Call of Duty 2 A folytatás
#2342
Elküldve: 2007. 01. 30. 16:48
Azt csinálom, ezeket az időeredményeket is a filmek hosszából mondom, de majd egyben töltöm fel az egészet valahová. Lehet, hogy 3 részletben (szovjet, brit és amcsi kampány). De amíg még csak gyakorlatozgatok addig nem, mert feltöltöm és lehet, hogy a köv pillanatban rájövök valamire, amivel jelentősen csökkenteni lehet az időt, és akkor konvertálhatom és tölthetem fel újból. Sok pályán még a futási útvonal sem tisztázott 100%-osan. Pl. most találtam egy futási utat a Demolition pálya legelején, viszont azt többszöri próbálkozás után elvetettem, mert nagyon "göröngyös" az út. Kvázi el lehet futni egy darabig, de után a német túlerő akkora lesz, hogy egyszerűen halál nélkül nem lehet megcsinálni, még regularban sem. A legjobb az volt, hogy szanaszét lőttem mindent a ppsh-val, ami előttem volt erre egy német katona a tűzön keresztül puskatussal fejbekólintott. Vagy a pálya 80%_át megcsináltam és az utolsó német gócpontnál szanaszét MP40-eztek és végül a hátam mögött fetrengő német katona a Lugerjével lelőtt. Annyira ideges voltam, hogy szegény egeret össze-vissza dobáltam.
Szal nem olyan egyszerű ez mint amennyire egyszerűnek néz ki első látásra. Rádásul egyenlőre még csak a könyebb küldetésekkel foglalkozgatok. Már előre látom, hogy mely pályák lesznek azok, amikkel kegyetlen sokat kell majd vesződni. Főleg a brit Caen és az amcsi Hill részek lesznek különösen izgalmasak. Szovjeteknél a Tripwire, ami durva. Ezek normálisan csinálva sem túl egyszerűek. Pl. a Caennél a templom elfoglalása valami eszeveszett.
Meg úgy általánosságban ezek a "Clear out that house." című feladatok alapvetően nehezítik a dolgom. Mert egy házat nem lehet kitisztítani egy tár Stennel, tehát újra kell tölteni, lehet kétszer is, még akkor is, ha nagyon takarékosan bashelek mindenfelé.
Szal nem olyan egyszerű ez mint amennyire egyszerűnek néz ki első látásra. Rádásul egyenlőre még csak a könyebb küldetésekkel foglalkozgatok. Már előre látom, hogy mely pályák lesznek azok, amikkel kegyetlen sokat kell majd vesződni. Főleg a brit Caen és az amcsi Hill részek lesznek különösen izgalmasak. Szovjeteknél a Tripwire, ami durva. Ezek normálisan csinálva sem túl egyszerűek. Pl. a Caennél a templom elfoglalása valami eszeveszett.
#2343
Elküldve: 2007. 01. 31. 00:33

[ Kattints ide a teljes méretű képhez ]
Repesve várjuk Sendrov kedves történetét a linkelt képről. :Đ
#2344
Elküldve: 2007. 01. 31. 07:08
Idézet: Warton - Dátum: 2007. jan. 31., szerda - 1:33
Repesve várjuk Sendrov kedves történetét a linkelt képről. :Đ
A képhez tartozó történet rövid és a civil életből a hadseregbe hozott feszültséget tükrözi ez is, de ezt most nincs időm leírni...kicsit később talán...mert azért tanulságos... :Đ
Inkább linkelek két képet a Szent István csatahajóról:
Elkészült a parancsnoki híd és a az első tüzérségi vezérlőtorony:
A hátsó tüzérségi vezérlőtorony is megvan már:

Mindig van nálam törölköző, és soha nem esek pánikba.
#2345
Elküldve: 2007. 01. 31. 10:22
Tegnap, este 11-kor csatlakoztam a nagy meglepetésemre zsúfolt takaros kis szerverünkre (a zsúfoltnak nagyon örültem), kb. 7 perc 24 mp után sokadjára levágott a net. Első újévi fogadalmam: netszolgáltatót le kell váltani; a netszolgáltató monnyon lé'. II. vh.-ús játékéhségemet csillapítandó telepítettem a Pacific Assaultot...
Ez a hajó kezd hasonlítani Istvánra:)
Ez a hajó kezd hasonlítani Istvánra:)
#2346
Elküldve: 2007. 01. 31. 11:21
Én el sem jutottam a levágásig, ugyanis nekem tegnap egyáltalán nem volt netem....
Mérgemben tovább nyomtam a Szent Istvánt, ahogy a fenti képeken is látszik...

Mindig van nálam törölköző, és soha nem esek pánikba.
#2347
Elküldve: 2007. 01. 31. 11:35
Párás tekintettel a múltba révedve, kedves emlékeim vannak a net levágásról, amikor még 56 kbit/sec -s freewebes nettel próbálkoztam netezni. Ami ráadásul sokkal megbízhatóbb volt, mint a fizetős enthernet.
Játékról, mp3 letöltésről szó se volt. Micsoda idők voltak, amikor egy nyamvadt 2 megás freeware progi letöltéséhez is minimum 10 perc kellett, ha nem szakadt meg. A szakadások valahogy, talán Isten keze is benne van egy kicsit, mindig 80-99%-os letöltöttségi állapot között történt. No meg a negyedórás szakadások MSN-ezés közben... Istenem, finn haverjaim behatóan megismerkedhettek a magyar internet szolgáltatók szakmai elkötelezettségével, és szomorúan vették tudomásul, hogy bár Magyarország az EU része, ennek ellenére: Balkán.
#2348
Elküldve: 2007. 01. 31. 21:16
Idézet
Warton Hozzászólás 2007. jan. 31., szerda - 11:35
...Istenem, finn haverjaim behatóan megismerkedhettek a magyar internet szolgáltatók szakmai elkötelezettségével, és szomorúan vették tudomásul, hogy bár Magyarország az EU része, ennek ellenére: Balkán.

Ez kemény, pedig csak Kárpát-medence (jól írtam?).
#2349
Elküldve: 2007. 02. 01. 11:13
No, most én a Balkánt, nem mint földrajzi egységet használtam, hanem mint negatív jelzőt, helyesen így kellett volna írni: "Balkán".
Térjetek át a chellora, ha tehetitek! Bár ez is nagyon huncut dolog, mert pl. Miskolcon mindig lerohad, a comcéd kerületben is mindig lerohad, de itt nálunk, meg tökkkéletes. :confused: Márciustól 10 MBit lesz.
#2350
Elküldve: 2007. 02. 01. 18:40
Sziasztok... Remélem vki tud segíteni... Játszanék egy szerveren pont az FGC klán szerverén, be is lép fegyó kiválasztás minden ok és 3 perc se telik le kivág a szerver... SEmi PB v ilyesmi..
a hibaüzenet: cvar(=5000) must be equal 25000 vmi rate faszom...
Átírtam a chatben rate 25000 beírom semmi visszajelzés de jónak tűnik... Erre megint vagy 2 perc éps ANNYád!!
Újra kivág...
Mi lehet a megoldás?? vagy csak az =ség jelet hagytam ki?? PLS ha vki tud segíícsen...
Jah: a szerveren ADMIRAL mod van... TDM szerver...

Xfire & Steam : freemanhun88
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...

#2352
Elküldve: 2007. 02. 01. 19:11
Idézet: Warton - Dátum: 2007. febr. 1., csütörtök - 19:03
A cfg fájlban kell rákeresni a cvar szóra és ott kell átírni!
de ez vmi .cfg fájl vagy config file és Total CMD-ben áttom írni az F3-al????
Xfire & Steam : freemanhun88
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
#2353
Elküldve: 2007. 02. 01. 19:28
végülis sikerált remélem működni fog holnap... Készítettem biztonsági másolatot is...
Xfire & Steam : freemanhun88
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
#2354
Elküldve: 2007. 02. 02. 15:32
DirektX7-ben mennyi az ideális fps? És mennyi a max?
Ventrilo-hoz ért vki? Lenne pár problem:
1: Hol kell kikapcsolni az angolul ugató kutyát, mert naon idegesít.
2: Alig haljuk 1mást a komákkal, sőt még szakadások is vannak. Ennyi erővel skype még mindig jobb.
THX előre!

Fákjúál!!
#2355
Elküldve: 2007. 02. 02. 17:58
Idézet: dekanov - Dátum: 2007. jan. 30., kedd - 16:04
Múvit nem akarsz csinálni hozzá?
Elkészült az oldal.
cod2gyorsan.try.hu
Egyenlőre csak két videó került fel.
Képminőség: 820 kb/s, 25 fps
Hangminőség: mp3 44100 Hz, 96 kb/s mono
Így a videók 30 MB - 60 MB közöttiek, sajnos kell várni egy ideig, míg teljesen letölti.
#2356
Elküldve: 2007. 02. 02. 18:24
Idézet: Warton - Dátum: 2007. febr. 2., péntek - 17:58
Elkészült az oldal.
cod2gyorsan.try.hu
Egyenlőre csak két videó került fel.
Képminőség: 820 kb/s, 25 fps
Hangminőség: mp3 44100 Hz, 96 kb/s mono
Így a videók 30 MB - 60 MB közöttiek, sajnos kell várni egy ideig, míg teljesen letölti.
cod2gyorsan.try.hu
Egyenlőre csak két videó került fel.
Képminőség: 820 kb/s, 25 fps
Hangminőség: mp3 44100 Hz, 96 kb/s mono
Így a videók 30 MB - 60 MB közöttiek, sajnos kell várni egy ideig, míg teljesen letölti.
WartonŰ!!
Nem jön be az oldal. Mármint rákattolok és a kiszolgáló nem található.... :confused:
Xfire & Steam : freemanhun88
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
#2358
Elküldve: 2007. 02. 02. 18:44
Idézet: Warton - Dátum: 2007. febr. 2., péntek - 18:24
Igen, mert pont most lerohadt az extra. 
És akkor hol lehet megnézni a videókat avagy letölteni?? És majd beírod az új címet??
Xfire & Steam : freemanhun88
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
#2359
Elküldve: 2007. 02. 02. 18:46
Idézet: Sendrov - Dátum: 2007. jan. 31., szerda - 7:08
A képhez tartozó történet rövid és a civil életből a hadseregbe hozott feszültséget tükrözi ez is, de ezt most nincs időm leírni...kicsit később talán...mert azért tanulságos... :Đ
Inkább linkelek két képet a Szent István csatahajóról:
Elkészült a parancsnoki híd és a az első tüzérségi vezérlőtorony:

A hátsó tüzérségi vezérlőtorony is megvan már:

Inkább linkelek két képet a Szent István csatahajóról:
Elkészült a parancsnoki híd és a az első tüzérségi vezérlőtorony:
A hátsó tüzérségi vezérlőtorony is megvan már:
Szia Sendrov. Elmeséled majd nekem azt a tanulságos történetet ha lesz rá idődd?? Please nagyon érdekelne... Előre is köszi...
Xfire & Steam : freemanhun88
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
Gigabyte GA-M52L-S3 lap | AMD Athlon X2 6000+@3.0GHz AM2 BOX | 2Gb RAM | Gainward 9429-BLISS HD 3850 512MB PCIE | Samsung SATA 500GB | Nemtommilyen CD-DVD RW | ...
#2360
Elküldve: 2007. 02. 02. 19:54
Idézet: Dr. Freeman - Dátum: 2007. febr. 2., péntek - 18:44
És akkor hol lehet megnézni a videókat avagy letölteni?? És majd beírod az új címet??
Nincs új cím, mert helyre állt a szarver. :o
http://cod2gyorsan.try.hu/

Súgó
A téma zárva.