Gyárban nem keveset vártam készletnyilvántartós proggira. Van már vagy 5-6-Xezer vas, sok tulaj, telephely, kell és kész, Excel ehhez már lófasz. Legalábbis asszem

Év vége fel mindig előadják a nagy halált, hogy de meg kell lenni, APEH megbasz, sállálááá... Aztán igazgatói ígéret, hogy jövő hónapban bevezetjük, ajánlat, frissített ajánlat, én elmondom, hogy mivel jár, 2 hét béta, adatok felvitele, ha békénhagynak akkor is hónapos nagyságrend az adatokat felvinni, elgépeléseknek utánajárni, minden cuccot megkeresni, felcymkézni. Közben könyvelés szopatott, hogy 4-5-X eszköznek ugyanazt a leltári számot adta, így előszedni az eredti számlát, hogy mégis miért Dell Studio XPS egy Samu monitor, vagy mitől számítógép konfiguráció monitorral egy telefon.
No, 6év után megtört a jég, most nov 5 környékén bevezettük, 3 nap múlv akérdezték is, hogy nomiapicsa kész van-e. Azt hittem poénkodnak. Én nekiláttam éjjelnappalosban, asszony bedolgozik, mert az olyan, hogy ember behordja a feleséget a munkáját csinálni, ésatöbbi. Gondolom a héten már kérdezik, hogy meg van-e és nagyon kell, én meg nem tudom, most vitatkozzak, vagy nézzek bután, vagy mondjam el újra a fetételeket, amit X év alatt százszor?
Aztán jön az ócska kifogás, meg lett volna erre idő, meg ez most a fontos, meg a satöbbi. Persze elmúlt jó 5 évben a sales is így járt erre, mint a sarki kocsmába, időnként új hülye szólt bele, meghallgatta, próbált okoskodni, annak ellenére, hogy úgyis én szopolok vele. Vagy elmúlt években más foglalkozott vele az összekavarta, de valahogy a szar és a megfejtés mindig nálam csapódott le. Mert nem lehet egy terméket betűhelyesen leírni, a típus az típus, a 22" az 22", meg pár apróság. Most meg kulimunkázok a sok előttem lévő után, de ha mosogatni kell, akkor rögtön felelős vagyok és jajj meg kell lenni és a határidő. Ha meg ezzel foglalkozom, akkor mindig van más és fontos és ne tereljek az belefér.
Ha nagyon elborul, akkor valakit felrúgok, az most biztos, éppen jött a levél, hogy ugye a péntekre kész lesz?
Persze mikor mondtam, hogy lófasz lesz meg és vagy erőforrás/idő kell, vagy Te fogsz legjobban üvölteni 2 hét múlva, akkor azt hitte, poénkodok. Ehhh.