Idézet: idanka - Dátum: 2010. 03. 13. 13:15
Látom sokan ráugrottak a témára!
*Nem kacsoltam ki soha a Windows Updatet!
*Nem a Dell GX 520-al vettem a Vistát.
*Igazság szerint nem tudja a Vista ebben a konfigban kezelni a nVidia GeForce 6200 vga karit rendesen, így a Vista telepítése vagy 3 fagyással jár.
*az SP2 is több fagyással, tud csak felmenni, de végül is felment
*Ekkor még semmilyen felhasználói programot nem tettem fel csak a rendszer próbáltam meg telepíteni és frissíteni!
*A Start menü vacakolását hasonlóképpen jellemezném, még nem tettem fel semmilyen egyéb programot és NEM KAPCSOLTAM ki a WINDOWS UPDATE-t.
*az hogy nem látja az USB eszközöket, nem a többi program hibája, mert még nem tettem fel semmit sem
*megvettem a Vistát
*Sevent meg lefogom törölni a problémák elkerülése végett
*Ha már megvettem a Vistát, akkor a Sevent nem fogom - majd használok valami Linux-ot.
Nem mellesleg a Seven Beta/ RC nem fagyott, és rendben látta az összes Usb eszközt. Vagy 3 gépen használtam roppant nagy megelégedéssel közel ugyan azon környezetben. Szinte dettó ugyanazon programok telepítettem fel.
Ennyi vita után sem tesz boldogá az a tudat, hogy ezentúl minden nap manuálisan kell elindítanom a vírus definíciós lista, fájl telepítését.
Nos, én inkább csak a sértődött duzzogást érzem a szavaid mögött, mint a probléma megoldásának a keresését, de elnézést, ha tévednék!
Telepítéskori fagyás általában hardware hibára (vagy telepítőlemez sérülésre) utal. Ritka az op. rendszer hiba. Viszont, ha jól láttam, s jól azonosítottam a konkrét gépet, a Dell az OptiPlex GX520-re win2k és XP drivereket ajánl fel, azaz nem biztos, hogy hivatalosan is támogatja a Vistát, ebből fakadhatnak problémák... Nem kerested meg a Dell supportját a problémáddal? (Ezért vannak ugyanis, főleg a support miatt vásárolunk általában márkás gépet, nem a felirat miatt.)
Azt sem teljesen értem, hogy ha a Vista nem fut jól gépen, viszont az 7 RC igen, akkor miért is zárkózol el teljesen egy esetleges Vista -> 7 ugrade elől? (Az upgrade licensz olcsóbb, de persze mást is választhatsz.)
Aztán felvetődik a BIOS frissítés is. (Vannak gépek, laptopok, amelyekre pl. eltérő BIOS verzió kell XP vagy Vista op. rendszer esetén.)
Driverek. Nagyon fontos, hogy a Dell-féle
telepítési sorrendet kell tartani, s elsőkörben CSAK és KIZÁRÓLAG a tőlük letöltött drivereket szabad telepíteni. Ha a konkrét alkatrész gyártójának van frissebb drivere, akkor azt meg lehet próbálni telepíteni, de előfordulhat, hogy csak a DELL-es driver lesz a jó.
Szerkesztette: StSanya 2010. 03. 13. 14:14 -kor