Viccrovat
#1261
Elküldve: 2004. 09. 14. 13:38
Egy levelet talál az ágyon, azonnal mohón olvasni kezdi, remego
kezekkel.
Kedves Anya, Apa,
Nagy sajnálattal tudatom, hogy elszöktem az új barátommal. Igazi
szerelmet találtam általa és annyira aranyos; különösen a
piercingjei,
sebhelyei, tetoválásai, és a hatalmas motorja. Ez még nem minden.
Terhes vagyok és Ahmed azt mondta, hogy igazán bolgogok
leszünk az
erdoben, a lakókocsijában. Több gyereket is akar tolem és nekem
ez a
nagy
álmom.
Már tudom, hogy a marihuána nem káros, ezért azt fogunk
termeszteni
magunknak, és a barátainknak. Ok védenek bennünket. Lesz
kokain és
ecstasy is, amennyi csak kell. Közben majd imádkozunk az AIDS
ellenszeréért, hogy Ahmed jobban legyen. A pénz miatt ne
aggódjatok.
Ahmed lebeszélte Leroy-jal és Jamal-lal, hogy szerepelhetek a
filmjeikben, amiket az alagsorban forgatnak. $ 50-t kapok egy
jelenetért, még 50-et, ha 3-nál több pasival csinálom, és még 100-
at,
ha
ló is van az adott jelenetben.
Kedves anya, mivel most vagyok 15 éves, tudom hogyan vigyázzak
magamra. Majd egyszer meglátogatlak benneteket, és
találkozhattok az
unokáitokkal.
Üdvözöl Benneteket: szereto lányotok
UI: Apa, ez természetesen nem igaz, a szomszédban vagyok, és
TV-zek.
Csak meg szerettem volna mutatni neked, hogy van rosszabb is
annál, ha
az ANGOLOK KIKAPNAK EGY 11-ES MIATT ! ! ! ! !
#1262
Elküldve: 2004. 09. 14. 17:19
#1263
Elküldve: 2004. 09. 14. 18:06
- Na ide figyeljenek! Van maguk között érettségizett?
- Jelen, őrmester elvtárs! - szól valaki.
- Na, ha maga olyan okos, akkor mondja meg, hogy hány fokon forr a víz!
- Jelentem, száz fokon!
- Maga marha! Kilencven!
- De jelentem őrmester elvtárs, hogy száz fokon!
- Ne pofázzon! Azt mondtam hogy kilencven!
- Értettem, őrmester elvtárs!
Másnap ismét eligazítás folyik. Az őrmester így szól:
- Na hol van az az érettségizett?
- Jelen, őrmester elvtárs!
- Na ide figyeljen, magának volt igaza. A kilencven fok az a derékszög.
--------------------------------------------------------------------------------
A katona éjszakai őrségben áll. Egyszer csak zörgést hall:
- Állj, ki vagy?
- Anyád a demizsonnal.
- Anyám, állj! Demizson, tíz lépést előre!
--------------------------------------------------------------------------------
Egy katona megy hazafelé, és mikor egy sűrű, sötét erdőn halad át, elébe toppan egy ronda boszorkány, vállán egy bagollyal.
- Na te katona! -szól a boszorka.- Tudom én, hogy mire vágysz! Ha kitalálod, mi ez itt a vállamon, akkor a tied leszek!
A katonának nincs gusztusa a csúnya öregasszonyhoz, ezért így szól:
- Az egy disznó!
- Na jól van, határeset. Elfogadom!
--------------------------------------------------------------------------------
#1264
Elküldve: 2004. 09. 14. 18:15
- Állj, ki vagy?
- Anyád!
- A tiéd!
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."
#1265
Elküldve: 2004. 09. 14. 18:21
- Rászorult.
® "A legjobb tanácsadók nem azok, akik különleges esetekben megmondják, hogy hogyan cselekedjünk; hanem azok, akik elkötelezett szellemiségükből és cselekedni vágyásukból adnak, majd ránk hagyják, hogy még ha sok hibával is de magunk találjuk meg a cselekvés véleményünk szerinti legjobb formáját."
#1266
Elküldve: 2004. 09. 14. 20:33
Idézet
Jagert. A pultos kitolti es megkerdezi:
- Mire iszik ennyit?
- Haaat... ...megvolt az elso oralis szexem.
- Hu, az kiraly, a bolt vendege vagy meg egy Jagerre!
- Hagyd, ha harom nem veszi el az izet, akkor egy sem.
#1267
Elküldve: 2004. 09. 15. 08:20
#1268
Elküldve: 2004. 09. 15. 08:32
Saját jellemzésem:
Ciao ribancok!
Kezdjük el, szellemi toprongyok! Nem fogok Banderas képet kitenni csak azért, hogy felkeltsem az érdeklodésed. Leszarom, hogy ki vagy és mennyi statpontot akarsz gyujteni. Ha ebben akarsz cinkost, akkor nálam rossz helyen kopogtatsz. Úgy kimínuszollak, mint az mszp a költségvetést. Mit pofázol? Nagyon fontos a belso érték? Mit értesz ez alatt? A klímát és a borülést, mi? Azonkívül az elmaradhatatlan kisugárzás. Nem volt elég 86-ban Csernobil? Alain Delonnak van kisugárzása, Danny DeVitonak nincs? Hogy is van ez? Leírtok kétoldalnyi elképzelést a keresett partnerrol, aminek talán még az általam is nagyra becsült Brad Pitt sem tudna megfelelni. Bárca volt az óvodában a jeletek, bazzeg? A férfi legyen: magas, izmos, diplomás, jóképu, biztos anyagi háttérel! Ti mit visztek a kapcsolatba? Magatokat? Jah, az kurva gyenge cserealap, nem gondoljátok? Hol a faszban éltek? Mi a picsát képzeltek magatokról? Bekajáltátok, hogy itt minden retvás picsa topmodell és minden faszjankó multimilliomos? Hogy minden ribancnak százas a mellbosége, a pasik cerkája pedig felveszi a versenyt egy rasztafaszú niggerével? Álmodj, királylány! Nyomjátok csak ezerrel a BMW-s machokkal, csak ne csodálkozzatok, ha a randira egy monitorfeju maki megy a 6-os villamossal! Ez a nagy büdös helyzet, de most tunés innen, mert : Kurvák razzia! Akinek nem inge... A gyengébbek kedvéért (hú, de kibaszott sokan vagytok) összefoglalom: Nem vagyok kétméteres kosaras! Nincsenek milliók a bankszámlámon! Nincsen kockás hasam, de a kedvedért rátetováltatom a Rubik kockát, köcsög! Nincsen negyvencentis faszom! A legfontosabb: NEM LESZEK A SZAMARAD, HA NINCS ITT A LOVAD, NE IS EROLKÖDJ! Mit képzelsz? Ki a fasz vagy te, hogy sorban álljanak nálad? Nem vagy a kocsordi közért, vazzeg! Még most sem érted? Nem tudsz olvasni a sorok között? Vedd már fel az inget, mert nagyon csúnyán megfázol! Ha valamit kihagytam, akkor sorry! Tunés innen, razzia van!
Partner tulajdonságai:
William Shakespeare kollégám írta fénykorában: "Színház az egész világ!" Mondjátok, kis ribanckáim: Folyton nektek kell a szarházi szerepét játszani benne?
20 GOTO 10
#1269
Elküldve: 2004. 09. 15. 09:47
Idézet: Harta - Dátum: 2004. szept. 15., szerda - 9:32
#1270
Elküldve: 2004. 09. 15. 12:59
Idézet: Harta - Dátum: 2004. szept. 15., szerda - 9:32
Elég kemény, de van néhány igazság a dologban
Battle tag: Nevl#2658
#1271
Elküldve: 2004. 09. 15. 14:48

Ez sík!
#1272
Elküldve: 2004. 09. 15. 17:02
#1274
Elküldve: 2004. 09. 16. 09:17
-Ha túl gyorsan menne, dudálok és lassítson.
-Semmi gond, lassítok.
Elindulnak az autópályán és a traffipax mellett elhaladnak. Ekkor az egyik rendőr a másiknak:
-Láttad ezt?
-Nem , mit?
-Képzeld most ment el egy VOLVO száznyolcvannal.
-Na és? Ezért nem kellett volna felébresztened.
-Na de igen de utána ment egy 120-as Skoda ugyanolyan gyorsan.
-Tényleg?
-És ez nem minden. Utánuk repült az út egyik oldaláról a másikra egy Trabantos aki még dudált is rájuk, mert előzni akart...
#1275
Elküldve: 2004. 09. 16. 09:20
Mert olyankor jobban tol visszafele.
Ebéd New Yorkban
Csomag a Bermudákon British Airways
#1276
Elküldve: 2004. 09. 16. 10:09
Idézet: Erős Pista - Dátum: 2004. szept. 16., csütörtök - 10:17
#1277
Elküldve: 2004. 09. 16. 11:08
- Papa, te miért pont az anyut vetted feleségül?
- Látod asszony, már a gyerek sem érti!
A szõkenõ és a kigyúrt pasija ül a moziban, a Passiot nézik. Amikor elõszõr elkapják Jézust megszolal a nõ:
- És akkor felakasztják, vagy mi lesz?
Erre a pasi:
-Hülye, õ a fõszereplõ, csak nem hal meg!
- Most vettem ezt a lovat. Szerinted versenyezhetek vele?
- Persze. Ezt a szerencsétlen gebét akár le is gyõzheted.
Öreg bácsi legelteti a birkákat a réten. Városi ember odamegy hozzá, gondolja, szóba elegyedik vele, megkérdezi:
- Aztán mondja bátyám, jól tejet adnak ezekk a birkák?
- Hát, a fehérek azok igen. - És a feketék??
- Hát... Azok is.
- Aztán jó gyapjút adnak?
- Hát, a fehérek azok igen.
- És a feketék??
- Hát... Azok is.
- Mondja, jól szaporodnak?
- Hát, a fehérek azok igen.
- És a feketék??
- Hát... Azok is.
- Mondja már bátyám mért mondja mindig külön a fehéreket??
- Hát mert azok az enyimek.
- És a feketék??
- Hát... Azok is.
#1278
Elküldve: 2004. 09. 16. 11:15
El is mondja apja urának, hogy hirdesse szét heted-hét országra.
De csak ahhoz megy, aki kiállja a próbát.
Kihirdeti a király, s özönlenek a hercegek, grófok, válogatott
cigánylegények.
Igen ám, de sorra megbuknak a vizsgán!!!
Egyszer arra jár a szegény vándorlegény, és beáll a sorba ő is,
szerencsét próbálni.
Nevetik is a hercegek, grófok, válogatott cigánylegények, hogy mit akar
itt ez a csóró, szerencsétlen, hiszen ők sorban kudarcot vallottak.
Mivel azonban mindenki próbálkozhat, egyszer a vándorlegény is sorra
kerül.
- Menjünk ki, sétáljunk egyet a tündérkertben! - invitálja a királylány.
Kimennek, és elmennek a csilingelő aranyalmafa alatt, átmennek a
szólószőlők között, és elérnek az ezüstpatak partjára.
Ott a tündérszép lány lehúzza az ujjáról a gyémántokkal ékesített
aranygyűrűjét, és bedobja a patakba, majd ezt mondja a legénynek:
- Vedd ki, és add a kezembe!
A szegény vándorlegény úgy tesz, ahogy a királykisasszony kérte, mire az
megszólal:
- Ez a sok idióta meg mind a patakba ugrott!
#1279
Elküldve: 2004. 09. 16. 12:18
Idézet: bega - Dátum: 2004. szept. 16., csütörtök - 12:08
- Aztán mondja bátyám, jól tejet adnak ezekk a birkák?
- Hát, a fehérek azok igen. - És a feketék??
- Hát... Azok is.
- Aztán jó gyapjút adnak?
- Hát, a fehérek azok igen.
- És a feketék??
- Hát... Azok is.
- Mondja, jól szaporodnak?
- Hát, a fehérek azok igen.
- És a feketék??
- Hát... Azok is.
- Mondja már bátyám mért mondja mindig külön a fehéreket??
- Hát mert azok az enyimek.
- És a feketék??
- Hát... Azok is.
...
...
- De bátyám, valami különbség csak van köztük, nem?
- Van, biza. A fehérek többet esznek.
- Hogy lehet ez?
- Úgy, hogy többen vannak.
Szerkesztette: *Iguana* 2004. 09. 16. 12:18 -kor
#1280
Elküldve: 2004. 09. 16. 12:19
A mentőautó az orvossal, a betegszállítóval, a nővérrel és egy gyakorlaton lévő diákkal épp beteghez robog. Egyszer csak váratlanul a mentőautó vezetője elengedi a kormányt, fuldokolva a torkához kap. Szemei kikerekednek, nem kap levegőt. A nővérke rendíthetetlen nyugalommal az elsősegély doboz után nyúl, s jól fejenvágja vele. A vezető erre azonnal megnyugszik, megfogja a kormányt, s vezet
tovább.
Hirtelen a betegszállító lesz rosszul. Fuldokolva a torkához kap, leesik a padlóra, vonaglik, rángatózik. A nővér dühösen őt is fejbevágja a dobozzal. Ettől az azonnal magához tér, leül, mintha mi sem történt volna. Néhány perc múlva ugyanez történik az orvossal is. Nem kap levegőt, sípol, vergődik, görcsösen rángatózik. A nővér ingerülten, hirtelen mozdulattal őt is fejbevágja, amitol ő is magához tér.
A diák, aki korábban kővéválva a döbbenettől meg sem tudott szólalni, most az orvoshoz fordulván megkérdezi:
- Harmadéves orvostanhallgató vagyok, a tudásom csupán elméleti. Még soha nem hallottam ilyen szimptómákról. A gyógymód pedig annyira szokatlan, hogy teljesen össze vagyok zavarodva. Nem magyarázná el nekem?
- Ne is törődj vele! A nővér férje tegnap felakasztotta magát. Csak ugratjuk!

Súgó
A téma zárva.