Idézet: zetor2000 - Dátum: 2015. 10. 30. 18:05
Én megpróbálom összerakni a képet, ha nem lenme mminden villany.
Adott a cég, aki Gugát alkalmazz(t)a (?), és kikézbesítette a csehszlovákokhoz. Őneki az lett (volna) a feladata, hogy másokat betanítson a vele kötött szerződés ideje alatt. Mivel a cég, ahova Guga közvetítve volt, nem tudott/nem akart embereket toborozni, akik a szórópisztoly kezelését szerették volna betanulni, Gugára meg a haverjaira maradt a feladat. A pénzt megkapták, mert a közvetítő cég kialkudta, a foglalkoztató cég meg benyalta. Ráadásul a melónak haladnia kellett.
Szerintem még valami kafetéria jellegű dolog is lehet(ett volna) a dologban (béren kívüli juttatás), ez volt az, amit a szobatárs említett, és rohamléptekben, KP-ban kifizettek neki. Aztán láthatták, hogy ez a pár (ön)fényező ember jól dolgozik, meg van rendelés, befogták őket 8-12-16 órára, mert azt a pár eurocentet simán kiköhögte a cég nekik, ők meg örömmel mentek éjszakába nyúlóan melózni. Vagy piros.
Most, hogy csökkent a rendelés, a meló visszaesett, a jólfizetettektől meg kell válni (lehet is, lejárt a 3 hónapos szerződés), jöhetnek e bérrabszolgák jóval olcsóbban. Azt, hogy milyen lesz a munka, most ne említsük, pár autóról hallottam, nem volt mindegy, melyik műszak szerelte össze, és milyen nap.
Ez így kerek, ahogy szépen összeraktad. Egyrészt 3 hónapra szerződtem, amit meghosszabbítottak volna, ha nem üt be a VW botrány, így visszafogták a termelést. Rövidre fogom, mert most melóm van a kertben.
Csak, hogy konkrétan válaszoljak.
1. havi bér 460küvecs volt, de a szobatársamnak köszönhetően a 3. hónapban visszamenőleg megkaptam a fasztuggya mit.
2. havi bér 790küvecs, mert már krv sokat túlóráztam. Eddig ezeket a pénzeket utalták ill. hozták kápéban.
3. havi fizetésem elvileg átlépi a millát, mert már szinte folyamatosan jelen voltam.
Helyettünk 2.5 juró/óra vettek fel igénytelen embereket, akiket az egész nem érdekel, csak valami kell alapon, így a minőség rovására fog menni.
Egyetlen srác van, aki nem cigány, szlovák gyerek, baromi intelligens, neki nincs más lehetősége, s rendesen rám is vert időben, gyorsaságban + tervez, halad, előrelát, gondolkodik. Na ő tényleg bevált, de azt mondta csak addig marad, amíg nem talál mást helyette, ami többet fizet.