Elnézést a hosszú postért, most olvastam vissza elküldés előtt, kicsit belelendültem
Majd lesz ez még jobb is, Magyarországon inkább a fiatalok használják/értik a számítógépeket. A 35-40es korosztály és fölötte nem is igazán ért hozzá, nem is igazán akarja érteni, nem is igen érdekli. (Itt is vannak persze kivételek, de ez - viszonylag - elenyésző kisebbség.) Átlépnek az egész számítástechnikán, maximum a munkahelyen használják, megelégszenek azzal, hogy többé-kevésbé kiigazodnak a szövegszerkesztőn, a táblázatkezelőn, számlázóprogramon/SAP modulon, elküldenek napi pár emailt meg elolvassák a legfrissebb híreket az Origón, de tovább már nem merészkednek. Unokának/gyereknek van számítógépe, de egész nap játszik rajta, így a legtöbb "öregben" fel sem merül, hogy játékon meg munkán kívül másra is lehet használni. Bonyolultnak látják (édesanyám azért nem meri használni, mert a sok tekergőző kábel miatt valami hihetetlenül bonyolult szerkentyűnek tartja), félnek tőle, mert drága volt. Úgy vannak vele, mint pl. a DVD lejátszóval, ha csak el kell indítani egy filmet, vgy betölteni a főnöktől emailben kapott doksit, akkor azt megcsinálják, de ha valami számukra ismeretlen dolgot kell csinálni (még ha teljesen egyértelmű a dolog, pl. feldob a gép egy ablakopt egy árva OK gombbal), inkább hívják a gyereket/unokát, hogy majd ő megcsinálja.
De amikor gyerek, meg az unoka 10-15-20 éven belül bekerül ebbe a 35-40es "évjáratba", ő már kiismeri magát a számítógépen, meri használni, ki meri használni, tudja, mi mindenre jó, és ha valami kisebb gond adódik vele, önállóan is meg tudja oldani. És az ő gyermeke is. Meg az unokája is.
Magyarországon, és a többi fejlődő országban még csak mostanában kezd elterjedni a számítógépes/internetes kultúra, és az természetes, hogy még csak a mindenre nyitott fiatalok használják ki az előnyeit. Egy 40 éves ember élete 35 évében jól elvolt net nélkül is, és már nem akar újakat tanulni. De a mai fiatalok gyorsan felnőnek.