Álvita az euróról
A szavazatvásárlásra koncentráló politikusaink a nép jogos igényeiért küzdő, a brüsszeli zsarnokokkal is bátran szembeszálló "nemzeti ellenállás" hőseiként tetszelegnek, miközben valójában rövidlátóság és gyávaság által vezérelve az ország versenyképességét és maradék hitelességét is sikerül lerombolniuk.
Mostanában vezető politikusoktól többször hallhattuk: az euró nem cél, csak eszköz. Ezen lehet vitatkozni, de azt gondolom, nem ez a lényeg. Az érvelés folytatása ugyanis sokkal rázósabb: a közös valuta nyilvánvaló előnyökkel járna ugyan az országnak (főként gyorsabb növekedés formájában), de a mérleg másik oldalán jeletős áldozatvállalásra lenne szükség. Ez már veszélyesebb. Hiszen milyen áldozatokról is van szó valójában? Az önálló monetáris politikát és a magas költségvetési hiányt kellene feladnunk. Azt gondolom, hogy egyikért sem lenne kár.
Az önálló monetáris politika kockázatos és költséges, az állami túlköltekezés pedig – a jelenlegi torz és pazarló struktúrában – egyre inkább a következő generációk számlájára történő felelőtlen ámokfutássá fajul. Vagyis nincs sok vesztenivalónk. Ráadásul az államháztartásban alkalmazott könyvelési trükkök lelepleződése, valamint a konvergenciaígéreteket semmibe vevő kormányzati magatartás következtében az euró bevezetésének időzítéséről kreált vita amúgy sem releváns, mert a 2010-es céldátum bejelentés nélkül is megsemmisült. Akkor miről is vitatkozunk? Vegyük észre: az euróbevezetés optimális időzítésének felmelegített álvitája nem más, mint a strukturális reformoktól rettegő politikusok újabb önigazolási kísérlete.
Egy PR-válasz
Nem kell hozzá sok PR-szakértelem, hogy felfedezzük a szándékot: valahogy el kell adni a választóknak a fiskális politika kudarcait. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy ezen a téren – finoman szólva – nem sikerült előrébb lépnünk. Kevésbé finoman: a hiánycsökkentésre vonatkozó ígéretek cinikus semmibevétele és a strukturális problémák szőnyeg alá söprése zajlik.
A deficit 2002 óta minden évben nagymértékben meghaladta a törvényben előzetesen meghatározott mértéket. A tavalyi hiány például a tervezett 3,8 százalék helyett 6,5 százalék lett, az idei deficit is elszállni látszik, jövőre pedig – választási évről lévén szó – tovább fokozódnak a kockázatok.
De hogyan tálaljuk a növekvő hiány és az euró távolodása miatt fellépő versenyképességi hátrányról szóló történetet? A PR-válasz: csináljunk úgy, mintha a deficit lefaragása csak egy brüsszeli diktátum lenne, míg a magyar nemzet érdekei mást kívánnának. A kormány kiáll a nép mellett: jólétet, biztonságot és autópályát ígér. Ebben az ellenzék is partner. Újra elő kell venni az euróvitát, kellően populista tálalásban. Kérdezzük meg az embereket, mi a fontosabb: a jólét vagy az euró? A válasz kézenfekvő. Szomorú, de megint hülyének néznek minket.
A nemzeti ellenállás hősei
Néhány éve még szakmai vita is zajlott a témában. A gyors euróbevezetés hívei az évente körülbelül egy százalékpontnyi deficitlefaragást bőségesen megtérülő befektetésnek tartották. Az euróhalasztás mellett érvelő gazdaságpolitikusok – az "erőltetett" hiánycsökkentés túlzottan nagy reálgazdasági áldozataitól tartva – egy-két évvel elhúzták volna az alkalmazkodási pályát. És mi történt? A kormányzati füleknek kapóra jöttek a halogatás mellett szóló érvek, így a négy évvel ezelőtt meghirdetett 2006–2007-es céldátum fokozatosan 2010-re tolódott. Sőt: ma már 2013–2014-ről kell beszélnünk. Vagyis a céldátum az idő múlásával inkább távolodni látszik, mintsem közeledni. Az óvatosnak indult halogatás következménye az előző választási időszakban felduzzadt hiány igen magas szinten (a kiszervezett állami költekezést is beszámítva a GDP 8-9 százalékán) történő beragadása lett. Évek óta mindig a huhogóknak van igazuk: a tényadatok folyamatosan a legpesszimistább várakozások beigazolódását hozták.
Mára már az egykor még a lassított euróbevezetés mellett harcoló közgazdászoknak is be kellett látniuk, hogy a felelőtlen kormányzati hozzáállás miatt a halogatás sokkal több kárt okoz az országnak, mint amennyit egy gyors bevezetés kapcsán esetlegesen veszíthettünk volna. Az állami túlköltekezés lefaragásának szükségességét szinte minden józan gondolkodó egyre világosabban látja. Elsősorban nem az euró miatt, hanem azért, mert a mostani hiány önmagában is rontja a jövőbeli lehetőségeinket. Ez a sokak szemében egyértelmű igazság ma még tabutémának tűnik a politikai közbeszédben. A parlamentben ülő képviselőink nem hosszabb távra szóló stratégiában, hanem négyéves ciklusokban gondolkodnak. A szavazatvásárlásra koncentráló politikusaink a nép jogos igényeiért küzdő, a brüsszeli zsarnokokkal is bátran szembeszálló "nemzeti ellenállás" hőseiként tetszelegnek, miközben valójában rövidlátóság és gyávaság által vezérelve az ország versenyképességét és maradék hitelességét is sikerül lerombolniuk.
A brutális módszer
Mi változtathatja meg vezetőink rövid távú szempontok által vezérelt, sodródó attitűdjét? Egyik lehetőség a legalább két ciklusra "bebiztosított" kormányzás lehetne. Nyolc év alatt ugyanis nemcsak elindítani lehetne a kezdetben fájdalommal járó szerkezeti reformokat, hanem profitálni is tudnánk az eredményekből. A parlamenti ciklusok meghosszabbítása azonban egyelőre nem reális.
A másik lehetőség, hogy a választók kényszerítik ki a józan gondolkodást. Ettől ma még messze vagyunk, az egyensúly mint érték meglehetősen hátul kullog a politikai hívószavak listáján. Ez a helyzet azonban hirtelen megváltozna, ha a piacok megingása miatt a folyamatos külső finanszírozásra szoruló állam előtt átmenetileg elzáródnának a ma még kimeríthetetlennek gondolt pénzcsapok, és a politikusok józan cselekvésre lennének szorítva. Nem ez a leghatékonyabb módszer a deficitprobléma kezelésére, mai szemmel viszont nemigen látok más utat. Brutálisan hangzik, de sajnos tényleg ide jutottunk: a felelős kormányzás kikényszerítése érdekében lassan nem marad más lehetőség, mint a pénzügyi piacok összeomlása.
Forián Szabó Gergely
a CA IB Alapkezelő Rt. igazgatója
(Magyar Hirlap)
Szerkesztette: SFIJ 2005. 10. 01. 18:45 -kor
Súgó
A téma zárva.
): amíg az állami vállalatok a pénzszivattyú mindenáron megőrzendő funkcióját adják, addig semmi se változik.
