[anyaanya]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:23

Nekem is kb ez volt az érzésem.

Bár nem ártana egy jó fogorvos sem elõtte. :Ð

Remélhetõleg azóta telik rá 

[J ▪ B]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 16:28

De szerintem az is segíti az angolokat, h egy hangyányit több ember közül válogathatnak.

Azert ez nem mentseg
Igaz, hogy tobben vannak, de akkor sem hiszem, hogy a hazai 10M-bol ilyeneknel nincs jobb, mint manapsag a felhozatal...

[anyaanya]

Egoka teljesen elrontasz minket.
Már majdnem kultúrális irányt vett a topic. Sõt. Olyanok lettünk, mint egy nyugdíjas fórum.
Könyvek, zenék, színészek, sztárpletykák, és még kiszelbünte sincs benne
Ne felejtsük már el miért járunk ide
:Ð

[EGOKA]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:34

Azert ez nem mentseg
Igaz, hogy tobben vannak, de akkor sem hiszem, hogy a hazai 10M-bol ilyeneknel nincs jobb, mint manapsag a felhozatal...

Lúzer FC!

[EGOKA]

Idézet: anyaanya - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:42

Egoka teljesen elrontasz minket.
Már majdnem kultúrális irányt vett a topic. Sõt. Olyanok lettünk, mint egy nyugdíjas fórum.
Könyvek, zenék, színészek, sztárpletykák, és még kiszelbünte sincs benne
Ne felejtsük már el miért járunk ide
:Ð

Talán ez kárpótol.

Szerk: Stand up (for the champions)

Szerkesztette: EGOKA 2008. 03. 11. 15:46 -kor

[J ▪ B]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 16:44

Szerk: Stand up (for the champions)

Ez a faszi csak nekem tunik valami oltari nagy bzuinak vagy telleg az? :Ð

[guga]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:48

Ez a faszi csak nekem tunik valami oltari nagy bzuinak vagy telleg az? :Ð

Ha egy drogost megkérdezel, szerinte mindenki az :Ð

[EGOKA]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:48

Ez a faszi csak nekem tunik valami oltari nagy bzuinak vagy telleg az? :Ð

Errõl nem szól a fáma, de szerintem is az.

Viszont a zene jó!

Alulöltözött nénik énekelnek.

Szerk: Na ezek már pucérak.
Remélem kellõen megragadtam a topik színvonalát.

Szerkesztette: EGOKA 2008. 03. 11. 16:16 -kor

[anyaanya]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:51

Ha egy drogost megkérdezel, szerinte mindenki az :Ð

És ha engem kérdezel, szerintem mindenki szereti a kolbászt :o  :Ð

[AMDPower]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 13:13

egyetlen gondolatommal sem találkozni már ma! Érted?

Ebbe rendesen bele tudtam élni magam, nagyon érzékletes megfogalmazás volt. 

[J ▪ B]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 16:51

Ha egy drogost megkérdezel, szerinte mindenki az :Ð

Szerintem drogtol gondolhat az ember nagyobb baromsagokat is, mint hogy mindenki buzi...

[J ▪ B]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 16:52

Viszont a zene jó!

Egyetertek, telleg nem volt rossz szam

[EGOKA]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 16:14

Egyetertek, telleg nem volt rossz szam

Húbaz!
Vmiben egyetértünk!!!

[Gabibácsi]

Osztom a véleményed hogy kevesebb maradjon neked.  :Ð

[guga]

Idézet: PolaR - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 16:13

Szerintem drogtol gondolhat az ember nagyobb baromsagokat is, mint hogy mindenki buzi...

Te viszont alapból kardnyelõ vagy :Ð
De egyedül anyaanya vágta le, hogy mirõl vakertam :Ð  

[guga]

Beparipa III. (drogos hétköznapok)

Hogy mivel telnek a napjaim? Nem nagy ügy, most nyári szünet van, valahogy de átrugdostak az érettségin, szerencsére túl vagyok rajta. Anyámék úgy tudják, hogy tovább tanulok, én még adnék magamnak egy évet, várnék vele. Magam sem tudom, mit akarok, el vagyok veszve.

Ha kinézek a szobám ablakán a forgatagba, lent a játszótér, szembe ugyanolyan tíz emeletes, rohanó buszok, rohanó emberek, dolgos hétköznapok. Egyelõre nincsenek vágyaim, barátom nincs, barátnõm nincs, van a szobám, a hifim, egy MP3 lejátszóm, egy Sennheiser fülhallgatóm, egy Mali kerékpárom, egy pár Adidas cipõm és egy bõrkabátom.
Minden napra jut cucc is, valahogy megterem, csak szervezés kérdése és beosztásé.
Ha kellõképpen higgadt vagyok, akkor 10 ezer forintból végigtépem a hónapot, minden este be vagyok állva, minden este befekszem az ágyba és gondolkodom.
Az utóbbi években kevés volt a tiszta pillanatom. A pénzt a szüleim adják, azt hiszik lányokra költöm, mert sokat elmászkálok. De inkább egyedül lógok, lesétálok a Duna partra, köveket dobálok és mixeket hallgatok. Ha valaki fizetné elég lenne ennyi.
Végy egy szobát, végy egy nadrágot, hozzá számíts be engem és nyomd meg az ON gombot. Felálltam kisgazdám, mi a kérésed, hova menjek, mit csináljak?
Lennék én ennyiért rabszolga is, te adod a cuccot én meg cserébe gondolkodom helyetted. Hány ötlettelen ember van a földön, akik nem tudják megoldani az életüket, a problémájukat?

Kifutnak a lépcsõházból, futnak a busz után, ha leszállnak is futnak, a munkahelyükön is futnak, mert félnek, rettegnek. Hazafelé futnak, ha a buszról leszállnak, lehiggadnak. Kezdõdik az otthoni gálya, ordítás a gyerekkel, gyereksírás, serceg a tepsiben a vacsora, hangosak a tévék, mint ha minden hang idevándorolna hozzám. Elég csak kihajolnom az ablakon és már is hallom. Az egész tömb ordít és elégedetlenkedik.

Tegnap este is szívtam egy-két slukkot, kihajoltam hogy lenézzek a játszótérre, szomszéd lépcsõházból egy bajszos férfi atlétában, szintén kihajolva, ugyanazon a szinten, mint én, lehetett köztünk vagy 10 méter. Azonnal behúzta a fejét és hallottam a lélegzetvételét a nyitott ablakban, meg a füstöt ahogy kifújta. Pedig én nem akartam tõle semmit, csak kinéztem. Ha szólt volna, hogy ne nézzek oda szívesen eleget tettem volna neki. Elnéztem volna a másik irányba, amíg elszívja a cigit. Vajon mitõl félt?

Az egész életem, a környezetem és az emberek körülöttem visszataszító és kiábrándító.
Értelmetlen életet élnek és gondoskodnak utódról, hogy azoknak is értelmetlen legyen.
Nincs motivációm, nincs meg az órarugóm, ami elõre vinne. Kétségeim vannak afelõl, hogy megöregszem, nekem nem fekszik ez a nyugdíjas kor, amit a körülöttem levõ emberek élnek. Nem szeretnék egy életet ledolgozni azért, hogy azt elérjem, amit féltve õriznek.
Lesik a postást, megyek ki a házból és öten megkérdezik, hogy Tamáska aranyom, nem láttam még erre? Már nagyon várom…
Megkapják és nekiülnek az ujjaikkal nyálazni a bankjegyet, hogy mennyi. Az életük a félelemre és a bizalmatlanságra meg a kétségbeesésre épül. Marhára jól érzik tõle magukat, rendesen kokettálnak, hogy így-úgy peeeerszeeee, bólogatnak, mint a tyúkok, vatyarékolnak 20 Ft fölött a pénztárnál, mert ugye meg kell becsülni a pénzt, sorban állnak a gyógyszertárban és büszkélkednek, hogy mennyiféle gyógyszert szednek.
Ünnepnap, ha csirkecombot vesznek kivirulnak, boldoggá lehet tenni Õket egy sertés combbal, ha mellé raksz egy üveg sört ugrálnak. Csoda, hogy megélnek a politikusok belõlük?

Nahhh, hát pont errõl van szó, akkor már inkább szétszívom az agyamat és 30 éves koromra a föld alatt vagyok. Remélem ott terem fû és mások a szabályok.

Apám az átkosban (nem tudom miért hívják így) megbecsült ember volt, sokat beszélt a munkahelyérõl. Egész jó beosztásban mûvezetõ volt, jó kis pénzt kapott készhez, abból vették részletre ezt a VIII. emeleti panelt. Nekik vannak vágyaik, de már nem érik meg. Lottózni sem lottóznak, marad a tévé és megnézik mások minek örülnek és mások mitõl boldogak. Apám rokkant nyugdíjas, nem tudom, hogyan csinálta de leszázalékolták.
Mérges volt, mert szétlopták a céget alóla a rendszerváltáskor és most az, aki paprikajancsi volt és egy senkiházi irodavezetõ, most a parlamentben ül és úgy hívják honatya. Aktatáskával délceleg, szolgálati autó és akkora pofája van, hogy lekiabálja a holdat. Apám nagyon haragszik rá, pulykavörös, ha látja a híradóban nyilatkozni. Ez egy egyszerû kis pitiáner tolvaj, csak jó helyre dugta az orrát.

Apám leszázalékoltatta magát, azt mondta legalább ennyi jusson neki az életbõl, nem gályázik ezeknek még 15 évet a semmiért. Õ is látta, hogy mindenki lerobban és csak átkozódnak, meg kuporgatják a vasat, filléreznek a pénztárnál.
Apám hátra dõlt és azt mondta mindenki bekaphatja, persze az öregnek nincs semmi baja. Csak elkeseredett, sajnálja a céget, amit ezerfelé loptak és most gazdátlanul hever, málik a fal, felveri a gaz. Bevásárló központ lesz.
Pedig mennyi ember dolgozott a keze alatt. Azóta sem látott egyet se, fel sem hívják, hogy teeee Imre, mi újság? Hogy vagytok, éltek még? A kutya sem foglalkozik velük.
Van pár hülye rokon, de azokkal is inkább Õk tartják a kapcsolatot.

Anyám az más tészta, apámnál sokkal higgadtabb. Nincs nagy nyugdíja, de nyugodt élete volt, egy könyvtárban dolgozott, Õ volt az igazgatója. Azt mondja olyan volt, mint az olaj. Langyos és telített, az egész életével elégedett volt. Néha elutaztak vidékre egy fürdõbe, egyszer külföldön is jártak, de nem volt jó, gyomorrontást kaptak és végig nyomták az ágyat.
Anyám a könyveknek élt, halkan és csendesen, ahogy egy könyvtárban szokás, csak suttogtak, halk zene, semmi probléma. Nem volt soha nagyigényû, inkább önmagára igényes.
Csendes, nem egy nagy jellem. Apámat szolgálja, fõz, mos és beosztja a pénzt.
Beszélni sem nagyon szokott, inkább jár az agya, a szemén lehet látni mit gondol. Sürög-forog és közben a kezével int, de csak magának, hogy áhhh de megint milyen buta vagyok.
Néha mikor jövök le az anyagról és lecsengõ fázisban vagyok, kifáradva, megalázva, mint akit megvertek, akkor leülök a konyhában és figyelem Õt. Nagyképernyõs nagytotálban, igazi mûalkotás, ahogy serénykedik. Nagyon gyorsan képes tányérhalmokat a mosogatóból a szekrénybe varázsolni. Olyankor csak nézem Õt és gondolkodok rajta.
Sosem beszéltek arról, hogy hogyan ismerte meg apámat. Hol találkoztak? Mi volt egymáshoz az elsõ szavuk? Mikor bújtak ágyba? Jó a részletek nem érdekelnek, de az akadály, amit leküzdöttek érdekelne…
Hogyan születtem, mit szólt apám? Nevettem, beteg voltam, sírtam?
Soha nem mondják, csak találgatok.
Bassza meg, elszalad az élet velünk úgy, hogy egy lakásban élünk és nem tudunk egymásról semmit.
Dolgos hétköznapok, mindenki ingerült és arra hivatkozik, hogy most éppen nem ér rá.
Pedig apámmal is váltanék pár szót, benéznék a bozontos szemöldöke alá és megnézném azt, amikor fiatal volt. Mit titkolt a szülei elõl? Mikor volt az elsõ pillanat az életében, amikor feléjük bizalmatlan volt? Mert ugye a gyerek az gyerek. Csücsörít meg gügyög, a következõ pillanatban meg magára rántja a szoba ajtót és betép, mint a vadszamár, hogy ne kelljen tudnia senkirõl.
Na hol szakadt el a fonál?

Mikor cuccoztam elõször és miért? Suliban egyre többen mondták, hogy gyere le velünk, próbáld ki, egész mulatságosak az órák betépve. Végig oda tudsz figyelni, minden szar kis apróság érdekelni kezd. Máskor leszarod a tanárt, de hirtelen feltûnik neked a cipõje s amíg magyarázza a kémiát, te azon gondolkodsz, hogy hol vette és miért? Hogy él otthon? Milyen a férje? Szokott e berúgni, veri e, egyáltalán ki ez, aki magyaráz? Hirtelen minden nagyon fontossá válik.
A filmekben is egyre népszerûbb volt, minden pozitív hõs cuccozik, a zenészek alapból drogosok és sikeresek. Meg annyira tiltják, hogy hûha, nem él sokáig egy drogos, láttál már szétszúrt nyugdíjast? Nyugdíjast már láttam és ha lehet inkább szétszúrom magam, mint hogy olyan legyek.
Szerencsére a tû nem került elõ, csak kaptam egy kis zöldet. Alufóliába volt tekerve, épp csak egy kis bog. Mondták, hogy vegyek egy kis dobozos üdítõt vagy sört. A talpánál horpasszam be az oldalát, csináljak rá tûvel lyukat és a kiömlõ nyílásnál szívjam, miközben égetem.

Huhh, azt hiszem jó volt, hogy a lépcsõházunk pincéjébe kezdtem és az is, hogy nem volt otthon senki. Majdnem meghaltam, de jó volt.
A kerékpáromat mentem le megnézni, vagy is úgy tettem, mint ha ellenõrizni akarnám. Lakók negyedét sem ismerem, a megszokott arcok rég lecserélõdtek és kapcsolat nincs senkivel, ez egy 10 emeletes ház, szintenként 3 lakás, lakásonként 3-4 ember.
Lementem a lépcsõn a pincébe, a folyosón balra rácsos ajtók, minden lakáshoz egy fakk tartozik és van egy közös. A lépcsõházunk tele van idegen emberekkel, lejárnak a pincébe hugyozni meg szarni. A ház takarítója rendszeresen ordít velük, akik az elõtérben isznak, hogy micsoda igénytelen állatok, szétdobálják a csikket. Volt, hogy annyira leitta magát az egyik, hogy maga alá vizelt a földön ülve. Közben jönnek anyukák gyerekkel, ne nézz oda kislányom, a bácsi alszik…

Kislány meg forgatja a fejét és anya de hát---, semmi de hát, mondtam már hogy gyere.
Miken nem szocializálódnak emberek. Tököm se tudja, hogy minek élnek. Ha én lennék a koponya, akkor mindegyiket lelõném. Agyatlan barmok, hajnaltól késõ estig vihognak a lépcsõház aljában és telefüstölnek mindent a szar bagójukkal. Állnak üres, vizenyõs tekintettel az ajtóban, arrébb nem menne egy tapodtat sem, állandóan hõzöngenek, mindenen fel vannak háborodva és mérgesek a világra, hogy nekik ez a sors jutott.

Nahhh, szóval elõlük menekültem életemben elõször a pincénkbe. A húgyszag kicsit idegesítõ volt, de az idegen érzés jobban vonzott. A sosem próbált cucc, a fû, a drog, amit annyira toltak, hogy próbáljam ki, meglátom tetszeni fog.
Részeg már voltam, azt mondták annál jobb lesz mindenképpen, és feltétlenül vigyek magammal zenét.
Bementem a pincénkbe és résnyire nyitva hagytam az ajtót, kilestem. Sehol senki, a lépcsõházban a szokásos zaj, röhögnek a saját agyatlan baromságaikon.

A dobozos üdítõ tartalmát kiöntöttem egy pohárba, leraktam a régi dohányzó asztalunkra. Benyomtam az aljánál az oldalát a doboznak, csináltam rá három apró lyukat és ráhelyeztem a mannát. Az illata vonzó, érdekes volt. Finom, szúrós, édes gyanta illat, ahogy beharangozták.
Szívtam én de hiába, nem jött a dobozból semmi füst, csak a bog füstölt. Fölé tartottam a számat, hogy a tüdõmbe füstöljön, és apránként beszívtam. Visszatartottam, ahogy mondták, de újból megpróbáltam a dobozból és sikerült. Hatalmas adag füst tódult a tüdõmbe, megszédültem tõle, megijedtem és gyorsan kifújtam, köhögtem, krákogtam.
Egy darabig nem tudtam, mit csináljak, érezni sem éreztem semmi változást, minden ugyanaz.
Biztos keveset szívtam, a maradék bogot elégettem és hosszan leszívtam, bent tartottam, aztán mikor úgy gondoltam biztos elég, kifújtam és ideges lettem, hogy átvertek, mert semmi hatása.
Összepakoltam a kikészített cuccaimat, az MP3 lejátszót,  az üdítõs dobozt meg az öngyújtót. Elraktam az övtáskámba és bezártam az ajtót. Már a lépcsõn felfelé menet észleltem, hogy itt valami nem stimmel. Egyrészt ott hagytam az asztalon az üdítõt, ami nem téma. Ha anyámék lemennek nem gáz, kimagyarázom. De egyáltalán mit szervezkedek itt szünet nélkül? Az egész életem ebbõl áll ki, hogy pici kis apróságokban szervezkedek, jelentéktelen dolgokban, hogy minden stimmeljen körülöttem. Nagyobb dolgokra kéne összpontosítanom, el vagyok foglalva azzal, hogy a külvilágot utálom, gyûlölöm és menekülök elõle a szobámba a fejhallgatóm mögé a fejembe, be a saját gondolataimba. Még jó hogy nem másokéba, ha belátnék a gondolatokba én lennék Isten. Micsoda hülyeség ez?

Egy perce állhattam a lépcsõfordulóban és gondolkodtam. Mikor észrevettem magam lemerevedtem, mit csinálok itt? Miért álltam meg? Sosem tettem még ilyet, még sohasem álltam meg gondolkodni, mert azt úgy is lehet, hogy közben megyek és cselekszem. Most meg mozdulatlanul állok és figyelem a gondolataimat. Mi szükség figyelni a gondolataimat?
Valami baj van öcsi? Hahóóóóóóó!
Megtapogattam az arcomat, láng vörös voltam és izzadtam.
Jesszus, mi történt velem? Ezek biztos átbasztak és valami mérget adtak, azt szívtam el és most végem van, itt pusztulok meg a lépcsõfordulóban mindenki szégyenére. Még ez a sok koszos semmire kellõ alak is látni fogja, ahogy habzó szájjal agonizálok.
Wáááhhh, összezáródott a fogsorom a félelemtõl, nem mertem megmozdulni, atya ég, itt a vég. Hol? Melyik pillanat lesz az és hogy következik be és utána mi lesz? Na ezt gyorsan át kell gondolni, erre még nem készültem fel, ha maradt még annyi idõ, akkor inkább végig gondolom, hogy hogyan is lesz ez a halál dolog.
A szám kiszáradt, félelmetesen. Rendesen eltûnt a nyál a számból és olyan lett, mint a papír.
Mumifikálódom vagy mi a szösz? Mit szívattak ezek velem el?
Eszembe jutott az üdítõ a dohányzó asztalon, a kulcsot hova tettem? A falat nagyon hosszú idõ alatt sikerült elengednem. Mi történt, meg szûnt az idõ vagy ez már a halál? Lépni még tudok és azt is tudom utoljára mire gondoltam. Most például arra, hogy utoljára mire gondoltam, elõtte meg a kulcsra és az üdítõ, ami ott maradt a dohányzó asztalon.
Jaj, az most nagyon kéne, szinte megszûnt a fejem létezni, a lábamat sem éreztem. Ki vagyok én ilyenkor, ki gondolkodik helyettem? Ki értelmezi? Mit görcsölök itt?
Végeláthatatlan és teljesíthetetlen feladat volt, hogy eljussak a mi fakkunkig.
Egyszer csak ott voltam és nekiálltam keresni a kulcsot. Sorban megnéztem a zsebeimet és az övtáskámat. A kezem remegett, mindent egyszerre fogtam. Az MP3 lejátszót, a megnyomorított üdítõs dobozt, az igazolványaimat, az öngyújtót, a papír zsebkendõt. Már mindent kivettem, de a kulcs még sehol. S valami nesz megcsapta a fülemet, hülye egy zaj volt, máskor felismerném, de most alaposan gondolkodóba estem. Egy kék fényt vettem észre a kezemben, az MP




Lejátszó véletlenül bekapcsolódott és a fülesben elindult a mix.
Ez érdekes volt, innen hallottam messzirõl a zenét és iszonyatos erõvel átjött.
A hangok, mint ha a pincébõl szóltak volna, az egész pince hangverseny terem lett.
Felvettem a fülest és hátra néztem a vállam fölött, hogy nem lát e valaki? Elég hülyén néztem ki, ahogy meggörnyedt háttal, nagy fejhallgatóval a fejemen görcsölök az ajtónk elõtt.
Akkor észrevettem végre a kulcsot. Benne volt a lakatban, az ajtót be sem zártam. Ilyet még sosem csináltam. Persze ha megyek fel a lakásba észreveszem, mert nincs mivel bemennem.
De akkor is bosszantó, ez nem jellemzõ rám. Ha meg valaki lejön az alkeszok közül vizelni? Meglátja, zsebre vágja és betör a lakásba, vagy elviszi a kerékpárom a pincébõl.
Mitõl félsz? Állandóan ezek a kicsinyes félelmek…
Valami 100 év árán bejutottam a pincébe és mohón inni kezdtem a narancsot. Jesszusom ez borzasztó, mi ez a lötty? Ezt eddig is így ittam? Szirupos lószar, gej, tiszta cukor az egész és valami vegyi anyag? Háhhh máskor meg hogy ízlett, víz van ebben egyáltalán?
A zene, amit már sokszor hallgattam idegen volt, ugyanaz, de tele volt olyan hangokkal, amit sosem hallottam. Vagy hülye vagyok, vagy süket. Már ezerszer meghallgattam, tuti, hogy az a kis bizsergõ hang jobbról nincs benne. Na meg az a férfi hang, honnan jön és minek? Ez a zene eddig elvolt nélküle, most meg ott van és egyre újabb hangok jönnek be.
Percek óta táncoltam a ritmusra a pincénkben. Hajlítgattam a karomat, mint egy kígyó, ütemre dobogtam, mint a lakodalmas zenében. Egyet jobbra, egyet balra, hoppca forgassuk a dereká az asszonynak, jobbra, balra. Mirõl van szó? Mit csinálok itt? Miért nem megyek fel a lakásba, mint máskor szoktam? Teljesen meghülyültem, kész vagyok, mint a kivert fasz. Nincs mit csinálni rajtam, rongyolok a zenére a sötétben és kapcsolgatom a villanyt ütemre.

Felhõ Tamás! Igen? Maga rendben van, nincs mit magyarázkodnia, ezt filmre kéne venni és közszemlére tenni, így viselkednek az idióta füvesek. Ropják a táncot a pincében egymaguk, és közben kapcsolgatják ütemre a 20 wattos izzót. A falakon az árnyékok életre keltek, nem is tudtam, hogy a pincénkben van egy villamos megálló. Tök úgy néz ki a pókháló meg a kosz a falon, mint ha valaki szándékosan úgy rendezte volna az beton gyûrõdéseit és a rajta megült port, hogy egy álló villamost mutasson, ahogy várnak az emberek a nyíló ajtóra.
Ez igen, kezdem élvezni a helyzetet, roppant érdekes a pincénk.
Nézzük milyen a mennyezet? Egy hatalmas arc, egy katonáé, tiszt vagy mi, sapka van rajta és a kezében fegyver. Riadtan és fenyegetõen néz rám. Ezt muszáj elmondani anyáméknak, szerintem még sose vették észre…
Egyáltalán mit vesznek Õk észre?
Reggel felkelnek, kávét fõznek, elágyaznak, végig hörgik a híreket, hogy semmi nem jó már, semmi nem a régi. Anyám reggelit csinál, imád fõzni. De az étkezések egyhangúak és unalmasak. Nem élveznek semmit, nincs benne örömük. Azért esznek, hogy ne legyenek éhesek. Apámnak külön program a bevásárlás, a napi bevásárlás. Mert azt Õ csinálja, minden nap lemegy a boltba és több, mint egy óráig bámulja a polcokat, magában méltatlankodik mindenen. Eltûntek a régi termékek, amit szerettek, nekik ez egy teljesen új világ, új márkákkal, ami fene sem tudja mire jó. Hányszor bosszankodott már, hogy megvette és dobhatta ki a kukába. Anyám ebédet fõz, ugyanolyan lassan, ahogy apám vásárol. Apám addig olvas és tévét néz, egyszerre a kettõt. Apám rendkívül mûvelt ember, csak kihúzták alóla a szõnyeget és már nincs lehetõsége, csak a dohogás maradt neki. Valamiben reménykedik, de inkább pislákoló gyertya az. Annyi pénze nincs, hogy innen elköltözzünk, a terveit már nem tudja valóra váltani, így dohog. Ebédig megy a bolhás kutya, utána alszik két órát, anyám olyankor átnézi apám újságját, és néha betakarja Õt ha lerúgja a takarót.
Délután lemennek a ház elé sétálni, de annak mindig háborgás a vége. Apám pedáns, tiszta ember. A házunk környéke meg úgy néz ki, mint a szemétlerakó. Az emberek igénytelenek és kidobják az ablakból a szemetet. Még a szaros pelenkát is. Fõleg a kutyák miatt van kiakadva. Csaholnak szüntelenül, s nem elég, hogy ugatnak, a gazdájuk még hangosabban csitítja. Igénytelen állatok. A póráz végén ugrálnak a kutya után, hogy maraggyá má a francba!!!
Hálgássámááán nem hallod, há hülye vagy te dög? Minek ezeknek kutya?
Szünet nélkül ordítanak.

Jesszus mit csinálok, egy félórája ropom a csürdöngölõt itt, tutira nem vagyok normális. Egyelõre nem haltam meg de nem árt ha nem látnak meg.
Ahha, dolgos hétköznapok mi?

Így indult, este anyáméknak nem mertem elmondani. A lecsengõ fázisa is élvezetes volt. Az ágyon hanyatt fekve hallgattam a zenét, és képregényeket néztem a mennyezeten.
Másnap elsõ dolgom volt, hogy cuccot szerezzek. Valakitõl venni kell. Mennyi és hol lehet ezt átvenni, ilyen kérdésekkel indultam a suliba. Aztán elszállt a négy év, drogos hétköznapok, most meg itt tartok, állok az ablakban.
Azzal szoktam szórakoztatni magam, hogy zenét hallgatok és távcsõvel lesem a szemben lévõ házat. Este ha kigyúlnak a fények lehet mozizni. Ha a paneltömb egészét nézem, akkor villog.
Mindenhol ugyanaz a tévémûsor megy és olyan, mint ha robbantanának a házon belül, mint ha az egész tömb belül üres lenne és felrobbanna benne egy bomba hangtalanul.
Látom, ahogy vacsoráznak, ahogy hevesen gesztikulálnak és veszekednek, áthallatszik, ahogy üvöltenek egymással. Mire nincs már megint pénz?
A fél ház totál részeg, kéne egyszer egy statisztikát készíteni a ház kiömlõ nyílásaiból. Mit tartalmaz a lefolyó? X mennyiségû sör, x mennyiségû tömény, mosópor x kg, ondó, szárazanyag tartalom, mindenki húst evett tegnap? Ilyen jól éltek?
Láttam, hogy verik a gyereket, az meg ráesett az ágyra és ordított, azért is kapott, az apja a hasára fektette a gyereket és ütötte-verte a hátát. Õrültek háza mindegyik tömb és mindegyiknek más a szaga. Hülyébbnél hülyébb emberek lakják, önzõek és fásultak.
Képesek sietni csak, hogy ne kelljen köszönni. Pedig elég lenne egyszer elmondania, hogy ne haragudjon, nincs kedvem köszönni.
Én felvállalom, hogy milyen vagyok, nem szoktam színészkedni. Vagy is hazudok, szinte minden nap, hogy ne lássák be vagyok állva, mint a kampós szög.

Ennél egyelõre nem tudok jobbat, e nélkül meg már nem megy.
Lelkileg váltam függõvé, minden nap úgy ébredek, hogy ma nem kéne szívni, kéne egy kis pihenõ, hogy észhez térjek. De mindig történik valami, ami arra késztet, hogy fogjam a pipám és beforduljak vele a sarokba.
Csak a hangoknak élek s azok azt mondják, hogy pipa, ripa, beparipa háhhh.

[gabor_b]

Udvüzlet Guga hívõk!  :Ð

Csak hogy idetaláljak.

[guga]

Idézet: gabor_b - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 18:56

Csak hogy idetaláljak.

Mi sem tudjuk hol vagyunk

[J ▪ B]

Idézet: guga - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 17:36

De egyedül anyaanya vágta le, hogy mirõl vakertam :Ð

Nem igaz, mert lejott nekem is, csak szerettem volna finoman utalni ra, hogy minden 10. hsz-ben fel kilometeres szovegeket irsz, mikozben az egyertelmu fogalmazassal nemi problemad van

[Zo'Mac]

Idézet: EGOKA - Dátum: 2008. márc. 11., kedd - 15:52

Errõl nem szól a fáma, de szerintem is az.

Viszont a zene jó!

Hát azt hagyjuk mit nevezünk zenének, ez igen messz áll attól.
Egyik jobb mint a másik.