kormányosnak bizonyult.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#349 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 27. 06:12

Április 27.

Idézet

Őze Lajos  (Szentes, 1935. ápr.27. - Bp. 1984. okt.21.): színész.

A Színművészeti Főiskolát 1956-ban végezte el, s utána két évadot a miskolci Nemzeti Színháznál töltött. Ezután a budapesti Nemzeti Színház szerződtette, amelynek haláláig tagja volt. Kezdetben mély átélési készséggel jellemszerepeket, később főszerepeket játszott. Különösen emlékezetesek a Shakespeare-művekben - köztük a II. Richardban - továbbá a Csongor és Tündében, a Szecsuáni jólélekben, az Éjjeli menedékhelyben nyújtott alakításai. Munkásságával hozzájárult a kortárs m. írók - Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre és mások műveinek színpadi sikeréhez. A Nemzeti színpadán utoljára A fizikusok c. darabban Möbius professzor szerepében lépett fel, és 1984. nyarán a gyulai Várszínházban Módos Péter Itt a földön is c. darabjában. Filmművészi munkásságát számos karakterfigura életre keltése őrzi. Már súlyos betegen vállalta Bacsó Péter Hány az óra Vekker úr? c. filmjének főszerepét. A filmet már nem tudta befejezni. A munkafelvételekből ~ emlékfilm készült.

Ady Endre: A mesebeli János

Áprilisi riadó [1961]

Ártatlan gyilkosok [1973]

Egy kicsit én... egy kicsit te [1984]

Ékezet [1977]

Emberrablás magyar módra - nálunk ez lehetetlen [1972]

Kép

Ezek a fiatalok [1967]

Gyula vitéz télen-nyáron [1970]

Halhatatlan légiós, A [1970]

Holtak visszajárnak, A [1968]

Kard, A [1976]

Katonazene [1961]

Két vallomás [1957]

Kojak Budapesten [1980]

Madárkák [1971]

N.N. a halál angyala [1970]

Napforduló [1977]

Októberi vasárnap [1979]

Ötödik pecsét, Az [1976]

Szép história [1983]

Tanú, A [1969]

Tükörképek [1976]

Ünnepnapok [1967]

Zongora a levegőben [1976]

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

#350 Felhasználó inaktív   lameXpert 

  • Mikka makka vejnemöjnen pilla vakka
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • Csoport: Kitiltott
  • Hozzászólások: 43.097
  • Csatlakozott: 2001. jan. 06.

Hozzászólás ikon  Elküldve: 2004. 04. 28. 06:02

Április 28.

Idézet

Hopp Ferenc  1833

Kép

Hopp Ferenc 1833. április 28-án a morvaországi Fülneken született. Németajkú családban cseperedett fel.

1845-ben Pestre költözik, ahol egy távoli ismerős, Calderoni István, optikus szárnyai alá kerül. Segédlevelének megszerzése után nem sokkal Bécsbe indult, az akkori időkben megszokott, tapasztalatszerző vándorútra. Nem sokkal később már az Egyesült Államokban, New Yorkban találhatjuk. Innen négy év után tért haza Pestre.

Ekkor veszi feleségül Calderoni egyetlen lányát, s társul be apósa, később világhírű cégébe. Azonban a házasság nem bizonyult tartósnak, hiszen fél év után elváltak, s Hopp Ferenc soha többé nem nősült meg.

Az optikusi üzletből, a tanszerellátásból és ingatlan ügyletekből származó nyereség lehetőséget adott Hoppnak, hogy idejét kedvtelésének, a földrajzi és földtani ismeretei bővítésének, az utazásnak és a műtárgyak gyűjtésének szentelhesse. Szinte beutazta a Föld minden pontját: a világkiállítások helyszíneitől kezdve, az akkori újonnan épült vasútvonalakon és az óceánokon át bejárta Európát, Észak-Amerikát.

Kép

1882-ben indult első világkörüli útjára, melyet további négy követ. Ezen utazások alkalmával ellátogat Ausztráliába, Indiába, Kínába, Japánba, Észak- és Dél-Amerikába, Afrikába. Utjairól számos fotográfiát, műtárgyakat, ásványokat, drágaköveket hozott haza, melyeket különböző tudományos célokra ajándékozott. Utazásairól a Magyar Földrajzi Társaság ülésein, különböző előadásokon számol be.

1919 szeptember 9-én hunyt el, Andrássy úti villájában. Végrendeletében számos nemes célú adományozás mellett megalapította a ma is nevét viselő Hopp Múzeumot.

¤
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."

Téma megosztása:


  • (25 Oldal)
  • +
  • « Első
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Utolsó »
  • Nem indíthatsz témát.
  • Nem szólhatsz hozzá ehhez a témához.

2 felhasználó olvassa ezt a témát.
0 felhasználó, 2 vendég, 0 anonim felhasználó