Elküldve: 2005. 02. 03. 14:53
A nemrég megmutatott utazási irodás lappal is érdekes jártam, bár így utólag egész tűrhetően jöttem ki belőle. A lap kb 3-4 hét alatt elkészült, ám a földrajzi távolságok (250 km) és adminisztrációs gondok miatt (nem voltak képesek a domain előző tulajdonosának lemondónyilatkozatát elfaxolni - mivel időközben kiváltak, s saját céget alapítottak) 3 hónapot késett az "átadás". A domaint és tárhelyet én intéztem, szerencsétlenségemre. A server rendben volt, minden működni látszott, ám ekkor derült ki, h már volt egy email címük bejegyezve az invitelnél a domainra, ami persze az átírást követően nem élt. A rendszergazda gyorsan létrehozott egy újat, ami szintén rendben működött (webes felületen kipróbáltam), csak náluk nem ment outlookkal. Ezután egy pesti úton átíratam a pop3-as szervert (domain helyett ip-t), és minden ment 2 napig. Utána nem. Jó pár óra telefon után sem sikerült megoldani a dolgot. Így kénytelen voltam ismét felmenni, tudtam, h ez már nem az én gondom lenne, én csak a weblapot vállaltam, de nem akartam rossz hangulatban elválni. Ott kiderült, h a levelek letöltésével semmi gond, ám a levélküldés tényleg nem megy. Egy fél órás telefon után az invietels ügyfelels végre közölte velem, h az smtp bizony külön hitelesítsét igényel. És ami a legjobb, h majdnem ezt is megpróbáltam, de vmilyen érdekes oknál fogva a felhasználónévhez nem a szerződésben megadott felhasználónév kell, hanem a mailcím. Végül minden működött, s azóta sincs gond, s a dolgot is megúsztam 5-6e ft veszteséggel. Ám ami a legszebb, h a mai napig (~2 hónap telt el) 3 tesztajánlaton kívül semmit sem töltöttek fel a lapra, de ez már nem az én gondom.
[ 10100000 10110000 11001000 ]