[Gabibácsi]

de legalább vitte volna valamire az életben

[J ▪ B]

Idézet: Gabibácsi - Dátum: 2012. 03. 05. 19:37

de legalább vitte volna valamire az életben

Vitte. Neki valami labszagu vagy milyen csalad kellett, miutan benyitott villanyszamlaskent egy kecoba, aztan most mar van neki
Meg van cege, ami nincs, meg jobbnal jobb tervei, csak nem tudom, mi a kisfaszomnak, ha jon a vilagvege. Bonyolult dolgok ezek, na.

[Jahno]

Majd hétvégén olvasok, addig belenéztem a belenéznivalóba, oszt csak írok:

http://malackaraj.hu...-i-resz-alapok/

[guga]

Beparipával sínen vagyok, majdnem rábasztam, amiatt, hogy eleinte nem regénynek szántam és kiraktam a netre az első néhány fejezetet. Emiatt két kiadó elküldött a búspicsába. A harmadik már észnél volt, és azt mondta, hogy ez jó. Ma fogtam bele a következő regényembe, első fejezet, tanultam a Beparipa hibájából, soha és sehol nem fog belőle megjelenni egy betű sem, a címét sem tudom egyelőre.

Veletek megosztom, mert ti legalább bunkó parasztok vagytok és didymant, ha megkérem, pár nap múlva törli a hozzászólást. Csak, hogy lássátok mekkora fejszébe vágtam. Első fejezet:

2012. március 5. 13:54
Én a guga vagyok, ez pedig egy igen bonyolult regény (lesz). A legegyszerűbben úgy tudnám felvezetni, hogy vagyok én, aki írja, de nem vagyok benne biztos, hogy rendelkezem oly mértékű felkészültséggel és lexikális tudással, hogy ezt az igen bonyolult regényt megírjam. De engem nem abból a fából faragtak, hogy ilyen apróságok eltántorítsanak a célomtól.
Kitaláltam egy írót, aki teljesen biztos, hogy ezt a regényt meg tudja írni, mert már befutott és sikeres író. A regény témája pedig egy 1800-as évekbeli világítótorony, Phare de La Vieille, egy aprócska sziget, tényleg pici, csak is a világítótorony van rajta és benne egy ember, aki gondoskodik róla, hogy éjjel a hajósok el ne tévedjenek a kereskedelmi útvonalon.
A regény erről az emberről fog szólni, hat hónap magány, s havi egyetlen alkalommal kiköt nála egy hajó, friss vizet és élelmiszert hoz. Majd hat hónap után leváltják. Erről a hat hónapról lesz szó. Jól hangzik?

Az előző regényemben (Beparipa) is igen nehezen találtam megfelelő nevet a főhősnek, aki végül Felhő Tamás lett. Most még nehezebb helyzetben vagyok, mert nem csak a főhős nevét kell kitalálnom, aki ugye eleve nem lehet magyar, hanem az íróét is, aki a regényt megírja.
Az íróhoz már van egy karakterem, a figura létezik, beszéltem is már vele, nem író a foglalkozása, de valakit ide kell rángatnom, hogy te leszel az és kész. Remélem, nem jön rá, hogy róla mintáztam. Kezdjük a főhőssel, aki a világítótoronyban fog eltölteni hat hónapot. Férfi, életkorát tekintve 35 éves, alacsony, 162cm magas, rövid barna haj, erősen borostás, vastag szemöldök, kemény arc, harcedzett, sokat látott, sokat szenvedett a neve pedig legyen Cletus Coquet.

Az író 55 éves, agglegény, de azért bőven vannak nőügyei, fiatalos lendületű, határozott, keveset szól, azt is inkább utasítás szintjén, nem kedves ember, de a zárkózottságának megvan az oka, mindjárt belelesünk, hogy jobban megértsük, mit takar az őszes halánték és a minden reggel akkurátus mozdulatokkal frissen borotvált arc, amit drága arcszesszel hint. Lapogatja az arcát finoman, enyhén felszisszen, sokáig nézi magát a tükörben, elégedett önmagával.
Kilép az ajtón, középszerű autója van, 5 évente lecseréli, csak a márka marad. A luxust nem szereti, felesleges felhajtás, a kényelemre utazik. Elegáns és diszkrét megjelenés, tiszta és ügyel mindenre kínosan. Finoman csukja be a fekete Maserati ajtaját. Az első mozzanat mindig ugyanaz és ezen évek óta nem változtat, Mike Oldfield Crises c. lemeze. Otthon van egy falnyi cd lemeze, de az autóban csak ez az egyetlen. Finoman kigurul az utcára, a kaput nyitva hagyja, ahogy a lakás ajtaját is, csak egy órára megy el, amíg friss élelmiszert vásárol aznapra. Ez a környék kihalt, soha nem jár itt senki, pont azért választotta magának ezt a házat. A legközelebbi falu Legénd, pont olyan távolságra, hogy a déli harangszót még hallja.
A falubeliekkel nem kommunikált, ha áthajtott a falun csak megnézték, de soha nem intettek neki, mint jó ismerősnek.

Rétságra tartott, rendelt egy csomagot, postán maradót. A rétsági posta ostoba helyen van, nem lehet parkolni. A város eleve a létezés és nem létezés határán billeg. Az ablak mögött csinoska tanonc, ügyelt rá, hogy a mellei odavonzzák a férfitekintetet. Mire a csinoska tanonc megkérdezte, hogy mi is a neve? Addigra lezavart vele gondolatban egy menetet, mindenféle pózban kipróbálta és már majdnem elárulta magát. Hogy mi? Hja, itt az igazolványom, Zólyomi Zoltán, a csinoska előrehajolt az üvegablakhoz és elvette az igazolványt a kezéből, finom ujjai voltak, mindenképpen érezni szerette volna a bőrét. A tekintetét végig a csinoska mellén tartotta, nehogy szem elől tévessze.
Ahhh, igen, tényleg van egy csomagja, egy pillanat, rögtön hozom és ezzel felállt, s ahogy arra számítani lehetett, igen formás harapdálni való fenékkel rendelkezett.

A csinoska, mint ha érezte volna a levegőben életre kelt feszültséget, a szája szegletében kaján vigyorral tért vissza és illegetve, megvidámodva huppant le újra a székre. Ez utánvét, gondolom, tudja… az a kis hatásszünet, ahogy a férfira nézett, abban az egy másodpercben benne volt egy vacsorameghívás, egy szál piros rózsa, a férfi saját maga főz otthon, előtte lefürdenek, egymásnak esnek, s utána elszívnak egy szál cigarettát, megisszák a maradék pezsgőt. A lány megkérdi, hogy itt aludhatok? Persze, maradj csak nyugodtan, majd reggel beviszlek időben, mire felébredsz az asztalon a specialitásom, omlett Zólyomi módra.
Mennyi lesz pontosan? Nem azért kérdezte a csinoskától az összeget, mert nem tudta, pontosan lelevelezte a dealerrel és tételesen, csak húzta az időt, hogy lássa még azt a kis buja mosolyt a szája szegletében. Tudta, hogy esélye sincs a csinoskánál, hisz ősz a halántéka, a csinoska meg akármilyen gömbölyded alkatrészekkel is rendelkezik, nem biztos, hogy betöltötte a 18. életévét.
A csinoska kacérkodott továbbra is és kidüllesztette a mellkasát, tetszett neki a férfi mohó pillantása, vágya, látta, nem tudta nem észrevenni. Gyorsan bevasalta a tekintetet, aztán végre kinyögte, hogy 39.500 Ft. lesz, majd csiklandós hangon megjegyezte, hogy vajon mi lehet benne, hogy ha ilyen könnyű?
A férfi a kérdésre nem válaszolt, a lány kezébe rakott 40.000 Forintot és egy kézcsókommal elköszönt, a lány pedig nagyon sajnálta. Egész jól indult ez a hétfő számára.

Zólyomi a csomagot az anyós ülésre helyezte, kedve lett volna itt és most feltépni, beleszimatolni, de ügyelnie kellett a látszatra és a diszkrét, kifinomult, udvarias, és kikezdhetetlen megjelenésre. Az út hazafelé pont egy májkoldfildnyi, főleg ha lassan vezet. Bánkig még istenes az út minősége, de onnan akkora kátyúk vannak, hogy elefántcsordák úgy tűntek el, mint századelőn a katonai repülő és hajórajok a Bermuda háromszögben. Megfontoltan vezetett, úgy is vásárolt. Pontosan tudta, hogy milyen kenyeret, s milyen húst, s mit főz ebédre. A hentesnél vett sertésbordát, orrában érezte a konyhában terjengő illatot. Sok hagymával, fokhagymával és zöld fűszerek, amiket nagyon szeretett. Bazsalikom, majoranna, oregano, kakukkfű, mesterien főzött, alaposan és mániákusan, fejedelmi étkezéseket gyakorolt otthon egymagában.

Gondolkodott rajta, hogy szerez egy kutyát a falubéliektől, hogy legyen házőrző, nem a kutyával volt gond, hanem a falubeliekkel. Egy régebbi regényéhez rászánta magát és elment a templomba, hogy valami megszállja, hangulat, amiről éjszakákon át írhat. Beült a hátsó padba, halálosan unalmas pap, az asszonyok feketében, a férfiak elkülönülve, rémes volt, ahogy énekeltek, egyetlen üdítő dallamsort sem talált benne. Ha Isten létezett volna, ott és akkor kötelességének érezte volna, hogy megjelenjen, s ahogy Jézus kizavarta a kufárokat, Isten is korbáccsal kergette volna ki a kötelességtudattól és képmutatás által vezérelt falusit, hogy húzzatok innen a bús picsába! Ne szomorítsatok!
Ült a hátsó padban, hűvös volt, a prédikáció senkit sem érdekelt, a papot a legkevésbé.
Azt figyelte, hogy van e olyan asszony a padsorokban, akihez lenne kedve.
Amelyik sűrűn forgolódik, les, firtat, de úgy, hogy senki se vegye észre. Aranyos pofikája van, kár, hogy a kendő a fején csadorként hat, eltakarja a haját, pedig van benne még tűz, nem hiába tekergeti a nyakát. A férjének biztos kicsi a nemi szerve, ha egyáltalán van férje.
A pap belekeveredett valami matematikai egyenletbe és zavarodottan elővette a papírját, szamárvezető, pár pillanatig a beállt csöndben, amíg belekapaszkodik a következő mondat első betűjébe, a padsorok illedelmesen megreccsentek.

Úgy döntött, hogy nem lesz kutya. Kapu nyitva, begördült, be sem csukta maga után, bár tartott tőle, hogy egyszer csak valaki megzavarja hívatlanul a magányát. A lakás nyitva, sajnálta volna az ajtót, ha feltörik. Úgy volt vele, hogy vigyenek, amit akarnak, nagy értékek nincsenek, sem ékszerek. Inkább könyvek, rengeteg zenei cd, egy elég komoly hifi berendezés és a fotelek, amibe néha bedőlt. A regényírás nem szalagmunka, vagy van mondanivaló, és akkor dől belőle a szó, vagy erőlteti, olyankor pontosan érzi, hogy nem kell írni, nem szól semmiről. A délutánját még nem tudta eldönteni, hogy milyen véget fog érni. Szerette az olyan reggeleket, amikor úgy ébred, hogy órákon át írt, és mélységes szégyenérzet lesz úrrá rajta, marja a lelkiismeret, mert olyan mélyre ásott, olyan dolgokat megírt.
Belépett a konyhába és a sertésbordával indított. Szép darab, bele illatolt hosszasan. Kikészítette a késkészletet, hagymát aprított vágódeszkáján, lilát is és vöröset, fokhagymát apróra, vékony szeletekre. A húst beirdalta és a saját fűszerkeverékével bedörzsölte, egy csöppnyi vizet engedett alá és feltette a tűzhelyre. Fatüzelésű, régimódi sparhelt, imádott rajta főzni és megmelegedni mellette. Lefedte a húst, hogy a saját zsírjában süljön, s lesétált a pincébe, keresett hozzá illő bort. Több hordó is rendelkezésére állt, s rengeteg palack különlegesség. Vöröset gondolt mellé, meg is csapolta a hordót, egy pohárkával felhörpintett, csak megízlelte, pont jó, érezni, hogy zamatos, gyümölcsös és a hordó íze is, passzol. Nem tagadta le önmaga előtt, hogy hedonista, szerette az életet, elégedett volt, semmi sem hiányzott az életéből.

Étkezni a szobában szokott, egy kancsó bor, hideg napokon kandalló, napszakhoz, hangulathoz illő bakelit lemez, az étel az asztalon. A legtöbb időt azzal töltötte, hogy kiválassza, milyen zenét hallgasson. A bakelit lemezek különleges státuszt foglaltak el az életében, bakelit lemezt hallgatni szertartás. A sorrend úgy kezdődött, hogy megtervezte az ételt, önmaga volt a komornyik, felszolgálta az étket, felszolgálta a bort, majd elkezdte lapozni a bakelit lemezeket. Egy NAD lemezjátszója volt, Roger Waters: Amused to death albumát emelte ki. Leült, belekortyolt a borba, finom zene, finom bor, finom étel, a szájában az első falatok hmmm. Elégedett volt. A zene lassú és megnyugtató volt számára, kifejezetten kellemes volt rá étkezni. S, ahogy egyre távolodott időben és a tányér is üres lett, érezte, hogy írnia kéne, a fejében már ott voltak a részletek, milliónyi puzzle darab, ami arra várt, hogy kirakja. Mint egy történet, amit visszafelé játszanak le. Az ő fejében egy regény úgy kezdődött, mint ha betörtek volna egy ablaküveget. S szilánkonként újra összerakja. Soha nem volt meg egészben, csak egy érzés, ami mentén halad, ami katarzisba csap át a végén, s kerek lesz, egész. Ezért szerették a könyveit. Különlegesen írt, ahogy senki más, egyedi megfogalmazás, de ahhoz, hogy mindezt elő tudja adni, megjárta a poklok poklát.

Tudta, hogy miről szeretne írni, a fejében volt rengeteg részlet és hangulat, csak még nem dördült el a startpisztoly. Leült a számítógép elé, legépelt egy sort, leírt egy dátumot, hogy 1845, Franciaország, Bretagne partjainál, Gorbella szikla. Aztán eszébe jutott, hogy lehet hibás a dátum. Felpattant, felütött néhány lexikont, nem találta és egyre idegesebb lett, hogy még elkezdeni sem tudja. Lehajtott mérgében egy pohár hűvös bort, aztán még egyet. Majd felfigyelt a zenére, megkapó, ahogy a hölgy énekel, az egész, ezt most nem lehet kihagyni. Leült, végül is nincs veszve semmi, még nem a regény felénél tart, ez csak az első mondat.
Kikapcsolta a számítógépet és átadta magát a zenének. Megvárta, amíg vége van a számnak és kikerül a hatása alól. A lemezjátszó karját finoman felemelte az olajnyomású karral, hogy majd innen folytatjuk, ne menj sehová.
A csomag.
Feltépte és elégedetten konstatálta, hogy grammra pontosan annyi, ahogyan megrendelte.
Az ő pozíciójában nem kockáztathatott, hogy az utcán vásárol drogot.
Mindig ugyanazt rendelte, mindig ugyanattól, 10 gramm fű, 5 gramm speed és egy kis varázsgomba. A fű jó volt mindenre, a speed csak akkor kellett, ha elkapta a gépszíj és nem akart a fáradtságról tudomást venni. A gombát különleges napokra tartogatta, amikor végképp elakadt. Nem tudta hogy folytassa, improvizálni sem tudott. Nem segített a bor, a finom étel, sem a zene, sem a fű. Lenyelt egy kis gombát, miután hatott felszívott egy csík speedet és bort is ivott, majd a maradék füvet, amit az asztalon hagyott szétszórva, mindet elszívta.
Miután azt sem tudta, hogy ki fia borja, s hogy milyen zene szól, s hogy melyik bolygón van, meg az élet mélységes kérdései helyett megjelent a gyermeki rácsodálkozás, utána aludt egy nagyot. Örült ennek az állapotnak, hogy egyedül van, megteheti, s nem szól rá senki, nem zavarja senki. Egyedül ébredt, imádta a magányt, nagyon beteg volt és leharcolt.

Kinyitotta a szoba ablakát, madarak csicseregték, hogy napfény, hunyorgott, főzött egy hatalmas adag kávét. Reggelire szalonnás tojás, jó alaposan megduplázva fokhagymával. Bekapcsolta a tévét, valaki nagyon meg akart ölni valakit, átkapcsolt és ment a bűnügyi hírek, rengeteg halott, átkapcsolt és hogy a politika tulajdonképpen, átkapcsolt és valami szakállas buzi, akinek sohasem volt gyereke, de pszichológus, átkapcsolt és rájött, hogy fárasztó, erre az egészre nincs szüksége. Bekapcsolta újra a hifit, a bakelit újra elindult onnan, ahol tegnap abba hagyta, arra sem emlékezett, hogy mikor került ágyba, meg milyen gondolatokkal.

Sétált egyet a ház körül, körben dombok és tölgyes, sehol egy ember, csak a természet, ujjai már bizseregtek, alig várta, hogy bekapcsolja a számítógépet. Pontosan tudta, hogy ki az az ember, akivel szemben áll, akinek a magánya olyan fájdalmas, hogy fél évre egy világítótoronyba menekül. Cletus Coquet, aki 35 éves, alacsony, 162cm magas, rövid barna haj, erősen borostás, vastag szemöldök, kemény arc, harcedzett, sokat látott, sokat szenvedett, s most válaszokat keres. Vett egy mély levegőt, beleszippantott, az erdőbe is besétált volna mélyen, de Cletus Coquet integetett, hogy gyere már, gyere, írjál le, kelts életre!

1882, Gorlebella szikla, Cletus, akkor még börtönben ült emberölésért, és fázott a lába, próbálta beledugni a szalmába, de akkor meg a kő hidege járta át, didergett.
Az Idős Hölgyet akkor kezdték el építeni a hajósoknak, a megnövekedett kereskedelmi forgalomra való tekintettel szükség volt még egy világítótoronyra.
Cletus pontosan akkor szabadult, amikor kiszögelték a hirdetőtáblát, embert keresnek a világítótoronyba, igen kemény munka és veszélyes. Jó pénzt ígértek, jelentkezett. Azt sem kérdezték kicsoda, micsoda. Szedje össze reggelre a cókmókját és legyen a kikötőben. Egy árbócos várta, rakodták be az árut. A legfinomabb sajtokat, borokat, vitték más francia kikötőkbe, őt meg a szigetre, ami nem is sziget, csak egy pici szikla hatalmas hullámokkal. Tudta, hogy mit akar, nem akart embereket látni maga körül. Magányra vágyott, sajgott a lelke és bárkivel találkozott, csak még jobban megterhelte. Cletus még nem tudta mi az a lélek, de tudtán kívül azt kereste, a lelkében, amiről nem tudott hogy létezik, támadt egy űr, a magánnyal kívánta betömni.

Kikötöttek a szigeten, ami valójában egy szikla, a Gorlebella és föléje tornyosult az Idős Hölgy, a világítótorony. Sokat nem vacakoltak vele, kirakodtak, elmondták, hogy mi a teendője, ott az olaj, ott az élelmiszer, ott a szoba, havonta egyszer jön a hajó kikötni és hoz friss fizet. Érezd jól magad és már dagadt is a vitorla.
Cletus megilletődötten nézett a távolodó fregatt után, nem tudta mit vállal, de bízott benne, hogy ezen a csöppnyi sziklán és a magány megoldja azt a lelkiproblémát, amiről nem is tudott, hogy létezik. Csigalépcső, fehérre meszelt, hideg falak, fapriccs, az ablakból lenézett és vastag hullámok nyaldosták a sziklát. Hamar otthonossá varázsolta a csöppnyi kerek szobát. Rengeteg könyvet hozott magával, egy bőröndnyi dohány és szivar, két hordó bor, szárazbab, sózott húsok, s ha a kedve úgy tartja, akkor gyűjthet kagylót, vagy rákászhat, vagy csendesebb időkben van itt egy háló. Éhen halni nem fog.
Estig még van ideje, eldőlt a priccsen és bámulta a mennyezetet, kívülről sirályok visítozása, a tenger morajlása, monoton, ismétlődik. A mennyezeten megjelent egy kérdőjel. Biztos, hogy erre vágytál? Nem félsz?

Zólyomi itt megállt és elgondolkodott. Rájött, hogy olyan ponthoz érkezett, hogy valami ólomsúlyú és időtálló mondanivaló következik, ami a saját életéről szól. A kérdés nem légből kapott, ő is egy világítótoronyban lakik önként száműzetve, de miért? Mi történt, hogy ide menekült, s miért érzi itt jól magát, mitől helyes ez, vagy ki kérdőjelezi meg? Elégedett.
De valamikor nem volt az, kereste a gócpontokat az életében, ami alapján úgy döntött, hogy emberektől távol, s miután biztos volt benne, hogy így lesz a legjobb.
Melyik volt az első mozzanat, fájó pillanat? Cletus is azért vállalta el azt a munkát, azért menekült el, hogy az emberektől minél távolabb legyen, hogy ne bántsák.

Ha az első nem is jutott eszébe Zólyominak, a második, vagy a harmadik biztosan. Őszinte és nyílt volt, emberséges, kedves. Elutasították, belerúgtak, eltiporták. Akár egy mozi, megelevenedtek a képsorok, gonosz, buta és kishitű emberek vermébe esett. Megalázták, bántották, hátat fordítottak neki, leköpték, és olyasmivel vádolták, amit soha nem követett el.
A keserűség a hatalmába kerítette, kétszer is meggondolta, hogy leírja e, amit gondol valójában, s hogy megszemélyesítse e vagy hagyja a fenébe. Töltött egy pohár bort, aztán még egyet, a bakelit sercegett, az ujjait a klaviatúra fölé helyezte, gondolkodnia sem kellett. A hideg veríték futott végig a hátán, újra átélte az emberek gonosz és mélységes gyűlöletét, az ujjai önálló életet éltek. Ő csak ott volt és tartotta a kezét.

Cletus, türelmetlenül dobolt a mellkasán, a mennyezet már nem elégítette ki a kíváncsiságát, túl fehér volt, túl tiszta, be akarta mocskolni magát. Felcipelt egy kisebb hordót és egy göngyöleg sózott húst. Nézett jobbra, nézett balra, azt sem tudta melyikkel kezdje, tyúk vagy a tojás? Beleharapott a húsba, nagyon sós volt, muszája volt inni rá, a bor meg kívánta a húst, muszája volt harapni rá, az meg olyan sós volt, hogy muszája volt inni rá. Magáról megfeledkezve leállatiasodott, aztán tapogatta a szívét, hevesen dobogott. A só és a vörös bor, nem akart róla tudni, tök részeg volt, rengeteg bort megivott. A saját horkolására ébredt és arra, hogy kiszáradt a szája, a tenger ugyanúgy morajlott, a sirályok sem távoztak.
Vizet kívánt, lebukdácsolt meggyalázva a csigalépcsőn, hideg fehér falak, jól esett érinteni, aztán az arcát belemártotta a tengervízbe, a hullám beterítette a fejét, rákok futottak szerteszét.

Esteledett, megtöltötte a torony lámpáját olajjal és begyújtotta. Hatalmas lánggal égett, olyan hőt termelt és úgy izzott, hogy menekülnie kellett, csak arra kellett vigyáznia, hogy az olaj ki ne fogyjon. Hívogatta a fapriccs és a mennyezet, a tenger továbbra is mondta a magáét, de a sirályok már messze jártak, csak a tenger zúgott. Kereste a válaszokat, a világítótorony fénye a mennyezeten körtáncot járt és pislákolt, mint egy gyertya, úgy pörögtek körbe, ahogy a celláját járta napról napra. Egyik sarok, másik sarok, keresett valami érdekeset, bele kellett nyugodnia, innen nem szabadulhat, hiába nem ő ölte meg. Oroszlán jár így fel s alá a ketrecében, emberek meg bámulják, majd feladja, leül egy sarokba és liheg, az emberek meg rácsodálkoznak, hogy nézd milyen aranyos, de kedves kis jószág. Cletus elméjében újra és újra lejátszódott az a pillanat. Egy sötét sikátorban sétál, léptei nyomán patkányok menekültek, orrában mosott ruha illata, igazi francia, a kikötőből bűzös szagot hordott a szél, s a matrózok halovány ordítozását, ahogy rácsaptak egy szoknyára, hogy ejjj kisanyám.

Utána se kép, se hang, arra ébredt, hogy ütlegelik a katonák, egyenruhások szidalmazzák és azt állítják, hogy azt az embert ős szúrta le. Mellette egy őszes, idős ember, a szemei még nyitva és a szája is, mint, ha mondani akarna valamit. Vértócsában feküdt, a katonák azt állították, hogy voltak szemtanúk, akik látták, hogy küzdöttek egymással. Hiába mondta nekik, hogy soha sem láttam ezt az embert! Elcipelték, berácsozták, elítélték, megverték, éheztették, fagyoskodott és betegeskedett. De túlélte, s most itt van, hat hónapig ez a menedéke, itt senki sem bánthatja, nem szólhat hozzá, el vannak zárva tőle, végre szabad, megmenekült, senki gonoszsága nem érheti utol. A mennyezet átvette a torony fényét, már nem izzott, egyenletesen égett, s egy angyalt ábrázolt, szárnyai voltak, egyébként semmi, csak odaképzelte. Félálomban magára húzta a lószőr pokrócot és arról álmodott, hogy ő egy nagy király, ült a trónján, s meg sem mert szólalni, el sem hitte, hogy ő király lehet, várta a pillanatot, hogy mindjárt ellene jönnek, s letaszítják a trónjáról, mert nem tud uralkodni másokon.

Kezded már érteni, hogy miért bonyolult megírni egy olyan regényt, amit valójában én írok, de mivel pontosan tudom, hogy tehetségtelen vagyok és felkészületlen, így ki kell találnom magam helyett egy alkalmas személyt, akit mindenki elfogad, s ha rá gondol, akkor nem is kérdéses, hogy valójában meg tudja írni ezt a regényt. A mondat végéről hiányzik a kérdőjel.
Ilyen regényt megírni azért is jó, mert nem az enyém a felelősség, aki megírom, hanem azé, akit kitaláltam, így aztán egyáltalán nem aggaszt, ha rosszul sikerül.

[guga]

Idézet: PolaR - Dátum: 2012. 03. 05. 18:02

Csak a pia beszel belole

Ha lebaszok a gépem elé egy láda sört és itt hagyom egy napra, hozná a szintet

[guga]

suna

!

[guga]

Mi a helyzet gyurlaci, möhögjél már hozzá csak lesel itt, mint valami 20 forintos peepshowban

[guga]

gúdnárt vagy mi, jó éjt, good night ezzel a képpel, birkanyírás, tollfosztás és sikerre vagyunk ítélve

http://vasnepe.hu/im...0d-329db2ea6699

[blueboi69]

Idézet: guga - Dátum: 2012. 03. 05. 22:05

gúdnárt vagy mi, jó éjt, good night ezzel a képpel, birkanyírás, tollfosztás és sikerre vagyunk ítélve

http://vasnepe.hu/im...0d-329db2ea6699

Ennyi debilt

[J ▪ B]

Idézet: Jahno - Dátum: 2012. 03. 05. 20:00

Majd hétvégén olvasok, addig belenéztem a belenéznivalóba, oszt csak írok:

http://malackaraj.hu...-i-resz-alapok/

Engem nem erdekel a tema, de azert elolvastam. Jol tettem, ebben olyan beszolasok voltak, hogy sirtam a rohogestol
Faszom gugaja ilyeneket irna az unalmas, buzi kabszeres faszomsagok helyett, meg meg is ertenem, hogy van rajta kivul mas is, akinek bejon

[blueboi69]

Idézet: PolaR - Dátum: 2012. 03. 05. 23:14

Engem nem erdekel a tema, de azert elolvastam. Jol tettem, ebben olyan beszolasok voltak, hogy sirtam a rohogestol
Faszom gugaja ilyeneket irna az unalmas, buzi kabszeres faszomsagok helyett, meg meg is ertenem, hogy van rajta kivul mas is, akinek bejon

Én azért nem sírtam a röhögéstől, de egyszer, talán kétszer elmosolyodtam. Igaz irás, meglesem a következős is, ha lesz.

[Jahno]

Idézet: PolaR - Dátum: 2012. 03. 05. 22:14

Engem nem erdekel a tema, de azert elolvastam.

Folytatásos ez is.

Tojás: http://malackaraj.hu...rul-ii-a-tojas/
csibék és a kakas: http://malackaraj.hu...bek-es-a-kakas/

[J ▪ B]

Idézet: blueboi69 - Dátum: 2012. 03. 05. 22:23

Én azért nem sírtam a röhögéstől, de egyszer, talán kétszer elmosolyodtam.

Mert buzi vagy, Te csak annak tudsz orulni, ha tovig benned valami kigyurt kancigany retkes dakoja

[J ▪ B]

LSO

[JonesC]

Középszerű maserati. Meg a speed. Te jó isten. Kevés lesz a lendület megugrani

[guga]

Idézet: JonesC - Dátum: 2012. 03. 06. 07:49

Középszerű maserati. Meg a speed. Te jó isten. Kevés lesz a lendület megugrani

Egy 5 éves Maserati mióta felsőkategóriás luxusjárgány? Mondjuk típust nem írtam, de kifejezetten középszerűre gondolok.
Aki megteheti, hogy vásároljon magának egy luxus járművet, de nem teszi meg, nyilván oka van.

A speed, leírtam, hogy ha elkapja a gépszíj és írna mint a szélkerék, akkor ahhoz nyúl, és olyankor napokig ébren van és csak pötyög hol a gond?
Nem irreális sehonnan.

[blueboi69]

Idézet: PolaR - Dátum: 2012. 03. 06. 00:41

Mert buzi vagy, Te csak annak tudsz orulni, ha tovig benned valami kigyurt kancigany retkes dakoja

Én csak annak örülnék, ha téged répáz meg 3-4 kancigány.

[blueboi69]

Idézet: guga - Dátum: 2012. 03. 06. 09:06

Egy 5 éves Maserati mióta felsőkategóriás luxusjárgány? Mondjuk típust nem írtam, de kifejezetten középszerűre gondolok.
Aki megteheti, hogy vásároljon magának egy luxus járművet, de nem teszi meg, nyilván oka van.

A speed, leírtam, hogy ha elkapja a gépszíj és írna mint a szélkerék, akkor ahhoz nyúl, és olyankor napokig ébren van és csak pötyög hol a gond?
Nem irreális sehonnan.

Még ne töröld le, majd csak később lesz időm elolvasni.

[J ▪ B]

Idézet: blueboi69 - Dátum: 2012. 03. 06. 08:07

Én csak annak örülnék, ha téged répáz meg 3-4 kancigány.

Hat ezt buktad

[JonesC]

Idézet: guga - Dátum: 2012. 03. 06. 09:06

Egy 5 éves Maserati mióta felsőkategóriás luxusjárgány? Mondjuk típust nem írtam, de kifejezetten középszerűre gondolok.
Aki megteheti, hogy vásároljon magának egy luxus járművet, de nem teszi meg, nyilván oka van.

A speed, leírtam, hogy ha elkapja a gépszíj és írna mint a szélkerék, akkor ahhoz nyúl, és olyankor napokig ébren van és csak pötyög hol a gond?
Nem irreális sehonnan.

Keressél már nekem itt egy középszerűt: http://www.maserati.com/. Amúgy meg maseratiba nem kerül speed, max kokain.