1408
A számok iránti vonzalom egyenrangúnak mondható a természetfeletti iránti vonzalommal, hiszen a számok egyszerre léteznek is meg nem is: a természet gyakorlatilag nem számol, csak van; az ember rendteremtő igénye viszont képes volt felosztani, rendszerezni, számokká alakítani a meglévő dolgokat, odáig menően, hogy az egy plusz egyből önálló, absztrakt tudományt fejlesztett ki, amelynek már nincs sok köze a fizikai valósághoz, és mégis, valahol fölötte áll. Mindennapjainkat nem tudnánk nélkülük elképzelni, például nem lenne idő. Talán éppen ezért kapcsolódik egyes számokhoz babonás félelem, és ezért szolgálnak kitűnő alapul vérfagyasztó történetekhez.
Az 1408 Stephen King azonos című novellája alapján készült, melynek központi témája, mondhatni főszereplője, egy hotelszoba. A számnak látszólag nincs különösebb jelentősége, 1408-ban alig történt említésre érdemes esemény a világtörténelemben, ám ha elemeit összeadjuk ( 1+4+0+8 ), az eredmény 13 lesz, és ennek már jelentése van.
A főhős Mike Enslin (John Cusack), aki abból él, hogy kísértet-járta helyeket keres fel, és könyveket ír arról, hogy ezeken a helyeken nincsenek kísértetek. Egyik nap levelezőlapot talál a postaládájában, rajta a new yorki Dolphin Hotel, hátoldalán pedig egy figyelmeztetés: „Ne lépj be az 1408-asba". Nem mintha eredetileg be akart volna lépni, de persze szöget üt a fejébe a mondat, hiszen egy ilyen üzenet egy szellemkutató számára azt jelenti: „Igenis lépj be oda, kutasd ki, miért nem lenne szabad bemenned". Ezt minden bizonnyal a feladó is tudja.
Természetesen felkeresi a hotelt, és a karizmatikus szállodaigazgató (Samuel L. Jackson) minden figyelmeztetése és könyörgése ellenére kiveszi a szobát egy éjszakára. Ezt a döntését hamarosan megbánja.
Látszólag egy újabb Ragyogással van dolgunk, már az első percekben sejtjük, mi fog történni, a déja vu érzés mégis elmarad, legalábbis ami a Ragyogást illeti. Felmerül viszont Ambrose Bierce novellája, és ennek filmes adaptációja, a Bagolyfolyó, vagy pedig a Jákob lajtorjája, mint értelmezést segítő párhuzamok, és a film mintha rá is játszana ezekre. Mégis egészen más, mint az említettek, Mikael Håfström (eddig szinte ismeretlen) svéd rendező tudja, hogyan kell játszani a néző előfeltételezéseivel.
Attól kezdve, hogy Enslin belép a szobába, az 1408 tulajdonképpen egy one-man show-vá alakul. A hátralevő valamivel több, mint egy órában (az igazgató figyelmeztetett: senki sem élt a szobában egy óránál tovább) John Cusack egyedül viszi a filmet, és a továbbiakban a szállodaszobában zajlik a cselekmény. A viszonylag szűk színhely ellenére a filmből nem lesz színpadi felvétel, és unalmassá sem válik. Enslin - a Twin Peaks Cooper ügynökéhez hasonlóan - diktafonba mondja az élményeit, ami által megmarad egyfajta kommunikáció, de ami igazán felpörgeti a jeleneteket, az a vágástechnika, a világítás, a zene és a speciális effektek. Egyetlen ember jön-megy egyetlen szobában, Håfström mégis úgy szegezi a székhez a nézőt, ahogy csak a nagyok képesek, Hitchcock büszke lenne rá.
Az 1408 a mainstream amerikai horrornak ahhoz a vonalához tartozik, amely nem a kiontott belek számával próbál nagyobb bevételhez jutni, hanem a feszültségteremtésre összpontosít. Vértenger helyett rettegést, látomásokat, és idegborzoló jeleneteket kapunk. Viszont a rendező bizonyos dolgokban túllő a célon. Valószínűleg sokszor megnézte A kört és társait, mert legnagyobb sajnálatunkra itt is feltűnik egy fehérruhás, hosszú hajú lány. Ez már annyira bejáratott és lejáratott elem, hogy a néző nem tehet egyebet: hatalmas ásításokat küld a kislány karikás szemébe. Szerencsétlen gyerekeket egyre több filmrendező használja arra, hogy a felnőtteket ijesztgesse velük, de remélem, mindegyikük visszakapja ezt valamilyen módon, például sokszor álmodnak majd két forgatás között szadista gumikacsákkal és gyilkos homokozó vödröcskékkel.
A Stephen King műveiből készült adaptációk között sajnos kevés a maradandó alkotás. Kivételt képez Kubrick Ragyogása, a Brian de Palma-féle Carrie és talán az Állattemető, amelynek népszerűségéhez a The Ramones is hozzájárult. (Mondjanak bármit, A remény rabjait nem tartom nagy filmnek.) Håfström 1408-a jócskán megközelíti ezeknek a kivételeknek a színvonalát, hála a nagyszerű dramaturgiának. A félelemkeltés egyre intenzívebbé válik, ahonnan pedig már nem lehet tovább fokozni, onnan következik a káosz és őrület.
A film egyik legemlékezetesebb jelenete az utca túloldalán levő kivilágított szoba lakója és a szállodaszobába rekedt Enslin között zajlik. Roman Polanski legjobb filmjében, A lakóban láthattunk még hasonlót. Nagyon hatásos.
Az 1408 színvonalát John Cusack színészi játéka is emeli. Kár, hogy kevés jó szerepet szabnak rá, pedig a rendkívüli szituációba keveredett hétköznapi ember karaktere kifejezetten illik hozzá. A többi szereplő viszont - leszámítva Samuel L. Jackson rövid fellépését - meglehetősen sablonos, csak arra szolgálnak, hogy felületességük jobban kidomborítsa Cusack teljesítményét.
A felületesség a forgatókönyv bizonyos részeire is jellemző. Az Enslin és az apja közötti viszony boncolgatása teljesen kidolgozatlan és zavaró, elég lett volna meghagyni a lányával való viszonyt, amely szintén nem erőssége a történetnek.
Előnyére válik viszont, hogy nem követi a hagyományos kísértet-históriák kézikönyvét, képes végig meglepetésekkel szolgálni. A maga kategóriájában ennél nem is kell több.
Szerkesztette: obersmith 2007. 09. 21. 15:05 -kor
Súgó
A téma zárva.
1x03 pl. már androidos amúgy, kár, hogy über B-filmesre sikeredett... BSG nem rossz, kivéve a shaky zoomot.
