[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 16:54 -kor

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 16:56 -kor

[Herold]

Mint Kandos, az iskolam neavadojarol engedjetek meg egy par sort:

idézet:

---

KANDÓ KÁLMÁN ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

(Pest, 1869. július 10.—Budapest, 1931. január 13.)


------------------------------------------------------------

Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a régi fasori luteránus, majd a gyakorló fõgimnáziumban végezte. A budapesti Mûegyetemen 1892-ben kitûnõ minõsítésû gépészmérnöki oklevelet szerzett.

A fiatal mérnök, egy év katonai szolgálat után, a franciaországi "Compagnie de Fives-Lille" villamos gyárban kezdett dolgozni, kiváló eredménnyel: indukciós motorok méretezésére teljesen új számítási módszert dolgozott ki. Sikereinek hírére Mechwart András, a Ganz-gyár akkori vezérigazgatója — aki bölcs elõrelátással már 1878-ban felállította a Ganz elektromos osztályát — hazahívta. A 25 éves Kandó 1894-ben itt kezdett dolgozni. 1895-ben az osztály vezetõje, majd két év múlva igazgatóhelyettes lett. A rendkívül gyors elõmenetel mögött a fiatal mérnök zsenialitását jelzõ teljesítmények voltak, pl. igen rövid idõ alatt megtervezte a gyár jó hírnevét öregbítõ indukciós motor családot.

1897-ben Amerikában tanulmányozta a Baltimore & Ohio Vasúttársaság 1895-ben üzembehelyezett elsõ 600 V-os egyenáramú mozdonyait, villamosítási rendszerét. Kandó azzal a meggyõzõdéssel jött vissza, hogy nagyvasutak villamosítását ilyen kis feszültséggel megoldani nem lehet.

A Ganz-gyárban már 1892-tõl folytak kisérletek villamos vontatással. 1896-ban épült meg egy 800 méter hosszú, 1 méteres nyomtávú próbapálya. Kandó felismerte, hogy az indukciós motorok vasúti vontatásra alkalmassá tehetõk, kezdeményezésére, és az õ vezetésével kezdtek foglalkozni a háromfázisú villamos vontatással. Az elsõ háromfázisú villamos vasútjuk 1898- tól üzemelt a Genfi-tó mellett, Evian les Bains fürdõhelyen.

A Ganz-gyár — kedvezõ kisérletei alapján — vállalkozott az olaszországi Valtellina vasút villamosítására, amit akkor a legtöbb nagy vezetõ európai cég túl kockázatosnak talált. A rendkívül nehéz terepviszonyok miatt ez a vonal alkalmas volt arra, hogy a gõzüzemmel szemben a villamos vontatás elõnyeit bizonyítani lehessen. A 106 kilóméteres vonal villamosítása — Kandó javaslatára — 3 kV-os, 15 Hz frekvenciájú, háromfázisú árammal történt. A rendszer szinte minden lényeges elemét, beleértve a motorkocsikat, mozdonyokat is, a Ganzban fejlesztették és gyártották.

El kell tekintenünk itt a mûszaki megoldás ismertetésétõl, az érdekõdõ olvasó számára ez a szakirodalomban megtalálható. A feladat nagyságának jellemzéséül azonban idézzük Verebély László mûegyetemi professzor szavait: "Csak a 28 éves lángész rajongó optimizmusa és akadályt nem ismerõ tettrekészsége indokolhatja azt a merészséget, amellyel Kandó a feladat megoldását 15 periódusú forgóáramú rendszerben és az akkori viszonyok között még fantasztikusnak látszó 3000 V feszültséggel vállalta, éz az elektrotechnikai ipar akkori fejletlensége, valamint a beszerzés minden részletének újszerûsége folytán eléje tornyosuló nehézségektõl vissza nem riadva a töretlen útnak nekivágott." A sikert valóban Kandó Kálmán személy biztosította, aki mind a villamos, mind a gépészeti tervezést és a gyártást is vezette. Neve azóta elválaszthatatlan a vasúti villamos vontatás történetétõl. 33 éves volt, amikor a Valtellina vasutat 1902-ben megnyitották. Ez volt Európa elsõ villamosított vasúti fõvonala, és a világ elsõ nagyfeszültségû váltakozó árammal villamosított vasútvonala.

A Valtellina vonal kedvezõ üzemét látva az olasz kormány, a vasutak államosítása után, 1907-ben 2000 km vasútvonal villamosítását rendelte el, a "Sistema Italiana"-nak nevezett Ganz-Kandó rendszerrel. A feladat megoldására megvették Kandó szabadalmát, és amerikai tõkével részvénytársaságot hoztak létre "Societa Italiana — Westinghouse" néven, továbbá egy mozdonygyárat építettek Vado-Ligure-ben, amelynek vezetésére és a mozdonyok megtervezésére Kandó Kálmánt kérték fel. Ebben az idõben történt, hogy a Ganz részvényeinek többségével rendelkezõ Hitelbank vezetõi nem értettek egyet a gyár további vasútvillamosítási tevékenységével. Sajnálatos módon a bank illetékesei nem ismerték fel a további vállalkozásokban rejlõ gazdasági elõnyöket, azt a kamatoztatható tõkét, amit a sikeres, de természetesen költséges fejlesztési eredmény jelentett.

Kandó, miután itthon nem remélhette törekvéseinek megvalósítását, Olaszországban viszont nagy lehetõség kínálkozott rendszerének továbbfejlesztésére, 1907-ben családjával Vado- Ligure-be költözött, és 1915-ig itt tevékenykedett. Közel 700 mozdony készült Kandó közremûködésével, tervei alapján. A jármûvek és a rendszer üzemkészségére jellemzõ, hogy 1954-ben még több mint 500 ilyen mozdony teljesített szolgálatot. Kandó kiemelkedõ munkáját az Olasz Koronarend "Commendatore" címmel járó kitüntetésével ismerték el.

Az elsõ világháború kitörésekor Kandó hazajött. 1915-tõl tartalékos hadnagyként, a bécsi hadügyminisztériumban a Monarchia vasútjainak szénellátásával kellett foglalkoznia. Emlékiratban tett javaslatot a leggazdaságtalanabb szénfogyasztó, a gõzüzemû vasút villamosítására. Javaslatában rögzítette, hogy ezt csakis az országos energiagazdálkodáson belül lehet megoldani olyan rendszerrel, amely az 50 Hz frekvenciájú áramot közvetlenül tudja a mozdonyon használni. Ezzel a felismeréssel évekkel elõzte meg az akkori mûszaki világ kiválóságait, akik ezen alapvetõ megállapítást csak1924-ben, az elsõ londoni energia- világkonferencián nyilvánították a vasútvillamosítás elérendõ céljául.

A MÁV és a Ganz gyár kérésére Kandót 1917-ben felmentették a katonai szolgálat alól. Visszatért Budapestre, és 1922-ig a Ganz és Társa Waggon és Gépgyár mûszaki-, majd vezérigazgatója volt, egyideûleg megkezdte másik vontatási rendszerének kidolgozását, amely világsikert szerzett hazájának, a Ganz gyárnak és nmagának. Miután saját kérésére a vezetõi teendõk alól felmentették, 1922-tõl a Ganz-féle Villamossági Rt. mûszaki tanácsadójaként kizárólag az új villamos mozdonyok tervezési munkáit irányította. 1923-ban elkészült az elsõ 2500 LE-s kisérleti fázisváltós mozdony. Elindult egy sok fejtörést és fáradságos munkát igénylõ kisérletsorozat, amellyel Kandó bebizonyította az 50 periódusú vontatás elõnyeit. A tapasztalatok alapján átalakított jármûvel 1928-ban folytatódtak az üzemi próbák. A próbaüzem sikeres eredményeit látva határozta el a MÁV a Budapest— Hegyeshalom vasútvonal villamosítását.

Két mozdonytípus készült személy- és tehervonati forgalomra. Az új mozdonyoknál mind a villamos, mind a jármûszerkezeti rész minden lényegesebb alkatrészét Kandó maga tervezte. A villamos berendezés leglényegesebb eleme egy újfajta villamos gép: a fázisváltó volt. Ez a különleges szinkrongép a munkavezeték 16 kV 50 Hz egyfázisú áramát az indukciós hajtómotorok számára többfázisú kisfeszültségû árammá alakította át. A mozdonynak négy szinkron sebességfokozata volt.

Kandó ebben az évtizedben más feladatokkal is foglalkozott. 1920-ban kapott megbízást háromfázisú mozdonyok tervezésére az olasz saronnói gyár részére. 1926-ban 4000 LE-s egyenáramú mozdonyok készültek a párizs—orleans-i vonalra. Az osztrák floridsdorfi gyár 16 2/3 periódusú fázisváltós mozdonyaihoz villamos berendezést rendelt. Az amerikai Westinghouse-gyár a 20-as években kötött szerzõdést Kandóval különleges feladatok megoldására.

A megfeszített munka felõrölte erejét, és 62 éves korában váratlanul elhunyt. 50 periódusú vontatási rendszerének teljes megvalósulását már nem láthatta. Úttörõ munkájának sikerét bizonyítja, hogy 1932-tõl 32 db 2500 LE-s fázisváltós Kandó-mozdony közel 40 évig teljesített szolgálatot a MÁV hegyeshalmi, elsõ villamosított fõvonalán.

Kandó Kálmán széles látókörû, nagy mûveltségû és munkaképességû, sokoldalú mûszaki tehetség volt. 1894 és 1931 között Magyarországon 70 szabadalmát lajstromozták. A jelentõsebbeket több európai országban, valamint az USA-ban és Japánban is érvényesíttette. Az MTA 1921-ben Wahrmann-díjjal tüntette ki. A budapesti József Mûegyetem 1922-ben Kandót a gépészmérnöki és elektrotechnikai gyakorlat és tudomány terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül a mûszaki tudományok tiszteletbeli doktorává avatta. Az MTA 1927- ben levelezõ tagjává választotta. 1930-ban a "magyar mûszaki tudomány fejlesztése terén kifejtett korszakalkotó mûködése" legfelsõbb elismeréséül a "Corvin Koszorú"-val tüntették ki.

Anyanyelvén kívül beszélt németül, franciául, angolul és olaszul. Kimagasló érdemeit több világrészen elismerték. Hírneve már a század elején túlnõtt határainkon, és elismerése az idõk folyamán csak erõsbödött. Az 1951-ben, Annacy-ben tartott nemzetközi konferencián a vasútvillamosítás kiváló szakértõi egyöntetûen elismerték Kandó uttörõ munkásságát az 50 periódusú vasútvillamosítási rendszer megteremtésében.

Kandó ragyogó képességeit elsõsorban a villamos vontatás területén mutatta meg, de nem volt olyan mûszaki kérdés, amelyhez ne tudott volna érdemben hozzászólni. Széleskörû elméleti tudás, mindig eredeti megoldások, kivételes matematikai készség és emlékezõtehetség jellemezték. Neve elválaszthatatlan a villamosvontatás történetétõl, amelynek két fejezetét õ írta: a 3 kV háromfázisú és a 16 kV fázisváltós rendszer élete legjelentõsebb alkotásai, amelyekkel korát messze megelõzve világviszonylatban is teljesen újszerû, merész és úttörõ volt.
[/quote]

[ 2002. december 05.: Herold szerkesztette a hozzászólást ]

[Herold]

idézet:

---

Csonka János (1852-1939) a porlasztó egyik feltalálója

1852. január 22-én Szegeden született Csonka János egy kovácsmester hetedik fiaként, a késõbbi feltaláló és gépészmérnök. Édesapja mûhelyében dolgozva, majd az elemi- és a középiskolában németet és latint tanulva elhatározta, hogy mûszaki ismereteit tovább akarja gyarapítani.
Saját erejébõl hazai és számos külföldi munkahelyen tanulmányozta a gépgyártást és az erõgépeket.
1877-ben a nyelveket beszélõ, külföldi tapasztalatokkal is rendelkezõ 25 éves Csonka János nyerte el a József Mûegyetem Gépiparmutani Tanszéke pályázaton meghirdetett mûvezetõi állást, a 32 jelentkezõ közül. A 27 éves Csonka elsõ komoly alkotása volt 1879-ben az elsõ magyar négyütemû, vízhûtéses, szelepes vezérlésû motor.
1883-ban feltalálta a 3 LE-s, kettõs tüzelõanyaggal mûködõ gáz és petróleum motort, melyre 1885-ben kapta meg az osztrák szabadalmat.1887-1889 között Csonka János és Bánki Donát (1859-1922) a Ganz gyárban, a gyár ausztriai fióküzemébõl beérkezett, nem mûködõ motorokat átkonstruálva, azok üzemképes fekvõ motorokként kerültek eladásra.
1889-ben Csonka és Bánki több közös szabadalmat jelentettek be, s egyben létrejött egy szerzõdés a Ganz cég és a feltalálók között. Így létrehozták az alapját a hazai belsõégésû motorok gyártásának.
1890-ben Csonka és Bánki szabadalmaztatták a két célú gázkalapácsot. Ez évben megalkották a Bánki-Csonka féle "No. 1" jelû motort, melyen az új porlasztójukkal végeztek kísérleteket.
1893. február 11-én Bánki és Csonka bejelentették a világ elsõ porlasztójára vonatkozó "Újítások petróleum motorokon" tárgyú találmányukat. Az Országos Mûszaki Múzeum erõgép gyûjteményének része az "No.1" jelû motor, mely jelenleg Budán, a Millenáris Kht "Alkotó magyarok" címû kiállításán áll.
1897-ben kapott szabadalmi oltalmat az USA-ban egy Bánki-Csonka féle motor. A világ elsõ porlasztóját az 1900. évi Párizsi Világkiállításon is bemutatták, ahol aranyérmet nyert.


Csonka János 1895-ben megnõsült és az idõk során három fiúval és egy lánygyermekkel bõvült a család.
1900-ban a Magyar Posta pályázatára a Ganz gyár 2 darab Csonka János által tervezett motoros, háromkerekû levélgyûjtõ triciklit állított elõ. A kerékpárt az 1906 évi londoni kiállításon is bemutatták.
1904-ben a Magyar Posta 12-14 LE-s csomagszállító gépkocsikra írt ki pályázatot. 1905 május 31-kén elkészült az elsõ magyar, Csonka féle postaautó, mely ekkor gördült ki a Múzeum körúti Mûegyetem udvaráról, a Gólyavár mûhelyébõl. A próbaúton a Várba és vissza Csonka János vezette a kocsit. E nap tekinthetõ a magyar autógyártás kezdetének.
Csonka János a Magyar Automobil Clubnak egyik alapító- és bizottsági tagja volt. 1906-ban a Club elnökének, Zichy Bélának egy személygépkocsit készített.
Csonka János 1909-ben maga gyártotta le a 4 LE-s egyhengeres "kisautó"-t, mely már az elsõ hazai kardános gépkocsi volt. E kocsikat megbízhatóságuk miatt "Doxa autók"-nak nevezték.
Az elsõ magyar személy- és csomagszállító autóbuszt 1910-ben állították üzembe Károlyváros és Plitvica között.
A stabil- és a jármûmotorokon túl Csonka János 1906-1939 között tervezett és épített különféle motoros gépcsoportokat is. Például 1906-ban tervezte meg a 40 LE-s agregát-, áramfejlesztõ motorját, mely a világ elsõ kompresszoros motorjai közé tartozott.
Csonka János a Mûegyetem mûhelyfõnökeként, 72 évesen, 1924-ben ment nyugdíjba. A mérnöki kamara az 1924. évi elõterjesztés alapján felvette tagjai sorába és feljogosította a gépészmérnöki cím használatára.
Csonka János még 1924-ben egy pince mûhelyt létesített a Bp. XI. ker. Bartók Béla u.31. szám alatt. Itt motorgyártással foglalkozott és 1937-ben megszervezte és átvette a német DKW cég képviseletét.
1939. szeptemberében még aktívan részt vett a "Csonka János Gépgyár" cégbírósági bejegyzésében.
1939. október 27-én, 87 évesen, rövid idõt kórházban töltve, meghalt Csonka János, a puritán, egész életében alkotó mûszaki- és mûegyetemi oktató.

[/quote]

[LightBringer]

Nagymamám apukája is feltalált egy rakat dolgot, de egyszerûen a szabadalmi hivatalban abban az idõben nem fogadtak el semmit egy "senkitõl"... Pl. az olajkályhát is egy munkaadója nevén szabadalmaztatták, akinek a családja azóta elég sokat nyert vele, a papit meg megajándékozták 20'000,- Ft-al... ami igaz akkor sok volt, de nem az Õ nevét emlegetik azóta se. Gyakorlatilag csak a család tudja, hogy mennyi mindent köszönhetünk neki.

Üdv.

[Herold]

Hat ez nagyon sajnalatos, komolyan. Mi sokaig hasznaltunk olajkalyhat otthon es nagyon szerettuk!! Persze kozrejatszott az is, hogy az orosz katonaktol hordoszamra vettuk az olajat szinte fillerekert, de egy nagyon jo dolog volt!!!!

Egyebkent annyi talalmany fuzodik KisHazankhoz, annyi mindent adtunk a vilagnak, es szomoru, hogy ezt sokan nem is tudjak. Rengeteg dolgot talaltunk fel, es nagyon buszkek lehetunk magunkra. Nagyon jo erzes szerintem Magyarnak lenni!!

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 16:58 -kor

[LightBringer]

Nyár végi naplemente

[url="http://"http://www.freeweb.hu/lclp/hwsw/sun_2.jpg"] [/url]

[LightBringer]

idézet:

---

Ezt írta Herold:
Persze kozrejatszott az is, hogy az orosz katonaktol hordoszamra vettuk az olajat szinte fillerekert, de egy nagyon jo dolog volt!!!![/quote]

Ez volt az egyik indok anno, ami miatt ezt megcsinálta, mert mi sem voltunk túl pénzesek még akkor /mondjuk most se / és hát ugye leleményes család vagyunk...

Üdv.

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 16:59 -kor

[Herold]

Irinyi János - biztonsági gyufa

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 16:59 -kor

[Herold]

JENDRASSIK GYÖRGY - Gázturbina

[lameXpert]

idézet:

---

Átvertek, mint szart a palánkon A 'nigériai csalás' magyar áldozata
Magyar Narancs
2002. december 5., csütörtök 9:58

A hatóságok szerint egyelõre nincs magyar áldozata a "nigériai ajánlat" néven elhíresült átverésnek. Pedig egy huszonöt éves debreceni egyetemistának több mint tízmillió forintja bánja, hogy belement az e-mailben ajánlott üzletbe. A károsult feljelentést nem tett, de mindent elmesélt, hogy más ne a saját kárán okuljon. Interjúalanyunk nevét kérésére megváltoztattuk.

Magyar Narancs: A cikk írásának idején minden illetékest megkerestünk, de magyar áldozatról senki nem tudott. Nem tettél feljelentést?

A. Zoltán: Nem, azt sem tudtam, hogy ezt hol kell bejelenteni. Gondoltam rá, esetleg meg kéne keresni a kongói kormányt, hátha hiányzik nekik ez a bõrönd pénz, vagy hogy az Interpolhoz fordulok. Aztán ebbõl nem lett semmi, mert annyira elegem van az egészbõl, hogy hallani sem akarok róla.

MN: Hogyan kezdõdött a történet?

AZ: Kaptam egy e-mailt, valaki segítséget kért, elég gyatra angolsággal. Válaszoltam neki, és kisvártatva egyre nagyobb pénzek kerültek szóba, és többek között a meggyilkolt kongói elnök, Kabila. Rengeteg nevet kaptam, akiknek utánanéztem, és valóban létezõ személyek voltak: Kabila miniszterei és más prominens személyek. Egyre beljebb és beljebb kerültem, és egy idõ után felmerültek bizonyos költségek.

MN: Mikor küldtél pénzt elõször?

AZ: Kezdetben nem akartam beleugrani, valaki figyelmeztetett is, de sajnos nem hittem neki. Ráadásul kezdetben errõl senki nem tudott a családban: sem a szüleim, sem a barátnõm, senki, mert nem mertem elmondani nekik. Nyolc-tíz levelet váltottam az illetõvel - mindig azonnal válaszolt, úgyhogy elég intenzíven ment a dolog. Csupa nagybetûvel, írásjelek nélkül kommunikált, de egy idõ után küldött telefonszámokat is - ha õ hívott, nekem rögtön vissza kellett hívnom. Nem nigériai volt, hanem a szomszédos Beninbõl jelentkezett. Több személyes részletet is megtudtam róla, például hogy terhes a felesége, és hogy ki akarnak vándorolni az országból. Azt állította magáról, hogy õ John Cole Egodigma, Kongó volt egészségügyi minisztere - mint késõbb kiderült, évek óta nincs betöltve ez a poszt, a polgárháború idején viszont Kabilának tényleg volt ilyen nevû ellenlábasa.

MN: Milyen költségekre küldtél pénzt neki?

AZ: Elõször bankszámlát kellett nyitnom Beninben. Ehhez küldtek nyomtatványt e-mailben, azt ki kellett tölteni és beszkennelve visszaküldeni. Aztán küldött egy meghatalmazást is, amelyben megállapodtunk a letétbe helyezett készpénz sorsáról és a húszszázalékos jutalékról is. Idén március közepén kezdtünk levelezni, és május környékére jutottunk el oda, hogy pénzt kéne kiküldeni. A bankszámlára ezer dollár körüli összeget küldtem. A következõ lépcsõfok a biztonsági cég volt, akik vigyáztak a pénzre: õk is küldtek egy csomó dokumentumot és nyomtatványt, amiket kitöltöttem és visszaküldtem. Ez a procedúra újabb pár ezer dollárba került, és újabb illetékesek kerültek képbe. Ekkor kiderült, hogy van még egy húszezer dolláros tétel is, az õrzési díj hátraléka. Ezt is nekem kellett volna kifizetni, de erre már nem voltam hajlandó látatlanban, ezért elhatároztam, hogy személyesen is kimegyek. Ekkor már naponta többször beszéltem velük telefonon - a kommunikációjuk elég egyoldalú volt, a kifogásaimat meg sem hallották, ha pedig nem hívtam vissza õket, vagy valamit nem az utasításaik alapján csináltam, leüvöltötték a hajamat.

MN: Mennyi pénzrõl volt szó?

AZ: Tízmillió dollárról - egy ekkora összeg húsz százaléka forintban is rengeteg. Errõl is volt egy csomó papír, küldtek egy dokumentumot a biztonsági cégtõl, amely megõrzésre átvette három galvanizált acélkofferben, százdolláros címletekben. Egyévi õrzési díj volt rá kifizetve. Amikor kerek perec közöltem, hogy az õrzési díj hátralékát nem tudom kifizetni, John Cole azt a megoldást javasolta, hogy kölcsönkér egy zambiai ismerõsétõl - az útiköltséget azonban nekem kellett elküldenem, mert õ úgymond már teljesen csõdbe ment.

MN: Nem kérdezted meg, hogy miért nem vesz ki a pénzébõl?

AZ: Dehogynem, rengetegszer, de erre mindig az volt a válasz, hogy a biztonsági cég nem adja ki a koffert a hátralék kifizetése elõtt. Május végén rászántam magam, hogy kimegyek hozzájuk. Ekkor már nagyjából nyolcszázezer forintot költöttem a dologra - azóta összesen több mint tízmillió forintot buktam. A bonni követségen szereztem benini vízumot, a repülõjegyet egy utazási iroda intézte.

MN: Ekkor már gyanakodtál, vagy futottál a pénzed után?

AZ: Amikor kimentem, már nem igazán hittem a dologban, de gondoltam, legalább megnézem Afrikát. Teljesen naiv voltam, az fel sem merült, hogy valami bajom eshet. Amikor megláttam az országot meg a fõvárost, már kicsit elgondolkoztam. A hotelbõl szerencsére autót küldtek értem, onnan pedig felhívtam a biztonsági cég illetékesét. ´ Thierry Johnson néven mutatkozott be, és azt állította magáról, hogy zambiai herceg és a benini köztársasági elnök lányát vette feleségül. Stöpszli figura volt sok arany ékszerrel, és rettenetesen beszélt angolul. Hozott egy kölyköt, aki cseppet sem hasonlított rá: tizenéves létére két fejjel magasabb volt, mint az apja. Johnson Mercivel közlekedett, sofõrje volt, és a hotel személyzete szemmel láthatóan tartott tõle. Ezután vele jártam különbözõ találkozókra az ügyben, ahol rendre újabb költségek merültek fel. Például a vámhivatalban is jártunk, ahol az állítólagos pénz legális eredetét igazoló papírokat intéztünk. Utoljára jutottunk el a biztonsági cég vezetõjéhez, akit elõzõleg mindenki rettegett személynek állított be - Johnson vigyázzba állt, ha õ hívta a mobilján. Tõle csak az összes papírmunka elintézése után kaptam idõpontot.

MN: Egyáltalán láttad a pénzt?

AZ: Ha nem látom, biztos, hogy hamarabb lepattanok. Ez volt a legnagyobb húzás az egészben - van ott rendesen emberismeret meg pszichológia. Bementünk a biztonsági cég egyik irodájába, és ott találkoztam a fõnökkel: nem fekete volt, hanem vékony, magas, sötét hajú arab férfi. Öltönyben ült egy számítógép elõtt, és elküldte a páncélteremhez az egyik alkalmazottat - azt állította, hogy a benini központi bank egyik páncéltermét bérli, és ott van a mi csomagunk. Az embere kisvártatva visszatért egy lelakatolt, vasalt vászonbõrönddel, benne százasával kötegelt százdollárosok voltak nejlonba csomagolva. Az egész be volt szórva valami fehér porral, és volt rajta két darab levél, amit a pénz berakója írt alá. A levelekben az állt, hogy Tajvanban van egy vegyipari cég, amelyik megfestette ezt a pénzt, ilyen és ilyen kódjelû vegyi anyaggal: a bankókon volt is egy sárgásbarna, "John Cole" feliratú pecsét. A levélben meg volt adva a tajvani név és telefonszám, akit a festés ügyében keresni kellett. Volt még benne egy fiola, minta a mosó vegyszerbõl, szépen becsomagolva, és használati utasítás hozzá, hogyan lehet ezzel lemosni a pecsétet. Ha ugyanis kikerül a porból a pénz, az összes bankjegy teljesen megfeketedik - állította a levél.

MN: Ezt tudtad már, amikor kimentél, vagy új elem volt a sztoriban?

AZ: Nem, ezt a jelenlévõk is úgy adták elõ, mintha óriási meglepetés lenne. Ki is próbáltuk a vegyszert, kivettünk az egyik kupacból nyolc bankót, az egyik fickó lemosogatta, megvasalta, és valóban megtisztultak. Tapintásra a fémszál benne volt, a vízjel benne volt, amerikai dollárnak tûnt, egyet el is tettem, hogy elvisszük ellenõriztetni. Ekkor nagyon boldog voltam, hogy mégsem dobtam ki az ablakon annyi pénzt. Még a tajvani figurával kellett beszélni a mosószer miatt. Ez újabb két-három napba telt: mikor végre elértük, kijelentette, hogy van ilyen vegyszere, de százezer dollárba kerül. Hosszas alkudozás után eljutottunk odáig, hogy tizenöt-húszezer dollárért küld annyit, amennyivel le tudjuk mosni a harmadát, viszont utána dupla árat fizetünk a maradékért. Ekkor már az egész família kezdett besokallni, hogy ezt mégsem kéne - naponta kétszer beszéltem az itthoniakkal, sírtam a telefonba a tehetetlenségtõl.

MN: Ezen a ponton sem láttad be, hogy módszeresen fosztogatnak? Féltél tõlük, esetleg agresszívek voltak?

AZ: Folyamatosan rágták a fülemet és felügyelet alatt tartottak, de a testi épségemet nem fenyegették. Összesen egy hétig voltam kint, életem leghosszabb hete volt. Végül úgy adtam be nekik, hogy haza akarok jönni, hogy elfogyott a pénzem, és szerzek még a vegyszervásárlásra. Itthon még volt egy jó kéthetes ámokfutásom, próbáltam maffiás és kevésbé maffiás ismerõsöktõl kölcsönt szerezni, de senkinek nem tetszett az üzlet. Közben kaptam a telefonhívásokat: Beninbõl, az Egyesült Arab Emirátusokból, Londonból, Amerikából, az isten tudja, honnan hívogattak. Végleg csak akkor mondtam le a pénzrõl, amikor találtunk egy ismerõs hölgyet, aki Dél-Afrikában és Nigériában is dolgozott, és pontosan ismerte ezt a lenyúlási technikát. Csak akkor vált nyilvánvalóvá, hogy átvertek, mint szart a palánkon, és ki kell heverni a sokkot, hogy gyakorlatilag mindenünk elúszott, amink volt.

MN: Összesen mennyit buktál ezen a kalandon?

AZ: A nagy részét sajnos kint, Beninben fizettem ki nekik - hitelkártyával, illetve még átutalást is kértem otthonról, mert született egy olyan kiegészítõ megállapodás, hogy ha Johnson megszerzi nekem az ötvenezer dolláros késedelmi díjat és végigérünk ezen a bulin, akkor én adok neki kétszázezret. Itt persze ismét ügyvédi díjak voltak. Mindenestül, az utazás költségeit is figyelembe véve negyvenöt-ötvenezer dollárt költöttem. Huszonöt éves vagyok, egyetemista, ma már két helyen dolgozom és minden mellékest elvállalok - saját számításaim szerint, ha az elkövetkezõ öt-hat évben úgy dolgozom, mint egy ló, vissza tudom fizetni az ügy miatt keletkezett adósságaimat.[/quote]

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 17:00 -kor

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 17:01 -kor

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 17:01 -kor

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 17:04 -kor

[lameXpert]

Szászcsáváson a vonószenekar alapvetõ felállása a hegedû-kontra-bõgõ hármas. A hegedû a klasszikussal megegyezõ; a kontra az Erdélyben általános, egyenesre vágott pallójú a-d1-g hangolású brácsa, amelynek három húrja egyszerre szólal meg. A bõgõrõl az E húr hiányzik, csak az A, D, G húrokon játszanak. Húsz-harminc évvel ezelõtt a kontra helyett a primkontrát használták, Mezei Ferenc "Csángáló" 12 évesen elsõ bálját még ezen muzsikálta. A primkontra a hegedû áthangolásával készül, a1-d1--g húrjai szintén egyszerre szólalnak meg. Játékmódjára a kontránál alkalmazott, dúr hármashangzatokon alapuló harmóniakíséret mellett a hegedû által megszólaltatott dallam hangjainak kijátszására, vagy minél hûbb követésére való törekvés volt jellemzõ. Ma önmagában a hegedû kíséretére már nem használják, de alkalmanként, a kontra mellett kiegészítõ hangszerként még igen. Régebben gyakran cserélték a kontra d1húrját d-re; ezt a "mélyhúros" kontrát az énekek kíséretéhez, és nem a tánchoz használták. A három tagú alapfelállás kiegészülhet másik prímással és kontrással. ........

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 17:07 -kor

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 12. 17:08 -kor