A tudomány az szekta? A tudomány az szekta? Miért kényszeríti
#901
Elküldve: 2009. 08. 10. 17:19
Az, hogy az emlegetett példában nem bűntették meg hasmis tanúzásért a delikvenseket, az ritkaság. Lehet hogy csekély súlyú volt az ügyben a hazugság, mindjárt kiszúrták és nem lett belőle komoly félrevezetés. Biztos nem játszottak bele az ügybe. Ilyet egyszer láttam. Bíró készségesen kikérdezte a tanút (persze előtte figyelmeztette a hamis tanúzás következményeire és kizárta az elfogultságot is), majd az a kérdések után elhagyta a termet. Bíró a tárgyalás után mondta, hogy tudja, a tanú hazudott és igazából figyelmen kívül fogja hagyni a vallomást. Csodálkoztam, miért volt vele olyan készséges és miért hagyta következmény nélkül. Azt mondta, átlátszó volt, a munkáját nem nehezítette meg, nem fog apróságokból ügyet dagasztani, meg ha minden ilyet lekapcsolnának, nem férnének a börtönökbe. Nem rossz érv...
Hadsereg, nemzetbiztonság sem hoz tudomásodra minden ellenőrzést nyíltan. Persze az elején leszögezik, hogy lesznek tesztek és átvilágítás, és ha ez nem tetszik, bele se kezdj. Udvariasság okán viszont nem szorongatnak meg, sok ellenőrzési formát nem is említenek meg és előrebocsátják, hogy csak jogszabályi formalitás az egész. Úgy is kezelik. Nem úgy nyitnak, hogy "ne hazudj te kis nyomorult g3ci, kiellenőrizzük, aztán lebuksz, megkérdezzük az összes rokonod, ismerősöd, még a bölcsödés nénit is, hogy behugyoztál-e oviban, rettegj". Nem ellenőriznek olyan lelkiismeretesen, mint a filmekben. Annyira nem is veszik komolyan, csak rutinmunka. A nyilvánvalóan (első ránézésre) oda nem tartozó emberek kiszűrésére szolgál, akin már indításnál látszik, hogy sumákol és ódzkodik ettől-amattól. Meg legfeljebb megnézik, mennyire tűröd a stresszhelyzetet, személyiséged feltérképezendő. Magát a tesztet nem fecnizik ki, csak összképet nyernek. 100%-os szorongatásra már csak akkor szokott sor kerülni, ha már felvették az illetőt és utána derül ki, hogy sáros, borul a bili. De akkor meg megint a jogaid miatt nem vagy köteles se válaszolni, se hazugságvizsgálatba és hasonlóba belemenni.
#902
Elküldve: 2009. 08. 11. 06:00
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 9., vasárnap - 19:17
Ez mekkora LOL
#903 Guest_ottokar_*
Elküldve: 2009. 08. 11. 08:06
Idézet: Ombuccmann - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 7:00
Csak azt kellene felfognod hogy az vérnyomás, pulzus és bőrellenállás nem pedig igaz vagy hazug állítás. Belemagyarázni mindent mindenbe lehet de nem mindenkinek.Nem gondolod hogy ehhez jobban értek? Ezen az alapon lehetne azt is állítani hogy aki köhög az hazudik, aki tüsszög az igazat mond. Nade mi van azzal aki fingik? Mellesleg én nyomoztam nem kívülálló vagyok. Mi is van akkor amikor tanúk egy dologról 4-en ötfélét állítanak. Megkérdezzük a gépet? Miről?
Szerkesztette: ottokar 2009. 08. 11. 08:13 -kor
#904
Elküldve: 2009. 08. 11. 08:40
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 9:06
Tudjuk, te mindenhez, te már mindent csináltál.
#905
Elküldve: 2009. 08. 11. 08:45
Idézet: debaj - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 9:40
Most mi bajod. A belemagyarazashoz tenyleg jobban ert :Đ
Our shadows taller than our soul.
“It is often said that before you die your life passes before your eyes. It is in fact true. It's called living.”
#906 Guest_ottokar_*
Elküldve: 2009. 08. 11. 09:45
Idézet: kroozo - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 9:45
Mit hallok a TV-ben? " Az hogy milyen ruhát veszünk fel, mutatja az állapotunkat." A hétszentségit! Ki magyaráz bele mibe és mit?
#907
Elküldve: 2009. 08. 11. 09:46
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 9:06
Azt kellen felfognod hogy minden szakmának vannak mesterei és kontárai. Ha te valamit szarul csinálsz és nincs eredmény az nem azt jelenti hogy azt úgy nem is lehet, az azt jelenti hogy te nem értesz hozzá. A hazugságvizsgálatot minden valamire való erőszakszervezet használja. Aki kétségbe vonja az eljárás létjogosultságát az vagy síkhülye vagy vetít a közönségnek.
#908
Elküldve: 2009. 08. 11. 10:36
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 9:06
nem
papírhajó vagyok, most esek szét, az egész mégis bazmeg, de szép - Elefánt
#909
Elküldve: 2009. 08. 11. 11:12
Idézet: N0zer0 - Dátum: 2009. aug. 10., hétfő - 17:19
Legközelebb már tudni fogja.
Idézet: N0zer0 - Dátum: 2009. aug. 10., hétfő - 17:19
Hadsereg, nemzetbiztonság sem hoz tudomásodra minden ellenőrzést nyíltan. Persze az elején leszögezik, hogy lesznek tesztek és átvilágítás, és ha ez nem tetszik, bele se kezdj. Udvariasság okán viszont nem szorongatnak meg, sok ellenőrzési formát nem is említenek meg és előrebocsátják, hogy csak jogszabályi formalitás az egész. Úgy is kezelik. Nem úgy nyitnak, hogy "ne hazudj te kis nyomorult g3ci, kiellenőrizzük, aztán lebuksz, megkérdezzük az összes rokonod, ismerősöd, még a bölcsödés nénit is, hogy behugyoztál-e oviban, rettegj". Nem ellenőriznek olyan lelkiismeretesen, mint a filmekben.
Annyira nem is veszik komolyan, csak rutinmunka.
Nem csak a nemzetbiztonsági állásokhoz vagy a hadsereghez kellhet átvilágítás, de pl. köztisztviselőhöz is valamilyen szint fölött (persze ehhez nem kell pszichlógiai teszteket töltögetni, meg hazugságvizsgálatra menni: kitöltesz egy x oldalas kérdőívet, meg esetleg megkérdeznek 2 szomszédodat, aztán kezit csókolom).
Még a szomszédaidat is megkérdezik, hogy élsz, mit csinálsz; sőt attól függően, milyen erősségű az átvilágítás, még a barátnődet/feleségedet, előző barátnőidet is kikérdezik (itt van annyi előnyöd, hogy olyan nőket adsz meg, akik pozitívat mondanak rólad: értelemszeűen azt az infót nem tudják előhúzni a zsebükből, hogy kivel jártál tavalyelőtt májusban, ezt Tőled kérdezik meg. Ezért ha tudod egyik nőd nagyon berágott valamiért és csupa rosszakat mondana, akkor az ő nevét elhallgatod.)
Persze értelemszerűen nem így csinálják, hogy "ne hazudj nyomorult geci és rettegj", de van poligráfos vizsgálat is, meg sok más is.
Egyébként a szomszédok véleményét tényleg nem veszik annyira komolyan. Legalábbis úgy tudom.
Szerkesztette: Sparow2 2009. 08. 11. 11:12 -kor
#910 Guest_ottokar_*
Elküldve: 2009. 08. 11. 15:14
Idézet: Ombuccmann - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 10:46
Hol oktatnak hazugságvizsgálatot mint szakmát? Hogyan vizsgáznak le? Ki vizsgáztatja le?
#911
Elküldve: 2009. 08. 11. 16:26
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 10:45
Ideznelek: "Belemagyarázni mindent mindenbe lehet de nem mindenkinek.Nem gondolod hogy ehhez jobban értek?"
Our shadows taller than our soul.
“It is often said that before you die your life passes before your eyes. It is in fact true. It's called living.”
#912
Elküldve: 2009. 08. 11. 18:38
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 15:14
Bizonyára a pszichológia tanszéken oktatják.
És szerintem nem különálló szakma. (Bár elképzelhető, hogy valaki annyira erre specializálódik, hogy csak ezzel foglalkozzék, nem tudom)
Mint ahogy nincs kimondottan csak csempefugázó sem, hanem van burkoló, aki egyben fugázó is.
Aki nekem ezeket mondta, pszichológiából diplomázott, de mindegy, kössél belém.
Ha szerinted hülyeség, és nem bírod ésszel felérni, hogy sok esetben igenis használható a dolog (amikor meg nem használható, azt észreveszik általában; persze a módszer nem 100%-os, de messze nem az a helyzet, ami bizonygattál, hogy csak találgatnak és általában ha megkérdezünk 5 szakértőt akkor mind az 5 mást fog mondani -- persze előfordulhat ilyen eset, de kb. úgy, mintha a kocsidat elviszed 3 autószerelőhöz, akkor lehet olyan baja, hogy mindegyik mást mond rá elsőre: mégsem mondjuk, hogy az autószerelő szakma csak találgatás, humbug és nem is jó semmire) akkor legyen.
#913 Guest_ottokar_*
Elküldve: 2009. 08. 11. 19:39
Idézet: Sparow2 - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 19:38
És szerintem nem különálló szakma. (Bár elképzelhető, hogy valaki annyira erre specializálódik, hogy csak ezzel foglalkozzék, nem tudom)
Mint ahogy nincs kimondottan csak csempefugázó sem, hanem van burkoló, aki egyben fugázó is.
Aki nekem ezeket mondta, pszichológiából diplomázott, de mindegy, kössél belém.
Ha szerinted hülyeség, és nem bírod ésszel felérni, hogy sok esetben igenis használható a dolog (amikor meg nem használható, azt észreveszik általában; persze a módszer nem 100%-os, de messze nem az a helyzet, ami bizonygattál, hogy csak találgatnak és általában ha megkérdezünk 5 szakértőt akkor mind az 5 mást fog mondani -- persze előfordulhat ilyen eset, de kb. úgy, mintha a kocsidat elviszed 3 autószerelőhöz, akkor lehet olyan baja, hogy mindegyik mást mond rá elsőre: mégsem mondjuk, hogy az autószerelő szakma csak találgatás, humbug és nem is jó semmire) akkor legyen.
Csak egy bibi van az autószerelőnél kiderül, kézbe lehet venni az elromlott alkatrészt míg a hókusz pókusznál hogy derülne ki? Tudod volt egy bűnügy jópár éve amikor az egyik bíróság halálra ítélt egy személyt, míg a feljebbviteli bíróság felmentette mert annyi konkrét bizonyítékot nem találtak hogy azt mondják neki ejnye- bejnye. Tanult diplomázott emberek hozták a döntéseket.
Szerkesztette: ottokar 2009. 08. 11. 19:44 -kor
#914
Elküldve: 2009. 08. 11. 19:58
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 20:39
Miért, egy bűnügynél mi a kézbevehető alkatrész? Tudtommal még nincs feltalálva az időgép, hogy visszamenjenek megnézni, mi történt, addig meg marad a találgatás és a hókusz-pókusz.
Azt meg ki ne találd már, hogy egy hazugságvizsgálatnál jobb egy évekig tartó tényfeltáró nyomozás a legpitibb bolti lopás esetén is, mert akkor tökönszúrom magam. Halálbüntetés meg nincs kishazánkban, legfeljebb leültetnek életfogytig, és öt év múlva szabadulsz.
#915 Guest_ottokar_*
Elküldve: 2009. 08. 11. 20:37
Idézet: debaj - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 20:58
Azt meg ki ne találd már, hogy egy hazugságvizsgálatnál jobb egy évekig tartó tényfeltáró nyomozás a legpitibb bolti lopás esetén is, mert akkor tökönszúrom magam. Halálbüntetés meg nincs kishazánkban, legfeljebb leültetnek életfogytig, és öt év múlva szabadulsz.
De atyafi! Halálra ítélték az illetőt! Majd a fellebvitel mentette fel. Ha nem mentették volna fel kivégezték volna.
Szerkesztette: ottokar 2009. 08. 11. 20:38 -kor
#916
Elküldve: 2009. 08. 11. 20:45
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 21:37
Na és? Épületek is omoltak már össze, repülőgépek is zuhantak már le, és ott nem egy ártatlan halt meg, hanem több százan. Nem a hazugságvizsgálat ítélte halálra azt az embert.
#917
Elküldve: 2009. 08. 12. 08:38
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 19:39
Ez előfordul hazugságvizsgálat nélkül is.
Lásd pl. móri mészárlás: 2 fazon már rég ült, aztán rájöttek, hogy nem ők voltak. Ha volna halálbüntetés kis hazánkban, őket is már kivégezték volna bizonyára. De még lehetne hozni biztos rengeteg példát.
Tanult, diplomázott emberek is elk*rhatnak dolgokat, nem?
Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a módszer (jelen esetben hazugságvizsgálat) rossz, amit használnak. Lehet, hogy csupán rosszul használják.
#918
Elküldve: 2009. 08. 13. 09:33
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 9., vasárnap - 19:17
Érteni kell hozzá, s látszik, hogy te vagyí nem értesz, vagy nem láttad még működés közben a dolgot, vagy egyszerűen nincs elegendő információd.
A poligráfnak bizonyított a működése, ahhoz nem kell kommentár. Ahhoz, hogy a gép s a megfelelő módszerek használatával, alkalmazásával valamit ki is értékeljenek, s érdemi döntés születhessen, már sokal több szükségeltetik, mint pusztán a gép.
A poligráfos hazugságvizsgálat kijátszható. De olyan szintű önuralmat igényel, amit csak néhányan tudhatnak magukévá. Ez persze fejleszthető, de ehhez mindenképpen szükség van valódi tesztelések sorozatára, tehát megfelelő gyakorlásra. Az pedig még kevesebbeknek adatik meg.
Megfelelő kérdésekkel, keresztkérdésekkel, egy kis logikával, érzelmi váltásokkal bizony-bizony lehet hatni az emberre, mert hisz ő is csak ember. A hatás egyénenként különböző. Ahogy írtam, van aki gyakorlatilag kimutathatatlanul elnyomja, úgy, hogy a mai eszközökkel nem észlelhető semmi "eltérés", van, aki már az első kérdés hallatán is olyan tüneteket produkál, amikhez nem kell műszer sem, mert az eredmény szemmel látható. De természetesen ez még nem perdöntő: ahogy írtam, ha konkrét bizonyításról van szó, akkor sok irányból körüljárják a témát, nem csak egyetlen kérdéssel dől el minden! Ha valahol "megfogják" az illetőt, akkor onnantól azt a témát feszegetik, stb.
A műszer olyan tüneteket, fiziológiai változásokat figyel, amiket az ember általában nem képes kontrollálni (még akkor sem, ha azt gondolja magáról).
Szóval soha nem egyetlen kérdés a döntő, hanem ez inkább egy precíziós vizsgálat, egy kérdéshalmaz, s minden egyes kérdés feltételekori reakciók vizsgálata, s elemzése, s ebből eredmény leszűrése.
Egyébként te magad mondtad ki a lényeget: gép rajzol, ember feltételez. Ez a helyes, így ahogy írod. Gép ugyanis soha a büdös életbe (legalábbis jó darabig) nem fogja tudni eldönteni, hogy az illető lódít-e avagy sem. Az ember viszont igen.
Szerkesztette: Warrior 2009. 08. 13. 09:36 -kor
#919
Elküldve: 2009. 08. 13. 09:38
Idézet: ottokar - Dátum: 2009. aug. 9., vasárnap - 20:21
Csakhogy az újságban leírtakat bárki ugyanúgy mondja aki megtanul olvasni míg a kriksz krakszokról mindenki mást mond mert több a feltételezés mint a konkrétum.
...és sokszor, ahányan olvassák, annyiféleképpen értelmezik. Nem igaz, hogy nem veszed észre. Hisz épp te is másképp értelmezed...
Idézet
A kiértékelés pont attól válik egzakttá, hogy a kérdések az adott válaszokhoz mérten igazodnak, változnak. Ebben az esetben minél több a kérdés, annál kevesebb a bizonytalanság, persze ha a személy "hajlik" a tesztre. Hogy is lehetne 100%-ban bizonytalan?
ps.: egyszer valaki azt mondta, hogy "nem csak jók és rosszak vannak a világon". Erre egy kislány megkérdezte, hogy "miért, akkor kik vannak még?". A válasz olyasmi volt, hogy "mi, emberek".
Szerkesztette: Warrior 2009. 08. 13. 09:43 -kor
#920
Elküldve: 2009. 08. 13. 09:46
Idézet: Ombuccmann - Dátum: 2009. aug. 11., kedd - 7:00

Súgó
A téma zárva.















