Idézet: cyberde - Dátum: 2013. 09. 25. 00:14
Remélem azt te sem gondolod komolyan, hogy a "sócsere", az aszkorbin sav, meg a parlagfűrágás megmentette volna?
Aszkorbint honnan vetted? Oké, írtam, hogy c vitamin nagy dózisban, de azt is, hogy kizárólag természetes formában.
Biztos hallottál már róla, hogy a hit hegyeket döntöget, ilyen az a gyógyulás, amit placebóval érnek el, de a placebó jelen esetben nem játszik.
Fogalmam sincs, hogy a haverodon mi segített volna. Egyet tudok, a betegségek alapvetően lelki eredetűek, s ez alatt nem a meghűlést értem.
Konkrét példát mondok, gyulai rokonom összeveszett a 80-as évek végén a húgával, huszonévekig cipelte a piszlicsáré sérelmeit, úton-útfélen hirdette. Tényleg valami tyúkper szintű dolog volt. A húga meghalt, nem ment el a temetésére sem. Röviddel utána kiderült, hogy 3. stádiumban lévő vastagbélrák. Családban ez valahogy népszerű. Ott kezdődik lelki értelemben, hogy nem tudta megemészteni a sérelmét. Minden este azzal a haraggal a szívében feküdt le. Egyébként is egy folyton panaszkodó, zsörtölődős, morgolódós ember volt, akinek nem lehet a kedvére tenni, mert mindenben megtalálja azt, hogy mitől elégedetlen. No szóval, eleve székrekedésben szenvedett, eleve nagyon kevés folyadékot vett magához. Ez így összességében tök nyilvánvaló. Ha magában hordozza a sérelmeit, s nem tudja elengedni, az testileg is visszaköszön. Műtét után aztán sírva rítt végre mindenkinek, hogy ő milyen beteg.
Az életből annyit megtanultam, hogy, ha valaki állandóan panaszkodik, akkor azt kapja jutalmul, hogy legyen miről panaszkodnia. Ezt a vizes lepedőt nem lehet mindenkire ráhúzni, de sokszor láttam már. Az, hogy ki mitől lesz rákos beteg, s miért fogadja erl kész tényként, hogy ő beteg, csak mert diagnosztizálták, ez már egy másik kérdés. Rákos beteg még nem voltam, de apróságokban már észrevettem, hogy nem kötelező alávetni magunkat egy betegségnek.
Néhány rövid példa. Éjjel arra ébredtem, hogy gecimód fáj a fogam, valami 20 éve semmi baj a fogaimmal, ez tavaly volt. Reggel mondom a nejemnek, hogy bedurrant, valami szar van, orvoshoz nem akartam menni, mert csak az időt baszom el vele és a kórteremben hallgathatom a sipánkodásokat, na attól tényleg bekrepálok. Szóval nem, nem. Nejem meg kiabált velem, hogy takaródjak orvoshoz. Hát elmentem. Ott ültek négyen feldagadt arccal és már a látványuktól meggyógyultam. Persze, hogy telesivalkodták a kórtermet, hogy az élet ilyen szar, olyan szar, meg mennyi betegségük van, s mennyibe kerültek a gyógyszerek, mennyibe az orvos, és hát a gyerekek.
Hát az anyátokat kúrjátok telibe, rám került a sor, beülök a székbe, doki les nagy szemekkel a számba, aszongya nem lát semmit, kocogtat, hogy fáj e, már nem. Elment a kedvem még egy rohadt fogfájástól is, pedig rendesen be volt dagadva az ínyem előtte 30 perccel, amikor leültem a rendelőbe, még a nyelvemmel tapogattam is. Felírt valami baszom gyógyszert, azzal a lendülettel toltam a kukába.
Másik, amikor Gyulán voltam a várfürdőben a gerincemmel. Forogtam a széken a fájdalomtól, csillagokat láttam, lépni nem tudtam. Tényleg betegnek éreztem magam. Elsőként érkeztem, s időpontot is kaptam. Erre gyülekeznek a milliomosok körülöttem, akkora bálnák, meg hegyomlások, hogy eltörpültem mellettük. Belekezdtek a jajongásba, meg hogy ki menjen be előbb, de akkorra már ott voltak vagy húszan. Komolyan gondoltam azt, hogy egyenként a földbe döngölném őket, hogy ott páváskodnak a zsírtól tocsogó testükkel, fehér fürdőköpenyben, villódzó szemekkel, hogy én ezért fizettem, teljesen természetes, hogy én megyek be elsőnek. Képzelje én is fizettem, vágta rá egy másik, s ott veszekedtek, torzsalkodtak, hogy ki fizetett többet. Majdnem mondtam nekik, hogy ostoba faszok, mindenki fizetett, különben be sem juthatna
Nahh, behívtak elsnőnek, közönyös, öreg neurológus. Kopogtat itt, ott, látja, hogy mi a gond, de kintről már besétálnak, hogy meddig vizsgál még? Mert ők nem érnek rá. A dokinő kiírta a kezeléseket, egy halom gyógyszert, ami egyenként volt 4-5 küvecs. Aztán gyorsan kitessékelt, engedett a tömeg türelmetlenkedésének. Másnap megyek masszázsra, ciki-nem ciki nem jattoltam, aztán láttam, hogy mások egy-egy küveccsel a végén megtoldják.
Utána a 24 kezelésre már el sem mentem

a faszomat cirógatja a hátamat valami 40 kilós csaj, majd pont attól fogok meggyógyulni. Az elektromos kezelések jók voltak, összehaverkodtam az ottani csajokkal, ismerték a családomat, vittem nekik házi kolbászt, tojást, süteményt, meg bon-bont, szóval az jól telt, csak nem használt. Úszni rengeteget úsztam, lett is fasza teniszkönyököm tőle, hisz soha nem úsztam még életemben 2 hétig minden nap.
Nahhh, nagyjából úgy jöttem haza, ahogy elmentem, kibasztam egy csomó pénzt az ablakon, a család széthullott és én jobbnak láttam, ha inkább nem vagyok beteg, hanem megtalálom a módját, hogy meggyógyuljak. Soha többet nem szeretnék sem orvost, sem beteg embereket látni. Rendeltem denevérpadot, azóta tünetmentes vagyok. Még a rétsági doki mondta, hogy nem emelhetek semmit, még bevásárló szatyrot sem. Van ismerősöm, aki betartja, de úgy is néz ki, neki az orvos szava szent, hát a felesége végzi a ház körül a komolyabb teendőket.
Én most is fát termelek, kibaszott keményen melózom, végigtoltam tavaly is a tábort, meg ebben az évben is, fesztiválokon geci nagy hangfalakat tologatunk, színpadépítés, szarok én arra, hogy mit mondd az orvos. Amikor érzem, hogy gond van a derekammal, akkor irány a denevérpad. Egyszerűbb, mint előjegyzésre várni, ami után letelik a két hét, sorra kerülök, majd megveregetik a vállamat, hogy vigyázzon magára, itt egy fájdalomcsillapító. Bááááhhh, mikor bgyarmaton legelőször kerültem neurológushoz, a fickó egy idegbeteg volt, éppen nyugdíj előtt. Úgy üvöltözött, mint egy kocsis, nem velem, hanem a nővérekkel. Nekem felírta a receptet, kérdeztem valamit tőle, erre bedühödött, és hozzámvágta a receptet

valami olyasmit kérdeztem, hogy a gyógyszerek mellett mit lehet még tenni?
Én csak tapló és geci orvosokat láttam eddig. Így inkább soha nem vagyok beteg