Vízhűtés Alapanyagai # III.
#1361
Elküldve: 2006. 03. 10. 23:31
Én a radiátoromat trisós forró vízzel mostam át. Legalább 15-ször feltöltöttem a radit, megráztam jól, majd kiöntöttem a folyadékot. Néha állni hagytam egy kicsit benne a vizet. Majd a végén alaposan sima vízzel is többször átöblítettem.
A képen nem látom tisztán, hogy a radiátor csonkraid milyen anyagból vannak. Ha sárgarézből akkor megoldhatod a szűkítést az alábbi módon: Sárgaréz rúdból készíts hozzá szíktő elemeket amit keményforrasztással rögzíthetsz. Én így oldottam meg.
Egyszerűbben is megoldhatod a szűkítést ha veszel műanyag szűkítő szakaszt. Ez egy olyan kis cső aminek az egyik végére kisebb, másik végére nagyobb tömlővel tudsz csatlakozni.
#1362
Elküldve: 2006. 03. 11. 04:25
Egyébként azt nézem, hogy esetleg nem lehet az, hogy csak felül a két cső közötti részben vannak járatok, és a lamelláknál pedig nem? Mert teljesen úgy néz ki. Akkor talán, ha 1 deci víz belemegy, ami persze nem túl jó.
UPDATE: Lecsekkoltam. Kereken 6 deci vizet nyelt el a radiátor persze a rajta lévő csövekkel együtt, tehát tuti, hogy a lamellák közé is megy a víz. Pedig teljesen úgy tűnik, mintha a lamellák között csak lemezek lennének, de amint elkezdtem beleengedni a forróvizet, azonnal átmelegedett az egész, de valami iszonyatos sebességgel. Levonva a következtetést, maga a radiátor kb. fél liter vizet képes befogadni és iszonyatosan gyorsan veszi át a hőt.

Ezek a németek aztán tudhatnak valamit.

Szerkesztette: Mumtaz 2006. 03. 11. 04:58 -kor
#1363
Elküldve: 2006. 03. 11. 14:16

#1364
Elküldve: 2006. 03. 11. 20:03
Idézet: <Euro> - Dátum: 2006. márc. 11., szombat - 14:16

Nem sárgaréz. Már az elején megvakartam.
Azt hiszem, marad a műanyag csonkos megoldás.
#1365
Elküldve: 2006. 03. 12. 10:49
Idézet: Mumtaz - Dátum: 2006. márc. 11., szombat - 20:03
Azt hiszem, marad a műanyag csonkos megoldás.
Ha jók az emlékeim, egyszer láttam egy ilyen radit. Azok alu-ötvözetek amiken agyalsz, néha azt használják, mert könnyebbben megmunkálható, és csak kicsit gyengébb a hőátadása mint a sima alunak, cserébe nem oxidálódik.
Audiban egyébként sem valószínű réz használata, mivel rengeteg alualkatrész van, és azok nem tűrik jól a rezet.
#1366
Elküldve: 2006. 03. 12. 11:08
Idézet: freeone - Dátum: 2006. márc. 12., vasárnap - 10:49
Audiban egyébként sem valószínű réz használata, mivel rengeteg alualkatrész van, és azok nem tűrik jól a rezet.
Én is valami aluötvözetre tippelek. Túl kemény a sima aluhoz képest, de ez csak a cső.
#1367
Elküldve: 2006. 03. 19. 16:38
Hűtőfolyadékot denaturált szesz vagy gyógyszertári alkoholból keverjem?
BW-be lesz elfogyott a gyári lötyi. (nem folyik vagy szivárog sehol, de egy idő után csökken a szint a rendszerben.)
Ez a 2:10-es arány elég, én kapásból töményebre kevertem volna.
#1368
Elküldve: 2006. 03. 19. 18:00
Idézet: Seba - Dátum: 2006. márc. 19., vasárnap - 16:38
Hűtőfolyadékot denaturált szesz vagy gyógyszertári alkoholból keverjem?
BW-be lesz elfogyott a gyári lötyi. (nem folyik vagy szivárog sehol, de egy idő után csökken a szint a rendszerben.)
Ez a 2:10-es arány elég, én kapásból töményebre kevertem volna.
gyógyszertári etilalkoholból... szerintem...
a 2:10 arány meg bőven elég, nem kell bele több, nem magadba töltöd :Đ
#1369
Elküldve: 2006. 03. 23. 23:29
Chello??? Az mi??? Az valami ütős hangszer??? ÁÁÁ dehogy inkább szivatós...
#1370
Elküldve: 2006. 04. 07. 21:43
1db gpu blokk 6000.- Ft
SP-NV40 GeForce 6800/ 7800 GFX
1db hsi blokk 6000.- Ft
GFX Alphacool Mosfet Cooler NV7800
Itt tudtok utánanézni!
#1371
Elküldve: 2006. 04. 30. 10:18

Sajnos kénytelen vagyok megvállni vízhűtésemtől, akit érdekel, az privizzen meg!
Üdv és sorry ...
#1372
Elküldve: 2006. 05. 22. 22:07
AGP-s nvidia referencia kinézetű gigabyte 6600gt-re kellene szereznem egy olyan blokkot, ami a ramokat, és a hsi csippet is hűti. Valakinek van egy elfekvőben, esetleg beválalná egy készítését?
#1373
Elküldve: 2006. 06. 14. 18:25
Skacok kis segitség kellene.Alumínium és vörösréz alapanyagért a Metalloglobus melyik telephelyére kell menni?Meg ha jol emléxem ott méretre is vágnak?
üdv:Csecse
#1374
Elküldve: 2006. 06. 14. 22:20
Idézet: Csecse13 - Dátum: 2006. jún. 14., szerda - 19:25
Skacok kis segitség kellene.Alumínium és vörösréz alapanyagért a Metalloglobus melyik telephelyére kell menni?Meg ha jol emléxem ott méretre is vágnak?
üdv:Csecse
Tetszőleges. Sőt, a bronzker még egyszerűbb tán, árakban meg ugyanaz.
#1375
Elküldve: 2006. 06. 15. 17:56
Idézet: freeone - Dátum: 2006. jún. 14., szerda - 21:20
Kösz szépen!
Megnézem öket is.
üdv:Csecse
#1376
Elküldve: 2006. 06. 22. 17:36
Szeretném megkérdezni hogy mi a véleményetek a 6mm-es belsőjű csőről? Ugyanis ilyet tudok szerezni gyorscsatikkal együtt. Mik a hátrányai a vékony csőnek, mondjuk egy 6osnak a 8assal 10essel szemben?
#1377
Elküldve: 2006. 06. 23. 11:43
A kis cső hátránya, ha jól emlékszem a kevesebb vízszállítás. Ha a pumpa csatlakozása jóval nagyobb akkor először zörögni fog, majd hazavágja a pumpát.
Remélem jól emlékszem, mert nem mostanában jártam errefelé

#1378
Elküldve: 2006. 06. 24. 10:40
Idézet: Vizi naplopó - Dátum: 2006. jún. 23., péntek - 12:43
A kis cső hátránya, ha jól emlékszem a kevesebb vízszállítás. Ha a pumpa csatlakozása jóval nagyobb akkor először zörögni fog, majd hazavágja a pumpát.
Remélem jól emlékszem, mert nem mostanában jártam errefelé

A cső áramlási ellenállása is nő a keresztmetszet csökkenésével-azaz nem az átmenő keresztmetszet csökkenésének arányában, hanem annál jóval nagyobb mértékben csökken az áramlási sebesség.
#1379
Elküldve: 2006. 06. 27. 13:27
#1380
Elküldve: 2006. 06. 27. 19:58
Idézet: alltech 66 - Dátum: 2006. jún. 27., kedd - 14:27
Ha lapok kellenek, akkor praktikerben találsz, hobbyglass néven.
Egyebek erre találhatóak mint UnConnect előző oldalon írta is.