[Kettisz]

Hagyjuk most már dolgozni, ne tereljük el a figyelmét, mert a végén még
ágyjelenet lesz belõle :Ð , aztán lõttek a gázsinak! 

[EGOKA]

Jól értem, h most ez lett a guga topic?

[guga]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 11:26

Jól éltem? Möhö :confused:

:Ð Ezt neked kell tudni.
Eddig is ez volt a guga topik, ha esetleg vetnél egy pillantást a topik induló dátumára :Ð
Igyekszünk nem a terhedre lenni

Kicsit gyalázhatnálak szóban, illethetnélek obszcén jelzõkkel   megköszönném, ez a gyengém :Ð

[EGOKA]

Idézet: guga - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 12:31

:Ð Ezt neked kell tudni.
Eddig is ez volt a guga topik, ha esetleg vetnél egy pillantást a topik induló dátumára :Ð
Igyekszünk nem a terhedre lenni

Kicsit gyalázhatnálak szóban, illethetnélek obszcén jelzõkkel   megköszönném, ez a gyengém :Ð

Láttam a dátumot, de az elején csak Te írtál.
Jó, ha arra lesztek, ide se nézek be többet.

Gyalázz drága! Ha Neked úgy a jó! :Ð

Na jó, kúszok vissza a házamba.

[guga]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 11:33

Gyalázz drága!

Ez elég rövid numera volt és nem is hangzott valami õszintén :Ð

[guga]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 11:33

de az elején csak Te írtál.

Remek ízlésed van

[EGOKA]

Idézet: guga - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 12:50

Remek ízlésed van

Sajnos még csak most fejlõdik, de igyekszem.

[guga]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 11:52

Sajnos még csak most fejlõdik...möhõõõõ

Türelmes típus vagyok :Р de nem baj ha már kitapintható :Ð mint pl. anyaanyának :Ð

[anyaanya]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 12:52

Sajnos még csak most fejlõdik, de igyekszem.

Nem kell nagyon erõltetni. Gugának sincs, aztán nézd meg....színdarabot, könyvet ír...  

[anyaanya]

Idézet: guga - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 12:56

Türelmes típus vagyok :Р de nem baj ha már kitapintható :Ð mint pl. anyaanyának :Ð

El a kezekkel! Mert aztán én is elkezdek tapogatni, és akkor kibújik a
.
.
.
szög a zsákból!
Miért? Te mire gondoltál?

[anyaanya]

Kitaláltam egy új szólás-mondást!

Hátrébb az agarakkal szarvasbogár! 
Ez de jó vicc! :Ð
Te biztos nem röhögsz rajta, de majd jön Kettisz az állatkertbõl, õ értékeli a humoromat

[EGOKA]

Idézet: guga - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 12:56

Türelmes típus vagyok :Р de nem baj ha már kitapintható :Ð mint pl. anyaanyának :Ð

Neked ez miért jó? Sosem akarsz megismerni, ha találkozunk.

[EGOKA]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 12:57

Nem kell nagyon erõltetni. Gugának sincs, aztán nézd meg....színdarabot, könyvet ír...  

Nem is olyanra gondoltam, mint Gugáé. :Ð

[anyaanya]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 13:02

Nem is olyanra gondoltam, mint Gugáé. :Ð

Mert az övét nem ízlésnek, hanem ízléstelenségnek híjják. :Ð

[EGOKA]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 13:07

Mert az övét nem ízlésnek, hanem ízléstelenségnek híjják. :Ð

Akkor nyilván azért.

Eheti felfedezésem: kocka vagyok. Izé kockás, mármint a hasam.

Gondoltam Titeket biztosan nagyon fog érdekelni.

[Kettisz]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2007. aug. 17., péntek - 12:00

majd jön Kettisz az állatkertbõl, õ értékeli a humoromat

Én is Téged!     

Elmentem az Állatkertbe, de a pénztárnál egy meglehetõsen figura
csak ennyit mondott: GOTO Társalgó.  

Guga, eszembe jutott egy ötlet: az anyakönyvvezetõ legyen egy meleg férfi és derüljön ki, hogy
az egyetemi évek alatt viszonya volt a võlegénnyel, esetleg egy eltitkolt, törvénytelen gyermek is felbukkanhatna, követelve a jussát a teljesen váratlanul elhunyt svájci nagynéni hagyatékából, aki mellesleg transzvesztita volt, de ez is csak egy szeméttelepen elõkerült videokazetta miatt tudódott ki, amit egy jelenleg hajléktalan prostituált gyros árus zsaroló levele vezetne be, amitõl a menyasszony sokkot kapna és a kórházi kezelés során a leendõ férj meglátná a kedvese melle alatti tetoválást, ami az egyik közös barátjuk monogramja lenne, aki szabadidejében  ikebana-kompozíciókat készít. 
Lehetne még bonyolítani a sztorit  nászajándék-listával ill. a koszorúslányok névsorával, akik közül az egyik a võlegény magántanítványa lenne és évek óta plátói vonzalmat érezne a férfi iránta, mindaddig, míg ki nem derülne, hogy titkos szerelme nem más, mint a közismert táncos-komikus, közvetlenül plasztikai mûtét után. Folytassam...?    :Ð

Szerkesztette: Kettisz 2007. 08. 17. 14:17 -kor

[Grillo]

Benéztem a Szigetre, de már nem voltatok ott...  :Ð

Bûn az élet

Ma kijöttek az ásatásra a munkaügyi felügyelettõl.    Ugyebár van 15 munkásunk, akiket két vállalkozó biztosít, és nem a múzeum fizeti õket, hanem a beruházó vállalkozó alválalkozója. Vagy valami ilyesmi.
Nekem nem feladatom ellenõrizni, hogy a papírjaik rendben mennek-e, de mint kiderült: NEM. 

Szóval kiszállt a két hölgy a fehér Astrából, na mondom valami hivataltól jöhettek, mentem eléjük. Nem volt ma fõnököm, én vezettem a munkát. Nyújtom a kezem, hogy kérem XY, még mosolyogtam is. Aztán mikor a neve helyett a Munkaügyi Felügyelet, akkor már tudtam, hogy igazi kultúremberrel állok szemben. A másik az bemutatkozott kölcsönösen, de a kis köpcös nagyon komolyan vette magát. 

Mikor megtudták, hogy biz nekem nem sok dolgom van a munkások fizetéséhez, akkor már nem is akartak tõlem semmit, csak azt tudakolták, hogy vannak-e a domb túloldalán is munkások. Mondtam, hogy igen, szólok nekik. Úgy kell elképzelni, hogy az autótól csak 8 munkás látszott, a másik 7 nem. Na ebbõl a 7bõl 2 át is jött, de a többi usgyi a kukoricába.  Fasza nap volt. A maradékból 5-nek volt kiskönyve, csak matrica nem volt benne, a másik 5 meg annyira meg volt lepõdve, hogy még a munkáltatójuk nevét sem tudták megmondani.

Aztán persze az én fõnökömmel is akarta beszélni, mert hogy õ tudja a vállalkozók elérhetõségét, mondom megadom a számot. Aszondja a köpcös, nem kell, hívjam fel, majd õ beszél vele...mondom az én telefonomon biztos nem, majd talán lesz kedves a hivatali készülékét használni, és nem az én számlámat gyarapítani. 

Na mindegy, volt jegyzõkönyv egyesével, de ezek a munkások olyan lúzerek voltak, hogy még abban sem egyeztek meg, hogy mennyit keresenek, meg mióta vannak itt. De még azt sem tudták megmondani, hogy melyik nap kapják a fizetést, az lett beírva, hogy "Amikor kihozzák".   

Már majdnem mentek el, amikor az egyik munkás, aki legyen mondjuk Emil, még megkérdezte, hogy a túloldalra nem mennek át a másik 5-höz?   Ekkor már majdnem sírva röhögtem, mert akkorákat kamuztak közben, hogy majdnem lefordultam a földhányásról, bele az egyik õskori gödörbe. Persze átmentek, az ottani kollégák meg csak értetlenkedtek, hogy milyen munkások?
Mondjuk pont 5en voltak õk is, szóval akár bele is fért volna...

Na mindegy, az a lényeg, hhogy megkérdeztem a köpcöst, hogy mégis, hogy a rákba találtak be ide a felügyelet emberei, a kukoricás legközepébe, amit csak földúton lehet elérni, és az aszfaltosról nem is látni. Mondta, hogy nem véletlenül jöttek...szóval valai felnyomta a vállalkozókat. De hogy ki, azt talán jövõ héten kiderítem.

Persze ez nem egyedi eset, a nemköpcös mesélte, hogy elõtte nap az M7es építésén ellenõriztek, na ott mindenki futott a kukoricába egybõl, csak ott akkorra már körülzárták õket a határõrök, meg a rendõrök.

Hoszzú lett, és száraz, meg nem is izgalmas, de ha már társalgó...

Szerk: Túl sok grimasz 
          Még mindig.
          Mennyi a max?

[guga]

Felejtõs



Minden író egy ablak ugyanarra a világra, az élet egy hosszú folyosó és ha felütsz egy könyvet, megállsz egy ablak elõtt, ahogy Õ látja.

Mostanában azzal szembesülök, hogy ha támad egy jó és kivitelezhetõ ötletem, ami a magam elgondolása szerint teli találat, akkor ha azonnal nem írom le elfelejtem. Jönnek a napi események és elnyomják, más gondolatok jönnek a helyébe s estére már csak arra emlékezem, hogy napközben volt egy jó ötletem.
Ma kétszer is nehéz helyzetbe kerültem emiatt.
Kerékpárral mentem egy ismerõsömhöz az Egressy úton és az egyik buszmegállóban a trolibuszra várva ült egy csinos lány. Fekete szoknya, fehér ing, nagyméretû napszemüveg és igen, valóban öltöztet, mert szinte csak az maradt meg a látványból meg a hosszú, barna haja. Ez közvetlenül a Mexikói úti megállónál volt. Mire leértem a Nagy Lajos király útjához már rég elfelejtettem, de odapillantok a trolimegállóba és hajszálpontosan ugyanaz a lány, csak kicsivel világosabb szoknya, de hasonló alkat és igen a napszemüveg, az szinte pont ugyanaz, lehet más márka, de ugyanolyan nagy méretû, mint a szitakötõk prizma szeme.
Jót röhögtem magamban s rögtön bevillant, hogy ez elmenne akár kandikamerás felvételbe is, hogy 5 buszmegállóba beállítani egy fiút és egy lányt, akik pontosan ugyanúgy vannak felöltözve s venni minden megállónál egy kamerával az autósok arcát, hogy mi a reakció.

Pont egy napja voltam egy televíziós válogatáson, ahol megkérdezték miért szeretnék náluk dolgozni s azt válaszoltam, hogy ezernyi olyan ötletem van papírra vetve, forgatókönyv, apró jelenetek, vicces történetek, kandikamerás ötletek, amik megvalósításához szükségem van háttér támogatásra.

Ezen agyaltam közben s nem volt kedvem megállni, hogy leírjam papírra. Azt már megtanultam, hogy papír és toll mindig legyen nálam. Félreállok, leírom és tekerek tovább.
Most elhagytam a járt utat s mivel sietõs volt, ezért elkezdtem bemagolni a szöveget, dallamot kerítettem mellé és elkezdtem énekelni félhangosan a forgalomban.
Megálltam a pirosnál és éppen dudorászom, hogy két ember többször, de ugyanúgy néz ki lálálá, két ember többször, de ugyanúgy néz ki...
Jobbra tõlem egy nénike állt két nagy szatyorral. Igazi nénikés ruhában, sokat látott otthonkában, derekán vékony pánt, kopott cipõ, õszes, bodor haj és élénk, világoskék szemek. Néz rám elképedve, hallotta a szöveget és a dallamot, de nem értette.
Magát a helyzetet nem értette, mert már vagy hatodjára énekeltem el ugyanazt a sort. Ránéztem és tudtam magyarázattal tartozom számára, azért is nézett rám kérdõn. Ha szó nélkül továbbhajtok valószínûleg mentõt hív és estére már egy gumislaggal a fenekemben, meztelenre vetkõzve magyarázhatom az ápolóknak, hogy csak egy kandikamerás jelenetet szerettem volna rögzíteni az agyamban.
Rámosolyogtam a nénire kicsit sután, bután és annyit mondtam neki, hogy dalszövegíró vagyok s elakadtam, ebbõl már nem sül ki semmi jó.
Csak a fejét csóválta, én meg beletapostam a pedálba.
Késõ délután a Keleti pu. környékén tekertem s a fejemben összeállt egy történet, amit szeretnék majd leírni. A címmel viszont mindig bajban vagyok. Ha elõbb a történetet megírom s utána elkezdek gondolkodni rajta, hogy mi legyen a címe, akkor mindig egy félórát filózok s mégsem lesz frappáns, igazán odaillõ csak egy erõltetett dolog. Viszont ha csak úgy beugrik, akkor pont jó, pont csillagos ötös, de ha nem állok meg gyorsan, akkor elfelejtem.
Tanulva a délelõtti nénikés esetbõl jobbnak láttam félre állni, mert a következõ pirosnál azon kapom magam, hogy megnyerek egy táncdalfesztivált.
Megállni ismét lusta voltam, ezért elengedtem mindkét kormányt s a legnagyobb forgalomban elõvettem a papírt, tollat s leírtam, hogy LÉHA KOLJA POKOLJA.

Majdnem az életemmel fizettem ezért a mondatért. Egy busz haladt el mellettem és olyan közel, hogy nekisodródtam a padkának. Egyik kezemben a toll, másikban a papír és úgy kaptam a kormányhoz, szerencsére nem estem el, de nem sok kellett hozzá, hogy fejre álljak.
De leírtam.
1985-ben szobafestõ tanoncként a gyulai kórházban dolgoztam pár hónapig.
A fõnököm kiküldött a közeli kocsmába (Ibolya presszo) egy korsó sörért.
Kikértem, felültem a kerékpárra és fél kézzel vezettem vissza, a távolság kb. 500m. Már a kórház területén jártam közel a célhoz, a mûhelyünkhöz. Egy éles kanyarban az apró sóderon kicsúszott alólam a kerékpár. Én leestem az oldalamra és a korsó sört úgy megtartottam, hogy éppen csak kilöttyent. Ez aztán az önfeláldozás, a saját (tepsi épségem hi-hi) nem érdekelt, csak a sör célba jusson.

Mielõtt hazaértem még eszembe jutott egy téma, ami vitte a pálmát a másik kettõ elõtt, de se meg nem álltam, se meg nem énekeltem, le sem írtam, így most tényleg az van, hogy csak arra emlékszem, hogy az Ilka utcán végig folyt a könnyem úgy röhögtem. Még most is derülök, de már csak azon, hogy milyen jót derültem valamin. Mint a kisebbik fiam, amikor szívbõl felkacag ha látja, hogy a nejem és én hosszan nevetünk valamin. Azt nem tudja, hogy mirõl van szó csak nevet azon, hogy nevetünk.  Nevetés ragályos, pár éve volt egy kazettám. 5 percnyi nevetés, kacagás, artikulálatlan vihogás volt rajta.
Haverommal 1 perc után már egymás térdét csapkodtuk és törölgettük a könnyeinket. Teszteltük másokon is, de volt, aki tiszta hülyének nézett, hogy most akkor én mit is akarok tulajdonképpen tõle :confused:

Hja, majdnem kihagytam a legrosszabb változatot. Amikor azt felejtem el, hogy valamit miért írtam fel. Pár napja is tekerek, volt egy gondolatmenet, összefoglaltam és egy emlékeztetõt írtam hozzá. Szépen félreálltam és leírtam, hogy golyóstollal fogat mosni.
Ma elõveszem a  gyûrött papírlapot, amire egy halom félmondat, utalás, emlékeztetõ van felírva, ami mások számára ha olvassa kb. annyi, mint a nénikének a  két ember többször, de ugyanúgy néz ki lálálá.
Félek is megmutatni bárkinek vagy akár elõl hagyni az asztalon, mert ha valaki kézbe venné és megkérdezné: te mi ez?
Valószínûleg mentõt hívna és estére már egy gumislaggal a fenekemben, meztelenre vetkõzve magyarázhatom az ápolóknak.
Látjátok milyen bonyolult dolog az írás s milyen veszélyeket rejt magában?

Elõttem van most is a gyûrött papírlap és tollal húzom át, amit már megírtam vagy legépeltem egy dokumentumba. Ilyenek vannak rajta, mint:

fejvesztési támogatás
légyírtás halonnal
fogat mosni golyóstollal
30/2775261 Kiss Lajos
sziget hapy jegy
fialaci
nyerjen ön is milliomost
léha kolja pokolja
pacuha jankó
ostrombél

Aztán egy párbeszéd lejegyezve, amit az asztalnál ülve írtam le a hívás után azonnal, nehogy elfelejtsem.

Paraszolvencia?

8:17, csörög a vonalasom.
Tessék guga...
Én meg Kriszti (idõsebb nõ hangja).
Na, ma visznek át mûteni, úgy hogy hozzál be több pénzt!
???...
Ne haragudjon hölgyem, de azt hiszem rossz számot hívott.
Hjaj elnézést, azt hittem a férjem.
Semmi probléma és javulást, jobbulást, viszont hallásra!

Egy másik párbeszéd, a nejem és Benjamin a kisebbik fiam között zajlott le:

Anyaaaaaaa, fáj a karom...
Itt felül kisfiam?
Nem, itt leül.

Kurt Vonnegut írta egy könyvében, hogy az egyik regényét apró papírfecnikre írta napközben. Gyufásdoboz, cigaretta doboza, szalvéta, ami éppen a kezébe került. Megszámozta és berakta egy dobozba. A végén elõvette és legépelte a kéziratot.

Nekem a legfõbb gondot az jelenti, hogy ettõl nem lehet megszabadulni. Egy öngerjesztõ folyamat része vagyok, amibe egyre mélyebben beleásom magam.
Éjjel is ha felébredek ott az ágyam mellett a papírla és a toll, mert szoktam olyasmit álmodni, ami egész jó kiindulópont egy történethez. Muszáj leírnom még mielõtt visszalszom.
Arra is volt már példa, hogy hajnal kettõkor ültem a gép elé és nekiálltam írni. A nejem hálóinben jött ki utánam és hunyorgott, dörzsölte a szemét. Apa te mit csinálsz ilyenkor.
Már egy félórája a gép elõtt ültem, teljesen felélénkülve és ránéztem nagy elkerekedett szemmel, hogy hogy, hát írok.
Darabig nézett rám, mint aki szeretné ha ez most azonnal megváltozna és menjek vissza az ágyba.
Szó nélkül megfordult és ment aludni tovább. Megtanulta alárendelni magát akkor ha írok. Még Õ sem tudja mi lesz belõle, hogy fog végzõdni de látja nekem fontos.
Este 20h, a gyerekeket fekteti ágyba, még megnéznek valamit közösen. Egy pohár kakaó és próbálja Õket elcsitítani. Általában dühroham a vége, mert addig nem nyugszanak, amíg végleg ki nem idegelik.
20h felé már javában írni szoktam. Magamra húzom a mûhely ajtaját, zene és próbálok elmerülni a gobndolataimban.
De egy „fogjátok mááááááááááááár beeeeeee a szátokat!!!” kizökkent. Rendesen el is felejtem, hogy mit akartam írni, hogyan szerettem volna levezetni, vagy mi lett volna a történet vége.
Pár percig megy a hangos szóváltás odabent s ilyenkor legszívesebben elmennék otthonról. Fel a kerékpárra, zene a fülembe s irány.
Vagy félrehúzódni egy dolgozószobába, egy másik házba, egy másik városba.
Ez lenne a befordulás, ami magányossá tesz és taszít a családtól?
Nejem szokta mondani mindig, hogy könnyû neked, te mindig megúszod. Kivonulsz a mûhelybe, magadra húzod az ajtót. De próbálj meg bejönni és rendet tenni, majd meglátod.
Nekem még így is sok, hogy kihallatszódik.
De csak azért vagyok pipa, mert nem tudom leírni, amit szeretnék, nem tudok gondolkodni, tervezni.

Ha meg bemegyek, akkor én is üvöltök, de a végén rájövök, hogy jó ez így. Legalább engem komolyan vesznek, ha rájuk dörgök rögtön csönd lesz. Az már más kérdés, hogy a társasház többi lakója mit gondol vagy hogyan kommentálja. Nyár van, minden ablak nyitva.

Na, Zvolenszkiék meghülyültek, tisztára, mint az állatok. Nejem pont ugyanezt gondolja. Van egy tanítványa, egy bírónõ, akinek van 3 gyermeke. Megkérdezte tõle, hogy szokott e kiabálni a gyerekekkel. A bírónõ értette miért kérdezi, szerencsére a környékükön az összes kertesházban nagycsaládosok vannak, senki nem nézi hülyének ha néha üvölt és paprikavörös. Mindenki ugyanabban a cipõben jár. Nemsokára költözünk vidékre, Bánkra. Már várom nagyon, jó érzés lesz szabadon üvöltözni egymással és nem kell állandóan a fenti lakóktól tartani, hogy mindjárt mentõt hívnak s aztán egy gumislaggal...de ezt már ismeritek.
Akár engem, ismertek vagy nem? Ez az én ablakom, ahogy  nézek a világra.

Hja, most megfordítottam a papírlapot és ezt találtam rajta:
biztos a negyedik emeleten lakik (Böce életszemlélete)
bankrablás robottal
disznóvágás a teraszon

Szerencsére emlékszem miért írtam le ezeket :Ð

Szerkesztette: guga 2007. 08. 17. 21:26 -kor

[Dorien]

Egy Clive Barker nevû fantasy-író nyilatkozta egyszer, hogy amíg a fejében nincs teljesen kész a történet, õ egy betût sem ír le belõle. Amikor fejben teljesen összeállt a dolog, elõvesz üres papírlapokat és írni kezd. Amint teleírt egy lapot, megfordítja és soha többet nem olvassa el. A végén egy halom kéziratot visz be a kiadójának és abból készül a könyv. Általában több könyvön is dolgozik egyszerre, így általában a végére már tiszta skizofrénnek érzi magát.

Így csak a lényeg marad meg, és minden felesleges, eldobható gondolat, ami nem gyökerezik mélyen benne, elvész.

[guga]

Éjjenéjjen az ünnepelt