Az első 48 óra
Hol is kezdjem, mielőtt kimegy a fejemből sok minden...? A kezdeteknél, a céloknál. Hogy kezdődött? A határjáró túrával. Amin kezdőként nem mertem elindulni, mondván, hogy biztos eltévedek, de annyira, hogy sose érek a végére. Aztán jött a vártúra, amin nagyon, nagyon szerettem volna indulni, és nagyon, nagyon közbejött az élet. Majd a nemzeti parkos túra, amiről az előzetes megvalósíthatósági tanulmány azt dobta, hogy kizárt dolog, mert nem tudom.
Az első után ambíciózus tervet dédelgettem: majd én megmutatom, mi a hypermiling, olyan fogyasztást mutatok fel 48-ason, hogy senki a közelébe se ér, maximum a leesett állát szedegetheti a padlóról. Magamnak pedig bizonyítani akartam, hogy megvan bennem a kitartás, amivel a sebességet pótolni tudom. Sok minden másképp történt, mint gondoltam (kezdve ott, hogy ketten mentünk egy "csapatban"), de ebben legalább már nagyjából biztos vagyok. Ki akartam próbálni magam egy napos laza útnál keményebb és szövevényesebb navigálásban is, most ez is kipipálva. Az eltévedésekre majd külön kitérek, egyébként nem volt nagyon sok, a teljes táv a 1564km lett a pécsváradi vártól a Végardóig (Egyébként mi a fene az a Végardó? Valami olyasmi, mint a Lövérek...?). Fogyasztási átlagot a cikk végére talán kiszámolom, az idő fél órával több volt, mint kellett volna, az időbeosztásunk pedig a népszerű epic fail kifejezéssel jellemezhető
Aztán folytatom a kezdés előtt egy nappal. Szállást Hosszúhetényben szerveztünk magunknak, a falu végül a túra anyagában is szerepet kapott, mint első állomás. A kinézett vendégház könyvespolcán leltem a túra mottóját:
Tétován gondoltam arra is, hogy meg kéne mászni a Zengőt (afféle szorgalmi feladatként), de csak egy kisebb kirándulás lett belőle a püspökszentlászlói arborétumhoz, csodaszép legelőkön és erdőkön keresztül. Az idegenvezető pedig a helyi haverunk volt, aki miatt pont erre a falura esett a választásunk. A vendéglőt pedig nem látogattuk meg
Hopp, majdnem kihagytam Iregszemcsét, amit útba ejtettünk a Mecsek fele menet. Ezt a falut a szerintem vicces neve miatt látogattam meg korábban, és emlékeztem a lángosos/palacsintás büfére a bevezető út mentén.
A büfé előtt a két roppant hű hátas, Teresa az én BMW F650CS-em, és Ciliegia, shiNIN Hyosung GV250-je. Mindkettőt a túra előtt részesítettük szervizben, 90, illetve 30 ezres óraállásuk alkalmából. Több kép most nem is lesz róluk.
A túra első napjának reggelén némi alváshiánnyal keltem, ez aztán végigkísért egész idő alatt. Az adrenalin viszont összetartott, gyorsan átugrottunk Pécsváradra (először tankolni), az első hiányzó útjelző táblánkat is begyűjtöttük, itt ez csak egy rövid kört jelentett a falu körül.
A kezdő óraállások 90280 és 30280. Majd később szerepe lesz a két órának, amik az Istennek se akartak egyformán járni, bár ez nem újkeletű jelenség: tudjuk már, hogy kettejük közül Ciliegia mutatja a nagyobb távot, és jobban egyet is ért az kilométeerkövekkel és a guglimappel, mint Teresa, aki valahogy túl szerény a távolságot illetően...
A starthelyről (a motorok végigmustrálása (jé, mi ez, csak nem egy GS500 klubcsapat?) és némi eszmecsere után) azonnal indultunk, ahogy Macko rábólintott a kezdésre, és irányultunk is vissza, ahonnan jöttünk... persze gyorsabban, mint szerettünk volna, ez a jövőben az összes főútra igaz lesz, szóval nem írom le többször... de itt beleegyeztem, mert hosszú volt az aznapi tervünk. Mivel akkora pofátlan mázlink volt, hogy Macko a tervezett útvonalat 4km-re a házunktól húzta meg, nyilván nem lehetett kihagyni, és hát Fehérvárcsurgó egy kicsit később következett az általa ajánlott Hidegségnél...
A vendéglőről nem is lőttem képet, csak röptében fogtuk meg a cégérét (az épp aktuális évszakról nevezték el) - és már mentünk is tovább a Mecsek kanyarjai közé (ekkor még mit se tudtam kanyarmérgezésről, csak egy vicces kiszólásnak tűnt a szervező billentyűzetéből). Körbelőttem az emlékművet, amit már régóta minden egyes kanyarban vártam, de csak fékezés lett a vége...
Itt igen pocsékul haladtunk, de ez Pécsen lett igazán borzasztó. Az egyik dolog, amitől féltem, az a nagyvárosi átkelések bonyolultsága volt, ehhez képest Pécs egyszeűen indult, aztán csak azért se úgy jelölték a dolgokat, ahogy logikus lett volna, és a helyiek is trollkodtak velünk egy darabot. Még egy esemény hátráltatott: a kacsaszalaggal lefogatott itineremet itt kapta le a szél a táskám tetejéről. itt ejtettem is ezt a módszert, hogy aztán ez megismétlődjön másfél megállóval később, immár kacsaszalag nélkül.
A gumisműhely táblája feltűnő helyen várt, miután betettem a Villányi-hegységet a "helyek, amiket még látni kell" kategóriába, ahova a következő 2 napban egy csomó más is bekerült... itt hagyott el minket a startnál kiszúrt GS500-as csapat is, nekik még szerepük lesz a történetben. Innen jött a dél-dunántúli falvak közti navigálás, mintegy bemelegítésképp. Az első tábla, amin más szerepelt, mint az itinerben, Szigetváron ért minket. A város széléről fordultunk vissza érte, és nem voltunk ezzel egyedül, itt futottunk össze másodszor a GS500-as brigáddal. Ezen a környéken tért el az itiner először attól, amit előre felvázoltam, néhol meglepő dolgokra világítva rá az útjelzésekkel kapcsolatban (Hol a nyavalyában lehet az a Hollád, és ha ott van, miért lenne itt tábla felé...? De mégis volt, biztos fontos hely az

)
A következő meglepetés balatonszentgyörgyi vasúti átjáró után ért minket. Elértük a Főutat (nagy F-fel), és sehol semmi útmutatás, hogy mi merre azon... találomra indultam el az egyik irányba, ami persze visszavitt Blaatonszentgyörgyre. Egy gyors forduló után immár a jó irányban követtük tovább az instrukciókat - szombathelyig vissza se találva az előzetes elképzelésekhez. Itt megúsztuk az átkelést, a város gravitációs parittyaként dobott az elkerülő útjain Ausztria fele.
Odaát a múlt hétvégi fertődi túránk jóvoltából csupa ismerős terep fogadott, bár a Geschriebtsteint mégse volt annyira egyszerű megtalálni - nem mintha elmentünk volna mellette, de a paranoiám minden oldalra vezető zergeösvény végén katonai emlékművet sejtett, de csak olyan kiírásokkal találkoztam, hogy "az erdőben motorozni tilos" és "fejenként 2kg gombát szabad szedni"

Az út persze kiváló minőségű és vonalvezetésű. Értékeltük már akkor is, de ha tudtuk volna, ami később ránk vár... Végül meglett az emlékmű, és ennek örömére veszteséglistára tettem az objektívsapkát (később meglett, valahol a táskám aljába rejtőzött)
Az itinert nem, azt elhozta a GS500-as csapat, akiket követtem, aztán egy kereszteződésben elhagytam. Ők pedig akkor előztek vissza, amikor a szél harmadszor vitte el az itinerem...
...és eljöve a második nagyváros, amit át kellett szelnünk. Valahol sikerült eltérni a brennbergbányai iránytól, de legalább rengeteg "Lövérek", "Lővérek", "Löverek" tábla mellett haladtunk el, mire az út ahogy jött, vissza is vitt minket a belvárosba... A Lövérektől már a falat kapartam (elméletem szerint ez a "lövészek" és a "nővérek" szavak összeolvadása, ami azért keletkezett, mert az ödenburgerek unták a bonyolult "Géppuskás Szent Ágota-rend" kifejezést, de valahogy emlegetni kellett őket), de szerencsére egy segítőkész bennszülött elirányított minket a megfelelő utcába. Itt újra egy hüledezős szakasz jött, nem győztem csodálni az erdőt az út mellett. Fent az egysávos szakaszon pedig egyetlen motoros se jött szembe - csak néhány autó. A garázsoknál a telefonom üdvözölt Ausztriában. Ezt akkor még viccesnek találtam.
Lefele meglepetésemre sikerült "Budapest" és "Bécs" jelzéseket találni, ahogy az itiner jósolta, viszont nekünk egy kútra volt szükségünk a lovakat megitatni - végül az egyik "Bécs" jelzésű körforgó mellett sikerült is fogni egyet. Itt okoztam kellemetlen perceket magamnak azzal, hogy elfelejtettem ránézni a kútra a két motor feltöltése között, aztán csak találgatni tudtam, hogy hol válthattunk betöltőt... hideg zuhanyként ért, hogy shiNIN jobb átlagot hozott ki Ciliegiával, mint én Teresával, amit később bonyolult matekozással próbáltam megtámasztani vagy megcáfolni, de a későbbi, a "nagyjából így nyomtam"-nál pontosabb eredmény se mutatott mást. Szóval ilyen érzés, amikor a tanítvány lelépi a mesterét
A szóban forgó számok egyébként 2.69l/100km Ciliegiával és 2.75 illetve 2.71l/100km Teresával, utóbbi akkor, ha egyforma hosszú kilométerekkel számolunk
Egy kis térképezés és fejvakarás után visszatértünk a "Bécs" jelzésre, és kellemes meglepetésként ért minket, hogy nem kellett visszamenni a 85-ösön egy tapodtat se, hanem belefutottunk a "Balf" irányba... és ismét ismerős utakon haladtunk Hidegségig. Ott egy kis kutatás a Marika panzió után, aztán nekivágtunk az extra szakasznak. Az átvezető alatt szép lassan elfogyott fölöttünk a fény, Sümeget már kivilágítva találtuk a fekete ég előtt:
Innentől szürreális alagutat ástunk az balaton-felvidéki és bakonyi éjszakába. Hihetetlenül könnyen meglett a várvölgyi emlékmű (Kurdi János hagyatékából), csak a fényképezőgépet nem bírtam már irányba tartani
Az alagútásás után csodás volt a Pula fele vezető szakasz, amiről látszott, hol a széle, megbízható volt a vonalvezetése, főútnak is elment volna. A pulai kápolna mellett már elmentünk, aztán némi tanakodás és nézelődés után csak megleltük a késő barokk objektumot. A következő szakaszon egyszer leállított motorral gurultam lefele a hegyről, aztán amikor indítani kellett volna, esett le, hogy ez éjjel a kanyarok közt nem jó ötlet (a derék Teresa lekapcsolja a fényeket indítózáskor

), így bump start lett a vége, hiába fogadtam meg, hogy csak végső esetben folyamodok hozzá eztán - na ez volt az a végső eset...
A kihalt Ajka félig-meddig szintén ismerős terep volt, az itinerben említett lámpa udvariasan félreállt az útból sárgán villogva, az ösztöneim elvezettek Ajkarendekre, ahol nyaranta az Árok partyt tartják, aminek mi is törzsvendégei vagyunk. A 8-as és 83-as is kiválóan járható volt sötétben, aztán jött a viccesebb szakasz. A Magas-Bakony gazdag állati élettel örvendeztetett meg minket, szerencsére a patások most távol maradtak, de volt több róka, meg egy öngyilkos hajlamú görény, aki mindkettőnkkel megpróbálta elüttetni magát

Hiába az ismerős terep, itt jóval lassabban mentem, mint nappal szoktam...
A bakonybéli postát shiNIN szúrta ki, én már vissza nem mentem oda, így arról nincs kép.
Zircre kilométerekről be lehet gurulni nulla lóerővel, ezt a ziccert most se hagyhattam ki, és itt van közvilágítás, szóval az indítás se okozott gondot

Éreztük, hogy egyre közelebb vagyunk az aznapi célhoz, persze végül még a házunk előtt egy kilométerrel belefutottunk a kötelező őzbe (ez nagyon kitartóan próbálkozott elém kerülni, de végül csak elhagyta az utat), de azért csak eljutottunk a várva várt zuhanyhoz és ágyhoz - olyan éjjel fél három fele.
(folyt köv)
Szerkesztette: alvaro 2012. 05. 14. 21:20 -kor