Idézet: Uthenger - Dátum: 2007. febr. 13., kedd - 17:49
persze hogy azt mondta, mert hívásirány oldalról tudják csak kivizsgálni az ilyen hibákat.
ha upc-sről nem tudták hívni akkor upc, ha más hálózatból akkor a másik szolgáltató.
Invitel terület. Számhordozás nélkül, tehát még azt sem tudják, hogy le lesz mondva a vonaluk.
A két utcával odébb lakó ismerősnél nincs ilyen gond. (csak az utolsó 3 jegy különbözik.)
Az elején, amikor még mindkét (30-as, 28-as) körzet felől nem ment, akkor az üfsz javasolta, hogy én mint az előfizető képviselője intézkedjek.
A 30-nál némi mosoly érződött a telefonban, és elküldtek a t-comhoz, mert hogy a upc biztos ott csatlakozik.
Ekkor éreztem magam úgy, mint amikor a saját számítógéped rendszergazdáért küld.
Ettől függetlenül egy-két héttel később a 30-as irányból megjavult a dolog, pedig nem lettek többet zargatva.
Merészelem úgy gondolni, hogy ha egy szolgáltató teljes értékű szolgáltatást nyújt, abba beletartozik az is, hogy mindenhonnan fel lehet hívni az állomást.
Ha az ügyfél egy órával a beszerelést követően jelezte a szolgáltató felé a problémát, és az akkor szolgálatban lévő üfsz megpróbálta a legtöbbet amit tudott
(így derült ki, hogy csak ez a két hívásirány nem működött), akkor talán szolgáltatói szinten kellene intézkedni.
"Ha már minden kisérleted csődöt mond, olvasd el a használati utasítást" (Murphy)
"Úgy vezess, mintha te jönnél szemben is."
"semmi sem olyan állandó, mint az ideiglenes megoldások"