[
Kattints ide a teljes méretű képhez ]
Gucska
Gucska a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam
Megvallom őszintén mióta Budapesten élek (20 éve) nem tartom magam állatbarátnak. Irritál a budapesti emberek hozzáállása a kutyákhoz és macskákhoz. Én Gyulán nőttem fel, volt 4 kutyánk és egy macskánk, egy pár őz és egy pár kecske. A telkünk hossza több volt egy kilométernél és volt a végében egy hatalmas akácerdő. Ennél az oknál fogva, a házba egyik kutya se és egyik macska sem tehette be a lábát. Ha valamelyik vétett a törvény ellen, akkor apám egy gáláns mozdulattal fenékbe billentette. Az a helyzet, hogy vidéken a kutya nem téma, ha szóba is jön, az emberek nem úgy beszélnek róla, mint ha a saját gyerekük lenne. Vidéken a kutya tartozék, a macska meg díszítő elem. Megeszik a konyhai hulladékot vagy megfogják maguknak az élelmet. Egy vidéki ember nem költ pénzt kutyaeledelre, nem cipeli haza a 20kg-os zsákokat, nem konzervekkel eteti és ne abajgatja, tutujgatja és nem alszik vele egy ágyban.
Nemrég kerékpároztam a Thököly úton és megláttam egy anyukát, ahogy tolta a gyerekkocsit, bal kezét fogta a nagyobbik gyereke, jobb keze a gyerekkocsin, amiről lógott le egy hatalmas bevásárló kocsi és egy batár nagy német juhász póráza, szállt fel a hetes buszra. Nos ez valahol számomra beteges dolog, ezt csak Budapesten vagy az úgynevezett nagyvárosokban látni. Van ennek egy természetes módja, ahogy mindig is zajlott. A kutya a könnyű élelemszerzés miatt az ember mellé szegődött, a városok meg ipari méretű bizniszt gyártottak belőle, ami a bőr alá beültethető chip-ig jutott el. Ha nagyapámnak elmesélhetném kiröhögné a belét, neki volt igazi terelő pulija, az a kutya nagyapám tekintetéből tudta, hogy mi a dolga, rám sajnos nem hallgatott. Nagyapámnak lehettek disznajai, libái vagy birkái. Kivételes ügyességgel tudta őket terelni. Vagy ott van az a magyar vizsla, amit már felnőtt korában kaptam ajándékba a vadászoktól, mert véletlenül meglőtték. Azt a kutyát többet nem tudták használni hajtásra, mert nem hallgatott a vezényszóra. Én ápolgattam a lábát és a sebeit, utána hatalmasakat csatangoltunk a környékbeli búzamezőkön vagy lucernásokban, nagyon sok nyulat és fácánt köszönhettem annak a kutyának. Ha megérezte lelapult és centiméterenként kúszott előre, majd ha úgy érezte kellő távolságba ért, akkor rávetette magát a nyúlra vagy a fácánra és egy harapással eltörte a nyakát, este meg már a húsz literes fazékban rotyogtak. Jó Anyám mindig tudta a módját, hogy miként lehet a legjobbat kihozni egy fácánból.
Volt két fekete tacskóm is a Morzsi és a Princ, testvérek voltak és nagyon elevenek. A házunktól egy kilométerre volt a buszmegálló. Minden reggel, mikor indultam iskolába elkísértek és mikor jöttem haza ott vártak a buszmegállóban és hazáig a sarkamban csaholtak. A Princ egyszer elkísért a boltba, futott a biciklim mellett és nem maradt el, a bolt bent volt a városban úgy öt kilométerre. A bolt előtt ott maradt a biciklimmel, kikötni nem tudtam csak mondani neki, hogy maradjon ott. Egy darabig figyeltem, de nem mozdult el. Viszont miután végeztem a vásárlással már nem volt ott. Otthon nem mertem megmondani Apámnak, hogy a kutya velem jött el a városba és eltűnt a bolt elől. Két nap múlva tűnt fel Apámnak, hogy a Princ nem áll sorban etetésnél, rákérdezett de nem mondtam neki semmit, csak a vállamat vonogattam. Egy hét telt el és egyik este kint ültem a gangon s megláttam Princet, ahogy fut, lohol majd átbújik a kerítés alatt és szűkölve, nyüszölve hozzámbújik, nagyon megviselt volt. Valószínűleg valaki hazavitte és sokat küszködött a kutya mire megtudott szökni, de hazaért. Nagyon ragaszkodott hozzám. Ott vénült meg a tanyánkon és az ölemben adta ki a lelkét. Apám már reggel mondta, hogy nagyon beteg, mert csak a fejét ingatja, de nem mozdul, nem eszik és nem iszik. Elmentem otthonról munkába és mire hazajöttem már alig volt benne élet. Csak a szemét tudta megmozdítani és azzal repesett az örömtől. Az ölembe vettem, egy darabig simogattam de egy idő múlva már nem lélegzett, megvárta, amíg hazajövök. Volt egy Foxterrier kutyánk is, az csak úgy bejött a tanyánkra és végleg ott maradt. Elkóborolhatott, el nem zavartuk, de nem is igazán törődtünk vele, kapott enni, mint a többi s a fene sem tudja miért maradt ott, talán megérezte a nyugalmat. Eleinte amolyan mostoha gyermekként kezeltük s főleg én, de egy húzása után nagyon a szívemhez nőtt.
Elindultam őzlábgombát szedni egy erdőbe és jött velem a vizsla meg a két tacskó. Tudtam, hogy még nem ment el a háztól a foxi, de valahogy nem akartam a csapatban látni, ennek ellenére ahogy megneszelte a történést és hogy részese lehet egy kis kalandnak, törődésnek, neki iramodott és tartotta a tempót. Felmentünk a fehér kőrös partján megnézni az áradást. Fogtam egy darab botot és bedobtam a vízbe. A két tacskó szokott utána ugrani, de most megelőzte őket a foxi, belevetette magát a vízbe és elkezdte keresni a botot. Csak egy kidőlt fát talált, amit az áradás magával sodort. Megragadta egy vékony ágát és elkezdte kivonszolni. Nem sikerült neki, mert hatalmas fa volt, aminek a végén ott ügyetlenkedett egy öt kilós foxi. A víz meg vitte magával, muszáj volt utána mennem és követnem, mert akármennyire nem tekintettem a csapat tagjának, ha már velünk jött mégis csak felelősséggel tartozom érte. A kutya úszott a kidőlt fával vagy három kilométert mire feladta és rájött, hogy reménytelen. Hiába hívogattam nem jött ki csak miután teljesen kifáradt és átfázott, elgémberedett. Alig bírt partot érni, a vízből már én vettem ki, a többi kutya körbe ülte és megvártuk, amíg összeszedi magát és megmelegszik a napon. Este jó Anyám hatalmas őzlábgomba pörköltet készített, és szegfűgombából levest. Megjegyzem mióta Budapesten élek sem őzlábgombát nem ettem, sem szegfűgombát, nem tudom hol lehetne hozzájutni.
Azt, hogy a kecskének van esze és hogy tudatosan gondolkodik onnan tudom, hogy miután a felugrálás magasságáig lelegelték a házunk előtti gesztenye fa levelét és virágait s már-már reménytelennek látszott a felugrálások ellenére is egy finom falat, másnapra eltűntek. Apám fogta a fejét mérgében, hogy hová a büdös picsába tűnhet el két kecske egyszerre, biztos a cigányok lopták el, mert a környékünkön volt vagy hat család és elég sok problémát okoztak. Volt rá példa, hogy egyik este a komplett baromfiudvart elillantották s másnap hatalmas vendégsereg volt náluk nagy lakomával. Apámat természetesen nem hívták meg, csak magában puffogott és őrlődött, hogy átmegy és kicsinálja őket, de erre esély sem volt, mert nagyon sokan voltak.
A két kecske azonban meglett s apám mérgelődése ellenére nem a cigányok lopták el. A házunk mellett vezetett el a műút a Szanazugig, az egy fürdőhely volt és sok kerékpáros fürdőruhában ment el a házunk előtt s amint odaértek nagy mutogatásba és visítozásba kezdtek, hogy nézzed kecske a háztetőn.
S valóban, a kecskék békésen nyammogtak a gesztenyefa tetőre rálógó árnyékában. Kieszelték, hogy ha felmennek a disznótrágyára, akkor ráugorhatnak a lapos tetőre, onnan meg a házunk tetejére és újra részesei lehetnek a gesztenyefa zamatos levelének. Két napig feküdtek fent a tetőn miközben apám átkozódott. Én mentem fel leadogatni őket, mert én voltam a könnyebb.
Az őzeket meg Apám fogta meg, mentünk lovaskocsival (mert, hogy lovunk is volt) egy búzatábla mellett, Apám egyszer csak leugrik és neki iramodik a búzának, majd két őzgidával tért vissza. A bakról meglátta a fészküket és az anyjuk nem volt mellettük.
Cumisüvegből itattuk őket sokáig, majd kijött az állatorvos, megvizsgálta őket és mondta, hogy engedjük őket szabadon, mert a törvény nem teszi lehetővé az őzek ház körüli nevelését. Még egy darabig nálunk voltak, de csak miattam, mert ragaszkodtam hozzájuk. Aztán egyik nap már csak hűlt helyük volt, Apám szélnek eresztette mindkettőt.
Csak röviden de elsorolom, hogy milyen állatokhoz volt még szerencsém. Volt egy háromlábú vadnyulam, annak Apám kaszálta le a lábát a lucernásban, aztán hazahozta. Nálunk öregedett meg és voltak már hülye szokásai, többek közt éjszakánként rendszeresen lelegelte a hajamat, nagyon szar úgy ébredni, hogy valaki a metszőfogával cakkozza a hajadat és hozzá elégedett. Mindegy, anyám nyúl pörköltet csinált belőle, finom volt de sosem bocsájtottam meg neki. Volt egy fekete kiscsibém, amit a csirkeneveldéből hoztam, az volt az egyetlen fekete. Hozzám nőtt és a térdemre ugrott ha leültem az asztalhoz enni. Mikor kilóssá cseperedett Anyám levest főzött belőle, az Anyák már csak ilyen gyakorlatiasak. Finom volt, de sosem bocsájtottam meg neki. Aztán volt négy vadkacsám, a kőrös parton találtam rájuk, kicsik voltak és sipákoltak, nálunk nőttek fel, hozzám nőttek, mindent összeszartak, a szárnyukat is vissza kellett vágni, nehogy elrepüljenek. Mikor kilóssá cseperedtek Anyám megkészítette őket tepsiben, füstölt szalonnával, az Anyák már csak ilyen gyakorlatiasak. Finom volt, de sosem bocsájtottam meg neki.
Na de térjünk vissza Gucskára. Gucska a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam
Már elég hosszú ideje megfogadtam, hogy állatot a házhoz nem, mert volt papagály, volt pintyőke, volt hal, de mind megpusztult elég hamar és rossz volt nézni, szóval ha lehet még pókot sem, de semmit sem, ami mozog vagy dobog.
De Gyurlaci olyan nagy elánnal és átéléssel beszélt a hozzájuk csapódott tizenvalahány macskáról, hogy egyszer csak azt mondtam hozz egyet a gyerekeknek.
Hozta. Tömpszli tigris mintázatú macska volt, a nevét már előre tudta, guga+macska=gucska
Első két napban szerencsére a gyerekek nem voltak itthon, így békésen összetudott fosni mindent és hozzá tudott szokni a környezethez. Mire a gyerekek hazajöttek megtanult egy helyre piszkítani az udvaron és átvette a hatalmat, fölöttem is. Általában magamtól felébredem, de mostanában inkább Gucskától.
Minden reggel rendszeresen fél ötkor rákezd a virnyákolásra, enni kér, mert éhes. Felkelek, adok neki enni, hogy nyugton legyen, de amint jól lakott nekiáll kaparászni az ajtót és addig nem hagyja abba, amíg ki nem megyek. Ha belakott utána társaságra vágyik. Muszáj kimennem a műhelybe és bekapcsolni a Kossuth rádiót és végigdőlni az ügyfélváróban majd álomba szenderedni
A Kossuth rádióban fél hat után megy a falurádió, felséges dolog arra aludni, arról álmodni, arra ébredni, hogy éppen mit kell metszeni, ki ellen és mi lenne a helyes, no de ez már politika.
Gucska végignyúlik az egyik fotelben közel méteresre, métercica, mondja neki a Levente. Reggelire elpusztít egy egész sertésvesét nyersen és utána levadássza az összes lógót, szélezőt, zörgőt, csak éppen kilátszódót vagy bármit, amibe a körmét belemélyesztheti. Néha sikerül szumókálnom hétig ha Gucska nem a lábujjamat vadássza le, ha éppen azt, akkor visítva ébredek.
Extrém hangosan dorombol ha jól lakott és összenyalja az érdes nyelvével a nadrágom, ragaszkodik. A nagyobbik fiam féltékeny is, mert neki meg kell fogni a Gucskát ahhoz, hogy megsimogassa, hozzám meg odajön. Persze ez azért van, mert tőlem kapja az ételt és hagyom pihenni. Ezzel ellentétben a gyerekek meg éjjel nappal nyúzzák és ha sikerül kimenekülnie a kezük közül, akkor van egy titkos búvóhelye, amit csak én tudok, olyankor oda menekül és órákig belegörbülve szurmékol a dobozban.
Ha van kedved végignézni egy filmet, ami csak egy macskáról szól s az a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam
Levente fiam készített ill. választotta hozzá a zenét, akkor rajta. Szokás szerint megtölt, lenéz s 56mb.
> Gucska <
Valamint megmondanád mi a neve annak az időjárásos cuccnak? 
)megfeszített munkával moddoltam egy kicsit a Yahoo Widget-es RSS-olvasót, amivel a TV műsort íratom ki a asztalra.
Súgó
A téma zárva.
