[lameXpert]

idézet:

---

A fekete macska farka II. - A High Fidelity kritériumai - II.


Cikkem elsõ részében arról értekeztem, hogy amikor a High Fidelity kritériumait kutatjuk, akkor úgy érezzük, mintha elsötétített szobában kergetnénk egy fekete macskát. A probléma (és a macska) megközelítésének három módozatát taglaltam. Az elsõ lett volna az úgynevezett lánc-analógia ("minden lánc csak annyira erõs, mint a leggyengébb láncszeme"), de ez sokkal jobban sántít, mint a hasonlatok
többsége. Másodiknak a mûszaki-auditív korrelációt tettem kritika tárgyává, és azt találtam, hogy a paraméterek nem modellezik elég jól a valóságot. Harmadik nekifutásra azt firtattam, mennyire lehet megbízni a szaktekintélyekben: a konstruktõrökben, az elméleti szakemberekben, a hangmérnökökben, illetve a zenemûvészek fülében és (hogy ne kerülgessem, mint macska a forró témát) az audio-újságírók
ítéletében. A helyzetet meglehetõsen sötétnek festettem le. Most, a második részben csak egyféleképpen próbálom fülön csípni a macskát: egy olyan módszerrel, amelyet jobb híján tapasztalati megközelítésnek nevezek. Madách Imre, miután Az ember tragédiájában tizenöt színen keresztül halálosan elkeserít bennünket, a végén egyetlen mondattal próbál lelket verni belénk: "Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál."
Nagy drámaírónkhoz képest zsenerõz az ismeretlen pesti viccköltõ, akinek mindig két híre van, egy jó meg egy rossz (habár a kettõnek az aránya nem éppen fifti-fifti). Ami engem illet, én három fejezetnyi aggályoskodás után adagolok egy optimista zárófejezetet. Ez éppen 25
százaléknyi derûlátás - igazán nem is rossz arány.


*

Azzal kezdem, hogy visszamenõleg rehabilitálom az elõzõ három "megközelítési módot". A lánc-analógiát nyilván nem szabad szó szerint és túl komolyan venni, de azért mint irányelv, helytálló lehet. Hiszen a gyakorlatban folyvást az egyes láncszemek erejét próbálgatjuk, és igyekszünk jobbra, erõsebbre cserélni hol a hangsugárzót, hol a lemezjátszót, hol az erõsítõt, hol a többit. Amelyiken a legkevesebb pénzzel a legtöbbet tudunk javítani, az a leggyengébb láncszem. (Vagyis utólagos a bölcsességünk, akárcsak az egyszeri gombavizsgálóé, aki onnan tudja, melyik a bolondgomba, hogy attól a kuncsaft mindig megbetegszik.)
Önmagában véve a mûszaki megközelítés sem elegendõ - de már azt a puszta tényt, hogy vannak készülékeink, jobbak és rosszabbak, már ezt is a "paramétereknek" köszönhetjük. És a mérnökök újabban egyre okosabb kérdéseket intéznek a Természethez...
A tekintélyérvek, önmagukban véve, nevetségesek és ostobák, ez igaz. De ha tényleg nem bízunk meg a konstruktõrökben, a kutatókban, a hangmérnökökben, akkor miért, hogy mégis minduntalan konzultálni akarunk velük?! Miért tesszük próbára újból és újból zenemûvész
barátaink fülharmóniáját?! (És miért fogadják meg mégis annyian a hifi-újságok tanácsait?!)
Lehet, hogy az egyes érvek, szempontok és szaktekintélyek külön-külön csõdöt mondanának, de ha következetesen figyelembe vesszük valamennyit, akkor mégiscsak közelebb kerülünk az igazsághoz? Ez annál is inkább így lehet, mert (mint a figyelmes Olvasó bizonyára észrevette) az általam körvonalazott megközelítési módok átfedésben vannak, nem lehet õket élesen elválasztani egymástól - és a hétköznapi
tapasztalattól.
Tudok egy próbát, jobban mondva egy gondolatkísérletet, a jobb módúak tényleg el is végezhetik. Cseréljük vissza hifi-készülékeinket az 1-2-5 évvel ezelõtt használt példányokra. Véleményem szerint Olvasóim többségének nagyon-nagyon nem fog tetszeni a zene, fellélegeznek majd, amikor újra visszaállnak a jelenlegi hifijükre. Tehát akkor mégiscsak van értelme a "természethûség" fogalmának?
Mégiscsak útbaigazít a lánc-analógia, a valóságot tükrözik a paraméterek, meg lehet bízni a különféle szakértõkben? Mégiscsak létezne a Fekete Macska?
Vagy talán nem is csak egyetlen Fekete Macska létezik, hanem egy cica, két cica, száz cica, jaj, és tudtunkon kívül néhányat - ki többet, ki kevesebbet - már meg is fogtunk belõlük? Jó volna tudni, hogyan csináltuk. Megpróbálom rekonstruálni a macskafogás folyamatát.
Nem állítom, hogy ismerem a High Fidelity összes kritériumát - de ismerni vélem bizonyos kritériumait. Azt tapasztaltam, hogy ezek néha külön-külön is beválnak, együttvéve pedig igen gyakran a helyes irányba terelnek. Igyekszem felidézni õket. Lássuk a macskát.


Két stádium

Hadd különböztessem meg mindenekelõtt a High Fidelity két stádiumát. Nem válnak el élesen egymástól, de azért fel lehet ismerni õket.
Az elsõ, mindenki által ismert stádiumban a zene "jól szól". Vannak "mélyek" és "magasak", fel lehet ismerni a különféle hangszerek hangját, egyáltalán: a berendezés lesugározza a zenemû teljes információtartalmát. (Habár ezt sohasem tudhatjuk biztosan. Elég kicserélni egy hangszedõt, hogy olyan szólamokat ismerjünk fel a zenében, amelyeknek létezésérõl addig fogalmunk sem volt. Hacsak nem
partitúrával a kezünkben fülelünk.) Ez a "korszerû elektroakusztika" világa, amelybe a közhasznú hifi-tornyokkal, a DIN 45500 szabvánnyal válthatjuk meg a belépõjegyet. Aki ebben a világban él, úgy képzeli, hogy a még drágább és még jobb készülékek "még jobban szólnak"; a
mélyek "még mélyebbek", a magasak "még magasabbak és "még tisztábbak" lesznek. Ennél tovább nemigen terjednek a képzetei.
Nehezen fogja megérteni, hogy létezik a High Fidelitynek egy másik stádiuma is, amelyben nem annyira a zene információtartalmát reprodukáljuk, mint inkább a zenehallgató embert szembesítjük a zenei-akusztikai történéssel. Ezt a fajta élményt a hifi-tornyok
tulajdonosai nem ismerhetik; a stúdió-emberek se nagyon. Ebben a stádiumban sem veszíti el fontosságát a magas- és mélyátvitel, a torzítatlanság stb., de ezek valahogy másodlagossá válnak, helyükbe térérzet és arányérzet lép. Nem állítom, hogy most aztán "jelen leszünk" a koncerten, de - és ez nagyon fontos! - azt kell éreznünk, hogy az itteni hangkép úgy aránylik az ottanihoz, mint a szobánk
mérete a koncertterem méreteihez. A hangerõ most sem nagyobb, mint az elsõ stádiumban volt, és mégis, az ember a teljes testfelületével ki tudja tenni magát a zene áradatának.
Hangsúlyozom, hogy nem a lárma nõ. Én úgy interpretálom a dolgot, hogy ha a hangátvitel bármilyen szempontból is egyenetlen (azaz torz), akkor egyes részletei már igen kis hangerõn is kellemetlenül hangossá válhatnak, holott a zene - tehát a hangkép törzse - viszonylag halk.
Ilyenkor a zene egyszerre túl sok és túl kevés. Ha viszont a hangkép nagyjából kiegyenlített, akkor nem kell túlságosan felerõsíteni, mégis elegendõen hangosnak hat, hiszen minden regiszterében azonos a hangereje. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha a családtagjaink és a szomszédaink eddig elviseltek bennünket, akkor ezután sem fognak többet panaszkodni. A High Fidelity két stádiumát nem a hangnyomás
mértéke különbözteti meg egymástól. Többet ésszel, mint hangerõvel.

Nyiss nekem tért!

Azt mondtam: térérzet. A sztereofóniát úgy idézzük elõ, hogy két pontot, két hangsugárzót jelölünk ki a térben. Ezek elvileg egydimenzós hangképet kell hogy szolgáltassanak. Egyetlen dimenziónak két irány felel meg: a "jobbra" és a "balra" - és valóban, a kommersz
hifi-berendezések egydimenziósan szólnak, kétirányú sztereofóniát produkálnak. És a zene bizony tényleg a hangsugárzókból jön, úgy, ahogyan azt a múltkoriban az én akusztikusom állította. Pedig egyáltalán nem szükségszerû, hogy így legyen. A hangfelvételek iszonyatosan sok információt hoznak magukkal a felvétel színhelyérõl, és a hangmesterek minden igyekezete kevés ahhoz, hogy ezt az
információáradatot kiirtsa. (Pardon.) Már viszonylag olcsó készülékek is képesek rá, hogy feltárják a hangfelvétel második dimenzióját, "színpadmélységét", amelynek értelemszerûen az elõre-hátra irányok felelnek meg. A kis Heybrook HB1 ízelítõt ad ebbõl az élménybõl: nem két pontból szól, hanem egy összefüggõ légtérbõl, és zenéjének nemcsak szélessége, de mélysége is van.
Ha idáig eljutottunk, hamar fel fogjuk fedezni a zene harmadik dimenzióját (amelyre egyébként manapság még alig-alig van pszichoakusztikai magyarázat!), nevezetesen, hogy a zene nem feltétlenül a hangsugárzók magasságából szól, hanem jóval magasabbról; olykor a teljes hátsó szobafalat lefedi. Tessék próbát tenni az Ortofon 0003-as tesztlemez I/6. számával. Kórust és orgonát hallunk róla, valamint egy kõtemplom akusztikáját, amelynek a mennyezetig kell érnie!
Véleményem szerint a High Fidelity egyik legfontosabb kritériuma, hogy a zene teljesen leváljon a hangsugárzókról. Mintha csak két ládát vagy fiókosszekrényt látnánk: ott vannak ugyan, de semmi közük a zenéhez. Ezt az effektust némiképpen imitálni lehet azzal, hogy durván
megvágjuk a rendszer basszusátvitelét. Tapasztalataim szerint ha nem érezzük dohogni a hangsugárzónk rezonanciafrekvenciáját, akkor a hangkép függetlenebbé válik a dobozoktól, de persze változatlanul két pontból fog szólni, és szétesik (!). Ha viszont a két hangkép közül
egyiknek sem rosszabb a basszusa, akkor érdemes arra koncentrálni, hogy melyik szól inkább a "levegõbõl". Késõbb csaknem bizonyosan igazolódni fog, hogy ez a hangkép a kellemesebb és a természethûbb.
A térérzet nem egyetlen paraméterrel, hanem paraméterek sokaságával függ össze. Elõbb a hangsugárzó rezonanciáját említettem.
Ez csaknem minden evilági hangsugárzó zenéjében jelen van. (Az igazán jól csillapított mélysugárzónak hamar elfogyna a basszusa. Az olyan basszus, amely csillapítva is van, meg még mélyre is megy, nagyon-nagyon sokba kerül.) A hangsugárzók rezonanciáját - helyesebben: a legalsó rezonanciájukat - mindenki jól ismeri. De minden egyéb hangátviteli eszköznek is megvannak a maga rezonanciái. A
rezonancia nem okvetlenül mechanikai jelenség: ismerjük az elektromos megfelelõit! A lemezjátszó-futómû vagy a hangkar, de éppígy az erõsítõ vagy a kábelezés (!) is okozhat rezonanciát vagy rezonancia gyanánt interpretálható effektust. Ez általában szimmetrikusan, mindkét csatornán jelentkezik, vagyis monó jelet szolgáltat. Ha ki tudjuk oltani, a hangkép sztereóbb lesz, azt érezzük, hogy függetlenebbé válik a hangsugárzótól. A térérzet mindenesetre olyan jelenség, amely kényes az amplitúdó- és fázisátvitel minden elképzelhetõ és el nem képzelhetõ hibájára. Érdemes nagyon-nagyon figyelni rá!


Zenével élni

A hanglemez idejétmúlt találmány. Legnagyobb hibája, amelyet mindenki jól ismer, a lemezzaj: egy kellemetlen, intenzív sercegés-pattogás, amely úgy tapad a zenére, mint kutyára a bogáncs... Hadd álljak elõ egy meglepõ közléssel: ez a sercegéspattogás tökéletesen elviselhetõ maradna, ha nem találkozna az olcsó lejátszóberendezés hasonló hatású hibáival! A brutális sercegésért elsõsorban a kommersz lemezjátszók felelnek, de a közhasznú erõsítõk és persze a hangsugárzók is megteszik a magukét. Jó átlagos minõségû
berendezésen lejátszva, a hanglemez o1y kevéssé serceg, hogy nem zavarja a zeneélvezetet. Annál kevésbé, mert a zene (=sztereofónia) hátrébbról, a térbõl jön, a sercegés pedig (=monó zörejek) csaknem kizárólag a hangsugárzókból. A préshibák, a karcolások már kellemetlenebbek, de tisztességes berendezésen még ezeket is el lehet viselni, és ugyanez vonatkozik a lemeztorzításokra is. Ha zavaróan
nagy a lemezzaj: a hiba az Ön rendszerében van! Tudom, hogy ezt sokan nem fogják elhinni, de én se hittem el addig, amíg csupán olvastam róla, s nem éltem át. Az, hogy mennyire lehet elviselni a lemezzajt, igen fontos hifi-kritérium.
Szeretnék egy másik babonát is eloszlatni, egy olyan babonát, amelyben jómagam is sokáig hittem. Hifisták gyakran mondogatják, hogy "minél jobb a berendezés, annál rosszabbul szól a zene". Ezzel a paradoxonnal azt akarják kifejezni, hogy a jóminõségû lejátszóberendezés úgyszólván kinagyítja a hibákat. Ez a jelenség azonban csak az Elsõ Stádiumra jellemzõ, a kommersz készülékekre, a hifi-tornyokra, a házigyártmányú berendezések többségére. Habár éppen nemrégiben hallottam panaszkodni egy barátomat (méregdrága berendezése van, az elején egy DD-lemezjátszóval!), hogy az õ összes hanglemeze közül csak egyetlen egy szól jól; egy különleges demólemez, a többit
sajnos nem jó hallgatni...
Késõbb, amikor eljutunk egy magasabb színvonalra, s fõleg, amikor rendbe tesszük a lemezjátszónk ügyét, ez a tendencia megfordul, és helyreáll a dolgok természetes rendje: minél jobb a berendezés, annál szebben szól a zene. Hogy a jobb berendezés a hibákat is kinagyítja?
Persze! Kinagyítja - de nem dörgöli az orrod alá! Felveszi a hibajegyzéket és diszkréten a kezedbe csúsztatja, anélkül, hogy elterelné figyelmed a muzsikáról! Hanglemez - általában errõl beszélek, minthogy a Compact Disc világában még nem érzem magam járatosnak. De valószínûleg LP-re is,
CD-re is igaz, hogy sokkal többet tudnak, mint amennyit mi ki tudunk facsarni belõlük. Mindenkinek vannak széphangú lemezei meg (fõleg) csúfhangú lemezei. Ha össze akarsz hasonlítani két hifi-berendezést, melyik lemezedet fogod feltenni? Ugye, hogy a legszebb hangút, a "demót" veszed elõ és azt mondod: amelyik rendszeren szebben szól, az a jobbik... Most én egy kiegészítõ módszert ajánlok. Ha szeánszra indulsz, vidd magaddal a legcsapnivalóbb lemezedet is: amelyik rendszeren e1viselhetõbben szól, az a jobbik! (Valójában persze mindkét módszert alkalmazni kell.)
Az elõzõ motívumhoz még annyit, hogy a High Fidelity sohasem szolgáltat teljesen torzításmentes hangot. (Habár nekem titokban az a véleményem, hogy a torzítások egy része már eleve "be van építve" a zenébe. A hegedû mellékzörejei, goromba vonóindításai néha élõben is csúnyák, közelmikrofonozva még csúnyábbak. A terem csörgõvisszhangjai pedig hûségesen utánozzák, az az, hogy jó elõre felidézik a hanglemez belsõbarázda-torzítását, az erõsítõ túlvezérlõdését.) Zenehallgatás közben idõrõl idõre hallani fogunk olyan hangokat, amelyek nem kellemesek, tehát tudatunk alá kell nyomni, magyarán: el kell viselni õket. Sávszûrõkkel semmire se megyünk, az auditív irritációkkal együtt az elevenséget is kiszûrnénk a zenébõl. Nyugodtan tekinthetjük a High Fidelity egyik fontos kritériumának, hogy többnyire az a rendszer a jobbik, amelyik nem hagyja magát felidegesíteni a rossz mûsoranyag által, és mindig legalább elviselhetõen szól. Ugyanez hosszabb távon: a hallgathatóság kritériuma. A legkáprázatosabb hifi sem ér semmit, ha rövid idõ elteltével
fárasztóvá válik. Hogy ki mitõl és mennyi idõ alatt fárad ki, ez szélsõségesen szubjektív dolog, ráadásul a pillanatnyi hangulatunktól is függ. De ha számon tartjuk, hogy valamely berendezéshez hányszor ültünk oda zenét hallgatni, és hányszor álltunk fel egy félóra múlva
azzal, hogy "ma valahogy nincs kedvem hozzá", akkor a szubjektív adalékok szép lassan objektív ítéletté kristályosodnak. Mielõtt megvásárolnátok egy-egy drágább készüléket, próbáljátok meg kölcsönkérni, vagy ugyanannak a típusnak egy másik példányát kölcsönképpen megszerezni, és hallgassatok rajta végig legalább 20 lemezt. (CD játszók potenciális tulajdonosai, ez nektek is szól!)
Gyanakvással kell fogadni az "elsöprõen" jó hangzást, az agresszív hifit, amelyre "oda muszáj figyelni", még akkor is, amikor a zenében éppen semmi sincs, ami hangsúlyt érdemelne. Ez 20-30 percig izgalmas és szórakoztató lehet, de milyennek hallod majd 2 óra múltán? Pláne a jövõ héten vele eltöltött 2 óra múltán? Elismerem, hogy amit mondok, az elsõsorban komoly zenére, másodsorban dzsesszre, harmadsorban a "klasszikus" slágerzenére vonatkozik, s csak negyedsorban a tisztán elektronikus popzenére (abban mások a normák és az abnormák), de azt hiszem, a hallgathatóság kritériuma a könnyûzenei mûfajokban sem veszti érvényét. A High Fidelitynek az az egyik legfõbb mércéje, hogy mennyi ideig hallgatható.
És hogy mekkora hangerõvel hallgatható. Nem, nem jól mondom: az a fontos, hányféle hangerõvel hallgatható. Bizonyára észrevettétek már, hogy a legtöbb hifi-berendezésnek van egy hangerõ-optimuma. Ennél hangosabbra állítva már csörömpöl a zene, halkabbra véve pedig lapossá, érdektelenné válik. Ez részben az arányérzékünkkel magyarázható. A karmester sem veheti tetszõlegesen hangosra a fortisszimót, halkra a pianisszimót, minthogy tekintettel kell lennie a terem méreteire, a zenekar összetételére és egyéb körülményekre.
Ugyanígy a lakószoba mérete, akusztikája, valamint a saját zenei ízlésünk is meghatároz egy optimális sávot, amelyen belül a forték és a pianók még éppen arányban állnak egymással. De hogy ez az optimális hangerõsáv mennyire széles, az nemcsak a lakószoba akusztikájától, nemcsak a zenei ízlésünktõl, nemcsak a szomszédaink tûrõképességétõl függ, hanem igen nagy mértékben a hifi-berendezésünk minõségétõl is.
Minél jobb a hifi, annál kötetlenebbül bánhatunk a hangerõ-szabályzóval. A High-Fidelitynek ezt a kritériumát, sajnos, a szeánszokon nemigen lehet figyelembe venni.
Még aki csak a lehetõ legegyszerûbb módon hasonlít is össze két erõsítõt, lemezjátszót stb., az is ösztönösen ügyelni fog rá, hogy a hangerejük nagyjából azonos legyen, ami pedig a Hifi Magazin gyakorlatát illeti, mi az AB-vaktesztek elõtt hangnyomásmérõvel is ellenõrizzük a hangerõt, hiszen csak így lehet közös nevezõre hozni a kétféle hangképet. (Ismert jelenség, hogy "a hangosabbik jobban szól".) Ez egy kötelezõ procedúra, része annak a szertartásnak, amellyel a teszt objektivitását, elfogulatlanságát biztosítjuk. Így azonban csak azt tudjuk megítélni, hogyan szólnak a tesztkészülékek egy bizonyos, elõre meghatározott hangnyomásszinten. Nem derül ki,
melyikük tudna hangosabban is kellemesen szólni. Vagy halkabban is kellemesen - ez még fontosabb kritérium. Este 10 óra múlt, a család és a szomszédság nyugovóra tért, Te pedig éppen most szeretnél zenét hallgatni. Fejhallgatód viszont nincs. (Vagy nem elég jó. Vagy utálod a fejhallgatót mint olyat.) A zenét csak annyira hangosíthatod fel, hogy, ki ne szûrõdjék az ajtó résein. Érdemes-e így zenét hallgatni egyáltalán? Azt mondod, nem? Bizonyára igazad van. De azért azt javaslom, hogy egyszer majd (jónéhány készülékcsere után) tégy újra próbát a félárbocra eresztett hangerõvel. Nincs kizárva, hogy kellemes meglepetés ér.


Hangzatos szólamok

Nyilvánvaló, hogy a High Fidelitynek ezenkívül még nagyon sokféle kritériuma van, és hogy valamennyit figyelembe kell venni, ha nem akarjuk, hogy tévútra jussunk. Nem soroltam fel azokat, amelyeket mindenki ismer, inkább csak az újabb keletû szempontokra szorítkoztam.
Befejezésül szóba szeretnék hozni még egyet, amelyet a legtöbben nem ismernek, némelyek pedig éppenséggel kétségbe vonnak. Az úgynevezett szelektív hallásra gondolok.
A természethûség kritériumát ma már sokan elavultnak tartják. Azt állítják, hogy a High Fidelity alapvetõen más mûfaj, más médium, mint a koncertzene, a kettõnek úgyszólván semmi köze egymáshoz. Egyik legfõbb érvük azon alapul (lásd: "Hûséges hûtlenség", HFM 16.), hogy az emberi fülnek csupán élõ zene hallgatásakor van meg az a képessége, hogy tetszés szerint ide-oda pásztázzon a hangszereken, a különbözõ zenei szólamokon. Azt állítják, hogy amikor gépet hallgatunk, fülünk elbizonytalanodik, nem képes szelektálni, "masszában" hallja a zenekart, hacsak a hangmérnök nem siet a segítségére mindenféle manipulációkkal, s nem ugratja ki a mindenkori domináns szólamokat. A hangmérnöknek tehát már csak a High Fidelity gyatraságai miatt is meg kell hamisítania (vagy ahogyan õ mondaná: újra kell teremtenie) a hangképet.
Hogy a hangmérnökök mi miatt kényszerülnek rá a különféle manipulációkra, azt õk maguk gyakran elmondották már a Hifi
Magazinban; eljárásukat el tudom fogadni, mint esztétikai hitvallást vagy mint bocsánatos bûnt. De hogy a hamisítás ódiumát a High Fidelityre hárítsák, az ellen ünnepélyesen tiltakoznom kell. Véleményem szerint az egész okoskodás egy ördögi körben forog. A hangmérnökök, tisztelet a kivételnek, nem ismerik a High Fidelity képességeit. (Ez kiderül nyilatkozataikból is - lásd a 19. és a 21. lapszámot.) Legfeljebb kommersz hifi-gépeket ismernek, vagy olyan stúdióberendezéseket, amelyek szintén nemigen alkalmasak rá, hogy tisztességgel leképezzék a tér három dimenzióját. Ezt nyugodtan állíthatom, miután volt (bal)szerencsém zenét hallgatni mind az MHV, mind a Rádió, mind pedig a MAFILM stúdióiban. Persze, hogy azt hiszik: gépzenét hallgatva a szelektív hallás felmondja a szolgálatot. Tehát manipulálni kezdenek a szólamokkal - és ettõl a zene zsúfolttá, fárasztóvá, tolakodóvá válik.
Én azt tapasztaltam, hogy jó minõségû hifi-berendezést hallgatva, a szelektív hallás jelensége igen nagy mértékben fennmarad, vagyis függetlenül a domináns szólamtól, könnyedén figyelemmel kísérhetjük a többit is, fõleg a kevés mikrofonos, kevéssé manipulált felvételeken.
Ebbõl kiindulva két fontos hifi-kritériumot fogalmazok meg.
Az egyik: kihalljuk-e, mit mesterkedett össze a hangmérnök. (Ehhez azonban nem elég a jó hifi-berendezés, gyakorlat is kell hozzá, jómagam is mostanában tanulom.) A másik kritérium: a hifi-berendezés hallgatásakor milyen mértékben marad fenn a szelektív hallás.
A hifisták nagyon szeretik mások elõtt demonstrálni, hogyan tudnak megszólaltatni egy-egy szólamot a lakószobában: "hallod ezt a hegedût?", "hallod ezt a trombitát?" Helyes: hallgassátok azt a hegedût, trombitát, de közben próbáljatok odafigyelni a többi szólamra is, különösen a basszus-szólamra. (Le tudnátok kottázni, mit játszik a bõgõ?) Azonkívül, ami különben eretnekség volna, figyeljetek egyszerre a zenére és egymás beszédére! Sikerül? Könnyen sikerül? Nem zavarja egyiket se a másikat? Akkor gratulálok: a berendezésetek tényleg nagymértékben természethû.
Nem tudom, sikerült-e újat is mondanom az Olvasónak. Vagy csupa-csupa magától értetõdõ bölcsességgel terheltem? Ha így van, akkor újra Madáchot idézem (csak most Karinthy paródiájából): "Mostan hányjál egy bukfencet, / Mert a tanító csak henceg, / Nem tud õ se jobbat ennél, / Amitõl okosabb lennél!" Vagy, ami nagyjából ugyanaz, és talán ér is valamit, mert eddig minden társadalom ezzel próbálta
csillapítani polgárai türelmetlenségét:

ORA & LABORA!

ami latinul annyit tesz: dolgozz és imádkozz. De azért a mi közösségünk, az audiofilek társadalma többet érdemel ennél. Egészítsük ki a latin mondást olyképpen, hogy kitûnjék belõle hobbink lényege. Aki a zenemûvek hangképét igyekszik közös nevezõre hozni a mûszeres mérés eredményével, annak ez lehetne a jelmondata:

ORATÓRIUM & LABORATÓRIUM![/quote]Darvas László

[Boba]

idézet:

---

Ezt írta lameXpert:
Darvas László[/quote]

Tetszik az írás nagyon, érdekes ez a "leválik a zene a dobozról" dolog, bár sztem soxor megfigyelhetõ...én akkor veszem észre ha becsukom a szemem és magam elé képzelem a zenekart. Én mondjuk csak így tudok zenét hallgatni, meghogy ugye mozgok rá

[SFIJ]

OFF.

LameXpert, csak halkan kerdeznem meg. Van neked jogod eme szezoi jog altal vedett irasok utankozlesere/publikalasara?

[lameXpert]

idézet:

---

Ezt írta Supposed Former Infatuation Junkie:
OFF.

csak halkan kerdeznem meg. Van neked jogod eme szezoi jog altal vedett irasok utankozlesere/publikalasara?[/quote]

Csak halkan jegyzem meg, a fantáziád nem csak piszkos, de a szomszéd tehene is dögöljön meg érdek nélkül..... egyébként igen.

[Boba]

idézet:

---

Ezt írta Supposed Former Infatuation Junkie:
OFF.

LameXpert, csak halkan kerdeznem meg. Van neked jogod eme szezoi jog altal vedett irasok utankozlesere/publikalasara?[/quote]

A választ akkor írom amikor már Lamex már válaszolt, igennel. Neked amúgy nem mind1, hogy van-e joga ide kitenni? Nemtetszik ne olvasd tetszik örülj neki! Én nem olvastam el eddíg mind1iket de amiket olvastam azok tetszettek...
/on

[EV6]

Szerintem válaszolt, igennel. Olvasni kellene. Egyébként többször említette már, hogy volt köze a papír HFM-hez.

[SFIJ]

Nem farizeusi gonoszság vezérelt a kérdés feltételekor. Kicsit ellenben furinak tartottam ezt a copy-paste stilusú topicot. Nekem mondjuk a teljes HFM megvan on paper, és aki akarja megveheti CDn most is egy ezresért. Nem mondom továbbá, hogy ezek a cikkek és publikok nem kitünõek. Nem mondom, hogy etikátlan dolog, ha az ember idézget belõlük a mondanivalóját alátámasztandó. De az, hogy az összes post-ja nem más, mint cikkek újraközlése, önálló gondolat hozzáadása nélkül, hát izé...

[ 2003. április 08.: Supposed Former Infatuation Junkie szerkesztette a hozzászólást ]

[lameXpert]

idézet:

---

Ezt írta Supposed Former Infatuation Junkie:
Nem farizeusi gonoszság vezérelt a kérdés feltételekor. Kicsit ellenben furinak tartottam ezt a copy-paste stilusú topicot. Nekem mondjuk a teljes HFM megvan on paper, és aki akarja megveheti CDn most is egy ezresért. Nem mondom továbbá, hogy ezek a cikkek és publikok nem kitünõek. Nem mondom, hogy etikátlan dolog, ha az ember idézget belõlük a mondanivalóját alátámasztandó. De az, hogy az összes post-ja nem más, mint cikkek újraközlése, önálló gondolat hozzáadása nélkül, hát izé... [/quote]

Hogy valaki nem képes önálló gondolatot felfedezni szerkesztésben, témaválasztásban és rávezetésben, hogy valakinek csak az az önálló gondolat, ha három oldalon keresztül közli, hogy "ezt vedd meg mert khirálly, és ojan jó, hogy felülmúl mindent, és szétveri a házat, mert ojan basszusa van...", akkor talán nem abban van a hiba, amit nem értenek....

[lameXpert]

idézet:

---

A Jecklin Float most nem a saját készülékcsaládjával hasonlítottuk össze (azzal majd legközelebb!); egyelõre hallgatólagosan, sõt, fejhallgatólagosan elfogadtuk etalonnak. Inkább azt akartuk meghatározni mennyiben tér el egymástól a kétfajta hangreprodukció, tehát a hangsugárzós és a fejhallgatódzós. Habár eközben, akarva-akaratlanul, de utalunk az "átlagos" fülesekre is, hiszen mindnyájunknak voltak már tapasztalataink fejhallgatókkal, nem is rosszakkal.
Minthogy a fejhallgatót egyszerre csak egy személy hallgathatja, azt a módszert választottuk, hogy egymástól függetlenül, külön-külön randevúztunk a Jecklinnel, és egyenként foglaltuk össze élményünket, amint alább következik. Dankó Emil és Szalai Márti a NAD/MC10S/T -
5/NAIT/Spendor láncot használta, a Szerkesztõ nagyjából ugyanazt, de másféle kábelezéssel, Sólymos Antal pedig egy Dual 721/MC10 II/T-10/Onkyo elõ- és végfok/JVC Zero 6 láncban helyettesítette Jecklinnel a hangdobozokat. Haladjunk betûrendben.
DE. A régi Shadows lemezen meglepetésszerûen tisztán szól a Jecklin, de a legkisebb lemezhiba, karcolás, pattogás is kiválik a mûsorból, és zavaróan elõtérbe tolakszik. A mélyhang-arányokat kezdetben helyesebbnek éreztem, mint a hangsugárzón, viszont azonnal feltûnt, hogy a fejhallgató elszínezi a magasakat. A faütõ hangját nem ismertem fel azonnal, holott hangszórón, hallgatva egy pillanatnyi
kételyem sem volt, mit hallok. A fejhallgatón keresztül valami újszerû, elektromos "effektnek" hangzott. Ortofon 0003 I/1: nagyon tiszta, analitikus középhang, a zongora egészen élethû, a hangszerek jól szétválnak. Kezd viszont kiderülni, hogy bajok vannak a mélyátvitellel. A fafúvósok veszítettek lágyságukból. A bõgõ hangjait már jelentõsen mélyszegénynek éreztem. II/1: a nõi hangból kitûnõ
fejhallgatóra következtettem, ezen a felvételen a mélyhiány nem zavaró, a hang tisztább, az ének kevesebb sziszegõhangot tartalmaz, a hangszerek mélyregisztere megfogottabb, mint a hangsugárzón. Dixie: kicsit ércesebb fúvósok. Az együttesnek mintha a dinamikája is csökkent volna - ezt elõször a megváltozott térérzetnek tudtam be. Proprius Cantate Domino: itt döbbentem rá, hogy a fejhallgató nem zenehallgatásra való. Az egész felvételnek elveszett a mélysége, kétoldalassá vált, és ami nem fért bele a két fülembe, az a fejem közepében dongott. Összesítve: a Jecklin középsávját nagyon tisztának érzem, a mélyei hiányoznak, magasban valahol színez. Ijesztõ formája
ellenére is könnyû és jól viselhetõ fejhallgató, nem éreztem kényszert, hogy zenehallgatás közben mindenáron levegyem. De még egy ennyire drága, elektrosztatikus fejhallgató hangjának tisztasága, részletgazdagsága sem feledtetheti, hogy a térhatás a feje tetejére állt.
DL. A demólemezeken kívül fõleg Händel-kamarazenét hallgattam. Emlékeim szerint a "köznapi" típusok nem szólnak ennyire tisztán-lágyan; hasonló különbségrõl lehet szó, mint a dinamikus és elektrosztatikus hangsugárzók, vagy az MM és MC hangszedõk között. A Jecklin levegõsen szól, kevésbé csörömpöl, mint a dinamikus rendszerek, de a magastartománya bizony túlburjánzik. (A basszusával
megelégedtem.) Hogy még valami jót mondjak: a Jecklin nem túl nehéz, és nem is esik le az ember fejérõl (pedig sokáig ettõl féltem). Több jót, sajnos, nem mondhatok: a Jecklinnek is ugyanolyan a tere, mint a többi fejhallgatóé. Minden benn szól a fejemben, kissé hátulról - skizofrén érzés.
Furcsa dolog, de ha behunytam a szemem, akkor egy kicsit jobban el tudtam képzelni, hogy a fejemben tevékenykedõ zenészek valamiféle zenekart alkotnak. De még így is bezártságérzetem volt: segítség, szabadítsanak ki innen.
SA. Könnyen viselhetõ fejhallgató, nem kényelmetlen, nem fárasztó. Elõször ugyan bizonytalannak éreztem a felfekvését, és mozgás közben az volt az érzésem, hogy le akar esni a fejemrõl. Hangminõsége elsõ benyomásra igen jónak tûnt, fõleg, mert csengett-bongott, és nem
torzított. Késõbb már hiányoltam a mûsor legmélyebb frekvenciáit. Erõtlen volt a basszus. (A frekvencia-jelleggörbén látható, 100Hz körüli kiemelés nem érzõdik a hangképen.) A magaskiemelés érzõdik ugyan, de nem hoz be torzítást. A hangkép "felfelé húz". De kellemes hallgatni, a hangszerek külön-külön jól szólnak. Ehhez képest más fejhallgatók középtartománya és magasa matt, összemosott, mélyben viszont valamivel jobbak. (Tesztmûsorom: Dire Straits: Brother in Arms, Pink Floyd: Dark Side of the Moon, Fleetwood Mac: Rumours.)
SzM. Azzal kell kezdenem, hogy nem szeretem a fejhallgatót mint olyat. Véleményem szerint a hangsugárzók jobban le tudják képezni a zenekart, inkább vissza tudják adni a hangverseny élményét. A "csoda" Jecklint elõször nehezen viseltem. Igaz, nem nyomja a fülemet, de megérzem azt a több mint fél kilogrammot, amivel a fejem tetejét nyomja. Vigyáznom kellett, nehogy meglóduljon, és ráessen a
lemezjátszóra, miközben a lemezek között válogatok. Akusztikai élményem: hiányzik a tér és a basszus. Nem érzem a templom terét, levegõsségét. A mélyek összemosódnak, az igazán mélyek meg sem szólalnak, és a többi hang is kevésbé plasztikus, talán a töpörödött tér miatt. A magas hangok viszont túlhangsúlyozódnak, az egész hangzás magasba húz, emiatt a lemezrõl jövõ pattogás-sercegés sokkal jobban
hallatszik, és közvetlenül idegesíti a dobhártyámat. A hangsugárzóról mindez alig érezhetõ, nem zavar. A mélyek nem eléggé testesek, egyes hangszerekre nem lehet ráismerni (pengetett húrok a nagybõgõn). Általában mindennek megváltozik egy kicsit a színezete, a nõi hang "szopránosabb" lesz. A kevésbé jó felvételek, mint Händel Vízizenéje egy Philipsen, teljesen kétoldalasak; a hegedûsök, a csembaló, a fúvósok hol a jobb, hol a bal fülembe zenéltek, a kettõ között meg semmi. (Na, na, azért ott is van valami. A szerk.) Talán túl sok rosszat írtam a Jecklin fejhallgatóról - pedig azt hiszem, igen tisztességesen szól. Valószínûnek tartom, hogy ha egy
fejhallgatótesztben szólnék róla, akkor már csak az erényeit zengeném, és a többi típust csak pocskondiáznám. De hát minden relatív.
Mindenesetre nem adnék a Jecklinért ennyi pénzt; inkább megmaradok a hangsugárzóknál.

*

Hát igen, kutyából nem lesz szalonna, fejhallgatóból nem árad igazi zene - habár mi is más húrokat pengetnénk, ha mondjuk 2x3 méteres szobában laknánk, vagy pedig már egy fél éve zenehallgatás nélkül tengenénk. A fejhallgató afféle szükséges rossz: inkább információt nyújt, semmint élményt - de a nívós fejhallgató azért mégiscsak több élményt nyújt, mint a gyatrább típusok. Mindent
egybevetve, nem lehetünk meg fejhallgató nélkül.
Ugyanezt mondják egyébként a hangmesterek is: "lehet, hogy a fejhallgatóval nem jó zenét hallgatni, viszont nagyszerûen lehet dolgozni vele." Ezt úgy kell érteni, hogy gyakran a fejhallgatóból hallható sztereofónia alapján kreálják meg a nekünk szánt sztereofóniát. Biztató.[/quote]

Sólymos Antal

[lameXpert]

Szerkesztette: lameXpert 2004. 04. 03. 19:02 -kor

[lameXpert]

olvasásra

[arn]

en mar megszoktam

[arn]

bakker... elaludtam a 4000. hozzaszolasom. pedig milyen szep kerek lett volna.

[lameXpert]

Két sokat hivatkozott, de nagyon keveset olvasott és még kevesebbet megértett alapelv:

idézet:

---

The MP3 standard

Which are the basic elements of the MP3 compression formats? There are two basic elements:

non-audible frequency principle, that is that if there are sound sources next to other sound sources with higher intensity, the first won’t be heard by you; for example, if a bird sings next to a car with engine running, it is nearly impossible to hear the bird as the intensity of the noise made by the engine is higher than the sound emitted by the bird. Eliminating this sound source, means losing some audio information which wouldn’t have been heard by you obtaining a smaller file.

principle of the less important signals: within the sound spectrum, that is the frequencies which can be heard by man, there are some frequencies which can be considered less important in terms of rendering fidelity; eliminating these, the size of the audio file is reduced. [/quote]

[simcax]

[url="http://"http://www.heise.de/ct/00/06/092/default.shtml"]mp3 vs. wav teszt[/url] (sajnos német). A Maranz CD14 - Marantz PM14 - B&W Nautilus 803 láncon lefolytatott teszten a hallgatóság nagy része nem tudta megkülönböztetni az eredeti wavból kiírt tracket a 256kbit/s-es mp3 enkódoláson/dekódoláson átesett wavból írt tracktõl.
[url="http://"http://www.soundexpert.info/"]http://www.soundexpert.info/[/url] Itt is lehet vaktesztelni, illetve eredményeket elemezgetni.

[lameXpert]

idézet:

---

Due to the nature of lossy algorithms, audio quality suffers when a file is decompressed and recompressed (generation losses).

By definition, it is impossible to make an audio format that is both lossy and high fidelity. [/quote]

idézet:

---

Pontius Pilate

Pontius Pilate was the governor of the small Roman province of Judea from 26 CE until 37, although Tacitus believed him to be the procurator of that province. His biographical details before and after this time are unknown.

Pilate is famous primarily as a crucial character in the New Testament account of Jesus, but most of our knowledge of him comes from the account of the Romano-Jewish historian Flavius Josephus.

Pilate is said to have displayed a serious lack of empathy for Jewish sensibilities, for example by displaying Roman religious symbols and by appropriating Temple funds for the construction of an aqueduct. He then responded harshly to the resulting unrest, possibly because, due to political machinations, the powerful neighboring Roman province of Syria was unable to provide him military support.

In approximately 36, Pilate used arrests and executions to quash a Samaritan religious uprising. After complaints to the Roman legate of Syria, Pilate was recalled to Rome.

In the New Testament account, Pilate hesitates to condemn Jesus until "the Jews" insist, after which Jesus is sentenced to crucifixion under the sign, "Jesus Christ, King of the Jews". This account is often considered to be an effort by early Christian polemicists to curry favor with Rome by placing the blame for Jesus' execution on the Jews. [/quote]

"És amikor Pilátus megkérdezte a tömeget
- Kit feszítsünk meg a latrok közül, Barabbást vagy a názáretit?
a tömeg egyenként mondta Barabbás nevét és egy hangon zúgta: Jézust.
- Én mosom kezeimet!"

[S W]

idézet:

---

Ezt írta simca_x:
[url="http://"http://www.heise.de/ct/00/06/092/default.shtml"]mp3 vs. wav teszt[/url] (sajnos német). A Maranz CD14 - Marantz PM14 - B&W Nautilus 803 láncon lefolytatott teszten a hallgatóság nagy része nem tudta megkülönböztetni az eredeti wavból kiírt tracket a 256kbit/s-es mp3 enkódoláson/dekódoláson átesett wavból írt tracktõl.
[url="http://"http://www.soundexpert.info/"]http://www.soundexpert.info/[/url] Itt is lehet vaktesztelni, illetve eredményeket elemezgetni.[/quote]

Hmmm...

Bármelyik "kereskedelmi" rádióadóról átkapcsolva a Bartók - ra - számomra - ordít a különbség...

[simcax]

idézet:

---

Ezt írta SW:


Hmmm...

Bármelyik "kereskedelmi" rádióadóról átkapcsolva a Bartók - ra - számomra - ordít a különbség...[/quote]

Számomra is. Biztos hogy (csak) a lossy tömörítés miatt? Úgy tudom telerakják a jelet limiterekkel meg dinamikakompresszorral, "mert az jobb a hallgatonak". Az autóban ülve, zajban egyes részletek túl halkak, egyesek túl hangosak lennének dinamikakompresszió nélkül, ha jól értem a magyarázatát a dolognak. Persze sem a zenéhez, sem a hifihez nincs sok köze a kereskedelmi rádióknak...

[subvoice]

Sok igazság van abban, amit simca_x írt. A sok dinamika kompresszor, limiter, DSP mind agyonvágja a zenét. Mondjuk azt tényleg nem a kereskedelmi rádiókon kell keresni.

Ha már itt tartunk, leírom, hogy jártam. Van egy nagyon jó film, a Rettenthetetlen, aminek ráadásul csodaszép zenéje van. Alapvetõen nem vagyok komolyzene rajongó, de ezért a zenéért megveszek. Megvolt a film VHS-en, a zene CD-n, erre most akciós lett a DVD, gondoltam milyen jó lenne összekapcsolni a képet és a hangot, megvettem. Mikor betettem a lejátszóba, hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a hangmérnök melyik testrészének eltávolítása lenne számára megfelelõ büntetés. Egyszerûen a sírógörcs kerülgetett, amikor meghallottam, mit mûveltek a zenével. Ez a zene ugyanis rendkívül dinamikus, különösen a harcos jeleneteknél, ahol erõsen ütik az üstdobot. A kedves hangmérnök erre a zenére rátett egy nagyon csúf nagy dinamika kompresszort vagy limitert vagy mittudomén mit, aminek az eredménye, hogy a kép nélkül a film történetét elmesélni képes zene egy élettelen szarrá változott. Ezt tetézi az, hogy az üstdob megszólalásakor a vonósok hangereje kb. -20 dB-t esik, hogy ne csak élettelen, de hallgathatatlan is legyen. Kétségbe esve kezdtem keresgélni, hátha csak a DD hangsáv ilyen, de dts az nincs rajta (igaz, hova férne el egy három órás film mellett). Szóval, a drága stúdiókban is ülnek kontárok szép számban. Ja, és ez az eredeti (angol) hangsáv, mert szinkron nincs a DVD-n, tehát nem a szinkron stúdióban rontották el. Nesze neked elméleti 96 dB dinamika tartomány...

[arn]

es ha jol emlexem tobb helyen 384kbit jut az osszes hangsavnak... raadasul nem is a legjobb minosegu csomagolassal. de lehet tevedek.

en igazabol nem is ertem, hogy "duborogtetni" (gyakran emberi beszedhez, es zajokhoz!) miert kell tobbszazezres, millas cucc. valahogy sose hianyzott, es nem is erdekelt.