Idézet: sebgutkopf - Dátum: 2004. dec. 10., péntek - 9:20
Amúgy egy 8 perces küzdelem után, igaz megnyertem, me már nagyon mérges voltam mert amikor már tök jól lehagytam, akkor úgy ért utól a térkénem mintha csak repülne, pedig nem hibáztam. Na erre mondtam, hogy csalás.
Eztután befejeztem a korrektséget: kihívás előtt melléállok (kicsit hátrébb tőle), megnyomom az entert és a go után szépen leszorítom és kipörgetem a rohadékot és utána pedig elhúzok. Ha nem jön be, akkor újra bevárom és megint megpörgetem, mert különben ha zöld csík legvégéről is visszajönnek akármilyen gyorsan nyomom hiba nélkül. Szóval ha ő nem korrekt akkor én sem leszek az.
A kopasz csávó is el akar intézni mindenáron, az egyik URL-ben a sztori szerint, szóval itt keménynek kell ám lenni

Súgó
A téma zárva.















