Idézet: Carmaged - Dátum: 2006. ápr. 19., szerda - 7:38
Azt akarod mondani, hogy a szembejövők esetleges leszorításával való előzgetés biztonságosabb a motoros számára, mint a sorban való araszolás?
Sajnos igen, a szembejövő higgadtabban tud vezetni és dönteni, mint a sorban araszoló autós, aki már jó ideje egy helyben áll, néha megy pár métert előre, és közben majd szétveti az ideg. Másrészt sokak szemében szálka az előttük tötyörésző motor, hisz nem tudják súrolni az előttük araszoló lökhárítóját, ezzel az az érzésük, hogy nem használják ki maximálisan a rendelkezésre álló helyet.
Leszorítani nem kell senkit, nem keskeny az út (amikor építették, fát szállító, pótos teherautóknak készült, Füred után, ahogy jönnének a kaptatók, elkezd szerpentinezni, de a szélessége megmarad), még két busz mellett is elfér a motor, feltételezzünk most róla annyi önkontrollt, hogy tekintettel a mögötte ülő barátnőjére, nem kétszázzal fog felrongyolni Sástóig. És a rászaladás valós veszély, elég sokan vágnak neki ilyenkor a Mátrának, olyanok is, akik évente egyszer merészkednek ki a Mátrába, dugóba kétévente egyszer kerülnek, és - gondolom, ezt ti is megerősítitek - a dugóban való araszoláshoz nagyobb összpontosítás, gyakorlat és higgadtság kell, mint a "tiszta" úton, normális tempóban történő haladáshoz. Viszont azt is tudjuk nagyon jól, hogy a dugóban araszolás már ki is zárja a higgadtságot, megfontoltságot a sofőr részéről.
Macikának még annyi: gyakran az autós is elunja magát, és elkezd ámokfutni a szembejövő sávban, mert kik a többiek, akik meg merik állítani őt, akkor már ne a motorost szedjük már ízekre, mert a rohadék előre próbál jutni olyan helyen, ahol elfér. Ő lett lefényképezve, így járt, egyébként is annyi rendőr volt kivezényelve az út mentén, hogy ha valamelyiknek nem tetszik a viselkedése, úgyis kiszedi a forgalomból.
Idézet
A lassú elgurulásról eddig nem volt szó, fram sem utalt rá.
Szóval akkor alapból feltételezzük a száz feletti átlagsebességet? Közben meg hagyjuk a BMW-seket, mert általánosítani csúnya dolog?
Egy szó mint száz: egyszer mindenképpen próbáljátok ki a mátrai dugót húsvétkor, Pesten, amikor az összes sáv tömve van, el sem tudjátok képzelni, milyen érzés a "kihasználatlan", szinte teljesen üres szembejövő sáv mellett araszolni. Mindenki siet, mindenki ugyanoda megy, de mindenki úgy gondolja, neki joga van előbb odaérni, mint a társainak. Ha ez épp egy motoros, ám tegye, elfér, eggyel kevesebb dologra kell figyelned a sorban, egy négykerekű járműből nem fognak a kereked alá esni az utasok, ha egy-két kilométer/óra sebességnél megbillen (egy ekkora dögöt elég nehéz lábbal megtartani), meg ha rászaladsz, legfeljebb megütöd a lökhárítóját.
Egyébként félreértés ne essék, én nem láttam, nem is ismerem a képen levő motorost. Viszont láttam már rengeteg másikat, meg jópár ünnepi dugót.
Más téma: tegnap hazafelé kicsit megijesztett minket egy pótkocsis teherautó. Nem tudom, mit gondolt, hogy Trabantban vagy Polskiban ül, de olyan kormánymozdulattal akart kikerülni egy kátyút, kész csoda, hogy a pótkocsija nem rántotta le az útról.
Szerkesztette: debaj 2006. 04. 19. 07:41 -kor