----
Fura dolog az emlékezet, néha rég elfeledett dolgok bukkannak fel egycsapásra.
Tizenvalahány évvel ezelőtt láttam egy filmet a tévében, aminek a címe, ha jól emlékszem A lány szelleme. Viszonylag kevés dolog maradt meg belőle: valami kísértethistória olyasféle cselekményszövéssel, amivel mostanában Shyamalan borzolja a kedélyeket. Maga a sztori is borulás volt akkor a számomra, viszont ami igazán mély nyomot hagyott bennem, az egy szétszállós zene a film közben, amit soha nem tudtam elfelejteni.
Nemrég hallgattam a rádiót, és egyszer csak meghallottam... szerintem nem kellett egy másodperc sem, hogy rájöjjek, igen ez volt az. Sajnos annyira leblokkoltam, hogy nem tudtam időben elindítani a felvételt, ezért csak a szám végét sikerült rögzíteni. Szerencsére éppen rajta van az a jellegzetes szólam (~0:18-0:52-ig), ami ezek szerint mindvégig megmaradt a tudatom valami titkos rekeszében.

>> az ismeretlen dallam <<
Kérlek, ha bármilyen információval tudsz szolgálni akár a filmmel (eredeti cím, DVD-kiadás), akár a zenével (zeneszerző, elérhetőség) kapcsolatban, írd le ide, vagy küldj egy PÜ-t.
Elsősorban az öregebbek segítségére számítok, hiszen feltételezhetően egy nagyon régi filmről van szó.