Idézet: JonesC - Dátum: 2018. 05. 17. 14:29
A magyarságnak az élete ugyanaz nagyban, mint kicsiben Jézusé. Csak a filmet kellett volna megnézned, amit linkeltem. 2X-es sebességen is élvezhető, mert az előadó beszéde lassú, ellenben kristálytiszta igazság és valóság hangzik el benne.
A magyarság még létezik, de jelen helyzetben már látványosan vége. A fél ország külföldön van, a másik felének meg elég olyan problémát okozni, amivel egymást ölik. Az UNIO fenyeget bennünket a politikai helyzet miatt, hogy itt nincs demokrácia. De a hazai politikusok az UNIO megrendelésére hajtották ezt végre. Akiket látsz a plakátokon csak marionett bábuk. Akik valóban döntenek az országunk sorsa felől, soha nem fogod őket látni. Mint, ahogy kilakoltatásnál sem az van jelen, aki rányomta a pecsétet.
A magyar népnek el kell pusztulnia testileg, hogy lelkileg feltámadjon.
A halak korszakának a végén járunk, s következik a vízöntő, már írtam, hogy honnan származik a fejétől bűzlik a hal. A legdurvább korszak következik az emberiség történelmében. A magyarság történelmében pedig Trianont befejezik, mert az csak a kezdet volt.
Hány cikk leírta már, hogy Magyarország sorsa az uniós pénzektől függ. Az eu folyamatosan fenyeget bennünket, stb. Nem áll össze a kép?
Megvonják, s utána? Sőt nem csak megvonják, hanem mondjuk visszakövetelik. Az a rengeteg pénz mind a politikusoknál de inkább a strómanoknál landolt, nem nálam, s nem nálad, de a magyar nép fogja visszafizetni vagy csődbe menni végleg.
A vízöntő korszak Jézus visszatérése és az 1000 éves uralkodása, amiről Hitler álmodott.
Kicsit messze van, de már érezhető, hogy kezdődik a globális háború és összecsapnak az erők.
A háború mindig is nagy buli volt az anyagi befektetőknek és szükséges is. Magyarországon kb. 50 évente van háború.
Ki lehet számolni, hogy mikor jön a következő.