Idézet: Kory - Dátum: 2006. ápr. 16., vasárnap - 22:13
Ma délután vezettem az ismerős 1.7 CDTI H Astráját. Már tulajdonképpen vártam a H Astra vezetését.
****
A szomszéd is hazahozta a az 1.4 H valamit (3.5 milla), úgyhogy gondolom alap.
kicsit összehasonlítás lesz
Belső formavilága elmegy, de a műanyagok kökemények és igénytelenek. Olyanok, mint ami a Pandában van, csak más mintával, az ajtón normális kapaszkodó/könyöklő nincs (a Pandában van), textil nagyon kevés, és az is ott van, ahol véletlen se ér hozzá senki. Bent a hely széles, vállban kényelmes. Először jobb hátul utaztam benne, a térdnek van hely bőven, de a lábam nem tudom kinyújtani (aki sokat utazik tudja, hogy ez milyen jól esik), nem fér be a cipőm az ülés alá, szóval nem igazán kényelmes, aztán előre ültem, az anyósülésre, és az sem volt igazán kényelmes láb szempontjából, pont úgy éreztem magam, mint hátul, csak itt nem az ülés volt útban, hanem a tűzfal. A Pandában sokkal jobb ülni hátul is, mert befér a lábam az ülés alá, vagy betehetek 20 kiló cukrot is, majd előreülve is majdnem ki tudom nyújtani a lábam, térdhely hátul azért lényegesen kevesebb. Csomagtartó jó nagy, de nincs benne semmi üreg, ahová el lehetne pakolni a háromszöget, stb, azok csak úgy repdesnek össze-vissza. Ajtók csukódása jó, vaskosak, illesztések átlagosak, belül nem zörög semmi, pakolóhely nincs. Az ülések szövete tetszett viszont a kézifékkarnál és a váltónál az a műbőr iszonyatos, annál még a gumiszoknya is jobb lett volna.
A motor nyers, mondjuk 374km után ez elfogadható, átlagfogyasztás eddig 6.5, cserébe nem megy, Pandával simán körbeautózom városban. Az index müködési elve egyszerűen sz@r. A futóműve a legkissebb repedést is megérzi az úton, kemény, a komfortostól nagyon-nagyon messze van, el se tudom képzelni milyen lehet egy nagyobb alufelnivel, de inkább nem is akarom... kanyarban viszont nagyon jó.
Na szóval szerintem a reális értéke olyan 2.8 milla lehet ennek az autónak, többet nem nem adnék érte az biztos.