Elküldve: 2008. 03. 10. 19:20
Beparipa
A városligetben időztem, a Széchenyi fürdő melletti szökőkútnál leültem egy padra élvezni a napsütést. Idős néni, idős kutyájával, a kutya hozzáőszült a gazdájához és látszott rajta, a mozgás ugyanolyan terhes, mint gazdájának. Cammogott, billegett a túltáplált teste, nem volt tőle megvonva a falat sosem.
Megvártam, amíg a néni tovább halad, nem akartam előtte telefonálni, nem akartam hogy hallja miről beszélek.
Elővettem a telefont és tárcsáztam a füvészkertet. Egy kerékpáros futár jött, pont mögöttem állt meg és nézte a térképét. Még hallottam, hogy a füvészkertes csávó belehallózik a telefonba…letettem. A futár forgatta, talán elvétette az irányt.
Keresnem kellett egy eldugott helyet, ahol szabadon beszélhettem és leadhattam a rendelést. Elindultam a vidámpark oldalán a felüljárón, jobb oldalt hatalmas forgalom, bal oldalt a hullámvasút robogott. Itt nem lehet telefonálni, a zaj elviselhetetlen.
A felüljáró közepén egy csigalépcső vezet le, lenéztem, sehol senki a környéken.
A zaj is elviselhető volt, lejjebb mentem pár lépcsőt és háttal a felüljárónak leültem.
Velem szemben az új hullámvasút, páran ültek benne és indulásra vártak, a távolság kielégítő, innen nem hallhatnak.
Ismét tárcsáztam a fűvész kertet, a srác azonnal felvette.
- szia, Tamás vagyok, az előbb nem volt alkalmas, kinyomtam. Tudsz ma estére szervírozni ekit vagy szpídet? Ha van zözi jöhet abból is 3 gé.
- megoldom, tali a szokásos helyen?
- igen, de tudsz korábban jönni? Anyámék estére rokonokat hívtak vacsorázni, addigra szeretnék beállni, mint a szög.
A belső zsebemből kikotortam a pipát, zözim már elfogyott, de a pipa aljában van annyi, hogy elüssem vele a délutánt, amíg a füvészkertes jönni fog. Cuccot amúgy sem szeretek magamnál tartani feleslegesen, soha nem igazoltattak még, de mások már mesélték, hogy volt belőle gond. Azért a rendőrök sem teljesen hülyék, pár szót váltanak az emberrel, és egyből levágják mi a szitu. Körbenéztem a felüljárón, sehol egy lélek, a hullámvasúton ülők meg nem velem foglalkoznak, az egyik integetett, de mindjárt zuhannak.
A pipát begyújtottam és hatalmasat szippantottam bele, erős volt a füstje, sok gyanta kicsapódott már a pipában. A pofazacskóm, mint a hörcsögé, minél hosszabb ideig bent tartom a levegőt, s egy kicsit azon is túl.
Ezekben a levegő visszatartásos epizódokban nem szeretek gondolkodni, mert mindig elröhögöm magam valamin és a jó füst kárba megy. Most is már tele tüdővel kuncogtam magamon, eszembe jutott, hogy ha sikerülne egy statisztikát készíteni róla, mennyi időt töltöttem már így a levegőt visszatartva, akkor meglepő eredmény születnék. Kéne egy fotó, ahogy kidülledt pofazacskóval, bevérzett szemfehérjével néznék a lencsébe.
Alatta felirat: Felhő Tamás összesen 7 óra 54 percet töltött ebben az állapotban. S mindezt miért?
Azért kérem szépen, hogy alaposan beparipázzon, betépjen, elszálljon, kiszakadjon a világból egy rövidke ideig. Mert olyankor kitágul a horizont, eltűnnek a félelmek, mindent megértek, átlátom a múltat és a jövőt, feszesebben érzem az illatokat, az ízeket és egy másodperc helyett kapok ötöt.
Türelem, még egy kicsit bent kell tartani, már átlendültünk a holtponton, de ha én nem is tudok (reálisan?) gondolkodni, a testem soha nem hagy cserben. Az idő egész rendesen belassult, normál keretek közt már régen ki kellett volna fújnom a füstöt, most azonban van idő. Arra is van idő, hogy bent tartsam, meg arra is, hogy kifújjam, nem kell sietni.
Az ember azt gondolná, hogy úgy fogok levegőért kapkodni, mint ha víz alól jönnék fel. Helyette egész emberségesen kifújtam, a füstnek már nyoma sem volt, felszívódott és miután kiürült a tüdőm, vettem egy nagy levegőt lassan, élvezettel, méltóságosan.
Bejött.
Na, ez fasza, ezt már szeretem, ezért az érzésért megérte megszületni. Nem mondom, vannak favoritok, mint a tenger, vagy egy jó ebéd, egy kiadós szarás, amikor az ember úgy érzi kiürült és utána szinte repül, néhány jó zene, a sör, a sex, vagy éppen a hullámvasút. Éppen sikítoznak és átvettem a hangulatát, eszméletlen extázis egy félperces baromságért, aztán hazamennek, megebédelnek, végzik a kötelességüket, szeretnek, veszekednek, alszanak, felkelnek, mindenről véleményük van, terveket szőnek, aztán a végén elkapálják mindet.
Egy élénk színekkel megáldott cincér mászott fel a cipőmre gyanútlanul, félelemnek nyoma sem volt benne. A pontos nevét nem ismerem, hatalmas, mélyzöld és nagy csápjai vannak.
Lenyúltam és a kezem fejére raktam, hogy a szemébe nézzek.
Mi jár a fejedben cimbora? Hova igyekszel? Be vagy programozva mi? Vagy be vagy drogozva testvér? A programodtól sosem térsz el, mindig cincér módra viselkedsz. Mióta léteznek egyáltalán a cincérek, és hogyan jöttek létre? Próbáltam benézni a szemén keresztül a fejébe, hátha egy másik világ tárul fel előttem. Cincérünk csak ingatta a fejét és megrebbentette a szárnyait, ami valljuk meg gyönyörű látvány, szivárványszínekben játszik.
Mit nem adnék, ha vele tudnék repülni, ha lehetnék akkora, mint Ő és bebújhatnék lyukakba, ehetnék a kedvére való ételekből és megdughatnám az összes bogárlányt, akit az ösztön elém sodor. Repülj! Lendítettem egyet rajta a kezemmel és tovaszállt, hosszú nagy ívben landolt a lenti fák között. Soha többet nem találkozunk egymással.
A világ forog a végtelenben, eddig is végtelen idő telt el, ezután sem lesz vége soha, de mi összeakadtunk egy percre, és egymás szemébe néztünk, egymás végtelen világából egy percet felfedeztünk.
Szomjas vagyok, kiszáradt a szám és ezt az állapotot nem szeretem, mert ha nem figyelek magamra, akkor ráparázok. A gondolat, hogy nincs víz nálam és a közelemben sem. Visszamehetnék a szökőkúthoz és lehasalhatnék, a tenyeremmel ihatnék, de ha jön valaki egyből meglátja, hogy nézek ki.
Miért, hogy nézel ki?
Megtapogattam az arcom, lángol, atya ég, elég szarul festhetek, kár hogy nincs itt egy tükör.
Mert ha van tükör az min változtat? Minek téptél be?
Jó, akkor maradjunk itt ülve, erre nem jár senki, megvárjuk, amíg elmúlik a parás időszak.
De miért ülsz itt? Ha megkérdezi valaki, hogy mit csinálsz?
Miért kérdezné meg, mi köze hozzá? Ülök és kész, az ülés még nincs betiltva.
Na pont ez az, ha már azon gondolkodsz, hogy hogyan magyarázd ki magad ha valaki megkérdez, akkor elég nagy gáz van bent öcsi.
Ezen egy jót röhögtem, kiszakadt belőlem önkéntelenül a hahotázás.
Gyorsan abba hagytam, mert ha valaki meglát, hogy a csigalépcsőn ülve egyedül röhögök, akkor rám hívja a 104-et és este már egy gumislaggal a seggemben magyarázkodhatok, hogy igazából csak egy cincéren nevettem, nagyon hősiesen viselkedett. Kicsit megszínesítette a napomat.
Nyahhh, hát ezt nehéz lenne előadni.
Az emberekkel is pont ez a probléma, kiakadnak minden apróságon, kicsinyeskedők.
Hogyan érthetnék meg, hogy ez nem kábítószer? Kinek ártok én azzal, hogy leülök ide és benézek egy cincér fejébe hosszan? Felér egy önvizsgálattal is egy-egy óra, amit az ember betépve tölt, önpszichológia, magamat és másokat is sokkal jobban megértek.
Összefüggéseket, reakciókat, nincs annyi miért. Szerintem mindenkinek kötelezővé kéne tenni a drogfogyasztást.
Ezen megint jót nevettem, de gyorsan a pulóverembe hajtottam a fejem, nehogy meglássák a hullámvasútból kiszálló emberek. De ez sem jó, még valamelyik azt hiszi szomorkodom itt lehajtott fejjel és idejön megkérdezni mi a bajom, nehogy öngyilkos legyek.
Nyahhh, akkor mi a helyes viselkedési mód, ha az ember betépett? Mi az ideális formula, hogy békén hagyjanak, és senkinek ne tűnjön fel?
Vigyorogjak? Vagy nézzek komolyan, akárhogy nézek ki, ennek gumislag lesz a vége, ha valaki most szóba áll velem. Az a legborzasztóbb, hogy szerintem én vagyok a normális.
Mármint úgy értem, hogy hülye az, aki…
Mit akartam mondani? Egyáltalán mire gondoltam az előbb?
Ez de ronda érzés, radírnak hívom. Akkor is előfordul, ha nem vagyok betépve, csak ilyenkor jobban megízlelem, feltűnőbb. De akárhogy is, idegesítő.
Van egy gondolatmenet, tudom mire gondolok, a végét is látom, mielőtt kigondolnám és menet közben elszakad a fonál, azt sem tudom miről van szó.
Ilyenkor szándékosan keresek valami témát, megpróbálom lefoglalni magam, elég egy apróság, amire koncentrálni lehet és akkor nem fordulok be. A befordulós részét sem szeretem, az is parás, önmeghasonlás, a halál és a nemlét kérdését feszegeti. Most itt vagyok, aztán lesz egy olyan pillanat, amikor ez a test teljesen mozdulatlanul, értéktelenül a földbe temetve elrothad. Nézem a körmeimet, milyen érzés kilépni a testből?
Ha a hajamat és a körmömet levágom, apránként, hosszú évek alatt el is temethetem magam.
Már most kéne vásárolni magamnak egy sírhelyet, megcsinálni hozzá a fejfát, egy frappáns idézetet belevésni, a búcsúbeszédemet megírni. És hétvégenként kimenni, a levágott körmeimet és a hajamat temetni. Mire meghalok háromszor annyi cucc lesz a sírban.
Nem is tudom mitől félek jobban, magától a meghalástól, a folyamattól vagy az utána következő időszakról. Nem is lesz idő, a végtelenben nincs értelme számolni a perceket, az örökkévalóságban nincs lassú vagy gyors, megáll az egész, bebetonozódik a lélek és csak les kifelé.
De honnan les? Hová les ki és mi az a lélek egyáltalán? Miből van és minek van?
Hjaj kezdek befordulni, keresek valami elfoglaltságot. Néhány lépcsőfokkal lejjebb egy újság hever gyűrötten. Füles, rejtvénymagazin. Felemelem, s leülök arra a lépcsőre, ahonnan felvettem. A lábamnál csikk, papír zsebkendő és por vastagon. A cipőmmel leseprem, leesik alá, a por is lassan ereszkedik a koszba, lentről szarszag és masszív húgyszag áramlik fel a hűvös levegővel. Minek rendezkedek én itt a 14. lépcsőfokon? Voltam olyan hülye, hogy megszámoltam hányadikon ülök fentről nézve.
Leülök, és rögtön rendezkedek, nem akarsz felmosni? Kiporszívózni?
Esetleg végig a felüljárót, a Hungária körutat? Csak ezért a pár percért, amíg leülsz ide, csak hogy érezd körülötted minden rendben van. Csak belül nem stimmel valami.
Az van, hogy alaposan be vagy szaggatva haver, nem igazán tudod hány óra van.
A fülest a térdemre terítettem és elkezdtem kisimítani a lapjait. Hátulról kezdtem olvasni, minden újságot hátulról kezdek. Ha én újságot adnék ki, akkor a hátulján mindig azok lennének, amiket előre akartam rakni. Utána azok, akik mindig hátulról szokták kezdeni, átszoknának előre.
He-he, micsoda reformer lennék.
Tintával telefonszám a margóján, felhívjam? Mit mondjak neki? Üdvözlöm! Bocsánat, hogy így ismeretlenül megkerestem. Az a helyzet, hogy itt ülök a vidámpark melletti felüljáró csigalépcsőjén és alaposan kiszálltam az időből, úgy hogy most ráérek. Máskor nem, de most igen. Most lenne önre pár percem. Miközben rendezgettem itt a lépcsőket és a gondolataimat, ráleltem egy rejtvényújságra s rajta az Ön telefonszáma. Gondoltam felhívom s megérdeklődöm hasznára van e önnek ez a világ? Sikerült elintézni azt, amiért a telefonszámot felírták? S Ön hasznára van a világnak vagy jön a szokásos reakció, hogy „ki a faszom maga barom?”
Tudja semmi, csak egy ember vagyok, így aztán jobb ha fel sem hívom, aztán maradjunk ennyiben, le is teszem.
A hátsó/belső borítón boldog emberek, reklám. Sugárzó arcok, már ezért megérte a fáradságos munka oly sok kézen át, megannyi ember, hogy végül itt kikössön a lépcsőn és rám találjon egy percnyi boldogság. Mennyi előkészítő munka kellett hozzá?
Valakiket behívtak fotózni, megmondták, hogyan kell leülni, hogyan kell nézni, mosolyogni, maga a ruha is külön történetet igényel, mert nőknél ez nem mindegy. S mindjárt ott van az, aki a ruhát készítette. Milyen problémákkal küzdhet, van e be nem fizetett csekkje? Biztos örült a megrendelésnek, hogy a fotóhoz Ő adhatta a kollekciót.
A fotózáshoz enni is kell, aludni és pihenni, hogy az arcok ilyen intenzitású boldogságot tudjanak tükrözni.
Aztán jött a levilágítás, nyomdai munkák, három műszak, hogy időbe kint legyen, a postás, a kiszállítás s végül egy ismeretlen, aki eddig elhozta ide. Ide nekem a lépcsőre, hogy én jól érezzem magam.
Ettől szép ez az élet, meg attól, hogy van időm végig gondolni. Bár csak soká tartana ez az állapot. Miért mondják azt, hogy drogos? Mi ebben a büntetendő? Az, hogy az ember leül gondolkodni a lépcsőre és megpróbál rendet rakni a fejében?
Van egy ábra, labirintus vagy mi, kutyát kell végigvezetni a labirintuson a belsejéhez, ahol csont van. Golyóstollal bejelölte az ismeretlen jótevőm, hogy mi a helyes út, így nekem már nem kell erőlködnöm, elég végignéznem rajta és meggyőződhetek, hogy tényleg, tényleg az a helyes út, nem hibázott.
Egyáltalán minek jelölte be? Minek vezette rajta végig a tollat? Na én ezt büntetném, ez az igazi primitív ember. Nem lett volna elég az ujját végigvezetni a megoldáson és nyugtázni?
Minek pazarolta rá a tintát? S utána meg eldobta az újságot. Ilyen pici apróságokon is mennyit lehetne spórolni. Neeeem, mindig az a hülye kényelem, legyen úgy ahogy én akarom, engem szolgáljon.
Csak egy kis odafigyelés. Elég lenne kevesebb füles újság is. Odaadnánk egymásnak, ami érdekel megfejtem, ami nem azt békén hagyom. Ez is félig kitöltetlen. Más meg hogy örülne egy összehasonlítós feladatnak, hogy keressük meg az eltérést, szerezne neki boldog perceket. De még csak ennyire sem vagyunk hajlandóak figyelni egymásra.
Mindenki fél, mitől? Egymástól, hogy jaj mi lesz?
Ezért ülnek annyian egyedül autóban. Pedig, hogy megállhatna és beülhetne mellé valaki, elvihetné, az megköszönné és közben egy percre benéznének egymás világába.
Ez a világ a félelemre épül. Minden ajtót, minden lelket bezárni, nehogy valaki bejöjjön.
Szevasz Tamás! Hát te mit csinálsz itt? Megyek a villamoshoz, látom valaki ül a lépcsőn, megismertem a dzsekid. Minden OK?
Nahhh, ettől féltem. Annak ellenére, hogy az ember folyamatosan készül, hogy ilyen állapotban mit fog mondani és tudja, hogy bekövetkezhet, nem hisz benne, hogy tényleg beszélni kell valakivel. S most itt van tessék, jól festhetek.
Az arcom lángvörös, érzem, hogy bepánikoltam és szaporodik a pulzusom, a szívem a torkomban dobog. Még szerencse, hogy olyan ember, akivel már voltam többször betépve.
De pont az a fazon, aki betépve sohasem jön be és igyekszem tőle minél gyorsabban megszabadulni és egyedül lenni. Fel a zenét a fejemre és betemetkezni a saját gondolataimba, azt szeretem, ha egyedül vagyok és nem zavar olyankor senki. Ne kelljen figyelni másra, válaszokon gondolkodni és …egyáltalán micsoda erőfeszítést igényel egy olyan ember, akivel nem érzed jól magad? Mi lenne, ha napi nyolc órát kéne dolgoznom, esetleg a keze alatt?
Semmi, egész nap tépnék, mint a vadszamár, csak úgy lehetne elviselni.
Idióta, fontoskodó zenészgyerek, a belvárosban bérel egy 10nm-es szobát, alagsorit.
Voltam nála párszor zöziért. Szívtunk együtt, de sosem sikerült feloldódnom a társaságában.
Mindig tudtam, hogy lopott a zöldemből. Nem zavart, mert ügyelt, hogy ne legyen látványos, aztán még kedélyesen úgy tett, mint ha a sajátjából kínálna. Jó hogy elfogadja az ember, ha már lenyúlta a negyedét. Igyekeztem minél többször a pipa végére kerülni, aztán elhúzni.
Egy szavam sem lehetett felé, mert örültem, hogy szerez. Több hónapig Ő volt a kapcsolatom.
Kérdeztem, hogy honnan veszi, de nem árulta el. Bolond lett volna, amikor lophatott az anyagból szabadon.
- szevasz Punyó! (a vezetékneve alapján). Csak várok valakit.
- itt? Nézett rám elkerekedett szemmel…
- igen, ide beszéltük meg, nemsokára jönni fog.
- elég szarul nézel ki, azt ugye tudod?
- hát mi tagadás, vigyorogtam rá bambán, tudod hogy van ez?
Meddig tart ez a hülye párbeszéd, hogy lehetne rövid úton lezárni és elköszönni tőle? Elfussak? Vagy legyek kemény és közöljem vele, hogy ne haragudj, de neked most sürgősen menned kell, fontos dolgom van, hagyj magamra, köszi.
Közben megcsörrent a telefonom, lopva ránéztem, hogy bocs de most kiesel egy rövid időre a világomból, mert a telefonban vár rám valaki és ha beszélek, akkor amíg beszélek, előttem egy másik kép jelenik meg, a füvészkertes csóka arca, elég a hangja és rögtön beugrik az autója színe, az illata, a kesztyűtartó, ahonnan előveszi az elkészített adagot. Rövid, de gyors hogy vagy, aztán már indexel is és újra kint vagyok a levegőn, ami már megint egy másik világ. Tele tervekkel s megannyi előkészülettel a betépéshez. Hol legyen, mit egyek, mit hallgassak közben, telefont kikapcsolni, milyen filmet nézzek. Ha társaságban, akkor ki az, aki lehet s ki nem…
- szia arc, minden rendben, mehetek a megbeszélt helyre?
- …………
- OK rendben, sietek, ha esetleg késnék….csatt.
Punyó kivette a kezemből a telefont és kinyomta, majd szúrósan rám nézett, hosszan.
- figyelj Tamás! Neked erre aztán az ég adta világon semmi szükséged nincs!
- mire? Kérdeztem zavarodottan s kizökkenve, valahova bezökkenve, azt sem tudtam mit akar, meg mi lesz most a füvészkertes arccal, ezt hogy magyarázom ki neki? Hogy bízik meg bennem ez után.
- tudom, hogy anyagot rendeltél! Ne tagadd ismerlek, ábszulut nincs rá szükséged.
- honnan tudod te, hogy mire van nekem szükségem, egyáltalán hogy jössz ehhez?
Hónapok óta nem láttuk egymást, utoljára még te voltál a dílerem s most nekiállsz itt megfegyelmezni? Eredj a büdös francba, hagyj légy szíves magamra.
- Tamás! Tamááás! Én már régen megtértem, nem kábítószerezem, Istené vagyok, gyülekezetbe járok és megpróbálok olyan életet élni, hogy Istennek tetsszen. Hallottál te már Jézusról?
- na elmész te a vérbe, te agymosott! Most azonnal menj innen, erre én nem vagyok vevő. A saját magánügyed, hogy te miben hiszel vagy miben nem, tőlem keresztre is feszítheted magad, de engem naggyon-naggyon sürgősen felejts el!!!
- miért, te a pokolba akarsz kerülni szándékosan? Tudod te, hogy mit tett érted Jézus? Tudtad, hogy az életét odaadta érted, hogy feláldozta magát?
- ki? Mi te esztelen barom? Te láttad Istent, találkoztál vele, vagy Jézussal? Melyik ment oda hozzád, hogy figyelj Punyó gyere velem? Meg tudod mit? Nem érdekel, nem fogok itt vitatkozni veled, nekem elég ha most elmész.
Félre löktem a lépcsőn és megpróbáltam elmenni mellette s odaszólni, hogy na szevasz, de megfogta a dzsekimet. Nagyon dühös és felkavart voltam, eszméletlen felháborító, hogy mit meg nem enged magának, rohadt kis köcsög. Sikerült feljutnom a felüljáróra és elfordulni a liget irányába, le kell ráznom, mert lekésem a randit a füvésszel.
Csak a dzsekim vállán lógott és kiabált futva.
- állj már meg, ne legyél már ilyen, én csak jót akarok neked. Állj már meg Tamás, nem érted?
Hidd el nekem, hogy a drogot képes Isten pótolni és a helyét betölteni, csak adj neki esélyt és nyisd ki neki a szíved.
- engedd el a dzsekimet és menj a picsába! Érted?
Közben már futottam, Ő meg a nyomomban. Még szerencse, hogy alacsony termetű én meg magas, nagyobbakat tudok lépni és gyorsabban is futok. Lefutottam a vidámpark oldalán, át a piroson egy autót kikerülve s be a fák közé. Ha végig futok, akkor még időben odaérek a Hősök teréhez és elérem a füvészt.
Lopva hátra néztem a vállam fölött, Punyó a piros lámpánál állt és átszellemülten nézett utánam. Öregem, ezt a megmentősdit most későbbre halasztjuk, az is lehet, hogy egy életre elhalasztjuk. Már csak arra figyeltem, hogy nehogy elessek, utoljára egy éve futottam ennyit, akkor is véletlenül.
Súgó
A téma zárva.
Szal hagyjuk.
:Đ
micsoda képzett munkaerő, latinul firkál a budi falára ?:Đ
