[alvaro]

tényleg, mi is a baj a heirate mich?

mûvészi kép és megható.

mint némely baudelaire költemény, errõl is lenne sztori
és pont rímelnek rá a nin:hurt klippjének némely képsorai
sajna el vagyok tiltva a nettõl, lépek is le, de beköszöntem...

[bellone]

Sziasztok!

A Slayer-tõl keresem a "Born to be wild" címû számot. A Nascar on Fox válogatáson jelent meg.

A probléma az az, hogy peer to peer típusu programot nem tudok használni.

Ha valakinek van ötlete, információja kérem segítsen.

Minden jót!

[Satriani]

idézet:

---

Ezt írta bellone:
Sziasztok!

A Slayer-tõl keresem a "Born to be wild" címû számot. A Nascar on Fox válogatáson jelent meg.

A probléma az az, hogy peer to peer típusu programot nem tudok használni.

Ha valakinek van ötlete, információja kérem segítsen.

Minden jót![/quote]

Én tudok

Szerintem hétfõn kapsz egy emilt Csak három mega, de 0.43k-val jön, és ma már csak gépet kikapcsolni jövök vissza. Remélem, hétfõn nem késõ.

[shr]

idézet:

---

Ezt írta Kraken:


Óvatosan kézbe veszlek (mármint a halott szerelmét),
De a bõröd, mint a papír szakadozik szét,
Darabok esnek le belõled,
Másodszor is elszöksz elõlem (merthogy életében sem ment hozzá a beszélõhöz).
[/quote]

jó, hát bele lehet éppen kötni, ha valakinek olyanja van, na... de valahogy feelinges, a dal pedig rulez
s a vége felé

--
so nehme ich was
noch übrig ist
die Nacht ist heiss
und wir... sind... NACKT...
--
ezt hallani kell =)

ja, németül nem tudóknak (az elsõ sor nagyon béna lett! nem mûfordítás)

"fogom, ami megmaradt,
az éjszaka forró,
mi pedig meztelenek vagyunk..."

meg a végén a fejvagdosás motívum is remek lezáró.
amúgy a lelkivilágom valóban egyedi
de ez mûvészet, nem lehet csak úgy simán tartalom alapján megítélni
Jim Digriz, Alvaro: köszi a támogatást

de amit pl nem bírok: a Tier (vérfertõzés, s a refrénben szerepel, hogy csak egy állat vagy... ez így szolidan hangzik, de nekem elég borzalmas).

[Kraken]

Tematikus kedvenceim:
(remélem senkit sem bántottam meg a "lelkivilágos" kiszólással, absz. tréfaLOLnak szántam)

Weisses Fleisch
Mein Herz brennt
Halleluja
Sonne
Spieluhr
Bestrafe Mich
Du Hast
Klavier (ez lehetne a Heirate mich elõtörténete is)
Spiel mit mir

[lameXpert]

idézet:

---

Kemény rock a Neandervölgyben

Ne hagyja senki megtéveszteni magát: neandervölgyi tudósítónk nem popszámokról ír, hanem egy mélyenszántó eszmefuttatást próbál riportázsnak álcázni. Aki ettõl sem riad vissza, kösse fel a kõbaltáját, és hajrá, irány a paleolit!


Boldogult szinténzenész koromban, a beat-korszak hajnalán, mikor minden bokorban egy beat-zenekar burjánzott, a hangerõt mi varjasban mértük. Varjas bácsi a klubgondnok volt, s így munkaköri kötelességbõl popszakértõ. Hogy elértük az egy varjas hangerõt, azt onnan tudtuk meg, hogy Varjas bácsi felrohant a dobogóra, és üvölteni kezdett, hogy halkuljunk le. Tíz varjasnak az számított, ha nem csak ordított velünk, de a konnektorokból is kirángatta a madzagokat. Zenei kérdésekben Varjas bácsi megfellebezhetetlen ítész volt. Rendszeresen beült a próbákra, és ellenõrizte szórakoztatóipari készülõdéseinket. "Ezek a csimpánzmajmok - dünnyögte elégedette, ha valami megtetszett neki - tudnának tisztességesen is játszani, ha akarnának..." A fenti mondat a Beatles lassú dalaiig bezárólag volt érvényben. Azon túl (kemény rock irányban) Varjas bácsi bajszán meredezni kezdtek a szõrszálak. "Mint az orángutáng a kõbaltájával. Ez bezzeg tetszik a többi õsembernek." Annyira a gondnoki státusz magasából szórta ránk ítéleteit, hogy még õsembertani ismereteit sem mertük vita tárgyává tenni. Csak néha tûnõdöm el azon, milyen szép is volna, ha Varjas bácsit valami ismeretterjesztõ célzatú idõgép átröppentené a paleolitba. A könnyûzene születésének korszakába...
...A Neandervölgybe. Íme, hát itt vagyunk. A dátum kissé tisztázatlan, mert az idõszámítást még vagy húsz-harminc ezer évvel késõbb fogják feltalálni. Néhány füstölgõ vulkán, egy-két távolban legelészõ szaurusz teszi kellemesség a neandervölgyi érkezési csarnok hangulatát. Egyszemélyes fogadóbizottságunk Ól-Szál, a Savrad nemzetség ifjú tagja, a Kong és reccsen címû kõtáblák szrekesztõje. Körszakállt és finoman cizellált bunkót hord, ez utóbbival szerzi be mindennapi pecsenyének valóját. (Uááá! Wap-Dab-Lumá-De-Wap-Pab-Bum! Tuttifrutt! A szerkesztõ megjegyzése.) Varjas bácsit külön üdvözli, régóta keres már egy biztos ítéletû könnyûzenei szakértõt. Ne vesztegessük feleslegesen az idõt - sok a dolgunk. Itt, születése pillanatában akarunk megismerkedni a könnyûzenével, majdani hatásának mechanizmusával, terjedelmi korlátaival, "alkatrészeinek" mûködésével. Talán még egy mércét is találunk, amivel majdan, ezredévek múltán, különbséget tehetünk a szórakoztató mûfajban is az értékek és a talmiságok, a dögös és a híg zenék között... Mindannyiunk elõtt ott lépdel Varjas bácsi - s az õ magabiztossága csak fokozza a bennünk mindig megbúvó bizonytalanságot: mûvészet-e a szórakoztató zene egyáltalán? És ha igen; vannak-e biztos ismérvei? Elballagunk a Neandervölgy szélére. Lefekszünk a fûbe, hegyezzük a fülünket. Elõször is, sorban meg akarjuk hallgatni, milyen hanghatások érhetik az õsembert. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nemlétezõ dolgokat nem fog kitalálni - nem is tud -; ha zenélni kezd, másolni igyekszik majd a körülötte lévõ akusztikus világot. Gyorsan rájövünk, hogy háromféle hangcsoport az, ami egész életén keresztül végigkísér egy becsületes õsembert. Az elsõ a természeti eredetû hangok csoportja. A szél fújása, az állatok hangja, a madarak csicsergése, a föld morgása - ez közvetlen hangkörnyezetünk. Az õsember megtanulja, hogy különféleképpen kell reagálnia ezekre a hangokra. A halk és magas hangok - csendes szélsusogást, madárcsicsergés - általában a biztonságot jelentik: most szabad elernyedni, pihenni... A mély hangok viszont általában ijesztõek: egy mammutcsorda közeledésének tompa puffogása, egy földrengés vagy vulkánkitörés moraja félelmet, harci készültséget ébreszt. Még riasztóbbak az éles és magas, erõs hangok: ezek többnyire az állatok, madarak vészjelei, és az õsember számára is veszélyt jeleznek.
A hangok második csoportja meglehetõsen érthetetlen... Ezek elektromos eredetûek: villámláskor hallhatók. A villámlás hangja mindig más és más: csattan, dörög, tompán morog. Minél közelebb a zivatar, annál élesebb, annál riasztóbb - a mély, távoli hangok inkább csak fenyegetõek, ez a megfoghatatlanság, no meg az, hogy a mennydörgés többnyire tüzet hoz magával, csupán egyet jelenthet: azt, hogy a Magas Istenségek ezen a nyelven beszélgetnek. Egymással is, vele is.
A harmadik hangcsoport az emberek hangja. Még nem tudhatja, hogy egyszer ezt Vox Humana-nak nevezik és minden zenemûvészet csúcsának tartják. Ezzel a hanggal kifejezhetõk az érzelmek, az öröm, a szomorúság, a fájdalom. Még az állatok hangját is utánozni lehet vele. Ez a hang minden más hangnál hajlékonyabb, és az ember maga
irányíthatja. A három nagy hangcsoport úgy veszi körül az ember, mint a víz az úszót. Ha nem akar elmerülni benne, meg kell tanulnia tájékozódni a hullámok között, fenntartani magát minden helyzetben. Ehhez persze sokat kell gyakorolnia. A törzs tagjai idõnként furcsa szerszámokat készítenek. Ezek a szerszámok nem vadászatra valók: hangokat csiholnak ki belõlük, olyan hangokat, amelyek valamelyik természeti hangjelenségre emlékeztetnek. Este a tûz körül "lejátszhatják" velük a másnapi vadászatot vagy háborút.
Ez nagyon fontos. A vadászat, a háború együttes felidézése, eléneklése és eltáncolása már a másnapi cselekvés része. A hangsúly itt a közösségen van: a közös ritmus, a közös mozdulatok olyan élményt jelentenek, amely harmincezer év alatt sem veszített erejébõl. A ceremóniában résztvevõknek a pulzusa egyazon sebességgel ver, egy közös, irányító, rendezõ erõ tartja hatalmában õket. Ez az erõ: a zene. A Varázsló adja meg az ütemet. Kezében nagy, lapos dobozt tart. A sámándobot. Ez puhán kifeszített bõrbõl készül - a Varázsló úgy üti, hogy megfeszíti, és magas, pergõ, ugatott ritmusokat ver rajta, egyre gyorsabban, gyorsabban, majd elengedi a bõrt, s mély, tompa puffanásokkal szólal meg rajta az istenségek hangja. A törzs tagjai kisebb-nagyobb, üreges fa- és kõdarabokat ütögetnek egymáshoz, mindig a Varázsló üteméhez igazodva. A hangokat sokszorosan visszaverik a sziklák - ez aztán a hard rock... Van ott még egy másféle zeneszerszám is: egy ágra feszített bél, amit egy másik ágacskával dörzsölnek. Ezt már a ceremónia vége felé használják - a lakoma utáni békét idézik fel vele.
A Varázsló ütemes, harci és hívó kiáltásokkal ûzi mágiáját. Furcsán kiáltozik. Egyes hangokat hosszan kitart, hangja fölfele és lefele ingadozik. Énekel. A kitartott hangokat a horda vele együtt üvölti. Varjas bácsi elégedetten néz ránk: ezt ti is így csináljátok. Mit válaszolhatnánk, hiszen igaza van. A legtöbb mûvészet innen, a tábortûzi közös szertartásból eredezteti magát. A régi beatkoncertek sajátos hangulata ebbõl, a közös mozgásélménybõl ered. Mozgásélmény, amit gyakran nem a valódi mozgás - a tánc - hanem a mozgást imitáló zene hívott elõ. S a leglényegesebb benne, hogy az egész élmény közös. Ilyen, csoportos áldozás minden rock-koncert (még mai, elsatnyult és elüzletiesedett formájában is), és szoros rokonságot tart a Varázsló és a törzs által elõadott és megélt paleolit-operával ... Igaza volt, Varjas bácsi, valóban így csináljuk. Így és ugyanezért. A régen elfelejtett közös ceremóniáért.
No és a zene, maga a zene? Változott-e a kõkorszak óta? Funkciójában semmiképpen. Hatásmechanizmusában sem. Gondoljuk végig, mi is történik, miközben a Varázsló a dobját üti. (Tekintve, hogy a vaskorszak még nincsen feltalálva, stílusát nemigen nevezhetnénk heavy metal rock-nak.)
"Kezdetben vala a ritmus" - és íme, itt vagyunk, a ritmus kezdeteinél. A ritmus - idõbeliség. A mûvészet önmagában feltételezi a formát, így idõbelisége sem lehet szervezetlen, amorf. Nézzük, hogyan szervezõdik ez a forma. Legalább három ritmus elemre van szükség egy olyan elemi formáció létrejöttéhez, amely még ritmus-jellegû. Egy ütés önmagában annyi, mint az egyenesen a pont: "elõttre" és "utánra" osztja fel az idõt. Két egymást követõ ütés meghatározza a mértéket: mintegy távközöket jelöl ki az idõben, amely távközök rendszeresen ismétlõdhetnek. Az idõ szakaszok sorozatává válik - ez az ütem. A tulajdonképpeni ritmus csak a harmadik ütés megjelenésével jön létre. Ez az ütés elfoglal valamiféle pozíciót az ütem által egységekre bontott idõben, s így helyével fejez ki valamit. Hogy világosabb legyen a dolog, megkérjük a Varázslót, játssza le nekünk legkedvesebb ritmuselemét. Õ átszellemült arccal egy szinkópát üt sámándobján.
Itt az elsõ ütés csak a talppont; a második ütéssel válik értelmessé: ütemmé. A mi lejegyzésünk szerint most nyolcadokban múlik az idõ. A harmadik nyolcad helyén szünetet, ütéshiányt találunk. (Az ütés nemléte is ritmuselem!) A negyedik nyolcadra ismét ütés következik. Ez értelmezi az elõbbi ütéshiányt és visszaállítja az
ütemet. A szinkópa "lefolyása" tehát: indulás - meghatározás - lassulási feszültség (hiány) - feloldás. A törzs szemmel láthatólag vidáman fogadja az új játékot. Nyomban elkezdik tapsolni kedvenc buzdító ritmusukat, a "let's go!" ritmust.
Ez talán a legbuzdítóbb ritmus, amit az emberek valaha is kitaláltak. Az elsõ két negyed meghatározza az ütemet. A következõ nyolcadok pontosan kétszeres sûrûsödést hoznak. A negyedik negyed helyén ismét "szabályos" negyedet találunk, amely feloldja az elõbbi sûrûsödési feszültséget, visszaállítja a rendet és mintegy lezárja ez elsõ periódust. Ezt most már négy nyolcad sûrûsödõ feszültsége követi - olyan erõs, hogy szinte már az alapütemet is képesek vagyunk nyolcadokban mérni. A csattanó a legérdekesebb. A hangsúlyos sûrûségre egy hiány válaszol, mégpedig igen fontos helyen: a második periódus felezési pontján. A hiány most nagyobb súlyt hordoz, mintha ott ütés állna. Ezt a hiányt egy nyolcadnyi távolságban követi egy ütés, ami az elõbbi szünettel együtt is fenntartja a kétszeres ütem érzetét. Végül egy negyednyi ütés zárja le a ritmusképletet: azzal tudja befejezni mindkét periódust, hogy visszatér vele a negyedes ütem.
A ritmus lefolyása tehát: indulás - meghatározás - sûrûsödés - periódus lezárás, aztán pedig: a sûrûsödés meghatározóvá válik - hangsúlyos hiány - sûrûsödés - lezárás, csattanószerûen. Mindebben jól megfigyelhetõ a ritmus dialektikája. A hallgatóság szinte a testében érzi az idõ múlását; a ritkulások és sûrûsödések olyan élményt keltenek benne, mintha mozgást élt volna át.
A ceremóniában rengeteg ritmushangszer vesz részt: dobok, csörgõ-börgõ szerszámok. Ám nem csupán ezek hordozzák a ritmust. Minden hang önmagában is zenei esemény - tehát a ritmusnak is hordozója. Az ének, a dallam ritmus-funkciót is betölt. De nemcsak azt. Minden hang: zenei esemény és minden zenei esemény: hang. Méghozzá egyetlen hang. Igaz, ha csupán egy húr pattan, akkor is felhangok sorozata képzõdik az alaphangokon kívül (feltéve, hogy a Varázslónak nincsen Moog-szintetizátora) - de ha egy egész zenekar szólal meg, akkor is egyetlen, sajátságos hangjelenség képzõdik. A gyakorlott fül képes kihallani az összhangzásból az összetevõket, ám az egész, együttvéve - ezt késõbb esetleg akkordnak is nevezhetjük - mégis egyetlen, önálló valami. Két szóló hang együtthangzása tehát nem annak a kettõnek az összege, hanem minõségileg új hangjelenség.
A hangok egymástól való távolságát, ha egymás után szólalnak meg, lépésnek is nevezhetjük. Egy lépés: két egymás után felcsendülõ hang. Ha úgy képzeljük el, hogy a ritmus egy vízszintes vonalon (az idõ egyenesén) hoz létre sûrûsödéseket és ritkulásokat, a dallam már függõleges irányban is elmozdítja a történést. Fölfelé és lefelé
történhetnek lépések, illetve sûrûsödések és ritkulások. Az, hogy milyen hangok szólalnak meg, hangsornak is nevezhetõ. (Valamilyen félreértés folytán az elmúlt háromszáz évben túlságosan hozzászoktunk a nyolcfokú, dúr és moll harmonizálású hangsorokhoz. Az elmúlt harmincezer évben azonban számos más hangsor létezett, számos
harmonizálási szisztémával: az ainók háromfokú rendszerétõl az indiai tizenkétfokúságig. Olyan rendszer is létezik, amely nem írható le szokásos öt vonalas kottarendszerünkben.)
Zenei koordináta-rendszerünkben a következõ dimenzió: a zene dinamikája. Tekintve, hogy a fájdalomszint és a hallhatósági küszöb között kilenc-tíz nagyságrend a távolság, ez a legtágabb, a legtöbb viszonyításra alkalmat adó dimenzió. A zenei történések dinamikai távolsága, közeledése és eltávolodása plasztikussá teszi mozgásélményünket.
A ceremóniában részt vevõ kedves õsemberek valóban átélhették a zene segítségével a másnapi vadászatot. A zenét elõállítók és a hallgatók szinte együtt mozogtak az eseménnyel (éppúgy, mint az elmerült szurkoló a meccsnézéssel), és valóban megtörténtnek érezhették az elzenélt eseményeket. Ezt ki is mozogták magukból: eltáncolták a zenét.
- Jól van, na, fiú - mondja barátságosan Varjas bácsi -, de csak nem akarod azt mondani nekem, hogy a ti õrjöngésetek, meg a je-je-je, az ugyanaz a zene, mint amit a rádióban vezényel az a Ferencsik. A Bétóven is hangos, de mégsem olyan idétlen dolog, mint a ti Bitlisz együttesetektõl a Tvisztelj, csávó. Én meg csak a szépet szeretem. A ti zenétek mégiscsak ezekéhez a majmokéhoz hasonlít... (Hát persze! De ide tartozik a Szeressük egymást, gyerekek is!) A zenét újra és újra föl lehet idézni. (A mozgásélménnyel együtt.) Vagy úgy; hogy közmegegyezéses jelekkel leírják a lényeges információkat és újra elõadják, vagy úgy, hogy technikai eszközökkel
konzerválnak egy elõadást. Van egy harmadik mód is - a legõsibb -: a hallgató megjegyzi a zene egyes elemeit, ezt magában eldúdolja, vagy fütyüli, s közben az egész hangzást hallani véli. Ha eldúdoljuk a Kilencedik zárókórusát, valószínûleg nem saját hangunkra figyelünk, hanem belülrõl az egész hatalmas zenei apparátust halljuk. A komoly zene, az egyházi zene elsõsorban elõadásra készült - az volt a célja, hogy esztétikai élményben részesítse mindenkort hallgatóit. A slágerek létrehozásának szándéka más: "könnyen alkalmazható" zenék ezek, egy-egy zenei fordulattal... az emberek szeretnék majd újra és újra meghallgatni. esetleg megtanulni. (Minden klasszikus pesti sláger-szerzõnek az volt az álma, hogy a suszterinasok fütyüljék a dalát az Üllõi úton. A modernebbek már megelégszenek fütyülés helyett a hanglemezeladási statisztikával, suszterinas helyett a Kisstadion két-estényi közönségével.) Az õssláger pedig itt keresendõ, a Neandervölgyben. Az itteni, esti ceremóniák egy-egy dallama, fordulata másnap is eszébe juthat egy õsleánynak, õslegénynek. Esetleg eldúdolják. Esetleg kis dalocskák is kerekednek a dallamokból. És lassan-lassan, alig néhány évezred alatt kiformálódik belõlük valami, ami egyszerû, "használatra szánt" kisformájú mûfaj: a népdal - a könnyûzene õse.
A népdal mindaddig elegendõ is volt, amíg nem jöttek létre az emberi társadalmakban olyan rétegek, amelyek önálló szubkultúrával rendelkeztek. Azok már elutasították a népdalt, mint hozzájuk nem valót, és kezdték kiformálni saját "könnyû mûfajaikat". Egy trubadúr nem alacsonyodhat odáig, hogy jólismert népdalokat zengjen szíve hölgyének. És a Buddenbrook-ház leánygyermeke sem énekelgetheti szabad idejében a lübecki csapszékekben honos dalokat.
A népzene dalkincse letisztult, szép - de általában mennyiségileg kevés. Az alkalmazott zenének pedig az a sorsa, hogy egy idõ után megtanulják, megunják és elfelejtik. A könnyûzene mindenkori szerzõgárdája gondoskodik arról, hogy új és új dalocskák szülessenek, amelyeket gyorsan el lehet felejteni. A népdal és a könnyûzene végülis kettéválik - de nem szûnik meg a rokonságuk. Csupán megindul a népdal-utánzatok és -variációk sorozatgyártása. Mai korunkban, a tömegkommunikáció általánossá válásával, már keveredhetnek is a népek dalai, vagy dalstílusai.
Így történhetett meg, hogy a hatvanas évek elején százmilliókat kapott el egy hullám: a beat. Mibõl eredt? Elsõsorban a fekete blues és a rockká keményített fehér country keveredésébõl. De felfedezhetõk benne az angol többszólamú éneklés hagyományai, a késõromantika harmóniavilága és - késõbb - a közép- és dél-amerikai zene elemei is. A döntõ azonban nem ez volt. A lényeg: lehetõvé vált az elektromos hangerõsítés és az elektronikus hangkeltés. Elõször a zenetörténelemben akkora hangerõt lehetett kelteni; hogy minden hallgatónak - a fájdalomküszöbéig hatót. Varjas bácsi már érezte ezt... hogy ha elég nagy a hangerõ, akkor a világ minden jelensége a zene függönye mögé kerül, a hallgatót szinte teljesen beborítja a muzsika. Nem lehet másra figyelni, csak a zenére; a hallgatóság szinte nem is képes másra, mint hogy teljesen átélje a zenei mozgást. Nagyon sok embernél még a szívmûködés és a lélegzés is teljesen a zene-diktálta ütemre áll rá. Furcsa, látszólag ellentmondásos dolog ez: a zene mindenkit bezár önmagába - ugyanakkor a csoportos zenehallgatás, a koncert hozza meg a valódi beatzenei élményt. A zene itt irányító szerepet játszik. A külsõ világ jelenségei közül mindazokat, amelyek a zene ellen hatnak, a hangerõ általában kikapcsolja; azokat, amelyek gátlásainkat feloldják, érvényre juttatja. Az elõadók általában viselkedési módokat szuggerálnak, s az egyén akkor tudja legjobban elengedni magát, ha kritika nélkül aláveti magát ennek a diktátumnak. Hatalmas ez a közösségi élmény... utoljára itt, a Neandervölgyben láthattunk ilyet. A zene, mint vezérlõ erõ, szép lassan megszervezi a résztvevõk eksztázisát. A zene monoton, a ritmusképletek állandóan ismétlõdnek, a hallgatók egyre inkább tûzbe jönnek és közösen, közösségi élményként élik át az eksztázist. A világtörténelem harmincezer év alatt bebizonyította, hogy a csoportos eksztázisnál nincsen nagyobb szervezõ erõ.
Fokozzák a hatást az elektronikus hangszerek- Amit a régi akusztikus hangszerek megközelíteni sem tudtak: a szintetizátorok szinte tökéletesen utánozzák a természetet. Nem elérhetetlen többé a természet elektromos hangjelenségeinek titokzatos, félelmetes világa sem: a villámlás, a mennydörgés minden változata elõidézhetõ.
Titokzatos, visszhangos, furcsán vibráló effektusok jelenhetnek meg a zenében, amelyek még a dallamot is feloldják, sikolyt, zuhanást, szélsüvítést, sziklarobajt utánoznak - új, érdekes világ dübörög elõ a hangfalakból. S mindezt azért az élményért, kedves Varjas bácsi, amit itt ezek a doboló, táncoló, kiáltó õsemberek élnek át.
Hogy melyik zene jó, melyik a rossz? Nincsen rá abszolút mérce - de vannak "kapaszkodók". Ilyen kapaszkodó az eredetiség igénye: a jó könnyûzene legyen eredeti... Csakhogy a modern popzene - harmónia világában, zenei felépítésében - nemigen haladja meg a XIX. század világát. Nem is nagyon léphet tovább, különben elveszti rajongóit. Ha viszont megmarad ennél, közhelyes lesz, s még az átlagos "suszterinasok" is unni fogják, már megszólalása pillanatában. Slágerszerzõk örök dilemmája ez: eredetiség - vagy elkoptatottság? Anélkül, hogy biztos receptet adhatnánk. egyvalamit pontosan kell látnunk. Az pedig az, hogy a könnyûzenében nem a szöveg vagy a zene számít - hanem a hangzás. (Tehát az adott szöveg, adott zenei fordulattal, adott hangszereléssel vagy - elektronikus zenérõl esvén szó - keveréssel) Ha a hangzás eredeti, új, s könnyen felfogható, akkor a dal - bizonyos rétegek körében - népszerû lesz. A mai könnyûzenének alfája és omegája az újszerû hangzás.
Búcsúzzunk el most kõkori barátainktól - vagy inkább ne is búcsúzzunk el tõlük, inkább hívjuk meg magunkhoz õket: Ól-Szál szerkesztõt, törzsi Varázslóját (és természetesen Varjas bácsit). Üljünk le velük egy átlagos, szokvány-hifivel berendezett szobába. Tegyünk fel néhány lemezt, és hallgattassuk meg velük. Az elsõ pillanatokban biztosan rémület tör ki rajtuk a beszélõ, zenélõ, éneklõ ládák hallatán, de idõvel megszokják ezeket a szerkezeteket és lassan már unni is kezdik majd a sok-sok egyforma, méla unalommal ismétlõdõ zenei megoldást. Reméljük, meghallják azért a különbségeket is. Itt van a Pink Floyd: A Fal, A Hold sötét oldala a könnyûzene legjobbjai közé tartozik - ezzel szemben az Állatok, a Bárcsak itt lennél vagy az Umma-gamma szinte csak zajháttérnek használható. Az Emerson-trió Muszorgszkij-feldolgozása (az Egy kiállítás képei). a Bartók-adaptációt is tartalmazó Barbarians vagy a Tarkus címû lemeze igazi zenei csemegéket kínál - a Szerelempart, vagy a trió nevét viselõ fekete album nem több öncélú szintetizátor-visíttatásnál, zongora-püfölésnél. Végigkövethetõ ez a kettõsség a szintetizátorok újkori bajnokainál is: Walter Carlos, Isao Tomita, a Kraftwerk, a Tangerine Dream, Jon és Vangelis, Mike Oldfield lemezein. A sûrû, élményekkel teli zenei pillanatokat körülveszik az öncélú vakogások, nyivások, berregések és fütyülések, sistergések és szörcsögések. Amibõl csak az a tanulság, hogy hiába a pillanatnyi "sound", a hangzás bûvölete -- zene nélkül nincs könnyûzene sem.
- No de mégis! - méltatlankodhat Varjas bácsi - hát mûvészet ez egyáltalán?
- Nem tudom - tûnõdhet el a Varázsló -, hogy érdemes volt-e nekünk feltalálnunk a zenét, és ezen belül a könnyûzenét?
- Egyáltalán - kérdezheti a Szerkesztõ, olvasóival együtt - érdemes-e a könnyûzenében is némi mûvészi invenciót keresnünk?
A válasz: hazai popzenénk néhány ritkaszép pillanata. Koncz Zsuzsa néhány dala, Bródy néhány zenébe foglalt dalszövege, Cseh Tamás iróniája. A válasz: a világ kultúrájának adott új értékek olyan sorozata, amely Bob Dylantõl és a Beatlestõl a Hair (régi!) elõadásain keresztül egészen a Pink Floyd összefoglaló koncertjéig. A Falig ível.
A könnyûzene: iparmûvészet. Alapvetõ funkciója nem több, mint hogy díszítse, szebbé, kényelmesebbé, kellemesebbé tegye világunkat. De néha, egy-egy ritka pillanatban önálló, szuverén mûvészi értékek is keletkeznek belõle, s ezeknek a világ kulturális kincseskamrájában a helyük.[/quote]

Sós Péter János

[Satriani]

idézet:

---

Ezt írta satriani:
Én tudok

Szerintem hétfõn kapsz egy emilt Csak három mega, de 0.43k-val jön, és ma már csak gépet kikapcsolni jövök vissza. Remélem, hétfõn nem késõ.[/quote]

Válaszolok magamnak és bellone-nek

Lejött a nóta, de csak annyi van benne, hogy egy versszak, egymás után 4-5-ször egymás mögé vágva... Ha kell, elküldöm, ha nem, nem küldöm

[KOCsi]

idézet:

---

Ezt írta Kraken:
Tematikus kedvenceim:
(remélem senkit sem bántottam meg a "lelkivilágos" kiszólással, absz. tréfaLOLnak szántam)

Weisses Fleisch
Mein Herz brennt
Halleluja
Sonne
Spieluhr
Bestrafe Mich
Du Hast
Klavier (ez lehetne a Heirate mich elõtörténete is)
Spiel mit mir[/quote]

Kihagytad a Seemann-t. Szerintem az is nagyon jó!

[rabban]

(Kraken vagyok, csak nem otthon tufulok):
A Seemannak nem elég "perverted" a szövege a többihez képest, de nem rossz.
Mostanában Theriont hallgatok, de az újabb albumok (Vovin-tól indulva) egyre nehézkesebbek, ötlettelenek, és sok-sok "üresjárati" reszelést tartalmaznak.
A szövegek meg, hááát, nem jön be ez a világ létezõ összes misztikus hagyományát "népszerû módon" (felszínesen) összegyúró líra.

Majd írok még hajnalban, immár sajátszerûen.

UI: Nem tudjátok, Csybe miért szól be állandóan? Utoljára vagy 1-1,5 éve vesztem vele össze, azóta hozzá sem szóltam, de megint provokál.Na mindegy, sziasztok.

[bellone]

idézet:

---

Ezt írta satriani:


Válaszolok magamnak és bellone-nek

Lejött a nóta, de csak annyi van benne, hogy egy versszak, egymás után 4-5-ször egymás mögé vágva... Ha kell, elküldöm, ha nem, nem küldöm [/quote]

Hálás köszönet! Sikerült megoldanom a problémát , úgyhogy ha mehet akkor majd én küldöm el Neked.

Minden jót!

[a guga]

Helloween (sziabécs), mán este nyóc óta tekerem .

[Abel]

Ezt is érdemes meghallgatni:

Hammerfall - Crimson Thunder

Na persze majd csak ha megjelent hivatalosan is

[Orkchief]

Hé skacok tudnátok ajánlani valami fantasy beütésû rockot/metált,mert naggggyon jó lenne már valami ilyesmi.....
1 hete egy haver kölcsönadta a RHAPSODY-tól a Dawn of Victory c. albumot,de szerintem nagyon gáz...nem tudtam mit csináljak, sírjak vagy simán bõgjek..

[seaman]

idézet:

---

Ezt írta satriani:


Majd leírhatnád, hogy zenélni, vagy "csak úgy" dógozni mentél. Legjobbakat! [/quote]

Nem zenélni"csak úgy"melozok :)Kereskedelmi hajón vagyok.Most sevillában vagyok,kedden indulunk Antwerpenbe.
Dimmu Borgir:Purtinancial Euphoric Misanthropya,hogy legyen 1 kis nyugalom,ezt ajánlom.
Dimmu Borgir:World Misanthropy DVD/VHS,hogy legyen mit nézni

[Kapszula]

idézet:

---

Ezt írta Orkchief:
Hé skacok tudnátok ajánlani valami fantasy beütésû rockot/metált,mert naggggyon jó lenne már valami ilyesmi.....
1 hete egy haver kölcsönadta a RHAPSODY-tól a Dawn of Victory c. albumot,de szerintem nagyon gáz...nem tudtam mit csináljak, sírjak vagy simán bõgjek..[/quote]

Pl Manowar, Stratovarius...

[seaman]

idézet:

---

Ezt írta Orkchief:
Hé skacok tudnátok ajánlani valami fantasy beütésû rockot/metált,mert naggggyon jó lenne már valami ilyesmi.....
1 hete egy haver kölcsönadta a RHAPSODY-tól a Dawn of Victory c. albumot,de szerintem nagyon gáz...nem tudtam mit csináljak, sírjak vagy simán bõgjek..[/quote]

Avantasia:The Metal Opera I-II.rész
Asia:Összes

[seaman]

Jó zúzdák még:Vader:Revelations [url="http://"http://www.vader.pl"]www.vader.pl[/url]
Beyond:The Embrace [url="http://"http://www.beyondtheembrace.com"]www.beyondtheembrace.com[/url]
Red Aim:Flesh for Fantasy [url="http://"http://www.redaim.de"]www.redaim.de[/url]
Engine:Superholic

[Vales]

Üdv!
Volna egy kérdésem/nagy kérésem: Nics-e meg valakinek az Iron Maiden : The X Factory(asszem 1995-ben adták ki). Ha MP3-ban van(vagy Ogg Vorbis-ban) csak meg úgy is jó lenne, de ha átsütné valaki az igazit, az lenne az igazi . Az Öcsémnek kellene, mert nagyon szereti és nem tudja megszerezni, nevében is Nagyon Megköszönöm, ha valaki tud segíteni
Ha esteleg tudtok segíteni, akkor dobjatok egy emilt a valastyan@mailbox.hu -ra!

Köszönettel : Vales

[Cheese]

Mekkora isten volt tegnap este a Blind Guardian koncert
Csak ne kellett volna dolgozni jönni reggel

[Satriani]

idézet:

---

Ezt írta Vales:
Iron Maiden : The X Factory[/quote]

[url="http://"http://www.freeweb.hu/mmp/album.cgi?album=kulf/ironm-xfact.dat"]X-Factor[/url]