[Shidotoku]

Noh, valaki akarja folytatni?

[Shidotoku]

Idézet

egyzser votl hol nem volt az animék földjén bezáraták a gkt öeökre daks nagy adoságot kapot és enyi és börötnbe került a gk szaros team de jollene ha télelg igy lenne

Köszönjük, elmehet és vissza se jöjjön a büdös életbe.
Megszaporodtak a trollok errefelé, kéne egy kidobóember... De jó volt, amikor még olyan sok moderátor volt, Guppi-sant hívhattam volna felügyelni

[drakecsaj]

Idézet

Idézet

egyzser votl hol nem volt az animék földjén bezáraták a gkt öeökre daks nagy adoságot kapot és enyi és börötnbe került a gk szaros team de jollene ha télelg igy lenne

Köszönjük, elmehet és vissza se jöjjön a büdös életbe.
Megszaporodtak a trollok errefelé, kéne egy kidobóember... De jó volt, amikor még olyan sok moderátor volt, Guppi-sant hívhattam volna felügyelni

K2 állítólag online. De nagyon úgy tûnik hogy még nem intézkedett

[Shidotoku]

Idézet

Idézet

Idézet

egyzser votl hol nem volt az animék földjén bezáraták a gkt öeökre daks nagy adoságot kapot és enyi és börötnbe került a gk szaros team de jollene ha télelg igy lenne

Köszönjük, elmehet és vissza se jöjjön a büdös életbe.
Megszaporodtak a trollok errefelé, kéne egy kidobóember... De jó volt, amikor még olyan sok moderátor volt, Guppi-sant hívhattam volna felügyelni

K2 állítólag online. De nagyon úgy tûnik hogy még nem intézkedett

Nem tudom Daks-ék mit akartak elérni ezzel, hogy mindössze két moderátort hagytak. Így még kevesebb az esélye, hogy legyen fent moderálásra alkalmas ember és így a nyári idõszakban meg az óvoda/iskola kapui bezárulnak és a sok kis fogyatékos kiözömlik az internetre.

[drakecsaj]

Idézet

Idézet

Idézet

Idézet

egyzser votl hol nem volt az animék földjén bezáraták a gkt öeökre daks nagy adoságot kapot és enyi és börötnbe került a gk szaros team de jollene ha télelg igy lenne

Köszönjük, elmehet és vissza se jöjjön a büdös életbe.
Megszaporodtak a trollok errefelé, kéne egy kidobóember... De jó volt, amikor még olyan sok moderátor volt, Guppi-sant hívhattam volna felügyelni

K2 állítólag online. De nagyon úgy tûnik hogy még nem intézkedett

Nem tudom Daks-ék mit akartak elérni ezzel, hogy mindössze két moderátort hagytak. Így még kevesebb az esélye, hogy legyen fent moderálásra alkalmas ember és így a nyári idõszakban meg az óvoda/iskola kapui bezárulnak és a sok kis fogyatékos kiözömlik az internetre.

Hátjah elég gázos. De tudod mi a gáz? InGen mondta azt hogy a modik ki vannak rúgva.Aztán Daks késõbb visszavett párat, meg a szerkesztõk is modik. Dehát az semmit sem ér, mert nem mindig vannak fenn az oldalon.

[mnmn1]

Idézet

Idézet

Hátjah elég gázos. De tudod mi a gáz? InGen mondta azt hogy a modik ki vannak rúgva.Aztán Daks késõbb visszavett párat, meg a szerkesztõk is modik. Dehát az semmit sem ér, mert nem mindig vannak fenn az oldalon.

en InGen-nek mar irtam bar nem tudom h mikor lesz online...

[Shidotoku]

Noh, valaki nem akarja folytatni? (És most remélem nem trollok válaszolnak mer akkor megkeresem õket egy szívlapáttal és addig ütöm õket amíg hangot adnak ki)

[Shidotoku]

Írjatok mert ellátogatok hozzátok és végigéneklem ezt . Igen ez halálos fenyegetés volt.

[Shidotoku]

BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ

[Shidotoku]

http://imagerz.com/Q...0tvAwJRUV5KQwVX
WWWWWWWWRRRRRRRIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIITE!!!!!!!!!!!!!!!!!111ONE111!!!!!!!!!!!!!!!!!!

[Urahara]

[Shidotoku]

Jólvan, feladom. Ír mindenki amikor akar 2000 év múlva, tõlem hagyhatja a dolgot az unokájára is.

Fun fact: Az elõzõ sztori Március elsejétõl Május 17.-ig húzta. Ez kb 2 hét alatt csõdöt mondott...

[Ragnarök]

Sry' de én mostanában elég elfoglalt vagyok... egy jóideig nem is leszek aktív a fórumon.

[Shidotoku]

Én amondó vagyok, hogy új fórumhoz/fórummotorhoz új sztori dukál. A szereplőválogatást megkezdem. De először is a szokásos rizsa újoncoknak:
SZABÁLYOK:
-Más karakterét nem öljük meg, kivéve ha előbb megengedi kérésedre privát üzenetben. Ha valaki karaktere meghal, és még írós kedve van, akkor nem feltétlenül száll ki a történetből, mások karaktereihez is hozzányúlhat. Esetleges NJK-k halála fontosságuktól függ. Tehát nyugodtan megölhetsz egy csövest az utcán, viszont ha a csöves már előzetesen szerepelt és valaki karakterével szoros kötelékben áll, akkor meg kell kérdezni az illetőt, hogy kivégezheted-e, vagy esetleg azt, aki beleírta a történetbe.
-Fontosabb, többször szereplõ, esetlegesen a JK-kkal szoros kapcsolatot létesítõ NJK-kat csak az én engedélyemmel hozhatsz létre.
-Mindennek indoka van! Pirossal írom, mert hogy ez a topic és elõdje is e szabállyal jött létre! A Gamekapocs szappanoperában megteheted hogy az elõbb még kocsmában iszogató törpe egy hat méter magas trollá változzon, megegye az asztalt, felgyújtsa a pincérnõt és megerõszakolja a borosüveget, de itt nem! Ha a karaktered gyengébbként kezd, akkor nem lesz egyik percrõl a másikra ok nélkül erõs! Hirtelen helyszín és idõváltás se megengedett, ha nincs oka (tehát a vegyesboltból ahol a ninja ecetes uborkát vesz nem kerül hirtelen a ókori kolosszeumba ahol 15 oroszlánnal viaskodik! Akkor talán ha megtudod indokolni hogy megtámadta egy idõvarázsló!)! Idõváltás az én engedélyemmel! Hátrafele lehet engedély nélkül flashback-el, csak olyan eseményt ami a múltban megtörtént, és nem változtatja meg hirtelen a jelent! Elõlrefele nem lehet nagyobbakat ugrani, csak kivételes esetekben, engedéllyel! Remélem mindenki megértette.
-Nem feltétlen, de jobb szeretném ha azok írnának akiknek van/volt karaktere a történetben. Kívülállók ha kedvet kapnak a történetíráshoz, akkor velem beszéljen, mondja hogy mit tervezett, és ha nem eszetlen baromság, ami szabályokat szeg, akkor megengedem hogy beírja a történetbe.
-A történet írása 2 héttõl 1 hónapig terjedhet. Ezzel elkerüljük, hogy elavuljon, mindenki megunja és a közepén lebénuljon. Az utolsó héten már tanácsos a befejezés felé terelni a történetet. A befejezés után maximum 1 héttel megkezdjük az új történethez a szereplő válogatást.
-Akinek az 1 hónap alatt a folytatásai száma nem haladja meg a 2-t az a következõ történetben nem vehet részt.
-A szabályok megszegéséért figyelmeztetés jár, ha három kigyûlik az illetõt kizárjuk a történetbõl és a következõben sem vehet részt. Akinek 2 figyelmeztetése van, az még majd szerepelhet, de meghatározott karakterrel.

Szereplőnek úgy jelentkezhetsz, ha keresel egy képet valami anime/film szereplőről, (az Ő külsejét kölcsönzi majd a karaktered) esetleg rajzolsz neki külsõt, majd elküldöd itt a képet beszúrva az általad kitalált nevével. (Ha a szereplődnek nem adsz nevet, akkor az a te felhasználó neved lesz)

Szereplők:

(Ide írom be azok nevét és képét, akik jelentkeztek. A karakter neve után zárójelben van a ,,gazdája'' neve. Az inaktív karakterek, akik kiléptek bizonyos időre a történetből, szürke nevűek lesznek, akik meghalnak azoknak a nevét áthúzom. A kép alá a szereplő múltját is beírom, hogyha azt elküldöd a képpel együtt, vagy mikor kiderül az a történet során)

[Shidotoku]

Nos, amint látom toborzásom nem járt valami sok sikerrel. De most egy másik műfajba hívnálak meg benneteket. Normál FRPG, nem közös történetfirkálás. Erre a linkre lehet ellátogatni és körbenézni a szabályoknál, ha tetszik akkor regisztráljatok, majd válasszatok fajt és alkossátok meg a karaktereitek. De érdemes valamennyit várni is, mert valószínűleg hamarosan elkészül az 5. egyben utolsó faj és lehet, hogy az jön be. Természetesen ez az invitálás nem csak GK-soknak szól, HWSW-sek is, akiknek tetszik az olvasottak alapján, nyugodtan jöhetnek.

[Shidotoku]

Nos, miután külön FRPG-s fórumunk befuccsolt és törölve lett, úgy gondoltam visszafáradunk az szülői házba, hogy ott trollkodjunk. Persze csak erős meggondolások után (5x feldobtam egy érmét, mind ötször az jött ki, hogy ide jöjjünk vissza, majd Lee-t kérdeztem meg és Ő is asszondta, hogy itt kellemetlenkedjünk) jutottam erre az elhatározásra. Szabályok kicsit változtak, az jön aki akar, a történet során amikor akar és ahogy akar. A külön fórumon volt karakterlistát is minnyár összetákolom újra, meg beszerkesztem ide, meddig volt lementve, aztán aki akar, az akar, aki nem akar az nem akar.

Ragnarök karaktere, Oleg Vasiliev:


Shidotoku karaktere, Christine Boggs:


Kyuubi karaktere, Warron:


NJK, Abbey:
(Ragna, passzold már át a képet plíz)


Történet következő post-ba (már ha szabad ilyet csinálni)

Szerkesztette: Shidotoku 2011. 02. 20. 18:13 -kor

[Shidotoku]

Magajatörténet:

Szégyen a futás... De hasznos. Ez most különösen igaz volt. Az elsárgult őszi avar ropogott az éjszakában a sebesen futó lábak alatt. A lány ruhája itt-ott megvolt szakadozva és véres volt, itt-ott kilátszódó bőrén vágások voltak. Száján sebesen kapkodta a levegőt, jobb szeméből könnyek folytak. A bal szeme csukva volt és néhány vérző seb ment keresztül rajta. Hamarosan egy barlangba ért, sötétjében hirtelen megállt. Előtte egy fal volt. Zsákutca. De nincs idő visszafordulni, a zúgás már hallatszódik, egyre hangosabban... Összekuporodott a sarokba, remélvén, hogy az üldözője nem találja meg. Az üreg szájánál megjelent. Körülbelül 180 centi magas volt, edzett és az egyik kezében egy hentesbárd és egy láncfűrész keresztezésének eredményét fogta. Néhányat szagolt a levegőbe, a vérszagtól elvigyorodott, majd belépett. Egyre a sarok felé közelített, mintha látna a sötétben. Közvetlen a kétségbeesett leány előtt állt meg. Hirtelen világos lett, a rejteket megvilágították a szikrák, ahogy a zúgó lánc-bárd érintkezett a barlang falaival. A véres ruhájú férfi pupillák nélküli szemeivel meredt a lány arcába, de ekkor egy tört kapott a szemei közé. A pillanatnyi megtántorodást kihasználva a lila hajú fehérnép kikúszott támadója lábai között, majd kirohant a barlangból. A szörnyeteg kihúzta a kést, majd a kicsorduló vérét lenyalta szája széléről és elrugaszkodott a faltól, hatalmas sebességgel prédája felé repülve. Éppen suhintott volna, hogy lefejezze a lányt, mikor valami fém útjába került. Egy kétcsövű sörétes volt. Egy hosszú fehér hajú, kecskeszakállas, öregedő ember volt az. A menekülő megállt és visszanézett, hogy lássa, mi állította meg a gyilkost.
-Chris! Fuss! -üvöltötte neki az öreg, majd ellökte a bárdot a képéből, majd a monstrum szájába dugta a fegyverét és meghúzta a ravaszt, mire a bestiának az alsó állkapcsától felfelé mindene lerobbant. De ez sem állította meg, hatalmas markába kapta a fegyverest, erősen a földhöz vágta, majd felemelte a bárdját és lesújtott. A lány még futása közben hallotta ahogy a zúgó fegyvere belesüllyed a húsba, széttépi, majd a csontokat is. Hallani is rossz volt, ám most azon kellet gondolkodnia, hogyan használja ki a szerzett előnyét. Ötlet híján tovább rohant. Hamarosan a távolban feltűnt valami fény...
A lány a fény irányába kezdett futni. A válla fölött visszatekintett a barlang szája felé, ahonnan kilépett az őt üldöző 'lény'. A feje hiányzott, de még mindig pontosan a nyomában volt. Christine sebesülései nem voltak súlyosak, de visszatartották és nem tudott teljesen koncentrálni. Egyre jobban fájtak a végtagjai a sok futástól és kezdett kimerülni.
-"Kérlek istenem add, hogy egy kereső osztag legyen a fény forrása..." - gondolta magában a lány, majd erőtt vett magán és ha kicsivel is, de gyorsabban szaladt az utána loholó monstrum elől. Pár perc múlva a fény kialudt. Christine megtorpant.
-"Ne! Nem lehet! - futott át elméjén a felismerés gondolata. A fény egy robbanáshoz tartozott. Az erdőben azért tűnt kisebbnek, mivel a fák megszűrték a fény nagyobb részét és a robbanás sem volt túl közeli. A lány megfordult, majd a szörnyetegre emelte tekintetét. Az még mindig követte őt, annak ellenére, hogy talán már az utolsó csepp vér is kicsorgott az ereiből.
-"Nem halhatok meg így... ilyen fiatalon..." - Chris nem tudott másra gondolni, csakis a közelgő halálra. Lábai a földbe gyökereztek, ahogy a közelgő lényt bámulta. Az elfajzott, rántott egyet hentes gépén, ami erre beindult és készen állt arra, hogy húst és csontot szabdaljon. A fej nélküli szörnyeteg feje felé emelte a fegyvert és lesújtani készült, amikor egy lövés dördült el és a motoros fejszét tartó keze leszakadt. Újabb lövés hallatszott, mire a lény mellkasán egy hatalmas lyuk szakadt. A következő lövésnél leszakadt az egyik lába, majd elterült a földön. Többé nem mozdult.
-"Ezt... ki? És honnan?" - alig, hogy ez a pár szó átfutott Christine elméjén, egy ember ugrott le egy távolabbi fáról, majd elkezdett feléje közelíteni. Kopottas katonai egyenruha volt rajta, kapucni a fejébe húzva, arcán gázmaszk. Oldalán egy feltuningolt AK-47es lógott, kezében egy szintén módosított Dragunovot tartott hátán pedig egy méretes málhazsákot cipelt.
-Ki vagy? - kiáltott a lány. A katona nem válaszolt, csak egyre közelebb és közelebb jött.
-Ne! Ne gyere közelebb!
Erre a mondatra megállt az ember, majd fegyverét a földnek szegezte.
-Hogy hívnak? - kérdezte Chris.
-Oleg Vasiliev. - hangzott az idegentől.
-Én... Christine vagyok. Köszönöm hogy...
-Miért nincs rajtad gázmaszk? - vágott közbe az orosz. -Ha továbbra sem hordod, belőled is ilyen szörnyeteg lesz. - fejezte be a mondandóját, majd elfordult és elindult kifelé az erdőből...
-Várjon! -kiáltott utána a lány. -Hova megy? Tudja a kiutat az erdőből?
-Nem mondhatom el, hová megyek... De ha követsz, kijuthatsz innen. -azzal a katona folytatta az útját, a lány utána bicegett. Hamarosan kiértek a fák közül, odakint hatalmas pusztaság várta őket.
-Innen már gondolom egyedül is boldogulsz. Ne kövess, mert akkor magadat is veszélybe sodorhatod. Dasvidaniya! -a férfi elsétált, majd Christine is elindult... Valamerre. Csak remélni tudta, hogy haza. Hamarosan falak tűntek fel a messzeségben. Ahogy közeledett, észrevette, hogy különböző vashulladékokból lett összetákolva. Besétált a kapun a két gázmaszkos őr között, akik tudomást sem vettek róla. Bent a levegő sokkal tűrhetőbb volt, a főtér közepén egy kocka alakú gépezet gondoskodott erről. A lány lábai egyre nehezebbek voltak, el volt fáradva a vérveszteségtől és a kivágott szeme sem volt egy kellemes élmény. De a mellette elsétáló emberek tudomást sem vettek róla. Akik esetleg rávetették a tekintetüket, azoknak is gyűlölet és megvetés tükröződött szemükből. Otthon... Keserű otthon... Még párat lépett, majd összeesett és elájult... Oleg egy darabig követte tekintetével a lányt. De amint Christine távolabb került, az orosz a saját dolgával foglalkozott. A robbanás felé vette az irányt, hogy ki derítse mi történt. Több órája gyalogolt már, amikor hirtelen a Geiger-számláló ami az oldalára volt függesztve, elkezdett halkan csipogni.
-"Itt valami radioaktív..." - gondolta magában, majd hátáról előre csúsztatta az AK-t. Észak felé egy hatalmas kráter helyezkedett el, attól keletre pedig pár épület kezdett kirajzolódni a távolban. Még pár perc séta után Vasiliev vészesen közel került a kráter széléhez. Ekkor a Geiger-számláló eszeveszett csipogásba kezdett, majd az orosz futásnak eredt arra, ahonnan jött. A kráterből egy kisebb csapat torzszülött mászott elő, majd a férfi után iramodtak.
-"Tudtam, hogy ez is egy újabb rohadt fúziós-biokémiai bomba. Kellett nekem odamenni..." - szitkozódott magában Oleg, miközben megszámolta az AK-ben lévő töltények számát.
-"...13...14...15...16. Ez kevés lesz."
A férfi egy pillanatra megállt, megfordult majd a Kalashnikov alján található gránátvetővel az utána loholó lények közé eresztett egyet. A csordából több tucatyni meghalt, de vagy húszan még mindig rendületlenül futottak tovább. Kétségtelen, hogy ezeket a lényeket az áldozat elejtésén és elfogyasztásán kívül nem érdekli semmi. A mutáció után rosszabbak lesznek mint az állatok. Semmilyen ösztön nem marad meg bennük, csakis a gyilkolás és a táplálkozás vágya hajtja őket. Oleg hátára csapta fegyverét, majd újból futásnak eredt, de ezúttal abba az irányba amerre Christinet látta elmenni... A faluban Christine hamarosan magához tért. Valószínűleg valami pince helységben lehetett, mivel nem volt egy ablak sem és egyéb fényforrás híján az orráig sem látott. Fájdalmai már enyhültek, mikor az egyik sebéhez odanyúlt, észrevette, hogy valaki bekötözte. Ekkor hirtelen valaki felkapcsolt egy lámpát. Teljesen elvakult pár másodpercig, majd mikor szeme kezdett hozzászokni a fényhez, meglátott a villanykapcsolónál egy fehér inges, vörös hajú alakot.
-Jobban vagy? -kérdezte a férfi.
-Miért mentettél meg? -kérdezett vissza a lány, majd felült az ágyon.
-Mondjuk mert a nővérem vagy?
-Bolond! Szerinted miért tagadlak le téged? Örülhetnél, hogy rólad nem tudják, hogy ugyan az az anyád, mint nekem! -Chris ezután felkelt az ágyról, ám az egyik sebesült lábába belehasító fájdalom miatt megroskadt.
-Ne mocorogj! A sebeid ismét felszakadhatnak.
-Nem érdekel. El kell tűnnöm innen, ha meglátnak együtt, abból csak bajunk lesz.
-Ha nem pihensz kicsit, a gyógyszerek amiket adtam, semmit sem fognak érni. Meg aztán a szemed is...
-Mi van a szememmel? -a sebesült sejtette, de félt attól, hogy hallja vagy kimondja.
-A bal szemedet nem bírtam megmenteni. -a lány még meglévő szemén meglepettség tükröződött, majd lassan felfogta a mondat jelentőségét. Visszarogyott az ágyra és keserves sírásba kezdett...
A falu kapujánál a két fegyveres őr egy közeledő alakra figyeltek fel. Mikor meglátták a felfegyverzett katonát, azonnal rászegezték a gépfegyvereiket.
-Álljon meg! Azonnal azonosítsa magát! -kiáltották szinte egyszerre, de a férfi csak tovább közeledett, majd megszólalt.
-Erre most nincs idő! Egy horda közelít erre, ha nem készülnek fel, az egész falut lerohanhatják! -mindkét őr megdöbbent. Aztán az magasabb, látszólag öregebb a társához fordult.
-Szólj a kapitánynak. Addig én szemmel tartom a fickót, nehogy bajt csináljon.
A katona berohant a faluba, majd megnyomta a riadóztató gombot. A hangos zajra, amelyet a kürt ontott magából, az összes lakó felfigyelt. Mindenki abbahagyta amit éppen csinált és visszahúzódtak egy rejtekhelyre.
-Mit jelentsen ez katona? - szólt a kapitány a háta mögül.
-Schmidt kapitány! Hirtelen feltűnt egy felfegyverzett idegen és azt állítja, hogy egy hordányi elfajzott tart erre.
-Azonosították már az embert?
-Nem ura...
-Akkor azonnal tegyék meg! Baker, te is menj vele! - szólt a mellette álló őrnek.
-Igenis uram! - válaszolt a két férfi egyszerre, majd kirohantak a kapuhoz. Mire kiértek az orosz már ott állt az öreggel szemben.
-Azonosítsa magát! - kiáltott Baker, miközben hősünkre szegezte fegyverét.
-A nevem Oleg Vasiliev. Vadász és ex-Specnaz katona.
A három őr látszólag megdöbbent, majd Baker közelebb hajolt az öreghez és a következőt súgta a fülébe:
-Pastorello! Mi a fenét keres itt egy Vadász?
-Nos beengednek? Vagy ha nem, akkor legalább pár töltényt adjanak.
-Elnézést uram, hogy feltartottuk! Kérem, vegye el az én muníciómat! - válaszolt Pastorello, majd fegyveréből kiemelte a tárat és Oleg felé nyújtotta.
-Nagyon nagylelkű, de ezt nem tudom megfizetni.
-Igaz, hogy a víz után a töltény a legdrágább árucikk, de ezért nem kell fizetnie.
-Előbb, had kérdezzek valamit. Messzire jól lőnek?
-Mindegyikük csak őrként szolgált. Sosem lőttek messzire. - hangzott a válasz a falu falának tetejéről. Schmidt állt ott, valószínűleg a beszélgetés kezdete óta. -Maga pedig gondolom elsőosztályú lövész.
-Ahogy mondja. - válaszolt Oleg.
-Jöjjön fel ide, mutatni akarok valamit.
Az orosz és a három őr beléptek a robusztus kapun, amely bezárult mögöttük.Felmentek a falra, majd a kapitány a horizont felé mutatott.
-Hányan vannak? - kérdezte.
-Úgy körülbelül húszan.
-Biztos benne? Nézze csak meg.
Oleg leemelte Dragunovját a hátáról, majd belenézett a távcsőbe és elkezdte számolni az elfajzottakat.
-"1...4...15...29...42..."
-Nos?
-Ez lehetetlen. Az előbb még csak húszan lehettek, most pedig több mint százan vannak.
Az orosz újra a távcsőbe nézett, hogy nem csal-e a szeme, de hiába. Összesen százhuszonnégy lényt számolt meg.
-Nem közelednek gyorsan, minimum négy, maximum öt óránk van felkészülni. - szólt.
-Vasiliev. Ugye nem magát követik?
-Az a helyzet, hogy de.
-És mégis mit gondolt mit csinál? Idevezeti őket egy olyan faluba, ahol jóformán három katona védi a kétszáz fős lakosságot.
-Nem ez volt a szándékom.
-Akkor mégis mi?... Mindegy. Ez most lényegtelen. Kap tőlünk töltényeket és mindent ami ahhoz kell, hogy megvédje ezt a porfészket. Cserébe viszont addig kell nekünk dolgoznia, amíg nem törleszti az elhasznált muníció árát.
-Rendben.
-Ja és még valami. Egy példányt fogjon el. A kutatóink tanulmányozni akarják a lényeket, hogy hogyan lehetne visszafordítani a mutációs folyamatot.
-Elnézést, de én Vadász vagyok, nem holmi gyűjtögető. - válaszolt az orosz némi felháborodással a hangjában.
-Ha nem szándékozik teljesíteni a kéréseinket, akkor most azonnal elhagyhatja a falut! - kiáltott rá Schmidt.
-Ha így állunk, akkor megcsinálom.
A kapitány elmosolyodott, majd a mellette lévő őrállásból kiemelt egy méretes dobozt.
-Parancsoljon. Ennek a mennyiségű tölténynek és robbanóanyagnak elégnek kell lennie.
Oleg közelebb lépett, majd felnyitotta a ládát. Csodás látvány tárult a szemei elé. Aknák, gránátok és különböző kaliberű és fajtájú töltényekkel volt tele a doboz.
-Baker, Baglio és Pastorello segíteni fognak magának.
-Kiváló.
-Fiúk, mostantól azt csináljátok, amit Vasiliev mond nektek!
-Uram igen, uram! - válaszoltak egyszerre, majd a kapitány lesétált a falról és bement az őrség épületébe.
-Baker és Baglio! Ti kijöttök velem és lerakunk pár aknát körülbelül fél kilométerre a falutól. Pastorello te maradj itt az őrállásnál és figyeld a hordát. Jelentéseket akarok tőled negyed óránként. - adta ki a parancsokat az orosz, majd elővett két adóvevőt a táskájából és az egyiket odaadta az öreg Pastorellonak. Oleg magához vette a kellő számú töltényt és az aknékat, majd elindult a két katonával. A vészriadóra a testvérpáros is felfigyelt a pincéből.
-Remek. Ennél jobb nem is lehetne! -szitkozódott a fehér inges, majd az ajtó felé fordult. -Megnézem, hogy mi is történik. Ha esetleg baj történne ott van a polcon a revolvered. Be van töltve, sikeresen lenyúltam 8 töltényt a raktárból. -föllépdelt a lépcsőn, majd kinyitotta az ajtót, de ekkor szemből jött be egy házaspár.
-Maguk mit keresnek itt?!
-Nem hallottad kölyök? Riadó van, biztonságos helyet kell keresnünk. -válaszolt a férj.
-De ez az én pincém...
-Fiacskám, ezekben az időkben nincsen magántulajdon. Jobb lesz ha megszokod. Most pedig ha megbocsátasz, beljebb mennék.
-Nem hinném, hogy jó ötlet...
Ám a páros lelépdelt a lépcsőn, majd eléjük tárult az ágyon zokogó ismerős lány, bekötözött sebekkel.
-Alexander, ez hogy kerül ide? -Alex becsukta az ajtót, majd visszajött.
-Nyilvánvaló nem? Riadó van és menedéket keresett.
-Egy órája még az utcán feküdt nyílt sebekkel ájultan, most pedig valaki lehozta ide és ellátta a sebeit. Ráadásul hogy-hogy őt beengeded a pincébe, minket meg nem?
A fiú néhány pillanatot habozott, majd válasz híján sóhajtott egyet és leült egy székre.
-Hosszú és zavaros.
-Erről még beszélünk. De jut eszembe, ezt a jómadarat még este elküldtem a fiamért az erdőbe. Hol van?
Chris kisvártatva válaszolt.
-Meghalt.
Az asszony összerezdült, a férj látszólag csak még dühösebb lett.
-Valóban még erre sem vagy képes?! Anyád legalább a falut megtudta védeni, te neked pedig egy 7 éves védelme is lehetetlen feladat!
-Nem látja, hogy most nem a legalkalmasabb pillanat a ,,szeretetcsomagra"?! -kelt fel a székről Alexander.
-Ülj le, Alex. -utasította nővére az ingest, mire az engedelmeskedett.
-És mondd csak, te ölted meg, vagy legalább valaki más?
-Egy elfajzott volt.
-Remek. Ősöddel ellentétben te eddig még nem voltál a falu hasznára. Egyáltalán minek létezel?!
-...Nem tudom. -a férfi egész közel jött hozzá, majd a szemébe nézett.
-Akkor hát miért nem ölöd meg magad?!
-Mert... Félek a haláltól. -A következő percben egy öklös pofontól elsuhant az ágy mellett lévő polc mellett és a falnak csapódott.
-Christine! -Alexander felugrott és odarohant volna, de ekkor észrevette, hogy a revolver eltűnt a helyéről.
-Félsz? Hadd segítsek akkor... -szólt még a férfi, de a következő pillanatban bátorsága szertefoszlott, mikor egy vérvörös, dupla csövű, kibővített tárú revolvert toltak a homlokához.
-M-meg ölsz? Ha megölsz nem leszel különb mint az anyád!
-LESZ*ROM! -kiáltotta a lány, majd meghúzta a ravaszt. A két töltény volt az utolsó dolog, ami keresztülvillant a férj agyán. Majd hátul távoztak, vörös levet húzva maguk után. -Bármit teszek, ti mindig úgy fogjátok gondolni, hogy amit anyám tett, azért nekem kell fizetnem! Csak tehetetlen birkák vagytok, mivel belé már nem rúghattok!
-Drágám! -kiáltott kétségbeesve az asszony, majd földön fekvő, kiteregetett agyvelejű férjéhez rohant. Chris közben fölment az ajtóhoz.
-Hová mész? -kérdezte az öccs.
-Megteszem azt, amit ez a rohadt falu annyira vár tőlem. Hősként halok meg. -azzal a félszemű kilépett az ajtón és a főkapu felé vette az irányt. Miközben Oleg, Baker és Baglio telepítette az aknákat, a mutáns horda egyre közelebb ért a faluhoz. A csendet az adóvevő recsegése törte meg.
- Haló, vétel!
- Itt vagyok. Bármi változás?
- A horda felgyorsult uram. Ha tartják ezt a tempót, akkor a vártnál hamarabb, kb 1 óra múlva érnek ide
- Rendben, figyeljen tovább.
Oleg a többiekhez fordult.
- Akkor gyorsan rakjátok még le ezt a két aknát, aztán futólépésben visszaindulunk a faluba. Még ott is elő akarom készíteni a terepet.
Így is tettek. Az egyre fokozódó homokviharban alig láttak valamit, és Pastorello is egyre nehezebben tudta figyelni a horda mozgását. Már egész közel jártak a faluhoz, amikor a sűrű homokban megpillantottak egy vörösen világító szempárt. Oleg rászegezte a fegyverét, és rá üvöltött:
- Állj!
Kis fáziskéséssel a többiek is követték a példáját. Az alak azonban nem állt meg, hanem addig közeledett amíg a homok ellenére kivehető nem lett. Jellegzetes maszkjáról Oleg egyből ráismert.
- Aha. Szóval egy zsoldos. Ráadásul a legrosszabb, bérgyilkos fajtából. Ha azért jöttél hogy megölj minket, akkor most buktad.
- Nyugi. Ha meg akarnálak ölni titeket, már halottak lennétek. - hangzott a rendkívül hidegvérű válasz, maszkjának hála erősen eltorzított hanggal - Egyébként már nem vagyok zsoldos. 2 hete kiirtották a társaságot aminek dolgoztam, a fegyver raktárunkat pedig felrobbantották. Csak én éltem túl.
- Sajnos jól ismerem a fajtádat...
Itt egy kis szünetet tartott, majd folytatta:
- Nemsokára egy mutáns sereg ér ide. Itt van a közelben egy falu. Oda vetjük be magunkat.
- Hányan vannak?
- Többen mint száz. Mint mondtam ismerem és rühellem a fajtádat, de most mindketten jobban járunk ha együtt dolgozunk.
- Rendben segítek nektek. Csak légyszi ne szegezzétek rám azt a szart amit fegyvernek nevezel!
- Jól van. - leengedték a fegyvereket, bár Oleg rendkívüli ellenszenvet érzett a taggal - Áruld el a neved!
- Az rá ér azután is hogy túl vagyunk ezen. Addig hívj Warron-nak.
Ezzel az immár négy főre bővült csapat sietve indult a falu felé. A négy férfi belépett a falu kapuján, ami utánuk be is zárult.
-Uram! Van egy jó és egy rossz hírem. - kiáltott le a falról Pastorello.
-Kezdjük a rosszal.
-A horda pár perc múlva az aknákhoz ér.
-És mi a jó hír?
-A vihar csendesedik.
-Remek... akkor legalább látni is fogunk. Baker és Baglio! Lőttetek valaha mesterlövész puskával?
-Nem uram. - válaszoltak egyszerre.
-Egyedül nem tudom leszedni az összeset...
-És vele mi a helyzet uram? - kérdezte Pastorello, Warronra mutatva.
-Eszem ágában sincs fegyvert adni neki.
-Mintha elfogadnám azt az ócska szart... - válaszolt flegmán a zsoldos.
-Pedig ha még szükséged van az életedre kénytelen leszel. - szólt közbe Baker.
-Lőttél már valaha ilyesmivel? - kérdezte Vasiliev.
-Párszor.
-Jobb mint a semmi. - mondta az orosz, majd felment a falra ahová követte a három férfi. Fent levette málháját, majd egy dobozt emelt ki belőle.
-Ez mi? - kérdezte Warron.
-Az én fegyverem. - válaszolt a Vadász örömteli hangon.
-És akkor én mivel lövök?
-A Dragunovval.
-Más választás nincs?
-Akár el is mehetsz. - válaszolt Oleg, majd felnyitotta a dobozt és elkezdett kipakolni számos alkatrészt. Ahogy végignézte őket a zsoldos csodálkozó hangnem hallatszott torzított beszédén keresztül, amikor így szólt:
-Honnan a pokolból...?
Az alkatrészek minden egyes darabja módosított volt és különféle fegyverekből származtak. Volt itt Barret, Dragunov, Kalashnikov, M16 és még sok más fegyverből származó rész. Ezeket azonban csak a profi szemek ismerhették fel, olyan szinten módosítva voltak. Még a töltényt lecsapó kakas is át volt alakítva.
-Régóta gyűjtögetek. - válaszolt az orosz, majd pillanatok alatt összerakta a fegyvert, ami egyetlen létező puskára sem hasonlított. Miután elkészült az összeállítással, elővett málhájából egy dobozt, amin egy radioaktív sugárzásra figyelmeztető jelzés volt. Amint kinyitotta a tárolóalkalmatosságot a Geiger-számláló eszeveszett csipogásba kezdett.
-Ez meg mi a fene? - kérdezte Baker.
-A világ legdrágább áruja és egyben az én találmányom. Uránmagos töltény.
A mondat hallatán társai hátán végig futott a hideg.
-"Ki ez az ember?" - kérdezte magában Warron.
-Tulajdonképpen színtiszta uránnal fogok lövöldözni, úgyhogy azért nem adom neked ezt a fegyvert, mert ha hibázol, annak csúnya vége is lehet. Meg amúgy se vagy szimpatikus... - mondta az orosz, majd betöltötte a töltényeket a tárba és azt behelyezte a fegyverbe. Amint ezt megcsinálta a Geiger-számláló elhallgatott.
-Ez elképesztő! A fegyver leszigeteli a sugárzást?! - csodálkozott Baglio.
-Ezt a puskát kifejezetten erre a célra terveztem. Maximális biztonság mellett, maximális tűzerő. Ezzel akármin átlősz. Nincs ami megállítsa a töltényt.
-Uram! Ideje lenne tüzet nyitni! - kiáltott az öreg.
-Baker, Baglio! Menjetek le és a maradék aknákat telepítsétek le a fal környékére!
-Igenis! - válaszolt a két katona, majd elindultak a dolgukra.
-Warron itt a fegyvered. - szólt Oleg, majd átadta Dragunovját a zsoldosnak. Ekkor egy hatalmas robbanás hallatszott.
-Elérték az aknákat! - kiáltott ismét Pastorello. A zsoldos és az orosz felemelték fegyvereiket és belenéztek a távcsőbe. Pár másodperc hezitálás után megszólalt az utóbbi:
-Látod amit én?
-Ez az, hogy nem látok semmit.
-Eltűntek. Mi történt Pastorello?
-Az akna felrobbanása után egyszer csak visszafordultak.
-Ez nem jellemző. Mindig ész nélkül rontanak az áldozatuk felé. - folytatta Oleg.
-Biztos berezeltek. - szólt a zsoldos.
-Sosem ijednek meg.
-Akkor viszont növesztettek maguknak agyat.
-Kétlem, hogy így lenne. - válaszolt a Vadász, majd megpróbálta átgondolni a dolgokat. Még sosem tapasztalt ilyen viselkedést, pedig már jó pár éve foglalkozik a lényekkel. Ahogy gondolkodott, bevillant neki a kráter képe, ahonnan ez a horda kimászott.
-El kell mennünk a robbanás helyszínéhez.
-Mégis miért? Tuti, hogy ott van a legtöbb belőlük. - akadékoskodott Warron.
-Meg kell vizsgálnom a robbanás mellékhatásait. Lehet, hogy egy új mutációs bombával állunk szemben.
-Kizárt, hogy én oda menjek. - tiltakozott a fekete ruhás.
-Tőled nem is vártam többet. Add ide a fegyvert.
Warron nem válaszolt csak odadobta a puskát Olegnak. Az orosz felkapta málháját, vállára akasztotta a Dragunovot és a saját készítésű fegyverével a kezében lesétált a falról, majd megnyomta a kaput nyitó gombot.
-Hová megy uram? - kérdezte Pastorello.
-A kráterhez. Rádión tartjuk a kapcsolatot, majd szólok ha találtam valamit. Ha a fiúk végeztek odakint, akkor váltásban őrködjetek. Kétlem, hogy a horda ne jönne vissza.
-Értettem uram, úgy lesz.
-Ja és tartsátok a szemeteket azon az "ex-bérgyilkoson". Nem bízom meg benne.
-Értettem uram. Vigyázzon magára!
-Ne félts engem. - válaszolt bizalmas hangon az orosz majd kilépett a kapun, ami bezárult utána.
Ahogy Christine kilépett az épületből összeütközött egy emberrel és elesett. Fegyverét elejtette. Tekintetét lassan végigvezette a fekete ruhás alakon, majd megállapodott a maszkjánál. A lány arcára rémület ült, ahogy meglátta a vörösen világító szemeket és bevillant az agyában egy régi emlék.
*flashback*
-Gyere Chris, menjünk ki az erdőbe játszani!
-De az tiltott terület!
-Csak egy kicsit megyünk ki. - szólt öccse, majd kézen ragadta és elkezdtek futni. Cselesen kitudtak szökni a kapunál, majd az erdő felé vették az irányt. A farengeteg széléhez érve, egy távoli sikolyt hallottak.
-Mi volt ez? - kérdezte rémült hangon a lány.
-Nem tudom, de úgy hallatszott mintha valaki bajban lenne.
-Akkor vissza kell mennünk szólni a többieknek!
-Nem lehet... akkor megtudják, hogy kijöttünk és büntetést kapunk. Gyere nézzük meg mi történt.
-De mi is bajba kerülhetünk!
-Én megyek. - suttogta a fiú, majd elindult a fák között. Christine egy ideig habozott, de inkább testvére után indult. A két gyermek lába alatt apró faágak ropogtak. De aznap valahogy furcsa hangon reccsentek az ágak, mintha a halál szimfóniáját játszották volna. Ahogy egyre beljebb értek az erdőbe, újabb sikoltást hallottak, de már egész közelről.
-Túl közel megyünk! - aggodalmaskodott a lány, de testvére nem szólt egy szót sem, csak továbbment. Egyszer csak egy lövéssorozat dördült el, ugyanabból az irányból ahonnan a sikoly is.
-Forduljunk vissza! - szólt Chris, de észre vette, hogy testvére hirtelen ledermedt. Egy fekete egyenruhás férfi lépett eléjük, majd fegyverét rájuk szegezte. Maszkján vörösen világító szemei a vért is megfagyasztották a két gyerekben.
-Kérem ne öljön meg minket! - szólalt meg az idősebbik testvér. A katona nem válaszolt csak mozdulatlanul állt és fegyverét még mindig rájuk szegezte. Ujja megfeszült a ravaszon.
-Nyolcas mit csinálsz? - hallatszott egy gépies, mégis emberi hang a katona mögül. - Ártatlanokat nem vonunk be.
-Igenis uram. Tűnjetek el innen vakarcsok, amíg meg nem gondolom magam! - szólt a fekete ruhás, majd leeresztette fegyverét. A két gyermek úgy szedte a lábát mint még soha. Menekültek... menekültek, hogy életben maradjanak...
*flashback*
-Mit nézel kölyök? - kérdezte Warron. Christine még mindig emlékeibe mélyülve a férfit bámulva ült a földön. - Nem tetszik valami?
-Te. - válaszolt a lány, majd pisztolya felé nyúlt.
-Héló! Mit akarsz te azzal? - förmedt rá a zsoldos, miközben fegyverét kibiztosította és ujját a ravaszra helyezte.
-Csak elrakni.
-Istenem... a lehető legbizarrabb faluba kellett kilyukadnom, ahol tizenéves gyerekek rohangálnak fegyverrel... - mondta félhangosan a katona miközben tovább állt.
Vasiliev már több órája sétált, amikor megszólalt a rádiója:
-Itt Schmidt kapitány. Hall engem?
-Sajnos...
-Hogyan? Elég rosszul hallom.
-Tisztán és érthetően hallom.
-Kiváló. Ugye nem lépett le?
-Ennyire szava hihetetlen lenne egy Vadász?
-Helyes. Remélem emlékszik még a megállapodásunkra.
-Hogyne...
-Remek. Ha esetleg talál egy magányos példányt, akkor...
-Kétlem, hogy egyedül sétálgatnának. Ezek most valahogy mások. Mintha valaki vagy valami irányítaná őket.
-Akkor derítsen ki mindent amit tud és jöjjön vissza minél hamarabb
-Ez a célom.
-Remek. Várjuk vissza Oleg. Vége
-Baszd meg anyád... - szólt az orosz, miután elengedte a mikrofon gombját. A beszélgetés befejeztével elrakta az adóvevőt egyik zsebébe, majd amikor felnézett egy alakot látott meg a távolban.
-"Mégis lenne egy magányos elfajzott?" - gondolta magában, majd felemelte fegyverét és belenézett annak távcsövébe.
-"Ez kétség kívül egy ember."
A férfi leeresztette fegyverét, majd futásnak eredt. Az alak akit követett homokszínű ruhát és kendőt viselt, amit a feje köré tekert. Fegyvert nem látott nála, de a biztonság kedvéért ujját a ravaszhoz közel tartotta. Ahogy közelebb ért meglátta, hogy az idegen lomhán mozog.
-"Lehet hogy megsérült?" - kérdezte magában, majd gyorsított tempóján. Amikor egész közel került az emberhez, utána kiáltott:
-Hé! Jól van?
Az idegen megtorpant és reszketni kezdett.
-Ne féljen. Segíthetek magának, csak válaszoljon.
-Ne... nem érzem magam... túl jól. - válaszolt lágy női hangon az ember, majd összeesett. Vasiliev odarohant, majd hátára fordította a nőt, aki a következőt kérdezte:
-Ki... ki maga?
-A megmentője, Oleg. - válaszolt, majd elővett az egyik zsebéből egy kapszulát. Lehúzta a kendőt a nőről, ezzel felfedve gyönyörű fehér bőrét, kecses ajkait, karakteres, letisztult formájú arcát és éjfekete haját. Nem lehetett több 26-nál.
-Ezt rágd szét. - szólt az orosz, majd a szájába adta az orvosságot. A nő engedelmesen megette a gyógyszert, majd Oleg elővett egy flaska vizet és megitatta a bajba kerültet.
-Miért segít? Ezek egy vagyonba kerülhettek... - szólt a hölgy, majd felült.
-Minden egészséges emberrel többet ér ez a világ.
-Ebben nem tudok egyet érteni önnel.
-Mert?
-Az emberek között is vannak gonoszak, akik csak ártani tudnak.
-Én őket nem tartom egészségesnek.
Ekkor a nőn valami kellemes érzés futott végig. Végre megismert egy jó lelkű embert, ebben a könyörtelen világban.
-Miféle gyógyszert adott nekem? - váltott témát gyorsan.
-Saját készítmény, én csak "vitaminbombának" hívom. Az összes létező vitamint tartalmazza 300%-os koncentrátumban.
-Maga valami feltaláló? - kérdezte kicsit kritikus hangon a hölgy.
-Is.
-És mi járatban erre egyedül?
-Ezt én is kérdezhetném tőled.
-De én kérdeztem előbb...
-Egy krátert akarok megvizsgálni, nem messze innen keletre.
-Mi érdekes lehet egy mélyedésben?
-Egy bomba okozta. A mellékhatásokat akarom kideríteni.
-Így már érthető.
-Szóval, te mit keresel itt?
-Elszakadtam a kolóniámtól, amikor megtámadtak minket. - válaszolt dühvel és szomorúsággal vegyült hangon.
-Elfajzottak?
-Nem. Emberek voltak, de nem tudom kik lehettek.
-Volt egyenruhájuk, vagy valami különleges jelzés, festés a felszerelésükön?
-Furcsa, zöld pácélt hordtak amire egy kalapács volt felfestve, ami éppen egy koponyát zúzott szét.
-Az akkor nem túl jó hír a kolóniádnak.
-Ismered őket?
-Egykor én voltam az osztag parancsnoka. Csak úgy hívtak minket, hogy "A Végrehajtók". Az volt a munkánk, hogy minden olyan kolóniát felszámoljunk, akik nem hajlandóak együtt működni a kormányzóval.
-Tehát embereket irtottatok...
-Akkoriban a nem együttműködő népcsoportok, általában már félig mutálódtak. Nem volt szinte saját tudatuk... tehát nem működtek együtt. De amint kiadták az első parancsot a lázadó kolóniák ellen, kiléptem a csapatból.
-És azután?
-Vadász lettem.
A nőt egymás után érték a meglepetések. A Vadászok világszerte hősökként voltak számon tartva, mindenki tudta, hogy ők a legaktívabb elfajzott felszámoló csoport. Rengeteg ember köszönhette nekik az életét. Oleg kinyújtotta a karját a nő felé.
-Gyere állj fel. - szólt a férfi. Az idegen megragadta a karját, majd felállt.
-Amúgy Abbey-nek hívnak.
-Örvendek. - válaszolt vidám hangon az orosz. A nő elengedte a kezét, majd kendőjét visszatekerte a fejére és így szólt:
-Veled tarthatok?
-Veszélyes lehet.
-Úgysincs hová mennem.
-Rendben. Használtál már valaha ilyet? - kérdezte a férfi, miközben leakasztotta AK-ját a válláról és új kompániája felé nyújtotta. Abbey elvette tőle, majd egy határozott mozdulattal felhúzta a fegyvert és kibiztosította.
-Soha. - válaszolt humoros hanglejtéssel.
-Remek, akkor akár indulhatunk is. - mondta Vasiliev és a két vándor elindult, hogy körül nézzenek a kráternél. A táj kihalt volt, itt-ott elvétve állt egy fa. A talaj teljesen fel volt repedezve, annyira kiszáradt az évek során. Pár kilométerre meglátták a célt.
-Nagyobbra számítottam.
-Ez egy kisebb bomba lehetett. Ennél jóval nagyobbakat is láttam már.
-Tényleg, mesélj egy kicsit magadról.
-Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem... - válaszolt kicsit szégyenlősen az orosz.
-Akkor segítek egy kicsit. Hol születtél?
-Az egykori Oroszország Kirillov nevű kisvárosában.
-Oroszország? Az még a háború előtt volt.
-Igen.
-Tehát a háború előtt születtél?
-Pontosan.
-Milyen volt az akkori világ?
-Gyönyörű. Legalábbis ehhez képest. Sajnos már akkor is voltak, olyan helyek, országok, ahol visszafordíthatatlanul elkezdett romlani a helyzet. De számtalan természeti csoda volt, amit egyszerűen a mai emberek agya fel se tudna fogni. - mondta Oleg, majd egyik zsebéből elővett egy fényképet, ami egy orosz folyót ábrázolt rengeteg fával körülötte és hatalmas hótakaróval.
-Ez itt a kedvenc helyem volt, ahová minden nap kiültem egy kicsit gondolkodni. - mondta, majd megmutatta a képet Abbeynek.
-Ez valóban gyönyörű. - szólt őszinte csodálattal a nő.
-És ennél milliószor szebb helyek voltak a földön.
-Erről a részről irigyellek.
-És milyen részről nem irigyelsz? - kérdezte kicsit feszült hangon a férfi.
-Hát... ha a háború előtt születtél, akkor nem lehet valami fiatal. - válaszolt kicsit megilletődött hangon Abbey.
-Nos ebben eddig még mindenki tévedt, akivel kitértem erre a témára.
-Hogy hogy? Körülbelül ötven évesnek kell lenned... hiszen a háború negyvenkét éve volt.
-Huszonkilenc vagyok.
A nő hirtelen megtorpant. Vasiliev is megállt, majd megfordult és a nőre nézett.
-Ez meg hogy lehet?
-Ez egy bonyolult történet és úgysem hinnél nekem.
-A megmentőmnek és főként egy Vadásznak én hiszek. - válaszolt bizalmas hangon Abbey.
-Talán egyszer el mondom. Most nincs erre időnk. Minél hamarabb vissza kell érnünk a faluba, ahol jelenleg "szolgálok".
-Akkor induljunk tovább és közben mesélhetsz.
-Hát ha mindenáron ezt akarod... - válaszolt az orosz vontatott hangon, majd elindultak.
-Nos?
-2001-ben, a háború előtt két évvel az oroszok már tudták, hogy elkerülhetetlen lesz az országok közötti összetűzés, ezért elkezdtek embereket válogatni a Specnazból, egy különleges projektre.
-Szóval Specnazos is voltál? Megáll az eszem. És mégis milyen projekt volt ez?
-A program neve röviden T.K.P., vagyis Tökéletes Katona Projekt. Különféle kémiai vegyületeket, különféle keverési sorrendben adtak be mindenkinek azzal a céllal, hogy növeljék a fizikai teljesítő- és védekezőképességeket egyaránt. Sajnos a húsz kiválasztott katonából tizenkilenc meghalt a kémiai anyagok keverékeitől. Én voltam a szerencsés akinek a tökéletes szérumot beadták.
-De én nem értem... ha tudták, hogy melyik a jó szérum, akkor miért nem csináltak még többet belőle?
-Mert nem tudták, hogy mi volt a helyes keverési sorrend. Próbálkoztak, de nagyon sok embert elvesztettek.
-Hány éves voltál amikor ez történt?
-Huszonkilenc. - válaszolt kicsit zavarba esve Oleg.
-Tehát a tökéletes katona nem öregszik?
-Mondhatni. A sejtjeim, beleértve a kritikusabbakat, mint például a szívé, vagy a tüdőé is akárhányszor újra tudnak épülni.
-Tehát halhatatlan vagy?
-Az azért nem. - válaszolt kacagva Oleg. - A sejtek újraépülési sebessége csak a négyszeresére gyorsult, ami nem eget rengető sebesség. Tehát ha halálos sebet ejtenek rajtam, akkor meghalhatok, de annak is lecsökkent az esélye a felgyorsult folyamatnak köszönhetően. De azért ha például egy elfajzott letépi a fejemet azt nem élem túl. - folytatta humoros hangulatban, majd tekintetét a nőre szegezte, aki csak maga elé meredve sétált gondolataiba merülve.
-Mi a baj? - kérdezte Vasiliev.
-Csak... felfoghatatlan számomra, hogy egy ilyen emberrel találkozok. Én nem is gondoltam volna, hogy ilyen dolgok létezhetnek a világon.
-Sok dologról nem tudnak a mai emberek. De talán jobb is.
-Talán igazad van... - szólt nyugodtabb hangon Abbey, azonban a beszélgetést félbeszakította a Geiger-számláló halk csipogása, ugyanis időközben a kráter széléhez értek.
-Az meg micsoda? - kérdezte a nő, majd a centrum felé mutatott. Vasiliev felemelte fegyverét és belenézett a távcsőbe. Egy furcsa szerkezetet látott, ami zöldes fényt árasztott magából.
-Lehet, hogy a bomba egy tartozéka. - válaszolt a férfi.
-És hogyan fogunk oda lemenni? A sugárzás biztos magas odalent.
-Erre már én is gondoltam.
Oleg benyúlt a zsebébe, majd elővett két újabb kapszulát és az egyiket átnyújtotta Abbeynek.
-Attól a pillanattól számítva, hogy ezt bekapod tíz percig védett vagy a radioaktív sugárzástól. Amint elolvadt a szádban irány kifelé.
-Rendben. De ez biztos hogy működik?
-Számtalanszor használtam már és sosem hagyott még cserben.
Abbey habozás nélkül bekapta a kapszulát, majd a férfi is félre csúsztatta maszkját és bevette az orvosságot a szájába, majd visszahúzta maszkját és kajrán lévő óráján beállította az időzítőt tíz percre.
-Gyerünk! - szólt az orosz, majd elindultak a kráter lejtős oldalán. Pár perc alatt leértek a homorulat aljára. A gépezet amelyet meg akartak vizsgálni furcsa hangokat adott ki magából.
-Szerinted mi ez? - kérdezte a nő.
-Bizonyára ez volt a detonátor. Szakaszosan ismétli ugyanazt a dallamot, tehát időzítő alapú.
-De akkor hogy hogy ez nem robbant fel a bombával együtt?
-Lehet hogy újra akarják használni egy másik bombához.
-Várjunk csak... ez meg mi? - szólt Abbey, majd közelebb hajolt a gépezethez. - Ezen rajta van a F.E.O. jelképe!
-Fertőzés Elhárító Osztag? De ők elpusztítani szokták az elfajzottakat, nem gyártani.
-Mi van ha most is ez volt a céljuk? Vagy lehet hogy direkt rávésték az ő jelüket, hogy rájuk fogják a detonációt.
-Mind a két eset lehetséges, de valószínűle... - szólt Oleg, de félbe szakította az óra csipogása.
-Egy percünk van az ellenszerből. Induljunk. Most már tudni fogjuk, hogy kiknél kell kérdezősködni.
Azzal mind a ketten kimásztak a kráterből és elindultak a faluba. A faluban Christine végigfutott az utcákon, miközben ismét lassan emlékeibe merült...
*flashback*
A régi utcákon két alak sétált. Egyik egy tizenéves lila hajú lány volt, a másik egy öregedő nő, őszes hajjal és kék nagykabátban. Senki sem volt ott rajtuk kívül. Csak néhány rettegő pillantás kísérte útjukat a házak elhúzott függönyei mögül. Ahogy a sarokhoz közeledtek a levegőben rothadó hús szaga kezdett el terjengeni és egyre intenzívebb lett. Majd befordultak. A falakat golyónyomok és vérfoltok díszítették. Itt-ott holttestek feküdtek. A fiatal lányt hányinger kerülgette, ám az öreg csak sóhajtott egyet.
-Még mindig nem takarították el őket. -szólalt meg. -Pedig nem bánnám... -Egy régi bolt felé fordult. -Gyere Chris, ha már úgyse jön senki erre vegyük el ami hátra maradt.
Bementek, majd kifosztották a kasszát és a szekrényeket. A holtak nem állították meg őket. Ám mikor kiléptek az épületből, egy csuklyás ember állt velük szemben.
-Milyen ironikus. Pont azok közt fog feküdni a holttested, akiket te mészároltál le. -mondta az illető, túlvilági hangján.
-Ki vagy?! -kérdezte az öreg, majd kezét a zsebében lévő pisztolyára tette. A titokzatos alak felfedte az arcát. Rövid fekete haja volt, az arca jobb fele zöld volt és tele volt kinövésekkel. Mindkét szeme véres volt. Erre az őszhajú a fegyverét rászegezte. -Félig elfajzott vagy. Hogy jutottál be a faluba?
-A helyedben eltenném azt a fegyvert különben le fognak lőni.
-Kik? -a kérdésre a tetőkön, majd az utcán is mindkét irányból fekete ruhás, vörösen világító szemű emberek jelentek meg. Gépfegyvereikkel a öregasszonyt célozták.
-A zsoldosok.
A fiatalabb lány azonnal felismerte az erdőben látott alakokat. Meghátrált.
-Chris! Bújj el a boltban, addig én elintézem őket... -az anya se hitte el amit mondott, de gyermeke bement az épületbe és a pult mögött összekuporodott. Két dörrenést hallott. Majd sorozatlövések hangját és egy ismerős sikolyt. Egy idő után az összes tár kiürült és elhallgattak. Christine nem mert kinézni. Tudta, milyen látvány fogja odakint fogadni. Egy 10 perc múlva, miután nem észlelt kint semmilyen mozgást, kinézett. Édesanyja az ajtóban feküdt, vérbe fagyva. A lány remegni kezdett. A lelki terrort megszüntetvén visszabújt a pult mögé. Könnyei előtörtek. Ám hamarosan mégis rávette magát, hogy kimásszon. A holttestnél kicsit beljebb, a padlón hevert szülője vérvörös, dupla csövű revolvere. Odakúszott hozzá, majd felvette.
-Bosszút fogok állni. Ígérem. -suttogta szomorú, mégis dühös hangon...
*flashback*
,,A fenébe is!"-villant át a lány fején a gondolat ,,Most a falut kell megvédenem." Hamarosan úti céljához érkezett. Egy fegyverraktár volt, a riadó miatt jelenleg senki sem őrizte. Berúgta az ajtót. Meglehetősen ki üres volt, ám itt-ott néhány láda hevert. Az egyiket felfeszítette. Kivett egy maréknyi töltényt és zsebre vágta, majd pár dobókést, amiket az azokat tárolni hívatott övére csatolt. A falak felé vette az irányt. Ám út közben a vészjelző elhallgatott. Még fölmászott a falu falára, ám nem látott sehol senkit és semmit.
-Remek! -szólalt meg félhangosan, majd lemászott. Ám, amikor Chris leért a lépcső aljára, a kapu kinyílt és két ember lépett be a település területére. Az egyik alak nagyon ismerős volt neki...
-Christine? - hallatszott a gázmaszktól kicsit torz hangú férfi kérdése.
-Te... te mentettél meg az erdőben!
-Látom még mindig nem szereztél magadnak gázmaszkot... legalább egy kendőt tekerj az arcod elé kölyök.
-"Elegem van, hogy mindenki kölyöknek titulál ebben a porfészekben..." - gondolta magában miközben szomorúan a földet nézte és egy kavicsot rugdalt.
-Oleg, ki ez a lány? - kérdezte a férfi útitársa.
-Még az éjjel folyamán mentettem meg, az erdőben. Egy félig mutálódott egyed üldözte.
-Ó hát mit is várhattam volna egy Vadásztól. Hát persze, hogy egy megmentett emberről van szó. - szólt Abbey kuncogva.
-Én megyek jelenteni a kapitánynak, várj meg kérlek idekinn. - mondta az orosz, mire válaszul a nő csak bólintott egyet. Chris végig Abbeyt bámulta, mintha még soha sem látott volna embert. Valahogy furcsán hatott rá a jelenléte. Sokkal nyugodtabbnak érezte magát, ahogy a hölgy közelebb ment hozzá.
-Te ki vagy? - kérdezte a fiatal lány.
-A nevem Abbey. A Kelmai Törésvonal mások oldalán volt a táborom, ott laktam.
-Hogy hogy ilyen messzire eljöttél onnan?
-Megtámadtak minket és... sajnos elszakadtam a kolóniámtól.
-Nincs hová menned?
-Nem igazán. De úgy érzem Oleg mellett jó helyem lesz. - válaszolt örömteli hangon.
-Akkor, ha végzett a kapitánynál, megszállhattok nálam.
-Ez igazán nagy lelkű. - hálálkodott a nő.
-Schmidt kapitány! - kiáltott az őrsépület folyosóján az orosz, mire a keresett személy kihajolt az egyik szoba ajtaján.
-Jöjjön Oleg, jöjjön! Már vártam.
A Vadász belépett a szobába, majd bezárta maga után az ajtót.
-Nos mit talált?
-A kráter közepén egy detonátort találtunk a FEO jelképével.
-A FEO okozta a robbanást? Ők csinálták a lényeket? - kérdezte meghökkenve a kapitány.
-Nem hinném. Valószínűleg ez a szerkezet elpusztítani volt hivatott a lényeket, de ezt addig nem tudjuk kideríteni, amíg nem vesszük fel a kapcsolatot az osztaggal.
-Rendben. Ezen kívül? Sikerült elkapnia egy példányt?
-Sajnos nem uram... az egész terület elhagyatott volt, egyetlen élőlényt sem láttam.
-Értem. Akkor ezért tért vissza ilyen hamar?
-Ezt meg hogy érti? Minimum tíz órát töltöttem kint.
-Maga meg miről beszél? alig ment el egy fél órája.
-Micsoda?! - szólt ledöbbenten Oleg. Egy pillanatra eluralkodott rajta a kétségbeesés, de palástolta érzéseit és megpróbált racionálisan gondolkodni, majd így szólt:
-Erre csak egy magyarázat lehet.
-És pedig? - kérdezte kíváncsian a német.
-A robbanás időanomáliát okozott a környékén.
-Az lehetetlen...
-Ki tudja?... Lehet a FEO-tól többet megtudunk.
-Rendben Vasiliev. Most elmehet, pihenje ki magát. Holnap viszont szeretnék beszélni magával.
-Akkor holnap... - válaszolt az orosz, majd kilépett a szoba ajtaján és a kijárat felé indult. A két lány a kapunál Oleg-et várva remekül elbeszélgettek, mígnem feltűnt az utcán néhány gyanús alak. Fehér nagykabátban voltak, amikre egy nagy fekete csillag volt festve, fejükön LAW feliratú szintén fehér kalap volt. Feléjük haladtak. Aztán 4-en megálltak, mikor egész közel értek hozzájuk, az ötödik tovább ment és hamarosan Christine előtt állt meg.
-Christine Boggs? -kérdezte.
-Ja. -igazolta a lila hajú. A férfi a kabátja alól kivett egy lefűrészelt csövű sörétest és a ráfogta.
-Dobj el minden fegyvert és a kezeidet a tarkódra rakd. Le vagy tartóztatva gyilkosság és rablás miatt. -A lányt lesújtotta, hogy ilyen hamar rájöttek bűntetteire.
-Mégis mivel tudod igazolni? -próbált tagadni Chris. A kabátos az övére mutatott.
-Ezeket a késeket nemrég loptad a fegyverraktárból. A gyilkosságra pedig ott van a holttest, ami véletlenül pont az öcséd pincéjében van, meg persze egy szemtanú. Ja és a falba fúródott véres töltények amik véletlenül pont a te fegyveredből származnak. Ebből nem mászol ki, ajánlom cselekedj az utasításaim szerint és nem lesz komolyabb bajod. -a lány csak elvigyorodott, majd hirtelen előkapta a revolverét és a férfi feje felé fordította. Erre a többi 4 is előkapott egy-egy pisztolyt.
-Úgy is kinyírtok. Nem vagyok olyan hülye, hogy ne sejtsem, hogy halálbüntetést fogok kapni. Csak erre vártatok igaz? Legális keretek között kicsinálni engem... Legalább ennyi gerinc szorult belétek.
-Hátrább az agarakkal! -szólalt meg Abbey. -Egyáltalán honnan van maguknak engedélyük ahhoz, hogy fegyvert viseljenek? A fegyver is eléggé drága, a töltény pedig a 2. legdrágább árucikk.
-Henry, mutasd meg neki! -szólt hátra a láthatóan vezető egyéniség, mire az egyik fehér kabátos elrakta a fegyverét, majd elővett egy aranysárga tekercset és odaadta a nőnek.
-A falu nagyfőnöke engedélyezte. -foglalta össze röviden Henry a tekercs tartalmát, ám biztos ami biztos, a hölgyemény gondosan átolvasta.
-Hülyeség, honnan tudjuk, hogy nem csak ti irkáltatok össze valami baromságot? -szólt közbe a lány.
-Sajnos ez eléggé hitelesnek tűnik. A tinta amivel írták sem mindennapi, az aranysárga papír is elég drágának tűnik. Szerintem add oda nekik a fegyvert és reméljük a legjobbakat.
-Egy francokat! Ezek amióta megszülettem ki akarnak csinálni! Gyűlölnek azért amit el sem követtem...
-Kifejtenéd bővebben?
-Az anyám volt ennek a falunak az előző nagyfőnöke. Csak éppen tett pár nem kellemes dolgot a faluban. Őt akarták megölni először, de túlságosan erős volt és ők pedig túlságosan gyávák voltak ahhoz, hogy harcba szálljanak vele. Aztán megszülettem én, anyámat pedig a jelenlegi vezér agyonlövette zsoldosokkal, így a bosszú elbukott és csalódottságukból eredő dühüket rajtam adták és adják ki.
-Az a néhány kellemetlen dolog éppenséggel az, hogy az anyád csak úgy, mert kedve támadt, embereket lőtt le az utcán, majd idős korában legyilkolta a fél falut! -szólt közbe a fegyveres. -Te pedig simán örökölhetted ezt a hajlamot tőle... De Chris, ha most hagyod, hogy börtönbe zárjunk akkor bebizonyíthatod a mindenkinek, hogy egyáltalán nem vagy olyan, mint az egyetlen szülőd.
-Hazudsz! Megakartok ölni, mert anyámba már nem döfhettek kést!
-Én... Már azt sem tudom kinek higgyek. -azzal Abbey kicsit hátrébb lépett, ha esetleg tűzharc bontakozik ki, nehogy eltalálják. -De Christine, tanácsolom, hogy add meg magad. Ha a főnököt meg is ölöd, a többiek biztos szitát csinálnak belőled. Ne halj meg ilyen fiatalon...
-Te hogy halsz meg inkább? Lelősz valakit, esetleg még valakit, majd téged lőnek agyon, vagy becsuknak egy rohadt kalitkába, félholtra éheztetnek, majd egy tömeg előtt kikötöznek és lecsapják a fejed?! Nem tudom, te hogy vagy vele, de én az elsőt preferálom.
Ám amíg figyelme lankadt, a főnök puskatussal fejbe vágta, így ájultan terült el. Henry a vállára vette.
-Ugye tényleg nem fogják megölni? -kérdezte aggódással a hangjában Abbey.
-Hát... Azt majd meglátjuk. -válaszolt a főnök, majd elvigyorodott, majd elindultak.
-Nem ezt ígérték neki!
-Ilyen az élet...
De hirtelen furcsa érzés kapta el a LAW osztagot.
-"Mi ez az érzés? Mintha valaki annyira gyűlölne, hogy a haragja felgyújtja a szívemet..." - gondolta magában Henry, majd egyszer csak mellkasához kapott és szorongatni kezdte.
-Kapitány! - kiáltott a Chris-t cipelő katona. - Mi történt?
A férfi térdre rogyott, majd össze esett. Társai segítségére siettek, de már túl késő volt. Holtan terült el a földön.
-Ez hogyan történhetett? - kérdezte az egyik fehér ruhás, majd hirtelen őt is elragadta ugyanaz az érzés. És még egy társát... majd mindet. Szinte egyszerre kaptak szívrohamot, majd pár másodpercen belül holtan feküdtek a porban. Christine nem tudta felfogni, hogy mi történt, majd Abbeyre nézett és minden világos volt. A nő teljesen magába fordult. Szemei fenn akadtak és testtartása görnyedt volt, mint aki kilépett a saját testéből. De hirtelen pupillái kitisztultak, majd megjelent mindkét írisze, és mintha valaki most venne életében először levegőt, olyan szaporán és nagyokat lélegzett.
-Itt meg mi történt? - hallatszott egy ismerős hang...
-Oleg... -ismerte fel az alakot Chris. -Valamitől összeestek és meghaltak.
-Hogy kerültél az egyik vállára?
-Egy frissen alakult helyi rendfenntartó egység voltak.
-Miért volt veled dolguk?
-...Nem fontos... Abbey-vel megbeszéltem, hogy megszállhattok nálam. Kövessetek, elvezetlek benneteket a házamhoz.
-Oké. -Azzal Christine nyomában végigsétáltak az utcákon. Mindenki, aki kint tartózkodott, meghalt. Hamarosan odaértek egy kissé kopottas, kétemeletes házhoz. A lány ahogy kinyitotta az ajtót, egy dobókés suhant ki rajta, megvágva a karját, amiből egy kis vér fröccsent Oleg-re. Az orosz előkapta fegyverét, ám valamire felfigyelt. A Geiger-számláló csipogott.
,,Radióaktív valami? De mi? Odabent csak rendőrök vannak... A környéken nincs elfajzott." gondolkodott a katona, amikor meglátta a ruháján az apró vérfoltot. ,,A vére?! Hogyan?! Legfeljebb az elfajzottak vére lehet radioaktív... Mi ez a lány?" mire visszatért fejéből, a lila hajú már leadott néhány lövést és úgy tűnt, nincs több ellenfél. Christine belépett lakásába, majd a hullákat kihúzta levitte a pincébe és magukra hagyta.
-Ez mi volt? - kérdezte az orosz.
-Ne is figyeljetek az ilyenekre. Ez mindennapos. - válaszolt a lány unott hangon.
-De ha üldöznek, akkor miért nem mész el innen?
-Mintha lenne bárhová is mennem... és amúgy is ez a falu jog szerint engem illetne. - mondta Chris, miközben beljebb léptek. - Érezzétek magatokat otthon!
A ház amelybe beléptek, eléggé szerény volt. A falak csupaszan álltak, a szoba közepén egy asztal volt négy székkel körülötte, az ablak alatt pedig egy kicsit nyúzott, de kényelmesnek látszó kanapé helyezkedett el. A függönyök mindenhol be voltak húzva, hogy véletlenül se lehessen belátni.
-Gyertek, körbevezetlek titeket. - szólt a lány, majd elindult a szoba jobb oldalán található ajtó felé. - Ez itt az én szobám. - majd elkanyarodott balra egy másik ajtó felé. - Mivel nincs több szobám, ez lesz a tiétek. Vagy ha esetleg nem szeretsz férfiakkal szobán osztozni, akkor aludhatsz nálam is. - folytatta Abbeyre nézve.
-Köszönjük. - válaszolt a nő mosollyal az arcán.
-Ne aggódj Oleg, idebenn leveheted a maszkot. - szólt Christine. Oleg egy kicsit bizonytalan volt a dologban, de lehajtotta csuklyáját, majd elkezdte meglazítani a maszkot tartó szíjakat. A két nőszerkezet feszülten várta, hogy mit láthatnak majd. Oleg lassan kicsavarta a szűrőt majd letette az asztalra és leemelte a maszkot fejéről. Ekkor a két nő arcára csalódottság ült ki.
-Te még ez alatt a maszk alatt is viselsz egy kendőt? - kérdezte Abbey.
-Csak elővigyázatosságból. - válaszolt az orosz, majd elkezdte lecsavarni fejéről a ruhadarabot. A két ellentétes nemet képviselő ember ismét feszült várakozásban nézték a férfit, majd lehullott a lepel. Két társának lábai földbe gyökereztek a látványtól. Az orosz arcával semmi gond nem volt. Sőt egyenesen jóvágású férfi volt, de a szemei. Rémisztőek voltak. Íriszei teljesen egyszínűek voltak, ráadásul nem akármilyen színűek.
-Mitől... mi történt? - kérdezte reszkető hangon a lány.
-Hogy? - kérdezett vissza csodálkozva az orosz.
-A sze... szemed!
-Oh az... jajj bocsánat. - szabadkozott a férfi, majd becsukta szemhéjait és megnyomogatta őket ujjaival. Amikor kinyitotta azokat és két kontaktlencse pattant ki belőlük. Abbey és Christine szívéről hatalmas kő esett le. - Ez ismét csak elővigyázatosság.
-Ez mitől védene meg? - kérdezte a lázadó nő.
-Ez ismét egy saját találmányom. Megvéd a különféle bombák villanásaitól.
-Éhesek vagytok? - vágott közbe a lány.
-Hát mit ne mondjak... napok óta nem ettem. - válaszolt kicsit elpirulva Abbey.
-Rendben. Helyezzétek magatokat kényelembe, én átmegyek a konyhába és csinálok valami ennivalót.
Oleg körbejárta a lakást, majd miután megtalálta a mosdót elkezdte lemosni ruhájáról a lány vérét.
-"Kétség kívül valami furcsa ebben a lányban..." - gondolta magában, majd miután befejezte a mosdást visszament a nappaliba. Abbey addigra elheveredett a kanapén és mélyen aludt.
-"Heh... biztos nagyon kimerült."
Az orosz átment a konyhába, ahol Christine éppen kenyeret sütött.
-Ez meg honnan van neked? - kérdezte csodálkozva Vasiliev.
-Az egyik pincehelyiségben egy mesterséges kertet tartok. Ott számos ritka növény, mint a búza vagy a kukoricát termesztek.
-Kölyök, kérdezhetek valamit?
-Nyugodtan.
-Mi vagy te?
-Úgy érted hogy fértem hozzá ilyen ritka magokhoz?
-Nem. A véred radioaktív. -a lány elképedt.
-Micsoda?
-A véred radioaktív sugárzással bír. -Christine úgy érezte, nem tud megállni a két lábán, így hát nekidőlt egy konyhapultnak.
-Nem lehet, hogy elromlott a számláló?
-Nem hinném. Addig jelzett, amíg a véred a ruhámon volt és azután elhallgatott... Kérlek, ha tudod az okát, oszd meg velem.
-Fogalmam sincs... De már régóta gyanús volt nekem, hogy képes voltam a kinti levegőt túlélni védőfelszerelés nélkül. -Oleg-et egymás után érték a meglepetések.
-Pontosan mióta jársz ki maszk nélkül?
-Úgy 5 éves korom óta.
,,Akkor a radioaktivitás nem a közelgő elfajulást jelzi... De akkor mi lehet?" -gondolkodott az orosz.
-Nem tudsz semmi olyan eseményről, amikor erős sugárzás közelébe kerülhettél?
-...Talán akkor, mikor még anyám terhes volt velem és a falutól nem messze ledobtak valami sugárzó bombaszerűséget egy vándorló kolóniára, Ő pedig kiment egyenesen a kráterig, hogy visszatartsa őket a falutól... De állítólag a kráterbe nem ment bele, a szélét se túlságosan közelítette meg.
,,Bingó. Amikor még fejlődött volna a magzat, akkor érte volna radioaktív behatás, amitől mutálódni kezdett. De semmi más elváltozás nincsen, csak nem hat rá a kinti sugárzás és radioaktív a vére."
-Utána fogok nézni...
Oleg kiment a konyhából, majd Christine folytatta az étel elkészítését. A férfi leült az asztalhoz, majd táskájából elővett egy dobozt. Kinyitotta az apró fából készült tárolóalkalmatosságot és kiemelt belőle egy hamutálat, valamint egy cigarettát. Pár másodpercre zsebébe mélyesztette jobb kezét, majd kiemelt onnan egy öngyújtót.
-Ugye nem zavar, ha rágyújtok - szólt át a konyhába Christinnek.
-Csak nyugodtan.
A Vadász a szájába vette a cigit, majd meggyújtotta és jó nagyot szippantott belőle.
-Évek óta nem volt rá alkalmam... már lassan el is felejtem milyen érzés... - szólt félhangosan, majd ismét beleszívott cigarettájába. A lány kilépett a másik helyiségből és leült ő is az asztalhoz.
-Honnan szereztél? - kérdezte kíváncsian.
-Van egy nagyon jó barátom Bobbioban, aki dohányt termeszt. Tőle szoktam venni, ha éppen arra járok.
-És nem drága?
-Nem igazán. Szinte nincs is rá kereslet, így csak annyi dohányültetvénye van, ami éppen elég neki és nekem. - válaszolt Oleg, majd beleszippantott cigijébe, majd füstkarikákat fújdosott a levegőbe.
-Kaphatok egyet? - kérdezte Christine, mire a férfi erős köhögésbe tört ki.
-Fiatal vagy te még ehhez, nem gondolod?
-Régen az öregek mindig azt hajtogatták, hogy amire az életben lehetőség adatik, azt ki kell próbálni.
-Végülis... egyszer élünk. Egy szál még nem fog megártani. - szólt az orosz, majd kivett egy cigit a dobozból és átnyújtotta a lánynak. Chris meggyújtotta a dohánnyal töltött papírcsövet és beleszipákolt. A vártnál sokkal másabb volt számára a dolog és köhögni kezdett, majd elpirult.
-Nyugodj meg kölyök... először mindenki így reagál. - mondta a férfi, majd egy utolsó szippantás után elnyomta cigarettáját a hamutálba.
-Te mióta dohányzol?
-Több mint negyven éve.
-Az hogy lehet? Alig nézel ki harmincnak...
-Ezt majd egyszer elmesélem. - válaszolt Oleg mosolyogva. Ekkor egy vekker csörgése jelezte, hogy a kenyér megsült.
-Én előkészítem a vacsorát, addig te próbáld meg felébreszteni Abbeyt, jó? - mondta a lány, miközben elnyomta cigijét és elindult a konyhába.
-Rendben. - válaszolt a férfi, majd felállt az asztaltól és odalépett a kanapéhoz. Leguggolt, majd megfogta a nő vállát. Lágyan simogatni kezdte és közben a nevén szólítgatta, majd pár másodperc múlva Abbey szemei kinyíltak és álmos hangon megszólalt:
-Oleg?
-Igen.
-Jajj... elaludtam... - mondta kicsit elpirultan a nő.
-Semmi gond. - válaszolt mosolyogva a férfi. - Biztos nagyon kimerült voltál. Ha éhes vagy gyere, mert kész a vacsora.
Ezen mondat hallatán, a nő mintha megújult volna, hirtelen felült az ágyon, de elsietett mozdulatára nem figyelve, arca a lehető legközelebb került a férfiéhez és kitört a feszült várakozás kettőjük között. Abbey egyre közelebb hajolt, ajkaik már szinte összeértek.
-Kértek zöldséget? - hallatszott a konyhából. A nő hirtelen elkapta arcát majd válaszolt:
-Igen.
-És te Oleg?
-Én is kérek, köszönöm. - szólt az orosz, majd felállt és leült az asztalhoz. Abbey még mindig kipirult arccal követte őt. Chris kilépett a konyhából és tálalta a vacsorát, majd ő is leült. Mindenkinek jutott bőségesen kenyér, paradicsom, paprika és tojás.
-A tojást is te szerezted? - kérdezte Oleg, miközben neki láttak az evésnek.
-Igen. Régen sikerült pár tyúkot és egy kakast szereznünk. Azóta egész szép kis farmot tartok a pincében.
-Gondolom mesterséges környezetet biztosítasz nekik.
-Próbálom a tőlem telhető legjobbat nyújtani nekik.
-És a tojást miben sütötted ki? - kérdezte Abbey.
-Mindig feláldozok erre a célra egy-két tyúkot. Túletetem őket, hogy jó zsírosak legyenek és az azokból származó zsíradékban szoktam sütögetni. Sajnos olajat nem tanultam meg készíteni, pedig ahhoz is lenne anyagom...
-Már ez is elég elképesztő, hogy ennyi mindent te magad termelsz és tenyésztesz. - mondta az orosz. Miután mindenki megette a vacsorát Oleg elkezdett felöltözni.
-Hová indulsz? - kérdezte Abbey.
-Valamit ellenőriznem kell odakinn.
-Veled mehetek?
-Te inkább maradj itt a lánnyal. - válaszolt a Vadász, majd felemelte táskáját és kivett belőle egy pisztolyt.
-Ezt itt hagyom, ha közben valaki... vagy valami gondot okozna.
-Rendben. Vigyázz magadra.
-Ne félts engem. - válaszolt magabiztosan Vasiliev, miközben kacsintott egyet, majd felvette gázmaszkját és magához vette AK-ját. Miután kilépett az ajtón, Christine bezárta azt.
-Vajon hova mehetett? - kérdezte tőle a nő.
-Lehet, hogy a kapitányhoz... de őszintén fogalmam sincs.
A férfi nem látott messzire az éjszaka sötétjében, ráadásul elkezdett leszállni a köd is.
-"Hol a pokolban lehet?..." - gondolta magában, majd a fal felé indult. Az egyik utcából kilépett egy alak, majd felé fordult.
-Jó estét uram!
-Baker?
-Igen uram.
-Nem láttátok Warront?
-De igen. Baglio egész nap megfigyelés alatt tartotta. Most éppen a kocsmában van.
-Semmi gyanúsat nem csinált?
-Nem uram, nem kaptunk róla jelentést.
-Mindegy... azért megyek és megnézem magamnak...
Warron a kocsmában ült. Egy kis pohár vodkát ivott, mivel többre nem tellett neki, az alkohol ugyanis nem egy olcsó mulatság. Meredt a fél-üres pohárra és elgondolkozott.

Flashback

Három férfi lapult a bozótosban. Nem igazán voltak jól felfegyverezve, a szokásos gázmaszkon és a kés-kis pisztoly-gépfegyver kombón kívül csak sisakjuk volt. Figyelmesen nézték az előttük haladó földutat.
- Biztos hogy jó helyen vagyunk? - kérdezte az egyik halkan. A válasz is csak suttogva érkezett.
- Igen. Az információ 100%-os, itt az erdő déli útvonalán fog a gyalogos egység áthaladni.
Pár perces csend következett, majd egyikük ismét megszólalt.
- Stewensnek ugye ez az első missziója. Na Newkid, milyen érzés az első misszión lenni? Ugye milyen izgalmas? - kérdezte ironikusan.
- Kuss, ne hívj Newkidnek! Te is tudod hogy jobban lövök nálad. Mindenkinél jobban lövök.
- Ejj, de nagy a szád. És akkor is új fiú vagy. A jelentkezési korhatárt is épphogy csak elérted.
- Anyád. Már 2 hónapja elmúltam 19!
- És 2 hónapja vagy nálunk. Newkid.
- Anyád!
- Mind a ketten fogjátok be!
- Értettük parancsnok...
- Hé, ott jönnek!
És tényleg ott jöttek. A vártnál kevesebb, mindössze 4 ember haladt át az úton, ám mind a négyen teljes páncélzatban. A 3 férfi megvárta amíg kb 20 méterrel előttük járnak, majd szinte zajtalanul elkezdték őket követni. Az új fiú fejében ott éltek szervezetének lélekerősítő szavai, amit a belépéskor mondtak neki. "Te, John Stewens, mától a Rendfenntartó egységünk tagja vagy. Célod a korrupció és a bűn felszámolása, hogy ebben az anarchista világban is rendet tudjunk tartani." Naív gondolatok, de a fiút ennek ellenére lelkesítették. Kb fél óra gyaloglás után elérték az egység bázisát.
Megálltak az egyik közeli bokorban, majd megbeszélték a továbbiakat :
- Jól van. Ahogy látom csak 3 szoba van. Vélhetőleg a jobb oldaliba tartják fogva Stewens és Anderson tizedeseket. John, tudom hogy a bátyádról van szó, de akkor is higgadtan kell viselkedned. Halkan kicsempésszük őket amíg a másik teremben vannak. Jason majd jelez nekünk, ha közelednek. Érthető? - a két tag bólintott. - Akkor jelzésre indulunk.
Megvárták amíg a fogva tartók átmennek a másik szobába, majd a kapitány kézjelzésre indultak. Jason az ajtónál maradt őrködni, míg Roger parancsnok és John bementek a szobába. A látvány ami a szemük elé tárult, mindkettőjüket sokkolta. Stewens kénytelen volt felismerni a bátyja és Anderson tizedes véres, megcsonkított hulláját. Az új fiú visszatartotta az üvöltést, de a könnyekkel nem tudott mit kezdeni.
- Uram isten. Húzzunk innen francba. - dörmögte halkan a parancsnok, majd letépte a két hulláról a dögcédulát és elindultak visszafele. Jason nem értette hogy miért jönnek ki ilyen gyorsan a társaik nélkül, ám kérdezni már nem maradt ideje, mert egy kard elegánsan ketté szelte. A bokrokból vagy 15 hasonló kardos egység ugrott ki.
- Vigyázz John, ezek kardosok, ne engedd őket közel magadhoz - üvöltötte a parancsnok, majd fejbe lőtt egyet, ám őt is elkapták hátulról és egy igényes kivégző mozdulattal lefejezték. Johnt kisebb sokk érte, ám ennek ellenére remekül helytált, és már legalább 10-et leszedett amikor elfogyott a lőszere. Kése azonban semmit nem ért a kardosokkal szemben, érezte itt a vég. Azonban ellenfeleit a háta mögül leszedték egy sortűzzel. A fiú nem értette mi van, rettegve fordult hátra. 4 vörösen világító szempár nézett vissza rá. Meg se mert szólalni.
- Jól harcoltál fiú. Az ilyen kardosok még a fegyvereseket is simán megölik. Képzett vagy. Pontosan mire képeztek ki?
- Pisztolyokra, gépfegyverekre és közelharcra, illetve fegyverkészítésre. - válaszolt remegve.
- Ennek a szervezetnek a felszámolásán dolgozunk. Zsoldosok vagyunk. Kiváló harci képességekkel rendelkezel, szükségünk van ilyen emberekre, így hát felajánlom hogy csatlakozz hozzánk. - erre megfagyott a fiúban a vér. Bérgyilkos zsoldosok. Ez is olyan szervezet volt ami ellen ezidáig harcolt. Ám ezután egy másik, sokkal erősebb érzés öntötte el a fiút. A bosszúvágy. Vérbosszú bátyja és osztaga gyilkosai ellen.
- Csatlakozom, ha mindegy-szálig kiírtjuk ezeket a mocskokat. - mondta elborult, gonosz arccal.
- Ezt örömmel hallom. A bázisunkon ismertetünk a részletekkel. Mostantól Warronnak fogunk hívni.

Flashback End

Warront a hirtelen mellette álló orosz szavai zökkentették ki. Meghúzta azt a pár korty vodkát, majd felé fordult.
-Mit akarsz? -kérdezte Warron Oleg-től.
-Ideje, hogy egy kicsit bővebben azonosítsd magad.
-Majd ha fagy. A nevem titok.
-Jól van, akkor kicsit pontosítok. -azzal az orosz előhúzott egy fémből készült koromfekete botot és ráfogta. -Azonosítanod KELL magad.
-Figyelj, Szása, egy tök idegen környéken egy tök idegen faluban miért pont annak a tök idegen Vadásznak adnám meg a nevem, aki a legkevésbé szimpatikus és ráadásul egy elektromos sokkolót fog rám?
-Azért, mert te egy ,,tök idegen" zsoldos vagy, aki az egész bolygón a legkevésbé megbízható emberek egyike, így hát jobb ha tudjuk, hogy mik a céljaid és ki vagy, mert különben mehetsz vissza az elfajzottak közé, vagy esetleg itt helyben belevezethetek egy kis egyenáramot a testedbe, amíg ki nem köpöd, hogy mi a neved. Az, amit az anyád adott neked, nem az, amit a társaság vezére.
A kellemetlen helyzetet felfogva Warron egy kis gondolkodás után megszólalt.
-Daniel Stephenson.
-Remek. És miért is jöttél ide és honnan?
-Nagyjából kelet irányából azért, hogy ne dögöljek meg.
-Oké... Amúgy ez csak egy sima vascső, az utcán találtam, tessék, megtarthatod. -azzal a kezébe nyomta az erre megzavarodott zsoldosnak. -Most békén hagylak, de ne feledd... Rajtad tartom a szemem...
-Jól tudom. -szólalt meg halkan Warron, amikor Oleg kilépett a kocsmából. Fölkelt, majd egy másik ajtón távozott, hogy szálláshelyet keressen. Hamarosan, mikor már egy elhagyatott, lepukkant lakóövezetben járt, feltűnt neki, hogy valaki követi. Megállt. A másik is megállt. Megfordult.
-Bújj elő, tudom, hogy ott vagy! -kiáltotta. Nem volt reakció. Elővett egy pisztolyt és belelőtt egy konténerbe, mire mögüle kiugrott egy katona. Baglio volt az. -Abbahagynád a kukkolásomat? Mindeddig követtél, most már rohadt zavaró!
,,Végig tudta?!" Lepődött meg a kém, ám ekkor előugrott egy második követő. Az egyik romos lakóház ablakából jött és leterítette a meglepetés erejével Warron-t, pedig nem volt valami túlságosan nehéz. A vérvörös revolverét az fejéhez nyomta, ám a zsoldos szinte reflexből leütötte magáról egy határozott öklössel.
-Megint te vagy az, kölyök? -kérdezte, meglátván támadóját.
-Harmincnyolcas, ugye? Legalábbis a páncélodon ez a szám van és volt... Azon a napon.
-Nem tudom miről beszélsz. Tedd el azt a fegyvert, majd menj haza anyudhoz, vagy tudom is én.
-Az anyámat te lőtted le másik 10 zsoldossal együtt! -Christine tüzelt a kétcsövűvel, ám a képzett gyilkos kikerülte a töltényeket. Egy rúgással hátrább küldte, majd ráfogta a pisztolyát.
-Higgadj le kicsi, még mindig nem tudom miről hablatyolsz!
Baglio mindeközben visszamászott a konténer mögé és rádión felkereste a kapitányt.
-Uram, a szőke démon lánya összetűzésbe került a zsoldossal! -foglalta össze a helyzetet röviden. Kis agyalás után Schmidt hangja válaszolt.
-Remek... Hagyd őket, majd elintézik egymást, egyik se fog hiányozni. Hol van ez pontosan?
-Az ex-lakóövezet északi részén, uram!
-Szólj néhány LAW-osnak, hogy zárják körbe a területet, hogy ne menjenek be civilek.
-Igenis, uram! -az őr kirohant a konténer mögül, hogy egy fehér kabátost keressen.
-Hé! Várj, veled még nem végeztem! -kiáltott utána Warron, ám ekkor hatalmas ütést érzett a fején. A két töltény lepattant a sisakjáról.
-Hogyan...?! -lepte meg a páncélzat ereje a lányt, ám ekkor egy lövés megsúrolta a vállát.
-Húzz innen! Ez az utolsó figyelmeztetés.
-Lóf*szt! -Chris kilőtte az utolsó kettő töltényt is, de ismét hasztalan. A zsoldos egy rúgással a falnak küldte, majd odament hozzá és a fejéhez nyomta a fegyverét.
-Nyilván ezért nem fognak favorizálni a faluban, de te akartad...
Az orosz eközben hazaért. Teljesen sötét volt a házban. Hallgatózott kicsit, de senki sem volt az előtérben, gondolta mindenki elment aludni. Belépett a szobájába, majd ledobta magáról a nagykabátot meg maszkot és miután kitapogatta, hol van, lefeküdt az ágyra. Éppen teljesen elnyomta volna az álom, amikor kintről hatalmas durranásra lett figyelmes. Egy robbanásra emlékeztetett. Lélekszakadva rohant ki a szobából és kinézett az ablakon. Nem túlságosan messze lángok világították meg az éjjeli eget, szerencsére csak kis területen. Lépéseket hallott a háta mögött.
-Ez mi a pokol volt? -kérdezte fáradtan Abbey.
-Valami felrobbant a faluban. -válaszolt az orosz. -Megnézem. -elindult vissza a szobája felé és várta, hogy a harmadik lakóval is találkozzon, de nem így volt. -Christine hol van?
-Nem tudom... Mikor elmentem aludni azt mondta jön Ő is, de most mikor felkeltem nem láttam a szobában.
,,Valami azt sugallja, köze van a robbanáshoz..." -Oleg összekapta magát, majd kilépett az ajtón, de még visszaszólt.
-Reteszeld el az ajtót és ha valaki be akar jönni, fogd a pisztolyt és nézd meg az ablakból ki az. De amúgy senkit se engedj be, akit nem ismersz! -becsukta az ajtót, majd az utcákat átszelve rohanni kezdett a lángok irányába. Hamarosan néhány barikádba botlott, ám mivel nem volt őrség, gond nélkül átmászott rajtuk. Perceken belül egy szélesebb utcára ért. Két oldalt a házak lángoltak, az úton néhány gránát csinálta gödör volt.
-Mi a fészkes fene történt itt? -kérdezte magától, majd elindult. Kettő alak tűnt fel hamarosan. Egymással voltak elfoglalva, őt nem látták meg. Az egyik Warron volt láthatólag, de a szem üvege be volt repedve, a páncélzatáról pedig leégett a festék. A másik Christine volt, láthatólag sántított a lábán lévő lőtt sebek miatt, ruhája itt-ott meg volt pörkölődve. Fáradt volt, de kezében még mindig kétségbeesetten szorongatta a revolverét.
,,Ezért jött volna? Hogy végezzen Chris-el? Tudtam, hogy a zsoldosokban nem lehet megbízni..." villant át Oleg fején a gondolat. Lekapta a málháját és összerakta a fegyverét, majd villámgyorsan betömte az uránmagos töltényt. ,,Gyorsan kell végeznem vele, a páncélzata pedig mocskosul kemény... Ebből a szögből pont csak őt találom el, a töltény pedig ha tovább is megy, akkor sem lesz baj, eléggé üres ez a terület..." Célzott. A felek éppen kifújták magukat. Tökéletes alkalom. Készen állt a tüzelésre. Agya kiadta a parancsot az izmoknak, ám ekkor megfordult az állás. A lány került a célkeresztbe. De már késő volt. A töltény röpült, majd eltalálta azt, aki útjába került. Az orosz meglepetésére megállt a lány testében, pedig át kellett volna szelnie, mint késnek a vajat. Ráadásul össze sem esett, pedig az erőtől fel kellett volna borulnia. Térdre rogyott, majd fájdalmasan üvölteni kezdett. Warron megakarta nézni, hogy ki lőtte le ellenfelét, ám nem mozdult a teste. Megbénult. Hirtelen egy olyan érzés uralkodott el rajta, ami egy ilyenfajta speciális gyilkoson nagyon ritkán. Félelem. Jeges félelem volt szívében, miközben tekintete mindvégig a lányon volt. Az hamarosan felállt, de a szájából vér folyt, a szemeit lassan ellepték az erek. Majd az írisze nagyobbodni kezdett, végül az egész szeme sárgán fénylett. A szembogara eltűnt. Hamarosan a hátából valami zöldes füst áramlott ki. A feje körül elkezdett összesűrűsödni, mígnem az állaga üvegre nem hasonlított. Kb. 1 méter hosszú szarvszerűséget alkotott. A háta mellett szárnyhoz hasonló alakja volt. Befejezte az átalakulást. Vasiliev ránézett a Geiger számlálóra. Össze-vissza ugrált, teljesen megkergült.
,,Miféle lény ez?!" kérdezte magában. Teljesen tanácstalan volt, rengeteg éve élt, sok elfajzottal harcolt, de ilyet még nem tapasztalt. A lány felemelte a fegyverét. Az is megváltozott. Sokkal több csöve lett. Meghúzta a ravaszt, egy hatalmas zöldes energianyaláb száguldott ki belőle, ami elnyelte a zsoldost, majd néhány épületet letarolt. Végül szétfoszlott, Warron ájultan csapódott neki egy falnak. Christine ezután elejtette a fegyverét, majd az egész zöld lebegő üvegdíszlet széttört. Szeme visszaalakult, majd öklendezni kezdett és egy adag vér társaságában földobta az uránmagos töltényt, majd eszméletét vesztette. A Geiger-számláló elcsitult, majd Oleg odarohant Christinehez.
-Chris! Chris!
A lány nem válaszolt, továbbra is eszméletlenül feküdt a földön, a szájából pedig vér csordogált.
-"Ha nem állítom meg, akkor el fog vérezni..." - gondolta magában, majd fegyverét szétkapta, elrakta málhájába és felemelte a lányt. Karjaiba vette és futásnak eredt. Ahogy a házhoz ért felkiáltott:
-Abbey nyisd ki!
Az ajtó zárjai pár másodpercen belül kattantak, majd kinyílt. A férfi majdnem fellökte a nőt, ahogy hirtelen berontott az ajtón.
-M-Mi történt? - kérdezte rémülten Abbey.
-Majd elmagyarázom, de most sürgősen el kell állítani Chris vérzését, különben meghal!
Oleg letette a lányt a kanapéra, majd kifutott a konyhába. Kinyitotta az egyik szekrényt és egy kés után kutatott. Pár percbe beletellett, mire talált egy megfelelő méretűt. Ledobta magáról gázmaszkját és málháját, majd visszasietett a lányhoz.
-Fektesd az oldalára és nyisd szét a ruháját! - szólt a Vadász.
-De...
-Csak csináld!
Abbey még sosem volt ilyen helyzetbe és kezdett eluralkodni rajta a pánik, de úgy tett, ahogy a férfi mondta. Ahogy arrébb húzta a ruhát a lány oldalán, felfedte a töltény bemeneti sebét. Visszataszító látvány volt. A bőr és a hús körülötte feketére pörkölődött és a lyuk minimum tíz centiméter átmérőjű volt.
-M-Mi okozta?
-Egy urániummagos töltény. - válaszolt a férfi, majd óvatosan elkezdte felvágni a lány oldalát.
-Mit csinálsz?
-El kell távolítanom minden repeszt, különben a közvetlen sugárzásba belehal. Hozz egy tűt és cérnát, amíg én ezt megcsinálom!
A nő felpattant és kutatni kezdett. Minden szekrényt és polcot átnézett, de nem jutott semmire.
-Nem találom... - fakadt ki, könnyeivel küszködve.
-A málhámban találsz egy elsősegély dobozt, abba lennie kell. - válaszolt a férfi, miközben felnyitotta Chris testét. Váratlan látvány érte. - Úristen...
-Mi az? - kérdezte rémülten Abbey.
-Ennek a lánynak a belső szervei nincsenek a helyükön...
-Az meg hogy lehet?
-Biztos a korai sugárfertőzése miatt... de ez elképesztő.
Chris minden egyes szerve abszolút eltérő helyen volt az átlag emberétől, kivéve a tüdejét, de a bordái háromszor vastagabbak voltak és a csontjai olyan szilárdak voltak, hogy egy tank is átmehetett volna rajta anélkül, hogy megreccsennének.
-Nem látom a repeszeket... - szólt Oleg.
-De akkor miért vérzik még mindig?
-Lehet, hogy a nyelőcsövét felsértette a töltény, amikor kiköpte azt.
-K-Ki köpte a töltényt?...
-Igen... nem tudom, hogy hogyan de kiköpte... - válaszolt a férfi, majd összevarrta a lány oldalát.
-Most mi lesz? - kérdezte Abbey.
-Kénytelen leszek még egy vágást ejteni rajta... csak most a torkán.
Az orosz hátára fektette Christ, majd a késsel óvatosan felvágta a gégéjénél a torkát. Hirtelen egy nagy adag vér buggyant ki a lyukon, majd Oleg tiszta rálátást nyert a vérzés okára. Két repeszdarab volt beszorulva a nyelőcsövébe, ami szétégetett pár ideget és eret. Egy csipesz segítségével óvatosan kiemelte a sugárzó repeszeket, majd azokat elzárta és pár óvatos öltéssel lezárta a sebet.
-Kész... - szólt, majd kimerülten a földre huppant a kanapé mellett. Warron lassan kezdett magához térni. Nagyon nehezen lélegzett. Ahogy kinyitotta a szemeit, észrevette, hogy mozog. Nehezen, fájdalmasan elmozdította a fejét oldalra, meglátta, hogy fehér kabátos alakok viszik a vállukon.
-Jól elbánt vele az a démon... Lehet nem is éli túl. -szólalt meg az egyik.
-Ne mondj semmi baromságot, amíg a doki meg nem nézte... -válaszolt a másik. A zsoldos lenézett. A páncélja fel volt szakadva, alatta össze volt égve a teste. Ismét elájult.

Korom sötét volt, a végtelen labirintus folyosóin. Valaki mégis járt rajtuk. Egy öltönyös alak volt. Rohant, mint akinek az élete lenne veszélyben. Hamarosan pár sarokkal arrébb egy elegáns fekete ajtóhoz ért. Kilihegte magát, majd belépett. Bent egy hatalmas szoba volt. Csak a túlsó felében lobogott egy kandallóban tűz, előtte egy hatalmas, aránytalan kanapé volt.
-Mit akarsz? -dördült egy torz hang. Az öltönyös közelebb jött a kanapéhoz.
-Felséges királyom... Találtunk egy királynőt.
A kanapé megfordult. A hátulról érkező fény miatt nem lehetett látni, csak a körvonalait.
-Ugye most nem viccelsz?
-Egyáltalán nem. Itt van a faluban.
-Valóban?
-Igen.
Csönd következett...
-És ki az?
-Christine. A szőke démon lánya.
-Ki hitte volna... -a titokzatos alak felkelt a székből. A sziluettje elárulta, hogy az arca jobb oldalából daganatok lógtak ki, szeme pedig vörösen fénylett, de ezektől eltekintve ember volt. -Menjünk, Jürgen. Cserkésszük be az oroszlánt, amíg alszik. -A kandallótól nem messze megnyomott egy téglát, amitől kinyílt egy titkos ajtó. Belépett rajta, utána meg hűséges szolgája is. Lementek egy lépcsősoron, majd egy másik ajtón kilépve a szabadba jutottak. A holdfény megvilágította a ,,király" arcát. Félig el volt zöldülve, a nagy daganatok mellett apró kidudorodások is voltak, mindkét szeme véres volt. Egy színpad szerűségre sétált fel, majd meghúzott egy kötelet, mire másodpercek alatt egy 50 fős LAW osztag jelent meg előtte és néhány katona. A mutáns az egyik katonának odaadott egy képet.
-Menjetek ehhez a házhoz és hozzátok el nekem Christine Boggs-t. Lehetőleg élve. -utasította, mire a szolga csak bólintott egyet, majd elrohant a lakóövezet irányába, az összes többi utána. Mikor eltűntek a láthatárról, a vezér Jürgen felé fordult.
-Reggelre már itt lesz. Készítsd elő a tudatmódosító szereket! -parancsolta. Az öltönyös visszasétált a titkos ajtón, a sugárfertőzött pedig csak leült az állványzat szélére és várt...

Abbey egy kendővel megtörölte az arcát. Kicsit megizzadt, a krízishelyzet miatt.
-Most mi legyen? -kérdezte az orosztól, aki azóta hozott magának egy széket és azon ült.
-Menj aludni. Én majd megfigyelem az éjjel, ha esetleg súlyosbodni akar az állapota. -a válaszra a nő elballagott a szobájába. Oleg ült a széken, lassan elnyomta az álom... Ám felébredt a csörömpölő üveg hangjára. Felkapta az előtte lévő asztalra helyezett pisztolyt, de egy villanás teljesen elvakította, füle sípolt. "Villanógránát?!" - gondolta magában Oleg. A füle csengett és a hirtelen fényhatástól pillanatnyilag megvakult. LAWosok hada rontott be az épületbe, majd elkezdtek felmasírozni a lépcsőn. Abbey felriadt a gránát robbanására, majd az ágya melletti pisztolyt magához vette és kirohant a nappaliba. A férfi a földön ülve szemeit dörzsölte.
-Oleg jól vagy? Hallasz engem?
-Vidd innen Christinet. Biztos hogy érte jönnek!
-De merre menjek?
-Használd a tűzlétrát, a konyha ablakán ki tudsz rá mászni.
-És veled mi lesz?
-Miattam ne aggódj. Siess!
A nő elrakta fegyverét, majd karjaiba vette a lányt és kimászott a létrára. Alig hogy letette a lábát az első lépcsőfokra, hallotta ahogy a LAWosok betörték az ajtót. Abbey lesietett a földszintre, majd körülnézett, de nem látott senkit, így futásnak eredt az elhagyatott házak felé.
-Hol van a lány? - kérdezte egy elkorcsosult hang, melynek a tulajdonosát látta a Vadász, a villanógránát hatása miatt.
-Nem tudom. Itthon sem volt. - válaszolt Vasiliev.
-Akkor hova ment?
-Fogalmam sincs. Mire ideértem, nem volt itt. - mondta a férfi miközben látása kezdett visszatérni és egy furcsa fejformájú embert vélt látni.
-És te mit keresel itt? Milyen kapcsolatban állsz vele?
-Meghívott vacsorára, mert megmentettem az életét a közeli erdőben.
-Áh... akkor úgy néz ki , hogy hálával tartozom neked. - mondta az eltorzult hang tulajdonosa, majd megfordult és kilépett a házból. A katonák követték.
-"Remélem Abbey talált valami búvóhelyet..." - gondolta magában Oleg, miközben összeszedte magát és felült egy székre.
-Állj! - kiáltott egy ember. Abbeyben megfagyott a vér, lábai földbe gyökereztek.
-Hova viszed a nővéremet?
-Hogy?... Ő a testvéred?
-Igen. És most felelj! - szólt a fiú, miközben közelebb lépett és a pisztolyát egyenese a fejének szegezte.
-Fehér köpenyes emberek rohanték le a házat, ahol lakik. Épp hogy sikerült elhoznom.
-LAWosok? Mi a fenét akarnak tőle megint?
-Nem tudom, de jó lenne minél hamarabb egy biztonságos helyre jutni ahol nem találhatnak meg.
-Kövess! - mondta a fiú, majd futásnak eredt. A nő követte, majd pár percen belül odaértek egy elhagyatott bunkerhez. A fiatal kinyitotta a harminc centi vastag ólomajtót, majd előreengedte a nőt. Pár pillanatig korom sötét volt, de amint a fiú megtalálta a kapcsolókat fény gyúlt a végtelennek tűnő folyosón.
-Gyere! - mondta Chris öccse, miközben elindult. A bunker teljesen üres volt. A falak csupaszak voltak, csak egy-két helyen tarkították repedések.
-Itt biztos, hogy nem fognak megtalálni? - kérdezte Abbey.
-Nem mer lejönni ide senki, ezért használom rejtekhelynek.
-Miért nem jön ide senki? - kérdezett ismét a nő, mire a fiú megállt, megfordult és elborult tekintettel válaszolt:
-Mert tele van megmagyarázhatatlan dolgokkal.
-Ez mit akar jelenteni?
-Többször is megpróbálták helyrehozni ezt a bunkert, mivel ez az egyetlen atombomba-biztos óvóhely a faluban. De akárhányszor lejött ide egy helyreállító csoport, mind eltűntek. Nyomok nélkül.
Abbey egy pillanatra megrémült, de erőt vett magán és így szólt:
-Nem tudják, hogy mi okozza az eltűnéseket?
-Egyesek szerint anomáliák jelennek meg, mások szerint az itt meghalt emberek szellemei kísértenek. Van aki pedig azt állítja, hogy elfajzottakat látott. De az anomáliákat már kizártam.
-Hogyan?
-Az anomáliáknak búgó hangjuk van. Én pedig morgás- és hörgésszerű hangokat szoktam halla... - be sem tudta fejezni a mondatot a fiú, amikor a folyosó egyik árnyékos zuga felől halk hörgés hallatszott. - Gyere menjünk be bebiztosított szobába.
Chris öccse ekkor a falnak támaszkodott, mire kinyílt egy ajtó, aminek a színe teljesen ugyanolyan volt, mint a falnak. amint beléptek a szobába, az ajtó bezárult és súlyos reteszek kattanása hallatszott.
-Itt biztonságban vagyunk. - mondta az öccs, majd felkapcsolta a villanyokat. A szoba hatalmas volt, telis-tele élelemmel és egy hordónyi vízzel. Négy ágy - abból az egyik kétszemélyes -, egy asztal körülötte hat székkel és egy széles kanapé alkották a berendezést. A falakon régi képek lógtak, korabeli alakokat ábrázolva. Abbey letette a lányt az egyik ágyra, majd leült az asztalhoz.
-Mi történt a nővéremmel?
-Nem tudom. Az igazság az hogy Oleg... Úristen!
-Mi az?
-Vissza kell mennem Olegért!
-Az kicsoda?
-Aki megmentette a nővéredet és engem is.
-Rendben. Ki kísérlek a bunker bejáratáig.
A fiú kinyitotta a rejtett szoba ajtaját, kikémlelt rajta, majd kiléptek onnan és az ajtó bezárult. Futásnak eredtek és secperc alatt a kijáratnál voltak. Chris öccse kikukucskált az ajtón és miután nem látott senkit kiengedte a nőt.
-Amikor visszaértek, az ajtót a zsilip elforgatásával és ennek a gombnak az egy időben való megnyomásával tudjátok kinyitni. - magyarázta a fiú, miközben megmutatta a gombot.
-Rendben. Sietek. - válaszolt Abbey, majd futásnak eredt.
Oleg megmosta az arcát, majd kiment a nappaliba és rágyújtott.
-Kezd elegem lenni ebből a helyből... - mondta félhangosan, majd odalépett a nyitott ablakhoz és rákönyökölt az ablakkeretre. Nagyot szipákolt cigijéből és a füstöt hosszasan fújdosta. Amikor elszállt előle a felleg, meglátta ahogy Abbey a ház felé fut. A férfi eldobta a dohánytekercset és elkezdte összepakolni felszerelését. Alig hogy végzett vele, Abbey megjelent az ajtóban.
-Jól vagy? - kérdezte aggodalmas hangon, miközben átölelte az oroszt.
-Kutya bajom. Chris hol van?
-Kiderült, hogy van egy öccse. Vele van egy elhagyatott bunkerban. Jobb lesz ha mi is odamegyünk.
-Abbey, te ezt akarod?
-Mire gondolsz?
-Nem látod mibe keveredtünk? Ez a lány vonzza a bajt. Azt se tudjuk ki mond igazat. Ráadásul a kölyök félig elfajzott!
-És most mit akarsz csinálni?
-Őszintén azt tervezem, hogy kimaradok ebből az egészből. Amúgy is tartozom Schmidt kapitánynak a szolgálataimmal.
-De nem látod, hogy Chris segítségre szorul?
-És mi van ha ő a hunyó?
-Ezt meg hogy érted?
-Érdekes, hogy senki nem áll mellette. Érdekes, hogy az egész falu ki akarja csinálni.
-Ezen mi érdekes? Ha valaki csak egy kicsit is más, azt már rögtön mindenki utálja! Az ilyen embereknek nem is lehet segítséget nyújtani? - fakadt ki a nő. Hangjában düh és együttérzés kavargott.
-Ez a lány nem csak szimplán más.
-Hanem?
-Emlékszel az uránium töltényre?
-Igen, mi van vele?
-Én találtam el vele a lányt.
-Micsoda? - döbbent meg Abbey. - Nagyot csalódtam...
-Nem fejeztem be. - vágott közbe Oleg. - A bérgyilkossal került összetűzésbe. Én Warront akartam lelőni, de a töltény útjába ugrott Chris. És akkor több furcsa dolog is történt...
-Micsoda? Mi történt?
-Az első az, hogy a tölténynek egy komplett háztömböt is könnyedén át kéne szakítania, de a lány teste felfogta. A másik, hogy miután a töltény eltalálta, valamiféle zöld anomália kezdett el belőle szivárogni és mint egy külön organizmus, hozzá épült. Szarvai és szárnyai nőttek. De szinte azonnal össze is esett és az anomália eltűnt.
-Akkor... ezért ilyen kimerült...
-De ami a legfurcsább, hogy vele együtt a fegyvere is átalakult és valami hihetetlen erejű lövést adott le vele.
-Az volt a robbanás?
-Igen.
A két ember pár másodpercig csak egymást bámulva álltak, majd Abbey megszólalt:
-Oleg.
-Hm?
-Nem hagyhatjuk magára.
-Én nem akarok belehalni abba, hogy megint átalakul és feldarabol mindenkit...
-De te lehet, hogy tudsz érte valamit tenni! Te egy feltaláló vagy és talán a legtapasztaltabb ember ezen a világon!
-Lehet...
-Kérlek.. az én kedvemért. - mondta a nő, majd közelebb hajolt a Vadászhoz és egy rövid csókot adott a férfi ajkára. Oleg arcán apró mosoly jelent meg, majd így szólt:
-Kap egy esélyt. De ha megdöglünk az a te számládra lesz írva.
-Alku. - válaszolt Abbey, majd rövid kacagásban törtek ki. Az orosz felvette gázmaszkját és málháját, vállára akasztotta AK-ját, majd elindultak. Lent az utcán neszezésre lett figyelmes a Vadász.
-Valaki követ. - szólt halkan, majd óvatosan lecsúsztatta a géppuskát a válláról és kibiztosította azt.
-Erre semmi szükség Oleg... - mondta suttogva a nő.
-Ha meg akarjuk védeni a lányt, akkor nem tudhatják meg, hogy hol vagyunk. - válaszolt a ruszki, majd egy hirtelen mozdulattal megfordult és elsütötte a fegyvert. Az egyetlen töltény, amit kilőtt, fejbe találta követőjüket, aki azonnal meghalt.
-Ezek megint a LAWosok. - mondta a gázmaszkos. - Siessünk.
-Ahogy a bunkerhez értek, kinyitották az ajtót. Beléptek a földalatti építménybe, majd az orosz felkapcsolta a zseblámpáját. Ahogy a hosszú folyosó mélyére világított, egy árny suhant el a távolban.
-Az mi a fene volt? - kérdezte.
-Senki nem tudja, de egy biztos. Nem ember.
-ÉS ez akar lenni a biztonságos búvóhely? - kérdezte kicsit kételkedő hangon Vasiliev.
-Ide nem mertnek lejönni az emberek. - válaszolt Abbey, miközben megtalálta a kapcsolókat és a folyosó egésze kivilágosodott.
-Itt egy ajtó sincs. - mondta a férfi pár perc séta után. Ekkor előttük megmozdult a fal, majd lassan kinyílt. A Vadász célra tartott fegyverével, de a nő óvatosan lehajtotta karját és így szólt:
-Nyugi ő velünk van.
-Gyertek! - szólt a fiú, aki épp hogy csak kidugta a fejét az ajtón. A két felnőtt belépett, majd az ajtó bezárult és a reteszek a helyükre csúsztak. Oleg megfordult, majd így szólt:
-Szép kis készleteid vannak öcskös. Én Oleg Vasiliev vagyok.
-Örvendek. - válaszolt a fiú.
-Jajj tényleg... még én sem mutatkoztam be. Az én nevem Abbey Taylor. És téged hogy hívnak? - kérdezte mosolyogva.
-Az én nevem Alexander Boggs.

A főtéren az eldeformált arcú férfi álldogált már egy ideje. Hamarosan megunta és belefújt egy nála lévő sípba, mire lassan elé gyűlt az egész osztag.
-Megvan? -kérdezte.
-Nem, uram! -válaszolta az egyik katona.
-Hasztalanul próbálkozik, én vagyok ennek a falunak a vezére. Az összes búvóhelyet ismerem ennek a porfészeknek a területén! -a vezér végignézte a keresőcsapat sorait. Megakadt valamin a szeme. -Hol van a 24-es? -A válasz néma csend volt. A LAW-osok egymásra néztek, de egyikük sem tudta, hová tűnt bajtársuk.
-Ezzel csak a saját sírját ássa. Nézzétek át a területet, amerre elment és a holttestéhez legközelebb lévő bunkerben lesz! -szólalt meg hamarosan ismét a király. Ismét eltűnt a hadsereg. A sugárfertőzött most a ruhája egyik zsebébe nyúlt és kivett egy telefonszerűséget.
-Jürgen! Szükségem lesz egy kis radioaktivitásra, hozz ide egy ,,fröccsöt"!
-Igenis, uram! -hangzott a szolga a készülékből, majd a mutáns ismét eltette.

Schmidt az ablakon bámult kifelé a romos épületekre. Az ajtó nyikorogva kinyílt mögötte.
-Kapitány! A lezárt terüle-
-Igen, láttam. -vágott közbe az őr szavába a kapitány.
-Mit kíván tenni?
-Mivel a zsoldos sérült meg, valószínűsíthető, hogy Chris-től származik a sugárfertőző lövedék. Az a lány semmiképpen nem ember, hogy ilyenre volt képes. Riasszák a F. E. O.-t!
-É-értettem, uram!

A király a földön feküdt. Szájában egy szivar égett. Nézte a csillagos eget. Hamarosan valami zaj jött a kabátja zsebéből. Kikaparta a telefont.
-Uram! Megvan! Alig 20 méterre a régi atombunkertől! -szólalt meg a vonal másik végéről örömittasan, de még is kissé félve egy LAW-os.
-Rendben. Mindjárt jövök, addig készüljenek fel, hogy bemegyünk. -válaszolt teljes nyugalommal a vezér.
-De... Királyom... Ez az a bunker, ahol...
-Mondd, hogy nem hiszel ezeknek a hülye rémtörténeteknek? Nincs ott bent más, legfeljebb néhány elfajzott. Sima ügy.
-Igenis... -azzal a vonal megszakadt. A mutáns felkelt a földről. Öltönyös komornyikja megjelent mögötte.
-Elhoztad?
-Igen, felség.
-Remek. Szükség lesz rá, a régi bunkerben rejtőzött el.
-Értem. Most kéri, vagy mikor odaértünk?
-Majd ha szólok... -ezután mindketten megindultak futólépésben a kísértet bunker felé. Fél óra múlva odaértek. A LAW-osok és a katonák az ajtó körül álltak. Az egyik edzettebb katona éppen a masszív nyílászáró felfeszítésével próbálkozott, sikertelenül. Mikor meglátta a főnök érkeztét, odament hozzá fáradtan.
-Nem nyílik.
-Akkor robbantsák be!
-Uram, azt észreveszi és elmenekülhet! -vágott közbe egy fehér kabátos.
-Nem fog elfutni. Ő sem tudhatja ennek a bunkernek a felépítését, legfeljebb eltéved és éhen hal, esetleg belénk fut, vagy az elfajzottak tépik szét. Kevés esélye van rá, hogy kijusson, ráadásul van egy-két trükköm az elfogásához...
A robbanóanyag hamarosan felkerült az ajtóra. Miután mindenki elhelyezkedett biztonságos távolba, működésbe hozták a szerkezetet és nem éppen csendesen kivált az ajtó a helyéről. Az egész csapat belépett. Kapcsolókat nem találván néhány eldobható fáklyával világították meg a folyosót...

[Shidotoku]

Part 2:
Oleg a falhoz simulva hallgatózott. Mindenki készenlétben várt a robbanás hangja óta. Csak lépéseket hallott elmenni, de vissza nem jöttek.
-Kik ezek és hogy mertek ide lejönni? -gondolkodott hangosan Alex, de Abbey némán csendre intette. Az orosz hamarosan beszédet hallott. Igen halk volt, a fal miatt, de nagyjából ki tudta hámozni a jelentőségét.
-Uram... -a válasz valami hang volt. De túl torz volt, hogy érteni lehessen. Vasiliev-nek mégis ismerősen csengett.
-Rendben. -ezután csönd következett. Hamarosan a Geiger-számláló csipogni kezdett.
,,Mi a pokol?!" gondolta magában Oleg, de a következő percben a falat valami betörte, őt pedig ellökte pár méterre. A porból zöld fény szűrődött ki, majd kilépett egy fekete hajú férfi, félig eltorzult arccal, véres szemekkel és anomáliák voltak neki is a testére csatlakozva. Csak éppen 3x akkorák voltak, mint Christine-nek.
-Adjátok át a királynőt és nem esik bántódásotok! -követelte eltorzult hangján. Abbey pisztolyáért nyúlt, de ekkor fehérköpenyesek lepték el a szobát.
-Meg ne próbáld! - kiáltotta az egyik. A nő magasba emelte karjait, ezzel jelezvén, hogy nem áll ellen.
-Leteheted a kacsóidat szépségem. - szólt az elfajzott ember.
-A lányért jöttetek? - kérdezte Abbey, miközben leeresztette kezét.
-És még eszes is, egyre jobban tetszel nekem. Lehet, hogy téged is magunkkal viszünk.
-Hagyd békén őket! - kiáltott egy hang.
-Áh te is itt vagy Alex? Gondoltam, hogy ez a te búvóhelyed.
-Miért nem tudjátok végre békén hagyni a nővéremet?
-Én pont segíteni akarok rajta.- válaszolt kaján vigyorral az arcán a torzszülött.
-Azzal segítenél a legtöbbet, ha végre leszállnátok rólunk.
-Ebben tévedsz! ha végre királynővé tehetem, akkor mindenki tisztelni fogja.
-Soha nem adná fel az emberségét ezért a célért!
-Meglátjuk...
-Most már kurvára elegem van ebből a helyből. - mondta egy ismerős hang a szoba túlsó végéből.
-Ki van ott? - kérdezte az egyik LAWos. Oleg előlépett az árnyékból. Ruhája csupa vér volt. Egyik kezében egy üres gyógyszeres üvegcse, a másikban pedig egy eddig nem látott fegyver.
-Ne akarj hősködni idegen. - mondta kacagva a király.
-Nem fogok. Egyszerűen megölök minden férget az egész bunkerban. - alig hogy e szavak elhagyták a Vadász ajkát, felemelte fegyverét és elsütötte. A három fénynyaláb, amely a pisztolyból tört elő, körülzárta az elfajzottat. Pillanatok alatt a fehér színű nyalábok zöldre váltottak, ahogy a királyról eltűntek az anomáliák.
-M-Mi ez? - kérdezte erőtlen hangon a torz ember.
-A fegyver magába zárja a különféle anomáliákat és sugárzó atomokat. Eredetileg veszélyes anyagok mozgatására használták, de most úgy néz ki tökéletesen szolgál.. Főleg az apró módosításaimnak köszönhetően.
-Miféle módosítás? - kérdezte Alex. Kérdésére azonnal választ kapott, ahogy a fegyverbe visszahúzódtak a nyalábok. Oleg állított egy kapcsolón és a pisztolyban kavargó molekulák hirtelen rendeződtek.
-Nem lehet... Oleg ne csináld! - kiáltott a fiú, de késő volt. A Vadász elsütötte a fegyvert, ami egy üveggolyó méretű zöld gömböt lőtt ki. Az apró lövedék fejbe találta az egyik LAWost, akinek az említett testrésze teljes egészében leolvadt. Mire ez megtörtént, töltények hada repült célpontjaik felé. Egy pillanat múlva a földön hevert az összes fehérköpenyes.
-Jürgen! Tűnjünk innen. - szólt a király, majd futásnak eredet szolgájával.
-Mintha engedném. - kiáltott utánuk az orosz, majd kilépett a folyosóra és célba vette Jürgent, de ekkor Alex lefogta és így szólt:
-Elég volt. Christine nem bocsájtana meg meg, ha te ölnéd meg őket.
-Szállj le rólam kölyök. - válaszolt a Vadász, majd ellökte magától a fiút és ismét célra tartott, de a két férfit elnyelték az árnyak.
-Új rejtekhelyre kell mennünk. - szólt Alexander, miközben felállt a földről.
-Csinálj amit akarsz, de én lelépek innen. Elegem van ebből. Nem vagyok senki testőre. - mondta a férfi, majd megfordult és belépett a szobába, hogy összeszedje a holmiját, de az útjában állt Abbey, aki könnybe lábadt szemekkel nézett rá. Oleg pár pillanatig farkasszemet nézett a nővel, majd odament az asztalhoz és elrakta a felszerelését málhájába.
-Mit csinálsz? - kérdezte a nő.
-Elmegyek. Teljesítenem kell a szolgálatomat és a gyógyszereimet is pótolnom kell, amihez anyagot kell szereznem.
-De ígéretet tettél.
-Azt mondtam, hogy adok egy esélyt. De ha most nem lett volna nálam a regenerálás elősegítőm, akkor már rég halott lennék.
-Megértelek, de akkor sem hagyhatsz itt minket így!
Oleg közel lépett Abbeyhez, mélyen a szemébe nézett, majd így szólt:
-Akkor csak figyelj.
A nő arcára fagyott csalódás és a bánat kifejezése, majd legördült egy könnycsepp rajta. Az orosz kilépett a szobából, majd elindult a kijárat felé.
-Én nem hibáztatom. - szólt Alex.
-Azt hittem, hogy ő a megtestesült jó. Amikor megmentett olyan volt, mint egy angyal. Annyira más volt...
-Nem ő az egyetlen, aki miattunk hagyja el a falut. Ez a kihalt része a településnek a riadt emberek által lett elhagyva. Több mint háromszáz ember menekült innen el.
-De ő akkor is más. Legalábbis eddig azt hittem...
Oleg éppen kilépett a bunker ajtaján, amikor a föld súlyos léptek alatt kezdett el dobogni.
-Most már csak ti hiányoztatok ide... - mondta, ahogy megpillantotta a felé közeledő három nehéz páncélos katonát.
-Háhááá! Nézzétek srácok kit fújt erre a szél! - mondta a legmagasabb rangjelzésű katona a társainak.
-Ki hívott ide titeket 'Crush'?
-Schmidt kapitány küldött egy vészhívást a központba.
-Mit kerestek?
-El felejtetted a régi munkakörödet 'Frost'?
-Jól tudom, hogy mi a dolgotok, de itt egy elfajzott sincs.
-Azt az infót kaptuk, hogy egy bizonyos Christine Boggs elfajzásnak indult. Ezt egy fejvadász is megerősítette, akivel az őrposztnál beszéltünk.
-Warron?
-Igen.
-És mit akartok csinálni a lánnyal?
-Áhá, szóval ismered?
-Nem mondtam.
-Ha nem ismernéd, akkor nem kérdeznél ennyit.
-Csak futólag ismerem. De most válaszolj te.
-Hogy mit csinálunk vele az attól függ, hogy milyen az állapota.
-Akkor jobb lesz, ha békén hagyjátok.
-Azt majd eldöntjük mi. Tudod hogy hol van?
Oleg nem válaszolt, csak bólintott egyet a bunker ajtaja felé.
-Ott bent?
-Ja...
-Akkor munkára fel fiúk. - mondta a Crush fedőnevű katona, majd társaival felkapcsolták a páncéljaikra épített apró reflektorokat és elindultak. Az ajtóban Crush visszafordult, majd így szólt:
-Amúgy a ruhádon az kinek a vére?
-Az enyém.
-Remélem nem a lány művelte.
-Ő eszméletlen. Ezt egy másik hibrid okozta.
-Héhéhé fiúk! Állj! Mit mondtál Oleg?
-Hogy egy másik is van.
-Erről nem szólt a kapitány. Mit tudsz róla? Hol van?
-A tag testén már kívülről is mutatkoznak a sugárzás hatásai. Azt nem tudom hogy, hol lehet. Elmenekült mielőtt megölhettem volna.
-Elpuhulhattál, ha valaki el tudott előled futni.
-Közbe avatkozott egy kölyök.
-Értem. Nos mi bemegyünk, de örülnék ha velünk tartanál.
-Ha jól fizettek, akkor nincs akadálya.
-Ne szivass Frosty...
-Jól van. Gyerünk.
A négy ember belépett a sötét folyosóra. A FEO által fejlesztett robotpáncélok lépései alatt ismét remegni kezdett a föld. Egyszer csak egy árny suhant át a reflektorok fényén.
-Az mi a búspicsa volt? - kérdezte az egyik katona.
-Biztos csak a képzeleted játszik veled Shatter. Én nem láttam semmit. - válaszolt a harmadik katona, de ekkor hörgés hallatszott a közelből.
-Azt ne mondd, hogy ezt nem hallottad Shock.
-De hallottam.
-Frost, te tudsz valamit erről? - kérdezte Crush.
-Csak annyit, hogy ezek miatt a valamik miatt elhagyatott a bunker. Konkrétumokkal én sem szolgálhatok, mivel még én sem találkoztam velük.
-Akkor gyorsítsunk a tempón, nem szeretnék felesleges csetepatékba keveredni ismeretlen ellenséggel. - adta ki a parancsot a kapitány, majd fokozták léptéküket. Amikor közeledtek a rejtett szobához csámcsogás hangja hallatszott. Ahogy pár lépést tettek előre, a reflektorok fényében megjelent egy lény, ami éppen egy fehérköpenyes hulláját zabálta.
-Nagyszerű. Pont itt kell összefutnunk egy rohadt Fleshcrafterral. - mondta Crush.
-Még nem vett észre. Mit csináljunk uram? - kérdezte Shatter.
-Jobb lesz ha minél hamarabb végzünk vele. Ha erőre kap a friss hústól, akkor gondo okozhat.
Alig hogy kimondta a kapitány, két társa megsorozta a lényt egy-egy tárral, ami lövések erejétől cafatokra szakadt.
-Csipkedjük magunkat, mert ezek sosem egyedül mozognak. - mondta Oleg. A négy ember tovább indul, majd amikor a szobához értek, üresen találták azt.
-Itt kellene lenniük. - mondta a Vadász, majd belépett a helységbe és meglátta a földön heverő Fleschrafterek tetemeit.
-Ezek szerint a lény társai itt vannak. - mondta Crush. - Van másik kijárat ahova a lány mehetett?
-Nem tudok róla. De vele van egy nő és a testvére, aki valószínűleg úgy ismeri a bunkert, mint a tenyerét.
-Akkor kénytelenek leszünk mi is beljebb vetni magunkat.
A négyfős csapat kilépett a szobából, majd tovább indultak. Lassan haladtak a folyosón. Árnyak tömkelege suhant át folyamatosan a reflektorok fényén.
-Rohadt sokan vannak. - mondta Shatter.
-Addig jó amíg nem jutnak friss húshoz. - jegyezte meg Crush. - Emlékszel még a régi szép időkre Frost?
-Hogy ne emlékeznék... ezek a rohadékok nehéz időket okoztak nekünk a 47-es körzetben.
-Az a környék még azóta is tele van velük.
-Nem csodálom. A sok őrült ereklyevadász bemegy oda mindenféle kacatért, de végül a Fleshcrafterek étkeként végzi mind.
-Azt hallottad, hogy a bátyád a FEO új parancsnoka már évek óta?
-Ő nem a bátyám. Csak a fogadott testvérem.
-Tudom, csak gondoltam közlöm a jó hírt.
-Nagyszerű.
-Ne légy ilyen rideg. Csak szocializálódni akarok egy kicsit a régi bajtársammal.
-Nem arra mondtam. - szólt Oleg, majd eléjük mutatott, ahol a folyosó valóságos vérfürdőnek tűnt. A falon, a padlón de még a plafonon is vércsíkok húzódtak.
-Remélem ez nem a kopmániáid vére. - mondta a FEO tiszt, majd tovább indultak és pár perc séta után elértek egy elágazáshoz.
-Shock és Shatter. Ti mentek balra, Frost pedig velem jön jobbra.
-Rendben. - válaszolt egyszerre a két beosztott.
-Ellenőrizzétek a rádiókat.
A három FEOsok egy ideig pötyögtettek a fedélzeti számítógépen, majd összenéztek.
-A bunker falai leárnyékolják a rádiójelet. - szólt Crush.
-Akkor viszont nem válhatunk külön. - válaszolt Shatter.
-Egy megoldás van. - szólt közbe Oleg.
-Mi jár a fejedben Frosty?
-Egy ember itt marad az elágazásnál. Két ember elmegy az egyik irányba, egy pedig a másikba. Ha valamelyik csapat bajba kerül, visszahúzódik ide, ahol a negyedik ember fedezőtüzet tud nyújtani. Így ha valami probléma adódik, akár visszatudunk húzódni a másik csapatig.
-Ez jól hangzik. De ki lesz aki itt marad? - kérdezte Shock.
-Frostnak mindenképpen el kell indulnia valamelyik irányba, hiszen ő ismeri a célpontot és a vele lévő embereket. Remélhetőleg ő indul el jó irányba.
-Akkor én itt maradok uram. - mondta Shatter.
-Rendben. Cimbi te velem jössz, Shock pedig el megy balra.
-Azt nem engedhetem. Menj a beosztottaddal.
-De ha pont arra lesz a főraj, amerre te mész, kétlem hogy kibírnád. Ezért kell melléd minimum egy páncélos osztag.
-Egy lehetőségünk még van... - mondta szeszélyesen az orosz.
-Arról szó sem lehet Frost!
A két beosztott egy ideig csak értetlenül állt, majd Shatter megszólalt:
-Miről van szó?
-Az orosz cimborám egy páncélt szeretne. Jól sejtem?
-Van más választásunk? - kérdezte idegesen a Vadász.
-De a páncélok csak a regisztrált FEO katonák által irányítható.
Oleg ekkor előhúzott egy nyakláncot ruhája alól, amelyen a dögcédulája lógott.
-Attól még, hogy a kulcsod megvan nem garantált, hogy működni is fog. - mondta Crush.
-Ha a bátyám a parancsnok, akkor szerintem jó esélyem van rá, hogy még nem vonták ki a forgalomból a kódomat. Egy próbát megér. És ezen a ti küldetésetek is függ.
-Ugye tudod, hogy mik a következményei ha a fedélzeti számítógép nem fogadja el a számkombinációdat?
-Tudom.
-Uram ne húzzuk az időt. - vágott közbe Shatter, majd a páncél szelepi ereszteni kezdtek. A robottest lassan görnyedt testhelyzetbe állt és a védőlemezek, amelyek a test elejét fedték szétnyíltak. A katonát tartó váz lassan a föld felé mozgatta a őt, majd amikor lábai a talajra értek a fémszerkezet szétnyílt.
-Sok sikert uram. - mondta Shatter, miközben ellépett a gépezettől.
-Ezt rád hagyom. - mondta az orosz, miközben átnyújtotta málháját és fegyvereit a katonának, aki elvette tőle azokat. Oleg közelebb lépett a robotpáncélhoz, majd magára erősítette a pilótát felemelő vázat. Amint az utolsó reteszt is bekapcsolta magán, a szerkezet felemelkedett és a páncél belsejébe húzta a férfit. Amint ez a művelet véget ért, egy holografikus monitor jelent meg Oleg előtt és egy női hang szólt hozzá:
-Kérem adja meg a személyre szabott huszonnégy jegyű kódját.
A Vadász pár másodperc alatt bepötyögte a számokat, majd a hang ismét megszólalt:
-Ellenőrzés.
Több mint két perce vártak, amikor Crush megszólalt:
-Sokáig tart...
-Nem mai darab ez a kód. Sokat kell neki turkálni az adatbázisban. - válaszolt az orosz. Alig hogy befejezte a mondatot, eltűnt előle a monitor, majd a védőlemezek összezárultak. A testen belül Oleg benyúlt a robot karjaiba és megragadta az irányítókarokat. Ekkor a belső fedélzeti számítógép aktiválódott, majd automatikusan újratöltötte a szelepeket és a páncél felegyenesedett.
-Üdvözöljük Frost ezredes! Az X-3-as hidraulikus rohampáncél szolgálatára áll. - szólt ismét a női hang.
-De utállak, rohadj meg. - jegyezte meg az orosz a számítógép hangjának.
-Úgy látom bejött a dolog. - mondta Crush. - Akkor induljunk.
Azzal Shock és kapitánya balra, Oleg pedig jobbra indult el.
Chris iszonyatos fejfájással ébredt. Homályosan látott és érzékei is tompák voltak, de azt tisztán észlelte, hogy valaki cipeli.
-Felébredt! - szólt Abbey.
-Nem állhatunk meg. Ezek a lények itt vannak a nyomunkban. - válaszolt Alex. A nő és a fiú teljes erejükből rohantak. Egy kisebb csapat Fleshcrafter volt a nyomukban.
-Nem sokáig bírom már... - mondta Abbey.
-Muszáj lesz futnod, ha élni akarsz.
-De egyáltalán tudod, hogy hol vagyunk?
-Nem messze van egy szellőzőakna, ahol meghúzhatjuk magunkat.
A két ember az életükért futott a vérrel kipingált falak között. Chris félig eszméletlenül nem sokat fogott fel a történésekből. A zötykölődéstől újra álomba merült. A következő sarok mögött kellemetlen meglepetés várta őket. A félig eltorzult arcú férfi egy lelőtt Fleshcrafter-ből falatozott, mellette öltönyös testőre álldogált. Jürgen ahogy meglátta őket, fegyvert fogott rájuk.
-Állj! -üvöltötte, Abbey megfeledkezvén a mögötte loholó elfajzottak seregéről valóban megtorpant.
-Ne állj meg! -emlékeztette Alex, de mikor hátranézett, észrevette, hogy az összes Fleshcrafter megállt. A fekete hajú mutáns felkelt a földről.
-Én állítottam meg őket. -szólt. -Adjátok át Chris-t, különben rátok uszítom mindet!
-Mintha hinnénk neked! Sose kapod meg! -tagadta meg a parancsot Abbey, mire a király elvigyorodott, majd csettintett egyet, erre egy elfajzott a sorból kiugrott és leterítette Alexander-t, akinek a hátáról így leesett Chris. A fiú kezébe harapott bele, majd a hátára fordította és a karmával felbontotta a hasfalát, végül lakomázni kezdett. Abbey elsápadva nézte a borzasztó jelenetet, időközben a másik lány lassan felemelkedett a padlóról. Szemei csukva voltak, mozgása olyan volt, mint egy bábúnak. A vezérhez sétált.
-Úgy néz ki, túl sok radioaktivitást kaptál valahonnan, ami nem tett éppen jót neked. Miután eltávozott, sokkal több tűnt el, mint amennyi jött, így lecsökkent az általános szintje a vérednek. De ne félj... -azzal közelebb hajolt az ájult lány arcához. -...felpótlom neked. -megcsókolta, de a kontaktus csak addig tartott, míg a lila hajút a vállánál fogva el nem rántotta Abbey, majd a fegyverét tolta a borzadály homlokához.
-Te disznó! -kiáltott indulatosan, majd elsütötte a pisztolyt. A király kicsit meghátrált. A fején füstölgő lyukba belenyúlt és a nő meglepetésére egyszerűen kivette a töltényt.
-Hé, ez fájt! -szólt komolytalan hangon, majd egy rúgást mért a fekete hajú hölgyemény kezére és egy arcba intézett ütéssel leterítette. Leporolta a kezeit.
-Jürgen, te viszed az öregebbet, a királynőt meg én. Ideje haza menni. -azzal oda akart sétálni, ahol Chris feküdt, de hűlt helyét találta. Szolgája felé nézett. A földön feküdt, feje abnormális szögben állt. A király hirtelen megfordult, mire gyomorszájba rúgták.
-Előbb az anyám ölöd meg. Aztán elorozod előlem a falu trónját. Most pedig a bátyám életét is elveszed? -szólt egy ismerős fiatal lány hangja. -Most mát tényleg tele van a faszom veled! -a vezér fölült a földön. A ,,királynő" nem látszott boldognak. Ezt nyomatékosította egy arcon rúgással, de a király a lendületet kihasználva ismét lábra ugrott.
-Harcolni akarsz velem? Remek. -válaszolta. Egy egyszerű mozdulattal letörte a mutálódott kezét, mint egy faágat. Az lassan átalakult, tele lett tüskékkel, alakja inkább egy kardéra hasonlított. -Kíváncsi vagyok rá, hogyan sikoltasz és könyörögsz az életedért!
Egy ugrással Christine előtt termett, de a lány meghátrált, közben felkapta a földről Abbey pisztolyát. Tüzelt a lényre, de a golyók hatástalanok voltak, a király meg sem torpant tőlük. Újra csapott a kardjával, a pisztolyt úgy szelte ketté, mint a vajat. Chris végül hátra hőkölés közben felbotlott Abbey-ben. A vezér egy szúró mozdulattal véget akart vetni a harcnak, ám egy méretes töltény elvitte a kezét. A lövés irányába nézett. Egy ormótlan test dübörgött keresztül a Fleshcrafterek hordáján. A lények csontjai úgy roppantak össze a robusztus test alatt, mint a ropi egy kisgyerek kezében.
-Most nem fogsz elmenekülni! - szólt egy ismerősnek tűnő hang. A király nem látott a hatalmas test körvonalain kívül semmit, ugyanis az idegen felől érkező fényforrás elvakította. A következő pillanatban eldördült egy újabb lövés, ami vállon találta az elfajzott férfit, aminek hatására karja teljesen szétroncsolódott. De ez sem ejtette kétségbe. Kaján vigyorral az arcán az idegen jövevény felé indult. Nem siette el a dolgot. Szép komótos tempóban sétált.
-Kinek képzeled magad? Megszakítod a legmeghittebb pillanatot az életemben? - szólt őrült hangon, majd továbbra is közelített. Válla láthatóan elkezdett helyrejönni. A csontok összeforrtak és a hús is kezdte visszanyerni eredeti formáját. Mikor már egész közel járt az óriáshoz, a fény kialudt és teljes sötétség borult a folyosóra.
-Bujdosol szemétláda? - kérdezte kacagva a torz, ám ekkor egy hatalmas erejű ütés találta állon, egy nálánál hatszor nagyobb fémököl jóvoltából. A két test találkozásának hatására a fizika törvényei szerinti kisebb test - tehát ez esetben a király - tetszetős méretű gyorsulás kíséretében elemelkedett a földtől, majd miután meglehetősen komoly távolságot tett meg a levegőben, egy falnak csapódva állapodott meg. A fények ismét kigyúltak, de a látvány nem volt bizalomgerjesztő. Elfajzott emberünk állkapcsa leszakadt, koponyája pedig hátulsófelén betört, ahogy azzal tompította a becsapódást. Szinte nem volt olyan felület a fejszerkezetén, ahonnan ne ömlött volna a vér. Az óriás közelebb topogott a két nőhöz és észre vette, hogy Chris még eszméleténél van.
-Chris, tudsz járni? - kérdezte a 'vasember'.
-I-igen... de ki vagy?
-Az őrangyalod. - válaszolt komolyan, de valahogy mégis humoros hanglejtéssel az idegen, majd felkapta Abbeyt. -Gyerünk innen.
Christine azt sem tudta mi történt, hogy hogyan került oda ahol volt. És most egy vadidegent követ, aki éppen megmentette az életüket. Hamarosan egy elágazáshoz értek. Az egyik feléből súlyos lépések hallatszódtak. Mindketten egy méretes elfajzottra számítottak, de csak két nehéz páncélzatú katona volt az.
-Frost? -hangzott egy ismerős hang a homályból. A F.E.O. osztag volt. -Hogy kerültök ide?
-Nyilván a két folyosó ismét összetalálkozott.
-Lehet. Ki az a két lány?
-A vállamon lévő Abbey, egy távoli törzs menekültje. Ő pedig Christine Boggs.
Az osztag tagjai összenéztek, egyikük ráirányította a zseblámpáját a lányra. Meglepte az elváltozások nélküli test.
-Azt mondták elfajzásnak indult. Hogy-hogy nincs rajta semmi nyoma? -kérdezte Shock.
-Milyen elfajzás? -rémült meg Chris a hallottaktól.
-A testébe uránium került, amitől anomália szivárgott ki a testéből, majd organizmusként csatlakozott hozzá és a fegyveréhez is, amelynek egy lövésével elpusztított 3 épületet is. -magyarázta el részletesen Oleg. Csönd következett. Hamarosan Crush megszólalt halkan.
-Az nem lehet... -a páncél tenyerét a lány felé fordította, mire egy zöld fény végighaladt a testén. Bent a FEO-snak megjelent egy hologram monitor, rajta Chris belső testfelépítésével.
-Na neeee... -szólt ismét. A lila hajú elsápadt. -A belső szervei mind...
-Tudom. -vágott közbe ,,Frost". -Mi ez pontosan?
-Nos, a törzsi úgyis el van ájulva, a lány pedig nem árt ha tudja... Nem indult elfajzásnak. -a ifjú fellélegzett volna, de a következő mondat hideg zuhany volt számára. -Már elfajzott.
-De hát az elfajzottak mind állati ösztönök által irányítottak és a külsejük is torz! -kételkedett az orosz.
-Van rá magyarázat. Ugyebár az elfajzottak különböző fajtái falkákba tömörülnek. A legerősebb közülük a domináns. De van egy külön faj, ami mindegyik felett áll. Összefoglaló néven ,,Royal" elfajzottaknak hívjuk őket. Emberi külsejük van, a hímeknek részben eltorzult, a nőstényeknek teljesen emberi, de mindkettő belső szervei megvannak kavarodva, csontjaik rendkívül kemények. A vérük radioaktív és ha ennek a szintje valamitől megemelkedik, akkor anomáliákat engednek ki magukból, amik aztán a testükre csatlakoznak, plusz végtagokat képezve. Ennél sokkal többet nem tudunk róluk, mindegyik amivel találkoztunk agresszív volt és ránk támadt, így meg kellett ölnünk őket, úgyhogy csupán boncolásokkal szereztük eddigi infóinkat.
Christine teljesen el volt fehéredve, remegett. Túl sok volt az új információ, ami mind rácáfolt eddigi önmagáról alkotott képére.
-Látom rendesen kielemeztétek az elfajzottakat, amíg nem dolgoztam ott. -szólalt meg hamarosan Oleg.
-Egyáltalán kik maguk? Miért hinnék maguknak?! -csattant ki közvetlen ezután Chris.
-A Fertőzés Elhárítási Osztagtól jöttünk. -válaszolt Crush.
-A-akkor most megfognak ölni?
-Nem. Nem támadtál ránk, továbbá a kutatásainkban is segíthetsz. Kint megbeszéljük bővebben.
-Akkor ideje visszaindulni...


A király a földön mocorogni kezdett. Vérzése elállt, de emberi fele igencsak sápadt volt, a feje pedig megőrizte az ütött alakját. Nyöszörögni kezdett, majd oldalára fordult. Hű szolgája nem feküdt túl messze tőle. Lassan, fájdalmasan odakúszott. Hamarosan a feje az ő feje magasságában volt. A fejéről lógó legnagyobb, durván eldeformált daganathoz nyúlt meglévő kezével. Leszakította. Helyéről gennyes vér kezdett el ömleni. A holttest szájába nyomta. Ahogy összecsukta a fogakat és azok felsértették kicsit a hólyagot, aminek leve lecsordogált a torkán, a király teste élettelenné vált. Hamarosan Jürgen ujjai megmozdultak. Nyelt egyet. Nehezen forgolódott kicsit a padlón, majd végül ügyetlenkedve felállt. Szemei bevéresedtek, bőre hámlani kezdett. Elindult valamerre. Maga sem tudta, hogy be, vagy ki megy a bunkerből...

A sivatagi éjszaka hidegében egy nagy, lomha alak ballagott. Hatalmas bundája alól még lábai sem látszódtak ki. Egy bölényre hasonlított. A hátán valaki vagy valami feküdt, egészen biztosan, ugyanis a lény azon a részén igen lapos volt. Felmászott egy dombra, ahonnan meglátott egy falut. A holdfény megvilágította, itt-ott fények égtek. A teherhordó hangosat bőgött. A hátán lévő zsák mozgolódni kezdett, egy emberi alak mászott ki belőle. Hosszú fekete kabátja volt, arcát egy gázmaszk takarta. Fején egy fekete kalap volt. Nagyot ásított, majd észrevette Ő is a települést.
-Áááh, mindjárt hazatérek. -szólalt meg egy kb. negyvenes férfi hangja. -Remélem az öreglány még nem adta be a kulcsot, különben potyára utaztunk... Sándor, teljes gőzzel előre!
A monstrum megindult. Teljes gőzzel - ami semmivel sem volt különb, eddigi lomhaságánál. De pár percen belül egy gyanús túrásokkal teli síkabb területre értek és egy hirtelen robbanás ledöntötte a bundást a lábáról. A fekete ruhás leugrott a hátáról, nehogy agyonnyomja, ám mikor megfordult, meglátta, hogy hátasa nem mozdul tovább.
-Sanyikám! -kiáltott fel az utazó elkeseredett hangon, majd ráborult a szőrgombolyagra. -Jajj... Miért csinálod ezt velem?! Jajj... Jajj... Uram teremtőm! Ez megdöglött! Uram istenem... Hát miért teszed ezt velem... Meghalt... Meghalt az én drága kincsem... Jajj, meghalt az én egyetlen világom.... Jjaaajjj... -ám hirtelen felhangzott a remény. Sanyi lélegzett. -Sanyi? Sanyikám! V-várjál, hozok segítséget! -azzal megindult a város felé.