Márpedig léteznek...
Első alkalommal a Ria néninél találkoztam vele. Egy szobát béreltem tőle, kb. 4 évig laktam ott nála, Anyám helyett Apám volt, tényleg összeszoktunk és megkedveltük egymást.
Ha akkor leültem volna beszélni egy pszichológussal, akkor azt mondta volna pihenjek többet. Kommersz válasz, elcsépelt tanács és mikor az ember élete megfeszül, akkor élesebben csengenek a húrok.
1993 volt, az ELMŰ-nél dolgoztam, mint válogatott villanyszámlás. Szerettem csinálni azt a munkát, több volt a jattom, mint a fizetésem.
Reggel 5h-kor keltem. Fogmos, start metróval kispestre. Villanyóra leolvasás első körben majd délelőtti pénzbeszedés, ebéd, beszedett pénz befizetése saját otp számlára. Pihi egy hűvös helységben, néha elaludtam egy órácskára és nyálam folyására ébredtem, ahogy a mellkasomra hűlt. Délutáni pénzbeszedés és kokettálás mindenkivel. Délutáni pénzbefizetés saját számlára. Utána a helyettesítéssel indultam. Mindegy ki volt otthon, szélesen mosolyogtam és kotyogtam, mint egy rossz kávéfőző, mindenkit levettem a lábáról. Még a legzordabb, legádázabb embert is megnevettettem egy kicsit. Nagyon hülyének kellett lennie ahhoz, hogy ne nevessen.
Kérdeztem mit főz, kedvencem, hmmmmmmmm húztam el a szám. Odaadnám a napi bevételem érte ha kaphatnék egy falatot. Kaptam, plusz egy kis jattot.
Este végeztem, már sötét volt.
Rengeteg pénz volt nálam, szívesen ittam volna egy sört, de nem lehetett.
Vettem 4 üveg világos sört és két üveg barnát.
Éjfélre értem haza Ria nénihez. Szerencsére éjféli bagoly volt, tévézett sokáig és készített vacsorát. A Néró kutya vigyorogva lábazott és böhöm testével megpróbált mellém préselődni a fotelba. Néró ne lábazz.
Sörbontás, hirtelen leszalad kettő és a harmadikat már megiszom és élvezem is. Fejembe száll. Megiszok még egy barnát és alig bírom tartani a fejem. Elalszom a fotelben, Ria néni ébreszt, hogy menjél már aludni. Néró örül nekem, fekete színű labrador.
Elmegyek peselni mielőtt ágyba zuhanok. Éjjel még felkelek, mert feszít a hólyagom és gyorsan megiszom a maradék két sört. Azonnal elalszom tőle és az órára ébredem. Fogmos és kezdődik minden előről. Sokáig hittem benne, hogy az elfogyasztott sörnek köszönhetően tudtam magam kipihenni, mert reggelente úgy ébredtem, mint az órarugó. Frissen, fitten.
Akkoriban 20 éves voltam, most 40. Ha mostanában iszok meg hat üveg sört már nem kelek fel sehogy, éppen ezért nem is szorgalmazom.
De nem erről akartam beszélni, hanem, hogy léteznek.
Ria néninél egyik éjjel arra ébredtem, hogy valaki áll mögöttem. Félelmetes érzés volt. A levegő a tüdőmbe szorult. Kiáltani szerettem volna de hang nem jött ki a torkomon és nem is láttam ki áll mögöttem csak éreztem. Nem tudtam mozdulni.
Mint ha halott lettem volna, de ébren és közben pontosan tudtam, hogy alszom. Elmúlt, de később visszatért.
Tél volt és csípős hideg. Éjjel megint arra ébredtem, hogy valaki áll mellettem. Nem ember volt, teste sem volt de ott állt és figyelt, én meg lebénultam.
Láttam a falat, ahogy befelé fordultam és éreztem a jelenlétét. Próbáltam küzdeni ellene, de nem ment.
Majd erőt vettem magamon és elindultam a szobából kifelé. Nem láttam magam körül senkit, eltűnt. A kíváncsiságom legyőzte a félelmem és kimentem megnézni hol van. Láttam, ahogy Ria néni aludt az ágyán és Nérót, ahogy elkezdte csóválni a farkát, többre nem emlékszem.
Másnap reggel elmentem otthonról, Ria néni általában délig aludt.
Késő este megérkeztem és sörbont.
Jó nagy marha vagy fiam, kezdte...kis szünet után. Tegnap éjjel csukott szemmel mászkáltál a szobámban, pofozgattalak, hogy ébredj fel, de nem ment. Aludtál, visszakísértelek az ágyadba és horkoltál tovább.
Ledöbbentem, és akkor jutott eszembe az álmom...
Magam sem mertem elhinni, hogy igaz volt és megtörtént.
Elteltek hetek és már vágytam arra a bénult érzésre újra álmomban. Nagyon félelmetes és egyben különleges érzés volt.
Soha nem akkor jött, amikor vártam. Mindig akkor, mikor már elfelejtettem.
Éjjel kinyitottam a szemem és az ablakhoz mentem, hogy kinyissam, meleg volt.
Egyre melegebb lett, hiába vártam a hűvös szellőt, forrt a levegő körülöttem. A nyitott ablakban álltam és próbáltam beleszippantani a hideg levegőbe kívülről, kidugtam a fejem, hogy lélegezzek. Elhúztam a függönyt és akkor megéreztem, hogy ott áll velem szemben. Nagyon magas lény volt, a harmadik emeleten laktam, de leért a lába a földig és teljesen sötét volt, hatalmas erővel.
Megragadott és kirepített az ablakon, izzott a levegő körülöttem. Villanyvezetékek mentén és fák koronája mentén repültem el, alattam a város.
Soha nem volt szebb élményben részem, csecsemőpózban repültem a város fölé és egyre magasabbra, mint az üstökös és tűz volt körülöttem, égetett. Egyszer csak megszűnt az erő, ami lendületet adott és a kis fénylő pont, ami alattam volt, a város, egyre nagyobb lett. Zuhantam le és jeges borzalom lett rajtam úrrá, hogy mindjárt becsapódom.
Ria néni keltegetett.
A konvektor mellett feküdtem csecsemőpózban és rugdostam álmomban, arra ébredt fel és átjött a szobámba.
Nem tudtam visszaaludni és sokáig feldolgozni a történteket, hogy miért látok csukott szemmel és ki ez a visszatérő lény, mit akar tőlem?
Közben eltelt 20 év, lenyugodtam, megnősültem és stabilizálódott az életem. Talán ha öt alkalommal látogatott meg álmomban a lény, de már nem féltem, élveztem, akár egy jóféle drog, legalább annyira különleges.
De nem találkoztam már vele több éve.
Viszont most, hogy meghalt a szandai papa és átjárta az agyam az öreg szenvedése és nem tudtam szabadulni a gondolattól, ahogy az öntudatlan teste közel két napig zihált, mint egy futó ember és végre háromszor felköhögött és elhagyta a testét a lélek. Csütörtök este volt, már lefeküdtünk aludni, de nem bírtam. Folyton a pénteki temetés járt az eszemben. Hogy oda kell mennem a ravatalhoz és megnézni a holttestet, pedig még soha nem láttam közelről ilyesmit.
Megülte az agyamat a gondolat, hogy a papa teste most valahol egy hűtőben van, az a test, ami sokszor megveregette a vállamat és kínált egy kupicával, hogy gyere fiam. Amíg élt a papa természetes volt a gondolat, hogy idős és megfog halni. Tudtam róla, de nem hittem el, nem akartam elhinni, hogy ez egyszer megtörténhet vele és megtörtént. Most hogy túl vagyunk rajta, a család, sokkal rosszabb. Nagyon hiányzik a legyintése és a hangja, hogy ugyan hagyd el fiam.
Nejemmel ültünk és azt kérdeztük magunktól ha a pap itt lenne mit mondana erre a helyzetre, amibe kerültünk?
Mondtam, hogy valószínűleg semmit. Neki tervezhető élete volt. Sokat, keményen dolgozott és elégedett ember volt.
Most ha fiatal lenne hiába dolgozna keményen, kisemmiznék és semmibe vennék a munkáját.
Ezek a gondolatok cikáztak az agyamban. Ittam két sört és elszenderedtem, a hólyagomra ébredtem, hogy feszített.
Felkeltem és örültem, hogy végre reggel van, mekkorát aludtam és milyen jól kipihentem magam. Elmentem wécére és hallottam, ahogy az egyik szomszédban beszélgetnek. Gondoltam milyen szép reggel és milyen jól esik ez a beszélgetés, hogy biztos a kávé mellett s utána indulnak.
Befelé menet ránéztem az órára és este 23h volt. Ledöbbentem, mi történt?
Mi ez az egész? Nyitott szemmel voltam utána sokáig és zaklatott.
A papa járt az eszemben végig, hol van vajon most és mit gondolhat? Semmit?
Holnap a ravatal, hallottam, hogy összevarták a száját mert csúnya volt, nagyon szétnyílt.
Hármat felköhögött és utána... igen és utána?
Hol van most a papa?
Hajnal kettőig bírtam, megint feszített a hólyagom, kábán botladoztam ki a wécébe és vissza, majd megint a papára gondoltam. Hessegettem magamtól és nem tudtam tőle szabadulni.
Gyorsan kellett Őt öltöztetni, mert a teste nagyon hamar megmerevedett.
Ki öltöztette?
Hogy csinálta? Odament és...? Vagy vannak olyan emberek, akik ezt a munkát mindig elvégzik pénzért? Utána hova vitték a papát? Mondták telefonba, hogy a koporsót megvették már aznap és abba vitték el Őt.
Másnap biztos megkell néznem, biztos ott fognak nógatni, hogy na Zolikám gyere...
Kapkodtam a levegőt, hideg verejték a homlokomon, lerúgtam a takarót magamról és oldalra fordultam.
Láttam az előszoba éjjeli fényét, a világító telefont, ami nélkül éjszaka csak tapogatódznék. Valami nem stimmelt.
Ott állt valaki mellettem és megragadta az oldalamat.
Elkezdte rángatni jobbra, balra. Üvöltöttem volna de nem ment, egy hang sem jött ki a torkomon, de éreztem ahogy a testem mozgott az ágyon.
Arra ébredtem, ahogy jobbra balra mozog a felső testem.
A végén már nevettem, hogy ilyen nincs.
Felkeltem, hogy igyak, mert kiszáradt a torkom. Fél három volt, azt hittem sosem telik el az éjszaka. Visszafeküdtem és eszembe jutott, hogy a papa szeretett engem, a család is szeret enegem, a feleségemet és a gyerekemet, nem olyan közegben leszünk holnap ahol vádolnának bármiért is.
A papát én úgy szeretném megőrizni az emlékeimben, ahogy élve láttam, mosolyogva, piros pozsgás arccal és derűssen.
Sikerült ezzel magam megnyugtatni, de aludni már nem tudtam. Nem ettem semmit és nem is ittam, úgy indultunk el a temetésre.
Utolsó pillanatig nem gondoltam rá, hogy mi vár ránk.
Ahogy beléptünk a kapun már éreztem az űrt, a papa hiányát, hogy nem fog elénk jönni, hogy mi van fiam?
Olyankor mindig rohantam a nyári konyhába tölteni egy felest és utána váltottunk pár szót. Most bűntudatom volt, hogy szabad e innom ugyanúgy belőle?
A papa mit mondana?
„Fiam kettőt is, egészségedre, Isten és a bor soha el ne hagyjon”
A sorrendre nagyon vigyázott.
Ittam gyorsan kettőt, hogy ha még is úgy alakul, akkor legyen bátorságom odamenni a ravatalhoz.
Nem volt így sem, kézen fogtam a 3 éves fiam és elindultunk sétálni a dombon. A gyászolók pedig odamentek hozzá és páran összeomlottak, ahogy meglátták a testét. Sikoltoztak, hogy papácska. Egyik össze is esett és úgy támogatták.
Közben a fiam mivel semmit sem fogott fel az egészből, nekiállt a sírok között futkározni, hogy nézd virág, megsimogatom.
Egyszer csak elpattant a gombja és leesett a nadrágja, közben pisilnie kellett és nekem meg ömlöttek a könnyeim.
Nem kellett visszatartanom, nem látott senki, meg különben is minek? Ki fog felelősségre vonni érte?
Kerítettem az egyik sírról egy mazzagot és ahogy kötöztem össze a fiam nadrágját megkérdezte, hogy miért sírsz?
A papáért sírsz kérdezte komolyan?
Valamit csak leszűrhetett az egészből, mert figyelte ki miről beszél, hogy a papa többet már nem jön haza, elment végleg.
Áhagytam, ne gondolkozzon ilyeneken még.
Kézen fogtam és elindultam vele a pap házához.
Akkor engedték le a földbe és dobálták rá a virágokat. Utoljára még visszanéztem, szép koporsója volt.
Visszaértem a papa házához és nyitva volt a kapu meg a ház ajtaja. Kicsit megijedtem, hogy valaki kihasználta, amíg temetésen voltunk.
De nem, két rokon serényen főzte az ebédet.
Kérdezték, hogy mi is a neved?
Zoltán, Annamarinak a férje vagyok.
Hja már tudom, te bejáratosabb vagy a házba, ha megjönnek a vendégek kínálgasd Őket itallal, kérték.
Megkönnyebbültem, hogy kaptam feladatot és senki nem szól majd, hogy ellógtam a temetésről a fiammal.
Közben levettem róla a szakadt nadrágot és átöltöztettem, beültettem a tv elé. Hátra fordult, hogy itt aludt a papa. Magamhoz öleltem, mert éreztem Ő sem tud mit kezdeni a helyzettel, csak érzi történt valanmi súlyos dolog, hol a papa.
A ravatalhoz direkt azért nem akartam odavinni, mert ha meglátja még odamegy hozzá, hogy papaaaaaaaaaaa és nevet.
Jöttek a rokonok és a vendégek a temetésről. Foglaljon helyet itt, húztam alá a széket, erőset, édeset vagy keserűt? S pörögtem, jobb volt elfoglalni magam, mint leülni és várni, hogy valaki leitasson.
A falu kántora külön részt érdemel, majdnem megvertem. Csak a mamára való tekintettel fogtam vissza magam.
Beült középre és felhajtott vagy négy felest, legalábbis annyiszor töltöttem neki de az üveg is ott volt előtte. Míg én körbejártam addig nyilván nyakalhatott. Akkora ember volt, hogy alig fért be az ajtón.
Dolmány vagy valami súlytásos nemzeti ruha volt rajta, mint a Csurkán,. Ez még nem lett volna gond, de höhögött, hogy tudok ám én rendőrviccet is és mondta...
Körben a rokonok és vendégek, mindenki nézett rá megilletődve, hogy mit csinál ez az ember, hogy viselkedik? Nem igaz, hogy nem volt még gyászoló háznál és nem tudja ilyenkor mi illik.
Már a harmadik viccet mesélte, amikor egy hirtelen mozdulattal felálltam, csörgött a szék hangosan, ahogy az asztal alá toltam és bevágtam az ajtót magam mögött.
Később indult haza, hogy neki randevúja van valami szőkével és közben gurgulázott. Álltunk a kapuban hárman, de velem nem fogott kezet, tőlem nem köszönt el. Valamit megérezhetett.
Alig ettem valamit, kínálgatás közben belenyaltam a pálinkába és hazafelé szótlanul utaztunk, el is aludtam.
Felfoghatatlan, hogy már nincs.
Nejem másnap mondta, hogy papácskának első éjszakája volt a föld alatt.
Nehéz, megemészthetetlen gondolatok.
Felhívta a mamát, hogy tudott e aludni, de nem vette fel a telefont. Mama másnap egész nap a sírnál ült és sírdogált, több, mint 60 éven keresztül minden este egy ágyban feküdtek. Nehéz gondolatok.
A papa meg a mama beszéltek már előtte róla, hogy vajon ki temeti a másikat. Hát ím eljött az idő és a papa ment el elsőnek.
Aznap este már előre vártam a lényt, gyere aztán beolvasok és már előre röhögtem, hogy mit akarsz te tőlem? Mit gondolsz még is mire mész?
Egyszer engem is elviszel és ott leszek kiterítve, összekötözött szájjal, mozdulatlanul?
De nem jött.
Viszont jobban tudatosult bennem, hogy szeretnünk kell egymást és támogatnunk, amíg itt vagyunk a földön. Keresni a kötelékeket, nem engedni az elhidegülésnek és az érzéketlenségnek. Elég ha a papára gondolok, a mosolyra az arcán, ahogy futkároztak körülötte a dédunokák.
Minden embernek ez a vége, azóta beivódott az elmémbe. Arra sem haragszom, aki szándékosan megbánt, minek mikor csak most él, de egyszer Ő is egy halott ember?
Próbálom megérteni.
Súgó
A téma zárva.
az íróembernek.
