[Zo'Mac]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 10:54

Minden kedves Zoltánnak boldog nõnapot! Vagymit!
Talán így...

Neked meg így.

[J ▪ B]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 11:51

Neked is boldog nõnapot Rita

Polaritás     :Ð

Szijja le :Ð

[J ▪ B]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 11:54

Polár monnyon le!

[EGOKA]

Idézet: jihad - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 12:10

Neked meg így.

Miért akarod ennyire belém dumálni ezt a dolgot?

Tán hiányzik vki, aki alaposan elverjen?

[guga]

Idézet: jihad - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 12:10

möhhh

bldg jihad napot kaszanova

[EGOKA]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 13:26

Drága, ez attól függ, h hogy néz ki. :Ð

[anyaanya]

Hú itt mindenki Zoli?
Boldog Jihadot
Zoltán :

Látta valaki ezt a filmet? :Ð

Szerkesztette: anyaanya 2008. 03. 08. 17:01 -kor

[J ▪ B]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 16:23

Drága, ez attól függ, h hogy néz ki. :Ð

Ajandek lonak...

[J ▪ B]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 18:00

Látta valaki ezt a filmet? :Ð

Jelen
Nem is tudom, mi vitt ra, hogy megnezzem, es oszinten, ez egy ritka szar film, de van par resz, ami annyira idetlen, hogy az mar jo, tobbek kozott ez is :Ð

[guga]

Szürrealizmus diszperzitre és kannás borra

Elfogytak a lehetõségek, kimerültek a tartalékok, megüresedtem.
Pedig bíztam benne, hogy jó év lesz ez a 2000. Mindenki várakozással teli, szimbolikus év.
Talán túlzó elvárásaim voltak.
A napjaim egyhangúan teltek, tébláboltam, ha nagyon unatkoztam, akkor kerékpárra ültem s bezárkóztam a fejhallgatóba.
Esténként kannás bor a pincében, annyira, hogy már szúrt a homlokom.
Minden reggel zsibbadt a vádlim és a vállam, tudtam, hogy a pia miatt.
Az ágyból kikelve lépni alig tudtam, idõbe telt, mire bejáratódtak az izületeim.
Nem adtam magamnak még 2 évet. Ugyanarra a sorsra jutok, mint a sarki bolt elõtt ácsorgó alkoholisták. Már értettem, hogy mi vonzza Õket oda és azt is amirõl beszéltek. Beavatott voltam, nyitás elõtt pár perccel már sorban álltunk és vihogtunk egymás elesettségén, nyomorán. Egyik lábról a másikra, egyik cigirõl a másikra. Elég volt két hétig egyhuzamban az olcsó kannás bort venni és már rám kacsintottak, fél szavakból értettük egymást.
A borral behúzódtam a pincébe és próbáltam enyhíteni a tûszúrásokat. 5 liter, ennyi volt a napi adag. Éhgyomorra nem tudtam inni fél liternél többet, arra elég volt, hogy megtanuljak tõle járni. Ritkán hánytam tõle, erre büszke voltam.
A pince hûvös volt, lustán dõltem el egy büdös ágyon, amit az egyik lakó hagyott ott költözés után és félig részegen beleröhögtem az ágyhuzatba.
A fal mellett 1 méteres magasságban bontott csempék, fene se tudja ki és mikor hagyta ott. Már nagyon zavart a látványa. Utcára nem vihettem ki a kukába, ha meg sittes konténert rendelek, akkor mire mindet kihordom nem marad hely, mert a környékbeliek megneszelik és azonnal telehordják szeméttel.
Ezt egyébként nagy csodálattal figyeltem mindig.
Eleve nagyon sok szemetet termelnek a társasházak, egy-egy hosszú hétvége után a kukák mellett is tele dobozok árválkodnak, amit aztán a köztisztaságiak mi majd megmutatjuk alapon, jól ott hagynak. Kicsit jogos, de nem visz elõre.
Hiányzik a közös nevezõ.
Ha valaki lakást újít fel és a törmeléknek konténert rendel, akkor mire lehordaná már ágy és széklábak kandikálnak ki a konténerbõl és sûrûn basszamegozik, hogy nincs gazdája, a törmeléket meg nem tudja hova tenni. Rendelj még egyet és fogd rá a nyuszira.
Nahhh, szóval ezt elkerülendõ inkább a gondolkodási fázisba megrekedt ez a csempe dolog. Egyik délelõtt vettem egy csinos kis képet a bolhapiacon s hazafelé a kerékpárról leejtettem s az üveg összetört a keretben.
Jobb lábam mellett az 5 literes marmon kanna, poharat már nem is használtam, minek mosogatni...
Ölemben a képkeret és latolgattam mi legyen vele.
Az ötlet magától jött. 15 liter diszperzit, színezékek, csempék és egy törött képkeret. Az élet a legfurcsább helyzetekbõl enged startolni.
Elõször csak heccbõl próbáltam a képkeretbe a csempét. Teljesen, milliméter pontosan passzolt bele és még elfért mögötte a kis ék is, ami megtartja.
Három csempe fért egymás mellé a keretbe.
Az elsõ kép, amit készítettem egy önarckép gyûjtemény volt. A címe: Nagymamám falán és Robi.
Egy tapétázott elõszoba falat próbáltam ábrázolni, képek az unokákról különbözõ keretekben, na és a Robi, a barátom.
Ennyi.
Jött a haverom Böce és büszkén újdonságoltam neki, hogy nézd...

Hogy te mekkora barom vagy öcsém, és röhögött :Ð
Kimentünk még kannás borért és úgy döntöttünk elgondolkodunk az élet nagy dolgairól. Menet közben én már tovább gondoltam a dolgot és nagy terveket szövögettem.
Másnap reggel az asztalos mûhelyben kezdtem a kisbolt helyett. Teljesen fel voltam lelkesülve az ötletemtõl. Átvittem a képkeretet és rendeltem belõle 50 darabot, szerencsére nagyon olcsón csinálták és már aznap este elhozhattam, ami kész volt. A recept a következõ: 1db képkeret, 3db csempe, alaposan szétmázgálva fehér diszperzit, utána színezékkel dolgoztam bele különbözõ formákat és mintákat. Majd ha megszáradt lelakkoztam és úgy nézett ki, mint ha olajfestmény lenne. A hátuljára ráírtam a címét és aláírtam.
Meg sem álltam 200db-ig. Egyre jobb ötleteim és témáim voltak. Például mikor festettem egy képet, belerepült egy szúnyog, jó nagy kanszúnyog. Nem vettem észre, mikor megláttam már késõ volt, belekötött. Köré festettem egy gyönyörû nõi szemet és tisztán kivehetõ volt, hogy szúnyog ment a szemébe.

Volt egy bevásárló kocsim, a képeket kivittem a Petõfi csarnokba és nagy reményeket tápláltam a fogadtatást illetõen.
Semmi, meg sem álltak elõttem. Nem érezték át azt a katarzist, amit a képekbe fektetett munkával beleöltem. Csillogó szemmel néztem mindenkire, hogy én, én, én. Megvalósítottam, kész, marha nagy ötlet. Nem kell a csempéknek konténert rendelni, s mégis eltûnik a pinyóból. Nahhh meg már elgondoltam, hogy én mekkora mûvészlélek vagyok, és ebbõl fogok megélni.
Képkeret 200ft, bontott csempe ingyen, vödör diszpi meg a lakk nem téma, egy képet 3-4000 Ft-ért árultam.

Aztán semmi. Hazatoltam úgy, ahogy reggel bepakoltam.
Este ülök a büdös ágyon, jobb lábamnál kannás bor, a nejem kijön a lakásból.
Látja, hogy reményvesztetten. Apóc nem jössz be?
Csak ingattam a fejem és kigördült egy könnycsepp is, sokat ittam és elérzékenyültem irányomban. A nejem átölelte a fejem és megsimogatta a fejem, semmi baj apóc, majd rendezõdik.
Reggel szúrt a homlokom megint, ismerõs érzés volt, még jobban kívántam, hogy legyen vége, elengedtem. A többiek menetrend szerint a kisbolt elõtt, fázósan dideregnek. Megkínálnak egy cigivel és örömmel konstatálták, hogy én sem vittem semmire, vissza csúsztam, pedig már napok óta nem láttak.
Hamar kiközösítenek ha nem jársz, rosszabbak, mint a hívõk, nincs megbocsátás.
Egyik lábról a másikra, remeg minden porcikám. Már az utcán beleiszok a borba, felmelegíti az ereimet, okádhatnékom van tõle. Gyorsan behúzódok a büdös ágyra és a lábam mellé húzom. A pinyó terítve félkész képekkel, festetlen keretekkel.
Ennyi volt a fellelkesülés?

Begubóztam, miután eleget ittam kerékpárra ültem és elrejtõztem az én kis világomban a fejhallgató mögött.
A Fiumei úton befordultam a nyugdíjfolyósító felé a szerviz útra, mondhatni céltalanul.
Balra tõlem kisbusz parkolt, egy nõ valami hatalmasat cipelt és az út közepén kicsúszott a kezébõl, a csomagolópapír is megsérült rajta, egy hatalmas festmény.
Megálltam és segítettem neki. Felajánlottam, hogy segítek felvinni az épületbe is.
Közben szabadkozott, hogy ezt tulajdonképpen a férjének kéne vinni, mert Õ csak könyvel, az üzleti ügyeket a férje...közben zihált a lépcsõkön, nehéz kép volt. Õ ment elõl és én csak csöndben figyeltem.
A kisbuszban volt még 8db kép, amit fel kellett vinni az emeletre.
Bemutatkoztam neki, megköszönte a segítségemet és...nehezen de végül elárultam neki, hogy az a helyzet én is ebbõl élek.
Magának is galériája van? S a szeme egybõl felcsillant miközben végignézett a ruházatomon. Eddig nem volt neki fontos, hogy mi van rajtam, fifikás.
Nem, nincs galériám, én festõ vagyok, képeket készítek.
S milyen témájúakat?
Nahhh, itt el is akadtam. Mit mondhattam volna, hogy a kannás bor ihlette mámorban 3db csempe, egy vödör diszperzit és némi feszengés után átléptem a szürrealizmus kapuját?
Motyogtam neki bizonytalanul valamit, hogy címszavakban nehéz ezt leírni, mindenképpen látnia kell.
Adott egy névjegykártyát, a galéria, hívjam fel a férjét és egyeztessünk idõpontot.
Madarat lehetett volna fogatni velem, hazáig kissé a föld felett kerékpároztam.
A maradék bort már meg sem ittam. Megfürödtem, kiglancoltam magam, és telefon. Jó napot, kimérten és magabiztosan fogalmaztam, árnyalva a pici kis lólábat, ami kilógott, hogy életemben nem láttam képzõmûvészeti iskolát és ecsetet. Amivel festettem az a diszperzites vödörbe félig beleszáradt kinai piacos ecset volt, alaposan kitisztítva és mókusszõrnek kinevezve. Meg az ujjaimat is használtam, fõleg ha lecseppent.
Megkértem a nejemet, hogy általam kiválasztott 5db képet kultúráltan csomagoljon be. Hoztam a hentestõl zsírpapírt, a fejembe csaptam egy sztrájktörõ sapkát, kerek Lennon napszemüveg és mindjárt úgy festettem, mint aki világ életében a festõvászon elõtt ült.
Az budai várban volt a galéria, nehezen de megtaláltam a macskaköves kis utcát, illett is hozzám a környék. Telve önbizalommal határozottan becsöngettem.
Egy minden hájjal megkent köpcös cigány ember nyitott ajtót. Ujjain vastag arany pecsétgyûrûk, vastag lánc a nyakában is, pazar a berendezés.
Há fáraggyá be édes öcsém, tessékelt beljebb.
A galériában önámulatba esett vásárlók, szájukat a kezük elé kapva suttogtak egy kép elõtt.
Engem betessékelt egy hátsó kishelységbe.
Na mit hoztál barátom, mutassad csak. Egy kést kértem, hogy a zsírpapírról levágjam a hurkakötözõ madzagot. S íme, a világot jelentõ deszka elõtt feltárult a mûvem és megtette az elsõ, esetlen lépéseket a falnak támaszkodva.
Emberünknek elkerekedett a szeme, há tee, emmi a csuda?

Azt tanultam ha az ember ismeretlen helyzetbe találja magát, akkor a legtöbb, amit tehet, hogy okosan és jelentõségteljesen néz.
Ez volt az utolsó fegyverem. De nem vált be, emberünk hosszú évtizedek óta foglalkozott képekkel és már azt is megbánta, hogy valaha belefogott, amikor kibontottam a zsírpapírból a képeket.
A színek jók, élvezetesek és...kis szünet után újra megkérdezte, hogy mik ezek, mirõl van szó?
Ismertem egy szót, aminek lehetett köze a folyamathoz.
Absztrakt...én is hatásszünetet tartottam.
Emberünk ideges lett és mérgében elkezdte lapozgatni a falnak támasztott képeket, hogy nézz ide ecsém...ez Munkácsy, ez Vasarely, Bornemisza, sorolta és sorolta, egyre vörösödött.
Nézd fiam, õszintén megmondom neked, hogy ezeket otthon rakd ki a falra a magad örömére és maradjunk ennyiben, örültem a szerencsének.
Nézz körül itt a raktárban, nagyon komoly festményeim vannak s ezeket is elég nehéz eladni, nem tudok mit kezdeni a mázolmányaiddal...

Már éppen mondtam volna a feltörekvõ büszkeségemnek és öntudatomnak engedve, hogy majd meglátja, fog még maga hallani rólam, csak jegyezze meg a nevem.
Inkább nem, nagyon lesújtó volt hallani a kíméletlen õszinteségét és az ajtón kívül, leforrázva már tudtam is, hogy igaza van.
Alig vártam, hogy hazaérjek, elcsigázva mentem a kisboltba egy kis lelki támaszért. Nahhh, mi van Gugánszki Albert a nagy festõ? S már vihogtak is.
Leültem a félhomályban a büdös ágyra és ájultra ittam magamat, nem tudom hogyan keveredtem be a lakásba, az ágyra. Reggel, mint ha üvegszilánkokból lett volna minden sejtem, múljak el, lépni sem bírtam, a falat támasztva jutottam ki a vécéig és csavarodott ki belõlem az elõzõ napok feszültsége.
Megmosakodtam és tudtam, kinéztem az ablakon hosszasan, kell egy új terv.
A feleségem a II. Kerületei iskolákban tanított, naponként másikban.
Mindegyik iskola igazgatójával beszéltünk és engedélyt kértünk árusításra.
Hétvégeken amúgy is vásárok és kiállítások voltak, bõven belefértem a képbe.

Hogy a repertoár teljesebb legyen, kijártam a zuglói körvasútra talpfák mellõl köveket szedni, vasúti köveket, jó kis formásokat. Nem semmi meló volt hazacipelni kerékpáron s utána a pincében gyökérkefével sikálni, diszperzittel bepingálni, színezni, formákat festeni rá, de megérte.

Az ugye sima ügy, hogy a II. Kerület hegyen van? Nahhh, hát oda én felcipeltem, arra a hegyre kb. Egy kisebb teherautónyi talpfa követ. Szépek voltak s kívánatosak, a gyerekek vitték, mint a cukrot. Kézügyesség híján gyereknyomdával nyomtattam rá rajzfigurákat s azokat festettem ki, meg amorf alakzatokat is. 300 forintért adtam darabját, sorba álltak a gyerekek és vitték haza örömmel, szerencsére a szüleik sem problémáztak a köveken, egyedi alkotások voltak s gyerekeknek való motívumokkal.
Az elsõ nap volt 8000 Ft. bevételem s mikor megköszöntem az igazgatónak a lehetõséget, kezet rázott velem mosolyogva, hogy nem tesz semmit, a helypénz 8000 Ft. Lesz.
A második nap már tiszta haszon volt s még csempeképet is sikerült eladnom.
2-3 hétig ingáztam Zugló és Rózsadomb között egy fabõrönddel, fejemen sztrájktörõ sapkával és Lennon napszemüvegével.
Már majdnem elhittem, hogy ebbõl meglehet élni, amikor rájöttem, hogy már minden iskolában voltunk. Nem mehetek vissza az elsõbe, mint újdonság, valamit ki kell találni. A bolhapiacon vásároltam tonna számra kinder figurákat és társítottam a vasúti kövek mellé. Mögöttem szépen sorba rendezve a csempefestmények. Ahogy sejtettem a gyerekek csak húzták a szájukat az újabb kövek láttán, de a kinder figurák lázba hozták õket.
Egy anyuka kiválasztott 5db csempeképet és megkérdezte, hogy én vagyok e a mûvész, aki készítette?
Személyesen...,vettem komolyra a figurát.

Próbált belevinni a stilisztikai ábrázolás módszertanába, mert hogy Õ is valami mûvészféle lenne. Elturbékoltunk egy órát, de a lényeg, hogy ott hagyott 15000 Ft-ot. Mondtam is a nejemnek, hogy kevés lesz a csempe, ki kell mennem a szeméttelepre hátha lelek.
A kinder figurák váratlan sikerét kicsit lelombozta az igazgató, mert mikor meglátta, közölte, hogy ez nem zsibvásár, nem szeretné többet meglátni.

Életemnek ez egy olyan szakasza volt, amit anyósomék ha emlegetnének, akkor úgy mint Zoltán a pályaválasztó. Mert jöttek hozzánk s csillogó szemmel újságolta nekik a nejem, hogy Zoltán ír...s várta a hatást.
Ahhhammm.
Tudniillik vettem egy régi írógépet és kitaláltam, hogy én híres író vagyok. Neki is ültem gépelni egy A4-es papírt. A történet egy micsoda véletlen folytán rólam szólt, de nem tartalmazott számneveket. Kitaláltam, hogy írok egy regényt számnevek nélkül.
A lap feléig jutottam, amikor az írógép begyûrte a lapot. Nehezen de sikerült kicincálnom belõle, hogy megõrizzem az utókornak. Nahh, ezt a papírlapot adta oda a nejem anyósomnak, hogy a Zoltán.
Másik hétvégén a kannás bortól borostás szemmel nyitottam ajtót.
A nejem majdnem a nyakukba ugrott, képzeljétek Zoltán fest.
Apósom és anyósom megrettenve néztek össze, hogy micsoda mûvészt nõsítettek be a családba s kétkedve lestek be a pince homályába, ahol a beton aljzat terítve volt összemázgált csempékkel és festetlen képkeretekkel.
Még jó, hogy hoztak magukkal rántott csirkecombot, mert nem volt idõnk vasárnapi ebédet csinálni, annyira tüsténkedtünk a pincében.

Nem sok kellett hozzá fejembe vettem, hogy gitározni fogok s nagy zenész leszek, híres. Zenei elõképzettség és gitár híján a kezdeti lépéseket egy dorombbal tettem meg. Dorombolni autodidakta módon tanultam meg, autentikus hangszer, azt legalább tényleg tudok, vitathatatlanul jó dorombos vagyok.
Nejemmel közösen lejártunk aluljárókba utca zenélni. Szerb, Horvát és Magyar népzenét. Õ pásztor furulyán játszott, én dorombon kísértem.
Édes Istenem micsoda dolgokra rávettem a feleségemet.
Szerencsére túl vagyunk ezen a hibbant idõszakon.
Esténként, hogy lelkileg feltöltõdjek úgy is kannás bor lett a vége.
Ültem azon az iszonyú büdös ágyon és azon gondolkodtam, hogyan kéne kivonszolni éjjel a ház elé, vagy messzebb. Biztos összevizelték, öregasszonyé volt. Vagy festeni rá valami absztrakt? Eladni?
A kövek és a képek elfogytak, ötletem és ihletem sem volt, hogy mihez kezdjek.
Az iskolákba már nem mehettem, alább hagyott a kezdeti varázs. Feleslegesen cipeltem fel volna a bõröndöt azzal a marha sok vasúti kõvel.

Mivel nem lettem híres író, híres festõ, híres gitáros zenész és az utcazenélést is meguntuk, ismét csak a büdös ágyon ülve találtam magam, ahogy a marmon kannát ölelgetve gondolkodom.
Leszállt az est, becsöngetett a haverom, Böce. Azt mondta faszorrú vagyok

[EGOKA]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 17:16

Ajandek lonak...

Nekem is van fogam, és ÉN is szoktam harapni.

[leslie]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 17:42

Nekem is van fogam, és ÉN is szoktam harapni.

  :Ð

[guga]

Idézet: leslie - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 18:51

re möhhh

Mibe, hogy banya van a gép mögött   nálatok soha nem lehet tudni, hogy ki minek a végén lóg   :Ð

[anyaanya]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 18:58

Mibe, hogy banya van a gép mögött   nálatok soha nem lehet tudni, hogy ki minek a végén lóg   :Ð

Basszus észre sem vettem   Még jó, hogy így résen vagy :Ð

[AMDPower]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 8., szombat - 17:40

A pince hûvös volt, lustán dõltem el egy büdös ágyon, amit az egyik lakó hagyott ott költözés után és félig részegen beleröhögtem az ágyhuzatba.

Leszállt az est, becsöngetett a haverom, Böce. Azt mondta faszorrú vagyok

volt benne pár értékelhetõ poén 

Nem semmi a feleséged, hogy így elviselt és kitartott melleted 

[AMDPower]

fõleg ez a kerek szemüveges csokornyakkednõs arc    :Ð

Szerkesztette: AMDPower 2008. 03. 08. 22:40 -kor

[AMDPower]

yorge 

[guga]

gge

[guga]

A bánki indián temetõ

Ennek kicsi az esélye, de azt hiszem a valamikori õseim navahó vagy hopi indiánok lehettek.

Ma jártunk a fiammal Bánk-északon.
Ez a tájegység Bánk kiemelkedõ része, belátni Bánk lankáit, völgyeit s egyéb szemnek kívánatos szegmensét, még a kicsike kis zugokat is.
Egy idõs úr nemrég mesélte, hogy 20-30 évvel ezelõtt ezt a területet még mûvelték a lakosok, virágoskert volt mindenütt, de mára felverte a gaz és a susnyó.
Elhagyatott földterületek, gazdátlan viskók, az enyészet rabja e tájék.

Csak pár fotót lõni mentünk fel, meg elfogyasztani suttyomban egy tábla szalonnát, nem sejtettük, hogy ez milyen felfedezéssel jár.
Gondos elõkészületek elõzték meg a félnapos túrát.
Kutya letilt. Nem jöhet velünk, mert nincs póráz és ráront a fél ebkészlet út közben, tegnap is átszakította a kerítést egy borjú és marakodtak, alig lehetett õket szétválasztani.
Tábla szalonna természetesen. Erõsen szalonna párti vagyok, szinte befolyásolható.
Két fej lilahagyma, fokhagyma, karaj kenyér, abrosz és kés. Nyársat majd vágok a helyszínen.
Kicsit szemerkélt az esõ és párás is volt a levegõ, de ha szalonnáról van szó ez nem visszatartó erõ. A fiamon is megmutatkozta a szalonnasütési láz jelei, cipõt húzott és kinyitotta a bejárati ajtót.
Már a hegyrõl lefelé menet jutott eszünkbe, hogy nem hoztunk vizet. Kérdeztem is a fiamat, visszaforduljunk? Áhhh nem, rázta meg a fejét, mint függõ, aki már nagyon szeretne szalonnát sütni. A Bánk-észak elég magasan van, esõáztatta földút, megragadt a sár a cipõnk talpán és úgy jártunk, mint az elsõ ûrturisták. Enyhe terpeszben és nehezen emelve.
A bánki fennsíkra felérve felhívtam telefonon a nejemet. Nokia, connect people, 3310 vs 3310.

Látsz anya? Figyelj, megpörgetem a kabátomat, nézd…hja, hõõõjjj. Kiabáltam is egyet hosszan, hogy a hang irányából következtetni tudjon.
Nem látlak benneteket, merre vagytok kb.?
A veled szemben lévõ piros háztetõ jobb oldalán nézz át és meglátsz.
Pont takarja a hegyoldalt a tuja, nem látlak.

A bánki müezzin elengedett még egy hosszú hõõõjjj-t és a neje visszahívta a müezzint, hogy ezt tisztán hallotta.

Egy tisztáson megálltunk a fiammal és, amíg nyársat vágtam a szalonnához, addig a fiam apró tûzifát gyûjtött és egy kupacba hordta egy kivágott fa törzse mellé.
Megterítettem, a szalonnát elõkészítettem, beirdaltam s felhúztam a nyársra.
Nem tudom, most hogy leírtam a szalonna szót, még így is örömérzetet kelt bennem.
Leírom még egyszer, hogy …
Szalonna háhhh tényleg, beleborzong a szó leírásába a hátam.
Szaloooooooooooonnnnnnnnaaaaaaaaa há-hááá ez jó :Ð

Na mindegy, rá kellett döbbennem, hogy sem öngyújtót, sem gyufát nem hoztunk magunkkal.
Így ugrott a szalonna party ma délután. Mondom a fiamnak, hogy ha van kedved, akkor sétáljunk egyet, de a sütés most elmarad. Bocs, figyelmetlen voltam, se víz, se gyufa.
Egy valamit magára adó szalonnafüggõ ember ilyen súlyos hibát vétsen

Ahogy nyúltam az abrosz felé, hogy elpakoljam vissza a terítéket, valami morajló nesz ütötte meg a fülemet és egyre erõsödött. Kellemes hang volt, felkeltette a figyelmemet és kizárta a külvilágot azonnal. Olyasmi, hogy ummajaaa-hééjjóóó, umahhhaaa-hõjjjéjóóó, de halkan, áthatóan és mégis jól kivehetõen.
Nyahhh mondom, kellett neked hõõõjjj-özni, teleordítani a bánki nõnapot. Kiszabadult a szellem a palackból vagy mi?
A spirituális, szertartásos hang behatolt a zsigereim közé és önkéntelenül is ütemes indián táncba kezdtem.
Egyik láb ummajaaa-hééjjóóó, másik láb umahhhaaa-hõjjjéjóóó.
Egyre gyorsabban és ritmusosabban, ahogy a hang diktálta.
Lopva a fiamra néztem, aki szintén ropta és Õ is tanácstalanul nézett vissza a válla fölött, hogy mi ez apa? Összenéztünk és megvontuk a vállunk, táncoltunk tovább, ahogy jött a rigmus.
Rájöttem, hogy ez egy indián éneke, egy vén varázsló imája õseihez. Az élelem, a tûz és a víz imája és a hálaadásé, hogy mindig volt bivaly bõségesen. Azt senki ne kérdezze, hogy honnan, de tudtam, ennyi, átjött és kész.
Egyik láb héjjjéjóóó, másik láb ummmámááá, leguggol hõjjjéjóóó, kéz kinyújt háhhhágóóó.
Éreztem a lángot a tenyeremben, izzot, égetett belülrõl. A földre tenyereltem azonnal, hogy lehûtsem, de megperzselte az elszáradt füvet és füst csapott fel. Nagyon megijedtem, a fiam is teljesen elképedt. De az öreg indián megnyugtató hangon elénekelte, hogy a tenyerem tartsam a gallyak fölé és azok lángra kapnak. S így is lett, azonnal belobbant a sok száraz gally.
Levente csillogó szemmel nézett rám, hogy apaaa, ilyet még sosem láttam.
Én sem éltem át még csak hasonlót sem. Mindegy süssünk, ha már így alakult.
Befaltuk a finom szalonnát, zsírja a szánk szélén, lila hagymát, mint az almát.
Friss, omlós kenyér, nem úgy van, mint szegényeknél.

Közben az indián hangja elhalkult, csak a szél járt és a madarak sipogtak.
Furcsálltam az egészet, rendkívüli volt, szerettem volna megköszönni neki a tûzimáját és az éneket, meg valami infót kérni, hogy valójában ki Õ, ha egyáltalán létezik.
Forgolódtam össze-vissza, ahogy szedelõzködtünk, nem tudtam hol keressem, honnan jött a hangja.
Mint, ha érezte volna, hogy keresem, megszólalt az öreg hangja.

-Egészségetekre az ételt.

Csak szerettem volna megköszönni…válaszoltam zavarodottan.
S még annyi, hogy nem tudnál intézni egy kis vizet? Magam miatt nem kérném, de Levente elég szomjas, tudod a szalonna nehéz étel és kicsit sós is, na meg a hagyma…

Deeeeehhhhh suttogta túlvilági hangon. Meeenjeeeteeek leee a Harcsaaa kooocsmááábaaahhh!

Hjó, rendben…
Akkor menjünk le a Harcsa kocsmába, mondtam bizonytalanul Leventének, mert nem tudhattam hallotta, amit én vagy teljesen hülyének néz.
Út közben le a hegyrõl nem szóltunk egy szót sem egymáshoz, elég nehéz volt feldolgozni a történteket.
A kocsmába belépve már ismét visszacsöppentünk a valóságba. Asztaloknál kedélyesen csevegõ helyiek, félhangos tévé, cigaretta füst, villódzó játék automata, kellemes a hely.
Nem sûrûn járunk be, 2-3 hetente s fõleg hétvégén.
Most is csak, amiatt mert az indián mondta. Nem számítottam rá, hogy megkérdezik tõlem, de készültem a válasszal s valakivel szerettem volna sürgõsen megosztani a tapasztaltakat.
Ha megkérdezik minek jöttünk be, akkor simán ráfogtam volna az indiánra.
Tudod, kérj még egy sört és fogd rá a nyuszira. De nem, csak azt kérdezték, mit adhatok?
Sört és…te mit iszol fiam? Narancsot.
Nem volt szabad asztal, egy idõs bácsi mellé ültünk le, akinek az arcát nem láthattuk az újság miatt, amit olvasott. A kiterített Népszabadság lapjai fölött átnézve intett, hogy nyugodtan üljenek le.
Kortyolgattuk az italt s kerültem a fiammal a szóváltást, nehogy szóba hozza az indiánt az asztalnál és lejáratva magam hülyének nézzenek. Majd megbeszéljük otthon…
De a Levente izgatott volt és ide-oda jártatta a szemét, s végül csak kibukott belõle a kérdés.
Apa! Az a hang…tudod, az indián, az ki volt?
Megrebbentek a Népszabadság lapjai és égetõ szempár jelent meg fölötte.

Szúrós kérdés: maguk találkoztak Tatanka Ijotakeval?

Mihhh? Néztem rá hitetlenkedve s értetlenkedést színlelve.
Nem tudom mirõl beszél.

Ülõ Bika Bánk-északon élt valaha, Õ volt az utolsó indián.
Az egész Tildy Zoltán miniszterelnökhöz köthetõ, Õ adott 1946-ban letelepedési engedélyt és földet az Észak-Amerikából menekülõ navahó és hopi indiánoknak.
Bánk-északon telepedtek meg a hegytetõn és ott kezdtek állattenyésztésbe, Õk látták el a régiót kecskehússal, kecsketejjel.
De volt egy kis incidens is, diplomáciai konfliktus.
Gyarmatosítók, telepesek jöttek utánuk, kiszimatolták, hogy Bánkra menekültek az indiánok.
Elfogták a hegyekben mindet, egytõl egyig s faggatták a többi elmenekült indiánok holléte felõl Õket. Miután nem tudtak használható információt kiszedni belõlük, elengedték mindet, s újra elfogták, de most még jobban.
Tanakodtak a telepesek, hogy mitévõk legyenek, úgy döntöttek, hogy ennél jobban már nem tudják az indiánokat elfogni, így addig ölték mindet, amíg meg nem haltak.

Kivéve egyet, Ülõ Bika kecskét fejt mindeközben s arra ment haza, hogy a sátrak elõtt fekszenek holtan kiterítve a testvérei.
Eltemette a holtakat tisztességgel és fogadást tett, hogy bosszúja utoléri a bûnösöket.
Ülõ Bika hosszú évekig élt a kecskéivel s magányosan, egyszer aztán feltûnt a helyieknek, hogy nem jön a tej, nem hozza. Felmentek a hegyre megnézni az öreg indiánt, hát a sátrában feküdt holtan, a kecskék meg jajgattak, mert napok óta nem fejte meg õket senki.
Az öreg indiánt a társai mellé temették és feledésbe merült.

Azonban néha az a hír járja, hogy az öreg szelleme visszajár és énekel.
Fõleg akkor, ha a helybéliek közül valaki segítségre szorul vagy olyan hülye, mint maga, hogy szalonnasütéshez nem visz gyufát.

Mihhh? Szakadt fel belõlem a kérdés, honnan tud maga errõl?
Az izzó szempár a Népszabadság lapjai fölött rezzenéstelenül szegezõdött rám és túlvilági hangon bemutatkozott: Buffalo Bill vagyok pehhheheee :Ð

[Ombuccmann]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 7., péntek - 22:56

Nem sikeres ember, aki a guga topikban érzi jól magát :Ð

jó +látás 

csak el ne felejtsük hogy mi a különbség a ki vagy és a mit csinálsz fogalmak között