Idézet: Ndrew - Dátum: 2006. nov. 2., csütörtök - 19:44
Ma voltam bent ugye, hogy az utsó simiket elvégezzük rajta, meg h megkapjam az irodalomjegyzéket (tudod, sok szép könyv, amit
elvileg elolvastam a dolgozatom elkészítéséhez

). Mondom bemegyek reggel, h mielőbb végezhessek, és utána már csak hazajövök, formai igazítás, újraolvasás, hogy minden totál pöpec legyen benne, irodalomjegyzék odaböfögése, doc-ból pdf-be átkonvertálás (mert doc-ba nem jó nekik, áh dehogy, tedd át pdf-be, de persze csak Acrobat
readerem van, szal ez mókás kör lesz). Szal bementem 10-re, 1-re már rá is értek foglalkozni velem (ha szólnak, hogy csak 1-re menjek, akkor talán nem kelek fel hétkor és de. el tudtam volna menni a közértbe, nem hagyom du-ra abban a hitben, hogy majd hazafele bevásárolok, mert a hűtő ugye üres, de sebaj, jó nekem a csoki-KV monodiéta

). Aztán 1 oldalt összekalapáltunk még hozzá, röpke 4 óra alatt, plusz csináltunk egy szép táblázatot, amit persze a kollegína elfelejtett elmenteni, pedig direkt 2x megkérdeztem, hogy ugye elmentette, mielőtt becsukja az excelt... No az összekalapálás abból állt, hogy az egészet írhatom át, mert se füle-se farka (mint a bocinak a jól ismert gyerekdalocskában, úgymint "boci-boci tarka, se füle se farka"), plusz csinálhatom meg újra a nyomorult táblázatot, és megdobtak pár könyvvel, hogy mazsolázgassak ki az irodalomjegyzékükbe vmi okosat az én irodalomjegyzékembe

(Ezt persze ha már hétfőn oda adják, akkor talán mára már kimazsolázgattam volna, de segáz!) Úgyhogy asszem ma nem alszok
Szerk: de a lexebb az volt az egészben, hogy ma közölték, mikor könyveket kerestek nekem az irodalomjegyzékemhez, hogy "Jéééé, nézd Zsuzsi, találtam egy Influenzáról szóló szakdolgozatot, amit egy ELTE-s biológus írt pár éve!"

Köszi... Áh, nem vettem volna hasznát, áh dehogy.. sokkal jobb volt az egészet ikuból megírni meg 20 helyen utánanézni...
Szerkesztette: OnLány 2006. 11. 02. 19:59 -kor