Idézet: *Macika* - Dátum: 2006. aug. 20., vasárnap - 22:25
Sajnos meg tudom erősíteni a hírt, a polgárőrrádióban is kiment a hír. Bővebbet még nem tudni.
A Lánchíd budai hídfőjénél a tömegbe dőlt egy fa, az Alkotmány utca sarkán a Parlamentnél kidőlt szintén egy fa, letépve a trolivezetéket.
A Matrózkocsmánál van a 2 haláleset, most mondják a PTT-n.
Én ott voltam az Intercontinentalnál kb. a tizedik sorban. (Nem pestieknek: Lánchíd és Erzsébet híd között.) Iszonyatos látvány volt, ahogy nem vízszintesen, hanem szinte felfelé vitte a vizet a szél, ráadásul minden keresztutcában megvolt.
Amikor az Intercontinentalból jött az üvegcsörömpölés, elkezdett nyomulni hátra a tömeg, aztán futás. Mi először egy sarok mögé álltunk be (engem egy villanyoszlop, jóbarátomat egy autó fogta meg, úgy nyomott a szél!), majd berohantunk egy épületbe, ahol a nagy kukákat tárolták, de hogy hova, azt nem tudom. Félelmetes látvány és érzés volt, ahogy az emberek nem tudták a mozgásukat kontrollálni, szó szerint tolt a szél mindenkit. Nem volt megállás.
El tudom képzelni, hogy van súlyos sérült az Intercontinentalban is, óriási üvegcsörömpölés volt. A széltől meg nem hallottuk a tüzijátékot.
Szerk.: belegondolva, az volt a szerencsénk, hogy csak pár szem jég volt, legalábbis mi kaptunk...
Szerk2.: hol a Matrózkocsma? A Batthyány-n? Egyik ismerősöm ott volt...
Szerkesztette: Carmaged 2006. 08. 20. 21:44 -kor