Idézet: Csücsök - Dátum: 2012. 07. 19. 07:46
Rendszeresen hajtok fel a Nyíregyet elkerülő szakaszra. 10-ből 11 úrvezető ahogy látja, hogy vége van a folytonosnak, már megy is a külsőbe, hiába jönnek "mögötte" (mármint a pályán a külsőbe). Oszt ha valaki (

) meg tovább megy a gyorsítóban, aka jobbról előz (jelezvén, hogy nézdmá milyen hosszú a gyorsító) és elé sorol be (esetlegesen úgy, hogy ő másszon be a belsőbe), kezdődik a lámpázás, eccerkéccer a kürt hangerejének mutogatása.
Erről eszembe jutott egy esetem... kiváncsi volnék a véleményekre.
Gondolom sokan ismerik a 4-es főút albertirsai szakaszát (Budapestről Szolnok felé), ahol gyakorlatilag a felüljáróról lejövetel után be kell sorolni a 4-esre, ami Dabas felől egyenes szakasz.
Több autó jött egyszerre, én középen voltam, az előttem lévőnél hamarabb soroltam át (nem sokkal a záróvonal megszűnte után), mert semmi nem jött Dabas felől, míg ő valamiért nem jött ki. Mögöttem is ugyanezt tették, mint én.
Előttem a sofőr kétszer próbált meg besorolni elém, de mindkétszer visszarántotta a kormányt, pedig volt helye, hisz nem állt szándékomban legyorsulni, sőt az első próbálkozása után még lassítottam is. Végül elfogyott a besoroló sáv, így neki lassítania kellett (mutogatás, puffogás, pofázás).
Én nem éreztem magam hibásnak... nem tudom, van-e szabály arra, hogy nem lehet kisorolni, míg az előttem lévő nem teszi meg?
(Végül a 2x2 sávos emelkedőn padlógázon, dudálva, integetve visszaelőzött.)