[-=Tiger=-]

"Velünkszületett képesség az, hogy kiolthatjuk saját életünket."

Évente 1 millió ember lesz öngyilkos világszerte. Mi a véleményetek az ilyen emberekrõl? Az ilyen emberek valami születési rendellenességben szenvednek, hogy olyan érzésük támad, vagy késztetést éreznek e tett megtételére?

Ezt a topicot a 17 évesen öngyilkos lett unokabátyám emlékére nyitottam, felakasztotta magát. Idén lenne 25 éves.

[charlie]

idézet:

---

Ezt írta -=Tiger=-:

Ezt a topicot a 17 évesen öngyilkos lett unokabátyám emlékére nyitottam, felakasztotta magát. Idén lenne 25 éves.[/quote]

[special]

Részvétem.

Szerencsére családban ilyen még nem történt, de egy volt általános iskolai osztálytársam 17-18 éves kora körül szintén felakasztotta magát. Ma lenne 22 éves.

Lehet a kérdést egyéni szempontból és társadalmi szinten is nézni, a pszichológia és szociológia is rengeteget foglalkozik vele, van bõven olvasnivaló.

Ha úgy érzed, hogy tudnál a bátyád haláláról beszélni, akkor elmondhatnád, te hogyan láttad ezt közelrõl, mit gondolsz, mi vihet erre egy embert...de tényleg csak ha úgy gondolod.

[lameXpert]

idézet:

---

Ezt írta -=Tiger=-:
....... Évente 1 millió ember lesz öngyilkos világszerte. Mi a véleményetek az ilyen emberekrõl? ....[/quote]

Az ilyen (vagy olyan) emberekrõl úgy általában semmi. Rosszul feltett kérdés és rossz sugalmazás.....

A jelenségrõl? Igen, létezik. És minden eset más és más... de ha a közöset - a tanulságot - keresed, akkor ne véleményeket kérdezz.

[-=Tiger=-]

idézet:

---

Ezt írta special:
Részvétem.

Szerencsére családban ilyen még nem történt, de egy volt általános iskolai osztálytársam 17-18 éves kora körül szintén felakasztotta magát. Ma lenne 22 éves.

Lehet a kérdést egyéni szempontból és társadalmi szinten is nézni, a pszichológia és szociológia is rengeteget foglalkozik vele, van bõven olvasnivaló.

Ha úgy érzed, hogy tudnál a bátyád haláláról beszélni, akkor elmondhatnád, te hogyan láttad ezt közelrõl, mit gondolsz, mi vihet erre egy embert...de tényleg csak ha úgy gondolod.[/quote]

Sajnos nem tudom mi vihette rá, állítólag egy évvel elõtte is megpróbálta, lent a nagyszüleinél Csongrádon. Kb. fél éve tudtam meg én is az igazságot, hogy ténylegesen mi történt. Addig csak annyit mondtak szüleim, hogy nem tudták az orvosok megállapítani a halál okát. Eddig eltitkolta elõlem mindenki. Átlagosan kezdõdött a napja, anyukájával kitakaritotta a lakást, anyukája elment dolgozni, megebédelt, (bableves, dinnye) mire a huga hazaért már nem tudott rajta segíteni.


Nem tudom elképzelni mi okozhat olyan problémát az ember életében, amit szülök, rokonok, barátok segítségével ne lehetne megoldani.

[-=Tiger=-]

idézet:

---

Ezt írta lameXpert:


Az ilyen (vagy olyan) emberekrõl úgy általában semmi. Rosszul feltett kérdés és rossz sugalmazás.....

A jelenségrõl? Igen, létezik. És minden eset más és más... de ha a közöset - a tanulságot - keresed, akkor ne véleményeket kérdezz.[/quote]

Csak tudod érdekel mások vélemyénye errõl a témáról.

[Emvy]

Hát ilyen témában nem érdemes sztorizgatni, de a volt sulimban egy hetedikes (13 éves) srác...

[special]

idézet:

---

Ezt írta -=Tiger=-:


Nem tudom elképzelni mi okozhat olyan problémát az ember életében, amit szülök, rokonok, barátok segítségével ne lehetne megoldani.[/quote]

Az, hogy nem lát rá esélyt, és elviselhetetlennek gonoldja a jelenlegi állapotát. Vagy nincsenek szülõk, rokonok és barátok, akikre számítani tudna.

[-=Tiger=-]

idézet:

---

Ezt írta special:


Az, hogy nem lát rá esélyt, és elviselhetetlennek gonoldja a jelenlegi állapotát. Vagy nincsenek szülõk, rokonok és barátok, akikre számítani tudna.[/quote]

És akiknek vannak szülei barátai. Azokkal mi a helyzet?

[lameXpert]

idézet:

---

Kapcsolataink konfliktushelyzetei egyetlen tanítást hordoznak magukban, a régi közmondást: olyan erõs a lánc, mint a leggyengébb láncszeme. Elvárásokkal lépünk kapcsolatainkba, szépnek és jónak képzeljük el, ahol társunk olyan, amilyennek szeretnénk. Vajon én is olyan társa vagyok neki, mint amilyet szeretne? Nem, mert õ zsarnok / figyelmetlen / álmodozó / túl önálló ... Azt hiszem, hogy az élet olyan, mint a kötéltánc. Bajos fennmaradni a kötélen, az ember folyton billeg, álmodozik egy társ után, akinek a kezébe mindig bele lehet kapaszkodni, amikor megingok, segít, na és persze inogjon meg néha õ is, hogy ne én legyek a balek a csapatban. A probléma csak az, hogy ha egy kötélen ketten állnak, még nehezebb fennmaradni rajta, hiszen mozgásaimba, a kötél ingásába már nem csak az én, hanem az õ mozdulatai is belejátszanak. Nem segítjük, hanem marjuk egymást, néha egész csendes nyugalomba jövünk, aztán egyetlen mozdulatra széttörik minden - máskor már csak zavarjuk egymást, de elszakadni nem tudunk, hiszen minden rezdülésem óhatatlanul eljut hozzá és viszont. Nem volt véletlen, hogy a kapcsolatot nagy felelõsségnek, életre szólónak tekintették, tekintik sok helyen. Összeforrunk, szét sosem válunk igazán. Igazán jó kötéltáncos pár egymáshoz is illõ, egyedül is jól táncoló emberekbõl születik. Nem az az együttlét igazi célja, hogy a mindennapokban valamennyire fennmaradjunk, hanem hogy egy gyönyörû kis világot hozzunk létre együtt, mely belõlünk származik, mégis több, mint mi ketten.[/quote]

[-=Tiger=-]

idézet:

---

Ezt írta Emvy:
Hát ilyen témában nem érdemes sztorizgatni, de a volt sulimban egy hetedikes (13 éves) srác... [/quote]

Mért ne volna érdemes? Ezzel is csak tanul az ember, és amit megtanul, csak hasznára vállhat.
Lehet, hogy az itt tapasztaltak alapján egyszer majd tudsz segíteni egy bajban lévõ embernek.

[-=Tiger=-]

idézet:

---

Kapcsolataink konfliktushelyzetei egyetlen tanítást hordoznak magukban, a régi közmondást: olyan erõs a lánc, mint a leggyengébb láncszeme. Elvárásokkal lépünk kapcsolatainkba, szépnek és jónak képzeljük el, ahol társunk olyan, amilyennek szeretnénk. Vajon én is olyan társa vagyok neki, mint amilyet szeretne? Nem, mert õ zsarnok / figyelmetlen / álmodozó / túl önálló ... Azt hiszem, hogy az élet olyan, mint a kötéltánc. Bajos fennmaradni a kötélen, az ember folyton billeg, álmodozik egy társ után, akinek a kezébe mindig bele lehet kapaszkodni, amikor megingok, segít, na és persze inogjon meg néha õ is, hogy ne én legyek a balek a csapatban. A probléma csak az, hogy ha egy kötélen ketten állnak, még nehezebb fennmaradni rajta, hiszen mozgásaimba, a kötél ingásába már nem csak az én, hanem az õ mozdulatai is belejátszanak. Nem segítjük, hanem marjuk egymást, néha egész csendes nyugalomba jövünk, aztán egyetlen mozdulatra széttörik minden - máskor már csak zavarjuk egymást, de elszakadni nem tudunk, hiszen minden rezdülésem óhatatlanul eljut hozzá és viszont. Nem volt véletlen, hogy a kapcsolatot nagy felelõsségnek, életre szólónak tekintették, tekintik sok helyen. Összeforrunk, szét sosem válunk igazán. Igazán jó kötéltáncos pár egymáshoz is illõ, egyedül is jól táncoló emberekbõl születik. Nem az az együttlét igazi célja, hogy a mindennapokban valamennyire fennmaradjunk, hanem hogy egy gyönyörû kis világot hozzunk létre együtt, mely belõlünk származik, mégis több, mint mi ketten. [/quote]

Nem tudom, hogy ki írta ezt, de nagyon igaza van, köszi hogy beszúrtad.

[ 2004. január 04.: -=Tiger=- szerkesztette a hozzászólást ]

[bolic system]

Többször voltam az öngyilkossági kísérleteken régen, akkorában még utoljára érettségi voltam, mi a hiba? AZ ÜGYVÉDEK NEM FOGLALKOZNAK VELE! Hiába ordítoztam mindenhová, a szüleim úgy bántották vele, mint egy kutyának! Azt hogy nem mehettek el diszkóba, moziba, buliba, egyéb szórakozásra és még sorolnám fel!

Egyszerûen dührohamom volt az egyik napon, nem tudtam megviselni a szüleim magatartásától, kizárásáktól stb.

Az ügyvédek azért nem foglalkoznak vele, mert nem avatkozhatnak bele a családi ügybe.

Általános koromban, 15 évesig vitte anyukámmal hazafelé! Miféle szabadság ez?

De most alakul a dolog, de már érzem, hogy koptat a kreatívitásom, az önakaratom stb...

Szüleik figyelmét kérem, akik itt egyikük lehet, ne tegyen úgy mint velem! 50% szabadságot engedjen bele, ne túl sok keveset vagy sokat.

A haverom rég tudták, nem akarnak eljönni a szüleim zargatások miatt (ordibált a vendégnek, elképzelhetõ...), ez is sanyarú.

Aki tudja segíteni kihúzni az átkozott fészekbõl (inkább jó a fészek, a szabadság viszont nem), legalább adjon melót és lakást adjon, ezzel megszabadulhat a "holtpont"-i sátán.

U.I.: 1998-ban álltam a HÉV sínen, társam megint kihúzták...

Üdv.: bolic

[PG.PG]

idézet:

---

Ezt írta -=Tiger=-:
...
Nem tudom elképzelni mi okozhat olyan problémát az ember életében, amit szülök, rokonok, barátok segítségével ne lehetne megoldani.[/quote]

Millió egy dolog; hidd el.

[Exi]

idézet:

---

Ezt írta -=Tiger=-:
Az ilyen emberek valami születési rendellenességben szenvednek, hogy olyan érzésük támad, vagy késztetést éreznek e tett megtételére?
[/quote]
Szó sincs születési rendellenességrõl. Az élni akarás velünkszületik, csak van akiben idõvel elgyengül. Az okokat ki lehet találni a legtöbb esetben. Családi körülmények (közeli hozzátartozó halála, családi viszályok), anyagi körülmények (leszázalékolás, munkanélküliség, 2 gyerek nevelése havi 50ebõl), súlyos betegség (szívproblémák, magas vérnyomás, depresszió).
Ha ezekbõl több is összejön valakinek akkor már nem is annyira kérdéses hogy miért fordul meg a fejében hogy eldobja magától az életét. Viszont utólag megmagyarázni már nem sok értelme van...

idézet:

---

Ezt a topicot a 17 évesen öngyilkos lett unokabátyám emlékére nyitottam, felakasztotta magát. Idén lenne 25 éves.[/quote]

R.I.P.
Nekem édesanyám lett öngyilkos 2.5 évvel ezelõtt, a fent felsorolt okokból.

[-=Tiger=-]

Az életet az egy ajándék, és nem azért kaptuk, hogy eldobjuk magunktól.

[-=Tiger=-]

Exi!

Õszinte részvétem.

[Netmaster]

Még mindig nem tudom, hogy öngyilkossághoz gyengének kell lenni, vagy erõsnek...

[-=Tiger=-]

idézet:

---

Ezt írta Netmaster:
Még mindig nem tudom, hogy öngyilkossághoz gyengének kell lenni, vagy erõsnek...[/quote]

Látod! Ez egy jó kérdés!

[-=Tiger=-]

Bár......

Abban az esetben biztosan gyenge, hogy megoldja a problémáit. De hogy kioltsa saját életét abban nagyon erõs.