Súgó
A téma zárva.
Idézet: L2GS-11 - Dátum: 2004. júl. 4., vasárnap - 0:27
Ezt a végtelen univerzumot én se tudom sehova helyezni. Tény, hogy tágul, de miben és hova?
Vegyünk egy zárt tartályt, rakjunk bele egy lufit és ezt a lufit kezdjük el felfújni, ezért az tágulni kezd...
Vegyünk egy zárt tartályt, rakjunk bele egy lufit és ezt a lufit kezdjük el felfújni, ezért az tágulni kezd...
Szerintem van elég hely arra a végtelenben, hogy legyen egy akkora felfoghatatlan üresség, ahol tényleg semmi sincs, se keletkező részecskék, se háttérsugárzás, még csak behatárolni sem kell, mert nem lehet a véges univerzumhoz képest arányosan mérni. Én ülök a szobában. A szoba itt van a földön, a föld a naprendszerben, és így tovább. Mindent valaminek a részeként érzékelek születésem óta, alapvetően képtelen vagyok feldolgozni a végtelen semmi gondolatát. Egy végtelen semmiben megszűnnek a viszonyítások, arányok, megvizsgálni sem lehet, mert nincs mit. De el tudom fogadni, hogy nincs ott semmi, legfeljebb nagyon távol különféle anyahgalmazok a semmiben lebegve, a saját univerzumukba rendeződve, esetleg valami teljesen felfoghatatlan rendeződést alkotva. Még az atomi részecskék közötti térhez sem igazán tudnám viszonyítani, mert ott még van tömegvonzás, de végtelen távolságban már ez sem létézik.
A tartályt azért gondolod oda, mert nem tudod elképzelni, hogy valami már nincs benne semmi másban. Már az a tény is feldolgozhatatlan, ha élyszaka valahol lakott területen kívül felnézek az égre, és csak nézek a semmibe, egyszerűen elveszek a távolságban, és beleszédülök, mint bárki más.
A világegyetemről még akár azt is el tudom képzelni, hogy az, amit ősrobbanásnak nevezünk, egy periodikus folyamat Azóta folyamatosan tágul, de a tömegvonzás miatt, mivel semmi egyéb nincs, ami eltérítené, egy szintén felfoghatatlanul hosszú idő után ismét összeáll nagyobb darabokká, majd egy pontba roskad, és újra kezdődik az egész.
Elküldve: 2004. 07. 04. 10:39
