[guga]

Azt vettem észre, hogy Istennel kapcsolatban három-féle rétegre tagolódtak az emberek, ami majdnem négy, de utóbbi inkább erõltetett passzivitás, amit csak életünk végéig gyakorolhatunk.
Vannak azok, akik abból próbálnak erényt kovácsolni, hogy dacból, büszkeségbõl és áltudományból nem hisznek benne és érveket, tényeket próbálnak meg felsorakoztatni és nagy becsben tartani, ékesnek tekinteni, körbehordozni, ha elismerést vált ki azt emelt fõvel bevasalni, a végén ugyanúgy meghalni s lelket kiadni, mint az, aki tévesen hisz és ahhoz foggal s körömmel ragaszkodva, többieket megvetve, fenyegetõzve, Istennel takarózva, mögé bújva, belemagyarázva, Bibliát kizárólagosan ismerve, egyedüli igazság birtokosának tudatában mindent meghazudtolva, pökhendien, lenézõen és békességet nem ismervén átkozódva.
S végül vannak az igazság birtokosai, akik ténylegesen azok, akiket Isten is elismer, akik Isten igazságát hordozzák lelkükben s hirdetik, akiket mindkét csoport kinevet s megvet.
Nem értem miért nagyobb erény Istent nyilvánosan megtagadni és annak egyetértõ s bólogató sikerét halandóktól besöpörni, mint inkább csöndben lenni hisz azzal együtt halunk meg, aki vigyorogva veregeti a vállunkat, hogy jó megmondtad. Maga a halál utáni állapot minden élõ számára ismeretlen, akár van valami, akár nincs, de egy biztos, egyetemlegesen érvényes arra, aki a tudományban, magában, a két kezében, erejében vagy semmiben nem hisz ill. arra is, aki birtokolja az igazságot és tehetetlenül nézi miként válik az emberek elméje szemétdombbá.
Istenrõl beszélni a legnehezebb, pedig bármire ránézel kiált.
A világegyetem végtelen, hideg és elõttem épp egy fáklya ég. Sötét van és bevilágítja a körülötte levõ területet. Ami fényt kap az látszódik, észlelhetõ, meghatározható. Minden, amit nem világít meg az sötétségben van, nem lehet tudni róla semmit. Azt sem, hogy van, azt sem hogy nincs, semmit, azt sem, hogy egyáltalán semmi e vagy bármi. Csak sötétség. Hasonló az igazság is, mint egy 3-4 ember a szobában, ahol lekapcsolt villany mellett hirdetik hol van a fotel, hol a szekrény, hol az asztal és mindegyik vérig harcol a maga igazáért s mikor a villanyt felkapcsolják kiderül, hogy semmi sem úgy van, ahogy addig hitték.

Akik nem Isten igazságában hisznek, azok rendre, felekezetre és tézisre való tekintet nélkül mind toleranciáért kiált, hogy tartsuk tiszteletben egymás vallását és hitét.

Minek? Mert mind igaz? Azzal mindenki tisztában van, hogy ez nem így van, ezért találták ki ezt a kommersz tiszteld a hitemet s én is tiszteletben tartom a tiéd. Erre hivatkozik a buzi mikor rózsaszín tüllben rohangál az Andrásin, erre az ateista, a kommunista, a protestáns, a markáns, a vagány, a francia, a õüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüü bocsánat ez Gucska volt a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája (Gyurlacitól kapták a gyerekek, de én kisajátítottam ).

Kérdezzétek meg Isten emberét, hogy vajon ragaszkodik e a toleranciához?
Velem szemben a világûr, ami sötét és hideg, de ég egy fáklya, aminek a fénye egyre gyengébb, mert a sötétség eluralkodott. A fáklya fénye semmit sem változott, mégis kevesebb teret világít be, sõt néha azt hiszem önmagának világít, mert már semmi sem látszódik lassan a körülötte levõ fákból, tárgyakból csak maga a pislákoló fény.
Nincs semmi a véletlenre bízva, Isten mindent megjelentett elõre, hogy tudjunk róla. Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy valamilyen õsdurr folytán egyszer csak lett a Zvolenszki Zoltán és pislog bele a világba, hogy ki vagyok én és egyáltalán mi az a ki vagyok én így kezelési utasítás nélkül, hol a gépkönyv?

Volt régen egy nagy valami, ami magában hordozta az összes anyagot, az szétrobbant és lett belõle nap, hold, csillagok, üstökös, ufó, sonka tojással, sátor a Kõrös parton, a Pápa, Bush és Putyin, akik ha egyszerre jönnének Magyarországra, ami egyáltalán mi, akkor mindenkit letartóztatnának.
Ha ezt tudta volna elõre az õsrobbanás valószínûleg visszafogta volna magát és mára nem lenne más, mint egy óriási belsõ elnyomás.
Na kezdjük elõrõl. Van a jó a rossz és a csúf. A jó az, aki tudja mi a hézag, a rossz mindenki, aki toleranciáért és tiszteld a blá-ért hadovál, a csúf meg az, akin el lehet verni a port. Fel lehet robbantani délelõtt, amint bevásárol, mert igazság nevében s jutalomért tesszük bumm.
De ha ez túl drasztikus, akkor el lehet tõle határolódni és kirekeszteni na bumm ebben sincs semmi. Vagy ott van mindjárt a keresztes háború, az inkvizíció vagy a máglya, aminek a lángja egy ideig megvilágítja a sötétben igazságért ujjongó ácsingózók arcát, de ha folyamatos fényben szeretnének tündökölni, akkor folyamatos csúfság utánpótlásra van szükség, akin el lehet verni a port és lehet rá mutogatni, hivatkozni.
De most komolyan? Kíváncsi vagy egyáltalán arra, hogy mi a hézag vagy tömködöd egy placebóval, hogy ne látszódjon ki?

Már tényleg csak a fáklya pislákoló fényét lehet látni, körülötte teljes a sötétség, viszont ehhez a fényhez oda lehet menni, mert lehet látni. Mindaddig, amíg világít, nincs akadálya annak, hogy az ember odasétáljon a fáklyához, bármekkora körülötte a sötétség. Világít...,  amíg világít..., oda lehet sétálni..., a fényhez. Mindjárt kialszik, fel kellene tölteni olajjal...

Szeretném végignézni a föld megszületésének  elsõ perceit, a napét is és végül végignézni, hogy miként készült el az ember Isten szavára. Vajon egy pillanat mûve volt az egész, hogy Isten kigondolta s egy pillanat múlva már ott állt elõtte az ember vagy nem is volt akkor még olyan, hogy pillanat?
Fura, hogy itt a kezünkben rengeteg tudományos eszköz s már az ûrben is keringünk, de még mindig nem tudunk magunkról semmit. Bombákat dobálunk egymásra, hogy másképp gondolkodjunk, magányos terroristák áldozzák az életüket a hitükért. Kicsit sem kulturáltabb, tudományosabb, mint az inkvizíció vagy a keresztes háború.
Ebbõl nyilván látszódik, hogy valami van, mert csak a semmi nem követelt/követelne ennyi ember áldozatot.
Mondok egy példát: a zkzkmusogoru. Ez például nem létezik, azaz kicsit igen, mert most találtam ki. De hiába terjesztettem volna a szót vagy a hitemet ezzel kapcsolatban a föld megteremtése óta, csak a vállát rándította volna mindenki, hogy confused vagy ha kellõképpen zavaró lettem volna, akkor megszegték volna nyakam elõbb-utóbb.
Valami van ez nem vitás, de vagy nem vagyunk rá kíváncsiak, vagy hamis igazságot követünk. Keveseknek adatik meg az igazság ismerete a maga valójában. Errõl a témáról nem is sok emberrel lehet beszélgetni. Mondjuk egy áruházban egy megpakolt bevásárló kosár fölött kalkulálva, hogy mi az élet értelme.
Errõl most eszembe jutott egy jó vendéglõ név: MI AZ ÉLET ÉTTERME
Éjszaka ha felébredek, akkor néha órákig kattog az agyam, hogy mi volt itt amikor még nem volt ember. Mi lesz itt miután már nem lesz ember, fogom e sajnálni halálom után a testem, hogy kiléptem belõle és a földben rothad?
Meg egyáltalán minek kaparni, igyekezni, akarni, megvalósítani ha a vége a pusztulás?

Isten és a hit kérdése néha elég egyoldalúnak tûnik. Mármint itt tépelõdök meg kattogok a témán és azon gondolkodom, hogy amit teszek, ahogy élek az helyes e vagy sem s mindez válasz nélkül marad egy olyan summával, hogy majd a végén kiderül. Rádobják a lelkem a mérlegre és ha billen, akkor seggbe billentenek oszt joccaka az öröklétre.

Pokol?

Már értéktelen az is ahogy leírom, ahogy gondolok rá, ahogy gondolsz rá. Hisz százszor kinevették, kigúnyolták, letagadták, bebizonyították, elméleteket gyártottak és megvetõen nyilatkoztak arról is, aki ilyet terjeszt. Valóban hiba a pokollal fenyegetõzni, mert Istennek nem az az akarata, hogy a pokolba küldje az emberiséget. Ha ez lett volna, akkor Jézusra nem lett volna szükség.
De mivel itt volt és meghalt az emberiség bûneiért, elvette a világ bûnét Ádámtól az utolsóig, így nem lehet felette csak úgy ukk s mukk s fukk szemet hunyni. Bármennyire is tetszetõs karácsonykor a fa alatt ugrabugrálni, elfogyasztani a hallevest s az ajándékokat bontogatni, az nem szimplán arról szól, hogy na üljünk le 2 napig és ölelgessük egymást meg sipítozzunk az örömtõl, hogy hú mit kaptam.
Szent este. A nevében is benne van, hogy Szent. Jézus maga is Szent, Isten maga is Szent. A lélek, amit elküldtek a földre Jézus feltámadása után az is Szent. De kié az a lélek, amiért Jézus hamarosan visszajön? Ki kaphatja meg?
Ha egy betörõ bemegy a házba, akkor nem a mosatlanért vagy a szemetesvödörért megy be, hanem értékért. Jézus hamarosan visszajön a levegõbe és azt, amit feltámadása és elragadtatása után kitöltöttek a földre, a Szent lelket, azt elviszi. Számára ez az egyetlen egy érték a földön. Minden igaz ember romlandó testét, aki rendelkezik Szent lélekkel, elváltoztatja romolhatatlan mennyei testté, olyanná, amilyen az övé és az Angyaloké is. Elváltoztatja és elragadja a levegõbe.

Mi történik itt a földön? Hatalmas káosz, mert az emberiség létszámához képest elenyészõen kevesen vannak az igaz, bûntelen emberek, de azért elég sokan. Ha autóban, repülõben, vonaton vagy bárhol ült, aludt, evett, dolgozott, akkor egy pillantás alatt elváltozik és eltûnik a földrõl.
Olyan hatalmas káosz lesz a földön, amilyen még sosem volt. Szükség lesz egy emberre, aki rendet rak. Ez lesz a Sátán, akit kiûz Isten a földre. Minden ember rá fog figyelni, mert okos és erõs, pillanatok alatt rendet tesz. Megállapítást nyer, hogy egy nyilvánvaló terrortámadás áldozata lett a föld, s mivel kivétel nélkül minden ország érintett benne, így szükség lesz egy világkormányra és azon belül a világ állampolgárokra.

3x6 18 számjegyû kis chip a bõr alá, hogy mûholdról tudják követni az egyént. Muszáj lesz, mert az államhatalom nem egy hadsereggel áll majd szemben, hanem egyénekkel, így az egyént kell szemmel tartani és a biztonság mindenek elõtt.
Már most is sok mindent megtehetnek és bevetnek a biztonságra és a terrorizmusra hivatkozva, de akkor elszabadul a gépezet.
Mindenki, aki nem akar majd engedelmeskedni az terrorista. Na de miért ne engedelmeskedne?
Hisz most is engedelmesen alávetik magukat az emberek mindennek, amit kitalálnak vagy bevezetnek és nyugodtan tûrik.
Akkor százszor durvább lesz a helyzet és szinte mindenki érintve lesz benne. Megszûnik a bûnözés azonnal. Minek betörni, mikor látják mûholdról, hogy hol vagyok? 1 percen belül elfognak vagy lelõnek egy távirányítású rakétával ha a helyzet azt követeli. Nincs készpénz. A benzinkútnál odatartod a kezed és a chipen keresztül leveszik a számládról. Nincs több eltûnt gyerek, eltûnt férj vagy elcserélt beteg, nem történhet baj. Egyszerûen többet nincs szükség Istenre, a kegyelmére, a segítségére. Az ember a hatodik napon lett teremtve. Az Atya, a Fiú, a Szent lélek 111. Erre többet nem lesz szükség, ott a 666, azaz mindenhol az ember Isten nélkül.

Már nem tudom eredetileg mirõl akartam beszélni

De van kiút, létezik kegyelem mindez alól és ezt kell hirdetni a pokol helyett. Mégpedig Isten kegyelmét. Ahogy Noé hirdette az özönvizet annak idején és nem fogadta senki, majd végül Isten bezárta a bárka ajtaját és a földön minden ember elpusztult.
Hiába kardoskodtak a tartsuk tiszteletben egymás véleményét, hitét és vallását. Istent ilyesmire nem lehet megkérni. Nincs tolerancia, nincs semmi alternatíva. Van ítélet és kegyelem. Ha a bárkán kívül voltál, akkor ítélet várt rád, függetlenül attól, hogy mennyire voltál jó ember vagy bármi. Ha bárkán belül voltál, akkor pedig kegyelem várt rád és túlélés.
Ilyen egyszerû.
Érdemes megjegyezni, mert ez most is pontosan ugyanígy fog lezajlani. Van a mindenféle vállon hordozott igazság, vallás, tébolyda és bazári vásár, ami egytõl egyig létjogosultságért kiált és megvannak az adott ágazat fõ-fõ emberei, szó szólói, akik hatalmas becsben vannak tartva, valamint van Isten igazsága és kegyelme, mégpedig, hogy:

Rm 5,19
Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bûnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.

Isten beszéde alapján én is igaz és bûntelen emberré válhattam egynek engedelmessége által. A bûn és a Szentség nem fér meg egy helyen, semmi közük egymáshoz. Akár a sötétség és a világosság.
Az az ember, aki magát bûnösnek vallja, annak nem lehet Szent lelke. Istenben, Jézusban nincsen semmi bûn, hogyan lehetne egy bûnös embernek bármi köze is Istenhez, addig, amíg bûnbocsánatot nem kap és ezzel együtt a Szent lelket?

Mondok egy érdekes példát: minden embert meginvitálok vacsorázni, svédasztal és elõre kifizetve a számla. Mivel nagyon sokan megvetnek és utálattal gondolnak rám, így el sem jönnek. Vannak, akik már vacsora meghívásra várakoznak, de az nem fog bekövetkezni. Vannak, akik eljönnek s szerényen beülnek egy sarokba és elszopogatnak egy pohár szódát, holott hatalmas lakoma vár rájuk is. Vannak, akik bejönnek és fogyasztanak, de mindenáron fizetnék a számlájukat és kardoskodnak mellette, hogy nekik aztán ne fizessen senki semmit.
S vannak, akik az én szívem szerint jönnek és mindent az én akaratom szerint fogadnak alázattal.

Isten az elragadtatás során csak azokat az embereket viszi el, akik elfogadták Jézust, hogy minden bûnüket eltörölte a véráldozatával a születéstõl a halálig.
Igaz ember az, aki Isten igazságát hirdeti s nem a sajátját. Igaz ember az, akinek Jézus minden bûnét eltörölte és Szent lelke van. Ez a tolerancia.
Minden más egyéb hit, elmélet, tudomány, akármi az marad itt a földön és nevezzék bárminek a Sátán hatalma alá kerül és vele együtt pusztul.
Amíg tart Isten kegyelme és nem történik meg az elragadtatás, addig él a tolerancia, utána már nem.

Bárkán belül vagy kívül? Jézuson belül vagy kívül?
Jézus pontosan eltudja dönteni, hogy ki az aki hozzá tartozik és ki az, aki nem.
Rád néz és látja a lelkedet, hogy olyan, mint az Övé vagy nem?

Figyeld csak:

22. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben ûztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
23. És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tõlem, ti gonosztevõk.

Mi az, hogy soha sem ismertelek titeket? Kik Õk, hogy nem ismeri Õket vagy mik?

2Kor 5,21
Mert azt, a ki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk õ benne.

A bûnt nem ismerte Jézus, a bûnhöz semmi köze nem volt soha. Ezért ha valaki magát bûnösnek vallja, ahhoz Jézusnak semmi köze, mert Jézus Szent. Nem élhet a Szent a bûnössel együtt az öröklétben, mert:

Ézs 26,10
Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.

[guga]

Hja és az elmaradhatatlan kis rövidfilm(ek) :Ð

Szokás szerint megtölt, lenéz.


46.4mb

47.5mb

35.4mb

[guga]

Apám tanyája

Mostanában tudatosult bennem, hogy akárhányszor álmodom Apám tanyájáról mindig a félelemrõl szól. Apám tanyája Gyula mellett van és a vonat is megáll, Biczere a neve a környéknek.
Az elsõ kép, ami megmaradt bennem az öregember, akitõl Apám megvette a tanyát. A második Anyám, ahogy sipítozik, mert meglátott egy összegöngyölõdött siklót a faágakon, amint napozott. Szaladjak szomszédokért, kapta a szája elé a kezét és sikított ahogy a torkán kifért.
A harmadik egy rajzlap, én rajzoltam. Rózsaszín fák, kerek lombokkal és gyöngyökkel a szélén, mind feküdt csak némelyik állt a lábán.
Aztán már csak élmények, ahogy járom a környékbeli erdõt. A tanyától úgy egy kilométerre volt egy beton építmény, ami beszakadt és benõtte a gaz, sehogy sem illett oda, na az félelmetes volt. A látványa, az érzés mikor megláttam, mindig sietve mentem el mellette, moha nõtte be az oldalát, baljós hangulata volt. Soha nem hittem megérzésekben, de az a valami sugallta, hogy nem jó dolgok történtek ott.
Aztán az orosz katona, egyenruhások mindenhol, valakit kerestek és végül megtalálták, láttam, ahogy lelövik egy dobtáras géppisztollyal, nagyon hangos volt a fegyver, mondhatni filmbéli hangok, de áthatolt mindenen, még most is beleborzongok, utána a szag.
Kati néni galamblevese, beteg voltam és állt az ágyam felett. Jótékony és törõdõ homályba burkolózva, idd meg fiam, ettõl erõre kapsz.
Apámat már messzirõl láttam, ahogy jön a motorján, befordult a földútra, el a vasút mentén és át a kicsi dombon, egy pillanatig úgy tûnt az égen jár, aztán befordult a tanyánk felé és kikászálódtam az ablakból s elébe szaladtam. Mindig az ablakban ülve vártam.
Egy nagy vihar és én öcsémmel összekapaszkodva és egymásba bújva a kamrában didergünk, nem volt velünk senki csak az ég szakadt ránk.
Egy kiságyba ülök az udvaron, egyedül vagyok egy szelet zsíros kenyérrel és egy hatalmas robbanás. Meglebbentek a diófák, Anyám csak késõ este jött haza, egész nap magamra hagyott a kiságyban az udvaron. Emlékszem is rá egy kicsit, a szele megmaradt, de rokonok is mesélték, hogy sûrûn megesett. Mégis itt vagyok.
Mostanában egyre sûrûbben álmodom Apám tanyájáról. Bent vagyok a házon belül és eleinte csak figyelek, de lehet, hogy az elkezdett figyelemnek köszönhetõen mindig történik valami. Ma éjszaka egy cigány ember jött és kérdezte, hogy az udvaron lévõ rozzant hûtõgépet viheti e? Majd jött az egész pereputtya és akkor vettem észre, hogy a lakás összes berendezése kint van az udvaron és a cigányok megállíthatatlanul húzkodják a fiókokat, mindent átnéznek és közben próbálják elterelni a figyelmemet valami aprósággal, hogy alaposan átkutathassák a fiókokat és a szekrényeket. Mondjuk ez a való életben is megtörtént velem egyszer. Egy másik tanyánkon, ahol vagy 6 cigány család lakott a szomszédságban. Egyszer csak megjelent az ajtóban egy dürhõ asszony és rekedten rám rivallt: hé kölyök! Van kölcsön cukrotok? Azzal se szó se beszéd benyomult a konyhánkba és kinyitotta a szekrényt, majd lebecsmérlõen fintorgott s nyomában még vagy nyolcan asszonyok és gyerekek. Felforgatták a lakásunkat, félelmetes volt. Nem tudtam tenni semmit csak ledermedten álltam a konyha közepén. Percekig tartott, amíg eltûntek. A szekrény ajtókat nyitva hagyták, a fiókok kihúzgálva. Nem tudtam eltüntetni a nyomokat mire Apám hazajött. Felelõsségre vont, hogy mit csináltam, azt hitte játszottam.
Aztán elküldött borért, pontosabban Zöldszilvániért. Este aztán átment és rendet rakott az egyik családnál, ahonnan a dürhõné áthjött cukorért. Volt ám sivalkodás, csak álltunk Anyámmal a sötétben a kapunál és hallgattuk, ahogy apám egy bottal végigveri mindet.
Sajnos nagyon hamar megbánta, mert egyik este hiába vártuk nem jött haza, tõlünk nem messze az árokban feküdt eszméletlenül, egy IFA sofõrje látta meg a teherautó lámpájának a fényében a kerékpárját és megállt, majd szólt nekünk, mert tudta ki a. Na mindegy, nem gondolom azonban, hogy emiatt álmodnék Apám tanyájáról félelmeteseket.
Még annyit a dologhoz, hogy nem bírom ha valaki zaftosra kürtöli a médiát a kisebbségek jogaiért úgy, hogy még egyet sem látott élve, szemtõl szembe. Tessék kérem tapasztalatot szerezni, odaköltözni a szomszédságukba minimum egy évre és az alapján objektíven hozni a döntéseket, köszönöm
De a minden alapot nélkülözõ gyülölködést sem veszi be a gyomrom, ugyanis olyan cigány emberrel is éltem közelségben, aki Apámként viselkedett mikor magam voltam a nagyvilágban felügyelet nélkül.
Apámnak volt egy felesége a Mari. Azon a bizonyos tanyán laktunk, a Mari rengeteg Vodkát vagy Rumot ivott és a félliteres üvegeket ha kiürült rendre elásta a tanya körül. Én a friss ásónyomok alapján találtam rájuk és eleinte odavittem neki, de ez nagyon nem váltotta ki a tetszését, mert sokat kiabált. Próbáltam valahogy Apámnak jelezni, de nem volt vevõ a témára, sõt engem vont felelõsségre, hogy biztos nem bírom, mert mostoha. Mari sok üzenetet írt a könyveimbe és a füzeteimbe. Dögölj meg te rohadék és takaródj a háztól csak útban vagy, stb.
Apámnak nem mutattam meg egyiket sem, valahogy természetesnek vettem, úgy véltem ez az élet vele járója és el kell viselni, nem vettem komolyan, eldobáltam mindet.
Aztán egyszer kiborult a bili, a Mari megevett egy zacskónyi patkánymérget. Apám mikor hazajött azzal kezdte, hogy alaposan megverte és kitörtek egy ablakot is, én a kamrában összekucorodva vártam a végét.
Napokig kórházban volt és miután kiengedtek Apám maga elé állított, hogy fiam el kell menned a háztól. Választanom kell közületek, te már nagy vagy és megállsz a saját lábadon, kérlek menj el.
Életében egyszer szembesítettem ezekkel a mondatokkal, s csak akkor mikor már álltam a saját lábamon, Gyulától messze és a saját családom melegében. Nem emlékezett rá és nem is volt hajlandó elhinni, hogy Õ ilyeneket mondott volna nekem. Persze valami miatt elkerültem otthonról s a tény az Õ figyelmét.
Persze a  Maritól hamarosan elvált, sõt a Mari elhagyta Apám két gyerekét napokra és Apám errõl mit sem tudott, a két gyerek azonnal állami gondozásba került a szomszédok feljelentése nyomán és hosszas utánajárást igényelt, hogy elengedjék Õket hozzánk.
Mindezek tükrében nem gondolnám azt, hogy Apám tanyája ezért bukkan fel az álmaimban rendszeresen és ezért járja át a félelem minden egyes álmomat, amit ott töltök. Jeges izzadság a gerincemen végig. Állok bent a házban egyedül, valaki mindig jön, de illetéktelenül. Elvileg nem jöhetne oda, de csak odakoslat mint egy hiéna és mondja rögtön az okát. Én nehezen de kimegyek az ajtó mögül, néha a kilincset szorítva, néha csak kilesve, végül nem történik semmi az igaz, mert általában megszakad az álom, de ami megelõzi az szörnyû.
Lesek a függöny mögül és látom, hogy jön egy piros autó a ház felé a föld úton nagy  robajjal. Elvileg nem jöhetne, mert nincs út tõlünk tovább és nem is hozzánk jön, érzem, hogy csak áthaladna, de nincs út és belerohan a házba, a ház végébe és az leszakad rá az autóra. Félve kilesek az ajtó mögül és látom a ledõlt házat.
Pszichológus kéne ehhez vagy valami regresszió de félek csak halandzsa lenne, nem tudják átérezni a szaktekintélyek azt, mikor gyöngyözik a gerincemen az izzadság és mint a híd úgy vagyok megfeszülve az ágyamon, erõ az nincs bennem, elernyedek, lesem a mennyezetet és átélem az álmot újra percrõl percre, minden képkockát megint és keresem az értelmét.
Ma elõször döntöttem úgy, hogy írni fogok róla, mert akkor gondolkodnom is kell rajta amúgy gépiesen és keresve a pillanatokat, a képeket, hátha betudok nyúlni oda, ahol van a gócpont és megtalálom az okát és tálalom.

Akár hogy is gondolom végig racionálisan, sehogy sem találok olyasmit, ami félelmetes lett volna, pedig biztos van valami a lelkem bugyrában, hogy a mély félelmeket oda Apám tanyájára vetíti ki és azzal hozza kapcsolatba.
Azóta jártam már ott többször is, bár megváltozott és sokkal kisebbnek is tûnt, de semmit nem találtam, ami félelmetes lett volna.
A tudatalattival meg hagyjatok, valahogy oda került ha egyáltalán van olyan, de a való életbõl került oda, az pedig nappal van és ha újra elmegyek oda, akkor észlelnem kéne a nyomát.

Apám tanyája kedves hely, mégis az álmaimban úgy jön elõ, mint a legnagyobb borzalom. Minden belsõ félelme oda vetül ki. Egyszer csak ülök az ablakában és a fekete égen gépek repülnek százával, nem repülõgépek, hanem mindenféle, amiknek nem is lenne szabad repülniük. Ismeretlen és életidegen technológia, ami beteríti az égboltot és rendületlenül mennek a céljuk felé, tiszta apokalipszis feeling.

Máskor meg tenger a szántóföld és nem tudok odaúszni a tanyához, a hullámok egyre távolabb sodornak, vagy megyek haza vonattal de sehogy sem sikerül leszállni, mert elém tolakodnak emberek s mire lejutnék a vonat újra elindul és az ablakból nézem a tanyát, ahogy elsuhan, kétségbeesett érzés, hogy talán soha nem jutok haza. Máskor meg felszállni nem tudok a vonatra, hatalmas parton kell felkapaszkodnom, de lemaradok, pedig minden erõmet bevetettem s mikor feljutottam a tetejére, akkor vettem észre, hogy az iskolatáskám otthon maradt a tanyán, a vonat ismét nélkülem indult el. Szürreális képek és érzések, folyamatos s nehéz küzdelem a valójában jelentéktelen dolgokkal, de a gyökere valami mély és elmozdíthatatlan fájdalom és félelem, ami minden reggel ha ott kötök ki, akkor nyomot hagy a lepedõn, jeges félelem csapódik ki a gerincembõl. Valakinek megkéne bocsájtanom, kiereszteni az öklöm, magamhoz ölelnem s talán vége lesz.
Ha egy darabig nem is megy, azért most már résen leszek, tudom ha Apám tanyájáról álmodom, akkor felesleges küzdenem, talán jobb lenne oda sem menni.

Persona non grata.

Akkor meg minek, ez a vonat elment, eleve nem nekem indult, no meg a tanyát is eladta azóta Apám.
Azért akárhányszor megyek haza vonattal, mindig felállok s lehúzom az ablakot, kilesek a résen, hagyom, hogy a menetszél beleborzoljon az arcomba és nézem, ahogy elsuhan a tanya.




 

[guga]

A hályogkovács

A minap érdekes eset történt meg velem, ez ugyan elõfordult már korábban is, de csak most tudatosult bennem egy apró részlete. Nemrég kaptunk az édesanyámtól ajándékba egy gáztûzhelyet, amit olyan helyen szerettünk volna üzemeltetni, ahol nincs vezetékes gáz, tehát pb gázpalack jöhetett csak szóba.
Megnéztem a másik gáztûzhely hátulját és láttam, hogy nincs különbség az új és a régi gáztûzhely bekötését illetõen, csak egy szûkítõt kell beiktatni, amire a gázpalackról jövõ vezetéket és a reduktort kell csatlakoztatni. Mondtam is magamban ez gyerekjáték lesz és már elõre hallottam a feleségem elismerõ szavait, amit majd bevasalhatok.
Biztos, ami biztos alapon azért rákérdeztem egy ismerõsömnél telefonon, akirõl azt feltételeztem, hogy látott már gáztûzhelyet. Megerõsített Õ is abban, hogy minden gáztûzhely alkalmas vezetékes ill. palackos üzemeltetésre is, csak ha a palackról üzemeltetjük, akkor ki kell cserélni a fúvókákat vagy állítani rajta, mivel a palackban nagyobb a nyomás.

Hoppá...

Megtehettem volna azt is, hogy felhívom az újságból az elsõ gázszerelõt és tüzetesen kikérdezem, de már tapasztalatból tudom, hogy nem szívesen válaszolgatnak, mert éppen dolgoznak. No meg alapból hülyének néznek, plusz ha netalán rámerek kérdezni az árra, hogy mennyiért jönne ki bekötni, akkor sem tömören válaszolna, hogy uszkve ennyi, hanem nézze megbeszéljük majd, amibõl még mindig nem tudtam meg, hogy mennyiért, másrészt a gatyám is rámegy, mert ugye kiszállás, alkatrész, járulékok, beiskoláztatás, nemrég volt esküvõ és a nagymama is halálán van, szóval van bõven kiadás, kell a bevétel.

Átnéztem a gáztûzhelyet alaposan, de nem találtam semmilyen fúvókát vagy bármit. Csak a kézikönyv árválkodott a sütõjében a magyar nyelvû használati utasítással, amire én ügyet sem vetettem. Felhívtam egy másik ismerõsömet is, aki szintén ugyanezt mondta. Lelki szemeim elõtt megjelent, ahogy nagy lángcsóvákkal küszködök és próbálom arányítani, lejjebb venni. Na gondoltam magamban ez elég nagy falat lesz, jobb ha átadom a kormányzást ez ügyben egy szakembernek, ugyanis ez nem játék, mert ha valamit elrontok a hozzá nem értésemmel az akár balesethez is vezethet. Évente 1-2 alkalommal hallom a hírekbõl, hogy anyuka csak elugrott vásárolni és közben ott hagyta a levest fõni, de mire hazaért leégett a ház és benne a gyerekek. Olyankor mindig eszembe jut, hogy mi is használunk palackos gázt, ahogyan az az anyuka is. Vajon mi a különbség? Miért robbant fel az a gázpalack? Hiszen semmi különleges, van egy reduktor és kész.

Szerencsére az APEH a kezemre játszott és küldött egy megfelelõ embert. Amióta bevezették az elektronikus adóbevallás hírét, azóta a számítógéppel nem rendelkezõ magánvállalkozók fejvesztve menekülnek a boltokba s így hozzánk is. Valaki ajánlott bennünket az egyiknek, nem is a vállalkozóval tartottam a kapcsolatot, hanem az ajánlóval. Õ kért tõlem árajánlatot, Õ ellenõrizte, hogy milyen alkatrészek kerülnek bele, majd a végén megadta a számlázási és szállítási címet. A feleségemmel vittük ki miután a szervizünk bezárt. Beszélgettünk pár szót, közben beüzemeltük a számítógépet. Jó volt látni a gyermekies naivitást és érdeklõdést az arcán, amit én is átéltem mikor legelõször került számítógép a kezembe, mit számítógép Spectrum ZX80. Azóta elszaladt a ló, ma már bárki szabadon dobálódzik a gigaherzekkel. A vásárló megemlítette a foglalkozását, hogy gázszerelõ. Rögtön kipattant a szemem és azonnal rákérdeztem, hogy gázkészülékekkel is foglalkozik? Mondta nem, de ért hozzá. Vázoltam neki röviden a problémát és megint a fúvókáknál kötöttünk ki, amire én rögtön mondtam, hogy hát ez az, nem szeretném ha késõbb gondom lenne belõle, ezért kell a szakember. Pár nap elteltével szüksége volt egy cd lemezre a dvd lejátszáshoz és napközben beugrott hozzánk. Kifordítottam a sarokból a még befóliázott gáztûzhelyet és Õ kinyitotta a sütõt, kivette a használati utasítást és aprólékosan átolvasta, majd megjegyezte, hogy fúvókát kell cserélni, de az nem tartozéka a gáztûzhelynek, hanem a gyártótól kell beszerezni.

Ezen a ponton lettem én figyelmes valamire és hirtelen végigtekintettem az egész életemen, az iskolapadokban eltöltött idõkig. Használati utasítás? Még soha nem vettem a kezembe egyetlen készülék használati utasítását sem, egyszerûen gyakorlatias ember vagyok, odaülök és a látottak alapján megcsinálom. Aztán felrémlett bennem az a félelem, amit még az iskolákban éltem át, amikor láttam a többieket könyvekkel a kezükben. Soha nem volt egy darab könyv sem a kezemben, nem is tudom hogyan jutottam el idáig. Én a hallottak alapján tanultam, amit a tanár elmondott azt vissza tudtam neki mondani, ha a tanárnak jó elõadókészsége volt, akkor annál jobban megtudtam jegyezni. Emlékszem egy tanárra, aki az õrületbe tudott kergetni a ránk erõltetett tanítási módszerével. Õ a színekre alapozott. Bizonyos dolgokat, amit fontosnak ítélt azt pirossal kellett aláhúzni, aztán ahogy csökkent a fontossági sorrend úgy változtak a színek is kékre, zöldre vagy feketére. Csak miatta tartottunk színes golyóstollakat a kéken kívül. Elmélete szerint bizonyos emberek a piros színnel aláhúzott mondatokat jegyzik meg, mert a piros színre jobban figyelnek, mások pedig a kéket tanulják meg jobban. Rendszeresen diktálta is a mondanivalóját és menet közben vonalzóval kellett aláhúzni hol ezzel a színnel, hol meg amazzal. Még a vonalzóval történõ aláhúzásnak is nagyon nagy szerepet tulajdonított, hiába volt jó a kézügyességem, nem szabadott szabad kézzel aláhúzni. Egyszer merészeltem neki ecsetelni a felépített tanítási módszerének a buktatóját, miszerint ha valaki a zöld színnel aláhúzott mondatokra tud jobban koncentrálni, akkor a leglényegtelenebb dolgokat fogja bemagolni és a fontosabbak felett elsiklik.
Erre azt válaszolta, hogy a lényegtelen dolgokból automatikusan lehet következtetni a lényeges dolgokra s ezzel kész.

Valahogy így kerültem én kapcsolatba a számítástechnikával is komolyabban. Az élet pirossal aláhúzta az 1998-as évünket. Önhibámon kívül megváltak tõlem a munkahelyemen. Nagyon nehezen tudtam elfogadni, felfogni. Kiürülten és megalázottan mentem haza a családomhoz, nem is hittem benne, hogy megtörtént, úgy gondoltam biztos tréfa, nem gondolták komolyan, holnap ugyanúgy bemegyek és majd jót nevetünk a történteken, hisz olyan jó családias légkör volt, mindenki apám vagy anyám volt és a testvéreim, legalábbis én elég komolyan vettem és teljes szívembõl voltam ott.
Mélységes fájdalom és zavartság lett rajtam úrrá napokig és nehezen tudtam kikeveredni belõle. Csak ültem az ágyon és néztem ki az ablakon, se ki se be semmi gondolat. Kerestem a válaszokat, okokat és hogy most mi lesz velünk? Elmegyek másik munkahelyre, újabb közösség amibe be kell illeszkednem és egyszer csak megint az utcán találom majd magam. Egyre jobban érlelõdött bennem az az érzés, hogy ezt soha többé nem teheti meg velem senki. Soha nem fordulhat elõ, hogy dilettáns és hozzá nem értõ emberek, csókosok, seggnyalók és élhetetlen ingyenélõk dönthessenek egy tollvonással a feleségem és a gyerekeim sorsáról. Nekem kell a család élére állni és megteremteni a saját világomat, ahonnan csak az Isten szólíthat el majdan ha el kell.
Bár erõs volt bennem az elhatározás, azért ez nem megy egyik napról a másikra, fõleg, hogy az ember összes tõkéje az utolsó havi fizetés, amiért a csekkek már régen sorban állnak. 2 év telt el úgy, hogy közben az elhatározásomba vetett hitem kékre váltott, majd zöldre s legvégül feketére. Az eredmény közel félmilliós adósság a hátunkon, mert hogy közben nem sikerült megvalósítani az álmomat, csak lógtunk a levegõben. Miután minden erõm s hitem elhagyott és a vonalzót sem találtam meg, hogy legalább találjak valami egyenest, ami mentén elindulhatok, elcsüggedten ültem fel a kerékpáromra és a nyakamba vettem a várost, hogy kiszellõztessem a fejem. Szokták mondani, hogy a téma (t.imi ) az utcán hever, vagy a pénz. Bár ezt megelõzõen ennek sosem tulajdonítottam jelentõséget, mert túl elcsépeltnek és kommersz szövegnek találtam, de aznap beigazolódott. Az Ó utcában volt egy számítógép szerviz, akik az akkori Állami Biztosító gépeit is szervizelték. De vagy túl költséges volt a gépek fent tartása vagy  menet közben elavultak, mert rengeteg komplett számítógépet raktak ki az utcára, lévén lomtalanítás. Egy kisebb cigány csoport akkurátusan vágta a földhöz a gépeket és bicskákkal vágták ki belõle a kábeleket, ami rezet tartalmazott.
8 darab komplett számítógépet sikerült megmentenem és a rommá törtekbõl pedig két hatalmas szatyor alkatrészt, amit válogatás nélkül dobáltam bele, mindegy csak ép legyen. Szigetelõszalaggal fogattam oda a kerékpárhoz a 8db számítógépet és a két hatalmas szatyor a kormányon. Több, mint 2 óra alatt értem haza. A ház elõtt letámasztottam a számítógépekkel megtûzdelt kerékpárt és a maradék erõmbõl elvonszoltam magam a csengõig. A nejem kijött és a szája elé kapta a kezét, nagyon meglepõdött, hisz az utolsó képe az volt rólam, ahogy elcsigázottan nekivágtam a városnak kerékpározni. Már már beletörõdött a szerencsétlen sorsunkba, de most úgy látszik fordult a kocka, bár még nem tudtuk mivé fog fajulni. Másnap újsághirdetést adtam fel, miszerint használt számítástechnikai alkatrészek magánszemélytõl. Telefonszám és cím.
Hívtak, jöttek és mondták, hogy processzorra van szüksége vagy sd ramra. Számomra vadidegen fogalmakkal dobálóztak és csak néztem, mint a légy majd mutattam a kupacot, hogy menjen nyugodtan válogasson. Mikor láttam, hogy mit vett ki, akkor megjegyeztem, hogy na ez a processzor. A következõ vincsesztert keresett, ahogy kiszerelte megjegyeztem azt is és ha legközelebb azt kértek, akkor már úgy adtam a kezébe, mint aki évtizedek óta ebbõl él, gyakorlatiasan, határozottan de kedvesen mosolyogva és belül atomjaimra hullva, mert néha azt sem tudtam mirõl van szó és nem is számított semmi csak az, hogy ezt most aláhúztuk pirossal és a bejövõ pénz fedezi az elmaradt villanyszámlákat s legalább nem kötik ki.

Jöttek sorra az emberek, érdeklõdtek, vásároltak és én csak figyeltem, a lehetõ legkevesebbet beszéltem, nehogy kiderüljön lövésem sincs mi az, amit éppen eladok. Az árakat is a vevõk szabták, ha megkérdezte ez mennyi, akkor megvakartam a fejemet és mondtam hát én nem is tudom, láttam én már ennyiért is meg annyiért, a végén a vevõ bökte ki, hogy mi a használtpiaci ára s még annál olcsóbban is adtam neki, hogy biztosan visszataláljon hozzám s ne felejtsen el megemlíteni másnak is. Szerettek is járni hozzánk. A lakásunk mellett volt egy légópince, oda rendezkedtem be. Néha 5-6 ember is üldögélt ott és társalogtak egymással, kávéval kínáltam Õket, behozták a magánéletüket, a gondjaikat és hosszas órákon át ücsörögtek, beszélgettek. Nagy szaktekintély voltam a szemükben, mert sok alkatrésszel rendelkeztem, Õk éppen nálam ücsörögtek és ennél fogva azt gondolták, hogy mivel ebbõl élek nyilván a kisujjamban van,. Az egyáltalán nem tûnt fel senkinek, hogy soha nem szóltam egy szót sem, csak figyeltem és gondosan megjegyeztem minden elhangzott mondatot.
Ez így ment szépen rendben már hetek óta és éppen kezdtünk megnyugodni, hogy leszen haszon õszire, mikor beállított hozzám egy ember és vészjóslóan elõadta, hogy itt lakik a következõ utcában és hallotta, hogy ez egy számítástechnikai szerviz és sürgõs segítség kellene. Lakik itt egy magas beosztású rendõr, aki éppen nem volt otthon és a vidéki rokon gyerekek mind a három számítógépet tönkretették és most ott áll kétségbeesve, hogy most mi lesz. Azonnal menjek és segítsek áthozni a gépeket, sürgõsen rendbe kell tenni mindegyiket, mert dolgozniuk kell.
Elhûlve hallgattam és kékben, zöldben, lilában játszottam majd mindent aláhúztam és próbáltam a lényegtelen dolgokból következtetni a lényegesekre, de nem ment. Átmentünk és egy bájvigyorral az arcomon hagytam, hogy magukkal sodorjanak az események. Áthoztuk a gépeket s a magas beosztású rendõr ellentmondást nem tûrõen s szigorúan rám parancsolt, hogy holnapra kész legyen. Majd elviharzottak és magamra hagytak a színekkel aláhúzott kétségbeesett gondolataimmal. Van választásom?
Vagy megcsinálom, legalábbis megpróbálom vagy tényleg mehetek el 8 órába dolgozni és lesni, hogy soha nem jutok egyrõl a kettõre s balfaszok döntik el, hogy kapok e fizetés emelést vagy sem.
Lázas telefonálásokba kezdtem és minden segítséget nagyon szívesen vettem, ez a három volt az elsõ számítógép, amit úgy szedtem szét, hogy azt utána össze is kell raknom. Ma már nem tudnám megmondani mi volt a hibájuk és hogyan oldottam meg, mert az idõ jótékony homálya elfeledtette velem azoknak az idõknek a keserûségeit, csak a túlélési ösztön intenzitásának az érzete maradt meg bennem és a naivitás, ahogy mindent fogadtam, hisz számomra minden újdonság volt, csak úgy csillogott a szemem.
Másnapra minden készen volt, ahogyan kérte, hálás volt és meg sem kérdezte mennyi lesz, a kezembe rakott egy nagyobb összeget s újra elviharzott. Egy ideig nem találkoztam vele csak hallottam róla azoktól, akiket hozzám küldött, majd 3 év múlva beállított és vásárolt nálam egy újabb gépet.

Közben jött az internet és tágult a tér, már nem kellett minden reggel bekerékpározni a belvárosba és hirdetést feladni az újságba. Ülhettem a fenekemen, hirdettem és az emberek jöttek sorban és hozták a számítógép mellett a lelki gondjaikat is. Sok ismerõsre tettem szert az elmúlt 6 év alatt és meg sem fordult a fejemben az elején, hogy egyszer majd több milliós megrendeléseink is lesznek és olyan helyekre szállítunk majd, mint a Honvédelmi Minisztérium vagy a BM vagy önkormányzatok, iskolák, stb. Csak egy ártatlan kis zugbontónak indultam és annak is fogtam fel, mindent elvicceltem, elnevetgéltem és azt vettem észre egyre jobban élezõdik a helyzet körülöttem.
2003-õszéig feketén dolgoztam s az volt a szilárd véleményem, hogy én egyetlen politikust sem etetek. Nem is volt ezzel semmi gond egészen addig, amíg kellõ ismeretségre nem tettem szert az interneten. Miután megtörtént jött a sodrás ismét magától. Egy közeli számítástechnikai cég, amelyik már egy éve tudott rólam és a tevékenységemrõl feljelentette a rendõrségen, hogy lopott alkatrészekkel üzletelek számla nélkül. Hiába no magyarországon vagyunk ehhez hozzá kell edzõdni. Mondjuk már egy ideje jártak hozzám cégek szervizeltetni gépeket vagy alkatrészeket beszerezni és olyankor mindig megkértem egy ismerõsömet, hogy állítson ki egy számlát és kifizettem neki, amit ezért kért. De nem gondoltam arra, hogy én hivatalosan dolgozzam és saját cégem legyen, mert tudtam, hogy az egy olyan kényszerpálya, ami ha rosszul sül el, akkor rámegy az ember élete, jó így nekem egymagam, hogy nem tud rólam senki semmit. Azaz mégis, mert valami alapján mégis feljelentettek.
2004 februárjában lett meg a saját cégem a Guga Bt. Amolyan nem kívánt terhesség módjára, de ha már jött, akkor megtartjuk. Az elmúlt 6 év alatt sok érdekes, tanulságos dolgon mentünk keresztül, egy dologért nagyon hálás vagyok, mégpedig, hogy 98-ban eltávolítottak a munkahelyemrõl.

Zsid 12,11
Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.

[guga]

1999-ben a lelkészünk meghívott egy Bibliai szemináriumra Heidelbergbe. Az utat õ finanszírozta volna és autóbusszal kellett volna utaznunk. Ám akkoriban nem volt a kapcsolatom/kapcsolatunk vele valami felhõtlen. Elõtte egy évvel ismertük meg Õt és magát Istent, a Bibliát és elég viszontagságos, nehéz idõket éltünk, szorongatott helyzetben. Nem volt stabil munkahelyem csak próbálkoztam megtalálni mit is szeretnék és merre találok nyitott ajtókat. De jobbára a piacok környékén tudtam érvényesülni, a járdán ülve árulgattam a lakásunk díszeit, a féltett könyv gyûjteményeinket, a gondosan válogatott és nagy becsben tartott cd-ket, kazettákat s mindent, amit az ember vészhelyzet esetén hajlandó kidobálni a léghajóból, hogy utána megkönnyebbülve fizethessen be egy csekket vagy éppen a hétvégi bevásárlásra futotta belõle és elégedetten szemlélte, ahogy a gyereke tömi magába a csokoládét. Tényleg nehéz idõszak volt, igazi kilátástalan mikor nem tudja az ember fia, hogy mikor ér partot. A lelkészünk azzal az ígérettel hívott meg engem Heidelbergbe, hogy a prédikációk által 100% biztosan megtudja mutatni, hogyan érhetünk partot és biztosított afelõl is, hogy nem lakatlan sziget lesz.

A hitrõl ezt az alkalmat megelõzõen elég ostoba és homályos elképzeléseim voltak, olyanok hogy fogadd a szívedbe Jézust és utána rendbe jön az életed, meg fogadd el megváltódnak és meggyógyít a betegségeidbõl. Õszintén megvallva ezeknek a mondatoknak bárki birtokában lehet és könnyen dobálózhat vele.
Sõt rendre visszaélnek vele vagy csak egyszerûen Jézus neve mögé bújva érvényesítik a saját maguk akaratát és úgy állítják be, mint ha az Isten akarata lenne. Rendkívül veszélyes dolog Isten nevére hivatkozni és azzal takarózni, ezt mindig is tudtam. Pont ezért akartam magam a végére járni, ugyanis azzal tisztában voltam, hogy ennél sokkal komolyabb dolog lehet a háttérben, mint hogy aluljárókban pengetjük a lálálát és térjél meg, mert különben Isten eltaszít magától.
Akármelyik gyülekezet, felekezet tagját kérdeztem, hogy figyelj, mondd már meg légy szíves, hogy konkrétan mirõl van szó? Mit jelent ez a fogadd el Jézust és boldogság, mi és hogyan történt?
Semmit nem tudtak mondani csak hát figyelj gyere el a gyülekezetbe és meglátod mûködni fog, nézz belülre magadba és meglátod, ott a szeretet és a békesség.
Ennyi?
Szóval már egy ideje fortyogtam ezektõl az emberektõl, akik hétvégén egymás kezét fogva arra koncentráltak, hogy minél hangosabban zengjen a nóta, halleluja Jézus az úr.
Nyomon követhetetlen, nem lehet tetten érni, hogy mirõl van szó, semmi konkrétum, csak térj meg és meglásd. Én viszont határozottan szerettem volna megtapasztalni valamit ebbõl az egészbõl, hisz Isten valamikor ketté választotta a tengert, valamikor olyan emberek elõtt is hatalmas csodákat vitt véghez, akik nem hittek benne, nem keresték Õt, és nem fogták meg a karomat finoman terelgetve, gitárt pengetve, hogy jöjj közénk és közben kivillan mind a 32 foga és csillog, ott az a bûbáj mosoly, amit semmivel sem lehet összetéveszteni, az alakja mint a kígyó.

Mivel eléggé orroltam a lelkészünkre és szerettem volna elkerülni, hogy hosszú órákon át egy buszban utazzak vele és szótlanul nézzem az arcát, magamban õrlõdve, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek, de stoppal. Pénzünk nem volt annyi sem, hogy sírva fakadjunk, ezért el kellett fogadnom azt a pár márka aprópénzt, amit a lelkész tett félre az elõzõ németországi útjai alkalmával.
Nem sok volt, de wc-re, kávéra elegendõ. Pontosan tudtam, hogy dacból utazom stoppal, hogy majd én megmutatom, hogy nem szorulok a lelkész segítségére és pénzére, de azért mégis muszáj volt elfogadnom a félretett aprót. A nejem elõzõ este becsomagolta a hátizsákba a ruhákat egy hétre és bundás kenyeret sütött, hogy legyen mit enni az úton. Reggel 5-kor már az Osztapenkónál álltam teljes menetfelszerelésben és bizakodva, kezemben egy hatalmas Mannheim táblával.
Arra gondoltam, hogy biztos felvesz majd egy hazatérõ német kamionos vagy autós és Mannheimtõl Heidelberg csak egy köpésre van. Már egy órája álltam az autópálya szélén és vártam, hogy világosodjon. Ha jött egy autó, akkor felemeltem a táblát, ha osztrák rendszám volt, akkor kicsit kijjebb is léptem, ha német, akkor pedig próbáltam a mozdulataimmal nyomatékosan felhívni magamra a figyelmet, hogy látod erre az van írva Mannheim és neked, mint jó németnek nem kötelezõ tudnod, hogy én német vagyok vagy magyar. Csak állj meg és vigyél el. Orromban még az otthonunk illata, a fülemben még a feleségem aggódó hangja, hogy hívj fel mindenképpen ha megérkezel és vigyázz magadra.
Egy pillanatra belegondoltam abba, hogy felelõtlenül elindultam így a semmibe és közel sem biztos, hogy eljutok a célig. Ahogy elárvultan, lelkileg kifosztva és megsemmisülve álltam ott, hogy valaki megmentsen, felvegyen és elvigyen magával, rámjött a belsõ feszültség, minden porcikámban éreztem, a gyomrom forgott, szédültem, görcsöltem, bár nem ettem még semmit, de rám jött a hányinger és a hasmenés. Gyorsan lehúzódtam az árokba az autópálya mentén és öklendezni kezdtem meg folyt belõlem ki minden. Még szürkület volt, közben autók húztak el és én felnéztem a csillagos égre, mi fog kisülni ebbõl? Minek megyek én oda, mit tudnak ezek nekem mondani, mivel fogok onnan hazajönni? Talán el sem kellett volna indulnom, fõleg, hogy egyáltalán nem bízom bennük, ez a folytonos imádkozzál és megadatik, Isten majd megsegít a bajban és ha a szíved tiszta és szeretetben vagy, akkor 32 fog, térj meg. Egy halovány csillogás, vakító napfény, belsõ üresség, gyomorideg, már 11 óra, a nap lassan delel de még mindig ugyanott állok. Gondoltam semmi vész, ha nem vesz fel senki ebédre otthon vagyok, csak átsétálok és Kelenföldrõl ott a piros 7-es. Majd benyitok, megsemmisülve ledobom a hátizsákot és ennyi volt, átölelem a feleségem és elfelejtjük az egészet s ha még egyszer valaki megemlíti, hogy fogadd a szívedbe Jézust, akkor a torkán fagyasztom a szót, semmisüljön meg és lehetetlenüljön el úgy, ahogy nekem is megadatott, hiába erõlködtem, hiába hittem benne és hiába kerestem. Egyszer még hasra is feküdtem a szobánkban a szõnyegen, hogy tessék itt vagyok, tessék mutasd meg magad és záporoztak a könnyeim, mélységes fájdalom, csak azt kívántam, hogy ha van teremtõm, van tulajdonosa a testemnek, lelkemnek, akkor tessék jelentkezzen érte valaki én csak egy becsületes megtaláló vagyok. Megüresedve ültem fel az ágyra, kisírtam magam és értelmetlenül néztem ki az ablakon, nem az volt az elsõ nap, a Bibliát már legszívesebben elégettem volna, annyira hiányzott a lelkembõl egy válasz, megerõsítés, történés, hogy nincs hiába minden, nem csak élünk és meghalunk majd vége mindennek és semmi mozgató rugó.

Aztán egyszer csak megállt egy autó. Öltönyös üzletember, látta a táblát és nem akart unatkozni, félretette az aggodalmait és félre állt. Ezüst színû Audi, repesztett Gyõrig s közben kérdezett. Jó volt belesüppedni az ülésbe és magamat megadva hátradõlni, néha becsuktam a szemem és a semmire bízva magam csak hallgattam ahogy elsuhannak a kilométerek.
Egy leágazásnál kirakott és újra a mély vízben éreztem magam, elõttem egy kisebb felüljáró, ami egy csatornán ível át. Azon mindenképpen túl kellett haladnom, mert ilyen helyen nem szívesen állnak meg az autósok.
Átsétáltam és eltávolodtam nagyjából egy kilométert. Enni még nem ettem semmit, nem mertem, mert volt bennem egy olyan bizonytalan belsõ feszültség, hogy féltem azonnal kijönne belõlem, nem volt kedvem megint az autópálya mellett görnyedni az árokban.
Hosszú órákig álltam egy helyben, senki rám sem bagózott, suhantak el a jó kis német rendszámok és meglegyintett a szelük. Eljutottam arra a szintre, hogy még egy kis idõ és átsétálok az autópálya másik oldalára és nekiállok Budapest felé stoppolni, mert az közelebb van, mint Heidelberg.
Figyeltem a sofõrök arcát, direkt kerülték a kontaktust, mint mikor a piros lámpánál állva jön a hajléktalan és mereven nézel elõre, hogy nehogy alapot érezzen a megszólításra, csak haladjon tovább és jön a sárga, gázt neki.
Elhaladt mellettem egy sötétkék, német rendszámú furgon, benne egy szakállas, hosszú hajú srác, Õ is mereven maga elé bambult és nyomta a gázt.
Kicsit mint ha lassított volna, de nem állt meg és én is feladtam, hátra arc.
Elfogyott a cérnám így visszaindultam, hogy a csatornán átívelõ felüljáró másik oldalára kerüljek, hátha Pest felé könnyebben megállnak. Mikor a felüljáró tetejére értem még vetettem egy utolsó pillantást Ausztria felé és a lelkemben egy mélységes fájdalom, kudarc, lemondás, sikertelenség, amiben benne foglaltatott az egész jövendõbeli életem, amit napról napra így kell majd élnem.

S akkor megpillantottam a sötétkék furgont, a leállósávban, mellette a szakállas szõke német srác és engem figyelt. Nem voltam benne biztos, hogy miattam állt meg hisz nagyon messze eltávolodott. Egy darabig álltam ott és néztem Õt, de nem mozdult, kitartóan figyelt. Gondoltam kockáztatni nincs mit, megszaporáztam a léptei felé. Odaértem, kezet fogtunk és minden -féle nyelven megkérdeztem, hogy verdujugó mert én Mannheim.
Beültem az anyós ülésre, a srác meg beletaposott. Igazi hippi srác volt, járta Európát a furgonjával, ismerkedett és füvet szívott. Már induláskor megkínált a pipájával de akkor valahogy nem foglakoztatott így megköszöntem a kedvességét és csak ültem. Bár évekkel azelõtt rendszeresen fogyasztottam Marihuanat, de van egy küszöb, amikor túllép rajta az ember és mást tart utána fontosnak.
Már sötétedett mire átverekedtük magunkat Bécs belvárosán és leparkolt. Útbaigazított, hogy merre menjek az A1 felé és ha éjfélig nem vesznek fel, akkor jöjjek vissza arra a helyre és a furgonban lehet aludni, van két ágy és élelmet is biztosít. Megköszöntem a kedvességét és elbúcsúztam tõle. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, merre járok és egyáltalán hova fogok kilyukadni.
Azt gondoltam, hogy be sem kell majd mennem Bécsbe, hanem valaki, aki felvesz az megy Mannheim felé a körgyûrûn és Ausztrián csak úgy átsuhanok. De a kék furgon láttán már olyan elcsigázott és fáradt voltam, hogy nem voltak igényeim és elvárásaim, mentõövként kapaszkodtam bele. Mindegy hová visz csak menjünk.

Sétáltam Bécs utcáin, nagyjából követve az irányt és egyszer csak egy patak partjára értem, aminek a túloldalán egy gyorsforgalmi út és egy tábla jelezte, hogy A1 ez már majdnem németország. Elindultam a patak partján, ami egy ideig követte a gyorsforgalmi vonalát, de késõbb eltért attól. Mivel már késõ este volt és az orromig sem láttam, így csak meneteltem és pisilni sem mertem megállni annyira feszült voltam.
Egy idõ múlva elhalkultak az autók és kamionok, szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy úgy tévedtem el, hogy elõtte sem tudtam merre járok. csak mentem
és mentem és lépdeltem a sötétben, fáztam is, hánynom is kellett és a hasmenés gyötört, megint feladtam. Öklendezve görnyedtem egy fa mellé és vártam, amíg megkönnyebbülök.
Megláttam egy elrobogó vasúti szerelvényt, gondoltam ha másra nem jó arra igen, hogy a vasút nyomvonala a városból kivezessen és ha találok egy tehervonatot, akkor reggelig felülök rá és majd meglátjuk merre visz, részemrõl akármerre vihetett már, lemondtam róla, hogy Heidelberg legyen az útirány, majd holnap gondolkodok, addig is menni, menni. Átmásztam egy kerítésen és elindultam a sínek között, mindegy merre csak a városból kifelé. Igen ám, de ezek a vonatok nem olyanok, mint az otthoniak, hogy már messzirõl hallani, hogy tüdüttüdü, tüdüttüdü és félre állsz. A semmibõl bukkannak fel, nagyon gyorsak és azonnal eltûnik a szemem elõl, sehol egy nyitott tehervonat. A sínek felett egy autópálya felüljárója ívelt át. Arra vettem az irányt és ismét átmásztam egy  kerítésen.
Ahogy felértem a felüljáró 30cm-es peremére, amin lehetõségem nyílt átgyalagolni úgy kezdtek rám üvölteni a kamionok dudái sorban. Mindegy legyintettem magamban és oldalazva haladtam, hogy ne csapjanak el, már mindegy volt mi történik velem, olyannyira megadtam magam, hogy azt sem vettem volna észre ha egy elsodor. Teljesen elhagyatottan és kiábrándulva kóvályogtam a mások számára ismerõs, ám nekem ismeretlen helyeken és semmi reményem sem volt már, hogy akár haza az ágyamba vagy bármilyen felügyelet alá kerüljek, ahol gondoskodnak rólam vagy én magamról. Ez itt a sötét éjszaka, egy fillér nélkül téblábolok egy autópálya felüljáróján, nyelvtudás és tájékozódási pont híján.
Amint leértem a felüljáróról leszaladtam a parton és az autópálya mellett gyalogoltam, de egy idõ múlva elfogytak a lámpák és nem volt ami világítson a sötétben csak a száguldó autók és kamionok. Széthajtottam egy hatalmas bokrot, felléptem a leállósávba a vak sötétben és vettem egy nagy levegõt. Egész nap nem ettem semmit és az éhség is rápakolt egy lapáttal a bennem lappangó feszültségre. Tikkasztó sötét volt és nem jött semmi, sehol egy fényszóró, csak a felettem tornyosuló erdõ kísérteties és hûs zaja, ahogy végigsuhant a hátamon.
Majd egy gyenge fénypont, ahogy feltûnt és kiraktam a táblát, hogy MANNHEIM s ha német vagy, vagy szerb, vagy cigány, vagy rokkant, vagy félholt, akkor most állj meg, ments meg, vigyél magaddal és …
Megállt, ez nem várt helyzet, hozzá szoktam már a kudarcokhoz, ami felülír és átnevez minden forrást, ami a reménybõl táplálkozik.
Ezüst színû furgon, fiatal srác, amolyan manager típus, mert farmer, öltöny és a furgonban parfüm erõs illata.
Mint kiderült Mannheim-ben lakott és járta a hollandia-francia-osztrák és német útvonalakat és terítette a cége termékeit, üzletkötõ volt.
Bár szerettem volna eleget tenni a stoppos mivoltomnak és társalogni vele, éberen tartani és szórakoztatni, mesélni neki, de olyan mértékben fáradt voltam, hogy átaludtam ausztriát.
A német határon ébredtem fel, nem szállítottak ki az autóból, de ha meg is tették volna sem tudtam volna válaszolni semmire, annyira mély álomból ébredtem és még az álom hatása alatt voltam.
Egy benzinkútnál álltunk meg és a srác mondta elmegy tankolni meg kávézni. Amíg tankolta a kocsit, addig elmentem az automatához kávét venni, hogy legalább ennyivel jelezzem a hálámat, de olyan hideg volt, hogy a vissza úton mivel reszkettem egész testemben, így nem maradt egy csepp kávé sem a pohárban.
Csak nevetett és legyintett, hogy ne törõdj vele és elment. Kisvártatva hatalmas mennyiségû étellel és üdítõvel tért vissza. Mondta, hogy nem kell aggódni ezt a cége minden úton fizeti.
Beszálltunk a furgonba és telepakoltuk a gyomrunkat.
Indulás elõtt elõvett egy kis tasakot és kérdezte, hogy dujulájk joint? Majd mutatta a kínálatot, hogy van hasis, fû, speed és extasi. Csak ingattam a fejem, hogy vagyok annyira összetörve és fáradt, hogy ezeken egyik sem segít. Arrébb mentünk a benzinkútról, amíg elszívott egy cigit, felszívott egy csíkot majd a kezébe vett egy dobozos kólát és feltette az egyik lábát az ablakba. Rálépett a gázra és huss a sötét éjszakába vagy inkább a hajnalba.
Néztem a kilométer órát, végig 200kmh felett volt a mutató és én nem tudtam aludni egy cseppet sem, próbált velem beszélgetni, de mindig az jutott eszembe, amikor egy barátommal kimentem a ferihegyi reptér mögé egy erdõbe füvezni és néztük, ahogy szállnak fel a repülõk, majd hosszú percekig hallgattuk a hajtómû elhaló hangját és a végén mikor hazaindultunk, akkor jöttem rá, hogy úgy szét vagyok esve, hogy nem tudom merre kell haza menni és egyáltalán ki vagyok, meg mi az a haza.
Nos ilyen állapotban lehetett a furgon manager képû sofõrje, aki a lábát az ablakban lóbálva 220 felett sem ismerte a Neoton slágerét.
Mondta, hogy Heidelbergen át is hazajut Mannheimbe, de jobb volna ha hazavinne magához, lefürödnék, ott aludnék és másnap elvinne Heidelbergbe miután alaposan bereggeliztünk.
Megköszöntem a szíves látást és el sem hittem, hogy van még a földön rajtam kívül olyan ember, aki ugyanígy gondolkozik és ennyire nyílt. Ugyanis pár évvel ezelõtt így közeledtem egy nászúton lévõ olasz házaspárhoz, akikkel az utcán akadtam össze. Kerestek egy vendéglõt, ami nagyon közel volt. Elkísértem Õket és meghívtak vacsorázni. Majd velük töltöttem az estét és ott aludtak nálam két napig.
Mikor indultak volna haza balesetet szenvedtek a Ferenciek terén az autójukkal és felhívtak, hogy segítsek. Az egész napomat a biztosítóval, kárrendezéssel és a hazautazásuk intézésével töltöttem.
Ugyan nem kértem semmit, de egy havi keresetemmel díjazták a segítségemet, hogy nem tudtam menni dolgozni aznap.
Hajnal 3-kor értem a heidelbergi vasúti pályaudvarra, a nejem ijedten vette fel a telefont és részletesen beszámoltam a kalandjaimról s nem is sejtettem, hogy a nagyja még csak ez után kezdõdött.

Folyt. Köv.

[guga]

A heidelbergi vasútállomáson találtam egy térképet a városról. Nagyjából belõttem, hogy merre kell elinduljak a Tiergarten strasse felé, ahol egy kollégiumot kell majd keresnem és az lesz a szállásom egy hétig ill. ott fogják majd tartani a Bibliai szemináriumokat naponta kétszer. Hamar kiszúrtam, hogy a Tiergarten strasse a folyó túloldalán van és sétálva is talán félóra. Elindultam a kihalt utcákon és megpillantottam egy hidat. Elõször azt hittem valami vicc, mert a híd ugyan elég hatalmas volt, de fából. Felértem rá és a gyomrom összeszorult. A híd egyik oldalán a folyó nagyon magasan volt, a másik oldalán pedig szédületes robajjal zúdult a mélységbe, ugyanis egy duzzasztó gáton kellett átmennem. Sehol semmi fény, koromsötét, csak méterekre láttam magam elé és a folyó nagyon széles volt, remegett a térdem és az is eszembe jutott, hogy nem megyek át rajta, de aztán erõt vettem magamon és a hatalmas hangrobaj kíséretében méterrõl méterre átértem a másik végébe a deszkákon. Úgy szaladtam le a lejárón, mint akit üldöztek vagy éppen sok éves rabságból szabadult. Valószínûleg nagyon nagy hatással volt rám, mert azóta is ha álmomban megjelenik egy híd, akkor rémálmaim vannak. Feldarabolódik, szét esik, a folyó megemelkedik és a híd kettészakad és ledermedve ébredek.

A hídról leérve egy absztrakt kiállítás kellõs közepén találtam magam. Másnap volt lehetõségem ebédszünet után alaposan szemügyre venni és jókat derültem rajta. Egy kis kertes ház lázadó lakója hegesztette, festette és állította ki a környezõ parkokban a monumentális alkotásait mellyel a fogyasztói társadalom elbutult rétegeit szerette volna felébreszteni a ragadós mély álmukból.
3-4 méteres bevásárló kocsit tologató, világító szemû szobrok, tévét nézõ család a fotelbe szögelve drótokból és fémhulladékokból. Elég megrázó látvány volt a hídon átélt élmények után.
Majd gyönyörû parkokon mentem keresztül, ahol csöppnyi halastavak voltak és még kacsák is. 10 emeletes toronyházak mellett rengeteg kerékpár és kismotor, a lakótelepet szabályos kerékpár erdõ vette körül és mindenhol hûvös csend. Nem tudtam megkérdezni senkitõl, hogy  merre találom a Tiergarten strasse-t csak találomra kavarogtam az épületek között. Egyre kisebb zugokba és sikátorokba jutottam s végül egy zsák utcába, aminek a végében egy hatalmas nyitott kapu volt és mellette egy portásfülke. Benne az egyenruhás õr, aki az asztalra dõlve pihent vagy aludt, de felriadt, mert elkezdett ugatni a kutyája. Felkelt és kinyitotta a fülke ajtaját és megkérdezte németül, hogy mit keresek. Elmagyaráztam neki sekélyes angol-német de inkább mutogatós stílusban, hogy mit keresek és ott a szállásom, majd útbaigazított, hogy menjek vissza ugyanarra jobbra, balra kanyarogva, ahonnan jöttem és elvesztettem a fonalat. Látta a legördülõ izzadság cseppeket a homlokomon, hogy egy kukkot sem értettem a végébõl és valószínûleg megsajnált. Magához intett, majd mutatta az irányt, hogy menjek keresztül az õrzött telepen és figyeljem az állatok hangját, menjek a madárhangok irányába és ott találok egy alacsony kerítést, amit átléphetek és a túloldalán van a Tiergarten strasse. Pár lépést elkísért majd nézte, ahogy eltûnök a sötétben. Egy idõ múlva valóban furcsa szagokra lettem figyelmes, mint az otthoni állatkert körül, fõleg a patások lengték körbe a környéket. S valóban papagáj  rikityélésre lettem figyelmes, elõször csak halkan mondogatták a magukét és minél közelebb értem annál felháborodottan adták egymás tudtára, hogy jövök. Nem harsogtak, de riasztották egymást a hajnalhoz mérten. Ami a legfurcsább volt, hogy a környezõ fák telítve voltak kisebb nagyobb papagájokkal, színesek és nyüzsögtek a lombok alatt. Végre megtaláltam az alacsony kerítést is, ami valóban 50cm magas ha lehetett, csak szimbolikus kerítés volt és egy kisebb kísérleti arborétumot volt hivatott körbekeríteni, ezt is másnap tudtam meg. Növényekkel kísérleteztek.

Végre elértem az úticélomat, kiléptem a Tiergarten strassera és elindultam megkeresni a kollégiumot, hogy egy napos út után álomra hajthassam a fejem. Igen ám, de a kollégiumnak nyoma sem volt sehol. Pedig több alkalommal körbejártam azt a  2 kilométeres szakaszt, ami Tiergarten strasse volt és félkör alakban helyezkedett el egy park oldalán. Néha lerövidítettem az utamat és házak között vágtam át, hogy elölrõl kezdjem átnézni merre lehet a kollégium. De nem láttam sehol. Végre találtam egy kétszintes hosszabb épületet, ami nagyon is hasonlított kollégiumra és elég sok ablaka volt, de nem láttam a környékén senkit, mindegy gondoltam és odamentem a kapuhoz becsöngetni. Egy apáca jött ki  hosszú percek múlva és nagyon álmosan, mondtam neki mi járatban, de részben nem értette ill. azt nyomatékosan közölte, hogy ez nem kollégium, hanem egy kórház nõvérszállója.
Puff neki, újabb séta és találgatás. Csak 2-3 szintes lakóházakat találtam, amiket gyönyörûen kialakított parkok és tavak öveztek. Kissé le voltam már testileg is és lelkileg is rongyolódva, ezért az egyik kisebb tó partján leültem egy padra és próbáltam pihenni. Éppen lecsukódott a szemem és kezdtem volna beletemetkezni az álom jótékony s pihentetõ lazulásába, már teljesen elnehezedtek a szempilláim, elengedtem magam és éppen elfelejteni készültem, hogy ki vagyok és egyáltalán hol, amikor érces és határozott felszólító hangra lettem figyelmes. Egy biztonsági õr szúrta ki nyilván a kamerákon, hogy illetéktelenül tartózkodom ott és valahonnan elõkerült. Egy másik háztömb sarkánál meg felbukkant egy másik.
Megkérdezte mit csinálok és nincs e probléma? Meg mondta, hogy ez privát zóna, nem lehet a parkban tartózkodni. Röviden, tömören elmagyaráztam, hogy egy napja vagyok úton és valahol pár száz méterre van az úti célom, de nem találom a kollégiumot.
Mutatta az irányt, hogy merre induljak el és mondta, hogy ott lesz rögtön az állatkert után. Már kezdett pitymallani mikor elindultam abba az irányba és észrevettem egy buszmegállót és egy parkoló buszt. Gondoltam nem sétálom le újra azt a két kilométeres szakaszt, hanem megyek a busszal. Elég sokáig kellett várnom mire elindult és azt kellett feldolgoznom rövid másodpercek alatt, hogy a busz egyáltalán nem állt meg az állatkerti körúton. Már rég elhagytuk, amikor egy egyetemváros kellõs közepén találtam magam néhány felkászálódó utas között. Gyorsan megnéztem, hogy mi az útvonala és láttam, hogy valószínûleg ez csak itt jár a környéken, mert alig volt vagy 15 megállója és a végállomás is és a kiinduló pont is valami Tiergarten szerûség volt vagy arra utaló, legalábbis parkra emlékeztetõ. Visszaültem a helyemre és vártam nyugodtan, hogy a busz visszaérjen az általam elképzelt kiinduló pontra és akkor majd újra a nyakamba vehetem azt a két kilométeres szakaszt és akkor majd megkeresem a kollégiumot.
E helyett utaztam vagy 40-50 percet és már rég nyoma sem volt Heidelbergnek.
Már kezdtem rémületbe esni megint, hogy vajon merre járok és mi a végállomása a busznak ha egyáltalán van, mert hideg levegõjû hegyek között autóbuszoztam és egyáltalán nem volt megnyugtató.
A busz megállt és minden ember leszállt, egy idõsebb bácsi jelzett nekem is valamit németül és intett a kezével. Én is leszálltam bizonytalanul, mint aki a holdra száll éppen és körülnéztem. Lent messze Heidelberg és a közepén egy folyó. Nagyjából annyi, mint ha a Népstadiontól buszoztam volna fel a Hármas határ hegyre, elképesztõ volt és nagyon kikészültem a látványtól. Még nem kelt fel a nap, de már sejlette magát, dideregve álltam az út szélén és próbáltam összeszedni magam. Úgy studéroztam, hogy ha ez a busz feljött ide, akkor visszafelé is megy. Percek múlva meg is érkezett a szemben lévõ oldalra és a sofõr elég hülyén nézett rám, ahogy megint felszálltam a jármûre. Ismét helyet foglaltam és vártam a végállomást, hogy utána gyalogolhassak megint vagy két kilométert a kollégiumig, amiben egyáltalán nem voltam biztos, hogy megtalálom.

A busz végigsuhant a hajnali ködben a folyó partján majd egy újabb nem várt fejlemény, átment a folyón egy hídon. Kikerekedett a pupillám ismét és amikor egy belvároszserûségben megállt a villamos sínek mentén, akkor jobbnak láttam leszállni, mert elég sok egyenruhás -féle alakot láttam s jegyem sem volt, nem akartam bajba keveredni. Sétáltam egy kilométert nagyjából, amikor újra a vasútállomáson találtam magam. Nagyon megörültem az ismerõs helynek. De annak már nem, hogy ismét az a borzasztó híd volt elõttem és megint át kellett rajta mennem. Ugyan többet láttam, sõt a híd túloldalát is, de azok a vastag fakorlátok, a lécek egyáltalán nem voltak megnyugtatóak. Felcsapódó vízpára és hideg levegõ, újra remegõ térddel léptem a hídra és megint csak megkönnyebbülve szaladtam le a feljárón. Nagyjából már tudtam merre kell menni, hogy ne kelljen újra az arborétumba kikötnöm, mert a buszból jól láttam a magasabb épületeket. Megtaláltam a Tiergartent és nekiálltam módszeresen vizslatni az elejét az állatkert után, amerre az õr mutatott. Megtettem, végigsétáltam újra a félkört és vissza az elejére, ezt vagy négyszer de semmi. Aztán már nagyon meguntam és változtattam a stílusomon, elkezdtem agresszíven keresni, nagyon néztem és most a félkör végén nem vágtam át a parkokon, hanem visszafelé tettem meg a félkört. Egy buszmegállóba érve leültem, hogy kicsit kipihenjem magam és elbóbiskoltam, a fejem néhányszor lehanyatlott. Egy érkezõ buszra lettem figyelmes és gyorsan felálltam, arrébb mentem, hogy csak miattam ne álljon meg. Miután továbbment elkezdtem keresni újra a kollégiumot. S egyszer csak a szemembe ötlött egy textil transzparens, amire az volt ráírva, hogy Bibel Seminar és egy nyíl mutatott befelé egy szûk kis átjáróba, éppen csak hogy két ember elfért rajta és a közepén járdalap sor.. Hú nagyon megörültem neki és azonnal befordultam. Talán ha 100 métert kellett menni a szûk ösvényen és egy belsõ, nagy fákkal övezett parkban találtam magam, aminek a közepén egy hatalmas L alakú építmény.
Éppen a bejárati ajtaját nyitotta ki a személyzet belülrõl kulccsal és kérdezték németül mi járatban. Mondom a  Good News Mission meghívására vagyok itt és elvileg ez a szállásom. Betessékeltek és leültettek egy bõrfotelba. Ott ültem egy negyedórát mikor megláttam a gyülekezetünkbõl az egyik magyar férfit. Mosolyogva köszöntem neki és odajött. Õk már megérkeztek elõzõ este a lelkésszel (busszal a dögök ) s csak annyit mondott, hogy ezt az épületet éjszakára bezárják és csak reggel 7-kor nyitják ki mindig. Akkor tudatosult bennem, hogy hajnal 3-óta miért kellett nekem kóvályogni a városban és pont akkor értem oda, amikor a kulcsot belülrõl a zárba dugták.
Akkorra már nagyon fáradt voltam, lezuhanyoztam és ittam egy forró teát az automatából. Lefeküdtem az ágyra és nagyon nehezen tudtam elaludni. Egyszer csak elnyomott az átélt stressz és magamba gubózva horkolni kezdtem. Arra ébredtem, hogy koreai nõk sivalkodnak a szobában és rajtam nevetnek...

Folyt. Köv.

[guga]

Én nem is tudom, ha bemegyek egy szobába, ahol szemmel láthatólag alszik valaki vagy csak pihen, akkor igyekszem minél kevésbé zavarni, még akkor is ha dolgom van ott. Mikor katona voltam és dél körül be kellett mennem a körletbe és még nem keltek fel az éjszakai õrszolgálatosok, hát próbáltam megsemmisülni vagy lábujjbegyen élni és kivinni a ruháimat. Ezek a koreai nõk meg se szó, se beszéd feltépték az ajtót és visongva beléptek vagy húszan. Bár látták, hogy alszom nem zavartatták magukat. Rámoltak fel az ágyakra és csapkodták a szekrény ajtókat, erre ébredtem. Annyira kimerült voltam az elmúlt egy nap eseményeitõl, hogy nem tudtam mélyálomba merülni, folyamatosan cikáztak az agyamban az absztrakt gondolatok, de nem voltam ébren, valami köztes állapot. Felültem az ágyon és úgy éreztem a fejem satuban van. A halántékom táján hatalmas nyomás mindkét oldalon, kábán felkeltem és összecsomagoltam a levetett ruháimat, nagyjából sejtettem, hogy nem ez az én szobám. Közben az egyik koreai nõ akkorát fingott, hogy meglebbent a függöny és én néztem rá elvörösödve, de szemmel láthatóan nem jött zavarba. Akár megboldogult nagymamám, sok évet húzott le nagyapám mellett, aki rendkívül zord és zárkózott ember volt. Ám az elvitathatatlan, hogy mindkettõ akkorát tudott fingani, hogy statikust kellett hívni a panelhoz. A nagyanyám állt a lakótelepi konyhában és rántódott a csirke, menet közben meg elengedett egy-egy szerinte galambot, ami mindennek volt nevezhetõ csak galambnak nem. Fél percekig rottyolt , azt mondta nincs mit tenni már hozzászoktatta a  valagát. Nagyapám meg többször is meglendítette a karját, hogy az az ember, aki nem tud uralkodni a seggén, az nagyon sokat fog szenvedni az életben.
Elmentem a kávé automatához és két kávét is megittam mire támadt egy épkézláb gondolatom, pedig nem vagyok az a típus, aki ébredés után ha nem aludta ki magát, akkor mást kellett kialudnia és órákig nem tér magához. Apám tehenész ember volt, nekem iskola elõtt tehenet kellett arrébb pányváznom meg itatnom és csak utána mehettem iskolába. A Böske tehén de sokat dörgölõdzött a farmernadrágomhoz, iskolába meg nem gyõztem bújni, mert érzõdött az az édeskés tej és tehénszar szag a ruhámon. Hiába írtam én szerelmes levelet az Ibolyának, a gatyám korca nagyobbat nyomott a latban. De sokat nevettek rajtam a lányok a szünetekben, én meg próbáltam csokoládéval, bon-bonnal a kedvükben járni.

A prédikáció 10h-kor kezdõdött, elõtte reggeli. Mivel diák kollégium volt így volt konyhája is, finomakat fõztek végig és rendkívül udvarias kiszolgálásban volt részünk végig, akár egy szálloda.
Az elõtérben tébláboltam reggeli után és vártam, hogy jöjjön a lelkész, aki tudott magyarul. Helyette megjelent a trottyos koreai nõ, aki egy lelkész felesége volt, jelenleg romániában dolgoznak mindketten. Mondogatták neki a lelkészek, hogy ki s mi fia borja vagyok. Erre odajött nagy vehemensen átölelni és kérdezgette, hogy hol van a jor vájf? Mondom neki kinderek is vannak a világon, erre tovább lapogatta a bordámat, én meg figyelgettem a nadrágszárát, hogy mikor libben

Ezek a koreai emberek, amilyen vas fegyelemmel bírnak, annyira lezserek. Pontban tízkor betessékeltek mindenkit a terembe. Bejött a németországi lelkész és elkezdett beszélni anyanyelvén, a másik pedig fordította németre, mi pedig egy fejhallgatót kaptunk és mindenki az anyanyelvén hallgathatta a prédikációt végig.

Német nyelvû énekfüzetet kaptunk és németül énekeltek, én csak néha dörrentettem bele az ékes baritonommal, amikor már biztos voltam, hogy ez a refrén és lében, lében.  Majd jött a vendég elõadó és elkezdték a prédikációt. S, hogy mirõl szólt? Nehéz lenne összefoglalni pár mondatban, de megpróbálom.

Elsõsorban a hitrõl, hogy miként alakul ki és mire alapszik, aztán a bizalomról, Isten munkájáról, akaratáról és arról, hogy hogyan lehet megtapasztalni.
Egyik sem könnyû téma, sõt azt hiszem nálam nagyobb kételkedõt keresve sem találhatnának, így eleve úgy álltam hozzá, hogy tõlem mondhatnak, amit akarnak, hiszem ha látom.
Igen ám, de ezek a lelkészek ténylegesen Isten szerszámai, tényleg használja Õket és megmutatkoznak a Bibliában leírtak. Nem hordoznak perselyt körbe, nem követelõznek, nem vádolnak és nem próbálnak meg megvezetni, megvásárolni, hogy megtömjék a zsebüket.
Õszinte volt minden reakciójuk és a beszédjük is, teljes erõbedobással mutatták meg Isten jellemét és gondolatait.

Röviden?

Csak az egyik példát ragadnám ki a hitrõl, mert számomra ez volt a legérthetõbb. Képzeljünk el egy analfabéta embert, aki nem tud írni sem és olvasni sem egyáltalán. Neki is csak egy módja van a megélhetésre a munka, ha dolgozik. Ha dolgozik, azért pénzt kap és abból kell eltartania magát egy egész hónapon át. Ha dolgozott egy hónapot és a felettese odaadja számára a fizetségét, akkor teljes mértékben és minden kétség nélkül meg kell bíznia benne, hogy pontosan annyi pénzt kap, mint egy másik ember, aki viszont tud írni és olvasni. Számára nincs meg az a lehetõség, hogy kontrollálja, hogy az a pénz, amit a felettesétõl kapott az annyi, amennyi jár vagy kevesebb. Csak hinni tud benne, csak bízni tud benne, hogy azt kapta, ami a munkájáért jár.
Ez így elég képletes és bele lehet kötni, hogy megkérhet egy embert a környezetébõl, hogy számolja meg a pénzt, de az már nem bizalom és nem hit.
Isten pedig feltétlen és 100%-os hitet követel az embertõl, mert Isten világa nem kontrollálható az ember számára. Ha Isten valamit munkálkodik egy ember életében és nyilvánvalóvá válik, akkor az egy megtapasztalás és hálás az az ember érte, aki részesülhetett benne s arról általában bizonyságot is tesz. Az az ember, akinek eszébe jut, hogy megszámoltassa a bérét egy másik emberrel, az nem Istenben hisz.

Jer 17,5
Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az õ szíve!

Azonban annak is van egy elõfeltétele, hogy valakiért Isten munkálkodjon. Az elsõ, amit minden emberért megtett:

Jn 1,29
Másnap látá János Jézust õ hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bûneit!

Isten elsõ munkálkodása a bûnbe esett emberért, hogy elküldte a saját fiát, hogy eltörölje a világ bûneit, azaz ha eltörölte, akkor az már nem létezik.
Persze már eleve az kérdéses, hogy valaki hisz e egyáltalán abba, hogy bûnös e, mitõl bûnös, van e Isten meg egyebek.

Nem szokásom a végletekig harcolni ezért az elvért, azon az elvi síkon mozgok, hogy létezik az egyetemes igazság, ami vezérli a földet a pályáján, ami alapján nõ a fû, születünk, élünk, dobog a szívünk s majd a végén meghalunk és létezik
az az erõ, ami a napkorongot odahelyezte és mint egy jelkép minden a körül forog s annak a lététtõl függ. Mondhatni az épület ismerteti meg az építtetõtjét.
Könnyebb lenne nekem is keresni egy alternatívát és onnan támadni, hogy ez az elmozdíthatatlan igaz. Hiába vagyok meggyõzõdve a magam igazáról és tudom, hogy mûködik ha csak számomra mûködik. Így csak tétlenül nézhetem ha egy másik ember kutakodva az igazság után teszi fel a kérdéseit, de magát az igazságot elutasítja. Igazságon kívüli meggyõzõ érvet vár, amire érvelhet tudományos vagy logikai alapon, de:

25. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erõtelensége erõsebb az embereknél.
26. Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
27. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erõtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erõseket;
28. És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
29. Hogy ne dicsekedjék õ elõtte egy test sem.

Biztos láttál már olyan embert, aki elmebeteg. Nem tudja irányítani az érzelmeit és a gondolatait, furcsán és idegenül viselkedik, néha a nyála is folyik. Képzeld bele magad egy ilyen ember helyzetébe és abba, hogy éppen Istennel szemben érvelsz. Gondold el csak azt az abszurd helyzetet ha egy nyálát csorgató és rángatódzó ember, aki láthatólag magán kívül van megpróbál meggyõzni téged a maga igazáról. Ha társaságban vagy, akkor magadra erõltetett türelemmel végighallgatod de belül rálegyintesz és alig várod, hogy tovább állj. Hogyan érvelhetne egy elmebeteg ember  neked? Ugyanilyenek vagyunk Isten elõtt csak hatványozottan, még a Sátán is (Lucifer) röhögve és karba tett kézzel csapja be az embereket és hagyja, hogy önmaguk igazságában bízva rohanjanak a vesztükbe. Hisz pont ez a célja, annyira okos, hogy megtudja hamisítani az Evangéliumot. Hamisítani az ember is csak értékeket szokott. A szemetes kosarat a tartalmával együtt senki nem áll neki leutánozni. Pénzt, értékes festményt viszont igen. Az Evangélium a legnagyobb érték ezen a földön. A Sátán folyamatosan azon munkálkodik, hogy minden ember szívébe elhelyezze azt, amit egyénre szabottan hamisíthat.

Csak egy rövid példa. Fel vagy háborodva egy egyház viselkedésén, amelyik hamis Evangéliumot hirdet, de ezek alapján nem Isten igazságához fordulsz, hanem Lucifer vigyorogva szalad hozzád és tálcán kínál egy másik alternatívát, ami ugyan kicsit tér el az igazságtól de nem az. Mivel elkezdesz bízni abban, ami csak a te igazságod, ami nem az igazság de eltér a hamis igazságtól is, így nagy nyugalommal teszed, mivel nincs tudomásod róla, hogy ez nem az igazság.

Mondtam én, hogy röviden leírni ezt nehéz. Egy hétig volt errõl szó, hogy hogyan lehet kiszûrni az igazságot és hogyan lehet Isten munkáját felismerni. Tiszta Mátrix feeling volt, de megérte. Egy mondatban pedig annyi, hogy Isten elõtt csak igaz és bûnös ember létezik. Na de hogy ki és mi alapján válik igaz és bûnös emberré az már nem egy mondat, maga az Evangélium is négyszer íródott le ez ügyben. Sokszor belegondolok olyan emberek helyzetébe, akik racionálisan próbálnak közelíteni Istenhez, vagy egyáltalán megérteni és sajnálom õket (nem lesajnálom), mert ennek csak egy módja van.


2.
Jn 6,44
Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
3.
Jn 6,65
És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az én Atyámtól van megadva néki.

Önmagunktól nem találhatjuk meg Istent vagy ha hiszünk is benne hamis igazságban bízunk és kárát valljuk annak. Isten ugyan minden ember bûnét eltörölte Jézus véráldozatával, de:

Mt 20,16
Ekképen lesznek az utolsók elsõk és az elsõk utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.


Számomra ez az elején úgy hatott, hogy Isten minden embert meghívott egy svédasztalos ebédre, de a bejáratnál mikor sorban álltunk, akkor nekiállt valami alapján szelektálni, hogy te nem jöhetsz be, te menj, te sem jöhetsz, te sem, te igen.
De nem így van, Isten mindenkit meghívott, de csak a Jézuson belül lévõ embereket választotta ki. Mint Noé idejében, ahol mindenkinek lett hirdetve az özönvíz, mindenki meg lett hívva a bárkába, de Isten csak a bárkán belül lévõ embereket választotta magénak, csak azoknak kegyelmezett. Ugyanis függetlenül attól, hogy ki milyen ember volt a bárkán kívül ítéletet kapott, a bárkán belül pedig kegyelmet.
Most sem lesz ez másképpen. A bûn és a szentség egymás mellett nem fér meg. Isten eltörölte a bûnt a világból:

. Ézs 43,25
Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bûneidrõl nem emlékezem meg!

Zsid 8,12
Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az õ bûneikrõl és gonoszságaikról meg nem emlékezem.
Zsid 10,17
Azután így szól: És az õ bûneikrõl és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.

Ki hisz ebben, ki az aki erre teszi fel az egész életét? Nekem sem könnyû kimondani ezt, de szinte senki. Olyan ez, mint egy hatalmas tartozás a bank felé, minden ember adósként születik meg, de akárhogy is igyekszik kifizetni, de lehet tudomást sem vesz a tartozásáról, nem kifizethetõ adósság, a mértéke olyan, amit ember nem tud kifizetni.
Ezért volt szükség Jézusra, aki kifizette Isten felé, megvásárolta minden ember bûnét a föld keletkezésétõl a végéig. Azaz benne foglaltatott az enyém is a születésemtõl a halálomig. De figyelem ez nem egyenértékû azzal, hogy rendben nincs semmi bûnöm, igaz ember vagyok ez után azt csinálok, amit akarok hisz úgy is eltörölték minden bûnömet. Ez sehol sincs leírva. De az sem, hogy többet nem követünk el bûnt. Testben élünk és bár a lelkünk bûntelen, a testünk azonban nem engedelmeskedik Isten törvényének. A test a földbe megy, ahonnan vétetett, a lélek viszont Isten elé, mert Istentõl származik.
A lélek ha vágyódik soha nem a föld felé, a földbe teszi, hanem az egek felé. A testünk azonban ha fáradt, akkor rögtön leül vagy lefekszik, a föld felé igyekszik, mert onnan vétetett, a test csak a földben tud megpihenni végleg, addig is csak gyakorolja.

Aztán egyszer csak megállt a lelkész a mondandójával és azt mondta angolul, hogy mindenki álljon fel. Norbi módjára nekiállt megtornáztatni a vendégeket ebéd elõtt. Aztán egy asztalhoz ültem egy rakás koreai emberrel és csak vigyorogtam minden kanál leves után. Egyszer azonban megállt bennem az ütõ, egy mosolygós kõmûves forma koreai felemelte a fél ülepét és eleresztett egy nagyanyám -féle galambot. Senki a füle botját sem mozdította, csak nekem állt meg a kanál a levegõben, hogy ennyire nyíltan és õszintén. Rendben, hogy Isten gyermekei vagyunk, de ezt talán nem kéne összekeverni azzal, hogy magunk alá szarunk társaságban is és vigyorgunk hozzá, mint Nyilas Misi a bagarollal.
Aztán a magyarul tudó lelkésztõl megtudtam, hogy koreában az asztalnál csak egy dolog tilos és undorító az orr fúvás. Ha valaki akár csak zsebkendõbe is fújja az orrát az nagyon kellemetlenül hat a jelenlévõkre. Azonban úgy csámcsognak, mint Anyám megboldogult Zsuzsi malaca, mikor 200 kilós volt és vakarni kellett az oldalát, hogy eltudjon aludni. Anyám rígatta is egy fél napot mikor Apám torkon szúrta és felfüstölte, be fínom is volt a sonkája, ízletes.
De tényleg úgy csámcsogtak ezek a koreaiak, mint ha szándékosan tennék, erõltetetten, hogy ízlik és a sok káposztás kajától meg féloldalasan ültek és szemrebbenés nélkül eregették a béke galambokat.
No a koreai kulturális különbségekrõl ennyit, ez hamarjában feltûnt nekem nem tagadom, de nem ezért mentem oda.
Az ebéd utáni szünetben elsõ utam a fahídra vezetett, amin hajnalban és vaksötétben halálra váltan jöttem át és reszketett a térdem. A nap sütött és kerékpárosok birtokolták a hidat javarészt. A víz nappal is ugyanúgy dübörgött, mint éjjel és a híd lábánál kontrasztosabb volt a fogyasztói társadalommal szemben fellépõ kiállítás. 3-4 méter magas színes bábuk vasból vagy háztartási alkatrészekbõl hegesztve,. Mint mosógép. Mint ha óriások járnának a tesco-ba .

Felmentem a hídra és a közepén megálltam, végignéztem Heidelbergen, a folyón, a hegyeken, amin hajnalban már jártam és hallgattam a város zaját. Megpróbáltam magam beleélni abba a helyzetbe, mint ha Pesten lennék az Erzsébet hídon és minden nap láthatnám az a folyót. Nem ment, idegennek és felfoghatatlannak hatott az egész légkör. Aztán alkudtam magammal és OK, legyen az, hogy gyerekkoromban itt nõttem fel és minden megváltozott, s közben eltelt 20 év.
Lenéztem a híd korlátján át a mélybe és megláttam a méteres hosszúságú halakat a tiszta vízben.

Folyt. Köv.

[guga]

Ilyen látványban utoljára olaszországban volt részem, egy kétszemélyes gumimatraccal himbálóztam a tengeren, a víz kristálytiszta, a nap a hátamra szárította a sót és feszült a bõröm, lenéztem a víz alá a szemüvegemmel és hatalmas halakat láttam, beleborsódzott a hátam a sok fecni után, amit gyerekkoromban fogtam ki a pecébõl. Olyan érzés volt Heidelberg a lakóparkjaival, az egyetemvárosával meg a folyóval és a halakkal, mint amilyen városra mindig is vágytam. Mindenhol tisztaság és az embereknek van igényük arra, hogy igenis a két lakótömb között legyen kis tó, azon hattyúk és benne halak, hogy ha hazajön a munkából, akkor legyen hová kivinni a gyereket és ne a kutyaszart kelljen kerülgetni. A pridikációkat követõ ebédszüneteket a környék felfedezésével töltöttem. Gyalog mentem mindenhová, mert pénzem nem volt és ugyan már ültem buszokon azon a hajnalon, amikor megérkeztem, de már felesleges kockázatnak tartottam, hogy jegy nélkül utazzak.
Kiültem egy padra az egyetemváros parkjába és azt figyeltem, ahogy mentek ebédelni, ahogy fogták a kerékpárjaikat és indultak haza. Mindenkinek benne voltak a mozdulataiban a gondolatai és a hova tartozása. Amilyen kerékpárja volt, ahogyan felszállt rá, ahogyan intett, elköszönt, az elsõt tekerte és oldalra dõlve rásegített, megigazította a szoknyáját, felvette a sisakját, rengeteg kerékpáros, akár egy hangya boly.
Meg sem fordult a fejemben, hogy ezeknek az embereknek is lehetnek gondjaik. Úgy képzeltem el, hogy valamit elterveznek, megvalósítják és boldogan élnek.
A németországi lelkész azonban elmondta, hogy mi a véres német valóság. Lelkileg teljesen kiürült emberek, a fiatalok még csak valahogy, mert az iskolák összetartják és formálják a közösségeket, de amint felnõtté válnak kezdõdik az elszigeteltség. Hiába házasodnak, már eleve úgy teszik, hogy a válásra készülnek. Mindenkinek van saját autója, saját fizetése, saját bútora és saját élete. Meglehet nagy a jólét, de belül üresek és érzéketlenek, ahogy a lelkész fogalmazott: nincs  köztük Istent keresõ ember, csak ha nagyon nagy baj van. Ezzel szemben ukrajnában és fehér oroszországban tömegesen fordulnak az emberek Isten felé, mert nagyon nagy a nélkülözés és a kábítószer fogyasztás.
Isten folyamatosan azon munkálkodik a világban, hogy odaadhassa az embereknek a szívét, az akaratát és a gondolatait. Amíg viszont addig van az ember lelkében olyan, ami azzal nem egyezik, addig valami más van ott Isten szíve helyett. Néha mikor olvasom a Bibliát, folyamatosan azt veszem észre, hogy Jézus megmutatta a saját életében és a szavaival is, hogy ezt hogyan kell.

Mt 26,42
Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tõlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.

Jézus nem azért jött le a földre, hogy a saját feje után menve élje az életét és a saját akaratának éljen. Jézus ugyan emberi testben élt, de a lelke Isten lelke volt, ugyanaz, mint Istené, bûn nélküli Szent lélek volt benne, amelynek nem teher Isten akaratát követni.

Van erre egy nagyon jó példa a Bibliában, Péter esete, amikor fogadkozik Jézusnak, hogy a halálába is követni fogja Õt. Jézus elõre megjelenti neki, hogy nem így lesz, hanem megfogja Õt tagadni. S mikor ez megtörténik, akkor Péter felismeri a valós helyzetét Isten elõtt, hogy a saját gondolatai és akarata alapján nem tudja Õt követni. Késõbb azonban maga Jézus szólítja fel, hogy kövesse Õt. Ha Jézus akaratának engedelmeskedik, akkor nincs esélye annak, hogy elbukik, mert Jézusnak nem csak emberi gondolatból származó akarata van, hanem hatalma is hozzá, hogy Pétert megtartsa. Mindkét esetben Jézus követésérõl van szó, de nem mindegy hogy kinek az akaratából történik.

2. Mt 11,29
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tõlem, hogy én szelid és alázatos szívû vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
3. Mt 11,30
Mert az én igám gyönyörûséges, és az én terhem könnyû.

Vegyünk például egy fémdarabot, amelyik a saját maga akaratából próbál magához vonzani egy másik ugyanolyan fémet. Meglehet valamelyest sikerül, de nem tartós. Azonban ha egy olyan fémdarab próbálja meg vonzani, amelyik egy óriási mágneshez kapcsolódik, akkor azonnal sikerül a fémnek mindenféle erõfeszítés nélkül s maga a kapcsolat köztük úgy, hogy a mágneshez kapcsolódnak mindaddig tartós marad és nem igényel erõfeszítést, amíg a mágneshez vannak kapcsolódva. Ez egy eléggé elnagyolt példa volt, de ez így mûködik Isten lelkével is.
Ha az ember megüresíti magát és elfogadja Isten gondolatait és akaratát kétségek nélkül, akkor az már nem a sajátja hanem Istené. Istennek pedig az akarata mindig megvalósul.

Mk 3,35
Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nõtestvérem és az én anyám.
Jn 9,31
Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bûnösöket; hanem ha valaki istenfélõ, és az õ akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.

Jn 1,13
A kik nem vérbõl, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentõl születtek.

Általában mindenki Istentõl kapni szeretne valamit. Anyagi jólétet, gyógyulást, tartós egészséget, társat, munkát, áldást, de olyan is van akit ez az egész nem érdekel és magáról Istenrõl sem szeretne tudni semmit, nem hogy kapni tõle valamit
Arra viszont nagyon kevesek gondolnak, hogy nem Istentõl kell valamit kapni, hanem magát Istent kell elõször megkapni és ha a lelkünkben már nem önmagunk királyai vagyunk, nem az önmagunk akaratának és elméjének szolgálunk, hanem maga Isten ül be a trónra, akkor Isten már nagyon könnyen rábíz arra az emberre bármit. DE addig semmit. Hogy egy rövid példával érzékeltessem. Az egyik igében már beidéztem, hogy Isten a bûnös emberek imáit nem hallgatja meg. Isten Szent, tiszta és igaz. Ha valamit gondol, mondd, akkor abban biztosak lehetünk, hogy úgy van és úgy fog megtörténni.

Ímé, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az õ füle, hogy meg nem hallgathatna;
Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektõl, és bûneitek fedezték el orczáját ti elõttetek, hogy meg nem hallgatott.

Mi az elsõ lépés akkor ahhoz, hogy Isten meghallgassa az imáinkat?

Rm 5,19
Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bûnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.


A vámszedõ pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bûnösnek!
Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az õ házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.

A hangsúly azon van, hogy ki melyik csoportba tartozik. Az egynek engedetlensége által sokan bûnösökké lettek emberek csoportjába, vagy az egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek csoportjába.

Én azt vallom, hogy megváltott ember vagyok. Jézus a véráldozatával megvásárolta a bûneimet a születésemtõl a halálomig, de nem csak az enyémet, hanem minden valaha élt emberét és minden élõét és azokét is, akik majdan megszületnek. Erre az ad jogalapot, hogy egyszer életemben Isten kegyelmébõl felismerhettem a valós állapotomat és csak annyit kértem, hogy Isten, légy irgalmas nékem bûnösnek! S erre Isten azt válaszolta, hogy „Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az õ házához”.
Egynek engedelmessége által igaz emberré váltam hit által.
Ha csak szimplán arra építenék, hogy én egy ártatlan ember vagyok, mert egész életemben csak dolgoztam és soha nem ártottam senkinek, szerettem a családomat és nem követtem el semmi kihágást a törvény alól, az azt jelentené, hogy a lelkemben lévõ bûnön tudtam uralkodni és nem engedtem szabadjára, azaz külsõségekre épülõ erkölcsös életet éltem.
Ha valaki egy olyan emberre tekint, aki nagyon sokat vétkezett és súlyos bûnöket követett el, ahhoz viszonyítva magát jobb és tisztább embernek tartja, annak sajnos nagyot kell csalódnia a végén.
Egy rövid példával illusztrálnám. Két ember elmegy az orvoshoz és az egyik lázas, verejtékezik, tüsszög, étvágytalan és kivan pirosodva az arca, kiütéses és legyengült. A másik látszólag egészséges és jól táplált csak egy orvosi igazolásért megy be a jogosítványához.
Az orvos az egyik emberen szemmel láthatólag látja a betegség külsõ tüneteit is és már csak a pontos diagnózist kell felállítania és a vírust a betegség okozóját beazonosítania, hogy a megfelelõ antibiotikumot írhassa fel rá.
Mikor a másik embert elkezdi megvizsgálni és megnézi a torkát, nyelvét meg a szemét, akkor közli vele, hogy uram Ön súlyos beteg. Ugyanabban a betegségben szenved, mint az elõzõ úriember és ugyanarra az orvosságra van szüksége.
Az pedig hitetlenkedve fogadja, hogy Õ teljes mértékben egészséges és jól érzi magát. Igen, de az orvosnak nem az a feladata, hogy a külsõ tünetek alapján hozzon döntést, hanem nagyon pontos diagnózist kell felállítania ha valakit megvizsgál.

Isten elé sem állhatunk azzal, hogy igyekeztünk nem vétkezni és próbáltuk betartani a 10 parancsolatot és adakoztunk, gyülekezetbe jártunk, énekeltünk. Isten elé állva pontosan felismerhetjük a különbséget Isten és a saját lelkünk között.

Vagy ugyanaz, vagy nem. Istennek Szent lelke van, bûn nélküli, a Biblia sok helyen ábrázolja a minõségét. Az az ember, aki az elsõ csoportba tartozik, miszerint egynek engedetlensége által sokan bûnösökké lettek, az addig nem kaphatja meg Isten Szent lelkét, amíg nem tartozik a második csoportba.

Ha a fiam elém áll, hogy apa kérek süteményt, mert az anyja készített, de az a tányér, amit hoz az nagyon koszos, addig nem adok neki, amíg meg nem tisztítom a tányért alaposan. Nem arról van szó, hogy nem akarok neki süteményt adni, nem arról, hogy Õ nem akar kapni. Maga a tányéron lévõ mocsok az egyetlen akadály.

A bûnös emberek imáit Isten nem hallgatja meg. Az az ember, aki hisz Isten igazságában, miszerint Jézus eltörölte a földrõl a bûnt az igaz ember, mert valójában Isten szerint a bûn ezen a földön nem létezõ dolog, csak az emberek fejében és gondolataiban létezik.
Csak a bûntelen és igaz emberek kaphatják meg Isten Szent lelkét és Isten csak azzal a Szent lélekkel kommunikál, csak annak az imáját és kérését hallgatja meg, mert az a Szent lélek, amelyiket Isten kibocsátott a földre az a sajátja és annak nem teher Isten akaratát cselekedni és Isten gondolatait fogadni.

Van egy dolog, amit fontosnak tartok elmondani, mégpedig az, hogy mire jogosít fel engem az, hogy bûntelen s igaz ember vagyok. Arra semmiképpen sem, hogy ezután szabadon követhessek el bármiféle bûnt, hisz úgy sincs semmi következménye rám nézve, mert Isten eltörölte. Igen, valóban nem létezik Isten számára a bûn lelki értelemben, de egyelõre testben élek és a test:

Rm 8,7
Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.

Nem vagyok bûnös ember, mert Isten igazságában hiszek, abban a munkában, amit értem tett. Azonban mivel testben élek mégis vétkezem, mivel a test nem tud engedelmeskedni Istennek. Mi a teendõm ekkor?

„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,”

Ha bûnt követek el, akkor lelkiismeret furdalásom lesz és magamban azt gondolom nem volt helyes és ebben az állapotomban nem mehetek Isten elé imádkozni vagy kérni. Elõbb rendbe kell tennem a kapcsolatomat Istennel.
Ha a saját tetteim miatt kezdek el aggódni és azt gondolom, hogy most nem tudnék Isten elé állni, akkor nem Jézus munkájában hinnék, hanem a saját magam cselekedeteiben. Azaz ha jót cselekszem, akkor nincs a szívemben békétlenség és bátran Isten elé állhatok, mivel nem követtem el semmiféle bûnt. De ha én arra építek, hogy én bûnt követek el vagy jót cselekszem és ettõl függ, hogy Isten elõtt milyen állapotban vagyok, akkor ehhez nincs szükség Jézusra.

Viszont ha bûnt követek el a testem miatt és úgy gondolom, hogy ez nem rendítheti meg Jézus munkáját, nem változtat azon, hogy Isten eltörölte a bûnt, akkor Jézus véráldozatába vetett hitem nyugalmat ad.

Ilyen prédikációkat hallgattam egy héten keresztül Heidelbergben. Feszes programok voltak menetrend szerint. A vacsora után éjfélig beszélgettünk a lelkészekkel a szobákban és volt aki hajnalig kuruttyolt. Én nagyon korán keltem, hogy eltudjak menni wc-re és zuhanyozni. Mert ha ébresztõ után kászálódtam ki, akkor állhattam sorba a lábaimat összefonva a wc fülkék elõtt
Egy órával elõttük már talpon voltam, forró zuhany után kávé az automatából, mert annyi aprót hagytam egész hétre. Aztán séta a friss levegõn és már nagyon vágytam haza a feleségem és a gyerek mellé. Nem vagyok hozzászokva a távollétekhez. Hiába sok itt körülöttem az ismerõs, de kicsit mindenki idegen. Nem is nagyon értettem, hogy mit keresek itt, meg egyáltalán megérte e eljönnöm és kitenni magam sok értelmetlen dolognak, kezdve a stoppoláson keresztül, hogy eltévedtem néhány helyen és azt sem tudtam melyik bolygón járok.

Az egyik dolog, ami miatt nagyon örültem, hogy eljöhettem az a németországi lelkész bizonyságtétele volt. Már nagyon régen azért imádkozott Istenhez, hogy a gyülekezetének saját háza, épülete legyen. Mert addig drága pénzen béreltek egy nagy épületet. Egy újsághirdetés alapján talált rá arra a kétszintes, hatalmas, romos épületre, ami késõbb a gyülekezet háza lett.
Idõs bácsi árulta, aki egy szimfonikus zenekarban játszott fúvós hangszeren. Az épület belsejében volt egy hatalmas színpad és nézõtér, az volt a terve, hogy felújítja és ott fognak koncerteket adni. Aztán egyre idõsebb lett és egyre fogyott az ereje és a hite, hogy ott Õ valaha is bármit fog csinálni, hát meghirdette.

Kwon lelkész pedig jelentkezett és megegyeztek. A meglévõ készpénz mellé a gyülekezet vett fel hitelt és eljött az elsõ nap. Kwon lelkész mellett volt egy szintén koreai segédlelkész ill. egy olaszországból szökött maffia tag, aki állami gondozásban nõtt fel majd bekerült a maffiába és tûzharcban gerincen lõttek. Egy német kórházban épült fel, majd menedéket talált a gyülekezetben, megnõsült, elvett egy Fülöp-szigeteki nõt feleségül és tervezték, hogy átköltöznek oda. De annyi mindent látott és tapasztalat a lelkész mellett, hogy végül ott maradtak. De ne menjünk elébe a történetnek. Egyelõre van az elsõ nap

Kwon lelkész tartotta magát a szigorú menetrendhez, reggel Biblia óra, utána reggeli, majd az épület felújítása, ebéd, vacsora, Isten tisztelet és lefekvés, ami abból állt hogy hajnalokig beszélgettek.
Reggeli után mondta a segéd lelkésznek, hogy menjenek dolgozni az épületbe.
A segédlelkész megkérdezte, hogy hogyan hisz egyetlen darab szerszámjuk sincs. Kwon lelkész csak annyit mondott, hogy semmi felõl ne aggódjanak, ha Isten kegyelmébõl hozzájutottak ehhez az épülethez, akkor Istennek nem az lesz az elsõ dolga, hogy magukra hagyja Õket, hanem gondoskodni fog róluk továbbra is, ahogy eddig.
Felmentek a legfelsõ emeletre és elkezdték lebontani a lambériát az elõadóteremben. A felénél járhattak, amikor az egyik tábla mögül kibukott egy nagy csavarhúzó és egy kalapács. Hatalmas nevetésben törtek ki mindketten. Leszaladtak a lelkészhez elújságolni, hogy mi történt. A lelkész csak somolygott az orra alatt
Másnap az épület ex tulajdonosa meglátogatta Õket, hogy miként és merre haladnak, mert szívén viselte az épület sorsát.
Látta, hogy ketten dolgoznak az épületen és van egy csavarhúzójuk és egy kalapácsuk. Megkérdezte, hogy hol a lelkész. Nem volt ott, mert elment az utcákra hirdetni az Evangéliumot. De a segédlelkész elmondta a két szerszám történetét. Az ex tulajdonos annyira megsajnálta Õket és annyira megindult az elszántságukon, hogy felajánlotta a saját szerszámait ingyen, amit évekig vásárolt össze egy konténerbe, hogy egyszer majd felújítja az épületet.
Másnap teherautó rakodta le a szerszámokkal teli konténert.

Igen ám, de a szerszám még nem elegendõ, anyag is kell hozzá. Egyik este Kwon lelkész hívott egy szakembert, aki átnézte az alagsort és azt javasolta, hogy a következõ napon hoz egy mixernyi betont és lebetonozzák, hogy utána lehessen rá csempézni. De betonozás elõtt fel kellett volna tölteni 30cm magasan homokkal és megdöngölni. Mivel a szakember másnapra ígérte a betont, így ígéretet tett rá, hogy mindenképpen meglesz amikorra megjön a beton.

Még aznap este autóba ültek hárman és a lelkész azt mondta teljes hittel, hogy Isten bizonyosan munkálkodni fog értük és lesz reggelre homok. Aztán végül nem lett, sokáig mentek és nézelõdtek a városban, de nem találtak semmit. Viszont a lelkész látott egy homokozót az egyik téren és mondta, hogy ha más lehetõség nincs, akkor ott megállnak és fellapátolják zsákokba a homokozó tartalmát.  El is indultak oda egy másik úton, mint ahogy odafelé mentek. Egy szûk kis utcában megláttak egy 3 embernyi magas homokdombot, ami egy gyárépület bejáratánál állt. Megálltak mellette és mivel égtek a lámpák bent a gyárban, így bementek kérdezõsködni. Megkérdezték a dolgozókat, hogy ki tudna válaszolni az épület mellett álló homokdombbal kapcsolatban és felküldték Õket az emeletre egy vezetõ beosztású emberhez.
Bekopogtattak és megkérdezték tõle, hogy vételezhetnének e a homokból, ami az épület elõtt áll, mert reggelre elõ kell készíteniük az alagsort a betonozáshoz. A férfi elmondta, hogy egy hónapja fejezõdött be egy felújítás a gyártelepen és a munkások a homokot ott hagyták, emiatt azonban nagyon szorult helyzetbe került a fõnökei miatt, akik folyamatosan felelõsségre vonták, hogy mikor fog onnan eltûnni. Hívta a céget, akik lepakolták oda, de nem vállalta érte a felelõsséget senki.
A lelkész elmondta, hogy személy autóval vannak és zsákokkal, az nem elegendõ, hogy elszállítsák a homokot, de nagyon szívesen biztosítanának neki helyet. A férfi pedig rendkívül hálás volt, hogy megszabadították Õt egy hatalmas lelki tehertõl. A gyárteleprõl hívott egy markolót és egy teherautót és még aznap éjjel átszállították a gyülekezet épületéhez a homokot.
A lelkész, a segédlelkész és közben eszembe jutott az olasz srác neve is: Frankó. Egész éjjel dolgoztak és lapátolták a homokot, egyengették, simították, nem aludtak egy hunyásnyit sem. Mire megjött a beton, addigra kész voltak a munkával.

Frankó és a felesége azt megelõzõen egy másik gyülekezetben élt németországban, de a felújítás idejére odaköltöztek Kwon lelkészhez. Hosszú évekig nem adakoztak egy fillért sem a gyülekezetnek, mert az volt a tervük, hogy átköltöznek a Fülöp szigetekre és ott folytatják az életüket, arra spóroltak. Azonban Kwon lelkész mellett minden nap megtapasztalhatták Isten különleges munkálkodását és segítségét. Így az összes pénzüket és az autójukat is nekiadták a lelkésznek és ott maradtak mellette végleg.
Azt még fontosnak tartom elmondani, hogy miután az épületet felújították és elkezdtek életvitelszerûen benne élni és hirdetni az Evangéliumot, a mellette lévõ sokkal nagyobb három emeletes épület tulajdonosa, aki abban egy szállodát és egy kocsmát üzemeltetett, megbetegedett. A forgalma is annyira megcsappant, hogy nem látta értelmét fent tartani a létesítményt. Mivel ugyanazon a telken volt, mint a gyülekezet, így elõször nekik ajánlotta fel a megvételét kedvezményesen. Meg is vásárolták tõle a gyülekezet pénzébõl és újabb hitelekbõl.

Jó ilyeneket hallgatni és ugyan ezt megelõzõen sok bizonyságtételt hallottam már, de ez állt a szívemhez a legközelebb.

Nem volt merszem magyarországra újra stoppal hazajönnöm. Esett is az esõ és féltem is az oda út kapcsán, hogy mi fog történni velem. Muszáj volt a lelkészem elõtt megalázkodni és kérni, hogy fizesse ki a buszjegyemet hazafelé. Örömmel tette meg és hazafelé együtt utaztunk. Próbáltam a szûk ülésben végigaludni, elõtte egy nappal már nem ettem semmit, hogy ne kelljen wc-re mennem olyankor ha nem tudok, a folyadéktól is távol tartottam magam.
Éjfélkor érkeztünk Budapestre, idegenül hatott a város, pedig csak egy hetet voltam távol. A lakásom ajtaja is idegen volt, benyitottam és nem találtam a helyem. Hiába a gyerkõc, feleség és a megszokott tárgyak, hiányzott egy szakasz az életembõl és számon kérték a falak és a lakás berendezése.

[Brett Shaw]

Most döbbenek rá, hogy guga találta fel a blogot.
2002-ben még nem igen bologolt senki, csak a guga.

[guga]

Idézet: Brett Shaw - Dátum: 2006. szept. 18., hétfõ - 16:25

2002-ben még nem igen bologolt senki, csak a guga.

Kár, hogy nem bluga lett blog helyett :Р

Hja, de ha már itt vagyok, akkor:

Abraka dabra  :Ð

[guga]

Az avatarom története

Talán az egyik legbonyolultabb dolog, sok gondolat fûzõdik hozzá és nehéz is elmesélni úgy, hogy valaki elõítélet nélkül maradéktalanul megértse.
Elöljáróban az avatarokról írnék úgy általában, amit használnak az emberek.
Mik és miért, mi motiválja a használóját és mit akar vele üzenni? Nyilvánvalóan üzenet értékû, mert ott van, valamit jelképez, a használójának fontos.
Házi kedvenc, személyiség motívum,szélsõség, pozitívum, autó, megbotránkoztatás, poén, intelligencia, valami ellen, vagy csak egy szép érzéket fokozó kellemes hatású kép.
Mindenki számára más értékrendet képvisel egy-egy avatar. Én például azon dõltem meg, hogy egy frissen diplomázott srác egy talárt vett fel avatarnak.
Az jutott eszembe, hogy ha már ennyire szeretné megmutatni a világnak, hogy Õ lediplomázott és szerinte az egy egyedi és nagyon nagy értékkel/jelentõséggel bíró dolog, akkor legalább az eszébe juthatna, hogy az egyetemek fossák a világra a frissen diplomázottakat s utána mint az óriás teknõcök ivadékai igyekeznek a tenger felé a homokban. De nagyon kevesen élik túl és nõnek meg óriás teknõssé, ezért ha óriás teknõs lett volna az avatarja, akkor rögtön elgondolkodtam volna rajta és eljutottam volna az üzenetéig, amelynek az a lényege, hogy Õ egy sikeresen lediplomázott ember, aki vitte is valamire, nem csak fanyalgott, hogy essem, assem meg a társadalom igen is fizesse meg a neki járó bért, mert az alatt nem hajlandó még a seggét sem kitörölni önállóan.
No igen, szóval az óriás teknõc az jó avatar, mert van tartalma, mélysége és üzenete, óriás teknõc csak kevesekbõl lehet.
Nagyon nagy mélységgel és gondolatokkal övezett avatar a sperma. Bár lehet gondolni rá alpárian, azért ami egy sperma üzenetében benne van az a legtöbb mi adható, tehát ha valaki a Tchibo-t választja avatarnak az egy lépéssel a sperma elõtt jár.
A sperma hordozza magában az életet és a létet, amiért millió sperma küzd, de csak egynek sikerül (tudom ikrek). Aztán az az egy ha a világra jön, akkor mindent magában hordoz, amit az apja üzenni akart, de amit az apjának az apja akart üzenni az is benne van, vagy amit a nagyapjának a nagyapja egészen vissza a kezdetekig, ahhoz a relytéjes és megfejthetetlen és mindig más dimenzióba varázsolt honnan származik az emberig nyúlik vissza, szóval a sperma a legjobb avatar, az mindent visz, hiába ász valakinak az avatarja vagy royal flush.

Térjünk vissza ahhoz az egyhez, aki megfogant és a világra jött. Nagyon szép dolog a megszületés. Milliószor milliárdoknak ez nem sikerült. Nem is tudom hogyan lehetne ábrázolni a mi lett volna ha megszületett volna elméletet, mert az már nagyon bonyás lenne hisz többen nem születtek meg, mint akik megszülettek. Hogyan lehet ábrázolni azokat, akik nem születtek meg a leghitelesebben?

Maszturbáció. De nem is a nõi, hanem a férfi, mert ha egy nõ maszturbál az nem egyenesen eredményezi az utódlás elvesztését. Nagyon nagy mélységû és lelkiségû avatarnak tartom a maszturbációt. Aki azt felmeri vállalni bátor ember, nem hiába született meg, lehet még belõle óriás teknõc is. Ugyanis mirõl szól a fogantatás, avagy egy sperma rövid élete? Elsõnek lenni, más nem számít. Nincsenek elvek és értékrendek, nincs semmi csak az, hogy elsõnek érj oda. Nincs erkölcs és bûntudat, mert ha lenne és érezhetnéd, gondolhatnád, akkor az visszatartó erõ és nem te leszel az elsõ. Elsõnek lenni gátlástalanul és kibújni erre a világra és tágra nyitni a szemed. Ha már megszülettél, akkor az összes olyan sperma elpusztul, amelyik nem arra koncentrált, hogy elsõ legyen, hanem olyan avatarok fordultak meg a kis spermatogenezisében, mint mit szól hozzá a szomszéd, nem merem mert mi lesz ha. Mi lesz ha sokaságai és elhalt, amelyik meg arra koncentrált, hogy oda-oda-oda csak oda és áttörte a petesejt burkát az hozott magával egy üzenetet Ádámtól, amit minden élõ ember hordoz magában és minden egyes fogantatással tovább ad, majd idõvel visszatér a földbe, de a staféta megy tovább, ad tovább.
Az utolsó ember vajon megérti, hogy mi volt az elsõ üzenete?
Vagy úgy jár, mint én egy álláslehetõség kapcsán, amikor teszteltek bennünket.
Volt egy helység, ami elõtt kb. ötvenen ültünk, akik pályáztunk az állásra.
A feladat az volt, hogy az elsõ ember bemegy, elolvassa a papíron lévõ történetet, bejön a következõ ember és elmeséli neki majd kimegy és így tovább. Mindenki megvárja a következõt és elmeséli a hallottakat majd kimegy.
170db szóból 24db maradt meg az ötvenedik embernek, ugyanis összevetették a papír tartalmát az utolsó ember történetével. Vajon ez volt Ádám megteremtõjének a célja vagy mindenkinek a kezébe adta azt a papírt a használati utasítást?
Szóval nekem az elsõ és az utolsó embert szimbolizáló avatar is nagy jelentõséggel bír.
Na de most õszintén, mit kezdjen az ember egy egyszerûen tetten érhetõ üzenettel, mondjuk kedvenc autó vagy sportoló? Érdemes mélységek után kutatni vagy elégedjünk meg azzal, hogy OK ez egy jó autó, amíg nem jön jobb vagy össze nem töri valaki az úton. Tényleg kiváló sportoló, de ha élnének a görög olimpikonok valószínûleg gyorsan elbújdokolna labdaszedõnek.

A labdaszedõ például jó avatar, kevesen mernék felvállalni, sõt rengeteg olyan van, amit kevesen mernének felvállalni, mert mit szól a szomszéd,  nem merem mert mi lesz ha. Mi lesz ha sokaságai és elhalt, amelyik meg arra koncentrált, hogy oda-oda-oda csak oda és áttörte a petesejt burkát az hozott magával egy üzenetet.

Kedvelem a természetes embereket, akik úgy élik az életüket itt a földön, mint a spermák, hogy  oda-oda-oda csak oda és áttörte. Ugyanis sok bírálat éri út közben, de az áttörés pillanatában mindegyik megsemmisül szó szerint, bármit képviseltek, bármilyen magasztos értékrendet, nívót és mindenen felül emelkedõt, abban a pillanatban, amikor megtörténik az áttörés, minden megsemmisül és elhal, elcsendesül és jön egy új világ, amiben tágra nyithatod a szemed és új erkölcsök bontakoznak ki, új hangadók, új dolgok amire figyelni kell és követendõ értékrendek, megtévesztõ normák, de semmire se figyelj csak arra, hogy  oda-oda-oda csak oda és megint egy áttörés.

Mi van ha ez az élet is egy nagy gerincben lapuló s kitörni készülõ váladék, egy folyamatban lévõ gigantikus szex, egy mega kiválasztódás és nem tudni mire kell figyelni, mi a követendõ norma csak a végén derül ki, hogy kinek a hangja halkul el és lesz az enyészeté és ki az, aki felsír, hogy ooooooáááááááááááá s közben valaki magához öleli, szorítja, hogy szentem.
Mi a csapás, mi a járt út, mi az erkölcs annak tudatában, hogy ideig óráig fénylesz, tündökölsz és talár lesz az avatarod, s hiheted azt, hogy igen, végre sikerült lediplomáznom, magamba szívtam a végtelen s határtalan tudásból egy légyszarnyit. A végén úgy is csak egy maradhat. Az egyetemek fossák az utcára az életképtelen óriás teknõc ivadékokat, egy darabig vergõdnek a homokban, sokuk csak eledel lesz és egy másik kiszarja a homokba a talárjával együtt, de amelyik megy egyenesen és nem néz hátra ha az ekére veti a kezét az célba ér.
Nehéz nekem is dönteni, hogy melyik a szimpatikusabb avatar, a sperma, az óriás teknõc vagy a maszturbáció. Sokat kell gondolkodni rajta, hogy melyiknek van mélyebb üzenete. Ezért választottam a szaros gatyát.

A szaros gatya nem egy olyan téma, amirõl szabadon lehetne beszélgetni vagy ha jönnek a vendégek, akkor elõvenni a szennyesládából, hogy nézd.....
Vannak dolgok, amirõl az ember soha nem beszél. Tudja, hogy a másiknak is van és olyan, de az érvényben lévõ társadalmi normák, amik nem a fogantatást segítik elõ, hanem erkölcsökre és mit szól vajon a szomszédokra épül, azok nem teszik lehetõvé, hogy szabadon gondolkodjunk. Pedig a szabadság fogalmat mindenki szívesen használja, példálódzik vele, követendõ értékrendnek tartja, de úgy, mint magába zárkózódva és onnan csak azt kimutatva, ami a követendõ normák szerint értékes és csillogó. Például egy menõ autó, egy szexi nõ, egy bájos arc, két bájos de törvénytelen gyermek, egy jelképes dátum, pozitív szimbólumok tömkelege, amik elvonhatják a figyelmet az életben maradásról, hogy mindenkit nagy ívben le kell szarni, a lényeg hogy  oda-oda-oda csak oda és áttörte.

Utána már nem számít a sok hangadó, aki csõcseléknek titulált, hisz maga a törmelék titulált csõcseléknek, amolyan taláros szemétdomb, felsírni csak egyedül te fogsz.
Mikor megszületett a második fiam, pár perc múlva elõttem volt és csitítgatta, hogy jól van semmi baj, csicsííííííísssssssss. Erre odajött az orvos és nagyon durván rámszólt, hogy uram hagyja a gyereket sírni minél hangosabban, annál jobb, mert legalább él. Rövid, érzéketlen és tömör üzenet volt, akkor éppen elérzékenyülve a, képébe tudtam volna ordítani, hogy faragatlan faszjankó de utólag köszönettel tartozom neki, ezért a mondatért.
Benjámin sírt és egyre hangosabban sírt, a megszületés elég nagy trauma, egy békés és oltalmazó állapotból került a világra az anyja méhébõl.
A nõi méh is egy jó avatar, nagyon mély üzenetet hordoz magában, magát a fejlõdést, azt a szakaszt, amikor az ember kicsit megpihenhet csata után és csata elõtt. Mert amint világra jöttél egy újabb kíméletlen harc. Nem mindegy melyik kor és melyik földrész. Mindenkire rátestált Ádám egy üzenetet, de csak egy ember adhatja át az utolsó és akinek át kell adni annak a személye nem tisztázott egyelõre, sõt maga az üzenet tartalma is kétséges, sõt minél többet járunk taláriába annál hamisabb és ferdébb.
Az emberi tudás nem több, mint légyszar. Mert a világ végtelen és tegnap még röhögtünk a gõzmozdonyon, hogy hülyék, lóval üldözik, utána meg kattintasz egyet és beírod a keresõbe.

Amit most megélsz azt is lóval üldözik. A világegyetem gyorsul, adjunk esélyt az õsrobbanásnak. Valaki ráült a wc kagylóra, bele dörrentett és lett belõle Zvolenszki Zoltán, Himalaja, Mercedes, Kossuth tér, Hudson folyó, Szabadság szobor, Jing és Jan, Pizza, megemelt óradíjak, forradalom, reputáció, Asus, körmönfontság, mádmázel döpárié, rámás fûrész és tyúkpadlás.
Egy nagy rakás szar, ami lefelé zúdul, amit magad körül hallasz az a wc tartály hörgése, nem követendõ hang még ha belülrõl szólt is.

Térjünk vissza az avataromhoz. Számításba kell venni azt a tényt is, hogy esetleg anyagi haszontól esek el, mert van olyan, aki direkt azért nem látogatja a topikomat, hogy ne kelljen látnia az avataromat. Mint vállalkozó, aki rá van szorulva minden egyes vevõre és nem engedheti meg magának a nagy mellényt, hogy ugyan már kit érdekel, nekem is számításba kell vennem azt, hogy szimpatizánsokat vesztek az avatarommal. Van akinek nem tetszik, mert a követendõ társadalmi normák nem teszik számára lehetõvé a fogantatást.

Mérlegelnem kell, hogy a földi létem során odafigyelek rá is vagy csak arra, hogy  oda-oda-oda csak oda és áttörte.
Én mindent vagy semmit játszom és a tétem lényege az õszinteség. Hiszek abban, hogy áttöröm a burkot és mindent, amit felhasználok és megengedek magamnak az nem más, mint egy törvényszerûség, hisz bármelyik sperma  töri át a burkot, az szabott keretek közt teszi, mármint ott az ondó vezeték. Tehát egyik óriás teknõc ivadék se gondolja, hogy nincs megvezetve akár elbukik, akár méltóságteljesen kanalazza a vizet száz évekig. Szabott keretek, ez itt a lényeg.
Hiába esik az esõ, esik rá a háztetõre szabad akaratából és megy a csatornába, kicsit föcsöl a kifolyónál de be az árokba, majd egy kisebb folyóba, egy nagyobba, az a tengerbe és ott meg elpárolog és felhõ lesz belõle.

Esik az esõ, esik saját akaratából és van hatalmas ereje ha összegyûlik, de a végén elpárolog, csak idõ kérdése, abból meg van bõven. Szeretem magam körülvenni a végén csak egy maradhat emberekkel. Ösztönzõleg hatnak rám és én is rájuk. Vonzódunk egymáshoz de tudjuk, hogy a végén kíméletlenül elbánunk a másikkal.
Egymást erõsítjük a hitünkkel akarva, akaratlanul és jókat derülünk azokon, akik görcsölve élik a személyiségüket és tapadnak hozzánk, mint a csigák az akvárium falára. Szívják a talár alá a mondatainkat és utánoznak bennünket, holott tudják az utánzat soha nem az eredeti még ha talár alól jõ is. Az a megtévesztõ, hogy fontosabbnak tartják azt, hogy talár alól jõ, mint hogy eredeti vagy sem.

A származásnak mindig is nagy jelentõséget tulajdonítottak már Ádámtól fogva és most kérem, hogy ne zsidózzunk. Az legalább egy olyan nemzet, amelyik 2000 év szünet, megsemmisülés után is talpra állt.
Avatarnak olyasmit raktam ki, amit az emberek elvetnek és megvetnek, mert valljuk be õszintén, hogy nincs azzal semmi baj ha a magunk szarát hagyjuk ott, de ha a máséval találjuk magunkat szemközt, az bizony büdös.
Ezt a tényt tudatosan felvállalni, hogy mindenki megvet?
Mondjuk lehettem volna én is konszolidáltabb és választhattam volna egy szép nõi mellet, egy tetoválást, Jing és Jangot, virágot, gitárt, menõ telefont és akkor mindenki csettintene egyet a nyelvével, hogy ez igen, de aztán ennyi és nem lenne több, mint egy elhaló szemétkupac, amelyik megpróbál visszatartani.
De én a burokra koncentrálok, egyszer mikor sperma voltam már nyertem egy csatát és maradt mögöttem millió taláros és tanult értékrend, ami mind azért született, hogy engem segítsen világra.
Hiszek benne, hogy most is sikerülhet, hiába zajonganak körülöttem, hogy na de guga.
Tényleg szarok rá és ez igaz, közzé teszem és fel is vállalom.
Néha a helyzet úgy alakul, úgy látszik elbuktam, nagyon megtévesztõ és ha átadom magam a körülményeknek, akkor én leszek az a milliárd, amelyik az enyészeté lesz és soha nem tud felsírni, soha nem fogja magához ölelni senki, szorítani és dédelgetni, hogy csicsííííííííísssssssssss.

Csiscííííííííísssssssss, csak maradj csendben, pihenj és fogd be a szád, legalább soha nem jössz a világra. Talár talány, számomra a legmegdöbbentõbb, hogy többen vannak azok, akik nem jöttek világra, végtelen sokan.

Folyt. Köv.

[guga]

Eddig csak egyszer vesztettem el a türelmemet és borítottam le a szerviz asztalról egy komplett PIII-as gépet majd rugdostam szét

3. napja küzdöttem vele és aztán rájöttem, hogy nem fog sikerülni.
Behoztak egy halom kacatot, hogy jaj szegény család, nincsen pénzük, nem telik gépre, nem értenek hozzá.
OK mondom segítek. Az odáig rendben volt, hogy nincsen pénzük s nem értenek hozzá.
Mert ha nincsen pénzük, de értenek hozzá, akkor nem nekem kell megküzdenem a sok buzera alkatrésszel és napokat tölteni azzal, hogy na ezzel talán majd elindul, á faszom ezzel sem. Aztán ha véletlenül elindult kifagy a telepítés. Persze naponta jönnek be kontrollálni, hogy hol tartok meg valóban olyan jó fej vagyok e, mint a hírem.
Aztán néznek rám elkerekedett s ártatlan szemekkel, hogy miért vagyok dühös õk azt sem értik
Sõt csak a gépet várják, hogy leülhessenek elé és utána is nézzenek értetlenül s elkerekedett szemekkel, hogy ez mi és mit kell vele csinálni.


Elsõ nap:

Kezdtem azzal, hogy a 4db full tronyó tápból ki kellett választani, hogy melyik üzemképes vagy életképes és melyik bírná tovább anélkül, hogy ne nyírja ki a 6gb-os visítozó quantum vinyót. Behozták az összes szart, hogy hagyd el mindegy az, szegény családnak lesz, úgy sem volt még gépük. Na ha ezeken a tápokon múlik, akkor sosem lesz. Az egyiket úgy ítéltem meg nehezebb egy zsemlénél és még a ventije is zörög, bepróbáltam. Kisípolta a BX440 Slot-1 lap a  ramot, nem indult el vele. Mindegy, mert van vagy 15db sd ram a dobozban, amit hoztak. Figyeld jól, még a vga kártyát nem is láttam, hogy azzal minden rendben van e, mert egybõl a ramra sipákolt. Végül találtam egy 128-as modult, aminek csak a felét számlálta be, ha más nincs ebbõl rakok bele kettõt és lesz benne 128mb.
Végül már nem sípolt a ramra, de kép sem volt. A TNT2 kártyát jobban megnézve egy picit megvolt pörkölõdve a nyákja. Nagyon nem, de annyira mindegy, hagyd el úgy is szegény családnak lesz, tudod semmi komoly csak a gyereknek játszani.

Szerencsére vga kártya is volt a dobozban vagy 5db. Volt egy MX200, ami elmondásuk szerint hibátlan volt, de amúgy tényleg, mert beleraktam egy másik lapba és ott szépen ment Linux alatt, de a BX440-es Slot-1 lapban hót süket volt, de mindegy is nem komoly gép lesz.

Végre eljutottam odáig, hogy Rage 128-as kártyával becsippant a gép. Na mondom végre, ez már haladás. Igen ám, de elszaladt a nap vele, ugyan volt más munkám is, de nagyon elképedtem rajta, hogy csak eddig jutottam.

Második nap:

Frissen, fitten, telve önbizalommal, Kossuth rádió, forró kávé és rögtön utána futás a klotyóra. Menet közben fejben összeraktam az aznapi programot, mert valami magát nagyon okosnak mondó ember egyszer azt nyilatkozta, hogy a pozitív gondolkodás elsõ lépése, hogy reggel szervezze meg a napját az ember fejben és utána valósítsa meg. A történet szempontjából ugyan teljes mértékben lényegtelen, de elõzõ este csípõs paprikát fogyasztottam. Kell e ábrázolnom azt az arcberendezést, amit az másnap reggel produkált?

Hogy gyurlaci szavaival élve kicsit emberközelbe hozzam az állapotot, úgy mondd a „seggemen hugyoztam”
Ha ilyesmit ember egy másik ember elõtt kijelent az a bizalom egyik fokozata, közel jár a szexhez, de nem ugyanaz, mert nem testrõl van szó.
Egyszer egy barátom, akivel együtt nõttem fel eljött hozzám benyakalni pár sört.
Sokat beszélgettünk a közösen megélt, múltbéli dolgainkról(az elõbb kellett vesszõ? (megélt, múltbéli).Zárójelben a zárójel, hülyén fest, de most szükségét éreztem, hja és most kellett a vesszõ :confused: ?

Visszatérve a barátomra, hajnal kettõig ültünk egy padon a közelben és néztük ahogy a vonatról le s fel szállnak emberek, szép lányok miniszoknyában. Hajnalig nagy terveket szõttünk, majd a realitás talajára lépve felállt és nyomatékosan, hangsúlyozva közölte, hogy most hazamegyek és kiverem a faszomat.

Szün.

Aztán felült a kerékpárjára, felrakta a fejhallgatót és elporolt. Reggel felé jött egy üzenet a mobilomra tõle, hogy nem sikerült

Visszatérve a gépre, mert ugyan kicsit elkanyarodtam a témától, de az nem egyenértékû azzal, hogy nem tudom mit beszélek.
Másnap nekiálltam az asztalon a lap + cpu + ram + vga csoportosulásnak, hogy életet leheljek bele.
Mondanom sem kell, hogy a ram hibás volt, fosta a piros területeket memtest alatt. Szerencsémre voltak még ramok, de azok nem indultak el. Végül találtam egy 256mb-os modult, aminek a felét látta és hibátlan volt.


Na gondoltam eljött az én napom és választottam egy winchestert, de nem jól. Ugyanis a harmadik volt, ami végre megjelent a bios-ban, de sem particionálni, sem kidobni nem lehetett.
Mert ha jön a tulaj és látja, hogy hiányzik egy darab a kókány dobozából, akkor még azt találtatik gondolni, hogy bizony ez a jó ember eladta. Ééééééééérted, az eszébe sem jutna, hogy a dühtõl forrva dobtam a kukába, nem, eladtam és ugye én, aki eleve ingyen dolgozom és próbálok segítõkész lenni, eladtam.

Szóval szépen sorban visszaraktam a dobozba minden apró kis üzemképtelen csetreszt, amit az elmúlt két évben halmoztak fel az összes ismerõsnek köszönhetve. De még megtoldottam azzal is, hogy amit a szervizben találtam és kidobhatónak vagy Neurofirének még sok pénzért eladhatónak ítéltem, azt mind a ládikájába gyömöszköltem, hogy lássa, adni én is tudok, kapni kell tudni.
Ezt a „kapni kell”-t tudni megboldogult Nagymamám mondogatta, mert azt mondja annak, aki tud adni mibõl az tud adni és fog is, de kapni tudni kell.
Gondolj bele, hogy karácsonykor számítasz valami hatalmas ajándékra és a mama csak 3db vasalt zsebkendõt hoz eléd mosolyogva s teljes szívbõl, körbelengve melegséggel, halászlé és beigli friss illatával.
Hogyan leplezed el az érzéseidet, hogy bizony azt hitted tûzijáték és egy gyertya pislog csak, éppen hogy füstölög, de …...a szavad elakad, a szád egyszerre görbül automatikusan lefelé és erõltetetten felfelé, a mama átölel, sírnál is és nevetnél is, mégis csak egy családi ünnep. Magadban kicsit zokogsz, nyeled a könnyeidet, a mama vállára borulva kicsit lapogatsz a hátán és boldog karácsonyt kívánsz. Elidõzöl ott keveset, majd elengeded, az ajándékot elteszed, tíz év múlva elõveszed, de a mamát már nem ölelheted.
A mama csak emlék, nála kedvesebb sosem volt olyan mamás, mama csak Õ tudott lenni. Ült az asztal mellett, leste az unokákat és szedte össze az ott hagyott leves maradékokat, összeöntötte és leült az asztal sarkához. Szépen tudott enni, méltóságteljesen, hiába mondtuk, hogy mama szedjen, Õ háborúban nõtt fel, hagyd el fiam elég ez nekem.

Állítom neked, hogy a mostani teszkón nevelkedett s veszek neked típusú mamák, azok sokkal puhányabbak, hiányzik belõlük a kevés tisztelete, mert ha nem tudják megvenni, akkor leátkozzák a holdat, hogy milyen drága és megvárják, amíg akciós lesz.

Beszéljek még a nagymamámról?
Például azt, amikor a Nagyapám jött haza hadifogságból és lesegítették a vagonból. A Nagymamám már nem hitt benne, hogy élve látja viszont. Aztán egyszer csak mindenki üdvrialt a városban, hogy hallottad, az asszonyok összecsapták a tenyerüket és összébb csomózták a babos kendõt a fejükön.
A Nagymamám is szaladt a vasútállomásra, dobogott a szíve hevesen és felszabadult benne végre az a keserédes remény, amit már rég halottnak hitt...
Szedte a lábait, nem gondolkodott csak zihált és futott, felforrósodott a tüdeje és amikor meglátta Nagyapámat, akkor minden megkettõzõdött benne, minden érzés, minden pillanat, amit hosszú ideje a várással töltött az most kitörni készült akár egy vulkán.
Szélesre tárta a karjait és szaladt. Nagyapám már felszisszent és jajveszékelve kérte, hogy NE ÖLELJ ÁT!!!!!!!!

Törött volt a gerince.

Folyt. Köv.

Hja és kit érdekel a számítástechnika, most úgy õszintén, tényleg jobban érdekel, hogy meddig tudnék tuningolni egy vga kártyát vagy processzort?
Vagy tényleg érdekel, hogy mi lett azzal a géppel, amit végül összerugdostam?

Összerugdostam, ennyi. De egyrészt kaptak helyette egy modernebbet, másrészt még nem tartunk ott. Majd jössz holnap is és alig várod, hogy megírjam a folytatást. Mert izzad a szemed a folyt. Köv. felirat láttán. Nem brazil sorozat ez kisapám. Én akkor jelentkezek, amikor akarok, nem betervezve:D

Látod milyen szövevényes történet, hosszú ideig tart elmesélni.

[guga]

Na ezt a gép történetet gyorsan lezavarom, mert látom nem érdekel senkit aztán mondom tovább a nagyapámat a mamával, meg a haveromat, akinek nem sikerült.

Szóval a gép, próbáltam telepíteni az egyik vinyóra, de bad sector-os volt és ezzel ellentétben nem kicsit.
De mivel sok csetresz volt a dobozban így inkább beraktam a saját 10gb-os vinyómat, ami már elég régen a polcomon figyelt.

Majdnem sikerült rá feltelepíteni egy xp-t, amikor végül is nem
Valamiért újraindult, aztán megint majd a tököm tele lett vele és lerugdostam az asztalról, mert ez már a harmadik nap volt.
Mondtam, hogy gyorsan lezavarom. Végül kaptak egy modernebb gépet, s minden szép, minden jó. Jöttek, örültek s megették Robin kobzosát.
A csetreszeket ott hagyták ajándék gyanánt, bár nem ért fel 3db nagymamától kapott zsebkendõvel és még át sem öklelhettem õket kisírt szemekkel, de azért inkább én örültem, hogy adhatok, végül is kapni kell tudni.
Nem is tudom mit vártam, talán valami kitörõ örömet az arcukon vagy egy köszönöm.
Szolgafélének éreztem magam, amikor hányaveti módon megpróbáltak kifizetni a sok nem mûködõ alkatrésszel. Nyilván mivel nem értettek hozzá, így az Õ szemükben az mind ajándék volt, szívesen adták, nekem pedig meg kellett tanulnom kapni.
Nem szóltam egy szót sem, én örültem, bár örömömet nem tudtam megosztani senkivel csak nyomogattam a telefont és véletlenül a szemembe villant egy üzenet, amit még nem töröltem ki az elõzõ este.

Nem sikerült!!!

Sokszor elbizonytalanodom, hogy egészséges e az önbizalom és büszkének lenni az elért sikerekre?

A nejem nemrég panaszkodott, hogy a nagyobbik fiam egyre többet emlegeti, hogy szeretne egyedül járni iskolába és azt is észrevette, hogy a fiamnak kellemetlen mutatkozni az anyjával a társai elõtt.
Értékrendbéli változások mennek benne végbe. Fontosabbnak tarja a barátjai elõtti függetlenséget, mint az anyai gondoskodást.

Nagyon szeretne önállónak, vagánynak, keménynek, kikezdhetetlennek, Istennek látszódni. Sokan mondogatják, hogy az még rendben, hogy a felnõtt bûnös, de a gyermekek miért?
Miért ha egy tökmagot elvetek szeder fog kikélni? Tök, tök lesz belõle, bár elébb kis rügyödzés, majd kis palánta, inda, de a végén egy elbírhatatlan tök fog csüngeni a végén és leszárad.
Én sem nézem jó szemmel azt, hogy a fiam elutasítja az anyját, mert ha majdan szüksége lesz rá és az anyja azt fogja válaszolni, hogy:û

32. Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek elõtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám elõtt;
33. A ki pedig megtagad engem az emberek elõtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám elõtt.

A Nagymamám azt mondta, hogy kapni kell tudni, nem adni. Valahol értem Õt, mert úgy vélte Õ, hogy Isten tud csak adni, az ember csak kapni tud, de nem mindegy, hogy amit kap azt pislákoló gyertyaként éli meg, vagy mint tûzijáték.
Mi változik? Amit Isten adott vagy a gondolataid arról, amit kaptál?
Nyilván a gondolataid.

Mondok egy egyszerû példát. Ha valaki egy fuldokló embernek kötelet dob, akkor az a végletekig hálás tud lenni. Ellenben ha egy úszó világbajnoknak dobod, akkkor megáll flegmán és megnézi milyen gyártmány.
Mondom neked nem az az okos asszony, aki tudja fejbõl mennyibe kerül és melyik áruházban kapható, hanem aki a kevésbõl tud olyat fõzni, hogy a tíz ujjad megnyalod. A Mamám tudott ilyet. A hentestõl hozott sült kolbász zsírját és a piacról kukorica darát. Egy 25 literes vájlingot telefõzött, körbe ültük az asztalt és mertük rá a forró kolbászzsírt. Soha nem volt a családban olyan bensõséges a hangulat, mondom neked a Mamák tartották össze ezeket a családokat és hangulatokat. Nem merek tovább írni, mert mindjárt jön egy pszichológus és elmagyarázza miért is vagyunk mi ketten, miért is próbál engem rádöbbenteni, hogy tulajdonképpen nem akar tõlem elvenni senki, semmit. Hiába rémülten nézek körbe, körbe.
Kapni nem tudok. Nincs aki adjon.

34. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.
35. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az õ atyja, a leány és az õ anyja, a meny és az õ napa közt;
36. És hogy az embernek ellensége legyen az õ háza népe.

Háborúság dúl a lelkemben, nincsen békességem. Egyedül Isten tudja rá a választ és egyedül Õ töltheti be azt az ûrt, ami tátong bennem éjjel ha ébredek, s reggel az elsõ gondolatom. Már mikor fekszem le aludni is ott az a várakozás bennem, hogy holnap bizonyára tûzijáték lesz, de minden nap hoz egy 3db-os zsebkendõt, egy kis gyertyalángot, ami inkább csak füstölög.
Mindig arra gondolok, hogy a gyéren s vékony füst az ugyanaz, aki ketté választotta a tengert, aki teremtette az embert?
Az ugyanaz, aki szótlan ha magamban énekelek és ha könnyek gördülnek végig az arcomon, ahogy egy képzeletbéli Nagymamát örölgetek, lapogatok, õlelgetek és az vonja el a figyelmemet leginkább, hogy kell e vesszõ?

Péld 23,14
Te vesszõvel vered meg õt: és az õ lelkét a pokolból ragadod ki.

Zsid 12,6
Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.


Sokszor elbizonytalanodom, hogy egészséges e az önbizalom és büszkének lenni az elért sikerekre?
Kell e vesszõ?
Van akit e tekintetben nem lehet elbizonytalanítani, mert vesszõk tekintetében úszó világbajnok. De ha kap egy vesszõt, olyan igazit, atyait, akkor panaszosan mondja, hogy miért pont Õ?
Nem is gondolta volna....
Pedig igen, Isteni kegyelem, ha kötelet dob neked és nem nézed a színét. Tényleg jól mondta a Mamám, hogy kapni tudni kell. Azt is tudom, hogy unos untalan ismételgetem s már zavar.

Nyilván csak a gondolataid színesek, színesebbek.

Folyt. Kövjön?

[guga]

A HWSW Informatikai Kerekasztalon nemkívánatosnak minõsülnek továbbá azok a témák és hozzászólások amelyek bárminemû politikai állásfoglalást tartalmaznak, illetve ilyen célból jöttek létre.

A sofõr nem önmagáért van, az utas érdekében kormányozza az autót. Hamarabb tud róla, a döntés csak is az Õ kezében van s maga az utas tehetetlen, de ha az utas elégedetlen, akkor elõbb utóbb elmaradozik. Például azt veszed észre nem szól bele, hogy jobbra vagy balra. Pedig szinte mindenki szeret beleszólni a sofõr dolgába, hogy na itt jobbra, mint ha attól lehetõség lenne arra, hogy tényleg jobbra. Mert ha a sofõr magában úgy dönt, hogy itt inkább balra, akkor ugyan az irány a bal marad, de az utas elégedetlen lesz és elõbb utóbb kikel magából. Ha az utas kellõen vehemens és elkezd hadonászni, akkor a sofõr nyugalmát megzavarva elérheti azt, hogy a sofõr elveszítse a jármû feletti uralmat és akár még baleset is történhet. Természetesen egyik fél sem híve a balesetnek és gondolatban elítéli  s félnek tõle, de mindketten felhasználják a saját maguk érdekében a cél szentesíti az eszközt. Jó mondat volt ez?  Jó kis csavar volt benne mi? Erre nem számítottál

A sofõr mereven elõre figyel, inkább tudomást sem véve az utas egyre ingerültebbé váló szóváltásairól. Mereven megmarkolta a kormányt és a fogát összeszorítva az ujjai kifehéredve........
De most õszintén, te eltudnád képzelni, hogy egy ilyen helyzetben a sofõr tudja tartani az irányt? Nyilván az utas megzavarja és ha nem is történik baleset, akkor is legalább az iránytól eltér. Én ugyan nem vagyok tanult és bölcs ember, de tudnám a megoldást. Az lenne az általános szabály, hogy azt utassal megbeszéljük az út irányt. Kinek jó az ha nem arra megy, amerre akar? Az utas pénzének csak akkor van értéka ha tartjuk az irányt. Ezt a sofõr is tudja és hisz benne, de nem abban, hogy az utas által kiszabott irányt tartsa, így mivel az utas nem érte el a célját, nem fog fizetni.

Te hajlandó lennél egy olyan sofõrnek fizetni, amelyik nem oda visz, ahova mondtad? Igen, mert mondjad igeeeeeen, igen, igeeeeeeeeen.

Jellemezd önmagad. Csak matematikailag próbállak meg felvázolni, hogy mindenképpen nyomon tudd követni, nehogy kibúvót találj te kis számkedvelõ paranoiás, aki alig várja, hogy valami ne legyen 4, hanem 2x2 néha 5. Hiába rabja a számoknak, egy kis 5-nek jobban örül, mint a stabil 4-nek.
Matematikus az ilyen?

Megmondja merre kell menni, de a sofõr menet közben irányt vált és megy maga feje után. Te meg kiszállsz, elõbb nem látod hol vagy, majd nem érted miért. Körben hatalmas hegyek, út csak felfelé van és körülötted egy halott világ.
Erre számoltál? Nem, de azért a kezébe nyomod az összeget és még jattot is adsz, majd udvariasan fogod a csomagod és elköszönsz.
Ez is egy megoldás, néha én is kerülöm a konfliktus helyzeteket. Az a legjobb benne mikor egyedül maradsz. Jó érzés, hogy végre tovább állt a sofõr és magadra maradhattál a gondolataiddal. Tudtad, hogy a kiegyezett összeg ellenében nem csak, hogy máshová vitt, de még be is csapott, hisz jóval többet kért, és hogy végre lekopjon rólad még dobtál rá neki bõven jattot.

Aztán a sofõr látszólag a te akaratodnak megfelelõen tovább állt és kicsit jól érezted magad, nem nyomasztott a jelenlétének a lelki terhe, de ugyan elindult, kicsit arrébb megállt, hogy kivárja, amíg oda érsz. Ugyanis út csak felfelé van s meredek. Gyalog nem lehet megtenni, de mindig van kiút. A sofõr arra vár, hogy majd csak odébb állsz, de ha van eszed, akkor kikerülöd. Ugyanis egy csaló. Ha ezek után be mersz ülni az autójába és elhiszed, hogy oda megy, ahová mondod, akkor jellemezd magad. De most tényleg, de õszintén, ha biztosan tudnád, beülnél???

Igen be, persze, hogy igen, sõt mondjad igeeeeeen, igen, igeeeeeeeeen.

Egyrész be sem kellett volna szállnod az autóba, de ha már bent vagy és rájöttél kívül jobb lenne, akkor hadonászni kellett volna rögtön, amikor látod hogy balra fordult. S ha a sofõr végül mégis akaratod ellenére oda vitt, ahová nem készültél, arra a kihalt helyre, még mindig ott a lehetõség, hogy ne szállj be újra, hisz te is tudod pontosan, hogy ugyan bólogat és elhiteti oda megy ahová mondod, de ha így lenne már elsõ alkalommal oda ment volna s nem lennél ebben a helyzetben.
Nos most tényleg rajtad áll a választás, még pont elõtte vagy, hogy beszállsz vagy megpróbálod magad, biztos van valami kapaszkodó, még ha meredek is.
S ha kijutsz egyedül, akkor a végén nem annak a sofõrnek kell hálálkodnod, hogy kisegített, amelyiknek duplán fizettél azért, hogy oda taszítson, ahol most vagy és segítségre vársz.

Teleharsogják a médiát, hogy mi ügyelünk az utasaink biztonságára, persze hisz ez a dolguk és látszólag csinálják is, de nem ott ahol kéne lennünk. Készülök a repülõ térre s erre bevisz egy bozótosba? Hiába ügyel rám a bozótosban ha nekem már rég a repülõtéren kéne lennem.
Na, most gondolj bele, ebbõl a sofõrbõl kettõ van és mindegyik bíztat, hogy kisegít ebbõl a verembõl.
Én nem ide készültem:)

Gondold el mennyibe kerül két ilyen sofõrt eltartani? 2X-es tarifa, 2X-es csalással kiharcolt magasabb ár és a végén mindkettõnek vastagon jattolsz, abban bízva, hogy végre tovább áll.


Ma napközben eszembe jutott egy szituáció vagy inkább ember típus, afféle, amolyan számokat kedvelõ. Mert tudom, hogy van olyan ember, aki szereti ha minden kimutatható, számokkal igazolható, tetten érhetõ, nyomon követhetõ.
Én például már a szakmunkás képzõ befejezése után rögtön azt vettem észre magamon, pontosabban azt figyeltem meg magamon, hogy nem tudok sem fejben, sem papíron elvégezni semmilyen egyszerû matematikai mûveletet.
Szerencsére én az az erõ veled van típus vagyok és az utolsó pillanatban a segítségemre kelt a technika. Akkor jött divatba a számológépes kvarc óra. Juj nagyon nagy etalon volt, az azért egy kisebbféle státusz szimbólummal járt ha valaki a márjahilferrõl hozatott és határon különféle praktikákkal átcsempészett kvarc órát birtokolt.
Emlékszem még ilyen 500 Ft-os árakra. Ha valakinek számológépes volt, akkor feltûrte az inge ujját. Nekem nem tellett rá, de õszintén szólva nem is kellett. No ez most nem amolyan savanyú a szõlõ eset, tényleg soha nem hordtam karórát. Egyszer születésnapomra kaptam egyet öcsémtõl. 
(hja öcsém most biztos örül, hogy ebben a történetben megemlítettem, olvassa a nevét, eszébe jut az óra, a piros elõlap, már elemes, de még mutatós, eszébe jut, ahogy a buszpályaudvarral szemben a kirakatot nézegette indulás elõtt percekkel s várta az alkalmas pillanatot, hogy pénz is legyen rá, korábban is érjen ki, és AZT! Mondta nyomatékosan, mert már napokkal elõtte tudta, hogy az lesz az).

Na most álljunk meg egy pillanatra. Megírtam ezt a pár sort, de szándékosan úgy, mint a hamis gulyást. Ugye maradt benned egy ûr? Egy kérdés, valami kis információ hiány.

Olvassuk el az alábbi sorokat még egyszer:

Én például már a szakmunkás képzõ befejezése után rögtön azt vettem észre magamon, pontosabban azt figyeltem meg magamon, hogy nem tudok sem fejben, sem papíron elvégezni semmilyen egyszerû matematikai mûveletet.
Szerencsére én az az erõ veled van típus vagyok és az utolsó pillanatban a segítségemre kelt a technika. Akkor jött divatba a számológépes kvarc óra.

Milyen információ hiányzik belõle? Ugye, hogy hasonlít arra a helyzetre, amikor az ember ül az anyós ülésen és a sofõr hirtelen elfordul egy másik irányba? Szándékosan nem írtam azt, hogy jobbra vagy balra, mert fackejack ezekre a burkolt irányvonalak szemtelen módon kinyilatkoztatott, de tetten nem érthetõ mondataira harap

Egy hirtelen irányváltásról beszélünk. A számok embere nem szereti a 2x2 néha 5 szituációt, ugyanis az elvárt mennyiség a bizonytalan de az életünkbe határozottan s hatványozottan beleszólt

[guga]

Egy hirtelen irányváltásról beszélünk. A számok embere nem szereti a 2x2 néha 5 szituációt, ugyanis az elvárt mennyiség a bizonytalan de az életünkbe határozottan s hatványozottan beleszólt.
Hja és most biztos Fakejack is örül, hogy ebben a történetben szerepel, hiába csipkelõdõ, de mégis róla van szó. Örül, hogy gondolok rá és eszembe jutott, még ha a fórumszabályzat kontra politika kapcsán is. A lényeg, hogy eljutott hozzám, amit elõírnak, figyelek rá, de mégis elérem a célom. A káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik.

De térjünk vissza az információ hiányára, amit ott az én az az erõ veled van típus vagyok környékén gerjesztettem. Mit jelent számomra az az erõ veled van feeling? Bármilyen reménytelen a helyzet, elérem a célom s  tudom, hogy soha nem rajtam múlik. Mert a céljaim nem az enyémek. Annak, ama hatalmasnak a céljait követem, hitem szerint azon az úton járok.

Magam is tudom, hogy sokan megvádolhatnának, hogy na de guga. Felelõsségre vonni azt szeretnek, de csak is az önmaguk felmentésére, hogy érezzék különbek nálam.
Csináljunk egy felmérést, egy megmérettetést. Kinek volt szebb s különb az elsõ gondolata? Tuti nem emlékszel rá, de ahogy a szíved verte az elsõ miután kifejlõdött, úgy az agyad is gondolta az elsõ, egyszer csak eszébe jutott.
De honnan és mi volt az, mert maga az agy kifejlõdésének az elsõ pillanata és az elsõ gondolat, ahogy bele jutott, az csak is kívülrõl érkezhetett, hisz valahonnan oda került. Érted már a skizofrénokat? Nem betegség az csak reálisan gondolkodnak

Az én elsõ gondolatom az lehetett höbblá höwöff. Miért? Gondolod a tiéd különb lehetett? Szerintem csak magánhangzókban tértünk el, de a mással hngzó az közös lehetett. A mással hangzónak pont ezért az a neve, mert más magánhangzókkal egybehangzik a véleménye. Kérdés az, hogy késõbb is vállalja, már a sokadik gondolat után vagy azon munkálkodik, hogy minden elõzõ gondolatot eltüntessen és egyre tökéletesebben kigondoltnak látszódjon, úgymond tervez.

De elébb már említettem, hogy ha az elsõ gondolat, amit elrejteni kíván az kívülrõl jött, akkor, na akkor?

Mt 10,33
A ki pedig megtagad engem az emberek elõtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám elõtt.

Lk 12,9
A ki pedig megtagad engem az emberek elõtt, megtagadtatik az Isten angyalai elõtt.

Ha így közelítjük meg, akkor a bolondok állnak közelebb Istenhez.



1.
Préd 2,14
És látám, hogy hasznosb a bölcseség a bolondságnál, miképen hasznosb a világosság a setétségnél.
2.
1Kor 1,20
Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét?
3.
1Kor 1,21
Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívõket.
4.
1Kor 3,19
Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten elõtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az õ csalárdságukban.


Hol tartottam? Hja höbblá höwöff s elsõ gondolat.
Az elsõ gondolat az öntudat. Én kíváncsi lennék az öntudatosodás mértékegységére. Ha valakinek öntudatosan az elsõ gondolatát és az utolsót összemérjük, akkor van e súlya? Ha van, mi a mértékegysége? Bölcsesség?
Nem túl kommersz?
Manapság összekeverik a megszerezhetõ tudással.
Például pista bácsi tudja hol a kocsma.  Felesége a templomot is betudja határolni.
A Felesége széles látókörûbb lenne? Vagy az öreg böffent egyet a kisfröccs után, hogy höbblá höwöff, a poharat visszarakja az asztalra és a pohár alján átszûrõdik a piros festék, amivel a kocsmáros megjelölte.

Z aztán a bizalom

Megjelölte azért, hogy tudja az övé.

Vallom azt, hogy engem Jézus megpecsételt és szintén pirossal, a saját vérével fizetett azért, hogy a tulajdona legyek. Tényszerûen megvásárolt.


15.
És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
16.
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az õ jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
17.
És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
18.
Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.

„hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek”

Komolyan mondom ne nézd annyit a tévét, vagy legalább egy kicsit kritikusan. Kész lelki terror.

[csozsi]

Idézet: guga - Dátum: 2006. szept. 28., csütörtök - 0:13

...és még át sem öklelhettem õket kisírt szemekkel,

Itt rontottad el (öket).

[guga]

Megbízóm számára világûrt keresek megvételre, keveset használt, néptelen érdekel.

Mt 5,3
Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.

Az emberek lelkében ûr van s ezt az ûrt szünet nélkül próbálják betölteni oda nem illõ dolgokkal, amelyek látszólagosan képesek pótolni a hiányt, de idõrõl-idõre rá kell, hogy jöjjünk, hogy azt az ûrt nem pótolhatja ki semmi és senki, egyedül csak Isten. Mivel az ûr végtelen, az ember lelkében lévõ ûr is végtelen, így azt csak egy szintén végtelen töltheti be, ami maga Isten lénye/léte.
De mit próbálunk meg napról-napra a helyére tenni?

Mi az, ami miatt azt gondoljuk magunkban, hogy jaj csak ne hívjon fel, csak ne találkozzak vele össze, csak ne kelljen rá gondolnom, inkább elfordulok az utcán, vagy úgy teszek, mint ha...
Gondold el, hogy mi késztet arra, hogy rögtön kifogásokat keressél ha valaki megkér rá, hogy a hétvégén segíts neki kukoricát törni, vagy elköltöztetni a bútorait, vagy menj át festeni. Miért lett teher egy rokon esküvõje, egy temetés vagy ballagás?
A feleségem nagyszülei falun laknak, a mai napig az a szokás, hogy ha látják megjönni a traktort, akkor a szomszédok megindulnak a vedreikkel. Persze változik már az a világ is, amióta olyan polgármesterük van, aki ott született és érdeke a falu felfejlesztése már internet is van. Az elõdje csak egy hivatali kocsit lízingelt magának.

123
játék
tréner
tanácsadó
hálózat
szappanopera
brazilizátor

Van egy ember, akinek a lelkében ûr van, folyamatosan kifogásokat keres. Õ szabja a ritmust és sorolja, hogy 1,2,3.. neki ez csak játék, egy személyben tréner is és tanácsadó, megmondja, hogy mi a véleményed. A hálózat része a szappanopera, amivel elbrazilizálják az agyadat.

Ez az az ûr, amit megpróbálok betömni, rakok abba az ûrbe pénzt, ruhát, autót, feleséget, állást, diplomát, elismerést emberek elõtt, egy halk de szolgalelkû pincért, aki jattot vár.
Egy szolgalelkû és mosdatlan koldust, akit csak az agyam szkennel, de kerülöm, a tudatom tiltakozik, önvédelmi reflex, ez velem nem történhet meg, ezért inkább elítélem, szegény lelki szegény.
Bemenekülök az otthonom falai közé, a megszokott illatok és a ruha a fogason, ami hónapok óta ott függ megnyugvást okoz. Még a wc ajtaja is, ahogy nyikorog, hónapok óta tervezem megolajozni. Ha becsukom az ajtómat magam mögött, akkor nem érhetnek meglepetések, ismerõs zajok. A problémáim is otthonosan érzik magukat, erszényes vagyok, hónapokig nevelgetem õket, melengetem mire végre valamelyikre megoldást találok, hatalmas megkönnyebbülés.
Tudjátok ki az igazi lelki szegény? Jó tudom errõl mindenkinek más a véleménye. Én arra gondolok, hogy Isten szerint ki az igazi lelki szegény. Abba most ne menjünk bele, hogy van e Isten vagy nincs. Mert ha van, akkor Õ dönti el, hogy ki az igazi lelki szegény és mi alapján, ha pedig Isten nincs, akkor igazság sem létezik, Isten nem létezése kizárja az igazság létezését, nincs szükség utána igazságra. Nevezhetjük bárminek is a bármit, nincs mérföldkõ. Nem vagyok sofõr, nincs jogosítványom, de ettõl függetlenül szeretem én is a viszonyítási pontokat, szeretem tudni hány kilométer. Az életvezetésnek is szüksége van viszonyítási pontokra, aminek a neve erkölcs.
Közerkölcs, s nem annak alapján mûködik, hogy tartsa fel a kezét ha egyetért. Van és kész, beleszülettél. Határon innen böcsülete van a véres hurkának, határon túl meg halálos bûntett.

Isten szerint ki az igazi lelki szegény? Az akinek a lelkében nincs semmi csak Isten. Vagy ez így túl egyszerû? Azt gondolod túl robotias és amolyan fejbólogató, térdre esõs állapot, hogy minden mindegy majd ahogy Isten akarja és azt csinálja, amit mondanak neki, agymosott?(egy szó?)

Az ûrbe bármit rakunk, dobálunk, helyezünk, illesztünk, az nem az ûrt tölti ki, hanem az ûrben lesz benne. Aki nem az ûrre figyel és arra, hogy az végtelen, hanem a benne található dolgokra, az azzal van megkötve, a gondolatai az ûrben lévõ dolgokhoz kapcsolódnak. Az aki mindent el tud engedni magától, még a gondolatait is, az nem semmi. Pontosabban maga az ûr és az ûrt csak maga Isten képes kitölteni.
Leegyszerûsítve: addig, amíg egy gondolat erejéig is képes vagy kötõdni bármihez, akár csak egy gondolathoz is, ami tõled származik és nem Istentõl, addig nem lehetsz szabad. A saját gondolataid kötöznek meg, mert mindennél értékesebbnek tartod. Dobálod be õket az ûrbe, sorba gondolod Õket és rakod logikai sorrendbe és értékelsz, folyamatosan ítéleteket hozol. Hülye ez is, hja de ez még mekkora barom, ez meg egy állat, ez de paraszt, sok itt a hülye, mindenki az, szegény lelki szegények.

Gondolatok az ûrben, egy meghozott ítélet az már egy viszonyítási pont.
Egy maghozott ítélet?
Közerkölcs, van és kész, beleszülettél.

1,2,3...
csak játék

70-80 évet pörgök itt egy bolygó felszínén az ûrben, keresem a viszonyítási pontokat s még jó hogy bele nem szédülök, folyamatosan kapaszkodót kell keresnem. Vajon hány kilométert tettem meg az ûrben, mióta eme közerkölcs tagja vagyok? Nem vagyok sofõr, nincs jogosítványom, de szeretném tudni hány kilométer. Szeretném biztosan tudni, hogy van értelme ennek a szédületes körforgásnak.
Ha alszom és pihenek is az ûrben pörgök s még álom is van a fejemben.

Nos, mivel a feleségem éppen idetelepedett mellém filmet nézni szándékkal, így elhalasztani kényszerülök eme eszmefuttatást egy szebb napra.

Az élet nem áll meg :Ð

[guga]

Mostmár megírhatom, mert eltelt pár hónap és az idõ múlása tompította a sebeket, amit egy különös véletlennek köszönhetett minden résztvevõ. Történetem résztvevõi rename személyek, de sztori igaz.
Egy forró nyári délelõtt kétségbeesett és elfúló hangon hívott fel egy gimnazista srác (Miki), hogy baj van és hirtelen nem tudja kihez fordulhatna segítségért ill. egyúttal jogorvoslatért is, mert helyrehozhatatlan hiba történt egy barátja számítógépével.
A helyszín egy lakótelep, egy tíz emeletes, ugyanabban a lépcsõházban laktak Miki és Laci.
Volt egy nagyon fontos dokumentum, a gépen, amire Mikinek nagy szüksége volt, de hiába kapcsolta be a gépet csak jelszóval lehetett belépni, Laci pedig elutazott külföldre egy sport rendezvényre és telefonon sem érte el. Laci anyukája volt otthon és sajnálkozott, hogy nem tud segíteni, egy ideig keresgettek a papírok között a gép körül, hátha valahova feljegyezte a jelszót, de nem jártak sikerrel.
Mikinek támadt egy mentõ ötlete, hogy otthonról hoz magával egy Linux live cd-t és azzal indítja el a gépet s úgy kimásolja egy pendrive-ra a dokumentumot.
Haza is ment a Linux cd-ért és újra becsöngetett Laciékhoz. Az anyukája gondoskodóan odaállt Miki mögé és figyelte mit csinál.
Miki belépett a számítógép bios-ába és át álította a bootolás  sorrendjét, hogy az elsõ eszköz ne a HDD legyen, hanem a CD ROM.
A Linux cd bootolása közben azonban nagy baj történt. A számítógép tápegysége megadta magát és egy kisebb durranással füst kíséretében az örök vadászmezõkre távozott.

Történet szerint azonban Laci anyukája hangos sipítozásba kezdett, hogy Miki tönkretette a fia számítógépét és azonnal oldja meg ezt a helyzetet, mert ha a fia hazajön nagy baj lesz belõle. Miki állította, hogy nem Õ tette tönkre a számítógépet, hanem a gép tápja volt rossz, hibás. Az anyuka pedig semmit sem értett az egészbõl, csak azt tudja, hogy 2 éve vették egy nagy áruházban és azóta teljesen hibátlanul  üzemelt, most hogy Miki hozzábabrált, így mehetett tönkre szerinte.
Miki halálsápadtra vált és köpni, nyelni nem bírt. Eszébe jutott, hogy valakit felhív, én voltam az elsõ ember, akire emlékezett, hogy talán tudok segíteni, mert ezzel foglalkozom. Röviden vázolta a tényeket a telefonba, majd megbeszéltük, hogy a géppel a hóna alatt átjön. Arra kért, hogy magyarázzam el és értessem meg Laci anyukájával, hogy a gép mûszaki hiba miatt ment tönkre és egy szerencsétlen véletlennek köszönhetõen pont nála és pont akkor, amikor Laci nincs otthon. Noha mindez igaz volt, azért elmondtam neki, hogy Laci anyukájánál sok sikerre ne számítson, mivel teljes mértékben laikus, nem szabad tõle elvárni, hogy ne elfogultan gondolkodjon. Azt a gépet ajándékba vették s drága pénzen, addig a pillanatig tényleg hibamentesen üzemelt, amíg a Miki hozzá nem nyúlt és nem azért ment tönkre a számítógép tápegysége, mert Miki át álította a boot sorrendet, hanem mert elképesztõen gyenge minõségû volt. Kiszereltem és a súlya nem nyomott többet, mint egy jól megtermett teszkós zsemle. A tápegység márkájára most külön nem térnék ki, mert ugye vannak személyiségi jogok is
Viszont arra kíváncsi voltam, hogy a gép többi alkatrésze, fõképpen a HDD átvészelte e a misztikus támadást. Mikinek mondhatni nagy szerencséje volt, mert az is egy ritka véletlen, hogy a gép többi alkatrésze nem sérült. Így Laci hazajöveteléig megtudtuk oldani egy tápcserével a dolgot. Azt javasoltam neki, hogy fizesse ki a tápcserét és vigye vissza a gépet Laci anyukájához, hogy megnyugodjon s ha Laci hazajön, akkor majd vele kifizetteti a táp árát, mert Õ kicsit otthonosabban mozog már a számítástechnikai alkatrészek világában és meg fogja érteni, hogy a tápegység Miki közjátéka nélkül is meghibásodott volna végleg s majd Õ megérteti az anyukájával a kialakult helyzetet, az Õ szájából jobban hangzik Miki ártatlansága. 6 éves pályafutásom során láttam mûár néhány elfehéredett arcot, ahogy értetlenkedett, hogy de hát eddig mûködött. Igen, eddig s mindig azt szoktam utána mondani, hogy egy darabig én is mûködöm, majd utána már nem. Egyrészt nem szabad a nagy áruházak polcairól vásárolni számítógépet, mert a leghitványabb alkatrészekbõl vannak felépítve, s csak kívülrõl tetszetõsek, de amint kinyitja az ember elborzad. Ma is itt egy az asztalon. Az egyik oldallapja szerelhetõ csak le, a másik odaszegecselve gyárilag, szintén tápegység + kattog a HDD, de még az a márka Exkalibur vagy mi   igen én is tisztában vagyok a pontos márkával, de nem írhatom le mégsem nyilvánosan. Ami meglepõ, hogy a floppy meghajtóba több alkatrészt gyömöszöltek, mint a méltán híres s nevezetes tápegységbe.

Évekkel ezelõtt volt egy kis parasztházunk Szigetszentmártonban, elhatároztuk, hogy átépítjük a teraszt és a bejárati ajtót. Téglát és komplett ajtót kellett vásárolnom a tüzépen, gondolkodtam rajta, hogy miképpen szállítom át a tüzéprõl a házunkig az anyagokat. Beszéltem a tüzépen a targoncás alkalmazottal hátha egy kis külön pénzért megteszi nekem, de a fõnökére hivatkozva elutasított. Akkor eszembe jutott a szomszéd Misi bácsi, akit naponta látok egy kiskocsival rohangászni a házuk körül, hol a cefrét szállítja le a pincébe és utána órákig nem látni hol meg a trágyát rángatja ki a fõd végibe. Erõs kiskocsinak látszott, két nagy 28-as kerékkel az oldalán, amolyan parasztbiciklibõl kiépített alkatrészek.
Megpendítettem neki a dolgot, hogy mi lenne ha és azzal a mozdulattal már a kezembe is nyomta, hogy másnap reggelre hozzam vissza, mert van még a kert végibe két hordó mulatság és annak Õ a végire szeretne járni másnap.
Óvatosan pakoltam meg a kiskocsit, noha láttam, hogy az öreg milyen súlyokkal ráncigálja. Úgy terveztem, hogy a téglát három fuvarból viszem haza, ami azt jelenti, hogy félig lesz pakolva vele s a végén külön az ajtó tokot.
A téglák harmadik fuvarjánál tartottam félúton, amikor a kocsi megrogyott és összeesett, halálsápadtra váltam és a számat a kezem elé kaptam (SIC).

Mentem, sõt szaladtam az öreghez, hogy jaj a szekérderéknak annyi, összetört az úton a kereke. Már éppen kioktatott volna, hogy biztos túlterhelted, de mondtam neki hogy éppen nem, igyekeztem fele annyi súllyal terhelni. Pedig tényleg láttam, hogy az öreg meglódult a két hordó cefrével és simán végig görgette a telken, a tégla annak a felét sem nyomta, most meg ott az úton összetörve a kocsi.
Mindegy, hamar túltettem magam rajta, elvittem egy lakatoshoz és pár ezer forintért rendbe rakta, pont annyiból úsztam meg volna egy fuvarost is jattal és pakolással
Pár héttel késõbb az öreg kaszáját kértem kölcsön, hogy lenyessem a kertünk végibe a lucernást. Megirigyeltem az öreget, ahogy reggelente kaszálta a partoldalt nagy lendülettel és kimért mozgással, volt tartása, volt szépsége. Mondtam is magamban talán lesz elõtte egy kis becsületem ha látja én is tudok kaszálni.
Még a fenõkövet is elkértem tõle, hogy megtanuljam miként kell élesíteni a kaszát.
Beálltam a térdig érõ lucernás elejébe és végignéztem rajta, na mondom megnedvesedik rajtam a póló mire végzek az egésszel. Húztam párat a fenõkõvel, aztán huss és az elsõ suhintásnál recsegve széttört a kasza, halálsápadtra váltam és a számat a kezem elé kaptam (SIC).
Hiába láttam én az öreg Mihályt nap mint nap a part oldalában kaszálni a megvénhedt füvet, néha akkorát lendített, hogy majd kifordította a vasúti sínt a helyébõl, ez volt az én sorsom. El sem mertem mondani az öregnek, szaladtam a piacra egy új kaszanyélért és úgy adtam neki oda, ingatta a fejét és elmesélt egy rövid történetet egy permetezõgéprõl, amit kölcsönkért és tönkrement a hátán, ahogy húzta, nyúzta a dugattyút s vehetett újat a tulajdonosának. Látod fiam ezért nem érdemes soha semmit kölcsönkérni és pederintett egyet a bajszán majd meginvitált a pincéjébe, hogy kóstoljunk bele egy fõzet háziba

2Móz 22,14
Ha pedig valaki kölcsön kér az õ felebarátjától, és az megsérül vagy elhull urának távollétében: fizesse meg a kárt.

Péld 22,7
A gazdag a szegényeken uralkodik, és szolgája a kölcsönvevõ a kölcsönadónak.

[guga]

Ez most elég rövid lesz, de ígérem leesel a székrõl. Van néhány rendõr ismerõsöm és furdalt a kíváncsiság, hogy mi a véleményük a 23-án történtekrõl, hát eléggé megosztottak akár a társadalom. De nem is ez a lényeg, beszélek az egyikkel és rákezdi, hogy képzeld vagy  2 napja felraktam a szekrényem tetejére egy tasakos levest, hogy majd a következõ szoliban jó lesz. Erre megyek be legközelebb és már a fordulóban érzem, hogy ínycsiklandó illatok áramlanak a konyhából.

Innen a párbeszéd:

Ismerõs: Szevasz, hát te?

Nem ismerõs: Kotyvasztok egy kis finomságot.

Ismerõs: Magában konstatálja, hogy a szekrénye tetejérõl eltûnt a tasakos.
Ismerõs: Te, honnan van az a finomság?

Nem ismerõs: Áááááá ott porosodott már hónapok óta az egyik szekrény tetején

Ismerõs: Az a helyzet, hogy én hagytam ott  napja a saját szekrényem tetején, hogy majd ma megeszem.

Nem ismerõs: Ne baszd, tényleg a tied? Kéred a felét?

[guga]

Idézet: Kettisz - Dátum: 2006. nov. 13., hétfõ - 13:58

Nehogymár bedõljetek neki! :Ð Megrendezett volt az egész, csak azért találta ki, hogy megint mindenki róla beszéljen!  :Р Már látom magam elõtt a leírt sztorit, lesz benne megmentett õzike, lefejelt rendõr, néhány jótét lélek, az egész leöntve jókora adag vaddisznópörkölttel.  :Ð
Hiába, zuglói fenegyerek, te sem vagy már a régi, folyton magadat ismételgeted!      :Р :Ð
Na, mit mondtam gyerekek? kicsit megkapargatjuk a felszínt, egybõl kiderül, hogy nem volt szó másról,  mint egy  kétórás autókázásról dugóban, esõben, gyereknyüglõdésben, oszt jónapot. Már ne is haragudj, ki kíváncsi erre?!  :Р :Ð

2006.11.12. Gyémántlakodalom.

Fokhagymás lehelet, tulajdonképpen annak köszönhetem az életem. Mit tennél ha kora reggel munkába menet beszédbe elegyednél valakivel és olyan erõs fokhagyma illat áradna a szájából, hogy a lábadról döntene le?
Az elsõ lépés a lényeg, hogy védekezni kell, mégpedig lépni, oldalra kitérni. Kikerülni az irányt s a célt, a célszemélyt.
Én bárkitõl hallom, hogy jaj szeretem a fokhagymát, de nem merek enni ennél többet, mert megérzik rajtam az emberek és mit szólnak? Akkor azonnal az jut eszembe, hogy ki a fenét érdekel, hogy kinek mi jut eszébe és mit gondol rólam csak mert imádom a fokhagymát s a reggeli mellé megettem vagy 2 fejet és egész nap a számban érzem az ízét még lefekvés elõtt is? Nem szoktam cifrázni elrágom gerezdenként még a vöröshagymát is úgy harapom, mint az almát és nevetek magamban azokon, akik fanyalognak egy karika hagyma láttán, hogy jaj ez büdös de finom. Én ilyenkor mindig megteszem az elsõ lépést, mert az fontos, oldalra kell egyet lépni, kilépni a sorból, elhagyni a tömeget, amelyik tömeg módjára gondolkodik, hogy jó lesz ez így, akkor maradjon így, már megszoktuk.

Megpuculom azt a fej fokhagymát és egész nap figyelem a fejüket kapkodó embereket, ahogy beszélek forgatják meg kapkodják a fejüket s próbálnak kitérni a fokhagyma illat elõl, mert nem hogy megenni nem merik, még a szagát sem szeretik. Mert magukból indulnak ki és ráfogják másokra, hogy mit szólnak hozzá az emberek, közben õk azok, akik megvetik a fokhagymás leheletet.
Mondom lépni kell egyet, a lábunkat kell használni nem a fejünket. A lábunkat kell kapkodni, aztán a tömeg úgy is jön utánunk, mert kolompolni csak mi tudunk, akik kilépnek, a bárányok meg csak bégetnek s egy báránymasszaként a kolomp hangjára figyelnek, kapkodják majd a fejüket s egyszerre fordulnak utánad. Bár van ott kutya is, nem kell hozzá kutyának lenni, hogy a tömeg téged kövessen. A kutya az csak terel, de õ is a kolomp hangjára terel, csak arra figyel.
Fõkolomposnak kell lenni, s ha egyszer rád rivallnak, hogy áhhháááááá szóval te vagy a fõkolompos, akkor nem megijedni, mert mindig kettõn áll a vásár. Ha te vagy a fõkolompos, akkor vagy eltapos a tömeg, vagy hõs leszel.

Már az indulás is nehézkes volt, a gyerkõcök kiültek a lépcsõre és szünet nélkül zörögtek valamivel és ingerült is voltam s wc-n sem voltam, hosszú út áll elõttünk. Nagy nehezen sikerült elindulni, tankolni, bepárásodni és túltenni magunkat azon, hogy mit hallgassunk, melyik adót és milyen hangerõn. Közben felszáradt az ablaküveg is, lehet gyorsulni, mert már jelezték tegnap, hogy egy órával korábban érjünk oda s a nejemen is láttam, hogy feszült. Faluba bemegy 70-el, kiérve felgyorsít és közben már nyomkodja a telefont, hogy egy félóra múlva ott vagyunk Erzsi néni. Álljon ki az útra és felvesszük, sietünk. S lelki szemem elõtt megjelent Erzsi néni a széles szoknyájával, ahogy igazítja a fején a kendõt és már most ott áll az út szélén egy perc múlva, nehogy lemaradjon. Közben meg kellett állnunk, mert a kisebbik fiam a felmelegedett és levegõtlen autóban és a kanyarok miatt összehányta magát és fõleg attól ijedtem meg, hogy elkezdte nyeldekelni vissza a hányást. Vészstopp és ugrottunk ki a kocsiból, gyerek kiemelve és csak arra koncentráltam, hogy a gyerek feje lefele lógjon az ülésbõl. Nagyobbik meg a fejét dugta ki a kocsiból, hogy Õ meg fázik és hozzá látványosan reszketett. Ettõl is bepöccentem, hogy tisztelje meg már a nagyobbik problémát azzal, hogy legyûri magában és csendben megvárja, amíg megoldjuk a következõ problémát is, nem arról van szó, hogy tétlenkedünk, inkább tehetetlenek vagyunk. S a nejem közben áldja a pillanatot, amikor valami Isteni sugallatra berakott egy váltás ruhát.

Préd 3,15
A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.
Préd 6,12
Mert kicsoda tudhatja, mi legyen az embernek jó e világon, az õ hiábavaló élete napjainak száma szerint, a melyeket mintegy árnyékot tölt el? Kicsoda az, a ki megmondhatná az embernek, mi következik õ utána a nap alatt?
Préd 7,14
A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, épen úgy, mint azt, Isten szerzette, a végre, hogy az ember semmit abból eszébe ne vegyen, a mi reá következik.
Préd 8,7
Mert nem tudja azt, a mi következik; mert ki mondja meg néki, mimódon lesz az?
Préd 10,11
És a bolond szaporítja a szót, pedig nem tudja az ember, a mi következik, és a mi utána lesz, kicsoda mondja meg azt néki?

Közben újra befûtöttünk az autóba és lassan megnyugodtak a kedélyek és a gondolatom is elkalandozott, de fél szememet az úton tartva, mert tudom bár a nejem vezet, több szem többet lát. Éppen egy kerékpáros mellett haladtunk el az úton, mondtam is a családnak, hogy ez terepszínû ruhába volt, elõször azt hittem fatönk, majd késõbb azt, hogy Õz, de végül kiderült, hogy egy falusi alkoholista, akit már a szürkület az úton talál és Õ az elsõ a csehóban s már emeli is a szájához a poharat és kijönnek a szájából az igazságok, megállapítások és átkozódások, mind megfér szépen egy helyen, de arra még Õ sem hajlandó, hogy a fokhagyma illatával szembe szálljon, Õ is csak a fejét kapkodja, ahelyett hogy állná mereven, férfiasan s ha zavarná lépne egyet oldalra, az Õ fejébõl is csak a gondolat hiányzik, hogy lépjen egyet oldalra. Neki is kell kolompozni egyet, hogy megmenthesd az életét, mert olyan magatehetetlen, hogy még az úton sem tudja felhívni magára a figyelmet, hogy hahó itt vagyok, lássatok. Õ inkább terepszínû ruhába öltözve megpróbál beleolvadni a tömegbe, a földbe, amelybõl a tömeg vétetett és oda is tér vissza a porba. Elõbb fatönknek látod, majd Õznek s a végén megmented, ahogy kell, mert egy sokat látott alkoholista, minden faluban van belõle, Õk nyitják a sort, a napot, hamarabb kelnek, mint akik a dolgukra mennek, az alkoholmámor jobban motivál, mint a vasvilla, amelynek nyele fényesíti a kérges kezet, az alkohol mámora rátelepszik és oldozzál fel önkívület, a valóság nem megjeleníthetõ, nem járható út.

Semmi elõérzetem nem volt azzal kapcsolatban, ami történt, pedig már álmodtam meg elõre szegbelépést, azt, hogy kettéhasad a talpam, hogy elesek kerékpárral vagy valami, de most csak ültem az ülésbe süppedve és arra riadtam fel a gondolataimból, hogy az autó önálló életet él és a nejem is kapaszkodik a kormányba, hogy ÚRISTEN, JAJ ISTENEM MOST MI LESZ VELÜNK??? ÚR ISTEN JAJ ÉS  kész, ennyit tudott kimondani. Utólag elmondta, hogy csak arra tudott gondolni, hogy a gyerekekkel ne történjen semmi. Én semmire sem gondoltam, teljesen higgadtan végigmértem, hogy 1-2 másodperc leforgása alatt letértünk az útról és egy kicsit éreztem, ahogy a levegõbe emelkedik az autó, mert megszûnt az az állandósult érzés, ahogy a kocsi mozgott az úton. Ágak csapódtak az ablaküveghez és megálltunk. A nagyobbik fiam sokott kapott és nekiállt visítozni, a nejem körbefigyelt, hogy mindenki épségben van e, megnyugtattam, hogy semmi baj, közben Bendzsó a kisebbik megkérdezte, hogy mi történt?
Kiszálltam az autóból és konstatáltam, hogy ebbõl bizony nem jövünk ki. Mondtam kapcsolja le a gyújtást és hívja fel az apját.
Apu baj van, belecsúsztunk az árokba, de nem sérült meg senki, kéne egy kis segítség.
Apja jön, közben autósok állnak meg és megnyugtatom õket is, hogy minden rendben, senki sem sérült és segítséget is hívtunk, a harmadik után már igen kellemetlennek éreztem a kiáramló fokhagymaszagot ebben a megalázó helyzetben, de próbáltam szem elõtt tartani, hogy én/mi voltunk azok, akik kiléptünk egyet oldalra, letértünk az útról.
Aztán észrevettem a két fát, ahogy az autó megállt közöttük és korábban is volt egy fa, ott még mehettünk vagy hetvennel. Ha valamelyiket megtaláljuk, akkor már aznap este címlapon lettünk volna, hogy nem az útviszonyoknak megfelelõen vezetett, s valóban, tényleg így történt.
De történhetett volna az is, hogy aki ura idõnek és térnek, valamire készülvén, amirõl nekem halvány elõérzetem sincs, hisz minek tudjak róla, olyan vagyok, mint a vágóhídi barom, az se tudjon róla, mi az ami rákövetkezik, sõt elõtte elkábítják puskával vagy árammal és utána nyugodtan várnak a sorsukra.
Valahol kezdem érteni a korán kelõ alkoholistákat, akik elsõként akarnak elmenekülni a valóság elõl, ami nem járható út és miközben féligazságokat hirdetnek reggelrõl, reggelre a pultosnak az önkívület feloldozza õket és nem gondolkodnak többé rajta, hogy mi az mi rájuk következhet.

De én szerencsés voltam, én fokhagymát ettem a teremtõm, aki aznap egy fának akart vezetni az utolsó pillanatban mikor megérezte a fokhagyma illatát elkapta a fejét és elvétette az irányt, a két fa között landoltunk, volt viszont olyan is, akinek nem sikerült. Aznap este a neten olvastam, hogy egy férfi nem az útviszonyoknak megfelelõen vezetett és meghalt egy 4 éves kisfiú.
Mondtam is a nejemnek, hogy nem hiába vannak a régi közmondások, hogy lassan járj, tovább érsz.
Csak az autó eleje tört meg és a jobb elsõ kereket kellett kicserélni, mert leugrott a gumi a felnirõl. Aznap este mind a négyen otthon vacsoráztunk a meleg lakásba és iszkoltam a gyerekemmel vonatozni, ilyenkor mindig megtudja becsülni az ember az életét és hogy történhetett volna sokkal rosszabb is ha nincs az a fránya fokhagyma. Egyetek fokhagymát, életet ment

Nemsokára folytatom, hisz a java még hátra van, az aranylakodalom s hogy a nejemnek még akadtak aznap koordinációs problémái s a lefejelt, letejelt rendõrrõl se feledkezzünk meg . No meg az öreg is elmondja a boros pincében, hogy neki mi mentette meg az életét fokhagyma helyett. A végén pedig vetítés, filmvetítés, megjelenés kötelezõ
De nem eljönni kell, elég ha elgondolkodsz rajta s a fejeden belül megjelenik.