Nyári Játékok
#381
Elküldve: 2004. 08. 19. 12:54
#382
Elküldve: 2004. 08. 19. 12:56
Szerintem, mint már korábban is írtam, át kell értékelni mindannyiunknak ebben az országban, hogy nem csak aranyérem létezik, és a többi érem, valamint döntős helyezés, illetve az egyéni csúccsal elért bármilyen helyezés is csodálatos. Ezenkívűl, minden sportolót maximális tisztelet illet meg, hogy elérvén az olimpiai kvalifikálási szintet(!!) ( ez ma már nagyon magas mérce!!), képviselik hazánkat az Olimpián.
A sportunk gazdasági háttere pedig nem olyan mint régen, és sajna ez az ország nem tudja biztosítani anyagilag a legjobb sportolóinknak sem, hogy csak a sporttal, a versenyekre való felkészüléssel tudjanak foglalkozni. Vannak persze olyan sportág, ahol igen jó anyagi megbecsüléssel eredménytelenség párosul, de nagyon sok sportágunk világszínvonalon teljesít, és anyagilag szinte tengődnek. A sportunk gazdasági háttere erősen visszaesett, és ezért minden eredményt becsülnünk kell, mert sportólóink nagy része sok éves kemény munkával, jóval nehezebb körülmények között (anyagi, technikai) érnek el csodálatos eredményeket. Remélem, idővel, akár a törvények változtatásával (adókedvezmény a mecénásoknak,.....) sikerül biztosítani a sportólóink számára, hogy például az olimpiai felkészülés, EB,VB felkészülés hosszú (4 év, ez a leghosszabb időszak e tekintetben) szakaszában minél jobb körülmények között tudjanak nap mint nap edzeni, készülni a világversenyekre, az Olimpiára.
Üdv
macska
Ui: Ne felejtsük el azt sem, hogy vannak nálunk rosszabb helyzetben kévő országok is, akik szintén elérnek szép eredményeket.
Rögös a macskaköves út....
#383
Elküldve: 2004. 08. 19. 12:57
Idézet: Satriani - Dátum: 2004. aug. 19., csütörtök - 13:10
Egyrészt itthon évtizedek óta gyakorlatilag csak az aranynak van becsülete. Ki emlékszik Szöulból 3 ezüstérmesre? Én nem; a 11 aranyat pedig lehet, hogy össze is tudnám szedni (Miki barátommal leülve múltkor sikerült). Lassan kezdünk örülni az érmeknek is - elkezdhetnénk értékelni a helyezéseket, a részvételt is...
...
Ebben egyetértünk, jópár oldallal előrébb ezt írtam:
Idézet
Tehát nem az érmek miatt nem lesz (?) ez a mi olimpiánk, hanem azért, mert nem hozzák azt a sportolóink amit egyébként tudnának. Val.szeg a fejekben lehet a baj, ahogy azt ti is írtátok.
#384
Elküldve: 2004. 08. 19. 12:57
HAJRÁ MAGYAROK !!!!
#385
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:01
Idézet: Etele - Dátum: 2004. aug. 19., csütörtök - 13:57
#386
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:02
Idézet: Erős Pista - Dátum: 2004. aug. 19., csütörtök - 13:57
HAJRÁ MAGYAROK !!!!
4 koronggal vezet!
#387
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:03
Idézet: Etele - Dátum: 2004. aug. 19., csütörtök - 13:57
Igen, ez nagyon fontos, jó megállapitás! Szintén egyetértés.
Mindegy, ne csüggedjünk...inkább szurkoljunk most Dianának!
Szerkesztette: Brett Shaw 2004. 08. 19. 13:04 -kor
ASUS M4A785T-M|AMD Phenom II X2 550 BE@3500MHz|AC Freezer 64Pro|4x1 GB GEIL VALUE PC3-10660 CL9|PowerColor HD3870|OPTIARC AD-7243S|KINGSTON SKC300 60GB SSD+WD 500 GB SATAII|GENIUS SW-HF 5000 5.1|CHIEFTEC A80 450W|HP LP2275W 22" TFT|Windows 7 Ultimate 64 bit
#388
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:08
Idézet: Brett Shaw - Dátum: 2004. aug. 19., csütörtök - 14:03
Mindegy, ne csüggedjünk...inkább szurkoljunk most Dianának!
Nem csüggedünk, bosszankodunk!
Megvan a 2. arany
Szerkesztette: cyberde 2004. 08. 19. 13:10 -kor
#389
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:09
Idézet: Brett Shaw - Dátum: 2004. aug. 19., csütörtök - 14:03
Mindegy, ne csüggedjünk...inkább szurkoljunk most Dianának!
MEGVAN!!!!!! 2. ARANYEREM!!!!!
#390
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:10
ASUS M4A785T-M|AMD Phenom II X2 550 BE@3500MHz|AC Freezer 64Pro|4x1 GB GEIL VALUE PC3-10660 CL9|PowerColor HD3870|OPTIARC AD-7243S|KINGSTON SKC300 60GB SSD+WD 500 GB SATAII|GENIUS SW-HF 5000 5.1|CHIEFTEC A80 450W|HP LP2275W 22" TFT|Windows 7 Ultimate 64 bit
#391
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:12
Idézet: Brett Shaw - Dátum: 2004. aug. 19., csütörtök - 14:10
Sydney-ben mi volt? ott szetlovessel lett 3. vagy 4. ?
#392
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:12
Lassan nem ártana beszereznem egy TV-t ide, a szerverszobába
Szerkesztette: Sztee 2004. 08. 19. 13:14 -kor
#393
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:13
Idézet: Schwarzmueller - Dátum: 2004. aug. 19., csütörtök - 14:12
3. De volt 2× világbajnok is.
Szerkesztette: DzsiAr 2004. 08. 19. 13:14 -kor
#395
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:15
na az ezustert szetloves lesz!
szerk.: helyesiras
Szerkesztette: Schwarzmueller 2004. 08. 19. 13:18 -kor
#397
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:20
#398
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:21
#399
Elküldve: 2004. 08. 19. 13:26

Súgó
A téma zárva.


















