ADSL csomagvaltozas varhato?
#3341
Elküldve: 2004. 12. 30. 15:15
Németország vezető szélessávú internetszolgáltatója, a Deutsche Telekom AG leányvállalataként működő T-Online International új frontot nyitott az olcsó internetszolgáltatókkal folytatott harcban: Congster néven új céget és szolgáltatást indított, amely – 2 gigabájt adatforgalom mellett – havi 3,99 euróért kínál DSL-hozzáférést. A legnagyobb versenytárs, a Freenet ugyanezért a szolgáltatásért csaknem másfélszer ennyit, 5,90 eurót számít fel havonta, míg a T-Online már az 1,5 gigabájtos csomagért is 9,95 eurót kér. Az alacsony árért a Congster – vetélytársaival ellentétben – teljesen lecsupaszított, azaz tárhely, levelezési címek, hardver- és szoftvertámogatás nélküli szolgáltatást nyújt. "Elsősorban a gyakorlott, megfelelő számítógéppel, programokkal és saját e-maillel rendelkező felhasználókat célozzuk" – nyilatkozta a Congster szóvivője. A december folyamán az új szolgáltatóhoz átcsábult felhasználók száma csak január 27-én derül majd ki. A tőzsde egyelőre szintén kivár: a T-Online részvényárfolyama nem változott, a Freeneté viszont 1,2 százalékot emelkedett.
A Deutsche Telekom, amely 3 milliárd euróért vissza kívánja vásárolni a T-Online International külső tulajdonba került részvényeit, az Egyesült Államokban is nagy terveket sző. A T-Mobile USA, az USA negyedik számú – valamennyi államot lefedő – mobilszolgáltatója jelentősen növelni kívánja előfizetőinek számát. Az idei 17 milliós ügyfélkört jövőre 3 millióval kívánják bővíteni, 2010-re pedig 30-35 millió előfizetőt terveznek – nyilatkozta Kai-Uwe Ricke vezérigazgató. Hozzátette: a T-Mobile USA, amely 2001-ben 40 milliárd dollárt adott a VoiceStreamWireless amerikai mobilszolgáltatóért, a jövőben a nagy vásárlások helyett az együttműködési megállapodásokra helyezi a hangsúlyt.
Forrás: prohardver
Nálunk is megjelenhetne már valami hasonló kezdeményezés...
#3342
Elküldve: 2005. 01. 01. 11:47
Ez nem igazán normális eredmény szvsz
idők: letöltés ideje (millisec): 47 letöltés ideje (másodperc): 0.047 kezdet: 1104576759421 vég: 1104576759468 adatok: letöltött méret (bits): 8388608 letöltött méret (bytes): 1048576 letöltött méret (kilobytes): 1024 sebesség (bits/second): 178481021.27659574 sebesség (bytes/second): 22310127.659574467 sebesség (kilobytes/second): 21787.23404255319
Szerkesztette: Noiseless 2005. 01. 01. 11:53 -kor
#3343
Elküldve: 2005. 01. 01. 17:07
Idézet: Ghilette - Dátum: 2004. dec. 30., csütörtök - 15:15
Bizony. Ott a munkahelyi emailcím, ha meg kell alternatíva, arra ott vannak az ingyenesek. Amúgy pedig teljesen jogos: aki szakember, az fizessen kevesebbet, ha a dolgok egy részét maga oldja meg.
Az emberek nem abban különböznek egymástól, hogy kinek mennyi esze van, hanem abban, hogy ki mennyire tudja azt használni. :-)
Martin
#3344
Elküldve: 2005. 01. 01. 17:28
Idézet: Zethos - Dátum: 2004. dec. 29., szerda - 23:54
Menj be a Matávhoz személyesen, és hivatkozz arra, hogy neked komoly érdeked fűződik a gyors törléshez.
Az emberek nem abban különböznek egymástól, hogy kinek mennyi esze van, hanem abban, hogy ki mennyire tudja azt használni. :-)
Martin
#3345
Elküldve: 2005. 01. 03. 21:36
Idézet: XRV - Dátum: 2004. dec. 22., szerda - 9:02
hááát izééé őőő, lehet, hogy igaz.
Éppen ma vettem észre, hogy feltűnően lassú a netem. Először azt hittem, hogy a FreeBSD-be qrtam el vmit, de aztán kiderült, hogy nem egy ismerősömnek szintén visszábapadt a sávszéle (Győr-Moson-Sopron megye Mosonmagyaróvár konkrétan).
A kipróbáltam több tesztet és letöltési helyet is, ftp-t a letöltés szinte összes formáját, és ahogy látom sajnos a sávszélünket bizony visszavették a jóöreg régi 384-re. Bár az adslmodem beállításai maradtak, de nemigazán éri el még a 450-et sem. kb 400 környékén ugrál a mocsok.
Szerintem a matáv ezzel az eksönnel csak picit erősíteniakarta helyzetét, és lehet, hogy 1 hónap múlva az egész országban mindenki a régi sávszélekkel fog netezni. DE NE LEGYEN IGAZAM
#3346
Elküldve: 2005. 01. 03. 22:56
Az emberek nem abban különböznek egymástól, hogy kinek mennyi esze van, hanem abban, hogy ki mennyire tudja azt használni. :-)
Martin
#3347
Elküldve: 2005. 01. 03. 23:00
Miből gondoljátok, hogy csak januárig tartott az emelés?
Az Invitel csak most kezd emelni, épeszű ember nem gondolhatja hogy ezalatt a matáv meg visszaveszi a sebességeket. Ekkora hülyeséget rég hallottam..
#3348
Elküldve: 2005. 01. 03. 23:04
Idézet: Ghilette - Dátum: 2004. dec. 30., csütörtök - 16:15
Sokan nem tudjátok itt, de Németországban más az árképzés módszere. Ott külön 17 euró a adsl vonal. Ezt a DT felé fizetik az ottaniak. Erre jön rá a 4 eurós 1 g korlátos adsl ára, ami összesen 21 euró. Azaz 2 darab külön számlát fizetsz az adsl-ért. Ilyen áron nálunk is lesz, hamarosan korlátos csomag a matáv ígérete szerint. Szerintem az invitel is követni fogja.
#3349
Elküldve: 2005. 01. 03. 23:18
Idézet: bencefiú - Dátum: 2005. jan. 4., kedd - 0:04
es az adsl vonal melle kell telefon havidijat is fizetni?
vagy ahelyett van az adsl vonal?
nem mindegy...
tasp
Ha kiskorunkban hatott volna ránk a PacMan akkor most sötét termekben rohangálnánk tablettákat rágcsálva miközben repetatív ritmusú elektronikus zene szól!!!
#3350
Elküldve: 2005. 01. 03. 23:28
off
Megkernek par Csepeli adsl[lehetoleg axeleros] tulajt hogy este 9 korul csinaljon mar egy tracert bix.hu ill egy ping bix.hu.
Azert kerem mert Csepelen lakik egy kedves baratom es minden este elso hoppra 150ms a pingje.
Elore is koszonom.
#3351
Elküldve: 2005. 01. 04. 00:44
Idézet: bencefiú - Dátum: 2005. jan. 3., hétfő - 22:00
Miből gondoljátok, hogy csak januárig tartott az emelés?
Az Invitel csak most kezd emelni, épeszű ember nem gondolhatja hogy ezalatt a matáv meg visszaveszi a sebességeket. Ekkora hülyeséget rég hallottam..
Nem akarlak elkeseríteni de én invitel-es vagyok, bár matáv területen eredetileg 384-es sávszéllel.
Namármost anno amikor az a bizonyos emelés volt a matávnál akkor bizony szépen jött is a plusz sávszél tehát meg lettem emelve 512-re és az adsl modembe a profil is át lett irva.
Namármost ma délután 2-től (kb) a szokványos eredeti és hamisítatlan 384-em van. Most háromnegyed 1 van. És nem hiszem, hogy csak vmi technikai züri lenne, mert azt ennyi idő alatt bőven kijavítják. Sztem a matáv csak simán elszámolta magát ezzel az emeléssel, és mégse olyan nagy biznisz ez nekik. De ilyen emelést majd visszarakást már dedemberben is hallhattunk, sőt még mindig van olyan akinek még mindig nem emeltek, pedig matávosok.
És bizony matáv területen ugyebár tökéletesen mind1, hogy ki az adsl szolgáltatód, ha matávos telefonvonalad van.
Az meg, hogy az Invitel most emel, az nem a matáv telefonvonallal rendelkezőkre, hanem azokra vonatkozik akiknek inviteles telefonvonaluk van szvsz. Meg amúgyis bijabúbánatnak kell visszavenni az emelést, ha jól müxik??
#3352
Elküldve: 2005. 01. 04. 10:16
Ujjabb emeles varhato 2005-ben: []Index:Alig nő az internetezők száma [/B]
Na bennfentesek, ki mit tud?
Einsenhower: Lehet most tenyleg kihagynak teged
#3353
Elküldve: 2005. 01. 04. 20:47
Idézet: leont - Dátum: 2005. jan. 3., hétfő - 23:28
off
Megkernek par Csepeli adsl[lehetoleg axeleros] tulajt hogy este 9 korul csinaljon mar egy tracert bix.hu ill egy ping bix.hu.
Azert kerem mert Csepelen lakik egy kedves baratom es minden este elso hoppra 150ms a pingje.
Elore is koszonom.
Nem Axelero,de csepel:
Pinging bix.hu [194.38.118.50] with 32 bytes of data:
Reply from 194.38.118.50: bytes=32 time=29ms TTL=60
Reply from 194.38.118.50: bytes=32 time=27ms TTL=60
Reply from 194.38.118.50: bytes=32 time=26ms TTL=60
Reply from 194.38.118.50: bytes=32 time=29ms TTL=60
Ping statistics for 194.38.118.50:
Packets: Sent = 4, Received = 4, Lost = 0 (0% loss),
Approximate round trip times in milli-seconds:
Minimum = 26ms, Maximum = 29ms, Average = 27ms
Tracing route to bix.hu [194.38.118.50]
over a maximum of 30 hops:
1 1 ms 1 ms 6 ms 192.168.1.1
2 25 ms 26 ms 25 ms amazonas.datanet.hu [194.149.1.52]
3 25 ms 25 ms 23 ms nap-GigabitEthernet1-0-0.datanet.hu [194.149.1.1
01]
4 25 ms 26 ms 29 ms 193.188.137.1
5 25 ms 29 ms 28 ms 194.38.118.50
Trace complete.
512-es kapcsolat!
#3354
Elküldve: 2005. 01. 04. 21:03
Idézet: IThomas - Dátum: 2005. jan. 4., kedd - 21:47
Pinging bix.hu [194.38.118.50] with 32 bytes of data:
Reply from 194.38.118.50: bytes=32 time=29ms TTL=60
Reply from 194.38.118.50: bytes=32 time=27ms TTL=60
Reply from 194.38.118.50: bytes=32 time=26ms TTL=60
Reply from 194.38.118.50: bytes=32 time=29ms TTL=60
Ping statistics for 194.38.118.50:
Packets: Sent = 4, Received = 4, Lost = 0 (0% loss),
Approximate round trip times in milli-seconds:
Minimum = 26ms, Maximum = 29ms, Average = 27ms
Tracing route to bix.hu [194.38.118.50]
over a maximum of 30 hops:
1 1 ms 1 ms 6 ms 192.168.1.1
2 25 ms 26 ms 25 ms amazonas.datanet.hu [194.149.1.52]
3 25 ms 25 ms 23 ms nap-GigabitEthernet1-0-0.datanet.hu [194.149.1.1
01]
4 25 ms 26 ms 29 ms 193.188.137.1
5 25 ms 29 ms 28 ms 194.38.118.50
Trace complete.
512-es kapcsolat!
Koszike,.
sok embernek magas a pingje, 100folotti es nem ertik miert..
#3355
Elküldve: 2005. 01. 04. 21:57
Útvonal követése a következőhöz: bix.hu [194.38.118.50]
legfeljebb 30 ugrással:
1 17 ms 19 ms 17 ms amazonas.datanet.hu [194.149.1.52]
2 18 ms 17 ms 17 ms nap-GigabitEthernet1-0-0.datanet.hu [194.149.1.1
01]
3 20 ms 19 ms 20 ms 193.188.137.1
4 21 ms 18 ms 20 ms 194.38.118.50
Egyebkent meglehet nezni a bix-et enyhen tulvan terhelve mar megint
#3356
Elküldve: 2005. 01. 04. 22:07
Tracert:
Útvonal követése a következőhöz: www.bix.hu [194.38.118.50]
legfeljebb 30 ugrással:
1 21 ms 18 ms 19 ms vh-adsl1.vivendi-th.net [213.163.27.20]
2 16 ms 17 ms 19 ms g4-2-vh-pe0.vivendi-th.net [213.163.3.241]
3 20 ms 18 ms 16 ms 193.188.137.1
4 17 ms 20 ms 18 ms 194.38.118.50
Az útvonalkövetés elkészült.
Ping:
www.bix.hu [194.38.118.50] pingelése 32 bájt méretű adatokkal:
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=20 ms TTL=62
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=22 ms TTL=62
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=18 ms TTL=62
Válasz 194.38.118.50: bájt=32 idő=29 ms TTL=62
194.38.118.50 ping-statisztikája:
Csomagok: küldött = 4, fogadott = 4, elveszett = 0 (0% veszteség),
Oda-vissza út ideje közelítőlegesen, milliszekundumban:
minimum = 18ms, maximum = 29ms, átlag = 22ms
Dispose
Szerkesztette: Dispose 2005. 01. 04. 22:09 -kor
#3357
Elküldve: 2005. 01. 04. 22:19
egyebkentn ekem is jo , igaz nem csepeli vagyok
Microsoft Windows XP [Version 5.1.2600]
© Copyright 1985-2001 Microsoft Corp.
Tracing route to bix.hu [194.38.118.50]
over a maximum of 30 hops:
1 15 ms 14 ms 13 ms 213.253.203.175
2 14 ms 15 ms 15 ms vlan51.bud2bix1.pantel.net [212.24.163.217]
3 16 ms 17 ms 16 ms 193.188.137.1
4 15 ms 16 ms 15 ms 194.38.118.50
Trace complete.
#3358
Elküldve: 2005. 01. 05. 19:29
Idézet: tasp - Dátum: 2005. jan. 4., kedd - 0:18
vagy ahelyett van az adsl vonal?
nem mindegy...
tasp
A telefon külön 4 ezer forint odakint havonta. Az a 3. költségrész, de azt nem számoltam, mert nem az adsl költség része.
Összesen: odakint fizetsz a telefonért kb. 4 ezret, a dsl-ért 4200 Ft-ot, (17 eurót), s ezekre jön rá 3. költségként az ISP-knek menő havidíj, ami nagyon változó, 4 és 100 euró között csomagtól függően. Elég közismert ez, úgy tudtam eddig.
Szerkesztette: bencefiú 2005. 01. 05. 19:30 -kor
#3359
Elküldve: 2005. 01. 05. 19:33
Idézet: lordrolee - Dátum: 2005. jan. 4., kedd - 1:44
Namármost anno amikor az a bizonyos emelés volt a matávnál akkor bizony szépen jött is a plusz sávszél tehát meg lettem emelve 512-re és az adsl modembe a profil is át lett irva.
Namármost ma délután 2-től (kb) a szokványos eredeti és hamisítatlan 384-em van. Most háromnegyed 1 van. És nem hiszem, hogy csak vmi technikai züri lenne, mert azt ennyi idő alatt bőven kijavítják. Sztem a matáv csak simán elszámolta magát ezzel az emeléssel, és mégse olyan nagy biznisz ez nekik. De ilyen emelést majd visszarakást már dedemberben is hallhattunk, sőt még mindig van olyan akinek még mindig nem emeltek, pedig matávosok.
És bizony matáv területen ugyebár tökéletesen mind1, hogy ki az adsl szolgáltatód, ha matávos telefonvonalad van.
Az meg, hogy az Invitel most emel, az nem a matáv telefonvonallal rendelkezőkre, hanem azokra vonatkozik akiknek inviteles telefonvonaluk van szvsz. Meg amúgyis bijabúbánatnak kell visszavenni az emelést, ha jól müxik??
Erre mondtam, hogy ha a hülyeség fájna.
Azért mert nálad valami gond van, nem vették még vissza általánosan.
Ha nálad elromlik mondjuk a modem, akkor a 200 ezer adsl-es modemje is elromlott, úgy gondolod?
Nem fogják visszavenni a sebsséget, jót röhögtek ma a matávos ismerőseim ezen, amikor mondam hogy milyen baromságokat terjesztenek egyesek a neten.
Az Invitel április 30-ig emel Invitel területen, márcsak ezért is kizárt hogy a matáv meg közben visszavesz..
Ne terjesszetek rémhíreket, emberek.
#3360
Elküldve: 2005. 01. 05. 19:35
Idézet: bencefiú - Dátum: 2005. jan. 5., szerda - 19:29
Szerintem ez azert nem ennyire egyertelmu. Nem tudom hogy van ez statisztikailag, de pl nalunk csak azert van vezetekes telefon (nyugdijas csomaggal
De a legtisztabb indok megiscsak az, hogy ha erre epul az adsl akkor igenis a koltseg resze, mert enelkul nincs!
"Minden probléma megoldására több módszer létezik. Van amelyik elegáns, és van amelyik működik - ha nem is tökéletesen."

Súgó
A téma zárva.
















