Elküldve: 2010. 06. 12. 13:10
Nos, akkor ide írom be a tegnap blabla topicban megemlített Fable 2 fanfiction-om. Jegyzettömbbe írtam és nem másoltam át már Word-be, mert itt a szobába ahol a gép van, rohadt meleg van, ígyhát megeshet néhány helyesírási hiba, de még fiatal vagyok, nézztek el ^^ Ha nem tetszik valami benne, akkor építő jellegű kritikát várok, sz*rdobálást nem kérek. Élvezzétek:
Fable 2: Világok összeolvadása
1. rész - A három hős
King
A felkelő nap lágy fénye megvilágította lassan Lugaskő utcáit. Néhány lakos még nyitogatta szemét, de az alsó rétegbe tartozó népek már legtöbben az utcákon dolgoztak, ha enni akartak. A Fairfax kastély ablakain is besütött a napfény ami színesen vetült a padlóra a díszablakoktól. Lassan a feleség arcát is megvilágította, mire az lassan kinyitotta résnyire a szemét és befele megfordult, de a férje nem volt ott.
-Az iszákos barom... -mondta halkan, majd visszaaludt lassan. Eközben jóval arrébb, Tölgymező egyik gödrében az asszony férje ébredezett. Régies mellény és ing kombinációt viselt, de ezt eltakarta a rajta lévő erődjáró kabát. Alul vérvörös kockás nadrággal takarta testét és egy erdőjáró cipő díszítette lábát. Mellette hevert néhány sörös üveg társaságában a varázslósapkája, mely máskor az enyhén zöld lófarkas haján van. Feje fölött egy apró glória lebegett és költői stílusú szakálla nedves volt a nagy májmérgezésben néha félreöntött sörtől. Hamarosan egészen felébredt és felkelt nagy nehezen. Hasogatott eléggé kellemetlenül a burája, a másnaposság egész testét kínozta. Fájdalmasan kibicegett az árokból majd nehezen felfogta, hogy hol van és mi történt úgy nagy vonalakban tegnap éjjel.
-Az asszony ezért megfog ölni... -suttogta magában és elindult a nem messze lévő kocsma felé. Útja során sok, a tegnapi parti miatt még kómás állapotban összeokádott fölsőben alvó részegen lépett át, majd odaért a Homokhattyúba. Elkezdte döngölni az ajtót.
-Eőőőő... engedjenek befelé!
Nem érkezett válasz.
-Mi franc, nem kéne ennek a sz*rnak éjjel nappal nyitva lennie?
Ám hamarosan nagyságos hősünk meglátta a táblát: Legutóbbi éjjeli buli miatt 7-ig zárva van a Homokhattyú.
-Óóóóóó... Rohadjál meg... ENGEDJENEK BE!
-Fiam, nem látod a táblát? -szólt egy fáradt hang belülről.
-Látom... De én vagyok King! Ha én nem vagyok ez a kocsma se állna itt!
-Ja, a király? Jer' be!
Azzal a kocsmáros kinyitotta az ajtót, hősünk pedig bement, hogy elrejtőzzön a kíváncsi szemek elől. Leült egy asztalhoz és lehajtotta fejét fáradtan.
-Egy sört? -kérdezte a kocsmáros a hőst, mire az egy gyilkos tekintettel válaszolt. -Őőő... Kávét? -A hős ismét lehajtotta a fejét.
-Jöhet...
Hamarosan megkapta a reggeli koffeinfröccsét, így már valamivel tűrhetőbb hangulat lengte körül. Fölkelt a székről.
-Most alszok kicsit, ha asszony erre jár véletlenül, mondd azt hogy nem vagyok itt, meg hogy zárva vagytok! -ezután elhúzódott az nyughelyek felé és álomra hajtotta fejét. Már órák óta húzta a lóbőrt, a csapos a poharakat mosta éppen, amikor kopogtattak az ajtón, eléggé erőteljesen. A kocsmáros föl se nézett.
-Zárva vagyunk!
-A férjemért jöttem! -szólt egy női hang kívülről.
-Honna- izé... Nincs itt!
-Dehogy nincs! Ismerem a piszok trükkjeit!
-Mondom, hogy nincs itt!
-Nyissa ki ezt az ajtót, mielőtt én töröm be!
-NE! -a férfi feladta a harcot, odarohant és kinyitotta az ajtót. -Nagyon drága ajtó!
-Csak lehet magával szót érteni! -azzal belépett a tömegszórakoztató és májpusztító építménybe a zöld fejkendős, fekete hajú és kissé sötétebb bőrű asszony. Azonnal a hálótermekhez ment, majd meg is látta a férjét aki egy ágyban csicsikált. A látszólag gyenge nő meglepő gyorsasággal rántotta ki a pihe-puha nyughelyről az izmos férfit, aki a hirtelen magasságcsökkenésre felijedt. De ez a rémület meg se közelítette azt, amit akkor érzett, mikor meglátta élettársát, aki éppen látszólag kedvesen mosolygott. Ám Ő tudta, hogy ez nem kedves mosoly. Ismerte feleségét, tudta mi jön most. Ijedten kezdett a fal felé mászni a földön.
-Ne, drágám, kérlek, nem beszélhetnénk meg? Kérlek... Ne... NE! -a következő percben velőtrázó üvöltés hangzott fel, a kocsmáros ijedtében eltörte az éppen kezében lévő poharat. Hamarosan a fekete hajú hölgyemény a kocsma ajtaján kijött, maga után ráncigálva a látszólag sokkos állapotban lévő férjét. Szemei tágra voltak nyílva és könny folyt belőlük, szája csak tátogott. Hamarosan egy fogat jött a páros elé. Mindketten felszálltak, majd elindultak haza. A hős hamarosan otthon ébredt, a francia ágyon. A pont ahol a fájdalmas folyamat végbement még mindig hasogatott. Szétnézett, ágya mellett egy apró teremtés állt. Szőke haja volt és fekete szoknyában és bő szintén sötét fölsőben volt. A lánya volt az.
-Anya! Apa végre felébredt! -kiáltott vékony hangján. A fekete szörnyeteg a szoba másik felében, egy karosszékben ült és kedvenc könyvét olvasta. A lány szólítására fölkelt székéből és odament. Megsimította gyermeke fejét.
-Menj játszani. -a kislány elhagyta a szobát. Csönd következett. A király kellemetlenül érezte magát, a helyzet miatt, meg felesége égető tekintete miatt is.
-Aggódom érted. -törte meg a csendet az asszony.
-Mégis miért kéne? Többször is nyilvánvalóvá vált, halhatatlan vagyok.
-Egyszer még talán az alkohol miatt elveszítheted önmagadat. Hiszen... tudom, hogy azért iszol. Hogy beforraszd azt a sebet.
-Az már rég volt. Nagyon rég. Már beforrt a seb. Azért iszok, mert kell hogy egy kicsit kiadjam magamból a fáradt gőzt.
-Egy szerelem elveszítése fájdalmas, soha be nem gyógyuló seb. Ami hasogat. Erre te sört iszol, hogy csökkentsd. Ám hamarosan nem lesz elég a múlt heti adag, egyre több és több kell, hogy rendben érezd magad. Majd végül eltörsz.
A férfi felkelt ágyáról, majd átölelte a szerelmét.
-Nem török el. Soha. Erős vagyok. Te csak ne aggódj.
-Ezt mennyiszer mondtad már nekem...
-Szerinted miért?
Még egy pár percig egymás karjaiban voltak, majd elváltak.
-Elmegyek a piacra, veszek egy kis ételt. -A férfi kilépett a hálószobából, majd lement a lépcsőkön és hamarosan a palota előtti kertben volt, mikor hirtelen egy hangos, nyikorgás szerű hangot hallott, majd minden elsötétült.
Desperado
A nap még felkelőben, de egész Lugaskő már mozgásban volt. A civilek kétségbeesetten rohantak a városkapu felé, velük ellenkező irányban, a városba befelé őrök rohamoztak, mindeközben a vészharang kétségbeesetten kongott. A seriff vére éppen most terítette be a főtér köveit, majd maga is összeesett, egy jókora vágással a testében. Előtte egy nő állott. Fekete csizmát viselt, szintén fekete nadrágot, fölül egy fekete vastag fölsőt, mely az orrnyergéig ért, így eltakarva az arca nagy részét. Haja kócos volt, homlokából két lefelé hajló szarv jött ki, szeme zöld volt. Kezében egy véres hosszú kard volt, látszólag remek minőségű. Egy ház felé vette az irányt. Probléma nélkül betörte az ajtót. Fölnyitott minden szekrényt és minden értékes tárgyat a hátizsákjába rakott.
-Megállj! Le vagy tartóztatva! -szólt egy hang a háta mögül, az ajtóból. Két őr fogott rá puskát. A nő hátra sem nézett, eltűnt, majd a két fakabát mögött jelent meg újra, az egyiket fojtogatni kezdte az éppen kezében lévő aranynyaklánccal, mire az elejtette fegyverét, a másik közbe akart lépni, de egy kard szúrta át a tüdejét, ami miatt vért köhögve a földre rogyott, majd elfeküdt. Társa is hamarosan belehalt a levegő nélkülözésébe, így gyilkosa elengedte holttestét. Kiment az utcára, a távolban hatalmas tömeg jelent meg. De nem őrök voltak. Városlakók.
,,Tudtam, hogy jó ötlet volt beomlasztani az egyik kaput." gondolta magában, majd a tömeg felé rohant. Ők is felé futottak, pontosabban elakartak menni mellette, hogy a másik kapun menjenek ki. A nő a civil tömeg véres tizedelésébe kezdett. A kard forgott a kezében, mindenfelé villámok cikáztak, melyek rekord idő alatt csináltak az emberekből lekopasztott csontvázakat. A sok ezer lakosból hamarosan csak megcsonkított holttestek és csontvázak maradtak. A hölgyemény elrakta a kardot és beteges elégedettséggel nézett végig a vérfolyókon és hullahegyeken. Úgy látszott, hogy mindenki holt. De nem. Egy kisfiú még apja fölött térdelt és keservesen sírt. A nő lassan felé lépdelt. Odaért. Ujjai között villámok keletkeztek, készen álltak, hogy a gyermekre vessék magukat és mint korcs kutyák, lerágják csontjáról a húst. Ám amikor elváltak az ujjaktól, nem a gyerekre vetették magukat, elszáguldtak mellette és a földbe csapódtak, mivel a gazdájuk kezét valaki elrántotta. Egy fiatalabb fiú volt az, alacsonyabb mint a nő, fekete rövid haja volt, mely fölött egy glória lebegett, egy inget viselt, amire egy kereszt volt festve, és egy fehér nadrágot.
-Ezt azonnal hagyd abba... Anyám. -szólalt meg. Hamarosan egy lökéshullám ellökte a fiút az anyjától, majd sárga tömény energiapengék indultak meg felé, de azokat hatástalanította a hátáról levett hatalmas, fekete, látszólag valamilyen kőből készült, kardszerű fegyverrel. Ezután ellenfele jelent meg a háta mögött, hogy aljasan keresztülszúrja a szívét, de a keresztes gyorsan reagált és kivédte a támadást.
-Nem tekintelek a fiamnak. Így hát ne szólíts az anyádnak. Neked, mint oly sokaknak, Desperado vagyok! -szólt a nő, majd egy újabb lökéshullámmal eltávolította a gyerekét magától. -És mégis miféle fegyvert fogsz a kezeidben?
-Oh, érdekel? Kérlek, ez egy darab a Toronyból. Az ereje egész masszív, szóval ez ellen még te se tudsz mit kezdeni. Véres randalírozásaidnak véget vetek.
-Lehetetlen. Ekkora erőt nem birtokolhatsz.
-Akkor láss, és ámulj!
A fiú eltűnt és a nő mögött jelent meg ismét, majd ráütött, mire annak hátában egy hatalmas, véres vágás jelent meg és látszólag elterült holtan.
-Ennyi lenne. -azzal a férfiú hátat fordított, de a következő pillanatban egy kard szúrta keresztül a hasát. -Micsoda...?!
-HALHATATLAN VAGYOK! -az anya egy rúgással leválasztotta a kardjáról fiát, aki a lyukat fogva, kicsit megrogyva megfordult. Anyjának látszólag semmi baja nem volt, persze mivel szemben volt vele, a hátát nem látta. Ugyanazzal a trükkel mint az előbb, ismét a háta mögött termett, de elképedt. A vágás eltűnt. Csak egy hatalmas heg volt a helyén. A meglepetéstől megállt egy másodpercre, ami épp elég volt a törvényen kívülinek, hogy egyet suhintson hátra a kardjával, amitől fia üvöltve meghátrált, mivel a vágás a szemeit követelte. Ezek után a nő gond nélkül odamehetett, kitépte fia kezéből a veszélyes játékszert, majd térdre kényszerítette és a nyakához tette kardját.
-Utolsó szavad? -kérdezte.
-Miért? Miért nem fogadtál el soha? Miért gyűlölsz, anyám?
A következő percben a fiú feje elvált testétől és a porba hullott.
-Szót mondtam, nem három mondatot. -ezután belerúgott egyet a testbe, mire az hanyatt esett. Körbekémlelt. A kisfiú még mindig apja hullája mellett remegett sokkolva. Desperado odament hozzá, és lehúzta az arcáról a ruhát. Képe tele volt hegekkel, a jobb szeme alatt a Pengék kultuszának tetoválása húzódott. Betegesen vigyorgott. -Te jössz.
A gyermek fájdalmas halálsikolya visszhangzott a döglött utcákon. Ezután a gyilkos végignyalta a véres pengét, megízlelve eme fura keveréket, mely rengeteg ember véréből készült. Elmebeteg nevetésbe kezdett, de egyszer csak egy nyikorgás szerű hang zendült fel a fülében és elájult.
Dumpling
A nap felkelőben volt a horizonton. De ennek nem volt jelentősége Lidérclápon. Sötét és borús volt, mint mindig. Hullák szaga bűzlött az üres és kihalt faluban. Az elkeseredettség és nyomorúság szinte tapintható volt. Ám egyeseket ez nem érdekelt. Egy lány most is az üres utcákon sétált végig. Hosszú szőke haja volt, mely a két sárga szeme egyikét letakarta. Bőre kissé piszkos és ápolatlan volt. Egy kék, nagy gallérú kabátot viselt, mely ki volt rajta gombolva, alatta pedig szinte semmit sem viselt. Csak egy ruhadarabot csavart körül mellkasán, hogy ha esetleg szél kapja le, vagy valami egyéb baj éri a kabátot, ne tárjon fel semmi olyat, amit nem kéne. Bő vörös nadrágot viselt és kék csizmát. Feje fölött egy apróbb glória lebegett.
-Főnök! -kiáltott egy férfi hang a háta mögül. Megfordult. Egy bandita volt az. -Visszatért!
-Ki tért vissza?
-Hát Ő! Mindannyiunkkal végez!
-Ki az az Ő?
-Kérem, ne mondja, hogy nem emlékszik a...
A bandita nem fejezte be mondatát a két, őt keresztülszúró penge miatt. Hamarosan gyilkosa kihúzta, így nyugodtan összeeshetett. Egy fiatal férfiú volt az, sötét bőrrel, fekete raszta hajjal, kezeire egy-egy penge volt kötözve. Teljesen fehér ruhában volt, a vállain és a hasán volt egy kis páncélzat. Fegyverét a nő felé szegezte.
-Meghalsz. -mondta, majd nekiindult a támadásnak, de az ellenfele egy másodperc alatt előtte termett, elkapta az egyik kezét és áthajította magán. A fiúnak gyorsak volt az események, így a banditakirálynőnek jutott elég idő, hogy a kardját lekapja a hátáról és levágja egyik kezéről az egyik pengét, de erre amaz felugrott és meghátrált.
-Enyje. Kilenc hónapig a szívem alatt hordoztalak és ez a hála? -kérdezte hamarosan a nő a fiútól, vigyorral az arcán.
-Meg kell halnod! Túl sok bűnt követtél el.
-Ezt ki mondta neked? A hülye seriff megint? Mondott valami konkrétat neked, vagy csak ezt, hogy ,,túl sok bűnt követett el, meg kell nyuvasztanod!"?
-Őőő...
-Betörtem emberekhez és raboltam, ez tény. De nem öltem meg senkit. A gazdagok meg úgyse halnak bele egy kis pénzveszteségbe. Ezek után miért kéne elvenni az életem?
-Mert-
-Az aranyért ami elloptam? Az aranytallér csupán egy tárgy, hiába tulajdonítanak neki ma már nagy hatalmat. Pénzben nem mérheted az emberi élet értékét. Szóval javaslom menj vissza a kedves rendőrfőnökhöz és mond neki, hogy elmehet a fenébe. Ja és ezt az üzenetet is add át neki. -azzal egy tekercset hajított a szótlan fiú kezébe, majd eltűnt. A fejvadász még pár percig édesanyja hűlt helyére bámult, majd megfordult és elhagyta a holtak faluját. Eközben a banditakirálynő visszaért az egész régió egyetlen (számára) biztonságos területére, az Ő által alapított banditatáborba. Mindenfelé kissebb sátrak voltak, tábortüzek égtek, körülötte a harcosok beszélték el egymásnak legutóbbi fosztogatásukat. Néhol kártyáztak, vagy aranyat számláltak. A sok kegyetlen bandita között elsétáló, viszonylag hiányos öltözékű nő szinte világított, mindenki a közelében rászegezte a tekinetét. Fölizgatta fantáziájukat, de tudták, hogyha bepróbálkoznának, valószínűleg legalább egy végtagot elveszítenének, vagy lángra kapnának szó szerint. Hamarosan a legnagyobb, a tábor közepében lévő sátorban eltűnt a kiváncsi szemek elől. Odabent három férfi ült egy térképasztal körül, hátukon fegyver, de már komolyabb páncélzat, mint a kinti törvényen kívülieknek.
-A fiú? -kérdezte az egyik öregebbik, látván hogy megérkezett a vezér.
-Nos, elüldöztem. -felelte a nő. Erre a látszólag legfiatalabb páncélos dühösen felugrott.
-Akkor vissza fog térni! Még több emberünket elveszítjük! -kiáltotta indulatosan.
-Nem fogom megölni. Ártatlanok vérében nem áztatom a pengém. Amúgy is, csak a pénz miatt teszi. Majd rájön, hogy ezért nem érdemes gyilkolnia.
-Akkor más fejvadászt küldenek ide. -szólalt meg a harmadik, középkorú harcos.
-Akkor én azt elintézem. De amúgy se sokáig küldhetnek ránk vérebeket. Ha sikerül a tervem véghez vinni...
-A terved őrültség! Amit az árnybírák leromboltak, azt nem fogod újra felépíteni! -szólt ismét a fiatal.
-Hát akkor majd kiírtjuk a bírákat. Ilyen egyszerű.
-Őrültség!
-Jelenleg. Ha elég erőt sikerül gyűjtenem, akkor már nem lesz az. Tölgyvölgy újra a régi lesz, minket pedig hősként... fognak... -A banditakirálynő nem fejezte be mondanivalóját. Hirtelen a szeméből kiveszett az élet, megimbolygott a lábain, majd ráborult a térképasztalra.
FOLYTATJUK...
„Darwin túlságosan udvarias volt ahhoz, hogy kimondja, nem azért uralkodunk a világon, mert a legokosabbak vagyunk, vagy netán a leggonoszabbak, hanem mert mindig mi voltunk a legeszelősebb, a legrohadtabb gyilkosok az őserdőben.”
) Hát ilyen lett: 
.
még mindig nem gitároztál nekem LIVE
Súgó
A téma zárva.