Akkor kezdjük a beszélgetést elölről, mert egy vitánál érvek vannak és ellenérvek. Én felhoztam az enyémeimet:
Idézet: Gyula2222 - Dátum: 2013. 02. 26. 23:43
Ahhoz, h azok a pallagok létezzenek, azokat valakiknek meg kellett csinálniuk.
Köszönjük Dr.Watson, ez nekünk is elég egyértelmű.
Idézet: Gyula2222 - Dátum: 2013. 02. 26. 23:43
Az össz pallag mennyiséget nézve, ehhez köbkilométer szám kellett földet mozgatniuk.
Nem tudom, sosem mértem le, de gyanítom hogy te sem. Persze ha végeztél ilyen irányú kutatást, azaz a történeti földrajz keretében végzett komplex kultúrtáj-vizsgálatot, azt örömmel fogadjuk.
Képeket meg videót én is tudok mutatni az Andokból, ahol valószínűleg még nagyobb is a kiterjedése ezeknek az ún. agroteraszoknak. Mert ez a hivatalos, nem "fancy" nevük. Sőt, ott még hegyoldalba is vájták ezeket.
Idézet: Gyula2222 - Dátum: 2013. 02. 26. 23:43
Mondd, a hivatalos történelemben hol van az a kultúra amelyik ezt egyáltalán létre tudhatta hozni?
Példának mondtam az Inkákat. Ott a kultúra, még az eszközöket is ismerjük, amikkel kialakították az agroteraszokat - sőt, fenn is maradt néhány. Egyirányú szántással lehet kialakítani, nem olyan nagy ördöngösség.
Idézet: Gyula2222 - Dátum: 2013. 02. 26. 23:43
Bónusz pontot adok azért, ha írásbeli emléket mutatsz a létrehozásáról.
Bónusz pont nem kell, mert egyelőre mást se tudtál felmutatni, szóval kétlem hogy bármi értelme/valóságalapja lenne. Egy tanulmány erről, és annak a valótlanságáról, hogy nincsenek írásos emlékek az agroteraszokról:
http://ora.ouls.ox.a...ms/ATTACHMENT01
Idézet: Gyula2222 - Dátum: 2013. 02. 26. 23:43
Az UFO-s sztori valamilyen formában minden kontinensen szerepel. Ki ki azt kezd ezzel amit tud és akar. A pallagok a jelenben léteznek. És léteznek a földön jópár helyen.
Ezzel nincs baj, de a kettőnek köze nincs egymáshoz. Ennyi erővel valamelyik Isten is teremthette őket, mert vallás "valamilyen formában minden kontinensen szerepel". Sőt, ha abszurd akarnék lenni, akár a halál is felkaszálhatta volna, mert neki is van szimbológiája. De maguk az ilyen következtetések is, hogy
"az univerzum rendezett -> kell hogy létezzen Isten, aki létrehozta", ez is reductio ad absurdum. Bocs a sok külföldi kifejezésért, de ha már ennyire akarunk jobb jövőt, ezeket úgyis ismerni kell.
Idézet: Gyula2222 - Dátum: 2013. 02. 27. 00:17
Igen, itt is.
Meg Britanniában, Kínában, az Egyiptomi, Asszíriai területen.
És körben a Kárpátokban és ma is jól felismerhetően, a Kárpátmedencében is több helyen.
Ezzel pedig a saját, felháborodott hangvételű kérdésedet válaszoltad meg utánam, amit már végképp nem értek.
A videóban ezen kívül egy fia bizonyíték nincs, csak mindenhonnan (és tényleg, Egyiptomtól Indiáig) összeszedett képek - amiket gondolom mutatósságuk miatt tettek bele -, rovásírásos fordításoknak látszó valamik - amik nem fordítások, csak a rovásírás fölé tett szöveg - illetve beszéd "aktív energiákról" annak bármilyen tudományos/megfogható bizonyítása nélkül.
Személy szerint mélyen nevetségesnek tartom mind azt, aki ezt pénzkeresési céllal létrehozta - mert nem kérdés, hogy azzal hozta létre - illetve azokat, akik ebből bármit is elhisznek.
Szerkesztette: Ben Dash 2013. 02. 27. 06:23 -kor