Idézet: guga - Dátum: 2015. 06. 08. 19:48
Hozzáállás kérdése, amikor a doki meglátta a ct eredményemet, azt mondta, hogy innentől egy bevásárló szatyrot sem emelhetek meg
Mondtam magamban, hogy anyád, nem tudod ki vagyok, hazamentem, s szemléletet váltottam, nincs szükségem a gerincsérvre, ezért nem érdekelnek a társadalmilag elfogadott szabályok, ami alapján betegnek nyilváníthatnak, s futhatom a köröket, melózni, élni akarok. Így is lett.
De vannak a környezetemben gerincsérvesek, mondom neki gyere át és próbáld ki a denevérpadot, amikor szükséges napi 20 percet lógok rajta, hozzáteszem már egy ideje nem használom.
Aztán jön a nyafi, hogy ő nem bírja a lógást, mert a fejébe száll a vér, meg blablabla. Elfogadta a helyzetét, nem kíván rajta változtatni, erőfeszítést tenni, mert betegnek lenni kényelmesebb megoldás, hisz törődnek vele.
Járt itt vendégségben egy pszichológus, és ment a beszélgetés tök más témáról, egyszer csak megjegyezte, hogy bármibe lefogadja, hogy én nem fogadok el orvosi segítséget. Bólogattam, hogy ez így van, ha megtehetem. Kivéve baleset meg egyebek. Azokra a gyógynövények csak később vonatkoznak, mint felépülés, de remélem soha nem következik be.
Jó, hát egy doki az nem doki.
Van ismerős csaj, neki is CT-ztek, aztán azonnal műteni kell. Mondom kérdezz meg még egy-két dokit. Végén kiderült, dehogy kell műteni.
És persze tarthatod magadat formában, meg próbálhatod kitolni a lerobbanást, ameddig lehet, akár nagyon sokáig is. Meg a pozitív szemlélet is jó dolog.
De ha egyszer olyan állapotba kerül a gerincsérved, hogy nyom egy ideget és lebénulsz, akkor baszhatod a pozitív életszemléletet.

Súgó
A téma zárva.















