[eLBé]

Jaj, ne õrjítsetek már meg. A korrekció a lemezen van fenn. Tök mindegy, mivel gyûjtöm le róla a jelet, ezt mindenképpen vissza kell állítanom az eredeti lineáris állapotba.


"A hanglemeztechnika kezdetén az akkori lemezanyagok erõs alapzaját a magas hangok vágáskor történõ elõkiemelésével igyekeztek háttérbe szorítani. Erre a zenei amplitúdóstatisztika ugyancsak módot nyújt. E magashang-kiemelés azonban nem történt egységesen, a BBC 25 µs-nál kezdõdõ, a DIN 45 533 szabvány 50 µs-nál kezdõdõ, az újabb keletû DIN 45 536 szabvány, valamint a NAB és az RIAA elõírások pedig 75 µs-nál kezdõdõ magashang-kiemelést írnak elõ. Mérési célokra kiemelés nélküli, azaz 0 µs töréspontú karakterisztikát is bevezettek. Ezeket a 2.6. ábrán láthatjuk.
Ez a viszonylag rendezetlen állapot azonban csak a mono hanglemezeknél fordult elõ, a sztereo hanglemezeken egységesen az IEC által javasolt 3180/318/75 µs jelleggörbét kell használni. A tényleges vágási jelleggörbe eltérése a névlegestõl legfeljebb ±2 dB lehet 50 Hz és 10 kHz között. Lejátszáskor természetesen megfelelõ frekvenciamenetû elõerõsítõvel kell kiegyenlíteni a vágási jelleggörbe kiemeléseit."

[NEUROFiRE]

idézet:

---

Ezt írta Nestroy:
A CD-nek semmi baja nem lenne a 16 bites (vagyis hat inkabb csak 15 bites) kvantalassal, ha az nem linearis, hanem logaritmikus lenne. Csak hat azt sokkal nehezebb korrektul, tomegtermelessel megvalositani.[/quote]
Hmm, miert is 15bites?
BTW imho a logaritmikus kvantalas semmilyen technikai nehezseget nem okoz...

[Nestroy]

idézet:

---

Ezt írta eLBé:
Jaj, ne õrjítsetek már meg. A korrekció a lemezen van fenn. Tök mindegy, mivel gyûjtöm le róla a jelet, ezt mindenképpen vissza kell állítanom az eredeti lineáris állapotba.
[/quote]

Az elsoben igazad van (ezt senki nem is vitatta), de a masodikban tevedsz. Az ohmikusan megfeleloen (ertsd: nem tulsagosan) terhelt piezo hangszedo nagyjabol jol adja vissza a frekvenciamenetet, ezert nem kell hozza RIAA-korrekcio. Persze nem lesz +/-2 dB-en belul, de ebben a kategoriaban ez nem is cel.

Ennek oka pedig az, hogy az MM es az MC hangszedok sebessgerzekeny eszkozok, azaz az altaluk szolgaltatott feszultseg a magneses fluxus valtozasanak merteke (amplitudo) mellett e valtozas sebessegetol (frekvencia) is fugg. Azonos barazda-amplitudonal annal nagyobb feszultseget adnak, minel magasabb a frekvencia. Korulbelul hasonloan ahhoz, ahogyan a kerekparra szerelt dinamo annal nagyobb feszultseget ad le, minel gyorsabban porgeted.

A piezo hangszedo ezzel szemben amplitudoerzekeny eszkoz, vagyis az altala szolgaltatott feszultseg a piezokristaly elhajlitasanak merteketol (az amplitudotol) fugg, de nem fugg a hajlitas sebessegetol (frekvenciajatol). Ez a gyakorlatban az MM es MC hangszedokkel osszehasonlitva az alacsony frekvenciaknal kiemelest, a magas frekvenciaknal csillapitast jelent. Nyilvan nem pontosan a RIAA gorbenek megfeleloen, de a sajat minosegi kategoriajaban eppen elfogadhatoan megkozelitve azt.

[Nestroy]

idézet:

---

Ezt írta NEUROFiRE:

Hmm, miert is 15bites?
BTW imho a logaritmikus kvantalas semmilyen technikai nehezseget nem okoz...[/quote]

Egy bit az elojel. Persze ez tenyleg csak nezopont kerdese es valojaban 16 bitrol van szo.

Ne feledd el, hogy az audio CD szabvanyat kb. 25 evvel ezelott hataroztak meg. Biztosan nem tudhatom, de gyanitom, hogy akkoriban nehezebb lett volna tomegtermelesben (!) biztositani a lejatszokban a logaritmikus gorbe szerinti D/A atalakitast. Linearisan sokkal nagyobb turesu elemekbol is konnyebben megoldhato a dolog.

[Nestroy]

idézet:

---

Ezt írta Nestroy:


... az altaluk szolgaltatott feszultseg a magneses fluxus valtozasanak merteke (amplitudo) mellett e valtozas sebessegetol (frekvencia) is fugg.[/quote]

Kevesbe didaktikusan, viszont szabatosabban megfogalmazva az indukalodott feszultseg egyenesen aranyos a magneses fluxus idoegyseg alatti valtozasaval.

[NEUROFiRE]

idézet:

---

Ezt írta Nestroy:


Egy bit az elojel. Persze ez tenyleg csak nezopont kerdese es valojaban 16 bitrol van szo.
[/quote]
Ja igen, igy valoban 15 bit, de altalaban az egesz feszultsegtaromanyt szoktuk nezni:)

idézet:

---

Ne feledd el, hogy az audio CD szabvanyat kb. 25 evvel ezelott hataroztak meg. Biztosan nem tudhatom, de gyanitom, hogy akkoriban nehezebb lett volna tomegtermelesben (!) biztositani a lejatszokban a logaritmikus gorbe szerinti D/A atalakitast. Linearisan sokkal nagyobb turesu elemekbol is konnyebben megoldhato a dolog.[/quote]
Ok, oszinten szolva ez elkerulte a figyelmemet, bar integralva nem lett volna sokkal nehezebb dolog _imho_. Persze R-2R DAC kisse egyszerubb:)

[lameXpert]

idézet:

---

Hány éves a sztereó?

100? Avagy csak 50 éves? Hiszen egy "Ideális térbeli hallást biztosító hangátvivõ rendszerrõl" csak a harmincas évek elején tett közzé rövid cikket H. F. Olson és F. Massa. Cikkük egyébként az amerikai Journal of Society of the Motion Picture Engineers 1934-es évfolyamának második számában jelent meg, és lényegében a kétcsatornás, fejhallgatós sztereó átvitelt ismertet, azzal, hogy a térhatás tökéletes, a produkció helyszínének utózengése hamisítatlanul érkezik a megfigyelõhöz. Természetesen vannak különbözõ kisebb-nagyobb problémák, de ezek... stb.
A kisebb-nagyobb problémákat ma is ismerjük - nem csupán 50, hanem éppen 100 év óta. Ugyanis Budapesten már réges-régen az amerikai közlemény megjelenése elõtt 1882. január 29-én kipróbálták ezt az "ideális térbeli hallást biztosító hangátvivõ rendszert". Így emlékezik meg róla a szem- és fültanú, Kacziány Géza, a Rádiósélet II. évfolyamának I. számában:

"1882. farsangján, január legvégén egy írói bált rendeztünk a Hírlapírói Nyugdíjintézet javára. Ez alkalommal Puskás Feri (Puskás Tivadar öccse, a budapesti telefonhálózat létrehozója - SzM) közölte velem, hogy õ, hálája jeléül a hírlapírók iránt, kik az õ telefonvállalatát annyira felkarolták, egy meglepetésben óhajtja részesíteni a bál közönségét. A Vigadó I. emeleti folyosóján fülkéket rendezett be, oda fejhallgatókat szereltetett, a megfelelõ sodronyokat a Nemzeti Színházba vezetvén, ott a felfogótölcséreket (mikrofonokat - SzM) is üzembe helyezték s így az összeköttetés létrejött. Engem ennek próbájára meghíván, ámulva hallgattam s kifejeztem kedves barátom elõtt azt a véleményemet, hogy egy évszázad elõtt mint boszorkánymestert elégették volna.
Este megint ott voltam a Vigadóban, de aztán szerkesztõségembe kellvén sietnem, lementem az épület elé. Ott éppen akkor indult haza szokott dominó-partija után Huber Károly karnagy, tanár (Hubay Jenõ édesatyja s elsõ mestere a hegedûjátékban).
- Hová siet, karnagy úr? - kérdeztem tõle.
- Hát éppen nem sietek, mondotta õ, ha valamit óhajt velem, szívesen állok szolgálatára.
- Akkor jöjjön fel velem és csudát fog hallani és tapasztalni. Nem fogja megbánni, mert olyat hall, amit még soha!
Magammal hurcoltam s odafönt a fülkében markába nyomtam két hallgatót. Gyanakodva nézte.
- Mi ez, kérem?
- Ne kérdezze, csak tegye a füléhez, úgy, mint én.
- No, ez valami rossz tréfa lesz! Nem jön ki belõle valami villanyosság?
Végre mégis rászánta magát, hogy példámat kövesse és a két kagylót füléhez illesztette. A következõ percben fölkiáltott:
- "Ördög Róbert" (ismerte, hiszen 1859-ben õ tanította be, mint a Nemzeti Színház karmestere). Feszült figyelemmel hallgatta, majd a taktusra kezdte énekelni: "Az arany csupán chiméra"... gyorsabban! gyorsabban! - ez Wiltné - gyönyörû, ki a tenorista? - gyönyörû! - milyen hang!...
A finálé véget ért. Huber levette s kezében tartotta a két kagylót s hol azokat nézegette, hol engem.
- Wiltné itt énekel? - kérdezte aztán. - Tán a nagyteremben?
- Nem, karnagy úr, a Nemzetiben.
- De hát mi ez!?! - kiáltott föl kétségbeesetten.
- Hogy hallom én itt ebben a kuckóban mintha ott ülnék? Ez ördögség!
- Én is ezt mondtam Puskás Ferinek. De õ azt válaszolta, hogy nem az, hanem bátyjának, Tivadarnak a kitalálása, amit majd szülõhazájának szán. (Ez nyilván célzás a késõbbi Telefonhírmondóra - SzM). Ezután elmondtam még, hogy a bál alkalmával az egész operát lehet majd hallani, Erkel Gyula dirigálásával".

"Hová lettek azok, kik e csodát létrehozták? - így fejezõdik be a visszaemlékezés. - Puskás Ferenc 1884.-ben, Huber Károly rá egy évre halt meg. Puskás Tivadar is épp csak megérte a Telefonhírmondót." A Telefonhírmondó aztán anyagi okokból, hiszen a kétcsatornás rendszerhez dupla vezeték kellett volna - csak monóban valósult meg. De ez nem változtat azon, hogy a budapestiek 100 évvel ezelõtt hallgattak elõször - tudtukon kívül - sztereó hangátvitelt.[/quote]

Szabó Miklós (1982)

[eLBé]

Én még mindíg a piezo hangszedõnél vagyok megakadva. Meséljetek már róla. Azt írjátok, nem hifire való. Ipari használatra. Na de egy hangszedõt hol használnának az iparban? Lemezgyártás. O.K. de ha közelében sincs a frekvenciaátvitele a szabványban foglaltnak? Illetve sacc/kb akörül. Akkor mire?

Látott már valaki ilyet? Olvasni én is olvastam, mint elméleti lehetõség, de sose láttam. Lécciléccilécci

[lameXpert]

idézet:

---

Ezt írta eLBé:
Én még mindíg a piezo hangszedõnél vagyok megakadva. Meséljetek már róla. Azt írjátok, nem hifire való. Ipari használatra. Na de egy hangszedõt hol használnának az iparban? .....[/quote]

A szórakoztatóiparban.
Kapar, mint a dohányos torka, és olyan reszelõs is.
Ha jót akarsz, inkább a szalagsugárzók környékén nézel szét.

[ 2002. szeptember 23.: LAMExPERT szerkesztette a hozzászólást ]

[csongor]

idézet:

---

Ezt írta eLBé:
Én még mindíg a piezo hangszedõnél vagyok megakadva. Meséljetek már róla. [/quote]

Pl. elektroakusztikus gitároknál is használnak piezo pick-up-ot. Az [url="http://"http://www.ovationguitars.com/?fa=acouelec"]Ovation[/url] gitárokat már a '60-as évek óta piezo hangszedõkkel és a hozzá való elõerõsítõvel szerelik.

[Sipi]

Igen, valóban eltévesztettem, RIAA korrektor helyett az illesztõtranszformátorra gondoltam.
Itt a cikk a [url="http://"http://www.momus.hu-ról,"]www.momus.hu-ról,[/url] mely a hifistákról és audiofilekrõl szól:

Kivülállók, hifisták, audiofilek -- és audiofülek

Szóval, itt a mi kis társaságunkban három részre osztottuk a zeneszeretõ embereket. Ez persze általánosítás, de mi magunk
határozottan látjuk a különbségeket.

A kívülálló (mármint a hifi világán kívül álló) igen jámbor fajta; sokan járnak közülük a Café Momusba. Meg hangversenyre,
élõben. Igazuk is van: az élõ zenénél nincs varázslatosabb! Otthon viszont ritkán vesznek elõ lemezeket. Pedig van egy pár:
az ismerõsöktõl gyakran kapnak Karácsonyra, születésnapra, névnapra, vagy csak úgy, hiszen köztudott róluk, hogy
zenerajongók.

A készülékeik általában vagy a) nagyon öregek, B) reménytelenül reménytelenek, c) nagyon öregek ÉS reménytelenül
reménytelenek, d) nagyon öregek, reménytelenül reménytelenek ÉS még hibásak is. A kívülálló különleges képessége, hogy
húszéves, leesett ajtajú, soha ki nem tisztított magnóján lejátszott zenéken képes követni a szólamokat. Persze fõleg
partitúrával a kézben...

Lemezboltban ritkán fordulnak meg: várják a Karácsonyt, a születés- és névnapot. Nem is nagyon tudják, mi újság a piacon:
milyen lemezek, milyen készülékek kaphatóak. Dehát nem is nagyon érdekli õket.

A hifista ravaszabb bestia. Ellentétben a kívülállóval, mindent tud a hifirõl. Sõt, egy kicsit meg annál is többet. Este
prospektusokkal fekszik, reggel hifimagazinokkal kel, a fejében az összes árlista. Készülékei újak, gyakran cseréli õket:
elégedetlen a hangminõséggel. De nem adja fel sosem. Koncertre viszont nem nagyon jár: otthon úgyis jobban szól az a
Csajkovszkij 5-ik.

A gond csak az, hogy a lemezgyûjteménye is enyhén foghíjas. Pontosabban: az a pár lemez ami van, szinte elvész a sok kütyü
között. A hardware bizony többször annyit ér, mint a software. Ráadásul ami van, az is inkább a hangminõség miatt került
hozzá. Hogy ki az elõadó az mellékes, a lényeg hogy az "1812 nyitány"-ban jó nagyot durranjanak azok az ágyúk!

Az audiofil más. Ahogy a gourmand-t "a hasa érdekli," az audiofilt a "füle érdekli." Sétál az erdõben, és hallgatja a
madarakat. Délben közel megy a templomtoronyhoz, és figyeli a harang bongását. Hangversenyre jár, és fontos neki, hogy jól
halljon ("a földszinten a hatodik sorba középre kérek két jegyet").

Otthon is szívesen hallgat zenét. Ez amolyan program nála, amire fel lehet készülni: már napközben végigpergeti a
lemezgyûjteményét képzeletben, hogy este mit tegyen fel. Nem felejti el a vörösbort és hozza a kristálypoharat.

Lemezgyûjteménye tekintélyes, sokoldalú és állandóan gyarapodik. Duruflé Requiem? Melyik elõadóval parancsolod? Sonny Rollins
"Way Out West"-je? Az eredeti LP-t vagy az újrakevert CD változatot inkább? A fõbb lemezboltokban keresztnéven szólitják az
eladók, a second-hand kereskedésben félreteszik neki az ínyenc darabokat. Õ már nem kap lemezt ajándékba: az ismerõsök joggal
tartanak attól, hogy amit neki szánnak, az már valamelyik polcán megtalálható. Inkább zenei tárgyú könyvekkel lepik meg,
szakújságot fizetnek neki elõ. Olvassa a Café Momust, szorgalmasan küldözgeti be a megfejtéseket az "Ismerõs, de mi ez?"
rovatba.

A készülékek? A gazdag audiofil készülékei drágák és gyönyörûen szólnak, a nem-olyan-gazdag-audiofil készülékei nem olyan
drágák, viszont még mindíg gyönyörûen szólnak. Ritkán cseréli a hardware-t: vásárláskor, a meghallgatáskor képes felmérni,
hogy izlésének melyik berendezések felelnek meg a leginkább, melyik felkínált hangzásideállal tud a legörömtelibben
együttélni. A berendezés beállítását nagy gonddal végzi, ügyel a kábelkígyók elrendezésére, a hangfalak pozíciójának pontos
meghatározására. Ilyenkor, ha a szimmetria megköveteli, átköltözteti a fikuszt a szoba másik végébe (arra azért ügyel, hogy
ott is elég fényt kapjon), élete emiatt duzzogó párját pedig a kristálypohár, a vörösbor, és nem utolsósorban a meghitt
zenehallgatás biztosan megenyhíti... Az audiofil különben is figyelmes az idõsebbekhez, a buszon pedig sohasem bliccel.

Hm, a leírásból bizonyára nem nehéz kitalálni, e sorok irójának vajon melyik típus az ideálja. Hogy õ maga közéjük
tartozik-e? Hát, törekszik, törekszik...

Mindenesetre tévedés lenne azt a következtetést levonni, hogy a Café Momus Audiofülek Törzsasztalánál csak az audiofileknek
lenne helyük. Szívesen látnánk a hifistákat is: de nem fogjuk. Õk éppen az ágyúlövöldözéssel vannak elfoglalva.

Ami viszont a kivülállókat illeti... Jó lenne õket idecsábítani a Café Momus szomszéd asztalaitól.

Egye fene, még egy koktélra is meghívjuk õket.

[lameXpert]

idézet:

---

Ezt írta csongor:
Pl. elektroakusztikus gitároknál is használnak piezo pick-up-ot. Az Ovation gitárokat már a '60-as évek óta piezo hangszedõkkel és a hozzá való elõerõsítõvel szerelik.[/quote]

Sõt a gázgyújtókban is de nem ezért szeretjük.

[eLBé]

Hát ha jól fejtettem meg, az ipari alkalmazás egyelõ Wurlitzer. Erre nem gondoltam.

De most akkor miért is kell átmennem a nagyszobába, hogy megnézzem a ribbon magassugárzóimat?

[lameXpert]

idézet:

---

Ezt írta eLBé:
.......De most akkor miért is kell átmennem a nagyszobába, hogy megnézzem a ribbon magassugárzóimat? [/quote]

Mert ezek szerint a gép mellõl nem látod õket

(És ráadásul valamiért a piezosugárzókra asszociáltam...)

[ 2002. szeptember 24.: LAMExPERT szerkesztette a hozzászólást ]

[lameXpert]

idézet:

---

Harman-Kardon Citation 16 teljesítményerõsítõ

Harman-Kardon... van-e, ki e nevet ismeri? Hát nem sokan lesznek, akik felkapnák rá a fejüket. Pedig ez az amerikai gyár a régi nagyágyúk közül való. Hajdanában-danában, az elektroncsöves érában a Marantz, a McIntosh, a Fisher erõgépei mellett már ott gõzölögtek a Harman-Kardonok is, a Citation márkajelzésû elektronikák. (A név maga körülbelül annyit tesz, hogy "amit idéznek, amire hivatkozni szoktak".)
Az idõ elszáll, a márkanév megmarad, a poszterünkön látható fekete óriás szám szerint tizenhatodik a sorban. A Harman-csoport (pontosabban anyavállalata, a Jerwis Corporation) bekebelezett egy tucat hifi-gyárat - köztük a JBL-t és az angol Tannoyt -, s ahogy pénzügyileg gyarapodik, egyre kevésbé csinál olyan készülékeket, amelyekrõl tényleg elérzékenyülve beszélnének az audio-világ elõkelõ köreiben. De azért nívós készüléknek számítanak a Citationok, különösen ez a bizonyos Tizenhatodik.

Valójában nem stúdióhasználatra született, még ha viseli is a büszke Professional nemesi elõnevet, meg a hatalmas fogantyúkat az elõlapján - ez a kivitel ma már nem szokatlan a nagyteljesítményû, súlyos hifi-erõsítõk kategóriájában. De minden további nélkül használhatják stúdiókban is, mégpedig kitûnõ eredménnyel - mint a Magyar Rádió teszi már évek óta. Feltehetõen a nagy JBL-monitorokkal "kapcsolva" vásárolták meg a Citationokat. A Harman-Kardon a közelmúltban még gyártotta ezt a típust. Íme tehát a Black Power, a Fekete Erõ, amelyen itt persze nem az amerikai közélet egy jelensége, hanem egy hifi-irányzat értendõ. A Rádió szívességébõl mi is megmérhettük, meghallgathattuk, sztárfotónkon megörökíthettük a kétszer 150 - monó üzemmódban 300 - wattos, hatalmas sötét tömegével és színes LED-jeivel tekintélyt parancsoló teljesítményerõsítõt. Örültünk neki, hiszen ritkán kerül a kezünkbe ennyire értékes készülék, hát még olyan, amely a Rádió kontrollberendezéseinek standard tartozéka. Most összemérhetjük a mi jóval szerényebb körülményeink között referenciának tekintett Quad 405-tel, vagy akár - miért ne! - az õskori, csöves Radford végerõsítõvel. Vajon hallunk-e majd különbséget a régebbi, és az újabb, az olcsóbb és a drágább készülékek hangja között? (Korántsem vagyunk biztosak benne.) Mint ebben a kategóriában megszokhattuk, a Citation Sixteen specifikációját nem a "vagy", hanem az "és" kötõszó jellemzi. Világosabban: a készülék nem csak külön-külön tesz eleget a fõbb követelményeknek, hanem valamennyinek egyszerre; a 2x150 wattot a teljes hangfrekvenciás sávban produkálja, úgy, hogy a harmonikus torzítás eközben sehol sem emelkedik 0,05% fölé. Ilyen specifikációt csak erõteljes negatív visszacsatolással lehet garantálni. Ismeretesek azok a nézetek, melyek szerint a visszacsatolást csak szûk marokkal szabad adagolni, mert befolyásolhatja a jel idõbeli lefutását, és ezért nem egy konstruktõr inkább vállalja a kevésbé látványos specifikációt, a viszonylag nagyobb (de füllel nem észlelhetõ) harmonikus torzítást. A Citation visszacsatolása minden bizonnyal meghaladja az elméletileg ajánlható mérteket. Egy okkal több, hogy
kíváncsiak legyünk a hangminõségére is. Amennyire jogos vagy jogtalan a túlzott mértékû visszacsatolás miatti aggodalom, ugyanannyira biztató az az építési elv, amely mellett a Harman-Kardon cég következetesen kitart. A Citation valójában nem sztereó készülék, sokkal inkább két monó végfok: egy testben két lélek. A két csatorna külön tápegységrõl, külön hálózati transzformátorról szívja az áramot, tehát nem tudják megzavarni egymást még a leglehetetlenebb, váratlan impulzussal sem. Minthogy "nem tudja a bal, mit csinál a jobb", feltehetõen semmi sem korlátozza az áthallási csillapítást.
A készülék egyébként egy differenciál erõsítõvel "kezdõdik", ezt konstans áramú generátor táplálja. A vezérlõ jel alsó határfrekvenciáját 0,1Hz-re, a felsõt 390kHz-re korlátozzák egy-egy RC-taggal. A differenciál-erõsítõ egyik bemenetére a vezérlõ jelet adják, a másikra pedig a kimeneti jellel arányos visszacsatoló feszültséget. Ez utóbbit egy nagy pontosságú osztóval állítják be, meghatározva egyben a készülék érzékenységét is. Ezután egy úgynevezett áramtükör következik (6 tranzisztorral), amely két egymás utáni, ellenütemû tranzisztorpárt vezérel. Ezután állítják be a nyugalmi áramot (két Darlington-tranzisztorral, egyikük a hûtõbordákra építve), amelynek értéke állandó, független a hõmérséklettõl. Innen áramkorlátozó fokozatra kerül a jel; ez az elektronika 4 ohmos terhelésen legfeljebb 11,1 ampert, rövidzár esetén 8 ampert "engedélyez".
A kimeneti fokozat kvázi-komplementer; AB-osztályú üzemmódban. Nyolc végtranzisztorát azonos típusú meghajtópár vezérli. Úgy vannak beállítva, hogy a rendszer körülbelül 2,5W kimeneti teljesítményig "tiszta" A-osztályban mûködik, kiküszöbölve az úgynevezett crossover-torzítást. Az AB-üzemmód már tetemes hõt fejleszt, ezt nagyméretû hûtõbordákon disszipáltatják. Ha bekapcsoljuk, de nem vezéreljük a készüléket, a hûtõbordák körülbelül 60 C-fokra, tartós kivezérlés nyomán 80 fokra melegednek fel. Ha a hõmérséklet 90 fokig emelkedik, egy hõkapcsoló leválasztja a hálózati transzformátor primer tekercsét a hálózatról. A teljesítményerõsítõt csatornánként egy-egy hálózati transzformátor és egyenirányító látja el a ±12 és ±60 voltos tápfeszültséggel.
Arra az esetre, ha az erõsítõben hiba keletkezne és egyenfeszültség jutna a kimenetére, külön áramkör látja el a hangsugárzók védelmét. Arról is gondoskodik, hogy a ki- és bekapcsolási tranziensek ne legyenek hallhatók. Látványos szolgáltatása a Citation-nek a kimeneti szintet indikáló két LED-sor. A névleges teljesítményen és közvetlenül alatta (0 és -3dB) vörös, -6 és -9dB-n sárga, -12, -18, -24 és -30dB elérésekor zöld színû fénykibocsátó diódák gyulladnak ki az elõlapon. Ugyanitt két kapcsoló is található; egyikkel a 4, illetve 8 ohmos terhelésnek
megfelelõen állíthatjuk a kivezérlésjelzõket, a másikkal pedig azt határozhatjuk meg, hogy a 4, 16, 64 vagy 160 watt kimeneti teljesítményt tekintsük-e 0 decibelnek.
........

Szeánsz

A legerõsebb láncszem, a legjobban kézben tartható komponens az erõsítõ, tehát a jólnevelt készülékeknek teljesen egyformán kell szólniuk - állítja a mérnökök többsége. "Ha a paraméterek azonosak, akkor a hangkép is azonos." Hogyan magyarázzuk, hogy az erõsítõk mégsem tartják magukat ehhez a szabályhoz? Vannak, akik szerint még nem ismerjük a valóban fontos paramétereket, amelyeket így nem is tudunk mérni. Mások inkább arra gyanakszanak (gyakran igazuk is van), hogy a hangzásbeli különbséget nem maga az erõsítõ okozza, hanem a hozzá kapcsolt többi komponens, mindenekelõtt a hangsugárzó, amely nem egyformán barátkozik ezzel vagy azzal a végfokkal. A lényegen ez, sajnos, nagyon keveset változtat, és mi is úgy vagyunk vele, mint az egyszeri ember a Szentháromsággal, amikor el akarták magyarázni neki a misztérium lényegét. "Magyarázni?! - kiáltott fel magyarázni én is tudom. Én érteni szeretném." Habár még a drága erõsítõk sem szólnak teljesen egyformán, tény, hogy nagyon hasonlóan szólnak. A legtöbbször csak árnyalatokról van szó, és ezeket nem is mindig lehet rövid távon, hiteltérdemlõen, vakteszttel kimutatni. És ha mégis, hát akkor jön a neheze: melyik hangkép a természethûbb? Arról már nem is beszélve, hogy hogyan fordítsuk le az ítélet lényegét a pénz nyelvére... Ezek jártak a fejünkben, amikor a Citation 16, a Quad 405 és a régi csöves nagyság, a Radford STA 25 összehasonlítására készülõdtünk. A teszt korlátairól mindenképpen szót kell ejtenünk. Bõ három órát fordíthattunk ugyan a szeánszra, de az idõbõl mindig sokat elvisz a szerelgetés, a csatornák és a fázis ellenõrzése, a szintek egyeztetése. A másik limitáló tényezõnek magát a kontrollberendezést kell tekintenünk. Hiszen ha a legerõsebb láncszem luxuskategóriájú darabjait méricskéljük, a megszokottnál is jobban érvényesülhet a többi, elvben gyöngébb komponens elfedõ, összemosó hatása. A Spendort, ismert gyengéi ellenére, megbízhatónak tartjuk, rendkívül jól "hozza" az árnyalatnyi különbségeket, de tudjuk, hogy komplikált keresztváltójával megnehezítheti a nem tökéletesen stabil végfokok dolgát. A mágneses Sonus hangszedõt egy mozgótekercses Ortofon MC 10-esre cseréltük (ezt késõbb megbántuk; lásd késõbbi jegyzeteinket), az STM-72 illesztõtranszformátorból pedig szereztünk egy sokkal jobb példányt. Tisztábban, nyíltabban szól, mint amit eddig használtunk. (Trafó-tulajdonosok, vigyázat - nagy a "szórás"!) Végül a Revox fono-elõerõsítõ sokkal jobb ugyan az átlagosnál, de mégiscsak egy egyszerû kis elektronika - nincs kizárva, hogy egy kissé uniformizálja
a jelet, gátolva, hogy a precízebb végfok kibontakoztathassa képességeit.
Biztosak vagyunk benne, hogy a három erõsítõ hangja, legalábbis a mi körülményeink között, meglehetõsen eltérõ, sokkal inkább, mint vártuk. A különbség vakon is jól megítélhetõ, két-három ide-oda kapcsolás után már tisztázódik. A kapcsoló váltogatásával, "blendeléssel" sem lehetett megzavarni a zsürorokat. Nem vagyunk biztosak benne, melyik gép szólt szebben, jobban, természethûbben. Úgy látszik, ehhez sokkal több idõre és nyugodtabb körülményekre lett volna szükségünk. Ezért azt tartjuk helyesebbnek, ha inkább jellemezni próbáljuk a három készülék hangképét. Ilyen vagy olyan kritériumok szerint sorbaállítva õket, az eredmény csaknem mindig az, hogy a Citation elkülönülve áll a sor egyik végén, a Radford pedig a túlsón. A Harman-Kardon hangképe határozottan hûvösebb a másik kettõénél, a Radford pedig mindkettõnél "melegebben", "teltebben", kiegyensúlyozottabban szólt. Érdekes, hogy ezt most nem tekintettük feltétlenül elõnynek. A legtöbb "levegõt", a "legmélyebb" teret ugyanis a Citation adta: a Quad és ugyanígy a Radford mintha egy kissé közelebb hozta volna a zenészeket és a terem falait. Ez a fajta eltérés fennállhat egy "presence"-es és egy "loudness"-es hangkép között is - de hát ezek itt meglehetõsen lineáris frekvenciaátvitelû gépek. Felötlik a csatorna-elválasztás motívuma is (kettõs tápegység a Harman-Kardonban!), de lehet, hogy ez is csak spekuláció.
Nagyjából egyetértettünk viszont abban, hogy - legalábbis szubjektíve - a Citation és a Radford egyaránt magasabbra és mélyebbre képes "nyúlni", mint a Quad; az utóbbi mintha egy kicsit megvágná a legmélyebb és a legmagasabb frekvenciákat. Marad az utolsó kritérium: melyik szólt "kellemesebben". Ez már végképp ízlés dolga. Ítéletünk még így is ellentmondásos. Ezért is nem hivatkozunk most zenei mûfajokra inkább csak szótöbbségrõl lehet szó. A Quad és a Citation között addig-addig vacilláltunk, amíg rendkívül csekély meggyõzõdéssel ugyan, de inkább a Quadra szavaztunk (helyesebben: arra a lámpára, amelyrõl a vakteszt végén kiderült, hogy a Quad megszólalásakor gyullad ki). A Radford már nagyobb biztonsággal nyert a Harman-Kardon ellen. A baj csak ott van, hogy a Quad és a Radford versenyébõl mégsem a csöves, hanem a tranzisztoros erõsítõ került ki gyõztesen - igaz, minimális fölénnyel. (A Radford komolyzene-kedvelõ gazdája egyértelmûen a Quadra szavazott!) Az ellentmondásos eredményre nem tudunk más magyarázatot, mint hogy az ember ösztönösen is óvakodik a szélsõségektõl, szereti az arany középutat választani, mert így talán nem téved nagyot. Persze, ez is csak spekuláció.
Megemlítjük még, hogy az egész társaság sokat bizonytalankodott, egyetlen embert kivéve, aki végig a legcsekélyebb kétely nélkül döntött, és mindig ugyanúgy. A kapcsoló kezelõjérõl (ezúttal Sólymos Antalról) van szó; õ ült a legjobb helyen, nyilván abban a tizedmásodpercben váltott A-ról B-re, amikor a legjobban összpontosíthatott - viszont többnyire tudta, mikor mi szól. Mégis, minthogy az objektív, de nem eléggé mélyreható és idõben korlátozott vakteszt most nem hozott egyértelmû eredményt, leírjuk az õ ítéletét is, fenntartva persze, hogy ez az ítélet nem teljesen elfogulatlan. (Annál kevésbé, mert S. A. elõzõleg nem volt túlságosan nagy véleménnyel a Citationról.) Eszerint: a Citation tisztábban, definiáltabban, magasabban és mélyebben, egyszóval jobban szólt a Quadnál, de hangminõsége elmarad a Radfordé mögött. A Citation adta a legszebb sztereó képet is, de õ a Radford középhangjait kellemesebbnek, természetesebbnek érezte, és ezért inkább az öreg STA 25-öt választaná. Utólag az volt a véleményünk, hogy kontrollberendezésünkben helytelen volt felcserélni a megszokott Sonus hangszedõt az Ortofon MC 10-zel. Pedig nem ok nélkül tettük. Bizonyos próbálkozásaink nyomán magunk is arra a következtetésre jutottunk, hogy a merevebb, robusztus, egyszersmind simább hangú dinamikus hangszedõvel könnyebb kipuhatolni a lemezjátszó-futómûvek és hangkarok "sajáthangjait", azaz rezonanciáit, amelyeket eddig nemigen tudtunk észlelni. Mégis, úgy látszik, erõsítõ-tesztelésre alkalmasabb a nagyobb térhatású, több árnyalatot közvetítõ Sonus.
Már nem volt a kezünkben a Harman-Kardon, amikor még egy próbát tehettünk a Radforddal és a Quaddal. Most is a Revox elõerõsítõt használtuk, de ismét a Sonus hangszedõvel. Idõnk bõven volt, és többször is "megkevertük a kártyákat", vagyis újraosztottuk a kétféle hangkép megszólaltatásával szinkronban kigyulladó jelzõlámpaszíneket. Érdekes, de ezúttal - semmi kétség! - mindig a Quadnak a hangja volt melegebb, "presence"-esebb, közelibb, kissé fojtottabb, és a Radford szólt hûvösebben, de levegõsebben. Egy ideig ingadoztunk, majd egyre inkább az STA-25-ös hangjával kezdtünk rokonszenvezni. Ebben a számunkban sokat írunk az erõsítõk hangminõségérõl, s ugyanennyit arról, hogy mennyire eltérõ lehet a zsûritagok ízlése. Olvasóink csak akkor fognak tisztán látni, ha mérlegre teszik döntéseinket is, kételyeinket is.[/quote]

[S W]

Nekem a Citation hangja tetszik a legjobban, magabiztos, faltól-falig terjed a hangkép és csuklóból kezel akármilyen hangszórót. Azóta sokat növekedett a rendszerek felbontása igy sokkal jobban megitélhetõk. A Radford is szépen szól csak a magasabb hangerõnél már nem az igazi. Hát... a Quad AKKOR jó volt, azóta túlnõttünk rajta....

[lameXpert]

idézet:

---

Ezt írta SW:
........ Hát... a Quad AKKOR jó volt, azóta túlnõttünk rajta....

[/quote]

Igazándiból már az elején mondtam volt, nem a mit, hanem a hogyan ami továbbvihetõ

[eLBé]

Azért érdekes egy út volt a Quad-tól az Audio Innovation-ig. Ott és akkor az AI nem hogy referenciakészülék, de még levélnehezék sem lehetett volna a HFM-ben. Aztán eltelt néhány év...

[lameXpert]

idézet:

---

Ezt írta eLBé:
Azért érdekes egy út volt a Quad-tól az Audio Innovation-ig. Ott és akkor az AI nem hogy referenciakészülék, de még levélnehezék sem lehetett volna a HFM-ben. Aztán eltelt néhány év...[/quote]

....és ma is csak levélnehezék lehetne. (hiába pocsétálódott a környezet el, a viszonyítási alap ma is az élõ hang)

[eLBé]

Azért az Innovation bizony megmutat sok olyan dolgot a zenereprodukálás mûvészetébõl, amit sem a Quad, sem a Harman Kardon, de még a Radford, vagy az Audio Research-ök sem tudtak.

[ 2002. szeptember 25.: eLBé szerkesztette a hozzászólást ]