Mindennapi processzorunk rovat:
Intel Pentium Pro GJ80521EX200 SL25A 1M
A Pentium Pro az Intel hatodik generációs x86 architektúrájú mikroprocesszora (P6 mag), és eredetileg a Pentium minden területen történő leváltására szánták. Mégis jóval kisebb szerep jutott neki, leginkább szerverekben és csúcskategóriás asztali munkaállomásokban bukkant fel. A Pentium Pro képes volt két- és négyprocesszoros rendszerekben való működésre. Szokatlanul nagy, téglalap alakú, a Socket 8 foglalatba illeszkedő tokban került forgalomba 1995. novemberében. Az Intel a Xeon család bevezetésével beszüntette a gyártását és forgalmazását.
A Pentium Pro (Intel termékkódja 80521) volt a P6 achitektúra első generációja; ez az architektúra jól kiszolgálta az Intel céljait a következő évtizedben. A design a kezdeti 133 MHz-től egészen 1,4 GHz-ig skálázódott és a "Tualatin" Pentium III-akban érte el pályája csúcsát és végét. A Pentium Pro elméleti teljesítménye 400 MFLOPS volt. A mag változatos jellegzetességei pedig olyan, még későbbi leszármazottakban is felbukkantak, mint a "Banias" és a "Yonah", ami a Core architektúra alapja lett (Core 2 processzorok) 2006-ban.
Teljesítménye
A CPU 32-bites kód futtatása során mutatott teljesítménye kitűnő volt, és meglehetőst megelőzte az idősebb Pentiumot, kb. 25-35%-kal; mindazonáltal a Pentium Pro 16-bites teljesítménye csak mintegy 20%-kal volt jobb a Pentiuménál. Ez, együtt a Pentium Pro magas árával, ami a teljes sebességű level 2 cache-nek tulajdonítható, okozta azt, hogy a chip meglehetősen hűvös fogadtatásra talált a PC-rajongók körében. Akkoriban még a 16-bites szoftverek domináltak, az MS-DOS és a Windows 3.1x. Bár a Windows 95 már piacon volt a Pentium Pro forgalomba kerülésének idején, de a Windows 95 maga is (például az USER) még főleg 16-bites volt. Ahhoz, hogy jól kiaknázzák a Pentium Pro minden előnyét, igazi 32-bites OS kellett. A Microsoft egyetlen ilyen operációs rendszere a Windows NT 3.51 volt akkoriban.
A névhasonlóság ellenére a Pentium Pro egy teljesen új architektúra volt, nagyon különbözött az Intel korábbi Pentium processzorától. A Pentium Pro (P6) mag egy sor fejlett RISC technológiát alkalmazott, bár nem ez volt az első x86 CPU ezzel a megközelítéssel - ezt megelőzően, mint azt láttuk, a NexGen Nx586 processzor már használta az x86 utasításoknak a saját RISC86TM utasításokká történő belső lefordítását, úgyszintén ezzel a megközelítéssel dolgozott az AMD K5 architektúrája is. A dolgok megváltozásának talán legnyilvánvalóbb jele az volt, hogy a CPU mikroutasításokká dekódolta a régi IA32 utasításokat, amelyeket aztán a PPro RISC magja dolgozott fel. A Pentium Pro magja számos olyan technológiát tartalmazott, amelyeket azelőtt jobbára csak RISC processzorokban lehetett megtalálni, például spekulatív végrehajtás, superpipelining, regiszter átnevezés, soronkívüli utasításvégrehajtás, és egy szélesebb, 36-bites címbusz (amit a PAE használhatott fel).
Miután a mikroprocesszor piacra lépett, egy hibát fedeztek fel a lebegőpontos egységében, amit közönségesen a "Pentium Pro és Pentium II FPU bug" néven emlegettek, az Intel pedig a "flag erratum" címmel tisztelte meg. A hiba megfelelő körülmények között akkor jelentkezett, amikor az egység lebegőpontosról egészpontosra történő konverziót hajtott végre. Ha a lebegőpontos szám nem fért bele a kisebb egészpontos formátumba, az FPU a dokumentálttól eltérő viselkedést mutatott. A hibát jelentéktelennek minősítették. Annyira különleges egybeesések sora kellett hozzá, hogy csak nagyon kevés szoftvert befolyásolhatott, ha egyáltalán csinált ilyet.
Újítás a cache-ben
A Pentium Pro legfigyelemreméltóbb újítása talán a maggal egybetokozott L2 cache volt. Akkoriban a gyártástechnológia fejlettsége még nem engedte meg nagyméretű másodszintű gyorsítótár egybeintegrálását a maggal. Ehelyett az Intel az L2 magot elkülönítve helyezte el a tokban, ami így lehetővé tette, hogy a CPU sebességével fusson. Ezen túlmenően a Pentium Pro L2 cache saját összeköttetéssel bírt a CPU felé (Intel-féle neve a "dual független busz" volt), ellentétben az alaplapi gyorsítótárakkal, amik a rendszerbuszon osztoztak a PC többi komponensével együtt. Ennek köszönhetően a CPU konkurrens módon, egyszerre olvashatott a gyorsítótárból és a rendszermemóriából, igencsak kitágítva ezzel ezt a tradicionális szűk keresztmetszetet. A cache ezenkívül ún. "non-blocking" volt, ami azt jelentette, hogy a CPU egyidejűleg egynél több hozzáférési kérelmet is kiadhatott (max. 4-et), csökkentve ezzel a hibás cache-találatokból származó késedelmet. Ez egy példa az MLP-re (Memory Level Parallelism - Memóriaszintű Párhuzamosítás). Ezek a tulajdonságok egy olyan L2 cache-hez vezettek, ami látványosan gyorsabb volt, mint a régebbi processzorok alaplapi gyorsítótárai. Ez a cache már önmagában is előnyt biztosított a Pentium Pro CPU számára az input/output műveletek során a régebbi x86-os processzorokkal szemben. Multiprocesszoros konfigurációkban a Pentium Pro integrált gyorsítótára rakétaként hatott a teljesítményre, összehasonlítva olyan architektúrákkal, ahol minden CPU egy központi cache-en osztozott.
Ingyen leves persze itt sem volt: ez a sokkal gyorsabb L2 cache magával hozott néhány komplikációt is. A legsúlyosabb az ár volt: a chip minden változata kimondottan drága volt, a 256 kB-nál többet tartalmazó változatok különösen. A Pro "on-package cache" elrendezése egyedi volt. A processzor és a cache külön magokon kaptak helyet ugyanazon tokban, és egy teljes sebességgel működő busz kötötte őket össze. A két magot már a tokozás korai fázisában össze kellett kötni, még mielőtt az első ellenőrzéseket elvégezhették volna. Ez azt jelentette, hogy bármelyik mag egészen apró hibája esetén is a teljes csomag mehetett a kukába, ami viszonylag alacsony kihozatalhoz, és következményesen magasabb árhoz vezetett.
Elérhető modellek
A Pentium Pro órajelei rendre 133, 150, 166, 180 és 200 MHz voltak, 60 vagy 66 MHz-es külső buszórajellel. Néhány felhasználó túlhajtotta a Pentium Pro-ját, a 200 MHz-es változat így nemegyszer 233 MHz-en futott, a 150 MHz-es pedig 166 MHz-en. A chip népszerű volt a két- és négyprocesszoros SMP-szerverekben és munkaállomásokban.
A Pentium Pro volt a Pentium II közvetlen elődje, ami lényegében egy költségcsökkentésen átesett és átnevezett Pentium Pro, MMX képességekkel felruházva és feljavított 16-bites teljesítménnyel. A költségek csökkentését SRAM chipek alkalmazásával érte el az Intel, amelyek a Pentium II mag sebességének felével működtek, ami növelte a gyártási kihozatalt.
Végül egy 333 MHz-es Pentium II Overdrive processzor is készült a Socket 8-hoz, mint upgrade lehetőség a Pentium Pro rendszerek számára, aminek 512 kB nagysebességű L2 gyorsítótára volt. Ez azonban csak a kétprocesszoros működést támogatta, a négyprocesszoros rendszerek számára így nem jöhetett számításba.
A Pentium Pro versenytársai
* AMD K5 és K6
* Cyrix 6x86 és MII
* IDT WinChip
* Intel Pentium (évekig volt a piacon a Pentium Pro mellett)
"Sapkátlanított" Pentium Pro chip 256 kB cache-sel:
[
Kattints ide a teljes méretű képhez ]
... a trip back in time is all I need ...
Súgó
A téma zárva.
Sofia virussal van megfertozve.
