[Gabibácsi]

Az elsõ, a csöcsösmaca az ki? A katerina alfabeta dzsonsz?

[J ▪ B]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:42

Innen.

Hat, en ettol meg nem mondanam, hogy ez nem egy amcsi film, de teny, hogy vannak benne europai vonasok. Ettol fuggetlenul tipikus hollywoody film szerintem...

[J ▪ B]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:55

Nem tudnék különbséget tenni egyformán rühellem mindegyiket   :Ð

Zetaval mi bajod van?
Mutit en se birom, de szerintem Zetaval semmi gond nincs. Tok atlag szineszno, halom jobb (es rosszabb) van nala...

[guga]

Beparipa II. (a vacsora)

Punyótól sikerült megszabadulnom, probléma letudva, már csak a füvészkertes csókának tartozom magyarázattal. Gondoltam felhívom, de felesleges, pár perc van a találkozóig és egységem is alig van a kártyán. Tartalékolni kell a jó kis egységeket zözi rendelésre. Érdekes, hogy zöldet, szpídet, ekit mindig tudok venni, de feltöltõ kártyára sosem jut.
A találkozó rövid és tartalmas szokott lenni, pár másodperc. A Vajdahunyad vár hídjáról szoktam körül kémlelni, hogy nincs e civil nyominger a környéken, ki lehet õket szúrni, mert akárhogy igyekeznek a viselkedésükben, van egy kis természetellenesség. Nem tudom megmagyarázni, ha bevagyok tépve eleve gyanakvóbb vagyok és megfontoltabb, néha még a zebrán is nehezen jutok át, pedig zöld és mennek az emberek.

A jégpálya bejáratánál van egy pénzváltó, ott szokott leparkolni, félreállni. Percek voltak hátra, pontosan szokott érkezni, precíz a srác, mindenre figyel. Ha vezet, terít, akkor sohasem iszik és nem is tép, apróságokon nem szeret eldõlni. A kocsija rendben, a vezetésre is nagyon ügyel, nehogy kiszúrják. Van némi elterelõ hadmûvelet a hátsó ülésen. Gyerekülés, kibontott pelenkás tasak, csörgõ, gumikacsa. Ezek állandó kellékei a járgánynak, holott sosem volt családja, de az Õ helyzetében érthetõ.
Elindultam a félkör alakú földúton a hídhoz és lassan, minden embert szemügyre véve közelítettem meg a pénzváltót. A füvész autója az Andrási út végén állt a pirosnál, közben szünet nélkül szemmel tartottam a környéket. A legveszélyesebb rész a Hõsök tere, tele turistákkal, mindenki fényképezõgéppel, napszemüveg mögött. De a mozdulataik elárulják Õket, ha bárki a fejét odafordítja a füvészes autója felé, akkor várok. A fehér autó befordult balra és araszolt a kocsisorral a múzeum elõtt. Ha megáll, akkor sem megyek oda hozzá egybõl. Legalább 20 másodpercet várok a jégpálya hídján szemlélõdve. Ha valaki a Hõsök terén a fehér autó irányába nézne, mozdulna, futna az úttesten át, akkor sztornó a cucc. Marad a feladónál. Sokszor eszembe jutott már, hogy milyen kellemetlen lenne, ha az autóban érnének tetten. Magyarázkodhatnék egy hétig egy irányban. Ha megfognak a zsebemben a cuccal nem nagy gáz, sittre már nem vágnak, de anyámék felé elég kellemetlen szitu lenne.

A füvész megállt, félrehúzódott és várt. Én is vártam, mint az ûzött vad lestem körbe, emberrõl emberre, lopva benézni a szemüvegek mögé, milyen a szándék kishaver?
Rohamosan fogytak a másodpercek, a füvész nem vár, fél perc és tovább áll. Határozottan léptem az autójához, beültem, kézfogás, egy papír zsebkendõbe csomagolva adta át a cuccot.
Elvis-t hallgatott, a gyerekülés a hátsó ülésen, éreztem az arcszeszét, frissen borotvált volt.
Nem szerette a felesleges szavakat és azt sem ha telefonon sokat csicsereg az ember, ha úgy érzi terhes, akkor kinyomja.
Egyszer kérdeztem tõle, hord e fegyvert, azt mondja neki a feje a fegyvere, gondolkodni kell.
Szívesen maradtam volna mellette, vagy a hátsó ülésen, vigyen magával, bújjunk el és tépjünk be cefetül. Õ olyan arc volt, akivel megpróbálnám szívesen. Felszívni néhány csíkot, tömni egy pipát, két napig hallgatni a zenét egy tanyán, ahol nincs senki, fõzni a teát és döngölni az agyagpadlót, élvezni, hogy küzd a fejedben a gyors és a lassú, két ellenkezõ hatás, ami nem bír meg a másikkal.
Egyszer kipróbáltam, anyáméknak azt mondtam, elutazom vidékre egy barátomhoz, segítek neki autót szerelni. Anyáméknak fogalma sem volt róla, hogy se vidéki barát, se autószerelés, mondjuk nem is nagyon érdekelte Õket, menj csak fiam, ahogy gondolod. Adtak egy kis pénzt hétvégére és abból bevásároltam a füvészes csókánál.
Csak szpídet és zöldet, a hátizsákomba két nagy üveg ásványvizet és felmentem Diósjenõre vonattal, onnan gyalog fel a hegyre. Egy fa tövében leültem, felszívtam egy csíkot és tömtem egy pipát. A Csóványos teteje hosszú séta és én minden másodpercét élvezni szerettem volna.
Hatalmas Sennheiser füles, 4 X 2db akkumulátor elem és Emanuel Top. Vittem magammal még más zenét is az MP3 lejátszón, de a fõ motívum, amire túráztam az Emanuel volt.
Totális szétesés, élveztem minden percét. Élelemre nem volt szükség, aludni nem tudtam, az éjjeltõl ugyan féltem, hogy mit csinálok a hegytetõn egyedül, de találtam egy kilátót és oda húzódtam fel mozizni. Végigtáncoltam az éjszakát egyedül a sötétben és fantasztikus volt.
Másnap azonban hazajöttem Pestre, mert én a tömegben szeretem a magányt. Félek, félek, hogy mi lesz, meg ha beakasztom magam, akkor nem tudok értelmesen megszólalni, de ott a hegyekben rájöttem, hogy emberektõl távol is ugyanazt érzem, azt figyelem, hogy mi lesz, ha valaki jön?
A füvészes elhúzott az M3-as felé, csak pár másodperc volt, én is megnyugodtam, ez a cuccvásárlás olyan, mint a sex. Az elõkészületek, az elõjáték, és ahogy megjön, elmegy az orgazmus. Mindig megkönnyebbülök, és ha õszinték akarunk lenni, akkor már azt kémlelem hol lehetne tépni. Idõm még maradt egy óra, anyámékhoz rokonok jönnek vacsorára, túl korán sem akarok hazaérni. A legcélszerûbb akkor ha már mindenki ott van, megérkezem, gyors kézfogás, szemkontaktus kerülése, irány a mosdó, utána a szobám és akkor egy darabig békén hagynak. Legfeljebb beszólnak, hogy Tamás gyere enni, én meg rögtöööööööön és akkor egy darabig megint nyugi van. Majd ha necces kimegyek, eszek egy keveset és amilyen hamar csak lehet vissza az odúmba a hülye rokonok elõl.

A Vajdahunyad vár hátulja alkalmas égetésre, hatalmas bokrok, padok, szemét, a környék össze szarva, de legalább nem megy oda senki. Behúzódtam a legtávolabbi zugba, a padról lelöktem egy bugyit, és elõször csak hátradõltem skubizni. Alaposan szemügyre vettem a környéket, ha egyenruhások jönnek messzirõl kiszúrom. A civileknek meg nincs kapacitásuk a fogyasztókra, bár sosem lehet tudni. Mire mennek velem? Érdemleges információval nem tudok szolgálni, fehér Peugeot, a rendszámát sosem akartam megnézni, személyleírás és egy mobilszám + a nálam lévõ anyag, amiért egy napra bevisznek, nekik egy csomó papírmunka és nem jutottak elõre. Max. feljelentenek, egy kicsit sem érdekel, egyedül anyámék miatt lenne kínos. De még akkor is ott van, hogy sûrûbben nézek rá a postaládára és a levél nálam landol.

Levegõ tiszta, idõ kellemes a külsõ hõmérséklet 25C°, alkalmas egy kis égetésre, szélcsendes.
A papír zsebkendõt mohón bontottam ki, 4db eki, 2 gr szpíd, 3 gr zöld, ahogy megbeszéltük.
Egy golyóstoll szárával beleszippantok a zacskóba, édeskés, savanyú alma íz, imádom ahogy felforr tõle az agyam és utána lassan lefut a gerincoszlopon, az egész hátam beleborzong.
A biztonság kedvéért tolok még egy csíkot és utána visszacsavarozom a tollat és elteszem az övtáskámba. A szpíd megfázás ellen is jó, meg orrcsepp helyett is, amíg tart a hatása nem dugul be az orrom és a betegségnek nyoma sincs. Az egész agyam kitisztul tõle, lecsupaszított, lemeztelenített gondolatok, minden világos és könnyen érthetõ. Nyugtatónak is megteszi ha nem számítjuk azt az apróságot, hogy folyamatos mozgáskényszere támad az embernek tõle.
Beleszagoltam a zöldbe és, szép nagy bogok, gyönyörû virágzás, gyantával teli termés, illatozó, imádom az illatát, egy ideig csak szagolgattam a zacskót az orrom alá tolva. Lecsippentettem egy kisebb virágot és betömtem a pipába.
Körbevizslattam a terep még mindig tiszta.
Na csak most ne gondolj semmire, slukk beszív, levegõ visszatart és kezdõdik a világ.
Végtelennek tûnik az idõ, amíg a levegõt bent tartom, sosem fogom kifújni, közben a lábammal már dobogok, röhejes. Hörcsögképû alak, megemelt állal, a fejét jobbra-balra forgatja az odúja elõtt, mint a szurikáta. Ha veszélyt észlel, akkor vissza az odúba, a rejtekbe, be a fejembe, ne szóljon hozzám senki. Miért baj ha szeretnék egy kicsit bent lenni?
Miért hol vagy? Nem bent? Vagy még annál is beljebb akarsz kerülni?
Nahhh ez bejött és elkezdtem a levegõt kifújva hangosan röhögni, nem tudok uralkodni magamon, ez már problémás. Elöntötte az agyamat a szar. Innentõl már nem érdekel semmi, minden mindegy. Jöhet bárki, bármi, kész vagyok magamat megadni és meghalni.

Kicsit behúzott a cucc és azonnal kiszáradt a szám és elöntött a forróság, a szívem zakatolt.
Ez valódi kiszolgáltatottság, valamit tennem kell. Például valahol rendet rakni, igen ez jó ötlet, ha lefoglalom magam, akkor nem olyan mély a parahullám. Francokat nem, átmentem mínuszba, minden zavar és idegesít, rám tört az elmebaj, ketten vagyok. Egy, aki méltatlankodik bent és zavart kelt, a másik aki próbálja kordában tartani a gondolatait.
Az övtáskám tartalmát kipakolni egy padra és azt rendezgetni jó ötletnek tûnik csak nem itt. Olyan helyre kell menni, ahol más is jár, hogy ne legyen feltûnõ. Most szívesen lennék a Csóványoson, hogy ne lássa senki a küzdelmemet bent. Tapasztalatból tudom, hogy csak pár perc, de az végtelennek tûnik ilyenkor. Negyed óra és utána is alaposan be vagyok tépve még órákig, de már nem viselkedek elmebajos módjára. Elindultam a park felé, ahol emberek sétáltak, de megtorpantam. Egy fasor mögött, amit nem láttam rendesen, egy kutya és két pár láb sétált komótosan. Francokat, biztosan rendõrök, azok sétálnak így. Ha leülök egy padra és félrefordulok vagy nekik háttal, akkor nem lehet baj. S mi van, ha igazoltatnak? Miért tennék?
Azért mert rendõrök és megtehetik. Esélyt sem adok a dolognak, akkor inkább maradjunk itt.
Kik? Kivel beszélgetsz? Magaddal? Hahó, ki van bent? Áhhhh. Elkezdtem masszírozni az arcomat, ilyen hülye nem lehetek. Ha rendõrök, akkor ide is jöhetnek. Mit mondasz nekik, hogy mit csinálsz itt a zugban, ahol minden tele van szeméttel, üvegtörmelékkel? Ücsörögsz?
Tuti, hogy levágják a témát, látják, hogy nem stimmelsz öregem.
A pár láb és a kutya még mindig nem bukkant elõ, addig amíg nem látnak el is futhatnék, de akkor meg az lenne feltûnõ. Miért, buszhoz nem siethetsz? Mások nem futnak a parkban?
Jó persze, de neked amilyen hülye fejed van kiszúrnak, akármit csinálsz felhívod magadra a figyelmet. Akkor az a legjobb ha elébe megyünk a dolgoknak, velük szemben sétálunk nyugodtan, mint ha nem lenne semmi probléma, akkor talán nem fognak gyanút.

A két pár láb egy házaspár, csak egyforma kék nadrág, kedélyesen csevegtek, a legrosszabb fajtából valók. Úgy tesznek, mint ha csak csicseregnének, aztán közben meg véleményük van rólam, amint elhaladtak rögtön meg is beszélik. Mindenki ilyen, súgnak búgnak a hátak mögött, és ez tartja össze a társadalmat évezredek óta, a közös ellenségkép.
A parahullám kicsit alább hagyott, bár ez nem jelent semmit, másodpercek alatt újra a völgyben találom magam és próbálom újra felküzdeni magam a peremvidékre, csak kapaszkodok a szélébe, hogy legalább egy kicsit beleshessek a valóságba, aztán megint lezuhanok kivédhetetlenül. A szám még mindig kiszáradva, a pulzusom az egekbe szökött.

A földön egy vízcsonk, bugyog ki belõle a víz, az, amelyiket öntözésre használnak. Már egy kisebb víztócsa alakult ki körülötte. Jó lenne megállni és inni belõle, csak ne figyeljen fel rá senki. Lehajoltam és a tenyeremmel merítettem a vízbõl és a számhoz emeltem, majd az arcomat is megmostam. Egy csöppet sem oltotta a szomjamat, hihetetlen érzés. A vizet alkotóelemeire bontom a számban, érzem mibõl tevõdik össze és mi adja az izét, nem víz izû.
Zsibbad a szám a fûtõl és a szpíd meg tolja a ritmust, minden táncot jár körülöttem, egy kislány ugrál, visong és labdáz.
Belerúg és felém jön, pont elõttem áll meg, a kislány várakozón tekint rám. Felállok, belendítem a lábam és olyan erõsre sikeredik, hogy ívesen elszáll a kislánytól jobbra, bele a sárba, tiszta pocsonya lesz.
Nahhh már csak ez hiányzott, az anyja gyanakvóan néz rám és kézen fogja a lányát,
Elmegyek a labdáért és odaviszem a csaphoz, a bugyogó vízben lemosom, közben zöld fû tapad a labdához és, ahogy forgatom, rajta egy vastag giliszta, iszonyat hosszú.
Undorító, áhhh és hirtelen eldobtam magamtól a labdát, a kislány érte futott és felvette, a giliszta még mindig a labdához tapadva. A gyanakvó anya észrevette és rákiáltott a kislányra, azonnal tedd le!
Szúrós szemmel nézett rám, de nem szólt egy szót sem csak megjegyzett magának. A labdáról lerázta a férget és húzta maga után a lányát, aki lopva még hátranézett a válla fölött.

A lépcsõházunk egy ajándék, tiszta káosz. A babakocsi tároló helyén nyílt pár éve egy kis bolt.
Szerencsére mi a VIII. emeleten lakunk, ami azért jó hely, mert nem hallatszódik fel a sok alkesz vihogása, csak éjjel. De azért rossz, mert alattunk is, felettünk is, mellettünk is laknak.
Este ha lefekszem, minden irányból jönnek a hangok, kaparásznak, ágyaznak, tudom melyik mûsort nézik a tévében és azt, hogy mikor basznak.
Az panel elõtt játszótér, csak télen elviselhetõ és csendes. Nyáron non-stop megy a mûsor, ordítás, kutyaugatás, autóriasztó, elhúz a repülõ, villamos a síneken, teherautók.

A bolt bejárata elõtt a szokásos összetevõ. A lépcsõházban bagóznak és büdös tõlük a lépcsõház, hangosan röhögnek, köpködnek és méltatlankodnak mindenen.
Gyorsan szedem a lábam a lifthez, remélem lent van és nem kell rá várni.
A lift büdös és picsaszagú, tele van fingva. Csikkek a sarokban a mennyezeten és tele van firkálva, állatok laknak e nálatok?
Nahhh, kulcsommal határozottan benyitok és a lehetõ legkevesebb beszéd, gyors és céltudatos mozgás, mint ha tudnám mit akarok. Az ajtónyikorgásra minden fej felém fordul.
Atya ég, ezek az én rokonaim. Minden fej fodrásznál járt, készült erre a vacsorára. A szájuk tiszta zsír és idétlenül vigyorognak, csörömpölnek a kanalakkal meg a poharakkal.
Aranka néninek vastagon ki van rúzsozva a szája, remélem nem akar puszit is adni, nem bírom a szájszagát. Romlottak a fogai, rothadnak ki a helyükbõl, hiába küldik orvoshoz nem hagyja, igénytelen s csak legyint rá, jó az mán nékem erre a kis idõre aranyom.
Nincs szerencsém, átölel és egy puszit ad az arcomra, megveregeti a vállam, báhhh. Ha nem lennék betépve fel sem venném a dolgot, de így kiélvezhetem minden pillanatát, még azt is ahogy csattan a hónalja mikor összecsapja a kezét.
Hogy te mekkorát nõttél Tamáskááám.

De jó lenne beszaladni a szobámba és magamra rántani az ajtót.

Egyszerre hárman beszélnek hozzám. Jól vagy Tamás, mesélj merre jártál, hazajöttél fiam, oszt a lányokkal hogy állsz, éhes vagy, gyere egyél?
Aranka néni férje Laci egy kövér disznó, akkora pocakja van, hogy alig bír felállni az asztaltól, most meg hogy az ingyen kajával telezabálta magát csak a széket húzza hátrébb és félig felém fordulva nyújtja a hájas ujjait. Vigyorog, kilátszanak a megfeketedett fogai, közben a másik kezével letörli a csirkezsírt az arcáról, de a borostái között maradt egy darabka prézli. Odatolja a disznó képét és vihog bele a fejembe teli tüdõvel, he-he höhhh. Jól vagy fiam?

Nahhh a fiuk, látszik honnan szalasztották. Valami csoda folytán csontsovány, ebben a családban fehér holló. Anyám mondta tegnap nevetve, hogy ezek már két napja nem esznek, mert jönnek hozzánk vendégségbe. De ez a Szilárd olyan, mint ha éheztetnék. Az inge alól kilátszik a bordája, a keze lagymatag, ernyedt és jéghideg. Lassan, mint ha víz alatt élne feláll és cérnavékony hangon mond egy hellót. Sietek odavetni egy futó mosolyt és igyekszem elengedni a kezét, mert ez az ember olyan, mint egy hulla. Az örege tehet róla, soha nem enged neki semmit. Kicsi gyerek kora óta mindenrõl lebeszélik, így feladta. Ha valamit akart vagy ötlete volt, áhhh minek, hagyd, nem neked való az.
Iszonyat igénytelen és büdös bagázs, szerencse hogy két évente egyszer jönnek.
Akkor kiglancolják magukat, elõveszik a legszebb ruhájukat, leülnek az asztalhoz, azt is megeszik, amit nem szeretnek, sorban bontatják apámmal a sört aztán meg böfögnek és illedelmesen a szájuk elé teszik a kezüket.

Apám most is rákérdez, hogy látom Lacikám alig van már sör, hozhatok?
Aranka válaszol az öreg helyett, hogy peeerszeeeee, hozz egyet nekem is Vinceee!
Anyám csak halkan kérdezi, hogy jössz enni fiam? Tettem félre levest is meg sült húst, a sütõben még van rántott csirke, meleg, addig gyere, amíg ki nem hûl.

Mindjárt anyám, elmegyek lemosdom, meg várok egy telefont. Egyetek nyugodtan.
Hûtõ ajtó cuppan, szisszen a sör és már magamra húztam a fürdõszoba ajtaját, amikor az öreg Laci horkantva, mint egy varacskos disznó elkezdett valami béna viccen röhögni.
Már elõre látom, amikor búcsúzkodnak az elõszobában. Forgolódik a táskájával, sehogy se fér el, a felesége is kövér és szuszognak, úgy tele vannak lakva és annyi sört isznak, hogy nem kapnak levegõt. Így mulat az igaz magyar, van apámnak mindig házi pálinkája a hûtõben, de azt is odahozatják az asztalra. Kifele menet, meg olyan büdösek, mint a cefrés hordó. A becsukott ajtón keresztül lehet hallani, ahogy beszálltak a liftbe és nyög, szuszog meg kiprésel egy büfögést magából, áhhh szörnyûek. Ez a jelenet még hátra van.

Megmosom az arcom, és ahogy peregnek le a vízcseppek az arcomon, belenézek a tükörbe.
Bele a saját szemembe. Hahó pajtás, ki lakik ott bent? Mit akarsz az élettõl? Mi lesz így belõled? A társadalom szemetje vagy, egy piti kis drogos. Kinyitom a szám, megnézem a fogaimat egyenként, szerencsére nincs rossz. Nézem magam továbbra, idõ kell, amíg beüt az érzés. Ha egyszer elkap a gépszíj, amikor már a nézésen is túlnézek és egyszer csak megrettenek, összerándulok, mint ha egy nagy kéz emelkedne adni egy pofont, vagy fölöttem elzúg valami. Nahhh, ez voltam én. Szörnyû.

Beosonok a szobámba, ne vegyen észre senki. Halkan becsukom az ajtót, berakok egy mixet alaphangon, kinyitom az ablakot, beáramlik az utcazaj, szokásos gyerekvisítás.
Felszívok a golyóstoll szárával egy kis szpídet, azonnal dob rajtam egy nagyot. Kitágul a horizont, tisztábbak a hangok, a falon át hallok. Az öreg Laci vihog, látnom sem kell, pontosan tudom, hogy a tömpe ujjai az asztalon járnak, dobolnak, a fia néma csendben és feszes vigyázban ül, Õ csak egy kanál levest elszürcsöl, és már ül is vissza, mint a cövek.
Illedelmesen végighallgat mindenkit, fene tudja mi járhat a fejében, ez az ember beteg.
Aranka is vihog, a fogai közül észrevétlen ételdarabkák szoktak az asztalra repülni, anyám pillantását látom elõbb és utána azt, ahova néz. Rendre így megy ez, anyám felsóhajt, ha elmennek és leszedi a terítéket, fáradtan elmosogat. Nem töltik fel a szüleimet lelkileg, mert idióták, de a vér kötelez, muszáj Õket elviselni.

Megtömöm a pipám és figyelem a székek nyikorgását, ha valaki feláll, akkor pipa ki az ablakpárkányra és a füstöt is oda fújom ki az utcára. Kicsi az esélye, hogy bárki kopogás nélkül bejöjjön, de én mindig a legrosszabbra számítok. Hátra dõlök az ágyon, a tarkóm bizsereg a szpídtõl, hideg áramlatként lecsorog a gerincemen. A zöld füstje édeskés, hosszan bent tartom. Ma már annyit szívtam, hogy ilyenkor már nehéz betépni. Össze-vissza dolgozik bennem a szpíd, ami gyorsít és próbálja letisztítani a gondolataimat, ritmust ad az életnek, minden pontosan illeszkedik, az egész világegyetem egy nagy zenekar. A marihuana meg dekoncentrál, belassít, és elvonttá tesz mindent. Mikor a két világ egymásnak feszül az ember érdekes dolgokat mûvel.
A párnám mellett van egy konnektor, árad belõle a szomszéd lakás áporodott szaga. Esténként egész jó mûsorokat adnak. Kövér házaspár, igazi szuzuki szedám-teszkós kiadás. Minden szombat reggel elmennek a teszkóba és a kocsi csomagtartóját púposra rakják. Úgy járnak, mint a vajda. Széttett lábakkal, peckesen, senkire nincsenek tekintettel. A bevásárló kocsit alig bírják kitolni. Itthon meg hallom, ahogy lenyugodnak a cucctól. A fickó vedeli a sört egész hétvégén, és nyitott ablaknál böfög, meg fingik. Kellemes nyáresték telnek így, hogy a semmibõl belerondít a csendbe, aztán meg saját magán röhög. A felesége sosem dolgozott, a fickó tartja el, gyerekük szerencsére nincs, gyerek nem ilyennek való.
Este ha lefekszem, a konnektorból lehet hallani, ahogy ágyaznak, tompán puffan a paplan, nyögve fekszenek az ágyra és a fickó horkol, mint az állat. Havonta egyszer szexelnek, menetrend szerint mindig vasárnap. Délelõtt ha felkelnek, egy darabig csend van, de utána beindulnak, incselkedik a fickó, a nõ meg lecsacsizza, hogy mit incselkedik. Állatok.
A nõ visítva élvez, nem szeretem hallgatni, a fickó meg röfög. Ha tehetem elmegyek sétálni vasárnap délelõtt, visszataszító. Fõleg az, amikor megyek el és hirtelen felbukkannak a bejárati ajtajukban. Az a határozott szevasz Tamáskám, a nõ meg kiszolgáltatottként vigyorog.
Undorítóak, nulla életcél, igazi vágni való barmok. A nõ egész nap porszívózik, fõz a férjének a belébe, mert ha nem tenné hamar az utcán találná magát. A fickó délután megjön, vedeli a sört és tévét néz, este meg horkol.
Hárman lakunk egy szinten, három ajtó + a lift. Mikor indulok itthonról kilesek a kukucskálón, hogy a szemben lakó nem jön e éppen. Nem szeretek vele találkozni. Mozgássérült, egyedül él. Autóbalesete után lebénult és tolókocsival közlekedik.
Sajnálom szegényt, meg azt is hogy lelécelt tõle a családja. Nem szeretek vele beszélni, neheztel a világra, benne van a hangjában és a tekintetében vádló szemrehányás, mint ha én is felelõs lennék érte.
Egyszer segítettem neki lemenni a lépcsõn, nem volt 30 másodperc, de nagyon szerette volna annyi idõ alatt elmondani az életét, valakivel beszélni. Nem a megfelelõ emberhez fordult, ahogy leértünk köszöntem és úgy tettem, mint ha a buszhoz sietnék, futottam.

A játszótérrõl behallatszódott a gyerekek artikulálatlan üvöltése. Hosszan és elnyújtva káromkodnak, honnan tanulják, hogy élnek ezek az otthonukban. Úgy üvöltenek, mint ha folyamatosan vernék õket, a lányokban semmi tartás, undorodom tõlük.
Este a hinta körül szoktak ólálkodni fiatalok egy csapatba verõdve. Ha jön valaki elhalkulnak és riadtan figyelnek, majd ahogy tovább haladsz felerõsödik a diskurzus meg az elfojtott nevetés. Tudom, hogy drogoznak, már gondoltam is rá, hogy beszélek velük, amikor itthon elfogyott minden. De nincs bizalmam hozzájuk, meg jobb ha a környéken nem tud rólam senki, semmit. Még az hiányzik, hogy anyámék megtudják valami barom szomszédtól. Bár hülyeség, mert a saját kölkeikrõl sem tudnak semmit. Azt se hogy hova járnak és mit csinálnak. Esténként a játszótér bordélyházzá alakul. Ritka a 15 éves szûz lány, nem divat.
Elég ha a társaságba bekerül, elkezdik cikizni egymást a lányok.
Nahhh mi van te kis pitiáner, fogadjunk, hogy nem láttál még faszt?!

Aztán megtörténik, idõ kérdése csak, kerülöm ezeket messzire, tartalmatlanok, igénytelenek és trágárok. Csordaszellem uralkodik köztük, egymástól veszik el a pénzt és részegeskednek.
Söpredékek, ezekbõl lesz a szuzuki szedám-teszkó vonal. Mindegy csak kábeltévé legyen.
Észre sem veszik magukat, hogy mennyire hiábavaló az életük, szaporodnak, mint a nyulak.
Napokban láttam egy kamiont elmenni a zebránál, orrfacsaró bûz, sertéseket szállított.
Hosszú percekig belengte a disznószar szag a környéket, nahhh mondom. Viszik a jó népnek.
Ezek meg özönlenek a lakótelepekrõl a teszkóba, megvesznek mindent, ami akciós, Tolják magukba, reggel a retyókba, pár év és elrákosodnak, mert nem mozognak semmit. Ingáznak a lakótelep, munkahely és a teszkó között. Akciós virsli…abba még azt is beledarálják, amit nem akarnak. A cucc homogén, honnan tudja a paraszt, hogy mibõl van?
Majd 30 év múlva, amikor kiüt rajta a gümõkór, a bélrák. Megy ártatlan arccal az orvoshoz, pufók, levegõt sem kap. Akkora adag altató kell neki, mint egy lónak.
Megmûtik de hiába, van neki még valamennyi hátra. Akkor sem gondolkodik, tudja, megijed, de amíg él vásárol és fogyaszt, aztán huss. Ennyi volt kérem, van még mondanivalója?

Pafff, a füstöt ilyen sokáig bent tartottam, egész idáig nem vettem levegõt. Észre sem vettem és elgondolkodtam, ezért szeretem ezt az állapotot, ötször annyi idõm van.
Beálltam, mint a szög, de jön a para. A fejembe befészkelte magát egy gondolat, anyám mindjárt beszól, hogy gyere már Tamáskám, mert elhûl az étel, addig gyere, amíg a Laciék itt vannak, gyere beszélgessél velük egy kicsit.
Mindjárt mondani fogja, pedig egész jó kis effekt lengi be a szobámat, halk ritmus a hifibõl és egy légy is beröppent, tudta hogy jönnie kell. Már vártam. Neki most itt van zümmögnivalója, engem kell, hogy szórakoztasson. A szárnya ezerszer rebben és a hangja erre a zenére lett kitalálva. Táncot lejt a falon, tapogat a szívókorongjával, de nem talál semmi érdekeset. Lehet, hogy észrevesz? Ebben a szobában én vagyok egyedül érdekes. Ha nem lennék itt csak szoba lenne nélkülem, de most itt vagyok velem.
A légy a térdemre szállt. Hagytam, hogy legyezze magát és fedezze fel, ami az ösztönének fontos, ami légyül van neki megírva, neki a légy programja, ami a hülye fejébe van kódolva.
Mi a feladatod légy?
Kicsit megállt, mosakodott és a hasamra szállt, onnan hirtelen a kezemre, mert megérezte az illatot, a kezem még nedves a víztõl. Szívókorongját bedugta a szõrök közé és próbálta letapogatni, ki lehetek s mi célból.

Tamás he he, mikor jössz már elõ? Ez Laci volt és hozzá vihogott egyet, mint aki baromi vicceset mondott. Késleltettem a választ szándékosan, hagy törje a kis disznó agyát, hogy mi lesz….alaposan kivártam, tudtam most mindenki az ajtóm felé fordulva, várja a választ.

Megyek rögtön, csak várok egy telefont.

Eszem ágában sem volt kimenni, remélem hamarosan menniük kell, és akkor csak ki kell Õket kísérni, ami megint kész cirkusz. Tele lehelik az elõszobát a pálinkás belükkel.
Egyelõre maradnék egy kicsit a beszakadt jégen. Ez az én lékem és a két kezemmel kapaszkodva lógok be egy másik világba.
Enni sem tudnék egy falatot sem, ha a vendégek elmennek talán egy sört, ha hagynak, de amilyen sáskák kibontatják mindet. Most nem vagyok szomjas, éhes sem, napokig kibírnám evés nélkül, csak legyen szpíd, az anfetamin kikapcsolja az éhségérzetet, olyan mint ha sosem lett volna a testem evésre berendezkedve.
Most minden másodperc számít, minden szobámban eltölthetõ másodperc nyeremény. Már a gyomromba állt az ideg, elõbb vagy utóbb elkerülhetetlen, hogy kimenjek. A búcsúzkodás még rendben, de utána még ott van apám meg anyám. Az Õ kérdéseikre is felelnem kell. Hol jártál, merre jártál, mit csináltál, nem akarsz fürdeni?
Áhhh jó lenne már a mai napot letudni, vagy kilõni magamat az ûrbe és csak lebegni a föld körül, lesni hogy mit csinálnak, legyen fû és legyen kék az ég. Életem végéig ellennék.

Tamás fiam gyere ki, mert Laci bátyádék nemsokára mennek, ne legyél illetlen. Ez már apám parancsoló, ellentmondást nem tûrõ hangja. Nincs mese, közéjük kell ülnöm és adni a hülyét, mint akivel minden rendben.
Még idõhúzásnak egy fürdõszoba belefér. Megeresztem a vizet, megmosom az arcomat, húzom a másodperceket, nézem magam a tükörben újra, alaposan be vagyok szakadva.
Rémült a tekintetem s ettõl bepánikoltam. Eddig egész jól kordában tudtam magamat tartani, de most hogy nem kerülhetem ki Laciékat rendesen összeugrott a gyomrom. Nem is róluk van szó, mert végtelenül buták, képtelenek lennének bármit felfedezni, ami nem ehetõ.
De apám meg anyám. Mindketten láttak már betépve, sõt alaposan kiszakadva a világból és csak sejtették, hogy valami fura történik körülöttem s velem, de nem tudták megfogalmazni.
Anyám néha néz, látom rajta hogy kíváncsi rám. Ösztönösen megérzi, hogy nem kerek a történet s valamit nagyon eltemettem belülre. Eddig nem volt gond, bármelyik színházban fõszerepet kapnék, olyan jól játszottam az eredeti személyt.
Kit? Hát engem? Megjátszod magad öregem? Nahhh kezdõdik a párbeszéd, a befordulás, utálom ilyenkor magam, hogy nem tudok parancsolni a kérdezõnek és annak sem, aki választ ad. De akkor ki vagyok én ha a kérdezõ és a választ adó is más és egyiket sem tudom kontrollálni. Én vagyok a nézõ? Mi ez mozi? Végignézem a saját életem bentrõl, aztán kiszállok? Most hol vagyok? Áhhh, megint nem figyeltem oda magamra, apám már biztos türelmetlen, én meg próbálom elsajátítani a skizofrénia alapjait…

Lassan, óvatosan de határozottan megindulok kifelé, eljátszom, hogy én nem vagyok ám kábítószeres, nem fogyasztok drogokat, belül minden rendben, apuka hülye gyereke vagyok. Óvatosan leülök a kiszedett leves elé és ezt most magamba tömöm. Képtelenség ilyen állapotban az evés, de a szerepet tovább kell játszanom, hogy ne tûnjön fel senkinek.
Ezt most szépen bekanalazod, hamm egyet a Tamáskának. Kész zárt osztály. Laci vihog, hogy hö hö ízlik mi? Örülj neki, hogy hagytunk, Arankád elõl úgy kellett elvenni a leveses tálat, aztán köhögve röhög. Ez aztán ember, nem nagyon titkolja, hogy mekkora tapló, lapáttal szórja, két marokkal erõszakolja kilétét a világra, hogy a hedonista lét a nyerõ. Agyat nem igényel, végy egy pár méter belet, hozzá nyelõcsõ, küldd el dolgozni, adj neki létminimumot, csak éppen hogy fussa sörre és öcsém nézd meg termeeel. Dolgozik, mint a robot, energiát vesz magához, ami mindegy csak legyen hús és rántva. Kész vége, ennyi az Õ programja, ki programozta be ezt a marhát?
A második kanál leves is lecsúszott, sós lé csak, semmi más, alig veszi be a gyomrom. Ezek meg itt örömködnek felette, hogy hû de finom.
Lassítom az evést, közben felnézek, végigmérem az arcokat. Apám sandít rám, látom tudni szeretné, hogy mi jár a fejemben. Na Õ ellene nem lehet egy szavam sem, meg anyám ellen sem. Nem rajtuk múlott ez az egész, és nem is rajtam. Mindketten a lehetõ legjobbat akarták kihozni az életükbõl, nekem is a legjobbat szánták. Csak ez a kurva rendszerváltás kihúzta alóluk a szõnyeget. Itt rekedtek, rekedtünk a lakótelepen, már rég vidéken kéne élnünk.
Tudom, hogy apám szenved, mint a kutya ettõl. A lakást sem eladni nem lehet, sem fenntartani. A kutya sem költözik ebbe a lebujba, minden csupa kosz, por, kutyaszar, törött üveg és zaj. Az emberek állatok, az állataik szánalmasok. Minden lépcsõházban felugatnak a kutyák, nyomják beléjük a teszkós kaját, aztán pár év és nem tudnak járni, fájdalmas kínjaik vannak, elaltatják. De elõtte még volna egy kis elintézni való. Próbálok nem odanézni, elfordítom a fejem, a kutya kínjában topog, úgy ült le szarni, alig bírta kivárni, hogy lehozzák.
A gazdája meg szégyelli, közben húzza és kiabál vele, hogy gyere mááár!!! Érzi Õ is, hogy baromi kellemetlen az egész, az egész lakótelepet körbe szaratták már, nincs egy zsebkendõnyi virágágyás, kirohadtak a növények, minden tiszta vizelet, a házak sarka feketéllik tõle.
Nahhh, hát ettõl szenved apám és menekülne vidékre.
Harmadik kanál levesnél megállok. Végre Aranka kinyögte a várva várt szót. Nahhh, lassan mi elmegyünk, otthon még rendet kell rakni, holnap meg munka.
Mindenki tudja, hogy hülye indok, elfogyott a kaja, nincs eléjük rakva semmi. Ha apám hozna nekik sört még a hûtõbõl, akkor simán maradnának vihogni.
Tápászkodnak, nyikorognak a székek, forognak körülötte, kicsi ez a konyha.
Nem szólnak egy szót sem, de tudom elõre, hogy mi a sztereotip szöveg.
Nahhh, jók legyetek, köszönjük a vendéglátást, majd telefonálunk, ami persze nem igaz, mert végtelenül sóherek. Ha anyám nem venné a fáradtságot, és nem hívná fel õket havonta egyszer, akkor sosem hallanánk felõlük. Õk még egyszer sem hívtak ebédre, lusták mint a disznó.
Az elõszobában Laci a vállára veszi a táskát, szuszog, mint akin betontömb van. Alig várja, hogy kívül legyen és szabadon kiengedje a bélgázt, próbál viselkedni mindenki elõtt.
Hogy hívják a fiát? Hja a Szilárd, topog, utasításra vár, az sosem csinál semmit, amíg nem mondják, kézi vezérlésû. Azt mondod neki tedd és teszi.
Aranka még próbál jó pofizni, ezt a nõt tényleg csak beállva lehet elviselni. Tolulnak a bejárati ajtónál, mindenkinek kézfogás, puszi, vége, még megvárjuk, amíg feljön nekik a lift. Közben senki nem mond semmit, mindenki a pillanatot várja, hogy magára húzza a saját kis világát. Szervusztok, jók legyetek, mû mosoly.
Még hallom, ahogy vackolódnak a liftben, alig fértek be. Borítékolni lehetett elõre egy fingot.
Az öreg Laci még egy jót nyerített a saját igénytelenségén, aztán eltûntek a mélyben.

Anyámból kiszakadt a nahhh végre, hogy elmentek. Fáradtan vonult be a konyhába és arcát a kezébe temette. Egy kis idõre felnézett, minden rendben fiam?

Igen anya…

Mit csináltál egész nap?

Nem lényeges, voltam erre-arra.

Eszel rántott csirkét?

Nem anya, most nem kérek semmit, csak nyugodtan pihenjél, én is szeretnék bemenni a szobámba.

Akarsz fürdeni?

Igen, de azt is csak késõbb. Pihenj anya, kiszolgálom magam.

Aztán apámhoz fordult. Te ezek hagytak még sört?

Apám pajkosan, cinkosan odakacsintott, eldugtam még kettõt.

Nahhh, akkor gyorsan bontsál egyet, mert mindjárt meghalok.

Már az ágyon feküdtem, mikor felszakadt belõle a megkönnyebbült és jólesõ sóhaj az elsõ korty után.
Befordultam a fal felé és felraktam a fülest. Nem akarok egyetlen gondolatommal sem találkozni már ma! Érted?

[EGOKA]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:11

Hat, en ettol meg nem mondanam, hogy ez nem egy amcsi film, de teny, hogy vannak benne europai vonasok. Ettol fuggetlenul tipikus hollywoody film szerintem...

Szerintem is. Ezért is lepett meg, amit olvastam.

[anyaanya]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:13

Zetaval mi bajod van?
Mutit en se birom, de szerintem Zetaval semmi gond nincs. Tok atlag szineszno, halom jobb (es rosszabb) van nala...

Nem a színészi képességeikkel van a bajom. És nem is tudom megmondani, hogy mi, egyszerûen elkap a heveny undor, ha meglátom bármelyiket.

[Zo'Mac]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:17

Nem a színészi képességeikkel van a bajom. És nem is tudom megmondani, hogy mi, egyszerûen elkap a heveny undor, ha meglátom bármelyiket.

Á, a konkurencia.  

Szerkesztette: jihad 2008. 03. 11. 13:22 -kor

[guga]

Elsõ möhhh

[Gabibácsi]

szerintem az alfabeta dzsonsz nem olyan gáz, számomra pl az nagyszájú dzsúliarobertsz az, akit ha meglátok sikítva menekülök.

[Gabibácsi]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:23

Elsõ möhhh

temitakarsz itt  :Ð

[anyaanya]

Idézet: jihad - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:22

Á, a konkurencia.  

És mégis miben szerinted?
Be akarnak írni a pompiba? Vagy Kettisszel akarnak privizni? Vagy bármelyiknek az állásomra, netalán lezlire, vagy a lányomra fáj a foga?

[J ▪ B]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 14:15

Szerintem is. Ezért is lepett meg, amit olvastam.

Lehet, nagyobb bevetelre szamitottak, aztan ezzel magyaraztak, hogy miert nem jott be

[J ▪ B]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 14:17

Nem a színészi képességeikkel van a bajom. És nem is tudom megmondani, hogy mi, egyszerûen elkap a heveny undor, ha meglátom bármelyiket.

Ertem

En ennel a kettonel vagyok ugyanigy valamiert...

[J ▪ B]

Idézet: Gabibácsi - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 14:26

szerintem az alfabeta dzsonsz nem olyan gáz, számomra pl az nagyszájú dzsúliarobertsz az, akit ha meglátok sikítva menekülök.

Pedig o joval jobb szineszno Zetanal
De gondolom nem a szineszi kepessegei miatt vagy igy vele...

[EGOKA]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 14:09

Lehet, nagyobb bevetelre szamitottak, aztan ezzel magyaraztak, hogy miert nem jott be

Érdekes megközelítés. És, meg kell hagyni, van benne vmi.

Ezek szerint az SW fanokat sem kedveled.

[anyaanya]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 14:12

En ennel a kettonel vagyok ugyanigy valamiert...

De durva, hogy hasonlítanak egymásra  
Az utóbbival én is úgy vagyok, hogy nem tudom eldönteni, hogy vonz e vagy taszít. De ha ezen gondolkodnom kell, akkor biztos nem vonz...   :Ð

[J ▪ B]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:15

Ezek szerint az SW fanokat sem kedveled.

Nehezen tudom kovetni az ugrasokat a gondolatmenetedben, ez most hogy jott ide?

[anyaanya]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:13

Beparipa II. (a vacsora)

Guga nem gondolkodtál még azon, hogy csinálj egy topicot magadnak, ahol a hosszú lélegzetvételû írásaidat tárolod? :confused: 
És a többiekkel összebeszélünk jól, hogy senki ne kattintson rá, és röhögünk hogy csak akkora a látogatottsága, ahányszor te beleírsz :Ð

[J ▪ B]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:24

De durva, hogy hasonlítanak egymásra  
Az utóbbival én is úgy vagyok, hogy nem tudom eldönteni, hogy vonz e vagy taszít. De ha ezen gondolkodnom kell, akkor biztos nem vonz...   :Ð

Bzmg, most hogy igy mondod, telleg
Eddig fel se tunt... Lehet, hogy ezert nem birom oket? :Ð

[EGOKA]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 14:24

Nehezen tudom kovetni az ugrasokat a gondolatmenetedben, ez most hogy jott ide?

Bocsi, már mások is mondták.

Erre gondoltam.

Szerk: Akkor az utálati lista élén a Schindler listája lehet...
Ez meg itt a kisöcsi. Felteszem akkor õ sem kedvenc.

Szerkesztette: EGOKA 2008. 03. 11. 14:32 -kor