[Wick]

MINDEN KEDVES BAGLYOT VÁRNAK A BAGOLYVÁRBAN!!!

[Ducika]

[url="http://"http://melltortenet.transindex.ro/"]A mell kultúrtörténete[/url]


-tól

-ig

[Ducika]

[Ducika]

[Ducika]

[Wick]

idézet:

---

Ezt írta Wick:
MINDEN KEDVES BAGLYOT VÁRNAK A BAGOLYVÁRBAN!!! [/quote]

MA is

[imi-baba]

Egyébként mi is ez a Bagolyvár mert én lemaradtam valahol... ?

[Ducika]

[Ducika]

[Wick]

idézet:

---

Ezt írta imi-baba:


Egyébként mi is ez a Bagolyvár mert én lemaradtam valahol... ?[/quote]

Hehe, köszi a képet

Ment privi, meg mail is

[joe39]

idézet:

---

Ezt írta imi-baba:
Egyébként mi is ez a Bagolyvár mert én lemaradtam valahol... ?[/quote]
ahol az éjjeli bagolyok huhognak.

[joe39]

[imi-baba]

idézet:

---

Ezt írta Wick:


Ment privi, meg mail is [/quote]

Este meglátogatom ezt a bagolyfészket vagy várat vagy mit.

[KergeEgér]

idézet:

---

Ezt írta imi-baba:


Este meglátogatom ezt a bagolyfészket vagy várat vagy mit. [/quote]

De mostantól ezzel a nickkel ...mert megkergültem.

[ 2002. február 27.: KergeEgér szerkesztette a hozzászólást ]

[Wick]

FELHÍVÁS !!!

Bagoly õrsnek õrsgyûlés!!!!

[Ducika]

idézet:

---

Kálmán királyunk (uralkodott 1095-1116) szállóigévé vált mondása, miszerint boszokányok pedig nincsenek, nem azt jelentette, hogy az uralkodó gondolkodásban megelõzte volna korát. Kálmán király latin nyelvû törvényszövegében voltaképp ez áll: strigák nincsenek. Ezek a strigák még a kereszténység felvétele elõtti idõknek a bûbájosai, varázslónõi voltak, akik a hiedelem szerint különbözõ állatok álakját tudták felvenni. A strigák létezésében már a nyugaton élõ kereszténység sem hitt a XI-XIII. században. De Kálmán törvénykönyvében a strigák mellett (akik nincsenek) szerepel a malefica - bûbájos - kifejezés, a késõbbi boszorkány megfelelõje. Ezek ellen pedig Könyves Kálmán is törvényt hozott!


--------------------------------------------------------------------------------

A boszorkányság tartalmát a kereszténység fogalmazta meg. VIII. Ince pápa 1484-ben Summis Desiderantes címmel bullát adott ki a rontások ellen, és megbízott két domonkosrendi szerzetest, hogy inkvizítorként járjanak el az említett bûnökben leledzõk ellen. A szerzetesek, Jacob Sprenger és Heinrich Istitoris terjedelmes, "tudományos" mûvet írtak Malleus Melaficarium, azaz Boszorkánypöröly címmel.

Ez a mû tartalmazza mindazokat az ismérveket, amelyek a boszorkányokra jellemzõek voltak: a boszorkány súlya könnyebb, mint a közönséges emberé, ezért is marad a víz felszínén, gyorsabban jár a többi halandónál; képes átváltozni állattá; megrontja a gyermekeket és a felnõtteket; bûbájos mesterkedést ûz állatokkal, füvekkel; végül szombat éjszakánként seprûnyélen ellovagol valamelyik hegy tetejére, hogy ott a Sátánnal és a pokol többi rémalakjával találkozzék. Elmodja nekik bûneit, a Sátánnal közösül; sokan gyemekeiket is elviszek ezekre a boszorkányszombatokra. A boszorkány testén stigmák, különös jelek (anyajegy), szemölcsök vannak, melyek nem fájnak érzéketlenek; ez a Sátán jegye. A Boszorkánypöröly fõ tétele az volt, hogy a boszorkányságban kételkedni eretnekség. Akire egyszer rásütötték, hogy boszorkány, az nemigen menekült meg többé a vádtól. Addig kínozták, míg mindazt be nem vallotta, amit hallani akartak tõle. Boszorkány lehetett fiatal, öreg, férfi, nõ, gazdag, szegény egyaránt.

A boszorkányság elleni vádat általában a kártékony varázslás különbözõ cselekedeteiért emelték, mint a betegségek okozása, kuruzslás, fenyegetés után történt szerencsétlenségek, szemmel verés, szerelmi varázslat, gyújtogatás, tolvajlás és ördögi mesterkedés, megrontás, varas (varangyos) békával való bûbájoskodás - illetve ezek kombinációi. A perekben a boszorkányság visszatérõ, gyakran elõforduló jellemzõi még a következõk: akasztott ember csontját, ruháját õrizgette; éjjel söprûnyélen lovagolt; valakinek a testébõl csontot szedett ki.

A XVII. századtól találunk elõször említést arról, hogy a boszorkányok a Gellérthegyre járnak. De miért éppen a Gellérthegyre? Azért, mert a pesti és budai polgárok a XVII. században Blocksbergnek hívták a Gellérthegyet; ugyanaz volt a neve a hírhedt német boszorkánytalálka-hegynek. A szegediek és békésiek a jegyzõkönyvek tanúsága szerint törökországi hegyekre is jártak éjszakánként.

Míg a tortúra (kínvallatás) a nyugat-európai inkvizíció állandó módszerei közé tartozozz, Magyarországon igen ritkán alkalmazták a bírói szervek, és ilyenkor is csak ítéletsúlyosbításként, vagy a bûntársak megnevezésének kicsikarása végett. Az ítélet alig néhány perben függött a tortúra eredményétõl: inkább a tanúknak volt jeltõs szerepük. Az ítéletek lehettek, legsúlyosabb a máglyahalál; ennek általában enyhébb változata az elégetés elõtti akasztás ( a máglyán a halottat égették el); "csak" bitófa; különféle idõtartamú bebörtönzés. Az enyhébb büntetések: pellengér, megvetetés, számûzés, pénzbírság. Ritkán, de akadt felmentés is, sõt volt olyan boszorkány is, akinek megengedték vétkét; ez azt jelentette, hogy cselekedeteit nem értelmezték boszorkányságnak.


--------------------------------------------------------------------------------

Ha kínvallatásra került sor, a bírák az esetek súlyossága szerint több kínzásfajta közül választhatta, amelyek gyakran egészen egyhék voltak; elõször a hóhér és a kínzóeszközök puszta bemutatása, majd a hüvelykszorító alkalmazása megkötözéssel kombinálva. A kínzást a hóhér, annak távollétében a törvényszolga végezte. Férfiaknál alkalazták még, hogy a vallatott személyt karjánál fogva felhúzták, miközben lábára testi erejéhez mérten negyed-, fél- vagy háromnegyed mázsás követ akasztottak. Legvégül a lábat szorító spanyolcsizma felhúzása következett. A tortúra nem haladhatta meg a fél órát, hogy az eljárás alá vont személyek ne valljanak többet az igazságnál.

A XVII. század végén, a XVIII. század elején Pesten és Budán a boszorkányság vádja inkább csak bosszúból, vagy becsületsértési ügyben fordult elõ. Egy ácslegény feleségét például azért nevezték boszorkánynak, mert tejet öntött a keresztútra, teheneit akarva ezzel meggyótítani; egy másik asszonyt azért, mert a feljelentõ libái elpusztulak. Férfira is tettek hasonló panaszt Pesten: üzleti vetélytársának legyûrése miaat a Hexenmeister (Boszorkánymester) névvel illették.

Nem érdektelen az a három boszorkányper sem, amelyt Bethlen Gábor erdélyi fejelem indított 1614-ben Imrefiné Ifjú Kata és Dengeleginé Török Kata, illetve Báthori Gábor korábbi fejedelm húga, Báthori Anna ellen 1618-ban és 1621-ben. A három fõúri asszony meghúrcolásához Bethlen indítóoka a megvádoltak birtokainak megszerzése volt. A férfiakat egyszerûbb volt különféle vádak ürügyén megfosztani birtokaitól, de asszonyszemélyeknél csak a férfertõzõ paráználkodás és a boszorkányság bizonyította azt, hogy érdemtelenek birtokaik tulajdonjogára. Bûnösnek találták és elítélték minhárom asszonyt, de életüknek megkegyelmeztek, csak birtok- és jószágvesztés volt a büntetésük.

1756-tól aztán Mária Terázia Magyarországon fokozatosan megszüntette a boszorkánypereket, melyek egyébként sem számukban, sem kegyetlenségükben nem közelítették meg a nyugati, fõleg a német bosazorkánypereket.

Stassburban csak 1615-1625 között ötezer boszorkányt égettek meg; Würzburgban 1623-1631 között kilencszáz személyt végeztek ki boszorkányság miatt, közöttük tizenkét-, tíz-, kilenc-, sõt kétéves gyermekeket is! Elzászban 1582-ben százharmincnégy kivégzés volt. (A torzszülött, nyomorék, testi hibás gyermekeket az ördög fattyának, vagyis a Sátánnal való szombat éjszakai közösülés gyümölcsének tekintették.) Egyszer például Luther Márton, amikor az utcán meglátott egy nyomorék fiúcskát, azonnal hátraszólt kísérõinek, hogy végezzenek az ördögafattyúval. A gyermeket azonnal megölték.

A magyarországi boszorkányüldözéseknek lényeges eleme volt a közösségekbõl való kitaszítás. A jobbágyság gyakran kivetett a közösségbõl olyan embereket, akiktõl félt, akik túl szegények vagy túl gazdagok voltak; a csúnyákat, a szépeket, a nagyon okosokat és a nagyon butákat. Tehát mindazokat, akik jelentõsen különböztek az átlagtól. Gyakran rájárt a rúd a közösségek bábáira, javasasszonyaira is, akik ismerték a gyógyfüveket, valamint azokra, akiket valamilyen váratlan, megmagyarázhatatlan szerencse ért.

A boszorkányüldözést az egyház is támogatta. Bár hazánkban az ilyen perek a világi bíróságokhoz tartoztak, a papok, a barátok járták a falvakat, és érdeklõdtek, hogy nincs-e boszorkány, ismeretlen ember a faluban. A vakhiedelem és a megfélemlítés is az egyház és a fõurak tekintélyét növelte.

Bár itt-ott (még igen magas civilizációjú országokban is) ma is hallani különleges rontó tulajdonságokkal rendelkezõ személyekrõl, a babona, a tudatlanság fokozatos kiküszöbölésével a boszorkányok lassan kihalnak XX. századi világunkból.[/quote]

[ 2002. február 13.: Ducika szerkesztette a hozzászólást ]

[Ducika]

[url="http://"http://www.illusionsgallery.com/wizards.html"]Illusions Gallery---Wizards, Witches, & Enchantresses[/url]

[a-tika]

Ha már a bosziknál tartunk...


Kálmán királyunk és a boszorkányok...

Bõvebben: [url="http://"http://court.kerszov.hu/feszty.htm"]http://court.kerszov.hu/feszty.htm[/url]

De én azt hiszem, hogy a lányok, a lányok ...



Üdv : A-tika

[ 2002. február 13.: a-tika szerkesztette a hozzászólást ]

[Ducika]

idézet:

---

Ezt írta a-tika:

De én azt hiszem, hogy a lányok, a lányok ...


Üdv : A-tika

[ 2002. február 13.: a-tika szerkesztette a hozzászólást ][/quote]

A lányok még talán...


Madách Imre: Leány és nô

idézet:

---

Táncteremben hosszú sorban lányok ülnek.
Bájmosolygás játszik arcán mindeniknek,
Mint megannyi angyal, tiszta liljomszállal,
Hogy lábukhoz esnél ájtatos imával. -
Meg sem foghatná az ember, hogy mint támad
Az az elterjedt faj, az asszonyi állat,
Melynek arcán nincs költészet zománca,
S elhalványúlt lelke nem angyalok társa;
Hogyha nem tudnók, mint lett angyalból ördög,
Hogyha nem látnók, mint lesznek lányokból nôk.
Szerelem az éden, lánnyal élünk benne,
Két fának tilos csak csábitó gyümölcse.
Egyik átkos fája a mindentudásnak,
Másik büszke fája halhatatlanságnak;*
Házasság a kígyó s e gyümölcsökbôl hoz,
Elborúl az éden, únalom árnyékoz,
S az öröktartásnak rémes ijedelme
Ûz ki a kertbôl, nem bírván ember keble.
S hogy vesztett üdvünkhöz út se vezessen már,
Társalmi erényünk a kerub lángkarddal.

[/quote]

[ 2002. február 13.: Ducika szerkesztette a hozzászólást ]

[Ducika]

Madách Imre: Angyal és lány*

idézet:

---

Szebb a lány mindennél, ami csak van,
Szebb bizonnyal, mint a mennyek üdve,
Vagy mért jöttek volna hajdanában
Lányt szeretni égbôl angyalok le.

Ott hagyák az égnek csillagékét
Pillantásáért a lány szemének,
Ott hagyák a csillagok zenéjét
Lány ajkán, ha megzendûlt az ének.

Ázor angyal is otthagyta a mennyt,
S ifjú napsugáron földre szállott.
Szárnya vitte, mígnem egy kicsiny kert
Harmat ékben, hajnalpirban állott.

Reng üdén a lég, a csalogány szól,
Meglepve állt meg Ázor angyal,
Mind e bájat már ô ismeré jól -
Más varázslat rengi ôtet által.

Hárslugasban összesimul az ág,
Közt egy tünde sugár szôke lányka,
Meglesést nem félô gondtalanság
Igézet gyanánt ömöl reája.

Harcra lép korlátozó mezével
Termetének minden moccanása,
A szellô is mézet lopni jô el,
S csillan a báj egy-egy új világa.

Hasztalan védik fehér karocskák,
Hogyha csillagot csillag takar be,
Hogyha keccsel fedjük a keccset, hát
Ez ragyog most a másnak helyette.

Gyermekarcán a menny tükre látszik,
Tiszta szíve szerelem világa,
Sejtelemként mely, ha vele játszik,
Rózsaszínû álom száll reája.

Ázor angyal nézi, nézi - végre
Láthatlan kéz vonja és letérdel,
Szárnya lágy szellôt legyint feléje -
Megcsókola, s mint villám repül el.

Felveti szemét a lány - mi érte?
Messze szélén a kék láthatárnak
Látja még az angyalt percenetre,
Mint éjjel, ha csillagok szaladnak.

És az angyal csókja fáj, de édes,
Száz virág kél tôle a kebelben.
A világ mosolygóbb, kedvesebb lesz,
A titoknak fátyola lelebben.

Értelmet nyer a szelek zugása,
Alakot nyer a gyors reptû felleg,
Nincsen a földnek rideg magánya,
Elborítván a tündértarka szônyeg.

És az estve újra béköszöntött,
Ázor elhozá megint a csókot;
Szép arára bûvös álmot öntött,
Míg a hajnal pírral messzeszállott,

Óh, de szûnknek nincs megnyugvása,
Mely betöltse, nincsen üdv elég nagy,
Még a mennynek is lehull varázsa,
Teljesûletlen vágyat ha nem hagy.

"Teljes fényben egyszer lássalak csak,
Amint állasz Isten trónja mellett -
Vesszek aztán, hogyha kell, e vágynak
Kínja öl meg így - úgy hô szerelmed."

"Porkebellel e látványt ki bírja?
Vonz a láng, s a pille összeporlad." -
"Óh, arám, arám, nem, nem" - sír a leányka,
Lány könyûje angyalt is megingat.

"Hát legyen" - s elfordult arculattal
Dicsragyogva, szárnycsattogva ott áll,
Felsikolt a lány, ledûl, s az angyal
Mint a villám, már felhôk között jár.

Nem jô többé csókkal látogatni,
Szende álom szûz kiséretében.-
S a leányka sokszor véli látni
Fájó kéjjel a jövô ködében.

Ûzi ôt világtalan világig
Ôrülettel esd, kiált utána;
A világ zománca szertemállik,
Elhagyatottság súlyosúl reája.

Végig sír a pusztán, néha-néha
Bekopogtat emberek lakánál,
Majd felordít - és bömböl haragja
Tengerekkel, hogy zord csatát áll.

És az átokvert útazásban
Nem marad csak hangja, többi elvesz,
Ez röpül, röpül, nem tudni, honnan,
Vagy hogy a mindenségben hová lesz.

Óh, de szél-arát ki sírni hallja,
Megmeredve elborzad magában,
Mintha érintné ôrûlet árnya.
S értené, hogy abban mennyi jaj van.

*

Ezredévek múltak - néha-néha
Mostan is jô még angyal le hozzánk.
Boldog az, ki messze nem riasztja,
Kô a szív, angyal melyhez sosem szállt.
[/quote]