Ati27: A PowerMill-ről alkotott véleményeddel teljesen egyetértek.
Kicsit kiegészíteném azzal, hogy aki szereti nem elszurni a megmunkálást az ezt használja.
PowerShape: Az igazat megvallva első körben SolidWorks-el dolgoztam, aztán merültem el a PS-ben. Szerintem ha gyártmánytervezésről van szó, akkor nagyon tuti a dolog. Én főleg fröccsszerszámoknak a formabetétjének tervezésében működtem közre, és ott nagyon bevált. Főleg ugye a PM-el, hiszen igy a 0,01-0,4 hibák nem is érdekelnek senkit, amitől a solid modellezők fejre állnak rögtön.
Tulképp a legjobb benne, hogy nincs megkötve a kezed, ha valamit nem tudsz megcsinálni, vagy a program adott rutinja nem csinálja meg, akkor van másik 5 módszer amivel nekiláthatsz. Ha kell manuálisan szerkeszted szabadon a felületek határgörbéit, ami nagyin hasznos tud lenni. Ezenkívül egyre jobban fejlesztik benne a solid részt is, mely tulajdonképp csak néhány műveletet leegyszersít, hisz felületekkel mindent meglehet csinálni. (Mondjuk pl szerszámlapoknál a furatokat nem célszerű felületesen csinálni, ilyenkor 1xüen átrakod testbe azt furat, ha kell akkor vissza felületekbe.) Érdekességképen megjegyezendő, hogy a PS kicsit másképp értelmezi a testet, nem ugy mint a hagyományos solid modellezők, számára akár egy sik is lehet test
.Ha gondolod el küldök neked egy utolsó modellt. Ha pedig Bpi vagy, akkor nagyon szívesen meg is mutatom ha kiváncsi vagy rá, főleg ha PM-el marogatok
Dobj egy mailt ha bővebben érdekel a dolog.Minden jót.
BassLine

Súgó
A téma zárva.











