[Rosen]

Heltai Jenő - Nagymamácska

Nagypapácska, nagymamácska,
Két fehér hajú öreg,
Akik együtt megvénültek,
Lent a kertben együtt ültek,
Harmatos volt még a regg
Trallala, trallala,
Harmatos volt még a regg.

És megszólalt nagymamácska,
Mint egy régi zongora:
"Rajta, valld be most barátom,
Nem haragszom, megbocsátom,
Nem csaltál-e meg soha?
Trallala, trallala,
Nem csaltál-e meg soha?"

Nagypapácska fejvakarva:
Szól: "Bevallom hát... no jó...
Fordítsd félre most az orcád,
Egyszer voltam hűtlen hozzád,
Egyszer voltam áruló,
Trallala, trallala,
Egyszer... érted, kis bohó?"

"Látod, látod, milyen kár volt"
Mondja most a nagymama -
"Mert az ember gyönge, gyarló,
s az az egy is, te pazarló,
Nékünk mily jól esne ma,
Trallala, trallala,
Nékünk mily jól esne ma!"

[Rosen]

Egy Édesanya üzenete!

Emlék maradok...
Ne fájjon ektek,hogy már nem vagyok,
Hiszen Napként az égen nektek ragyogok!
Ha szép idő van,s kék az ég
Jusson eszetekbe sok szép emlék.
Ha rám gondoltok,soha ne sírjatok-
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van,az értetek ragyog
S azt jelenti,hogy boldog vagyok.
Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen szívetek.
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,

Hiszen szívetekben,jó helyen vagyok.....
(ismeretlen)

[Rosen]

Ady Endre:
A Jézuska tiszteletére

A született Jézus,
Ez igézetes gyermek,
Áldja meg azokat,
Kik a szívünkbe vernek
Mérges szuronyokat.

Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés,
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.

Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.

A született Jézus
Született így s kívánta,
Hogy ez legyen az üdv:
Minden hívság kihányva
Életünk gömbiből.

[Rosen]

Dsida Jenő:
Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

1929

[Rosen]

Armand Sully Prudhomme - Sóhaj

Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni,


A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.


Szenvedni, s bírni, egyre bírni.
nem érni el, és sírni, sírni, elhullani,
könnyben feredni
mindig szeretni.


Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni,
s mindig szeretni.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

[Rosen]

Rainer Maria Rilke - A szerelmes lány

Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.


...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.


Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.


(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

[Rosen]

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
- egyre csak azt hajtja.

[Rosen]

Csanádi Imre: Karácsony fája



A Karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép-
nem is sárba, latyakba...
Ropog a hó alatta.

Hegyek hátán zöld fenyő,
kis madárnak pihenő-
búcsúzik a madártól,
őzikétől elpártol.

Beszegődik, beáll csak
szép karácsony fájának-
derét-havát lerázza,
áll csillogva, szikrázva.

Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben!

[Eleanor]

Idézet

Heltai Jenő: Karácsony



A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívetekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,



A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,



A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét Karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.



A szeretet nagy ünnepén...
Tovább miért is fűzzem én?
Mikor az angyal szárnya lebben,
Sok-sok minden van a szívekben,
Irigység, méreg, epe mennyi!
Csak szeretet nincs egy szemernyi.

De mindegy! Minden csupa pompa,
Csillog, ragyog a karácsonyfa,
Telizsúfolva minden ág,
Lóg rajta sok cifraság,
Hány ember sóhajt most nagyot:

"Bár X.Y. lógna ott
A karácsonyi dísz helyén..."
A szeretet nagy ünnepén.

[Rosen]

Palercsik László: Barátoknak karácsonyra

Barátoknak karácsonyra
Ismerősök és Barátok,
Családtagok és rokonok!
Lehetsz, ma távol vagy közel,
De gondolj rám tiszta Szívvel.

Légy a lelkemben lelkeddel,
Most gondolj rám szeretettel.
Legyen Szívedben tiszta Fény,
Valóra váljon a remény.

Békés és Boldog Karácsonyt,
Legyen szebb neked az élet.
Kívánok sok szeretetet,
Reményt és sok Boldogságot!

Legyetek mindennap Boldogok,
És már soha ne bánkódjatok.
Kellemes Karácsonyt!

[Rosen]

Ady Endre: A téli Magyarország

Magyar síkon nagy iramban át
Ha nyargal a gőzös velem
Havas, nagy téli éjjelen,
Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
Fölötte álom-éneket
Dúdolnak a hideg szelek.
Vajon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
Régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.

[DGabor]

nem vers, hanem nóta, de remélem belefér

Azt álmodtam, beestem a tóba
Hogy miért, azt most nem hoznám szóba
Megfordulok, két szememmel látom
Hogy nyolc hattyú ott úszik háton.

[Rosen]

Molnár Judit: Szívem

Betört az érzés és raboddá lettem,
így más dolgom mi lehet?
Várom szíved hangját, vágyad percét,
hogy hívatsz engem, hang szól hozzám.
Nincsen célom, míg csak te nem adsz.
A végtelen időt sem szidom,
csak folyton az órát lesem érted,
S felejtem a keserű perceket,
mit távozásod ébresztett bennem.
Merre vagy és merre jársz, és miért pont ott?
Nem gondolkodom csak elfogadom.
Sóhajt szívem ha arra gondolok,
hogy akikkel vagy mily boldogok.
Bolond szívem rólad rosszat semmit nem hisz el,
hiába teszel ezt vagy azt szívem csak szeret.
Szolgád vagyok szolgád lennék
a hűség a jelszó ha lelkem szól.
Rabod vagyok és vágyam tőled hangos.
Fájdalom nincs bennem,
hisz az érzést nem te kérted,
csak ébresztetted bennem.
Így számomra az jó,
ha te boldogan kelsz és fekszel.
Legfeljebb sóhajt rabszolga szívem,
hogy más milyen boldog lehet melletted.
Kérlek ha mégsem így lenne, hívass engem
és szívem a te boldogságod kertje lesz.

[Rosen]

Tóth Beáta Mária: Nincs reményem

Percenként indulnék hozzád gondolatom tekergő útjain,
Hamis utak, melyek porában nem is látni mi valódi,
s mi az, amit csak az álmok rajzolnak az út szélére,
hogy mámoruk eltérítsenek, s ne találjak rád már sohasem.

Nincs reményem, s elnémult a zene,
Alázuhan a csendbe,
Tenyeremben fekszik arcom, de hiába hívnám a könnyeim,
melyben feloldhatnám a szerelem méltatlan cseppjeit,
s mert szememen át ért lelkembe, hát arra űzném is ki,
hogy kimosva magából mindent, mi még megmaradt belőle,
ne mérgezze szívem tovább egyetlen cseppje sem,
se emlékek, se álmok képe,
meg ne tévesszenek, s hamis útra nem léptetnek,
hogy hozzád vigyenek.

[Rosen]

Garai Katalin: Szeretet csokor...

Csokorba kötöttem az ég csodálatos képét, a nap melengető fényét,
kicsiny gyermek nevetését, piciny madár víg énekét,
a nyugalom csendjét, megértést, szeretetet, békét,
ez legyen az életedben a valódi érték,
segítséget nyújtó két kezet, könnyként hulló igaz gyöngyöket,
egy más napot, mely új reménnyel éltet,
hűs folyóknak csobogását, a tenger halk morajlását.
Messziről konduló harangot, vidám hegedűszót,
kacagva futó csermelyt, kis patakot,
örök hómezőt, egy mesevilágot,
szívedben nyíló szerelem virágot,
mosolygós arcokat, szívből jövő barátságot,
víg kedvükből nyíló színes virágot,
hogy elfelejtsétek a gonosz világot,
illatozó virágfelhőt, ringatózó búzamezőt,
kacéran bóklászó friss tavaszi szellőt,
őzet, pacsirtát, zölden susogó erdőt,
kékre festett eget, rongyos bárányfelhőt,
tiszta szép jövőt, igazzá váló álmokat,
és örökké tartó őszinte barátságokat...

[Rosen]

Edgar Allan Poe
Álom az álomban

Vedd még e csókot, édesem!
Mostan megyek, elbúcsuzom
És ez legyen a búcsúszóm:
Igazat mondtál énnekem,
Bús álom az én életem:
Eltűnt reményem csillaga,
Mindegy, nappal vagy éjszaka,
Való volt-e, vagy látomány,
Ma már mi sem maradt nyomán.
Minden, mi van e bús világon,
Álomba ködlő furcsa álom.

Állok viharzó part előtt,
A tengerár lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. -
Nézem, hogy hullanak ezek
a könnyü, semmi porszemek.
És könnyezek - és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden - minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?

Fordította: Kosztolányi Dezső

[Sparow2]

Laár András: A Sóhajok Hídján

A Sóhajok Hídján megálltam merengve
Köröttem dalolt a nyár
Imára kulcsoltam kezemet esengve:
Csak buzi ne lennék már!


Höhö

[Rosen]

Arany János: Családi kör



Este van, este van: ki-ki nyugalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is . bogarászni restel .
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
ő a legnagyobb s szebb. a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,. s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.


A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög. vagy ha nem, hát. kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: .Gyer közelebb, édes!.
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, .
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? .Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!.
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
- Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is..

Köszöni a gazda: .Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne..
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb .
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldus megáll a beszédben:
- Meséljen még egyet. . rimánkodik szépen.

- Nem mese az gyermek., . így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja;
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle. testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van. a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, . egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát.
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

[Rosen]

Botta Andrea: Járom az utamat

Keskeny az út, a végtelenbe ér,
nem látni még, merre fúj a szél.
Nem érzem én a távolságot szűnni,
de nem akarom a helyes utat végleg elkerülni.

Járom az utam, mely nem tudni, merre visz,
eltévednék, ha szívemet nem öntené el a hit.
Reménnyel teli lélekkel járom hát utamat,
szívem úgy ver, mit madarak hallgatnak.

Végigjárja testem a reménység, a boldogság,
szívemben ül még mindig a bátorság.
Nem félek hogy letérnék a nekem szánt útról,
hisz megmenekültem rég a kegyetlen bútól.

Mosolyogva megyek hát egyenesen előre,
nem gondolok még a szépséges jövőre.
Csak az érdekel már, ami a jelenben rám talál,
s a sok szép emlék, mely szívemet járja át.

Forrás: Poet.hu

[Rosen]

Garay János: Álmos

"Hős Álmos ő, hatalmas Egek dicső fia,
Mint a fehér galambtoll, hótiszta ősz haja,
Fényes, bogár szemével mint nap körültekint,
Izmos, vítéz karáról erő hatalma int.

Halljátok szólt, s hallgatták vítézlő magyarok!
Mért rontsanak mirajtunk dulongó belzajok?
Van a földnek hazája még e hazán kívül,
Hol gyermekeinknek áldás, nekünk jobb lét derül.

S azonnal Álmos és még hat nemzetség feje
Kun, Tuhutum, Előd, Und, Tas, Huba a neve
A frigyet szentesítni megvágja hős karát,
Aranyserleg fogadja a hét vér hét faját.

Együvé folyt a hős vér, s együtt ívák meg ők,
Nagy, szent kötést e naptól egymásnak esküszök.
Az eskű törvénye lőn a törvény pontja öt:
Míg él, csak Álmos vére úr nemzet fölött.

A harc díjából osztályt nyer minden törzsvezér.
Törvényhozás a törzsök fők nélkül mit sem ér.
De vére folyjon, aki a főhöz hűtlen.
Mind száműzendő a fő, ha hitszegő leszen."