Szervusztok.
A4tech ? Hmmm... nem hinném,hogy csak ratyit tudtak/tudnak gyártani (jelenlegi, X7-es sorozat például).
Tapasztalataim:
WOP-35: Korához képest nagy tudású,pontos egér. Ergonómiailag elfogadható kialakítással rendelkezett,könnyen hozzá lehetett szokni a használatához,nem kellett rajta keresgélni a gombokat. Az elsőt ezekből exhas 4-5 éve vettem,oly rég volt,hogy már csak az árára emlékszem. 6 rugóba fájt, középkategória. Nekem 2 is, haveroknak további 5 ilyen volt/van. Egyik sem adta még be a kulcsot.
Szériahibájuk tudomásom szerint 2 volt:
1 - Időnként kiakadt két, egymásra merőleges irányba (elugrott a kurzor valamelyik
sarokba a négyből, vagy FPS-ben a földet vagy az eget nézve folyamatosan pörögtél).
Persze ha megmozdítottad,abbahagyta.
2 - Némi elülső görgő-bizonytalanság (néha cseppet a röccenés után kellett húzni,hogy
érzékelje a gördítést).
Ezekből az első a korábbi szériákból származó (még nem a honlapjukon 800 dpi-sként feltüntetett optikával szállított) modelleknek volt jellemzőjük.
SWOP-80: Tudása megfelel a mai kor igényeinek, bár érzékenysége (lévén 800 dpi "mindössze") nem változtatható hardveresen vagy saját driverében (oprendszer béna próbálkozásától most inkább tekintsünk el...). Szintén egész jól kézreáll, kivitelezése a vezetékének tulajdonságaitól eltekintve úgy vélem nem hagy különösebb kivetnivalót maga után. Pontos,biztos optika. Bár csupán pár napon át használtam, ha ezzel az egy típussal rendelkeznék és nem szeretném tesztelgetni a kölönböző hardverelemeket, nem éreznék vágyat egyéb rágcsálófajtára.
WOP-49: Lókószt kategória,átlagos szolgáltatásokkal. Közepesen egyszerű, még azt is lehetne rá mondani, hogy ronda kialakítás. Viszont pillekönnyű, mérete pedig akkora, hogy az én lapát tenyeremhez is szinte ideális (igazából még nem volt ennyire kényelmes eszköz a kezemben). Pontossága mint a SWOP-80-asé, nem lepődnék meg, ha ugyanazt a vezérlést lehetne fellelni mindkettőben. Nem akarom túldícsérni, azt hiszem elég ha annyit mondok, hogy mióta kábé 4 hónapja megvan, azóta nem volt a gépemen használva másik egér. Non plus ultra : 2000 kemény magyar píz !
X-708: Direkt a játékosoknak kitalált, belépő szintű típus. Bár ezzel nincs saját tapasztalatom, barátom aki használja teljes megelégedéssel nyilatkozott róla, s külön kiemelte vezetékének minőségét. Ismerve barátom időnként szőrszálhasogatásba futó véleménnyilvánításait, engem látatlanban is meggyőzött. (Bár 1-2 hétre biztos elkunyerálom majd tőle

)
Félreértések elkerülése végett a márkával kapcsolatban elfogult ugyan nem vagyok,pusztán szimpatizálok vele, mint átlagosnál valamivel "érzékenyebb" juzer. Ár/érték arányuk talán a legjobb a piacon, s tapasztaltam már én is például pár napnyi használat után nyikorgó bal gombbal rendelkező Razer, és borzalmas firmware-rel vásárolt Logitech egret. És ezek ugyebár igencsak a 10 rugó feletti (mondhatni prémium) kategóriába tartoznak. Minden gyártó termékpalettáján található korrekt és gagyi típus.
Miért pont az A4tech márkát akarjuk lehúzni ? Szidjuk inkább azt, aki például az NB-50-es madzag-és battériamentes típus kivitelezését látva felelős vezetőként űgy döntött, hogy áldását adja a gyártás illetve kivitelezés ilyen színvonalára ! (más kérdés persze mit is érünk vele...)
Itt szeretném megköszönni Root_Kiskacsa barátunk részletekbe menő (nem pedig "szar ez a márka úgy ahogy van") hozzászólását.
Üdv : Zso.
Ájemdé mega zati. Csak azt szereti. A többit mindössze tiszteli (és használja... :-D)