A Vista egyik újítása lesz, hogy az internet Explorer 7 mely Vista alatt 7+ néven lesz, védett módban fog futni, valamint ha a rendszerre Software-t telepítünk, akkor kérni fog egy "root password"-ot ,mint a Linux például.
Tegnap álltam át arra a lehtőségre, hogy mivel a 64 bites Windows XP-men (mely ugyebár Windows 2003 server alapokra épül) a 3 account-t ból lekorlátoztam azt, amelyet internetezésre használok. Komolyan nem is értem magam , hogy miért hanyagoltam eddig ezt a lehetőséget el, mármint hogy Limited Account-al netezzek, nem vagoyk lama annyira :

) csak ezt kihanyagoltam pedig már egy ideje készülök rá, talán az lehetett az oka, hogy amikor legutóbb megakartam csinálni, akkor a Battlefield 2m kézikönyvében olvastam, hogy a Battlefield 2 futásához mindenképpen rendszergazdai jog szükséges. Ezért halogattam tegnapig, aztán úgy döntöttem, hogy Mivel a 3 Fiókból 1 a nickem nevét viseli, ezzel csak Battlefield 2-vel játszom a ,másik a Polgári nevemet ezzel internetezek, a harmadik meg az anyukámé, ezért úgy döntöttem, hogy a polgári nevemet viselőnél kipróbálom a Limited Account -t. Nagyon bevált, épp ezért bosszant, hogy nem előbb álltam át erre a megoldásra.
Ma letöltöttem a Logitech MX 1000 -es egeremhez a legújabb drivert, Limited accountal, egy pillanatra azt gondoltam, hogy a progrm files könyvtárba írhat, és csak nem hozhat létre azon kivül könyvtárat de ez csak egy ezred másodperc műve volt, mert hát leesett, hogy akkor nem is lenne értelme. Szóval a Driver miután lejött jelezte, hogy administratori jog kell neki. Semmi gond Limitedből Log off, Administratori-ba Log in... fel is tettem majd restart, de megszokásból a limiteddel logoltam be újraindítás után ,és akkor ért a kellemes meglepi, hogy a telepítés befejézéshez miután megadom az administratori pass-omat a Limited Account alatt kapok arra a műveletre engedélyt. Tehát lényegében úgy müködik, mint pl SuSe alatt kéri a Root-ot, de csak telepítés közben, vagyis ha az folyamatban van, magát a telepítést ugyebár nem lehet elindítani

[
Kattints ide a teljes méretű képhez ]